A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ivólé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ivólé. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 2.

Meggylekvár és meggy ivólé, egy lépésben

Egyszerre készült, a meggylé a lekvár - jó értelemben vett - "mellékterméke" lett. Aki már főzött meggylekvárt, az tudja, hogy amikor az ember elkezdi melegíteni a meggyet, akkor pillanatok alatt rengeteg levet ereszt. A lekvárhoz ezt a sok levet el kéne párologtatni róla, ami szerintem pazarlás.... Ezért a nagyja levét leszedem róla még az elején, abból lesz az ivólé, majd a maradék lében nagyon puhára főzöm a meggyet, abból lesz a lekvár. Szerintem ez így teljesen logikus, ugye?:)



Hozzávalók:

meggy
cukor vagy édesítő
4-5 kg gyümölcshöz 1 csomag lekvár kocsonyásító 4.1 vagy 3.1

Pontos mennyiségeket nem írok, nem sok értelme van, ugyanis a gyümölcsök nem egyformán lédúsak, nem egyformán édesek vagy savanyúak. 
A meggyet válogatás és alapos tisztítás után kimagozzuk, majd lábosba tesszük. Forralni kezdjük, és megvárjuk, amíg jó sok lé nem lesz rajta; közben időnként megkavarjuk. A lé nagyját merőkanállal lábosba szedjük, ízlés szerint édesítjük, literenként egy nagyobb csipet citromsavat szórunk bele, és felforraljuk. Tiszta üvegekbe szedjük, lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. (A levet literenként kb. 2 dl vízzel hígíthatjuk is, attól még nem változik az íze.) 
Ezzel a lépéssel az ivólé-projekt be is fejeződött!:)

Az ivólé készítése közben azért ne feledkezzünk meg a lekvárról, hagyjuk lassan forrni, és időnként keverjünk rajta egyet. Megvárjuk, amíg alig marad alatta lé, és a gyümölcs teljesen puha lesz. A meggyet hagyhatjuk egyben, vagy - nagyon alaposan megtisztított - botmixerrel pépesíthetjük egy részét vagy az egészet is, attól függően, mire szeretnénk majd használni. (Sajnos a darabos dzsemmel nem lehet szépen összeragasztani a linzereket, én éppen ezért idén az egészet leturmixoltam.) Ezután ízlés szerint édesítjük, a tetejére szórjuk a kocsonyásító anyagot, és sűrűn kavargatva készre főzzük a lekvárt. Tiszta üvegekbe töltjük, kupakkal lezárjuk, és 5 percre fejre állítjuk őket. Ezután az üvegeket visszaforgatjuk, és száraz dunsztba téve hagyjuk kihűlni.

(Régebben a leszedett léből meggyszörpöt készítettem, akkor a léhez literenként fél kiló cukrot szórtam, és úgy főztem fel. Egyebekben úgy jártam el vele, mint az ivólével.)

U. i.: tavaly főztem már ivólevet almából, hatalmas sikere volt, azután annak a mintájára körtéból és vegyes gyümölcsökből is. Remélem, ezt is hasonlóan szeretni fogjuk:)

2012. szeptember 8.

Alma ivólé



Nem tudom, másfelé mi a helyzet, de nálunk az idén a gyümölcsök - nyilván csapadék, nedvesség híján - lepotyognak a földre, nagyjából még érés előtt. Ha nem figyelünk oda, akkor dobhatjuk ki őket, mert utána nagyon hamar meg is rohadnak:( Ez utóbbit megelőzendő, próbálom feldolgozni, menteni a menthetőt. Az egyébként nagyon jóízű nyári piros almából (meg a most érő zöldebből is) sok almalevet és almapürét készítettem, mondhatom, teljes sikerrel. Most az almalé recept kerül sorra, a recept eredetileg a szeptemberi Kifőztükben jelent meg. Ti letöltöttétek már ezt a számot? én igen!:)

Még néhány gondolat: a recept írásakor mértem egyedül a mennyiségeket, egyébként szemre és ízlelésre készítem. Ma pl. vegyes lé készült, kevés körtéből és több almából, ezt kevésbé kellett cukrozni, mert a körténk nagyon édes. Tehát aki hasonló cipőben jár, romlanának a gyümölcsök, ne tétovázzon, mert gyakorlatilag olyan pici pénzből lehet isteni levet készíteni, hogy hihetetlen; és ízben a bolti a poros nyomába sem léphet! jah, és szerintem érdemes kevesebbhez is hozzáfogni, a mai adag 3 liter lett, most a dunsztban csücsülnek az üvegek. 

A legtöbb idő és munka a gyümölcs hámozása, a többi tényleg gyerekjáték, az eredmény pedig fenomenális! Próbáljátok ki, kíváncsi vagyok a véleményetekre!


Hozzávalók 4-5 l ivóléhez

2,5 kg alma
25-35 dkg cukor
2,5-3 l víz
1 csapott teáskanál citromsav

Az almákat hámozzuk, magházától megfosztjuk, feldaraboljuk. Lábosba tesszük, kevés vizet öntünk alá, és addig főzzük, míg az alma meg nem puhul. Akkor botmixerrel péppé zúzzuk, majd felöntjük vízzel. Egyszerre kevesebbet öntsünk bele, hogy igény szerinti sűrűségű legyen a lé; mi hígabban kedveljük. (Utólag hígítva kevésbé lesz kellemes íze, akkor valamennyivel édesebbre kell hagyni.) Beleszórunk 25 dkg cukrot, és felforraljuk. Megkóstoljuk, és ha szükséges, még édesítjük. A citromsavval együtt még 1-2 percig forraljuk, majd alaposan kimosott üvegekbe szedjük, és lezárjuk.
Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Tipp: ezzel a módszerrel körtelevet is készíthetünk. Akár hullott gyümölcs is felhasználható, a hasznos gyümölcshús súlya ehhez a mennyiséghez kb. 2-2,1kg legyen.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin