A következő címkéjű bejegyzések mutatása: káposzta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: káposzta. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 2.

Nyári töltött káposzta

Az étel leírásának már többször nekiindultam, de valahogy soha nem lett befejezve. Pedig ez az a kaja, amit hosszú évek óta nagy sikerrel főzök, és gyakorlatilag mindenkinek nagyon ízlik. Most pedig nekiduráltam magamat, és íme, itt van :)



Hozzávalók 8 személyre
1 nagy üveg kovászolt káposzta, a levével együtt
8 tölteni való zöldpaprika
1,2 kg darált sertésdagadó
12 dkg (basmati) rizs vagy bulgur
1 nagy vöröshagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál őrölt pirospaprika
1 teáskanál erős pirospaprika
1 kávéskanál őrölt köménymag

őrölt bors
zsír
1 darab füstölt szalonna vagy szalonnabőrke
3-5 dl (házi) paradicsomlé
a rántáshoz:
2 evőkanál zsír
3-4 dkg liszt
1 csapott evőkanál őrölt pirospaprika
a tálaláshoz:
tejföl

A finomra aprított vöröshagymát kevés zsíron megpirítjuk, 1 evőkanálnyit félreteszünk belőle a rántáshoz. A többihez szórjuk a rizst, az egészet átforgatjuk, felöntjük 1,5 dl vízzel. 1 kávéskanálnyi sóval ízesítve kis lángon pároljuk, amíg a rizs a folyadékot fel nem szívja, majd langyosra hűtjük.
A húst a fűszerekkel és a hagymás rizzsel jól összedolgozzuk. A csumájuktól megfosztott paprikákat megtöltjük vele, a maradék masszából gombócokat formázunk. Nagyobb fazék aljára tesszük a szalonna- vagy bőrkecsíkokat, rászórjuk a káposzta harmadát. Ráhelyezünk 4 megtöltött paprikát és a gombócok felét. Erre egy újabb adag káposzta, majd a maradék paprika meg gombóc kerül, és a megmaradt káposztával zárjuk le. Kb. a feléig öntjük fel a kovászolt káposzta levével, majd paradicsomlevet és annyi vizet töltünk még bele, amennyi a káposztát ellepi. A fedőt rátéve felforraljuk, és 1 órát főzzük. Közben a zsírból, a lisztből, a hagymából és a pirospaprikából rántást készítünk. Hőkiegyenlítéses módszerrel újramelegítve a káposztás edény szélére, a levébe osztjuk, és további 15 percig forraljuk az ételt. Tejföllel meglocsolva, friss kenyérrel tálaljuk.

Tipp: az étel ezekkel a hozzávalókkal készítve alacsonyabb szénhidráttartalmú, mint a hagyományos változat. Kiadósabb, ha a töltelékbe több rizs, valamint nagyobb mennyiségű rántás kerül bele.

2018. november 11.

Kakukkfüves-csilis párolt káposzta

Ha csak káposzta van otthon, abból is lehet szuperfinom és szuperegészséges köretet rittyenteni. Ha a szeletelés kész, onnantól kezdve már gyerekjáték az egész.
A recept eredetileg a júliusi Kifőztük magazinban jelent meg.



Hozzávalók 4 személyre
1 fejes káposzta (kb. 1 kg)
5 dkg füstölt, húsos szalonna
1 evőkanál olívaolaj
8 szál kakukkfű
1 csilipaprika

frissen őrölt bors
a tálaláshoz:
kakukkfűlevelek

A káposztát előbb ketté-, majd cikkekre vágjuk, és kézi reszelővel vagy robotgéppel a zöldséget felszeleteljük.
A felhevített olívaolajon aranybarnára sütjük a csíkokra vágott szalonnát. A pörcöt kiszedjük, és a visszamaradt zsiradékra tesszük a káposztát. Borssal megszórva átforgatjuk, majd sózzuk, és időnként kevés vizet aláöntve, lefedve párolni kezdjük. Amikor félig megpuhult, a kakukkfű lecsipkedett leveleivel és aprított csilipaprikával ízesítjük. Készre dinszteljük.
Tálalás előtt megszórjuk a félretett szalonnával, és kakukkfűvel díszítjük.

2017. április 27.

Káposztás-sajtos pite

Mi ketten az urammal odavagyunk a sós pitékért (is). És ez ugyancsak rendben volt :) A Kifőztük magazin márciusi számában jelent meg eredetileg a recept.




Hozzávalók 4-6 személyre, 24 cm-es sütőformához
7,5 dkg fehér tönkölyliszt
7,5 dkg Graham-liszt
2 csapott kávéskanál só
1 teáskanál sütőpor
10 dkg túró
1 tojássárgája
1 evőkanál folyékony kókuszolaj
a töltelékhez:
45 dkg reszelt káposzta
1 vöröshagyma
5-7 dkg füstölt, húsos szalonna
1 cm hosszú bors finomra aprítva
1 kávéskanál zöld jalapeño csilipaprika
1 teáskanál borsikafű

frissen őrölt bors
2-3 evőkanál kókuszolaj
4 kissé púpozott evőkanál tejföl
2 L-es tojás
20-25 dkg reszelt sajt (vegyesen a legjobb)

A tésztához a kétféle lisztet, a sót és a sütőport elvegyítjük. A túrót, a tojássárgáját és az olajat kézi habverővel elkeverjük, majd a száraz alapanyagokhoz adjuk. Összegyúrjuk, ha szükséges, 1-2 evőkanál vizet teszünk bele. Nejlonzacskóba csomagolva félretesszük.
A szalonnát kisebb kockákra vágjuk, kevés zsiradékon kisütjük, tányérra szedjük. A visszamaradt zsiradékot kipótoljuk, és a finomra vágott vöröshagymát üvegesre dinszteljük rajta. A káposztát belerakjuk, sózzuk, borsozzuk, csilivel, hosszú borssal ízesítjük, és közepes lángon kb. 20 perc alatt, időnként megkeverve megpirítjuk. Langyosra hűtjük. 
A tojást a tejföllel csomómentesre dolgozzuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a sajtot, a borsikafüvet, a káposztát, a szalonnát és a sajtot, amiből 1 maréknyit előzőleg félretettünk. 
A tésztát a forma méreténél 5-6 cm-rel nagyobb körlappá nyújtjuk, a formába emeljük, beleigazítjuk. A káposztás tölteléket belesimítjuk, majd légkeveréses, 180 fokos sütőbe toljuk. 30-35 percig sütjük, végül a maradék sajtot a tetejére szórva aranybarnára pirítjuk. Langyosan vagy hidegen tálaljuk.

2016. május 19.

Vegán káposztasaláta



A 2013/4-es Kifőztükből, a Nagy Vegetáriánus Szakácskönyv receptje.



Hozzávalók 4 személyre

35 dkg fejes káposzta csíkokra vágva
15 dkg sárgarépa julienne-re aprítva
15 dkg piros húsú kaliforniai paprika csíkokra vágva
3 szál petrezselyemzöld aprítva
1 újhagyma a zöldjével együtt vagy 1 kis csokor snidling, aprítva
5 dkg mazsola (elhagyható)
az öntethez:
3 evőkanál extraszűz olívaolaj
1 evőkanál borecet

frissen őrölt bors
a tálaláshoz:
5 dkg aprított dió vagy fenyőmag vagy sózatlan földimogyoró

Salátástálban összekeverjük az öntet hozzávalóit. Hozzáadjuk az előkészített zöldségeket, átforgatjuk néhányszor a lében, majd 1 órán keresztül állni hagyjuk, hogy a káposzta kicsit megpuhuljon. Tálalás előtt beleszórjuk a magvakat.

2013. július 28.

Thai csirkecomb és ázsiai káposztasaláta

A vasárnapi ebédhez adott volt négy hatalmas csirkecomb (farrésszel együtt), és tanakodtunk, mi legyen belőle. Úgy rémlett, hogy a hétvégén megérkezett új GoodFoodban láttam csirkés recepteket, meg is találtuk, és ezt választottuk belőle. Nem mondom, hogy egy az egyben a recept szerint készült el, de akkor talán nem is én lennék, ha úgy lett volna;))
Nagyon finom, jó csípős, igazán jól esett a kánikulában. Igaz, a sütőt be kellett hozzá kapcsolni, de megérte! Ráadásul szénhidrátszegény, így diétába, cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető.



Hozzávalók 4-5 személyre

a thai csirkecombhoz:
4 csirkecomb, farrésszel együtt
só, őrölt bors
kevés olaj
a páchoz:
4-5 evőkanál édes csiliszósz
1 citrom reszelt héja
2 evőkanál citromlé
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 evőkanál thai vörös currypaszta
1 kávéskanál só

a káposztasalátához:
1 kisebb fej káposzta fele
1 nagy sárgarépa
1 lila hagyma
1 csokor korianderzöld (vagy petrezselyemzöld)
az öntethez:
2 evőkanál fehérborecet
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál citromlé
4 evőkanál olívaolaj
1 kis piros csiliparika, finomra aprítva
kevés édesítő vagy egy nagyobb csipet cukor


A húst alaposan megtisztítjuk, majd mérettől függően 2-3 felé vágjuk. A páchoz valókat összekeverjük, a húst alaposan megforgatjuk benne. (Az eredeti recept szerint egyből lehet sütni, én fóliával lefedve hagytam hűtőben egy órát pihenni.)
Egy közepes tepsit nagyon vékonyan kiolajozunk, a húst egymás mellé beletesszük. Picit sózzuk, borsozzuk vigyázat: a pác is sós!), a maradék páclevet hozzáadjuk, a tepsit fóliával letakarjuk. 200 fokos légkeveréses sütőben 30-35 perc alatt a húst félig megpuhítjuk, majd újabb fél óra alatt fedetlenül addig sütjük, míg a folyadék nagy része el nem párolog és a hús puha, omlós nem lesz.

Közben elkészítjük a salátát. A káposztát legyaluljuk, a sárgarépát és a hagymát vékony csíkokra vágjuk, a zöldet felaprítjuk; az egészet összevegyítjük, ízlés szerint sózzuk. Az öntethez valókat csipet sóval elkeverjük, a zöldségeket beleforgatjuk, majd a salátát hűtőbe tesszük (Kellett volna még 5 dkg pörkölt, sózott földimogyorót szórni a tetejére, de azt kispóroltuk belőle....). 

A húst a salátával együtt tálaljuk. 


2013. február 2.

Könyvajánló + Káposztás szabdzsi



Nagy örömmel vettem a kezembe Hémangi legújabb receptkönyvét, amely Ízek, imák, India címmel jelent meg. Talán a blogomból már kiderült, hogy az indiai konyha nagy rajongója vagyok, és most még több - egészen pontosan 108 -  kitűnő, autentikus recept tulajdonosa lettem a könyv által. Vegetáriánus receptek, amelyek még az egyébként nem feltétlenül csak ezt az utat járó emberek számára vonzóak, mert az ízesítés, a fűszerek, a harmonikus ízek kárpótolják az ételt fogyasztókat a hús elmaradásáért. A könyv azoknak is szól, akik eddig nem próbáltak még indiai ételt főzni, mert az alapoktól a bonyolultabb ételekig minden megtalálható benne. A levesektől a édességekig, a kenyérféléken, a zöldségeken és a sós csemegéken keresztül képet kapunk arról, mit esznek Indiában; és ezeket már bárki elkészítheti, mert a hozzájuk való anyagok nálunk is elérhetők. Bátran hozzá lehet fogni a főzéshez! Bíztatok mindenkit, mert ha beszerezzük az alapfűszereket, akkor hétköznapi alapanyagokból is varázslatos indiai ételt főzhetünk. Álljon itt példának a következő recept a könyvből: egyszerű, szép és finom is!:)



Káposztás szabdzsi

Hozzávalók

1 kisebb fej káposzta vékonyra szeletelve (nekem 80 dkg volt készen)
40 dkg krumpli
2 evőkanál olaj vagy ghí
1 kávéskanál fekete mustármag
1 kávéskanál egész római kömény
2 kávéskanál urad dál
2-3 kis csilipaprika (nálam 1 nagyobb)
4 curry-levél
1/2 evőkanál reszelt friss gyömbér
1/2 kávéskanál aszafoetida
3/4 kávéskanál kurkuma
1 kávéskanál őrölt koriander
2 kávéskanál só
a krumpli sütéséhez:
olaj

Nagyobb méretű wokban felmelegítjük a zsiradékot, és kipattogtatjuk benne a fekete mustármagot. Hozzászórjuk a római köményt és az urad dált, és aranyszínűre pirítjuk őket. Beletesszük az apróra vágott csilit és a curry-levelet, majd a gyömbért és az aszafoetidát is (az utóbbi két hozzávaló előtt legközelebb leveszem a tűzről az edényt, mert erősen köpköd, nyilván a gyömbér nedvességtartalmától). 1-2 percig kevergetjük, beletesszük a kurkumát és a koriandert, majd rögtön beleforgatjuk a káposztát is. Sózzuk, lefedjük, és közepes lángon kb. 10-15 percig puhítjuk, néha átkeverjük, a végén kissé megpirítjuk. Közben a megtisztított, kisebb kockákra vágott krumplit bő olajban megsütjük, és a puha káposztához keverjük.

Ez az étel főétel, csapátival illik tálalni. A csapáti receptje a könyvben szintén megtalálható, több más kenyérféle leírásával együtt - tálaljuk.
Bevallom, mi köret nélkül ettük, így pont két adag étel volt; körettel együtt négyen is jóllaknak belőle. 

És egy kis meglepetés: ha megrendelitek a könyvet, és a vásárlás végén beírjátok a KIFŐZTÜK kuponkódot, a végösszegből további 5% kedvezményt kaptok!:)



2012. október 31.

Káposztával töltött sült gombóc




Ez a recept is az októberi Kifőztükben jelent meg. Kelt tésztába zárt ízes-fűszeres káposztatöltelék, mindez sütőben megsütve.... hmmm, jobb lett, mint amilyennek gondoltam!:)

Hozzávalók kb. 30 x 20 cm-es tepsihez:

a tésztához:
30 dkg liszt
10 dkg rétesliszt
2 csapott evőkanál burgonyapehely
1 púpos kávéskanál só
1 csipet cukor
1-1,5 dl tej
2 dkg élesztő
10 dkg joghurt
30 ml olaj
a töltelékhez:
50 dkg káposzta
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor
2 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj
frissen őrölt bors
1 kávéskanál őrölt római kömény vagy 1 csipet őrölt kömény
kevés csilipaprika (elhagyható)
1 teáskanál borsikafű (elhagyható)
a tepsihez:
3 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj
a tálaláshoz:
tejföl

Először a tölteléket készítjük el. A káposztát apróra reszeljük, megszórjuk a sóval, és kb. fél órát állni hagyjuk, majd alaposan kinyomkodjuk. Az olajon a cukrot világos barnára karamellizáljuk, rászórjuk a káposztát, fűszerezzük, és sűrűn kavargatva addig pároljuk, míg a leve el nem fogy és aranybarnára nem sül. Akkor félretesszük, hűlni hagyjuk.
A tésztához 1 dl langyos, cukros tejben az élesztőt felfuttatjuk, és a többi hozzávalóval együtt puha tésztát gyúrunk belőle; ha kemény lenne a tészta, még fél dl tejet öntünk hozzá. A tésztát letakarva duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk, 12 részre osztjuk. Két kezünk között egyenként mindegyiket kilapítjuk, majd egy evőkanálnyi tölteléket csomagolunk a közepükbe.
Közepes tepsibe öntjük a zsiradékot, majd a gombócokat körben belemártva a sütőedénybe sorakoztatjuk. A tepsit lefedjük, a tésztát 30 percig kelesztjük.
180-200 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. 

A gombócot langyosra hűtve, kevés tejfölbe mártva fogyasztjuk.

2010. március 24.

"Kelkáposzta-főzelék" fejes káposztából




Semmi különös, csak egy éppen aktuális ebéd- vagy vacsoraötlet. Miután most nincs friss, nem üvegházi zöldség, szívesebben főzök ilyesmit, még jól bírom nagyobb mennyiségű primőrök nélkül. Olcsó, hamar készen van, és ízletes. Kell ilyesmit is főzni!

Édesanyám szokta így készíteni; annyit jelent, hogy ugyan a főzeléket kelkáposztához valóan ízesíti, de normál fejes káposzta az alapanyag. Nagyon finom, érdemes kipróbálni; lehet, hogy még az is kedvelni fogja, aki a kelkáposztát nem szereti.

Egy aranyszabály van az elkészítéséhez: arra kell nagyon ügyelni, hogy soha ne legyen több víz a lábosban, mint a zöldségek szintje, sőt, inkább egy ujjnyival lejjebb legyen. Érdekes, de a főzés legvégén mindig több víz lesz az edényben, mint a főzés közben, úgyhogy óvatosan kell bánni a víz utántöltésével!

Hozzávalók 3 személyre (ennyi volt otthon a káposzta...):

70-80 dkg fejes káposzta
4 közepes krumpli
só, bors, kevés őrölt kömény, majoránna

2 evőkanál olaj
2 picit púpozott evőkanál liszt
1 teáskanál őrölt pirospaprika
1 kicsi vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma



6 dl vizet teszek fel forralni. Közben a káposztát kockákra vágom, beleteszem a vízbe, sózom, beleteszem a többi fűszert, lefedem.
A krumplit, a hagymát és a fokhagymát megpucolom, a krumplit kisebb kockákra, a hagymákat apróra vágom. Amikor a káposzta már félig puha, beleteszem a krumplit. Sózom, borsozom, ha kell, és lefedem.

Elkészítem a rántást: az olajat felforrósítom, beleteszem a vöröshagymát, néhány kavarás után a lisztet is, majd közepes lángon addig kevergetem, amíg kis színt nem kap. Leveszem a tűzről, beleteszem a fokhagymát és a pirospaprikát, megkeverem, felengedem decinyi hideg vízzel, félreteszem.

Mikor majdnem puha a krumpli is, kevés főzőlével felengedem a rántást és beleöntöm a fövő főzelékbe, kisebb lángra teszem, legalább még 10 percig hagyom főni.

Legfinomabb pörkölttel, de sült hússal vagy fasírttal is jó.

2009. május 29.

KFC saláta


(Ugye elnézitek nekem, de ennek a képnek a jobb felső sarkában található, sajna erről sincs jobb képem.)

Ez a recept is az Nlc fórumon terjedt viharos gyorsasággal egy időben, nálunk harmadjára készült. Egy kicsit édeskésebb jellegű - ugye a gyorséttermek ezzel csalizzák a gyerekeket - , de ha otthon készül, akkor kordában lehet tartani egy kicsit ezt is. Én azért nem teszek bele annyi cukrot, mint amennyit kéne, de most valószínűleg kicsit megszaladt, mert édesebb lett, mint szokott.

Hozzávalók:

60 dkg nagy lyukú reszelőn aprított fejes káposzta, 2 ugyanolyanra aprított répa, 1 nagyobb hagyma apróra vágva
0,8 dl cukor (helyett nálam fél dl), fél teáskanál só, fél mokkáskanál frissen őrölt bors, fél dl tej, 1 dl majonéz, 1 kis doboz tejföl, kb. 3 evőkanál citromlé

A zöldségek kivételével az összes hozzávalót alaposan összekevertem egy nagyobb tálban. Hozzátettem a zöldségeket, azzal is átkevertem, majd letakartam, és hűtőben érleltem néhány órát.

Ennyi a történet. Akinek van reszelős robotgépe, annak néhány perc az egész, nekem hál' istennek a kuktám reszelte;), így nekem is csak az összeállítás maradt.

/Litita receptje alapján az Nlc fórumról/

2009. január 28.

Húsos-káposztás-krumplis főzelék


Egész délelőtt vigasztalhatatlanul szakadt az eső, nem volt kedvem kimozdulni otthonról bevásárolni. Az otthoni készletből akartam valamit kitalálni. Hétvégén az egytálételek olvasása közben feltűnt egy bejegyzés Marjannál. A tejfölös-káposztás csirke receptje eszembe juttatott egy régi ennivalót, amit réges-régen anyósom főzött és nagyon szerettem. Édeskáposzta főzelék volt krumplikockákkal, sok tejjel és tejföllel, behabarva, gyakorlatilag édesen. Délelőtt néztem megint a receptet, és úgy gondoltam, összeházasítom a 2 ételt: Marjanét és anyósomét. Nem bántam meg!

Hozzávalók:

Kb. 40 dkg pulyka felsőcomb filé, kb. 80 dkg káposzta felkockázva, 4 kisebb krumpli felkockázva, 1 jó nagy hagyma apróra vágva, 1 tk. csombor, kb. 1,5 dl tejföl, 2,5 dl tej, 1 lapos ek liszt, 1-2 ek olaj, só, bors

A hagymát az olajon megpirítottam, rátettem a darabokra vágott pulykahúst, borsoztam, sóztam, csombort szórtam rá, kis vizet öntöttem alá, lefedtem. Felvágtam a káposztát és a krumplit, hozzátettem a húshoz, só és bors került arra is, valamint újabb kis adag víz, fedőt tettem rá, és puhára főztem az összes alkatrészt benne, kb. 40 perc alatt. Beleöntöttem a tejet és a tejfölös habarást, 10 perc múlva készen volt.
A férjem azért tett bele egy kis ecetet, nekem így volt jó, ahogy leírtam. Marjan, köszi, hogy eszembe juttattad:)

2009. január 4.

Egy káposztás tészta margójára



Pénteken a könnyű ételek jegyében egy kevés hússal, sok zöldséggel készült raguleves után készültem, hogy megmentem a hűtőben elég régóta szenvedő káposztám maradékát (nem kis maradék volt, a 3/4 része...). Ugyan fennen hangoztatta régebben az otthon lévő férficsapat, hogy nem annyira szeretik a káposztás tésztát, de fellázadtam, mert nekem az egyik kedvenc ételem. A probléma csak annyi volt, hogy valakinek fel kellett áldoznia magát, hogy lereszelje, és a férjem, aki nagyvonalúan ezt meg is szokta tenni, éppen nem volt otthon, ezért nekem kellett... A reszelés utáni életképet felteszem a beírás végére elrettentésül (az ujjamat nem fényképeztem le, pedig azon is lett volna mit...), hogy mit érdemel az a bűnös, aki ennyi év és ennyi összegyűjtött konyhai kacat után sem tud felmutatni egy olyan cuccot, ami segített volna rajta.
A jó hír viszont: összehoztam életem legfinomabb káposztás tésztáját! Sőt az még jobb hír, hogy mindenki megette jó étvággyal!! Annyi maradt belőle, ami a fotón a tányéron van...

Hozzávalók 3 személyre:

70 dkg káposzta lereszelten mérve, 3 evőkanál olaj, só, bors, 1 evőkanál cukor
25 dkg száraztészta (sajnos bolti), fodros metélt (fodros kockával szoktam, de az nem volt most otthon)

A felforrósított olajon a káposztát alaposan körbepirítottam, majd (elég sok, kb. 3 mokkáskanál) sóval megszórtam, valamint ment rá sok-sok frissen őrölt bors is. Sűrűn kevergetve addig pirítottam, amíg az összes levét elfőtte és puha is lett, kb 15-20 perc lehetett. Amikor már kezdett színesedni a széle, akkor rászórtam a cukrot, és folyamatos kavargatással kicsit színesre pirítottam, kb. 5 perc múlva megkóstoltam és késznek nyilvánítottam.
Közben megfőztem a tésztát, és leszűrve, de nem teljesen lerázva róla a vizet (kicsit nyirkosra hagytam) a káposztához tettem, összekevertem.
A fiúk még több borssal, én (mea culpa) cukorral ettem.

Tanulság (nekem): eddig úgy tudtam-olvastam, hogy a száraztészta mennyiség dupláját kell venni káposztából. Először kivettem az elkészített káposztából az egyharmadát, hogy a másik kedvencemhez, káposztás lángoshoz fogom felhasználni. Amikor összekevertem, akkor láttam, hogy ez annyira kevés, és mivel ott volt a többi még mellette, visszatettem. Jó ötlet volt... A káposztás lángos pedig várhat még egy kicsit.

Na és a fotó:

2008. december 27.

Sült kacsacombok párolt káposztával


Tervbe vettem karácsony 1. napjára Fehérnyúl ünnepi kacsasültjét , amivel az idén felváltani készültem a baconos pulyka/szűzfonatokat. Valószínűleg egyezik az ízlésem a receptverseny zsűrijével, mert utána kiderült, hogy ez az étel nyerte a főételek 1. díját is. Még hétfő délelőtt be is pácoltam 8 combot a leírt módon. Mikor itthon bejelentettem, hogy kacsa a pácban csücsül csütörtökre előkészítve, a család egybehangzóan mondta is, hogy persze, nagyon jó, de párolt vöröskáposztával, ugye...?
Így azután a köret rész módosult, (rajtam kívül) mindenkinek a kedvére; volt káposzta, krumplipüré és krokett. De egyszer tuti az eredeti is kipróbáltatik!

Hozzávalók nálam:

8 kacsacomb, 1 l víz, a Fehérnyúlnál leírt vadpác + egyéb fűszerek a pácoláshoz

só, bors a sütéshez

A pácolt kacsacombokat a bőrénél kicsit bevágtam. Sóztam, borsoztam, egy magasabb falú tepsibe tettem. 8 kanál páclevet öntöttem rá, alufóliával befedtem. 1 bő órát légkeveréses 160 fokos sütőben sütöttem. Utána levettem a fóliát, és 180 fokon zsírjára sütöttem.
Nagyon omlós, finom húst kaptam, valószínűleg a páctól lett ilyen porhanyós, mindenki megelégedésére.

Nem először sütöttem kacsát, de még mindig meg tud lepni a térfogatváltozása. Most készítettem egy fotót a sütés előtt és utána (igaz, egyet már kivettünk belőle előtte), de még így is jól látszanak az arányok... Igaz, lett majdnem 1 liter kiváló kacsazsírunk:)



Párolt lilakáposzta

1 kilónyi szálasra szeletelt káposztafej, 3 ek olaj, 2,5 dkg cukor, só, kevés őrölt kömény, 2-3 ek ecet

Választok egy akkora edényt, amiben térfogatilag elfér a káposzta. Az olajat felmelegítem, beleteszem a cukrot, karamellizálom.. Beleteszem a káposztát, kevergetem, pirítom. Amikor kissé meglöttyedt, aláöntök kb. 1 dl vizet (esetleg bort is lehet), megsózom, megszórom a köménnyel. Lefedem, és kb. 25-30 percig párolom, míg meg nem puhul. Akkor ellenőrzöm a sózást, és ráöntöm az ecetet, újból átkavarom, megkóstolom. Ha kellően sós és savanyú, lefedem 5 percre, és készen is van.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin