A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér féle. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér féle. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 28.

Kovászos kenyér maradék zöldségkörettel




Ebédre majoránnás-hagymás-sárgarépás krumpli köret volt a húshoz, és az utolsó 2 evőkanálnyit hirtelen ötlettől vezérelve félretettem, hogy jó lesz majd a délután dagasztandó kenyérbe. Jó döntés volt! 😀 Ezzel a kenyérrel igazán elégedett vagyok!

Hozzávalók kb. 78 dkg-os kenyérhez:
45 dkg liszt (20 dkg Szabó Malom BL112, 20 dkg Tótkomlósi Malom BL80, 5 dkg Szabó Malom teljes kiőrlésű tönköly)
12 dkg komlós kovász
340 ml víz
2 evőkanál maradék répás krumpliköret pürésítve - ezeket 2 perc alatt lassú fokozaton összekevertem dagasztógéppel, majd 45 percet pihent.
5 perc dagasztás következett, majd 12 g sóval újabb 5 perc. Enyhén vizezett tálba tettem, 50 percet pihent.
Ekkor volt egy laminálás, megszórtam egy kis maroknyi chia- és napraforgómaggal, majd 45 perc pihi következett.
4 coil hajtás következett, 40-45 percenként, a végén kb. ugyanennyi pihenés még a kelesztőtálban.
5,5 óra bulk volt összesen, a formázás után szakajtóba került, majd letakarva azonnal 6 fokos hűtőbe költöztettem.
16 órát hűtőzött. 
250 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben, forró vasedényben sült 30 percet, utána a gőzt kiszellőztetve, de még mindig lefedve 210 fokon 10 percet, majd a fedőt levéve, alsó-felső fokozaton, még mindig 210 fokon újabb 10 percet.
Rácsra téve hagytam kihűlni.

2018. december 7.

Reform zöldfűszeres legyező



Hozzávalók 21 x 6 cm-es, szilikonos kenyérformához
15 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú paleo kenyér- és péksütemény lisztkeverék
1 kávéskanál só
2 tojás (120 g)
2 tojásfehérje (70 g)
1,5 dkg Szafi Reform kókuszolaj
2,5 dkg meleg víz
1,5 dkg almaecet
kevés Szafi Reform bambuszrostliszt
a kenéshez:
1-1,5 dkg olvasztott Szafi Reform kókuszolaj
aprított zöldfűszerek (pl. snidling, oregánó, kakukkfű)
a mázhoz:
1 evőkanál kókusztejszín
1 teáskanál olvasztott Szafi Reform kókuszolaj
1 tekerésnyi fekete bors

Az egész tojásokat a tojásfehérjével és az almaecettel elhabarjuk. A vízben feloldjuk a kókuszolajat. A lisztet a sóval elvegyítjük, villával hozzádolgozzuk a tojásos és az olajos keveréket, majd 5 percet állni hagyjuk.
Bambuszrostliszttel enyhén szórt felületen jól összegyúrjuk a tésztát, majd 35 x 18 cm-es téglalappá nyújtjuk. A kókuszolajjal megkenjük, zöldfűszerekkel megszórjuk, és hosszában 3, széltében 8 részre osztjuk. (Nem baj, ha nem lesznek teljesen egyformák a darabok.) 2-2 téglalapot egymásra teszünk, majd a 6 cm-es oldalukkal lefelé kicsit srégen a formába sorakoztatjuk. 160 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 20 percig sütjük. Közben a mázat kikeverjük, és megkenjük vele a legyezők tetejét. A süteményt további 5-6 percre visszatesszük a sütőbe, majd rácsra téve hűlni hagyjuk.

2018. november 27.

Fetás-rukkolás töltött kenyér


Régebbi Kifőztükös recept, Szafis hozzávalókból készült.



Hozzávalók
20 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú paleo kenyér- és péksütemény lisztkeverék
4 g Szafi Reform himalájai só
3,5 dkg almaecet
2 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj 
4 M-es tojás
7,5 dkg langyos víz
a nyújtáshoz:
Szafi Reform bambuszrostliszt
a töltelékhez:
2 evőkanál Szafi Reform folyékony kókuszolaj
1 teáskanál morzsolt bazsalikom
1 teáskanál morzsolt oregánó
5 dkg morzsolt feta sajt
1 marék rukkola
a tetejére:
napraforgómag

A rukkolát megmossuk, és alaposan lecsöpögtetjük.
A tojást, a vizet, a sót, az almaecetet és a kókuszolajat robotgép dagasztóspiráljával összekeverjük, majd a lisztet is hozzátéve az egészet 2-3 perc alatt összedolgozzuk. 10 percre félretesszük. Bambuszliszttel szórt szilikonos felületen átgyúrjuk, és 3 egyforma részre osztjuk. Mindegyiket kb. 30 x 20 cm-es téglalappá nyújtjuk, közben – ha szükséges – a munkafelületet és a tészta tetejét is lisztezzük. Az első lapot a nyújtófa segítségével sütőpapírral bélelt gáztepsire fektetjük, kissé megolajozzuk, majd megszórjuk a fetával és az illatos fűszerek felével. A következő tésztalapot ráhelyezzük, kissé rálapogatjuk az előzőre, szintén olajozzuk, elosztjuk rajta a maradék fűszert és a rukkolát, majd a harmadik lappal lezárjuk. A megmaradt olajjal megkenjük. A tésztát képzeletben vízszintesen, majd függőlegesen harmadoljuk. Előbb a felső harmadot hajtjuk le, majd a két egymásra kerülő rétegre az alsó harmadot. Ezután jobbról, majd balról ugyanígy egymásra hajtjuk a harmadokat. Az egészet átfordítjuk, a tetejét óvatosan megnyomkodjuk, formázzuk – kb. 5 cm magas, kissé domború tésztát kell kapnunk. Éles késsel kereszt alakban, majd függőlegesen középen is bevágjuk, megszórjuk napraforgómaggal, és 10 percet pihentetjük. 
200 fokra előmelegített sütőben, alsó-felső fokozaton 30 percig, majd 180 fokon további 15-20 percig sütjük a kenyeret. Kihűlve fogyasztjuk.

2018. április 19.

Paleo bagett


A márciusi Kifőztük magazinból, Szafis hozzávalókból készült, nagyon finom :)



Hozzávalók 2 db-hoz
20 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú paleo lángos lisztkeverék
1 kávéskanál só
1 kissé púpozott kávéskanál szódabikarbóna (2 g)
1 késhegynyi Szafi Reform fokhagyma-granulátum
2 dkg almaecet
2 M-es tojás
3 M-es tojásfehérje (90 g)
6 evőkanál víz (60 g)
a formázáshoz:
Szafi Reform bambuszrostliszt

A szárazanyagokat alaposan elvegyítjük. A tojást, a fehérjét, az ecetet és a vizet keverőtálban elhabarjuk, majd hozzáadjuk a szárazanyagokat. Robotgép dagasztóspiráljával 2-3 perc alatt összedolgozzuk, majd 10 percet pihentetjük. 
A tésztából lisztezett felületen 2 db 30 cm-es rudat formázunk, késsel mindkettőt bevagdossuk. 175 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 45 perc alatt megsütjük; akkor kész, ha az oldalát megnyomva sehol nem érezzük puhának. Rácsra téve kihűtjük.

2016. november 14.

Lenmagos zsömle

Szintén a szeptemberi Kifőztük magazinból van; és jelentem, nagyon tuti, nagyon finom, még harmadnap is :) Ebben a formában sült.



Hozzávalók 8 db 65 g-os zsemléhez
10 dkg finomliszt
10 dkg Graham-liszt
10 dkg Zéró-6 lisztkeverék
1 evőkanál lenmagliszt
1,5 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
kb. 1,5 dl langyos víz
1 dl langyos joghurt
2 kávéskanál só
1 evőkanál olvasztott (kókusz)zsír
továbbá:
zsír
2 púpozott teáskanál lenmag + kevés a tetejére

Az élesztőt a cukorral elvegyített vízben felfuttatjuk. A liszteket összekeverjük a sóval, majd a többi hozzávalóval együtt lágyabb tésztává dagasztjuk; ha szükséges, teszünk még hozzá 1-3 evőkanálnyi vizet. 25-30 percig letakarva pihentetjük. 2 részre osztjuk, egyenként 30 x 15 cm-es téglalappá nyújtjuk. Kevés vízzel megkenjük, megszórjuk 1-1 teáskanál lenmaggal, a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük, és kissé kilapítjuk úgy, hogy a tészta vége alul legyen. 4-4 részre vágjuk, mindegyiket az enyhén kizsírozott formába helyezzük. Újabb 25 percet kelesztjük, közben a sütőt légkeverésen 200 fokra melegítjük. A zsömléket kb. 25 perc alatt készre sütjük, majd rácsra téve kihűtjük.

2016. szeptember 26.

Szénhidrátcsökkentett bagett

Azt hiszem, ez az egyik legfinomabb kenyérféleség, amit valaha készítettem. Ráadásul a szénhidráttartalma is jóval alacsonyabb, mint a megszokott kenyereké, a Zéró-6 lisztkeveréknek köszönhetően. A recept a júniusi Kifőztük magazinban jelent meg, a Russell Hobbs támogatásával.





Hozzávalók 2 db 23 dkg-os bagetthez
10 dkg fehér tönkölyliszt
10 dkg Graham-liszt
10 dkg Zéró-6 lisztkeverék
2,1 dl langyos víz
1,5 dkg friss élesztő
2 csapott kávéskanál só
néhány csepp méz
1 evőkanál folyékony kókuszzsír
a tetejére:
magvak vagy reszelt sajt

Az élesztőt a mézes vízben felfuttatjuk. A liszteket a dagasztólapáttal ellátott tartályba mérjük. Hozzáadjuk a sót, az élesztős vizet és a zsírt. A tartályt lezárjuk, majd pulzálva 4-5-ször megkeverjük az edény tartalmát. Ezután a gépet a legkisebb sebességre kapcsolva kb. 1,5 percig dolgoztatjuk. 2 percig pihentetjük, majd újra 1,5 percig járatjuk. Ezt a műveletsort még 3-szor megismételjük. Ezután a tésztát kivesszük, enyhén lisztezett felületen gombóccá formázzuk, és letakarva 20-25 percet kelesztjük. 2 felé osztjuk, bagetteket formázunk belőlük. Ezeket sütőpapíros tepsire tesszük, a tetejüket bevágjuk, és letakarva további 20 percet pihentetjük. Közben a sütőt légkeveréses funkción 200 fokosra melegítjük. A bagetteket vízzel lekenjük, tetszőleges magvakkal megszórjuk, és 25-30 perc alatt készre sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

A  Russell Hobbs konyhai robotgépről további infóért katt ide!

2016. június 28.

Graham-lisztes zsömle

A recept a Kifőztük gasztromagazin májusi számából van, a zsömléket a Cookori által forgalmazott mini kenyérformában sütöttem. Meg kell mondjam, hogy a forma és a zsömle is zseniális :)



Hozzávalók 8 db-hoz
20 dkg Graham-liszt
20 dkg liszt
2,25-2,5 dl langyos víz
1 dkg búzasikér (elhagyható)
2 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
2 kávéskanál só
40 ml folyékony kókuszolaj
4 szem aszalt paradicsom feldarabolva
a tetejére:
magvak vagy zabpehely

A cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt. A kétféle lisztet elvegyítjük a sikérrel, a sóval, hozzáadjuk az élesztőt, a kókuszolajat, és jól kidagasztjuk. A tésztát letakarva a duplájára kelesztjük. 2 részre osztjuk, mindkettőt 30 cm széles téglalappá nyújtjuk. Megszórjuk a paradicsommal, szorosan feltekerjük, majd 4-4 részre vágjuk. A zsömléket a sütőformába téve további 30 percig pihentetjük. Vízzel megkenjük, a tetejüket megszórjuk maggal vagy zabpehellyel, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben kb. 35 percig sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

2015. október 20.

Töltött kenyérkoszorú

Ez a recept hónapokig várakozott a Kifőztük Magazin korrektúráján, mert valami baki mindig közbejött a fotózásnál (rossz beállítás, fények, színek). Úgyhogy háromszor készült el, mire az idei októberi számban megjelent, de azt hiszem, még jó sok alkalommal képes lettem volna újrasütni, mert nagyon-nagyon finom lett. Feltétlenül próbáljátok ki! :) A Bijó webáruházban sok egészséges hozzávaló beszerezhető hozzá.



Hozzávalók

15 dkg tönköly fehérliszt
15 dkg Graham-liszt
1 evőkanál burgonyapehely
2 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
1,5-2 dl joghurt vagy kefir
1/2 dl langyos tej
1 púpozott kávéskanál só
1 evőkanál olaj
a töltelékhez:
35 dkg gomba
1 evőkanálnyi aprított vöröshagyma
1-2 paradicsom
5 dkg zöld fűszeres krémsajt
1 csokor petrezselyemzöld
2 tojás

őrölt bors
olaj
a tetejére:
napraforgómag

A tésztához a cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A liszteket elvegyítjük a burgonyapehellyel, a sóval, majd az élesztős tejjel, a joghurttal és az olajjal puha tésztát dagasztunk belőle. Lefedve 40-50 perc alatt a duplájára kelesztjük. 
Közben elkészítjük a tölteléket: kevés olajon a vöröshagymát üvegesre dinszteljük. Rátesszük a megtisztított, feldarabolt gombát, átpirítjuk. Hozzáadjuk a paradicsomot, sózzuk, borsozzuk. Lefedve kb. 15 perc alatt készre pároljuk a ragut, majd a fedőt levéve zsírjára pirítjuk. Belekeverjük az elhabart, sóval ízesített tojást, és elzárjuk alatta a lángot. Amikor langyosra hűlt, a krémsajttal meg a finomra aprított petrezselyemmel összekeverjük.
A megkelt tésztát hosszúkás téglalappá nyújtjuk, a széleket kihagyva elosztjuk rajta a tölteléket, majd a hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsin koszorúformára alakítjuk, vízzel megkenjük, napraforgómaggal megszórjuk. 180 fokra melegített, légkeveréses sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Langyosan vagy hidegen kínáljuk.

2015. augusztus 20.

Graham-lisztes, rozsos kenyér

Kicsit szégyellem magamat, mert nem marad idő és energia a blogra, pedig elvileg csak fel kellene tenni a Kifőztükben megjelent recepteket, de ez sajnos általában elmarad :( Úgy gondoltam, hogy augusztus 20-a alkalmából beírom a mi "mindennapi kenyerünket", ami a legutóbbi, augusztusi újságban jelent meg. Nagyon sokszor megsütöttem már, úgyhogy bátran merem ajánlani. Előző este szoktam elkészíteni az előkenyeret, ami kb. 5 perces "munka", viszont mivel sokkal jobb állagú lesz tőle a végeredmény, érdemes. A különlegesebb hozzávalók a Bijó webáruházban megvásárolhatók.



Hozzávalók 85 dkg-os kenyérhez, kb. 28 x 11 cm-es formához

az előkenyérhez:
12 dkg BL80 kenyérliszt
1 csipet só
1 csipet cukor
2,5 g friss élesztő
75 ml langyos víz
továbbá:
2,5 dl langyos víz
1 csipet cukor
1 dkg friss élesztő
8 dkg BL80 kenyérliszt
20 dkg Graham-liszt
5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
3 dkg zabkorpa
1,5 dkg burgonyapehely
1/2 dkg búzasikér
3 kávéskanál só
1 csapott evőkanál zsír
a szóráshoz:
len-, napraforgó-, tök- és/vagy szezámmag (ízlés szerint)

A kenyérsütést megelőző este összeállítjuk az előkenyeret: az élesztőt feloldjuk a cukros vízben, és a sóval elvegyített liszthez adjuk. Kézzel néhány perc alatt simára dolgozzuk, tálba tesszük, folpackkal borítjuk, és konyharuhával letakarva a konyhapulton hagyjuk. 
Másnap hozzámérjük a háromféle lisztet, valamint a korpát, a pelyhet és a sikért. Beletesszük a zsírt, a sót, a cukros vízben feloldott élesztőt, és a kenyértésztát robotgéppel kb. 10 percig dagasztjuk. Letakarva 15 percre félretesszük, ezután átgyúrjuk, majd 40-50 perc alatt nagyjából a háromszorosára kelesztjük.
Lisztezett deszkán kissé átgyúrjuk, és nagyobb téglalappá nyújtjuk; a szélessége a forma hosszával legyen egyenlő. Megszórjuk magokkal és feltekerjük. A sütőpapírral bélelt formába helyezzük, a tetejét bevágjuk, és konyharuhával letakarva még 30 percet pihentetjük.
Közben a sütő aljába kis edénykébe vizet rakunk, a sütőt légkeveréses üzemmódban 210 fokra melegítjük. A kenyértészta tetejét vízzel lekenjük, maggal meghintjük, majd a sütő alsó sínjére helyezett rácsra tesszük. 10 perc után a hőmérsékletet 180 fokra mérsékeljük, és további 20 percig sütjük a kenyeret. Ekkor a vizet kivesszük (vigyázzunk, nehogy leforrázzuk magunkat!), a kenyeret kiemeljük a formából, és sütőrácsra téve még 15-20 percig sülni hagyjuk. Amikor kész, rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Tipp: az élesztő kimérése gondot okozhat, mivel igen kis mennyiségről van szó. Az a legegyszerűbb, ha egy 5 dkg-os élesztőt négyfelé vágunk, majd az egyik negyed darabnak kb. az ötödét az előkenyérhez adjuk, a maradék pedig másnap kerül a tésztába.


2014. november 28.

Petrezselymes, Graham-lisztes bagett

A Graham-liszt nagyon jó alapanyag, mindenféle kelt tésztában jól használható. Lassabban szívódik fel, mint a fehér liszt, ezért fogyókúrázóknak, cukorbetegeknek ajánlott a vele készült kenyerek, péksütemények fogyasztása Ez a bagett is nagyon finom, a receptje eredetileg a decemberi Kifőztükben jelent meg.




Hozzávalók 3 bagetthez

15 dkg Graham-liszt
38 dkg BL 80 kenyérliszt
2 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
1 evőkanál burgonyapehely
2 dkg olvasztott vaj
1 kávéskanál búzasikér (elhagyható)
3 kávéskanál só
3 evőkanál aprított petrezselyemzöld
néhány gerezd dióbél, durvára aprítva (elhagyható)
a tetejére:
különféle magok és/vagy reszelt sajt

Az élesztőt 1 dl langyos vízben  a cukorral felfuttatjuk. Közben kimérjük a liszteket, a burgonyapelyhet, a sót, a búzasikért. Az élesztőt, 2 dl langyos vizet és a vajat hozzáadva jól kidagasztjuk, majd letakarva a háromszorosára kelesztjük. A tésztát 3 részre osztjuk, mindegyikből kb. 20 x 20 cm-es négyzetet nyújtunk. Megszórjuk 1-1 evőkanál petrezselyemmel és kevés dióval, szorosan feltekerjük, majd tepsi hosszúságúra sodorjuk. Sütőpapírral borított lemezre sorakoztatjuk, a tetejüket néhány helyen bevágjuk, és további 1/2 órát hagyjuk pihenni. Ezután vízzel lekenjük, magokkal megszórjuk, és a tepsit 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk. A hőmérsékletet azonnal 200 fokra mérsékeljük, és a bagetteket 25-30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

2013. szeptember 14.

Félbarna kenyér

Ígértem, hogy felhasználjuk a  a panír készítésekor keletkezett savót: a kenyér tésztájába gyúrjuk. Most ez az egyszerűbb változat, majd jön utána a másik is. Ez a recept a Kifőztük online receptmagazinban jelent meg, az újságok a weboldalunkról letölthetők.




Hozzávalók kb. 28 x 11 x 10 cm-es sütőformához

25 dkg Graham-liszt
2 dkg krumplipehely
8 dkg tönköly fehérliszt
15 dkg BL80 kenyérliszt
2,5 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
2,5-2,8 dl langyos savó vagy víz
3 kávéskanál só
3 evőkanál olaj
továbbá:
2 marék pattogatott amaránt (elhagyható)
szezámmag és/vagy lenmag, napraforgómag, zabpehely stb. (elhagyható)

1/2 dl, cukorral elkevert vízben felfuttatjuk az élesztőt. Közben összevegyítjük a liszteket, a krumplipelyhet és a sót. A közepébe öntjük az élesztőt, hozzáadunk még 2,5 dl folyadékot, és belekanalazzuk az olajat. Robotgéppel vagy kézzel közepesen kemény tésztát dagasztunk; ha szükséges, adunk még hozzá kevés folyadékot. Letakarva kb. 1 órát kelni hagyjuk.
A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk, és lisztezett deszkán ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk; a szélessége akkora legyen, mint a sütőforma hossza. Megszórjuk amaránttal (ha használjuk), szorosan feltekerjük, és a sütőpapírral bélelt formába helyezzük. A tetejét több helyen bevagdossuk, letakarjuk, és még fél órát kelni hagyjuk.
Langyos vízzel megkenjük, magokkal megszórjuk, és 200 fokra melegített, légkeveréses sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük. Rácsra téve kihűtjük.

Tipp: a sütő aljára, kicsi edényben vizet tehetünk; a gőzös sütőben jobban emelkedik a kenyér.

2012. július 16.

Pita



Nem is értem, miért nem próbáltam ki eddig? olyan egyszerű, mint a pofon!:)

Limara receptjét vettem elő, amely megjelent tavaly augusztusban a Kifőztük kenyeres különszámában. A különszám a weboldalról még letölthető, érdemes, mert rengeteg jó kenyér- és péksütemény recept van benne.

Szóval pita!:) mondom, ha követi valaki a leírtakat, szerintem nem lehet elrontani, nekem nyolcból nyolc tökéletesre sikerült. Pedig a kelesztési időkből kicsit lecsíptem - ide azért a normál időket írom -, mert szokás szerint kicsit sietni kellett vele, de így is szépen felfújódtak. A lisztet szokásom szerint kevertem, de az csak jót szokott tenni a kelt tésztáknak.

Hozzávalók nálam:
45 dkg kenyérliszt (BL 80)
5 dkg Graham-liszt
3 dl langyos víz
3 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
2 kávéskanál só
2 evőkanál olaj

1 dl langyos, cukros vízben fölfuttatjuk az élesztőt, hozzátesszük a kimért liszthez. A többi hozzávalóval együtt robotgéppel puha tésztát dagasztunk, majd hagyjuk, hogy letakarva duplájára keljen.
Kicsit átgyúrjuk, 8 részre osztjuk, majd mindegyikből kerek gombócot formázunk, és 10 percre letakarjuk őket. A gombócokat 2-3 mm vékonyra kinyújtjuk, majd azokat még 30 percig konyharuha alatt kelesztjük.
Forró - 220 fokos légkeveréses - sütőben, a rácson (nekem 3 fért el rajta egyszerre) 6-7 perc alatt világos barnára sütjük.

2011. november 15.

Indiai sárgarépa


Már volt egyszer régen a blogon, tegnap ez volt az ebéd, naan kenyérrel.

Most a sárgarépa egy részét paszternákkal helyettesítettem, és a zöldségeket nemes egyszerűséggel vékonyra gyalultam, így nagyon hamar készen volt, és gyorsan meg is puhult. Volt még a hűtő alján néhány kisebb paradicsom, azt használtam fel hozzá, de lehet 1-2 kanál konzerv paradicsompürével helyettesíteni.
Nem mondom, hogy fotogén ennivaló, de aki szereti a fűszeres ételeket, nem fog csalódni benne. Lehet hús körete is - férj kapott hozzá egy csirkecombot;) -, de a naan kenyérrel nekem tökéletesen elég volt. Igaz, majdnem a felét megettem egyedül...


2011. május 11.

Medvehagymás focaccia


Nem így indult, de ez lett belőle... És hogy milyen volt? szerintünk csodás!

Recept? hát nem nagyon van:) elkészítettem a szokásos focaccia tésztánkat. Mielőtt éppen megkelt volna, benéztem a hűtőbe, és összetalálkoztam némi árválkodó medvehagymával, megszántam, kivettem:)
Kb. 6-8 dekányi (kisebb csokor) medvehagymát vékonyan felszeleteltem, összekavartam annyi tejföllel, amennyit éppen felvett, sóztam, borsoztam, kevés csípős zöldpaprikát is hozzákevertem. A megkelt focaccia alapra kentem, rászórtam kb. 5-6 dekányi nagyon vékony gyufaszálra vágott húsos szalonnát, majd 18 perc alatt 200 fokos légkeveréses sütőben készre sütöttem.

Egyszerű és nagyszerű!

2011. március 25.

Kéksajtos focaccia


Remélem, nem baj, hogy hoztam egy másik változatot, az előző már sokszor bizonyított nálunk. A tészta ugyanaz, csak egy olvasott ötlet alapján - amit nem tudtam megvalósítani - kicsit újítottam rajta. Nem lett rossz!:)

Tehát konkrétan azt tettem, hogy dagasztottam tésztát az előző focacciás posztban lévő alapanyagokból. Azt azonnal kettéválasztottam, mindkettőt a forma nagyságának megfelelő méretre kinyújtottam (én most is 30 cm átmérőjű formába tettem, amit előzőleg kikentem kevés olajjal). Az egyik lapot belehelyeztem. Rámorzsoltam 15 dkg kéksajtot, majd rátettem a másik lapot; picit ujjaimmal rátapogattam, erőltetés nélkül. A forma szélén két ujjammal összedolgoztam a lapokat, majd 45 percre letakarva kelni hagytam.
A megkelt tésztába ujjammal mélyedéseket nyomtam, megkentem a tetejét olajjal. Megszórtam lila hagyma szeletekkel, kicsit megsóztam. A tésztát jó néhány helyen hústűvel megszurkáltam, hogy ne nagyon púposodjon fel, majd 200 fokos légkeveréses sütőben 18 percig sütöttem.

Arra gondoltam, hogy legközelebb kipróbálom a kedvenc csípős paprikás ömlesztett sajtommal. Azzal is biztosan jó lesz!

2011. január 29.

Focaccia


Anazar konyhatündértől lestem a receptet, napok óta gyönyörködöm a focacciáiban. Tegnap este megsült az első darab, el is tüntettük ketten a férjemmel néhány röpke perc alatt. Egy pohár sörrel tökéletes vacsora volt.

Egyébként is szeretem Anazart olvasni, rengeteg érdekességet találtam már nála különböző nemzetek ételeiről, érdekesebb alapanyagokról, szokásokról; menjetek, nézzétek meg ti is!:)

...és akkor jöjjön a focaccia recept, ahogy nálam készült.

Hozzávalók 30 cm átmérőjű pizzasütő tepsihez

275 gramm liszt
1/2 csomag (3,5 gramm) szárított élesztő vagy 1,5 dkg friss élesztő
175 ml langyos víz
1 csipet cukor
1 mokkáskanál só
2 evőkanál olívaolaj
a forma kenéséhez: 
kevés olaj
a tetejére:
1-2 evőkanál olívaolaj
1 kisebb fej lila hagyma
1 kisebb szál rozmaring
3-4 dkg gouda sajt
tengeri só

A langyos vízben elkevertem az élesztőt meg a cukrot, és kicsit félretettem. A lisztet és a sót összevegyítettem, hozzáöntöttem a felhabosodott élesztőt, belekanalaztam az olajat, és robotgéppel alaposan összedolgoztam.
Pizzasütő tepsit vékonyan kiolajoztam, kézzel belenyomkodtam a tésztát. Letakarva 40 percre kelni hagytam.


Közben a hagymát megtisztítottam, vékony cikkekre vágtam, a rozmaring leveleit összeaprítottam, a sajtot nagy lyukú reszelőn megreszeltem.
A megkelt tésztába az ujjammal lyukakat nyomkodtam. Olajjal meglocsoltam-megkentem, megszórtam sóval. Rákerült a rozmaring, a hagyma és a sajt is. 200 fokos légkeveréses, előmelegített sütőbe tettem, nekem 18 perc alatt sült meg szép barnára.

Kívül jó ropogós, belül puha, jó akár sörkorcsolyának is; csak eleget kell sütni belőle;)

2011. január 27.

Sütőtök-csicseriborsó curry + naan kenyér


Volt itthon sütőtök, ami last minutos volt, muszáj volt valamit kitalálni belőle. Levest most nem akartam, sütit sem, így addig kutakodtam, amíg Sajtkukacnál megtaláltam a megfelelő receptet hozzá, curryt készítettem belőle. Nem igazán hétköznapi recept, de igazán jó sült-főtt ki belőle. Biztosan lesz máskor is, egy valamit hagyok ki majd belőle (azt be sem írom a hozzávalókhoz), az alaplevet; nekem túl leveses lett azzal, lapos tányérból nem is tudtuk volna megenni. Az íze viszont teljesen megfelelő, ráadásul nem is kell hozzá olyan sok fűszer, mint sok más indiai ételhez.

A naan kenyér receptjét máshonnan vettem, mert kifejezetten olyan kellett idő hiányában, amit meg lehetett előre gyúrni, és főzés közben csak megsütni. Szerintem a legfinomabb naan volt, amit eddig ettem, és nem ártott neki fél napi pihenés sem a hűtőben.

Hozzávalók:

a curryhez:

80 dkg tisztított sütőtök kockára vágva
1 üveg (400 g) leszűrt csicserikonzerv
2 nagyobb fej vöröshagyma apróra vágva
1 evőkanál mustármag (nekem most fekete volt itthon, elfogyott a normál)
4-5 kardamom zúzott magja
1/2 teáskanál szárított ázsiai citromfű
4 púpozott teáskanál piros currypaszta
1 konzerv (400 ml) kókusztej
1/2 citrom leve

bors
3 evőkanál olaj

a naan kenyérhez (6 db):

30 dkg liszt
1 teáskanál (4 g) száraz élesztő
1 evőkanál meleg víz
22,5 dkg langyos joghurt és aludttej keveréke
1 teáskanál + 1 csipet cukor
1 púpozott mokkáskanál só
1 evőkanál olaj (vagy ghí) + kevés a kenéshez

Előző este begyúrtam a naan-t; a meleg vízben elkevertem az élesztőt és a csipet cukrot, félretettem. Kimértem a lisztet, a cukrot, a sót, hozzáöntöttem az élesztős vizet, az olajat és a joghurtot. Összegyúrtam kb. 10 perc alatt, és lisztezett zacskóban a hűtő aljába tettem.
(Én ekkor még előkészítettem a sütőtököt is, mert az viszonylag több idő, mire készen van; ez a hideg kamrában várta meg a másnap déli főzést.)

Másnap, mielőtt hozzákezdtem volna a curryhez, elővettem a naan tésztáját, átgyúrtam, 6 fele osztottam és golyókat formáztam belőle. Tálcára tettem kicsit melegebb helyen és konyharuhával letakartam.

A curryhez mély edényben olajat melegítettem, a hagymát megpároltam. Közben a kezem ügyébe készítettem a fűszereket, felbontottam a kókusztejet. Amikor a hagyma készen volt, beleszórtam a mustármagot, a kardamomot és a citromfüvet, néhány kavarás után a currypasztát is. Ezt 3-4 percig kevergettem, majd beletettem a sütőtököt, ezzel átforgattam az egészet. (Itt kell beletenni 2,5 dl alaplevet, de mint írtam, nekem ez majd kimarad.) Ebbe öntöttem a kókusztejet, felforraltam, lefedtem, és kisebb lángon 10 percig rotyogtattam. Levettem a tetejét, beleöntöttem a csicseriborsót. Megkóstoltam, sóztam és borsoztam; sóból viszonylag több kellett bele. Visszatettem a fedőt és újabb 10 perc alatt a sütőtök roppanósan puha lett, tehát készen volt. Rálocsoltam fél citrom levét, ez adta meg a végső ízét az ételnek.

A 2x10 perc "rotyogás" alatt kinyújtottam a tésztagolyókat tenyérnyi darabokká, a 6 darab éppen-éppen fért rá egy gáztepsire. A tetejüket (ghí hiányában) kevés olajjal megkentem. 220 fokos, légkeveréses, előmelegített sütőben 10 perc alatt sültek meg a kenyérkék. Szépen felhólyagosodtak, és nagyon finomak lettek!

A curryt a lapos kenyerekkel ettük, de szerintem rizs is jó lenne hozzá.

2009. október 4.

Gubarúd


Évek óta rászoktam, hogy én sütöm előző este, mikor másnap mákos gubát szeretnék készíteni; elegem volt utána mászkálni. Kifejezetten gubarudat csak egy tőlünk pár kilométerre lévő üzletben láttam, de csak délelőtt volt mindig. Ha meg aznap jutott eszembe, amikor mákosra vágytam, képtelen voltam legalább valami állott kiflit beszerezni. Egyszer rákerestem az interneten, találtam valahol egy receptet, amit azóta természetesen továbbfejlesztettem, és íme ez lett belőle! Azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy így minimális összegbe kerül a vásárolthoz képest!

Hozzávalók:

60 dkg BL-80 kenyérliszt (75 Ft)
3,5 dl langyos tej (BociMobiltól 55 Ft)
3 dkg friss élesztő (30 Ft)
2 dkg + 1 mk cukor
3 lapos mk só
2 ek olaj vagy 3 dkg olvasztott margarin
1 kk darálatlan mák (elmaradhat, inkább csak szép benne:)

Az élesztőt felfuttatom 1 dl tejben az 1 mk cukorral. A lisztet kimérem, beleteszem a sót és a cukrot, összekeverem, a közepére lyukat képzek, beleöntöm az élesztős tejet, ráhúzok pici lisztet szélről. A többi tejet is ráöntöm és a robotgéppel addig dolgozom, amíg felveszi az összes tejet, majd utána öntöm a zsiradékot azzal is jól eldolgoztatom, végül belekerül a mák is; közepesen kemény kelt tésztát kell kapjak. Ekkor a tésztát kézzel kicsit átgyúrom, a tál alját picit belisztezem, beleteszem a tésztagombócot, a tetejét bekenem olajos kézzel, letakarom.


Kb. 1 órát pihentetem, míg szépen legalább a duplájára nő. Ezután kicsit megpüfölöm, átgyúrom, majd 10 részre osztom. Ebből nem igazán szoktam presztízskérdést csinálni, általában nem lesznek teljesen egyformák, de itt nem is lényeges. A darabokból akkora rudakat formázok, mint a gáztepsi szélessége és szép sorban lefektetem őket nem túl messze egymástól - a lényeg most az, hogy ne legyenek egyben, de ha kicsit összenőnek, az sem nagy tragédia, viszont ne kelljen 2 tepsivel lavírozni.


30 percet pihentetem a tepsiben, majd 17-20 percre teszem őket sütőbe 200 fokos légkeverésre, addig sütöm, míg egy kis színt is kapnak.


Amikor készen vannak, azonnal meg szoktuk egy kicsit dézsmálni...annyira finom tud lenni! Másnap pedig jöhet belőle a mákos guba.

Volt már rá eset, hogy elkészítettem esti kenyérpótlónak, mert nagyon hamar készen van, nem kell vele sokat bíbelődni.

2009. augusztus 31.

Napraforgó kenyér és zsemle


Végre elkészült az én konyhámban is. Régebb óta kerestem az alkalmat, mikor sütöm meg, mert nagyon izgatta a fantáziámat. Nem tudom, írtam-e már, hogy a kelt tészták iránt különös vonzódást érzek; nagyon szeretem elkészíteni is és enni is őket. Jó néhány meg is található a blogom régebbi bejegyzései között, így nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb ez is sorra kerül.

Azt találtam ki, hogy a versenyen főzendő raguhoz elkészítem a több blogon látott nagy kenyeret, de a zsűrinek leadandó adaghoz kellett terveim szerint egy kisebb hasonmás. Mivel ez volt a köret, igen snassz lett volna egy leszakított darabot adni az étel mellé, ezért készült 5 darab kis napraforgó zsemle is.

A nagy kenyér nagyjából Garffyka és Max receptje és útmutatásai alapján készült, náluk vannak fázisképek is. Nekem erre most semmiképpen sem volt sem időm, sem módom, viszont őket követve nagyon könnyen elkészíthető. A hozzávalóknál lett néhány kis változtatás, egyrészt a liszteket kevertem eddigi tapasztalataim alapján. Másrészt került bele burgonyapehely is, mert muszáj volt előző nap elkészíteni a reggeli kezdés miatt; hajnalban nem akaródzott felkelni, ez viszont puhán tartotta addig, amíg szükség volt rá.

Hozzávalók:

75 dkg liszt - ebből 5 dkg tk. rozsliszt, 10 dkg rétesliszt, 2 púpos ek. burgonyapehely, a többi BL-80 kenyérliszt
5 dkg friss élesztő
280 ml tej
125 ml olaj
2 tojás
1 tk cukor
2 tk só

A kenéshez kb. 7 dkg olvasztott vaj

A tetejére 1 tojás sárgája, 30 ml tej, tökmag, lenmag, szezámmag

Az első blokkban felsorolt anyagokból kelt tésztát készíttettem a dagasztókaros robotgépemmel, majd letakartam és duplájára kelesztettem.
A fent nevezett bloggereknél lefényképezett-leírt módon elkészítettem a dupla napraforgót, majd kb. fél óráig hagytam újra kelni. Akkor bekentem a tojás-tej keverékkel, megszórtam a magvakkal, és először 10 percig légkeveréses 200 fokon, majd 170 fokon további 30 percig készre sütöttem.
Amikor kihűlt, nagy asztalterítőbe bugyoláltam szállításig. Finomnak találtatott, estig elfogyott az utolsó szemig:)

A kis napraforgókhoz fél adag tésztát használtam. Kissé türelemjáték, mert elég kicsik a nyújtandó adagok, mégis a végeredmény kárpótlás a munkáért. Szerencsém volt, hogy előző nap ezekből próbasütést csináltam; egyrészt akkor kísérleteztem ki a mikéntjét, másrészt lett akkora gyakorlatom benne, hogy másnap már sokkal gyorsabban haladt.

Az adagot 6 részre osztottam. A szemre legnagyobbat félretettem a virágok közepéhez. A többiből golyót formáltam, 4 felé vágtam, a negyedekből szintén kis golyók lettek, amikből 3-at kb. 8 centis átmérőjű körré nyújtottam és ugyanúgy megkentem olvasztott vajjal, mint a nagy kenyérnél készített lapokat. A negyedik negyedet kissé nagyobbra - mint a nagy kenyérnél -, ez lett a fedőlap. Amikor elkészült mind az 5 négyes lap, a nagy kenyér elkészítésének mintájára a közepüket bevágtam, de csak 6 részre, hogy ne legyenek túl vékonyak a szirmok, és kihajtottam őket kívülre. Itt még jobban kell vigyázni, hogy a szélétől max. 1 cm-re legyen a bevágás vége, mert egyébként nem lehet szépen kihajtani a szirmokat. Ezután a félretett hatodrészt 5 felé osztottam, azokból golyót formáztam, majd tenyérrel akkorára lapítottam, hogy a kis virágok közepére jó legyen.
30 perc pihenés után ugyanúgy lekentem és megszórtam magvakkal, mint a nagy kenyeret, majd 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.

2009. június 5.

Sajtos-zöldfűszeres kenyér



Ritkán sütök kenyeret, ennek 2 oka is van; egyrészt a közelünkben van egy pékség, ahol finom kenyeret lehet kapni, másrészt pedig még nem volt vele igazán sikerélményem. Volt egy időszak, amikor sorozatban készültek kenyerek, finomak is voltak, de másnapra már nem volt igazi. A küllemével is voltak gondok, másnapra kicsit "összementek", nem igazán tetszettek már. A péksütemény más kategória, azokat szeretem készíteni, általában jól is szoktak sikerülni.

Ezt pünkösd hétfőn sütöttem, csak azért, mert délután már nem kaptam kenyeret. Viszont ha már sütni kezdek, akkor valami érdekeset kerestem és meg is találtam az írott receptes füzetemben. Tavaly sógornőm hozott egy könyvet megmutatni, a címére nem emlékszem, de valami pizzás-kenyeres volt. Nem igazán tetszett, mert elég furcsa arányokkal dolgozott, de volt benne egy-két ötletes dolog, pl. ez a kenyér is. Nem tartottam meg az eredeti mennyiségeket, mert azzal bajosan jött volna össze a dolog, de maga a hajtogatás és a töltelék igazán kedvemre való, azt meghagytam.
El is készült, ínycsiklandozó illatokkal sült, szép is lett. Persze nem vártuk meg, míg kihűlt, hanem már langymelegen megkóstoltuk, finom is volt nagyon. Azután másnapra kicsit összement, ezért úgy gondoltam, fel sem teszem a blogra. Miután azonban még szerdán este is finom, puha, jóízű volt, sőt tegnap este is, ezért mégis megér egy bejegyzést. Legfeljebb jönnek az ügyes pékek, és adnak 1-2 tanácsot, hogy legközelebb ne menjen össze a kenyerem.

Hozzávalók:

a tésztához: 140 g graham liszt, 400 g BL-80 kenyérliszt, 2,5 dkg friss élesztő, 1 tk só, bors, 1 tk cukor, 320 ml langyos víz

a töltelék: 1 púpos ek vaj, 1 nagyméretű, apróra vágott vöröshagyma, 1 tojás, 100 g reszelt gouda sajt (helyett most trappista), 5-6 ek friss aprított zöldfűszer (petrezselyem és snidling)

a kenéshez 1 tojássárga+1 ek víz keveréke

A tésztához valókból lágyabb kelt tésztát dagasztottam, duplájára kelesztettem.

Közben a vajat megolvasztottam, a hagymát puhára dinszteltem benne, elzártam a hőt alatta. Mikor langyos lett, belekevertem a többi hozzávalót.

A megkelt tésztát 30X40 cm-esre nyújtottam, megkentem a töltelékkel. A rövidebb oldalakat két oldalról feltekertem a közepéig, és kizsírozott-kilisztezett 30 cm hosszú, 10 cm széles kenyérsütő formába tettem; a tetejére mindkét oldalon éles késsel cikk-cakk mintát metszettem, 25 percig letakarva kelesztettem.
A tetejét megkentem a tojássárga-víz keverékkel, 200 fokos alsó-felső fokozatú sütőben 45 percig sütöttem, majd rácson kihűtöttem.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin