A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kolbász. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kolbász. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 8.

Tojásos-kolbászos salátaleves

Nem vagyok nagy salátaleves-rajongó, de így elkészítve még én is hajlandó vagyok megenni :) Régi Kifőztükös recept szintén.



Hozzávalók 6 személyre
2-3 fejes saláta (mérettől függően)
1 kisebb szál vékony kolbász (kb. 20 dkg)
6 tojás
3 dl tejföl
1 evőkanál liszt
2 l alaplé vagy víz + 1 húsleveskocka

őrölt bors
3-4 gerezd fokhagyma
a tálaláshoz:
ecet

A salátáról a sérült leveleket eltávolítjuk, a többit bő vízben alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. A tejfölt kevés hideg vízzel és a liszttel simára keverjük. 
Nagyobb fazékban a szeletekre vágott kolbászt átpirítjuk, felengedjük az alaplével. Amikor forr, megkóstoljuk, ha kell, sózzuk, valamint frissen őrölt borssal és zúzott fokhagymával ízesítjük. Beleszórjuk a vastagra szelt salátalevelet. Amikor a lé újra felforrt, hozzáadjuk a meleg levessel elvegyített habarást, ezután egyenként, óvatosan beleverjük a tojásokat. Még 10 percig főzzük, majd tálaljuk. Ízlés szerint ecettel savanyítjuk.

2018. december 1.

Kolbászos túrókrém


Inkább csak ötlet, mint recept :) „Szelídített” ízű kolbászkrém, kenhetjük kenyérre, péksüteményre, de használhatjuk sós sütemények töltésére is.


Hozzávalók
10 dkg füstölt kolbász
25 dkg tehéntúró
3-5 evőkanál tejföl
pici só
őrölt bors

Finomra vágjuk vagy felaprítjuk a kolbászt.  Összekeverjük a túróval, a fűszerekkel és annyi tejföllel, amennyitől éppen kenhető állagú lesz. Azonnal fogyaszthatjuk.

2018. november 27.

Fürjtojás zöldséges-kolbászos fészekben


Előételnek (ebben az esetben akár többfelé, kisebb formákba is oszthatjuk) vagy vacsorára, friss, teljes kiőrlésű vagy diétás péksüteménnyel kínálhatjuk.



Hozzávalók 2 személyre, 2 kisebb sütőtálhoz
10 fürjtojás
15 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)
15 dkg zöldborsó
10 dkg füstölt kolbász
1 evőkanál vaj

őrölt bors
fokhagymagranulátum
morzsolt csili
20 dkg tejföl
5 dkg reszelt sajt

A sárgarépát zöldségspirálozóval vékonyra csíkozzuk vagy hosszában félbevágva hajszálvékonyra reszeljük.
A zöldborsót a vaj felén néhány perc alatt roppanósra dinszteljük, sózzuk, borsozzuk és késhegynyi fokhagymával ízesítjük. Tálba borítjuk. A maradék vajon ugyanezt megismételjük a répával is.
A kolbászt késes aprítóban ledaráljuk, és 2–3 perc alatt átsütjük. A keletkező zsírjából 2 evőkanálnyit kiveszünk, és a sütőtálak alját kikenjük vele. Hozzátesszük a zöldségeket. A tejfölt elhabarjuk 4 tojással, a csilivel, és alaposan elkeverjük a zöldséges-kolbászos eleggyel. A sütőtálakba osztjuk, és mindegyikbe – előzőleg kis fészkeket kialakítva – 3-3 tojást ütünk. A reszelt sajttal megszórjuk, és 200 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 10–15 perc alatt megsütjük. Azonnal tálaljuk.

2018. november 9.

Gombás-kolbászos ragu spagettivel

Ez a fogás a tipikusan "mi van otthon a spájzban, a hűtőben és a fűszerkertben" kérdéskör alapján született. Vallom, hogy ezek legtöbbször jól sülnek el – mint a jelen esetben is. Remélem, nektek is tetszeni fog!



Hozzávalók 2 személyre
35 dkg csiperkegomba
1 vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
10 dkg vékony füstölt kolbász
2-3 paradicsom (15–20 dkg)
1 kicsi csilipaprika (friss vagy szárított)
5-6 kisebb oregánóág vagy 1 teáskanál szárított

őrölt bors
1 evőkanál kacsa(zsír)
a tálaláshoz:
spagetti
néhány oregánólevél

A paradicsom héját lehúzzuk, a húsát apróra kockázzuk. A vörös- és fokhagymát kettévágva vékonyra szeleteljük. A gombát szintén kettévágjuk, és 1/2 cm-es csíkokra metéljük. A tésztát a csomagolásán lévő utasítás szerint kifőzzük, leszűrjük, melegen tartjuk.
A felhevített zsíron a vöröshagymát megdinszteljük. Rádobjuk a gombát, és borssal meghintve zsírjára sütjük. beletesszük a kolbászt, az aprított csilit és a fokhagymát, néhányszor átforgatjuk, majd hozzáaadjuk a paradicsomot. Sózzuk, tépett oregánólevéllel ízesítjük, és kis lángon addig kavargatjuk a mártást, hogy kissé besűrűsödjön a szaftja – ehhez elég 4–5 perc.
A tésztával tálaljuk, oregánólevéllel díszítjük.

Tipp: paleo tésztával vagy zöldségspirállal körítve a fogás paleo lesz. 12 dkg száraz durum tésztát vagy teljes kiőrlésű lisztből készítettet használva az étel cukorbetegek étrendjébe illeszthető.

2014. december 30.

Kolbászos sajtgolyó

....akár szilveszterre is!:) Most jelent meg a januári Kifőztük, benne néhány receptemmel, köztük van ez a finomság is. Egyszerű, gyorsan elkészíthető, és akár melegen, akár hidegen tálalhatjuk, 




Hozzávalók kb. 25 db-hoz

15 dkg liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor
1 púpozott kávéskanál só
15 dkg reszelt sajt
10 dkg füstölt kolbász
1/2 csokor petrezselyemzöld
3-4 nagyobb tojás
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
petrezselyemzölddel, sóval, borssal  ízesített tejföl

A kolbászt ledaráljuk vagy késes aprítóban felaprítjuk. Hozzáadjuk a sütőporral és a sóval elkevert lisztet, a sajtot és a finomra vágott petrezselyemzöldet. Hozzáütjük a tojásokat; annyi kell bele, hogy a massza teljesen átnedvesedjen tőle. Ezután vizes kézzel kb. 2 cm-es golyókat formálunk belőle, és bő, forró olajban, közepes lángon aranybarnára sütjük. 
Fűszeres tejföllel tálaljuk.

2014. szeptember 7.

Cukkinis lecsó

Még valamelyik tavalyi Kifőztükben jelent meg a recept; miután holnapra ezt az ételt terveztem, előkerítettem a leírást, hogy is csináltam anno: hát így!:) Kenyér nélkül számolva az egész étel szénhidráttartalma nagyjából 70 g, úgyhogy 1 szelet kenyér még mindenkinek belefér mellé:)



Hozzávalók 3-4 személyre

8 dkg füstölt, húsos szalonna
20 dkg füstölt vékony kolbász
1 nagyobb vöröshagyma
4 paprika
4 közepes paradicsom
1-2 cukkini
1 teáskanál provence-i fűszerkeverék

őrölt bors
zsiradék (ha szükséges)

A kis kockákra vágott szalonna zsírját kisütjük. A pörcöt kiszedjük, félretesszük. 
Ha túl sok a zsír, leöntünk belőle. A visszamaradt zsiradékon néhány percig sütjük a felkockázott cukkinit, amíg színt nem kap. Ekkor ezt is kivesszük, és félretesszük. 
A karikákra vágott kolbászt is megpirítjuk, és szintén tányérra szedjük. Ha szükséges, kevés zsírt teszünk az edénybe, és beledobjuk az először félbe-, majd szeletekre vágott hagymát. Üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a felkockázott paprikát, és kb. 10 percig kevergetve sütjük. Az aprított paradicsomot is hozzátesszük, és nagy lángon, sűrű kavargatás közben a lé nagy részét elpárologtatjuk. Picit sózzuk, borsot szórunk rá, és a fűszerkeverékkel ízesítjük. Beletesszük a félretett szalonnát, kolbászt és cukkinit, majd néhány perc alatt összefőzzük az ételt. Friss, puha kenyérrel az igazi!

Tipp: ha színes paprikát használunk, még szebb lesz az étel.

2012. január 20.

Kolozsvári rakott káposzta

Ez a recept is a Kifőztük magazinban jelent meg még ősszel, kár lett volna kihagyni, mert nagyon-nagyon finom étel, érdemes kipróbálni!


Hozzávalók 5-6 személyre

1 kg savanyú káposzta
őrölt kömény
bors
babérlevél (elhagyható)
70 dkg darált sertéshús
25 dkg vékony füstölt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
10 dkg rizs
10-15 dkg füstölt húsos szalonna
5-6 dl tejföl
2 evőkanál olaj
1 evőkanál pirospaprika
csípős pirospaprika (elhagyható)
1 teáskanál borsikafű (csombor)
őrölt bors

az edény kenéséhez:
zsiradék

Az ízlésünkhöz igazítjuk a savanyú káposztát, és szükség esetén csipetnyi őrölt köményt, néhány szem borsot, valamint 2-3 babérlevelet teszünk bele. 1-2 dl víz hozzáadása után lefedve 20-25 perc alatt megpároljuk.
Szeletekre vágjuk a kolbászt, pici olajon mindkét oldalukon átpirítjuk a karikákat, azután tányérra szedjük őket.
Apróra vágjuk a vöröshagymát. A nagyobbik részét üvegesre pirítjuk kevés olajjal kipótolt kolbászzsíron, majd hozzáadjuk a darált húst, amelyet fehéredésig sütünk. Beletesszük a zúzott fokhagymát, az őrölt borsot, a sót, a pirospaprikát (ízlés szerint édeset és csípőset). Kevés vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor majdnem kész, beleszórjuk a borsikafüvet.
Kisebb edényben evőkanálnyi forró olajon átforgatjuk a rizst. Belekeverjük a maradék vöröshagymát, felöntjük 2 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk. Megkeverjük, lefedve 6-8 percig főzzük, azután elzárjuk alatta a lángot, és hagyjuk, hogy fölszívja a nedvességet.
Zsiradékkal kenünk egy tepsit vagy jénai tálat. A tejfölhöz öntjük a hús levét, összekavarjuk. Az edény aljára simítjuk a savanyú káposzta harmadát, rátesszük előbb a rizs, majd a kolbász, végül a darált hús felét is. Erre kerül a káposzta újabb harmada, amelyet meglocsolunk némi tejföllel. Rátesszük az újabb rizs-, kolbász- és darált húsréteget, végül az egészet lefedjük a maradék savanyú káposztával. Eloszlatjuk rajta a többi tejfölt, a tetejére tesszük a füstölt szalonnaszeleteket.

180-200 fokra melegített sütőben 30-40 percig sütjük.

2010. október 5.

Tojásos-kolbászos zöldbableves


Vendégségben ettük ezt a finom levest, otthon azután elkészítettem én is. Nagyon tartalmas, finom leves, következő fogásként jól illik hozzá egy könnyű tészta.
A recept eredetileg a Kifőztük újság 7. számában jelent meg. Katt ide, ha még nem töltötted le!

(Update: új fotó készült, a háttérért köszönet a Fotókelléknek.)



Hozzávalók 4-6 személyre
80 dkg zöldbab megtisztítva
25 dkg füstölt kolbász szeletelve
4 főtt tojás
1 közepes vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
1 csokor kapor felaprítva
1 szál zellerzöld
2 dl tejföl
2 evőkanál olaj
1 púpozott evőkanál liszt
1 teáskanál pirospaprika
őrölt bors

Egy nagyobb lábosban 1,2 l vizet forralunk a vöröshagyma és a fokhagyma 3/4 részével. Amikor lobogva forr, beletesszük a zöldbabot és a zellerzöldet, sózzuk, borsozzuk, kisebb lángra tesszük, lefedve hagyjuk főni.
Elkészítjük a rántást: az olajat felforrósítjuk, a maradék vöröshagymát átforgatjuk rajta, beleszórjuk a lisztet és világosbarnára pirítjuk. Levesszük a tűzről, belekeverjük a félretett fokhagymát és a pirospaprikát, felengedjük előbb kevés hideg vízzel, majd a tejföllel is összekavarjuk, félretesszük.
Ha a bab nagyjából megpuhult, kivesszük a zellerszárat, beletesszük a kolbászkarikákat, a kaprot és a kevés meleg levessel felengedett rántást. Legalább 10-15 percig hagyjuk még lefedve enyhén rotyogni. Ha túl sűrű lenne a leves, tehetünk bele még egy kis vizet. Mielőtt elzárjuk, a cikkekre vágott tojást is belekeverjük óvatosan.
Finomabb, ha 1-2 órát áll fogyasztás előtt, de másnap lesz az igazi!

Tipp: a tojást nyersen is bele lehet engedni óvatosan a levesbe, kb. 10 perccel a főzés vége előtt.

2010. június 9.

Kolbászos-főtt tojásos rakottas


Ezt a receptet a sógornőmtől kölcsönöztem, néhány héttel ezelőtt ilyet (is) ettünk náluk. Megtetszett, megkérdeztem a receptet, és valamelyik nap vacsorára elkészítettem. Nem egy bonyolult ennivaló, könnyen összeüthető.

Hozzávalók 2-3 személyre:

12 szelet vastagkolbász
6 főtt tojás hosszában kettévágva
3 dl tejföl
valamilyen zöldfűszer aprítva - én most 2 evőkanál olajos medvehagymát tettem bele
pici só
törött bors
(opcionálisan el tudok képzelni benne paprikát vagy kevés paradicsomot felszeletelve, hagymát, stb.)
2 evőkanál zsemlemorzsa

Egy akkora jénai edénynek, amekkorába belefér a tojás, teleraktam az alját a kolbász szeletekkel. Ha nem fedi le teljesen, akkor a szeleteket huzigálva mindenhol be kell zsírozni. A vágási felületével lefelé fordítva rátettem a tojásokat. A tejfölbe beletettem az ízesítőket, megkóstoltam, utánaízesítettem. A tetejére szórtam a zsemlemorzsát.

200 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttem.

Friss kenyérrel, zsömlével lehet tunkolni a levét:)

2009. november 28.

Baconos-kolbászos-paradicsomos penne, avagy "mi van otthon" tészta



Nálunk otthon ehhez a tésztához valók gyakorlatilag mindig vannak a hűtőben és a kamrában, tehát bármikor fél óra alatt előállítható az étel; ráadásul finom is!

Hozzávalók 2-3 személyre:

5 dkg bacon szalonna vagy más húsos füstölt szalonna
15 dkg kolbász
1 közepes fej hagyma
1/2 l házi paradicsomlé vagy ennek megfelelő hígított paradicsompüré vagy 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv
só, bors, csipet cukor, bazsalikom vagy oregánó vagy babérlevél vagy tetszés szerint más vagy ezek kombinációja
opcionálisan csípőspaprika darabok
- és türelmetleneknek vagy sietősöknek kevés zsiradék

25 dkg (durum) penne vagy más tészta (elbírt volna a szósz kicsit többet is...)
5-10 dkg reszelni való sajt a tetejére


Először egy nagy lábosban felteszek vizet főni a tésztának.
A türelmetlenek (és én) a tésztára való szószt nagy lángon kevés zsiradékkal indítják, amire rádobják a darabokra szeletelt szalonnát; a türelmesek lassú tűzön kiengedik a szalonnájuk zsírjának egy részét. Erre kerül 2-3 perc után a csíkokra szeletelt kolbász, majd kis idő elteltével a kis darabokra vágott hagyma. Amikor a hagyma is üveges lett, akkor ráöntjük a paradicsomlevet (ha hámozott parikonzerv van otthon, azt érdemes fakanállal vagy más célszerszámmal elkaszabolni vagy esetleg összeturmixolni, mielőtt a mártásba kerül). Beletesszük a fűszereket tetszés szerint; én abból indulok ki, hogy a kolbászunkban van pirospaprika, fokhagyma, kömény, tehát ezeket már nem teszek bele, de kerül bele a paradicsom kedvéért egyféle mediterrán fűszer - most a bazsalikom -, a bors nem maradhat el, valamint kicsit utánasózok, mindig teszek csípőspaprikát vagy chilit is bele és egy pici cukrot is.
Ekkor az egész mártást egészen kicsi lángra tesszük, hogy éppen csak forrjon illetve sűrűsödjön a leve.

Közben valamikor felforr a vize a tésztának, beleszórjuk, készre főzzük (nálam ez általában 11-13 perc), leszűrjük, beleöntjük a szószba. Összekeverjük, tányérra tesszük, sajttal megszórjuk és elégedetten teletömjük vele a hasunkat:D

2009. november 8.

Toad-in-the-hole avagy kolbászok tésztában


Ez egy klasszikus angol étel, GoodFood-ból olvasott recept alapján készült vacsora volt. Kicsit bővebben fűszereztem, mint írva volt, de így tökéletes lett a mi szájunk íze szerint (ketten megettük a 3 adagot...). Én debreceni kolbászokat sütöttem, ami körötte van, az egy sós palacsinta szerű tészta. Így készítettem:

Hozzávalók (3 személyre)

3 pár debreceni kolbász (vagy 4 pár, akkor 4 embernek papír szerint:))
2 közepes lilahagyma
1-2 ek fokhagymás olívaolaj

10 dkg liszt
1 tojás
3 dl tej
2 ek magvas mustár
1 lapos kk szárított kakukkfű

1 csipet cukor
1 kis csípős paprika kicsi kockákra vágva
6 szem aszalt paradicsom apróra vágva

Egy 20X30-as tepsi aljára olajat csorgattam. A lilahagymákat szeletekre vágtam, beleforgattam az olajba, a kolbászokkal szintúgy cselekedtem. 180 fokos légkeveréses sütőben 20 percig sütöttem, félidőben fordítottam egyet a csapaton.

Közben egy tálba belemértem a lisztet, beleszórtam a sót, a kakukkfüvet és a cukrot, hozzátettem a tojást, a mustárt és fél dl tejet, simára kevertem. Hozzátettem a paprika darabkákat és a paradicsomot, a maradék tejet, egyneművé kevertem.

Amikor lejárt a kolbász ideje, ezt a tésztát köréjük öntöttem, visszatettem még 35 percre pirulni.

Egy pohár sörrel kellemes vacsora volt.

2009. január 25.

Paprikás krumpli galuskával - VKF XXII.


Ez egy klasszikus magyaros étel, sőt igazi egytál, ráadásul gyors, és egy kis savanyúsággal igazán finom is. Egy kicsit "lenézett" ennivaló, pedig többet érdemel; kis időbefektetéssel, olcsón lehet jót főzni, ráadásul ezek az alapanyagok szinte mindig vannak otthon. Nálunk általában kolbásszal készül, de elkészíthető vegetáriánus változatban, mehet bele akár virsli, krinolin, debreceni. Sőt ettem már olyat is, amit maradék pörköltből készítettek.

Hozzávalók:

1 kg kockára vágott krumpli, 1 közepes vöröshagyma apróra vágva, fél szál karikára vágott vékony kolbász, 1 evőkanál zsír vagy olaj, 1 evőkanál pirospaprika, (1 mokkáskanál csípős pirospaprika), só, bors
A galuskához: 10 dkg liszt, 1 tojás, víz, kevés só

A felolvasztott zsíron (vagy olajon) megpirítottam a hagymát. Hozzátettem a krumplit, kavartam néhányat rajta, beleszórtam a pirospaprikákat, megkevertem, és felengedtem annyi vízzel, hogy kb. 2 ujjnyival ellepje. Sóztam, borsoztam, felforraltam. Beletettem a kolbászt, és lefedtem.
Közben a lisztet egy tálban összekevertem a tojással és annyi vízzel, hogy sűrűbb galuskatészta legyen belőle. Kicsit megsóztam és kiskanállal beleszaggattam a fővő ételbe, időnként kevertem rajta egyet-egyet, nehogy a galuskák összeragadjanak. Lefedtem és kis lángon kb. 10-15 perc alatt készre főztem.
Savanyúsággal ettük.

2008. november 28.

Svábpaszuly


Hagyományosnak mondható étel, nagymamámtól maradt ránk. Emlékszem, nagyon szerette mindenki, a családban mostanság is gyakran főzzük. Nem könnyű étek, ez a hozzávalókból könnyen megállapítható, viszont nagyon finom. A lé mennyiségét elkészültekor lehet beállítani, az állagának egy nagyon sűrű leveshez kell hasonlítania. Klasszikus egytálétel; nagyapám mindig azt mondta, hogy az első tányér a leves – azt több lével szedjük, a második tányér sűrűbb, az a második fogás.



Hozzávalók:

1,2 kg zöldbab (most fagyasztottból készült)
2 szál zellerzöld (nem elhagyható, nélküle egészen más íze van)
1 zöldpaprika
2 paradicsom (vagy lecsó)
1 közepes vöröshagyma apróra vágva
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
20-25 dkg vékony kolbász
5 dkg szalonna
kevés zsír
2 evőkanál liszt
2 teáskanál pirospaprika
csípős piros- vagy zöldpaprika ízlés szerint


Egy nagyobb lábosba kb. 1 l vizet engedek. Ha fagyasztottból készül, akkor hideg vízben kezdem főzni a zöldbabot, ha frissből, akkor előbb felforralom a vizet. A babbal együtt kerül bele a só, a zellerzöld, a vörös- és fokhagyma legalább 3/4 része, a paradicsom és a zöldpaprika is. Mostanában a zöldpaprikát is fel szoktam vágni pici darabokra, de ez nem lényeges, nagymamám csak félbevágva beletette. Ha felforrt, akkor fedő alatt rotyogtatom, amíg a bab meg nem puhul.
Közben elkészítem a rántást. A szalonnát kicsi kockákra vágom, kiolvasztom a zsírját, kiveszem a pörcöket egy tányérra. Általában kevés lesz a visszamaradt zsír, ezért szoktam pótolni hozzá. A maradék vöröshagymát beleteszem, néhányat kavarok rajta, majd beleteszem a lisztet. Ha túl száraz a rántás, teszek még bele zsírt. Sötétebb rántást kell készíteni, amikor barnul, leveszem a tűzről. Teszek bele pirospaprikát, csípős paprikából is 1 kávéskanálnyit, valamint a maradék zúzott fokhagymát. Elkavarom, amikor a fokhagyma illatát megérzem, felöntöm kevés hideg vízzel, összekeverem és félreteszem.
Amikor a bab már majdnem puha, hozzáadom a felszeletelt kolbászt, berántom, majd készre főzöm.
Friss kenyérrel szoktuk enni.

Kolbász helyett mehet bele füstölt húsféle vagy sonkadarabok, ami van otthon, a sózással kell akkor jobban vigyázni.
Olyan étel ez is, ami még jobb, ha áll egy kicsit. Ezért vagy előző este, vagy aznap korán reggel szoktam megfőzni, ha tehetem.

2008. szeptember 14.

Vasárnap délelőtti nagyüzem III. - Rakott krumpli

...ahogy én csinálom:)

Héjában megfőzök másfél kilónyi krumplit, főzök 6 darab 10 perces tojást, felvágok 25 dekányi vékony kolbászt szeletekre. Egy kislábosban felolvasztok 3 dekányi vajat vagy margarint, hozzáteszek 1 nagy doboz tejfölt, összekeverem (tulajdonképpen próbálok házi jellegű zsírosabb tejfölt összehozni, hogy majd sütésnél olvadjon a lötty, ne egy kupacban száradjon a krumplidarabok között). Öntök hozzá fél liternyi tejet, összekavarom, sózom-borsozom, míg jó ízű nem lesz. Lehet tenni ilyenkor még hozzá sajtot, ételízesítőt, egyéb fűszereket, ki mit szeret.




Egy nagy tepsit kizsírozok. Az aljára a fele főtt krumplit karikázom, sózom, borsozom, majorannázom. Erre mennek a tojáskarikák és a kolbászok. Rákerül a többi krumpli, újra só, bors, majoranna. A tetejére mennek az elmaradhatalan szalonnacsíkok. Ráöntöm a tejes-tejfölös masszát, és 200 fokos sütőben kb. fél órát sütöm.


Jó étvágyat!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin