A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 3.

Gyors kávés-mascarponés torta

Nem szépítem, ez a torta is a szokásos "gyorsan kell valami desszert" jegyében készült. Ehhez képest jól sikerült, és ami a lényeg, nagyon ízlett is, így megtartjuk a receptet :) 



Hozzávalók egy 18 cm-es tortához
3 tojás
6 dkg cukor vagy édesítő
4,5 dkg liszt
1,5 dkg kakaópor
1 csipet só
továbbá:
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1/2 dl főzött kávé
4-5 dkg cukor vagy édesítő
1 nagyobb csipet vaníliapor
a tetejére:
kevés kakaópor
gyümölcs
mentalevél (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval habbá verjük. A sárgáját a cukorral fehéredésig habosítjuk, majd fakanállal hozzákeverjük a kakaóval elvegyített lisztet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot. Sütőpapírral bélelt formában, 160 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton készre sütjük, kihűtjük.
A mascarponét gépi habverővel a tejszínnel, a kávéval, a cukorral és a vaníliával alaposan elkeverjük. A kihűlt piskótát kettévágjuk, a krém felét a lapok közé kenjük, a maradékot – néhány evőkanálnyi kivételével – a torta tetejére és oldalára simítjuk. Kakaóporral meghintjük, majd a félretett krémet ráhalmozzuk. 2 órát hűtőben dermesztjük, majd tetszőlegesen díszítjük.

Túrógolyós kakaós piskóta

Néhányszor elkészült a süti, mire azt mondtam, hogy ez akkor így van jól, ahogy van. Az almát ne hagyjátok ki a tésztából, az volt az utolsó mozzanat, amit változtattam rajta.



Hozzávalók 22 x 22 cm-es formához
a túrós golyókhoz:
15 dkg rögös, száraz túró
1 dkg olvasztott Szafi Reform kókuszolaj
2 csapott evőkanál Szafi Free zabdara
1/2 evőkanál Szafi Reform útifűmaghéj
1 csipet só
2 evőkanál Szafi Reform vaníliás eritrit
1/2 biocitrom reszelt héja
1 teáskanál citromlé
a piskótához:
2 dkg olvasztott Szafi Reform kókuszolaj
4 dkg frissen facsart citromlé
15 dkg víz
1 kisebb alma tisztítva, reszelve (kb. 8 dkg)
1 csipet só
6 dkg Szafi Reform eritritpor
1 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1,5 dkg Szafi Reform holland kakaópor
23,5 dkg Szafi Free hajdinás piskóta-lisztkeverék
továbbá:
tetszőleges gyümölcs (most 1 nagy őszibarack)

Először a golyókat készítjük el, a hozzávalókat kézzel addig gyúrjuk, amíg össze nem áll a massza. Kisebb golyókat formázunk belőle, és hűtőbe tesszük. A gyümölcsöt megmossuk, lecsöpögtetjük,
A piskótához kézi habverővel a kókuszolajhoz keverjük a citromlevet, a vizet, az almát, az eritritet, az édesítőt és a sót. Ezután hozzáforgatjuk a kakaóval elvegyített lisztet, és az egészet homogénre dolgozzuk.
A tésztát szilikonos vagy sütőpapírral bélelt formába simítjuk, belenyomjuk a golyókat, a gyümölcsöt, az utóbbit fajtájától függően egyben vagy darabosan. 180 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton 30 perc alatt készre sütjük, az idő 2/3-ánál sütőpapírral letakarjuk a tetejét. Kihűlve szeleteljük.

 A Szafi termékeket a legjobb áron itt lehet megvásárolni.

2019. szeptember 5.

Túrós-gyümölcsös kevert sütemény





Hozzávalók 20-22 cm-es piteformához
a tésztához:
25 dkg rögös, száraz túró
2 L-es tojás
1 evőkanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1 evőkanál tejföl
1 csipet só
5 dkg Szafi Free vaníliás zabpudingpor
1 csapott kávéskanál Szafi Reform szódabikarbóna
kevés Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
1 kisebb biocitrom reszelt héja
továbbá:
2 kis marék savanykás bogyós gyümölcs (pl. ribizli, szeder, meggy)
1 evőkanál tejföl
1 kávéskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
a tál kenéséhez:
Szafi Reform kókuszolaj
Szafi Free vaníliás zabpudingpor
a tetejére:
Szafi Reform eritritpor

A gyümölcsöt megmossuk/kimagozzuk, leszárítjuk.
A tészta hozzávalóit késes aprítóban vagy turmixgépben egyneművé dolgoztatjuk. A formát leheletnyi zsiradékkal kikenjük, kevés pudingporral megszórjuk. Belesimítjuk a túrós masszát, a gyümölcsöt lazán belenyomkodjuk.
A tejfölt az édesítővel kikeverjük, majd szilikonos ecsettel elosztjuk a massza tetején. 180 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton 40-50 perc alatt készre sütjük. Ha közben nagyon barnulna a teteje, sütőpapírral letakarjuk. Akkor jó, ha a tetejét középen megnyomva nagyjából szilárdnak érezzük. Langyosan vagy hidegen, édesítővel enyhén meghintve fogyasztjuk.

A Szafi termékeket a legjobb áron itt lehet megvásárolni.

2018. november 18.

Cseresznyével rakott túrós kalács

Valamikor a nyár elején megjelent Kifőztükben volt ez a receptem, cseresznyeérés idején... Cseresznye most persze nincs, de valamilyen mélyhűtött, kiengedett gyümölccsel pótolható. 



Hozzávalók 4-6 személyre, kb. 30 x 18 cm-es ovális tálhoz
30 dkg magozott cseresznye
25 dkg túró
15 dkg nyírfacukor
5 dkg puha vaj
1 teáskanál (házi) vaníliakivonat
2 tojás
1 csipet só
1/2 citrom
20 dkg szikkadt kalács (nyírfacukorral készült vagy diabetikus)
2 dl kókusztej
a kenéshez:
2 dkg vaj
a tetejére:
2 dkg vaj

A kalácsot kisebb kockákra vágjuk, és a felforrósított kókusztejjel leöntjük. A túrót – ha szükséges – áttörjük, a nyírfacukorral, a vaníliával, a vajjal, a citrom lereszelt héjával és kifacsart levével, valamint a tojások sárgájával alaposan kikeverjük. Az áztatott kaláccsal összedolgozzuk, végül a sóval kemény habbá vert tojásfehérjével összeforgatjuk.
A tűzálló tálat kikenjük a vajjal, és a massza felét belesimítjuk. A cseresznye nagyobbik részét rászórjuk, és a maradék masszával betakarjuk. A megmaradt gyümölcsöt kissé belenyomkodjuk, a vajat a tetejére morzsoljuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-40 perc alatt megpirítjuk. Langyosan tálaljuk.

2016. szeptember 10.

Nektarinos túrótorta

Egyszerű, finom túrótorta, a hagyományosnál kevesebb szénhidrátmennyiséggel. A recept az augusztusi Kifőztük magazinban jelent meg, a remek sütőforma innen van.



Hozzávalók 28 cm-es piteformához
10 dkg diabetikus vagy paleo keksz darálva
4 dkg folyékony kókuszzsír
a túrókrémhez:
45 dkg túró
10 dkg nyírfacukor
2 tojássárgája
8 dkg tejföl
1 csipet só
1 citrom reszelt héja
2 csapott evőkanál cassava gari (vagy búzadara)
továbbá:
2 nagyobb, kemény nektarin
a tetejére:
2 tojásfehérje
5 dkg nyírfaporcukor
1 csipet só

A kekszet és a kókuszzsírt (aprítógépben) összedolgozzuk, majd a forma aljába nyomkodjuk. 10 percre 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőbe tesszük. 
Közben a krém hozzávalóit robotgéppel alaposan összekeverjük, végül hozzáforgatjuk a kisebb kockákra vágott gyümölcsöt. A kekszes alapra simítjuk, és további 25 percig  vagy addig sütjük, amíg a túrós massza nagyjából szilárd nem lesz. Ekkor a tetejére kanalazzuk a nyírfaporcukorral és a sóval keményre vert tojásfehérjehabot. A sütő hőfokát 160 fokra mérsékeljük, és még 15-20 percig hagyjuk benne a tortát, amíg a hab világosbarna nem lesz. Kihűlve szeleteljük.

Tipp: ha hagyományos tortaformát használunk, érdemes sütőpapírt tenni az aljába. A torta tetejét – ízlés szerint – tálalás előtt megszórhatjuk kevés mentalevéllel.

2016. július 20.

Ribizliöntet nyírfacukorral


Friss recept, a júliusi Kifőztükben jelent meg.



Hozzávalók 4-5 dl-hez
50 dkg ribizli
12-16 dkg nyírfacukor
1 csipet himalájai só

A ribizlit leszemeljük, alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük. A nyírfacukrot 1 dl vízzel felfőzzük, és a szirupot nagy lángon kb. a felére forraljuk. Beleborítjuk a gyümölcsöt, és forrás után még 5-7 percig rotyogtatjuk. Üveg(ek)be töltjük, hűtőben tároljuk. Süteményhez, fagylalthoz kínáljuk.

Tipp: ha a gyümölccsel együtt 1 késhegynyi citromsav is kerül bele, akkor az öntet hűtés nélkül is eláll. Ez esetben először fóliával, majd kupakkal zárjuk le az üveget, és  5 percre fejtetőre állítjuk. Felhasználásig kamrapolcon tároljuk.

2013. október 30.

Bogyós gyümölcsös sajttorta

A fiam kedvére - no meg persze az enyémre;) - sütöttem; szerencsére fagyasztott gyümölcsből is elkészülhet. És nagyon finooooom!:) A recept eredetileg a Kifőztük magazinban jelent meg, még ez év júliusában.



Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

az alaphoz:
10 dkg darált háztartási keksz
2 csapott evőkanál xilit  vagy 2 evőkanál cukor
4 dkg olvasztott vaj

a sajtkrémhez:
75 dkg mascarpone
2 evőkanál liszt
1,5 dl xilit vagy 1,8 dl cukor
1 evőkanál vaníliakivonat
1,5 dl tejföl
3 tojás
csipet só

a tetejére:
40-50 dkg vegyes bogyós gyümölcs (málna, fekete áfonya, ribizli)
1 tasak piros tortaszselé
xilit vagy cukor

A tortaforma alját sütőpapírral béleljük. Az alaphoz valókat összevegyítjük, a formába simítjuk, és 180 fokos sütőben 10 percig sütjük. Közben a mascarponét a sóval, a cukorral, a vaníliával és a liszttel – robotgép segítségével – alaposan kikeverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, majd egyenként a tojásokat is. A formába egyengetjük, és a sütőbe visszatéve kb. 40-50 percig sütjük, míg a közepe már csak éppen rezeg. Közben ha nagyon barnulna a teteje, fóliával lazán lefedjük.
A sütőből kivéve a tortát hagyjuk teljesen kihűlni, a formától elválasztjuk, a sütőpapírt lehúzzuk az aljáról, majd néhány órát hűtőben pihentetjük. Elkészítjük a gyümölcszselét a tasakon lévő utasítás szerint, majd kicsit hűlni hagyjuk. A formát fóliával béleljük, a tortát újra belehelyezzük. A gyümölcsöt a tetejére szórjuk; ha mélyhűtöttet használunk, azt fagyosan tesszük rá. Leöntjük a dermedni készülő zselével, és még legalább fél órára hűtőbe tesszük.

Tipp: a torta akkor a legfinomabb, ha tálalás előtt kb. fél órát szoba-hőmérsékleten tároljuk.

2013. szeptember 18.

Szilvás-almás cobbler, szénhidrátszegény változatban

Ennek a süteménynek volt már a blogon egy eredetije, de a rendszeres olvasóknak már ismert okok miatt, most diétás változat készült belőle. Egyszerű, nagyszerű és egészséges, próbáljátok ki!:)
A recept eredetileg a Kifőztükben jelent meg. 



Hozzávalók 18 cm-es piteformához

10-12 szilva
1-2 alma
1 csapott evőkanál nyírfacukor
1-2 csipet őrölt szegfűszeg és fahéj
1 evőkanál zabkorpa
10 dkg csökkentett szénhidráttartalmú liszt
1 púpozott teáskanál sütőpor
1 csipet só
1 evőkanál nyírfacukor
4 dkg vaj + kevés a forma kenéséhez
1 dl tejszín
1 tojássárgája
1 teáskanál diabetikus mézhelyettesítő

A formát leheletnyi vajjal kikenjük. A gyümölcsöt megtisztítjuk, a szilvát kétfelé, az almát nagyobb darabokra vágjuk, majd elrendezzük a forma alján. Megszórjuk a fűszerekkel, a cukorral és a zabkorpával.
A lisztet összevegyítjük a sóval, a cukorral és a sütőporral, majd a kis kockákra vágott vajat elmorzsoljuk benne. A tejszínt elkeverjük a tojássárgájával, majd kanállal beledolgozzuk a lisztes keverékbe. A masszát teáskanállal adagolva elosztjuk a gyümölcsökön, végül pici mézzel megcsurgatjuk a tetejét.
170-180 fokos sütőben 25-30 perc alatt pirosra sütjük. Ha nagyon pirulna, a vége felé sütőpapírral letakarjuk. Langyosan tálaljuk.

Tipp: finomliszttel készítve elég hozzá 60 ml tejszín. Aki ehet mézet, a mézhelyettesítő helyett azt használjon.

2013. április 22.

Erdei gyümölcsös panna cotta

A Kifőztük áprilisi számában jelent meg a recept. Amíg még nincs ízletes, hazai, friss gyümölcs, addig használjuk fel a mélyhűtőben lévő tavalyi készletet!



Hozzávalók 4 személyre:


3,5 dl zsírdús (házi) tej 
35 dkg fagyasztott erdeigyümölcs-keverék
2 evőkanál tejföl
4 lapzselatin
8-10 dkg cukor
csipet só

A fagyasztott gyümölcsöt szűrőbe téve, szobahőmérsékleten kiolvasztjuk.
A zselatint 5 percre hideg vízbe áztatjuk. Közben a tejet a sóval melegíteni kezdjük. Amikor majdnem forr, a kinyomkodott zselatinlapokat a tejbe keverjük, majd a lábost levesszük a tűzről.
15 dkg gyümölcsöt szitán áttörünk, hogy megszabaduljunk a magoktól és a héjtól. A gyümölcspéphez keverjük a tejfölt, és ízlés szerint 6-8 dkg cukrot. Néhány kanál meleg tejjel elvegyítjük, majd a többi tejet is hozzáadjuk. Hideg vízzel kiöblített formákba öntjük, és hűtőben néhány órát dermedni hagyjuk.
A maradék gyümölcsöt 2 dkg cukorral felforraljuk, és lehűtjük.
Tálalás előtt a formákat 1-2 percre meleg vízbe tesszük, majd a panna cottát a tányérra borítjuk. (Ha szükséges, előtte a forma szélénél vékony pengéjű késsel meglazítjuk.) 
A mártással együtt tálaljuk.

2012. november 12.

Isteni almás krémes

Nagyon finom volt, a vendégek nagyon szerették! Néhány kis változtatást tettem az olvasott verzióhoz képest, és nyírfacukorral készült, mert volt valaki, aki csak így ehetett belőle büntetlenül. Ha valaki az én változatomat készíti, de nem nyírfacukorral, akkor a krémnél emelje meg egy kanálnyival a cukoradagot, mert annak kicsit édesnek kell lennie.

Bonyolultnak tűnik, de nem az, csak jó sokat kell mosogatni utána;) De biz' isten, megéri!
A receptet én Hankkánál leltem, ha odakattintotok, csodás fotókat találtok, meg linkeket máshová is.



Hozzávalók nálam 25 x 35 cm-es süteményhez:
a tésztához:
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só
10 dkg porrá darált nyírfacukor
1 teáskanál vaníliakivonat
16 dkg zsír
2 tojássárgája
2 evőkanál tejföl
az almás töltelékhez:
1,5 kg savanykás alma
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 púpozott evőkanál nyírfacukor
1-2 evőkanál darált háztartási keksz
a vaníliás krémhez:
2 tojás
2 evőkanál nyírfacukor
1 teáskanál vaníliakivonat
3 púpozott evőkanál liszt
3 dl tej
15 dkg puha vaj
8 dkg porrá darált nyírfacukor
a tetejére:
kevés porrá darált nyírfacukor

A tésztához a lisztet elkeverjük a sütőporral, a sóval és a cukorral. Beletesszük a zsírt, összemorzsoljuk, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, végül a tojássárgákkal és a tejföllel gyors mozdulatokkal egynemű tésztává gyúrjuk. Három részre osztjuk, és letakarva hűtőbe tesszük.

A vaníliás krémhez a tojást elkeverjük a cukorral és a liszttel, majd a tejet és a vaníliakivonatot is hozzáöntve, kézi habverővel kevergetve, közepes lángon (de vigyázva, hogy fel ne forrjon!) sűrűre főzzük. Teljesen kihűtjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, és gépi habverővel krémesre keverjük a kanalanként hozzáadagolt hideg krémmel.

Az almás töltelékhez a gyümölcsöt meghámozzuk, lereszeljük, és nagyobb lábasban a fahéjjal és a cukorral ízesítve puhára pároljuk. Hűlni hagyjuk, majd szitán lecsorgatjuk a levet róla. Végül elkeverjük szükség szerinti mennyiségű darált keksszel.

A hűtőből kivett tésztacipókat átgyúrjuk, majd 25 x 35 cm nagyságúra nyújtjuk, és sütőpapírral borított tepsi hátuljára tesszük. 180 fokra melegített légkeveréses sütőben kb. 13-15 percig egymás után megsütjük őket. Vigyázat! a lapok nagyon törékenyek, bánjunk velük óvatosan!

Összeállítjuk a süteményt (én állítható keretbe tettem). Az első lapra halmozzuk az almát, elegyengetjük. Erre kerül a második lap, rákenjük a vaníliás krémet, elsimítjuk, erre tesszük a harmadik lapot.

Egy éjszakán át hűtőben pihentetjük, másnap kockára vágva, porcukorral meghintve tálaljuk.

2012. szeptember 18.

Szilvás lepény



Nem túl szép szelet, épp az utolsó.... ezt sikerült megmenteni a fotóhoz. A második képen látszik, hogy verseny volt érte a darazsakkal, de én nyertem; ők - négyen voltak - csak megkóstolhatták, azután bemenekítettem a tányért a konyhába:)

Hozzávalók 22 x 32 cm-es tepsihez:

a tésztához:
50 dkg liszt
15 dkg zsír
8 dkg kristálycukor (most nyírfacukor)
1 evőkanál házi vaníliás cukor
1 tojás
csipet só
1 tasak sütőpor
1-2 dl tejföl / joghurt

a töltelékhez:
70-80 dkg szilva
1 evőkanál fahéjas cukor
2 evőkanál gríz

a kenéshez:
pici zsír (vagy helyette sütőpapír)
1 tojás

A sóval, a sütőporral és a cukrokkal elkevert lisztet összemorzsoljuk a zsírral. Hozzáadjuk a tojást és annyi tejfölt, hogy a tészta összeálljon. Letakarva hűtőbe tesszük legalább fél órára. 
Közben kimagozzuk és kettévágjuk a szilvát, meg vékonyan kizsírozzuk a tepsit (vagy sütőpapírral kibéleljük).
A tészta kicsivel nagyobbik felét kinyújtjuk a tepsi méretére, majd a nyújtófa segítségével a tepsibe emeljük. A kenéshez való tojást szétválasztjuk, a felvert fehérjével megkenjük a tésztát, ami fehérje megmarad belőle, azt a sárgájához adjuk. Egyenletesen megszórjuk a tésztát a grízzel, megrakjuk a fél szilvákkal, meghintjük a fahéjas cukorral. A maradék tésztát is kinyújtjuk, és a töltelékre igazítjuk. A tetejét megkenjük a maradék tojással.
A sütőt légkeveréses 180 fokra melegítjük, és 25-35 perc alatt megsütjük benne a lepényt. Kihűtjük, és utána csak esszük, esszük, esszük...... Nem érdemes kicsi szeletekre vágni, mert úgysem lesz elég;)
(A porcukor csak a fotó kedvéért került a tetejére, így jobban mutat, de egyébként anélkül ettük. Annyira édes az idén a szilva, hogy nem hiányzik igazából hozzá a plusz édesítés.)







2012. szeptember 8.

Alma ivólé



Nem tudom, másfelé mi a helyzet, de nálunk az idén a gyümölcsök - nyilván csapadék, nedvesség híján - lepotyognak a földre, nagyjából még érés előtt. Ha nem figyelünk oda, akkor dobhatjuk ki őket, mert utána nagyon hamar meg is rohadnak:( Ez utóbbit megelőzendő, próbálom feldolgozni, menteni a menthetőt. Az egyébként nagyon jóízű nyári piros almából (meg a most érő zöldebből is) sok almalevet és almapürét készítettem, mondhatom, teljes sikerrel. Most az almalé recept kerül sorra, a recept eredetileg a szeptemberi Kifőztükben jelent meg. Ti letöltöttétek már ezt a számot? én igen!:)

Még néhány gondolat: a recept írásakor mértem egyedül a mennyiségeket, egyébként szemre és ízlelésre készítem. Ma pl. vegyes lé készült, kevés körtéből és több almából, ezt kevésbé kellett cukrozni, mert a körténk nagyon édes. Tehát aki hasonló cipőben jár, romlanának a gyümölcsök, ne tétovázzon, mert gyakorlatilag olyan pici pénzből lehet isteni levet készíteni, hogy hihetetlen; és ízben a bolti a poros nyomába sem léphet! jah, és szerintem érdemes kevesebbhez is hozzáfogni, a mai adag 3 liter lett, most a dunsztban csücsülnek az üvegek. 

A legtöbb idő és munka a gyümölcs hámozása, a többi tényleg gyerekjáték, az eredmény pedig fenomenális! Próbáljátok ki, kíváncsi vagyok a véleményetekre!


Hozzávalók 4-5 l ivóléhez

2,5 kg alma
25-35 dkg cukor
2,5-3 l víz
1 csapott teáskanál citromsav

Az almákat hámozzuk, magházától megfosztjuk, feldaraboljuk. Lábosba tesszük, kevés vizet öntünk alá, és addig főzzük, míg az alma meg nem puhul. Akkor botmixerrel péppé zúzzuk, majd felöntjük vízzel. Egyszerre kevesebbet öntsünk bele, hogy igény szerinti sűrűségű legyen a lé; mi hígabban kedveljük. (Utólag hígítva kevésbé lesz kellemes íze, akkor valamennyivel édesebbre kell hagyni.) Beleszórunk 25 dkg cukrot, és felforraljuk. Megkóstoljuk, és ha szükséges, még édesítjük. A citromsavval együtt még 1-2 percig forraljuk, majd alaposan kimosott üvegekbe szedjük, és lezárjuk.
Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Tipp: ezzel a módszerrel körtelevet is készíthetünk. Akár hullott gyümölcs is felhasználható, a hasznos gyümölcshús súlya ehhez a mennyiséghez kb. 2-2,1kg legyen.

2012. augusztus 26.

Körtés clafoutis



Hankkától kívántam meg ennek a süteménynek a párját, nála őszibarackból készült, ő pedig a Sarokkonyhában találta az eredeti, szedres verziót.

Kicsit féltem, mert régebben egyszer már "megégettem" magamat egy clafoutis-val (abból gyakorlatilag kuka lett, sokkal több hozzávalóval), de bíztam abban, hogy ha ez a recept két embernek is sikerült előttem, akkor nagy baj nem lehet.... Igaz, a tésztába belekerült pluszban egy kanál liszt, de ez adódhat az evőkanalak nem egyforma méretéből is, illetve hogy mennyire tesszük tele azt. Ezenkívül kicsi fűszert is tettem bele: 2 közepes szem szegfűborsot törtem porrá mozsárban, és azzal szórtam meg a gyümölcsöt, kis pikáns ízt vitt bele. 
A sütemény "hibája" csupán annyi, hogy hipp-hopp elfogy; gondolkoztam, hogy 30 cm-es pizzaformába tennék másfél adagot, az úgy vajon jó lenne?

Hozzávalók nálam 24-25 centis formához:

3 kisebb körte
2 szem szegfűbors
néhány csepp citromlé

5 csapott evőkanál kristálycukor
1 evőkanál házi vaníliás cukor
2 tojás
6 evőkanál liszt
csipet só
2 dl tej

a forma kenéséhez: vaj
a szóráshoz: porcukor 

A gyümölcsöt előkészítettem: meghámoztam, apró kockákra vágtam. A formát alaposan kikentem vajjal, az aljára sorakoztattam a körtekockákat. Kevés citromlét csöpögtettem rá, és megszórtam a porrá tört szegfűborssal.
Gépi habverővel habosra kevertem a tojást a cukrokkal, majd felváltva hozzáadtam a sóval kevert lisztet és a tejet. A gyümölcsre öntöttem a tésztát, és 180 fokra melegített sütőben 35 percet sütöttem.

Kihűtve szeleteltem.



2012. május 18.

Erdei gyümölcsös-kólás brownie



Sajtkukacnál találtam az eredeti receptet, málnás-sörös brownie személyében. Niki olyan lelkesen dicsérte az - eredetileg Jamie Olivertől származó - süteményt, hogy muszáj volt kipróbáljam. Azért győzött a lustaság, ebben a rossz időben nem volt kedvem messze menni egy üveg Guiness sörért, meg időpocsékolás is lett volna (mikorra lett volna akkor készen?:)), ezért lázasan járt az agyam, hogy mivel helyettesítsem. Végül megállapodtam magammal, hogy kólát teszek bele, amiért csak a sarokig kellett menjek. A málnára megesküdtem volna, hogy van a mélyhűtőben, de nem volt, helyette ezt a 4 kis maroknyi vegyes bogyósat találtam... Fogalmam sincs, milyen lett volna sörrel és málnával, de a kólával és a bogyókkal (is) isteni finom lett, legszívesebben bepakoltam volna egyből legalább fél tepsivel. Még szerencse, hogy fogyókúrán vagyok, így nem fogyott el azonnal:) Én is csak dicsérni tudom a süteményt ezerrel!!

Hozzávalók nálam:

18 dkg vaj
20 dkg étcsokoládé (60%-os Tibi)
18 dkg barna nádcukor
3 tojás
12,5 dkg liszt
1/2 kávéskanál só
2 dl kóla
4 kis maroknyi erdei gyümölcskeverék
a tepsihez:
zsír és liszt

A vajat és a csokoládét gőz fölött összeolvasztottam. Kikentem és kiliszteztem egy 32 x 22 cm-es tepsit.

A cukrot a tojással nagyon habosra vertem, majd hozzákevertem a már éppen langyosra hűlt csokoládés vajat, a sóval elegyített lisztet és a kólát. Az előkészített tepsibe öntöttem a masszát.
Közben légkeveréses 180 fokra melegítettem a sütőt, és addig hagytam benne a brownie-t, amíg a tepsi közepén sem lötyögött már a tészta; ez nekem kicsit több volt, mint a Sajtkukacnál írt 25 perc, 28 perc alatt lett készen.
Rácsra tettem a tepsit, míg ki nem hűlt a sütemény. 

Puha, finom, szaftos.....hmmm...  Niki, köszi!:)

2011. június 20.

Cseresznyeleves


Régebben nem igazán voltunk jóban, mármint a cseresznyéből készült leves és én. Az idén eszembe jutott, hogy régebben egy ismerősöm azt mondta, hogy a cseresznyés leves és kompót elmaradhatatlan fűszere a szegfűbors. Nosza, tegyünk akkor bele! Az eredmény: már másodszor készült rövid idő alatt ilyen leves, kifejezetten megkedveltük.

Hozzávalók

50-60 dkg kimagozott cseresznye
2 dl tejszín
1 púpozott evőkanál étkezési keményítő (vagy semleges ízű pudingpor)
1 teáskanálnyi vaníliakivonat
csipet só
15-20 dkg cukor
4-5 szem szegfűbors
4-5 szem szegfűszeg

A szegfűborsot kicsit törjük meg, és a szegfűszeggel együtt tegyük teatojásba, vagy csomagoljuk gézdarabba.
Közepes lábosba tegyünk kb. 1,5 liter vizet forrni, adjuk hozzá a cukrot, a sót, a becsomagolt fűszereket; amikor felforrt, adjuk hozzá a gyümölcsöt és hagyjuk néhány percig puhulni.
Közben dolgozzuk össze kisebb tálban kézi habverővel a tejszínt és a keményítőt, keverjünk el benne néhány kanálnyi forró levet. Öntsük a leveshez, kavarjuk el benne, majd adjuk hozzá a vaníliát is. 2-3 percig még forraljuk, majd hűtsük le hideg vízben.
Tálalás előtt vegyük ki a csomagolt fűszereket.

2011. június 10.

Meggyszósz


Kezdődik a meggyszezon, itt az ideje a sütik, édességek mellett levest vagy szószt is készíteni ebből a finom gyümölcsből. Ilyenkor a legszebb a színe az ételnek, öröm volt ránézni is:)

Eddig tejföllel készítettem, de a legújabb Kifőztükben tejszínes habarással sűrítve olvastam. Gondoltam, kipróbálom: és nyert!  Én a következő arányokkal és fűszerekkel készítettem.

Hozzávalók

60-70 dkg meggy
3 evőkanál cukor
1 mokkáskanál szegfűszeg
csipet só
2 dl tejszín
1 evőkanál liszt

A meggyet kimagoztam, megszórtam a cukorral, a szegfűszeggel és a sóval. Kisebb lángra téve megvártam, míg kevés levet nem engedett, majd lefedtem és néhány percig főztem. Közben a tejszínt összekevertem a liszttel, majd kevés főzőlevet hozzátéve belekevertem a szószba. Még néhány perc lassú fövés után készen is volt. Gyors és könnyű kategória!

Általában sült csirkével szoktuk enni, most grillezett csirkecomb volt mellé.

2011. június 6.

Egy klasszikus: gyümölcskrémes (eperrel)


Még mindig eprezünk mi is, habár azt hiszem, már nem sokáig; maximum a balkonládáimban lesz majd ezentúl, de az sosem lesz több egyszerre néhány szemnél.
A süti viszont nem csak eperrel jó, hanem például málnával is, de még mennyire, az az egyik nagy kedvencem! Azután még ribizlivel meg szőlővel is, és persze lehet még próbálkozni:)

Hozzávalók egy gáztepsinyi süteményhez

a piskótához:

6 tojásos piskóta

Kb. 18 perc alatt sül meg a nagy tepsiben, 200 fokos alsó-felső sütési fokozaton.

a krémhez:

1 l tej
6 tojás
8 evőkanál cukor
8 púpozott evőkanál liszt
1 vaníliarúd kikapart magvai
csipet só

60-70 dkg gyümölcs

A gyümölcsöt megmossuk, konyhai papírtörülközőre tesszük megszáradni.
A tojásfehérjéket a sóval és 3 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. Lehetőleg vastagabb aljú lábosban kézi habverővel alaposan összekeverünk 6 tojássárgát a maradék 5 evőkanál cukorral. Hozzáadjuk a lisztet, a vaníliát; a tejet eleinte fokozatosan keverjük hozzá, hogy csomómentes maradjon. Tűzhelyre tesszük, állandó keverés mellett puding sűrűségűre főzzük. A lángot elzárjuk alatta, és még forrón belekeverjük fakanállal a tojáshabot. Hideg vízbe téve kihűtjük.

A piskóta tetejére vékonyan krémet kenünk. Rátesszük sűrűn a gyümölcsöt (én kettévágtam az epreket, így szépen helyükön is maradtak). Kanállal osztjuk, majd a tetejére simítjuk a maradék krémet. A tetejére szórhatunk piskótamorzsát.

2010. január 20.

Narancsos meggyleves


Van nálunk egy íratlan házi szabály: vasárnap, ha itthon van a lányom, akkor valamilyen gyümölcslevesnek kell lennie – merthogy leves kell mindenképpen! Már rengeteg variációt megfőztem, mindig töröm a fejemet, főleg így télen, hogy mit kellene kitalálni, ami még nem volt. Így született meg ez a gyönyörű, narancssárga színben pompázó leves. Téli, mert narancslé volt az alapja, de belecsempésztem a nyarat a meggy személyében. Az már csak ráadás, hogy igazi gyors és könnyű kategória.

Hozzávalók 4 személyre

kb. 40 dkg fagyasztott meggy
1 l 100%-os narancslé
10 dkg cukor (lehet, hogy még kell bele egy kicsi, gondolom, narancslé- és ízlésfüggő)
kevés szegfűszeg
1 csipet só
1 dl habtejszín
1 púpozott teáskanál vaníliás pudingpor vagy ugyanennyi liszt + vaníliáscukor vagy egy kis darab vaníliarúd kakapart belseje

Egy fazékba szórtam a cukrot, és mélysárgára karamellizáltam. Rádobtam a meggyet, néhányat kevertem rajta, majd ráöntöttem a narancslevet. Ennél a műveletnél nem árt némi óvatosság, mert irtóra sistereg, de hamar abbahagyja, és az odaragadás jeleit mutató cukor a folyadék felmelegedésével együtt feloldódik, és nem fog ragaszkodni az edény aljához:)
Közben a pudingport összekevertem a tejszínnel, és amikor a gyümölcs majdnem puha volt, néhány kanál meleg leves hozzáadásával az edénybe öntöttem, miközben végig kavartam a levest. Néhány rottyanás után hűlni tettem.

Kevés tejszínhabbal a tetején ettük, "egyesek" képesek voltak még ebből is repetázni;)

2009. december 6.

Klementina kedvence


Ez volt a desszert neve a napokban már többször emlegetett régi Konyhamagazinban. Megtetszett és elkészítettem Nemisbéka receptversenyére.
Ugyan az eredeti hozzávalókból gyakorlatilag csak a mandarin és a segédanyagok maradtak; útközben megmakacsoltam magamat:) Az újságban mandarin-narancslé-konyak összeállítás volt, de addig száguldoztam előkészítés közben a konyhában és a spájzban, amíg nekem a mandarin-grapefruitlé-keserűlikőr-mandulalikőr összeállítás jött létre. Most nekem gondolatilag az előbbi simulékonyabbnak tűnt, az utóbbi - a végeredményt is beleszámítva - kicsit izgalmasabb lett. Majd kipróbálom a narancsleves verziót is, de azt biztosan házi narancslikőrrel fogom házasítani.

Hozzávalók nálam 2 személyre:

1 kanál vaj
1 púpos evőkanál cukor
1 dl frissen csavart grapefruitlé
3 mag nélküli mandarin
1 evőkanál keserűlikőr (Lidl-ből)
1 evőkanál mandulalikőr

A tálaláshoz: 1-1 gombóc vaníliafagylalt (a mélyhűtőnkben csak ez a csokival együtt lévő volt, de finom volt ezzel is) és pirított mandula lapocska

Egy teflonserpenyőben szárazon megpirítottam 1 lapos evőkanálnyi mandula lapocskát, félretettem.
Közben egy magasabb falú kisebb lábosban - amiben elfér a személyek számával szorzott fél mandarin - a vajat felolvasztottam, beletettem a cukrot, aranysárgára karamellizáltam. E művelet mellett fél szemmel ide-idesandítva és időnként egyet kavarva, kipréseltem a grapefruitot és megpucoltam a mandarinokat, amiket keresztben félbevágtam. Amikor a cukor karamellizálódott, nagyon óvatosan ráöntöttem a gyümölcslevet - sistereg, mint a mennykő és csapkod, azért kell a magasabb falú edény - , és addig kavargattam, míg a karamell feloldódott és kissé besűrűsödött, kb. 3-4 percig. Beleraktam a mandarinokat, meglocsoltam a szeszekkel, újabb 3-4 percig forraltam, egész jó sűrű leve lett...és az íze! az nagggyon finom!

Kistányérokat készítettem, 3-3 fél mandarint tettem rá, meglocsoltam szósszal, 1 gombóc fagyit tettem melléjük és mandulalapokat szórtam a tetejére.

A végén jött még egy kis meglepi; a maradék szószhoz tettünk még fagyit (akkor volt még néhány gombócnyi az edénykében...), és csak a meleg szósz a hideg fagyival is rendkívül finom volt! Tehát lehetne csak a citrusos-karamelles szószt simán fagyival is enni - így hát 2 desszert-ötlet is lett ebből a kísérletből:)

Elkészítési idő: 20-25 perc

(A fényképre nem vagyok túl büszke; esti villanyfénynél sose vagyok biztos abban, hogy sikerült olyan képet produkálni, amit ki lehet tenni a blogra. Ezért túl sokáig próbálkoztam beállítani és kattintgatni is és utólag vettem észre, hogy a fagyi kicsit elolvadt. Sorry...)

2009. október 14.

Szőlős-diós-körtés-almás sajtsaláta


A kamrában és a hűtőben találtam otelló szőlőt, szaftos körtét, almát, meg férj szedett a kertben egy kevés friss diót is, ez már éppen elég egy gyümölcssalátához. Hogy azért ennyire ne legyen egyszerű a dolog, a hűtőben egy szép darab ementáli sajt is várakozott az egyik polcon, ezért csavartam rajta, legyen sós jellegű! A neten keringenek hasonló ízesítésű saláták, nemrég éppen Jókaja írt be egy szimpatikus verziót, de a zöldsalátát már nem mertem bevállalni mellé, főleg azért, mert vendégeknek készült. És az történt, hogy a 80 éves anyósom repetázott belőle:)

Hozzávalók egy nagyobb tál salátához:

3 fürt otelló szőlő
2 körte
2 alma
egy nagy marék dió
25 dkg ementáli sajt
1 teáskanálnyi narancsos balzsamecetkrém (másfajta is megfelel)
1 evőkanál földimogyoró-olaj

frissen őrölt bors
2 szál friss rozmaring

A szőlőt leszemeztem, a körtét és az almát kis darabokra, a sajtot pici kockákra vágtam, a diót darabokra törtem. Egy tálba tettem őket, pici sót és borsot szórtam rá, valamint aprított rozmaringlevelet. Meglocsoltam az olajjal és a balzsamecetkrémmel, majd 1 órára behűtöttem.

Azt azért meg kell jegyezzem, hogy másnap már nem volt az igazi, inkább kisebb mennyiséget kell belőle készíteni.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin