A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fokhagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 17.

Egyben sült tarja

Azt hiszem, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez afféle "jolly joker" kaja; bármikor, bármivel, hidegen vagy melegen, mindig finom!:) Aki nem hiszi, járjon utána:D 

A recept az ez évi, januári Kifőztükben jelent meg,



Hozzávalók
kb. 1,5 kg-nyi csont nélküli sertéstarja
6-8 gerezd fokhagyma
10 dkg sertészsír
őrölt bors
4-5 babérlevél

A húst megmossuk, papírtörlővel megszárítjuk. Minden oldalát sózzuk, borsozzuk, majd legalább 1 órát pihenni hagyjuk. Közben a fokhagymát megpucoljuk, csíkokra vágjuk, és vékony pengéjű kés segítségével a húst megtűzdeljük vele. A zsírt felforrósítjuk, a tarját körben átsütjük benne. Mellé dobjuk a babérlevelet, és az edényt lefedve, kis lángon addig pároljuk (2-3 órán át), amíg a közepe is puha nem lesz. Ezután fedő nélkül zsírjára sütjük, minden oldalán barnás színűre pirítjuk. Az edényből kivéve legalább 1/2 órát hűlni hagyjuk. Langyosan kicsit vastagabbra, teljesen kihűlve egészen vékonyra szeletelhetjük.

Tipp: ha a hús lefedés után néhány perccel nem enged levet, kevés vizet öntünk alá. Érdemes egy egész tarját megsütni, mert hűtőben napokig eláll, és bármilyen körettel (salátával, burgonyával, rizzsel, zöldségekkel, szószokkal) tálalhatjuk, vagy akár szendvicsbe is tehetjük. Kitűnő választás felvágottak helyett. 

2011. január 4.

Hét nyelven beszélő fokhagyma-krémleves


"Anyu, olyan fokhagymalevest főzzél, mint régen...amiben volt egy kis pálinka, meg nagyon sok fokhagyma!" - kérlelt szombat este a - már felnőtt - fiam (ideírom, nehogy valaki megvádoljon, hogy rontom az ifjúságot...) No meg annak a két kortynyi pálinkának egyébként is kiforr a szeszfoka, mire készen lesz a leves;)

Így hát nem volt mit gondolkozni, elkészült vasárnapra a leves, amely eredetileg Schäffer Erzsébet receptje a Nők Lapjából. És nagyon finom! (A pálinkát pedig ki lehet hagyni belőle.) Néhány apróság azért természetesen megváltozott benne, de hát nem tudok kibújni a bőrömből, de tán nem is akarok:)

Hozzávalók:

4 dkg vaj vagy margarin
4 dkg liszt
10 gerezd zúzott fokhagyma
1/2 l víz
1 l tej
2 dl tejszín
2 húsleveskocka
10 dkg kék sajt
csipet frissen reszelt szerecsendió
fél mokkáskanál őrölt fehér bors
fél mokkáskanál morzsolt majoránna
2 cent(iliter) szilvapálinka vagy konyak (elhagyható)
(aprított petrezselyemlevél - majd legközelebb)

A vajat megolvasztottam, beleszórtam a lisztet, és 1-2 percig közepes lángon buzgón kevergettem, hogy ne kapjon színt vajas liszt. Hozzátettem a fokhagymát, és kb. 1 percig együtt kavartam, amíg az illata intenzív lett. Akkor további kavarás közepette felöntöttem először a vízzel, két részletben (nehogy csomós maradjon a rántás), majd a tejjel és a tejszínnel is. Belemorzsoltam a húsleveskockákat és a sajtot, beleszórtam a fűszereket, végül a pálinka is belekerült. Felforraltam, majd kb. 20 percig lassan főztem kis lángon. Só nekem abszolút nem kellett bele, de gondolom, ez függ a kék sajttól is, hogy milyen fajta és mennyi kerül bele.

Pirított kenyérkockával tálaltam. Jó lett volna - ha lett volna itthon - friss petrezselyemlevél a tetejére...

2008. szeptember 18.

Currys fokhagymakrémleves

Nagyon szeretjük a leveseket, ritkán telik el úgy nap, hogy ne főzzek délben valamilyet. Amikor elkezdtem az interneten barangolni, sok időt töltöttem azzal, hogy keressek újabb recepteket, hogy ne csak 10-12 fajta leves forduljon elő nálunk. Vannak kicsit bonyolultabbak, amihez több idő kell, és vannak gyorsan elkészíthetők - ez a mai az utóbbihoz tartozik.


Hozzávalók 4 személyre:

10 gerezd fokhagyma
4 dkg vaj vagy margarin
2 evőkanál liszt
1 púpos kávéskanál méz
1 mokkáskanál szerecsendió
1 fél mokkáskanál fehér bors
1 kávéskanál currypor
kevés őrölt római kömény
4 dl húsleves (nálam leveskockából, még nem sikerült leszoknom róla:( )
5 dl tej

A fokhagymát kipréselem, a melg zsiradékba teszem, mennek utána a fűszerek is. Pár keverés után hozzáadom a mézet, majd megy bele a liszt is, ezzel kb. 1 percig pirítom. Apránként felengedem a hideg levessel (vagy a vízzel és a leveskockával), de közben keverni kell folyamatosan, hogy ne legyen csomós, majd a tejet is hozáadom. Ha felforrt, megkóstolom, és sózom, ha kell. 10 perc múlva kész.
Ha elzártam, teszek hozzá apróra vágott petrezselyemzöldet. Pirított zsemlekockával esszük.

/Szilikon receptje alapján Az Nlc fórumról/

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin