Ez a finomság is a Kifőztük újság 1. számában jelent meg, ami most is hozzáférhető és letölthető. A répatorta maga húsvétra van kihegyezve, de szerintem nem csak akkor lehet enni, hanem bármikor. Én már azóta egyébként sütöttem egy másikat is.
A recept, amit találtam, szuper volt, egy kis probléma akadt vele, nevezetesen az, hogy kandírozott citrommal volt díszítve. Rettentően jól mutatott rajta, de nem találtam sehol a vidéken. A kényszer kihozta, hogy kitaláljam, miként legyen nekem ilyen díszem a répatortára; előző nap fogtam magamat és készítettem annyit, amennyi a sütimre kellett. Jól is jártam, mert jóformán alig került pénzbe és még finom is volt. A megmaradt kicsi darabokat a lányommal versengve ettük meg; naná, jó kis kalóriabomba volt!:)
Expressz citromkandírozás
1 nagyobb citromot nem túl keskeny szeletekre vágtam, egy kis lábosba tettem. Engedtem rá annyi vizet, ami éppen ellepte, felforraltam. Tettem rá kb. 10 dkg cukrot és kevergetés közben besűrítettem. A cukor közben szépen karamellizálódott, ráragadt a citromszeletekre. Amikor teljesen elfogyott a lé, de még kimenthető volt a citrom, cukrozott sütőpapírra tettem és időnként forgatva és cukorba mártogatva rajta egyet-egyet nagyjából megszárítottam.
Mivel itt nem kellett hosszú eltarthatóságra törekedni, annyi ideig simán elállt, amíg a sütemény kitartott, úgyhogy bátran ajánlom bárkinek!

Hozzávalók a répakockához, 25 x 18 cm-es tepsihez:
a tésztához:
7,5 dkg étcsoki / Tibi 60 %-os
10 dkg dió
30 dkg répa
12,5 dkg vaj vagy margarin
12,5 dkg kristálycukor
1 zacskó vaníliás cukor
csipet só
1 citrom reszelt héja
3 tojás
7,5 dkg liszt
7,5 dkg zsemlemorzsa
1/2 zacskó sütőpor
a mázhoz:
12,5 dkg porcukor
3-4 evőkanál citromlé
a díszítéshez:
kandírozott citromdarabok
a tepsihez:
zsír
kevés zsemlemorzsa
A répát kis lyukú reszelőn lereszeltem, a diót és a csokit durvára vágtam.
Keverőtálba tettem a vajat és a cukrokat, krémessé kevertettem a robotgéppel. Közben a lisztet elvegyítettem a zsemlemorzsával, a sóval, a citromhéjjal és a sütőporral. A vajas masszához egyenként hozzáadtam a tojásokat, és jól eldolgoztattam.
A lisztkeverékhez forgattam a diót és a csokit. Amikor már jó krémes volt a robotgépben az elegy, a robotgépet leállítottam, fakanállal beledolgoztam a masszába adagonként a lisztes keveréket és a répát.
A tepsit zsírral kikentem, zsemlemorzsával meghintettem, belesimítottam a masszát, és kicsit a szélek felé húztam. 180 fokos légkeveréses vagy 200 fokos alsó-felső sütésű, előmelegített sütőben 35-40 percig sül. Amíg kihűlt, egy kis tálkában összekevertem a porcukrot és a citromlevet. Kissé folyós, de nem túl híg masszát kell kapni.
A citrommázat a kihűlt sütemény tetejére kentem. Kockákra vágtam a tésztát, és mindegyik tetejét egy-egy darab kandírozott citrommal díszítettem.
Nagyon finom, édeskés-savanyú ízvilága lett, a fogunk alatt időnként roppant egy falat dió- vagy csokidarab. A sütemény hűvös helyen 4-5 napig eláll.