A következő címkéjű bejegyzések mutatása: farsang. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: farsang. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 7.

Szalagos farsangi fánk

Tudom, tőlem az utóbbi időben már nem várja senki, hogy szénhidráttal teli, fehér lisztes édességeket posztoljak, de a tágabb család örömére időnként "beugrik" 1-1 hagyományosabb édesség. Persze azért a cukor legnagyobb részét kicseréltem benne édesítőre 😉 Ez az én "tuti" verzióm a klasszikus farsangi fánkra, remélem, lesz, aki megelégedéssel használja majd a receptet.



Hozzávalók kb. 30 db-hoz:
60 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
1 egész tojás + 3 tojássárgája
8 dkg olvasztott vaj
3,5 dkg friss élesztő
3,5 dl langyos tej
1 csapott evőkanál cukor
1 evőkanál négyszeres erősségű porédesítő
1 evőkanál rum
1 kezeletlen héjú citrom reszelt héja
1 csapott kávéskanál só
1 teáskanál házi vaníliakivonat
továbbá:
olaj
porrá őrölt édesítő
(sárgabarack)lekvár

A cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A liszteket, az édesítőt, a citromhéjat, a sót elvegyítjük, a közepébe öntjük az élesztős tejet. Belerakjuk a tojást, a rumot, a vaníliát, és (robotgéppel) dagasztani kezdjük. Amikor már nagyjából elkeveredett minden, a vajat is hozzáadva alaposan összedolgozzuk. Lágy tésztát kapunk, letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
A formázást legjobb, ha műanyag vagy szilikonos, olajjal megkent felületen végezzük, mert így nem fog megégni sütés közben az olaj, nem kerül bele direktben liszt; természetesen - ha ez nem oldható meg - liszttel szórt felületen is dolgozhatunk. A megkelt tésztát enyhén átgyúrjuk, majd hüvelykujjnyi vastagságúra nyújtjuk. 7-8 cm átmérőjű szaggatóval vagy pohárral szaggatjuk, a leeső tésztát újragyúrjuk, -szaggatjuk. Letakarva ismét 20-25 percig kelesztjük.
Közben széles edényben kb. 4 cm magasan olajat forrósítunk. Egy kis darab tésztagolyót beledobunk, és amikor sisteregni kezd a zsiradék körülötte, akkor megfelelő a hőfok, kezdhetjük a sütést; közepes, de inkább kissé alacsonyabb lángon kell sütni a fánkot. (Egyszerre ne tegyünk sokat az edénybe, bőven legyen helyük nőni benne.) A felül lévő oldalukon a közepükbe lyukat képezünk, lefordítva az olajba helyezzük, és 1-1,5 percig fedővel letakarjuk, majd fedő nélkül sütjük tovább. Amikor aranybarna az egyik oldaluk, mindet átfordítjuk, és a másik oldalukat is készre pirítjuk. Papírtörlőre szedjük, lecsöpögtetjük, majd édesítővel megszórjuk, és lekvárral tálaljuk. 
Frissen, langyosan a legfinomabb.

2013. január 14.

Túrós csöröge


Családi recept, nagymamám és édesanyám készítette jó sokszor ezt a finomságot. A fotókon látható példányok édesanyám és a lányom közös munkája eredményeképpen készültek.

A recept tavaly a februári Kifőztük magazinban jelent meg, és utána elfelejtettem ide betenni, pedig ez egy gyöngyszem, nem maradhat ki!:)



Hozzávalók

50 dkg liszt + a kevés a nyújtáshoz
2 tojás
diónyi zsír
2-2,5  dl szódavíz
1 kávéskanál só
a töltelékhez:
1 kg tehéntúró
4 tojás
15 dkg kristálycukor
1 evőkanál  vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1-2 evőkanál búzadara (ha szükséges)
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
vaníliás porcukor

A töltelékhez a túrót elkeverjük a tojással, a cukorral, a vaníliás cukorral és a citrom héjával. Ha folyós lenne (ez a túrótól függ), akkor teszünk bele kevés búzadarát is; félretesszük.
A tésztához a lisztet összegyúrjuk a sóval, a tojásokkal, a zsírral és annyi szódavízzel, hogy könnyen nyújtható, de azért keményebb tésztát kapjunk. 5 cipót formálunk belőle, és letakarva pihentetjük fél órát.
A cipókat lisztezett deszkán egyenként késfok vékonyságúra, téglalap alakúra nyújtjuk. Gondolatban megfelezzük a tésztát, és a felére kisujjnyi magasságban tölteléket kenünk úgy, hogy a széleken kb. két centit üresen hagyunk. 



A tészta másik felét ráhajtjuk, és fakanál nyelével négyszögeket alakítunk (óvatosan, de határozott mozdulattal tegyük; ha nagyon erősen nyomjuk, elszakadhat a tészta), majd derelyevágóval elvágjuk.




A tészta szélét se hagyjuk ki ebből a műveletből, ez biztosítja azt, hogy ne folyjon ki a párnácskákból a töltelék; ott ugyanúgy nyomjuk le, és vágjuk le a felesleges tésztát. Ezeket a végén újból összegyúrjuk, és sima derelyét formázunk belőle. A kész csörögét sütésig textilkendővel letakarjuk, hogy ki ne száradjon a tészta, mert akkor kirepedhet.
Serpenyőben kétujjnyi olajat forrósítunk, és közepes lángon a tésztákat mindkét oldalukon halvány barnára sütjük, majd papírtörlőn lecsöpögtetjük.
Tálra halmozzuk, a tetejüket porcukorral megszórjuk.
Ha elfogyott a töltelék, akkor négyszögletű formákat vágunk a tésztából, és közepüket derelyevágóval bemetsszük 2-3 helyen. A csíkokat egymáson átbújtatjuk, és forró zsírban ugyancsak mindkét oldalukat megsütjük.



A kész – töltött és sima – csörögét vaníliás porcukorral megszórjuk. Langyosan a legfinomabb, de hidegen is fogyaszthatjuk.

Tipp: ebből az adagból jó sok lesz, akár 6 személy is jól lakik belőle. A csörögét túró helyett tölthetjük sűrű szilva- vagy baracklekvárral is.

2012. január 28.

Olasz minifánkok


Gabah-nál láttam, és rögtön meg is sütöttem. Pedig a sütőporos fánkokkal nem voltam jóban... eddig; de mostantól ez másképp lesz:)

Az eredeti mennyiséget írom, de csak amit tettem bele; 1-2 dolog kimaradt, mert nem volt otthon. A kettőnk fogyasztásából ítélve kb. 4 személyes adag; én a 2/3-ad részét sütöttem, de maradt belőle. Finom volt, imádtam a habkönnyű állagát és az enyhén narancsos ízét!

Hozzávalók

40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
csipet só
8 + 4 dkg porcukor
3 dkg kandírozott narancshéj (én a szirupos narancsomból tettem bele; a tavaly áprilisi Kifőztükben jelent meg, az újság ingyen letölthető...)
3 dkg mazsola (legközelebb erről lemondok a narancs javára)
1 (bio)narancs reszelt héja és leve
30 ml rum

5 dkg olvasztott vaj
3 tojás
kb. 1/2-1 dl tej (nekem kevés kellett, Gabah-nál több van)

a sütéshez: olaj

a tálaláshoz: narancslekvár

A mazsolát - ha használjuk -, megmossuk, beáztatjuk. Keverőtálban összekeverjük a lisztet, a sót, a sütőport, a nagyobbik rész porcukrot, a (kandírozott) narancshéjat, (a kinyomkodott mazsolát,) a reszelt narancshéjat, a narancslevet és a rumot. Beleütjük a tojásokat, és robotgép dagasztóspiráljával verni kezdjük, közben beletesszük a vajat és annyi tejet, hogy sűrű nokedlitészta állagú legyen.

Bő ujjnyi olajat forrósítottam egy lábosban. Két olajba mártott teáskanállal a masszából kicsi diónyi gombócokat formáztam, és közepes lángon több részletben megsütöttem a fánkocskákat; jól megnőttek sülés közben. Papírtörlőn lecsöpögtettem, és kis vaníliás cukorral megbolondított porcukorral megszórtam.

Narancslekvárral ettük. Habár most, hogy elkezdtem keresgetni a blogomon, találtam egy öntetet, ami még jobb lehet hozzá.

És akkor a fánkok nálam:

2011. február 10.

Anti-fánk projekt - VKF! XL.

Rakosgattam egy receptet; gyorsan elkészíthető fánk lett volna, nem kelt tésztájú, olyan, amit a benne lévő tojás fúj fel. Ezt tartogattam az aktuális VKF-re TücsökBogárnak, hogy le ne maradjak erről a fordulóról is. Mert mi szeretjük a fánkot! Van is már a blogomon, mindjárt össze is gyűjtöm... Már csak azért is, mert a képen látható fánknak nem fogom leírni a receptjét. Kétszer futottam neki, de buktam a dolgot. Igaz, második alkalommal, teljesen más technikával készítve, az utolsók - amik a képen vannak - némi plusz liszt hozzáadásával már egészen jók lettek. Szerintem annyira tojásnagyság-függő a dolog, hogy pontos receptet adni hozzá nagyon nehéz lenne... De hogy azért legyen recept is, leírom az öntetét, mert az finom lett! Igaz, az adag alaposan elméretezett volt, a leírt adag fánk többszörösére is elég lett volna. Azért megpróbálok ebből egy normalizált adagot közzétenni... Részeges mazsolás, diós öntet (3-4 személyre) Hozzávalók: 1 kis marék mazsola 1 evőkanál konyak 1,5 dl narancslé 1,5 dl fehérbor 3-5 dkg cukor 1 kis marék durvára vágott dió 1 dkg étkezési keményítő csipet só A mazsolát váltott vízben, alaposan megmostam, leszűrtem. Ráöntöttem a konyakot, felforraltam, félretettem. Kis lábosba öntöttem a bort, a narancslevet, a cukrot és a diót, felforraltam. (Kóstoljuk meg, elég édes-e.) Közben 1 evőkanál hideg vízzel összekevertem a keményítőt, beleöntöttem a lábosba, egyet hagytam rottyanni, utána levettem a tűzről. Beletettem a konyakos mazsolát, ezzel készen is volt. Melegen és langyosan érdemes tálalni; egyszerűen leönteni vele a fánkokat, vagy csak úgy belemártogatni:) ez tényleg finom! Ja, és a bevált fánkreceptek: Farsangi fánk Mini egérke fánkok és ami még készült nálunk: Moha fánkja

2010. február 8.

Mini egérke fánkok


Az ételhez történet is tartozik. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, anyósom rengeteg isteni kelt tésztát sütött. Volt köztük egy kerek fánk is, amit sütés után be kellett mártani kakaós cukorba, ez utóbbi az unokák feladata volt. Nagyon szerettük, kicsik és nagyok egyaránt, forrón és hidegen, aznap és másnap, mindenhogy. Aztán ezek a fánkok elmaradtak, éveken keresztül próbáltam reprodukálni, de hiába, hasonlítottak ugyan, de egyik sem volt az igazi.

Múlt héten megint fánk ehetnékem volt, kerestem valamit, amilyet még nem ettünk. Domokos Lászlóné szakácskönyvében találtam egérke/cigányfánk címmel egyet, ami szimpatikusnak tűnt, ugyanis nem kell formázással bíbelődni, csak kiszaggatni kanállal. Elkezdtem csinálni, és amikor a tej mennyiséghez értem, elgondolkoztam. Úgy döntöttem, majd óvatosan adagolom, nehogy sok legyen. Volt is egy pillanat, amikor azt gondoltam, nem kéne több bele, de miután 3-4 dl volt a megadott mennyiség és 2,5 dl volt benne (és egyébként is olyan galuska-állag volt az egész), mégis tettem bele még fél decilitert - na nem kellett volna... Ez sajnos már akkor derült ki, mikor sütöttem, ugyanis nagyon felszívta a tészta az olajat. Ehető volt, de nem az igazi. Megsütöttem a felét, a többit kedvetlenül félretettem letakarva a hűvös kamrába.
Éjszaka felébredtem és egyszerre csak bekattant valami az agyamba. Olyan "deja vu" érzésem lett - eszembe jutott anyósom, aki ugyanígy, fakanállal dolgozta meg anno a fánktésztát, mint én előző nap. Emlékszem, jó kemény tészta volt, látszott, hogy megdolgozott vele rendesen. Akkor lehet, hogy megvan, amit kerestem?
Másnap elővettem szegény tésztát, nem sok életjelet mutatott. Kapott némi friss lisztet, amivel alaposan átdolgoztam, majd meleg helyre tettem. Jó órát "gondolkozott" a tészta, mire elkezdett kicsit kelni. Akkor elővettem az olajat, megmelegítettem, kiskanállal beleszaggattam és jöttek ezek a kis apró csodák. Látszik a képen is, hogy könnyű, szinte repül, jó lyukacsos a belső szerkezete.

Hát igen, ezt kerestem:)))

Hozzávalók szerintem:

40 dkg liszt
2,5 dl tej
2 dkg friss élesztő
3 közepes tojás
3 dkg cukor
1 evőkanál rum
4 dkg olvasztott margarin
csipet só

Az élesztőt fél dl langyos, picit cukros tejben felfuttattam. Egy nagyobb tálba kimértem a lisztet, beletettem a sót és a cukrot, összekevertem. A közepébe egy krátert vájtam, beleöntöttem az élesztőt, a maradék tejet, a tojásokat, a rumot és liszt nélkül (már amennyire sikerül, nyilván nem probléma, ha abból is megy hozzá valamennyi) összekavartam. Amikor ez megvolt, fogtam a fakanalat és az egész anyagot jól megkevertem, megdolgoztam kb. 4 percet. Ekkor öntöttem hozzá a folyékony langyos margarint, és ezzel jó laposan, "kajakból" kidolgoztam a fakanállal jó homogénre. Leginkább olyan mozdulatok kellenek hozzá, mint amikor a fakanállal az ember igyekszik lehúzni az edény faláról a tésztát a közepére, közben pedig forgatni kell az edényt. Amikor késznek nyilvánítottam, akkor letakartam, meleg helyen kelesztettem, míg duplájára nőtt - ez kb. 1 óra volt.
Egy lábosban jó sok olajat melegítettem. Minél nagyobb fánkokat szeretnénk, annál több olaj kell. A kicsi fánkok kb. 2 ujjnyi magas olajban sültek, az előző napi nagyobbaknak úgy 3 ujjnyi magas olajszint kellett. A hőmérsékletre is ügyelni kell; itt is kis próbadarabot kell sütni, az olaj csak annyira legyen meleg, hogy a beletett tészta körül az olaj enyhén sisteregjen. És lassan kell sütni, tényleg, ahogy a könyvben írva van, mert én megpróbáltam gyorsítani, na azok úgy összeestek, mintha meg se keltek volna soha, tehát nem sietünk, kivárjuk... Az én villanytűzhelyemen 9 hőosztás van, 4-esen értem el a legjobb eredményt, ez enyhe közepes lángnak felelhet meg.
Ha nagyobb fánkokat szeretnénk - egérkéket -, akkor forró olajba mártott evőkanállal hosszúkás galuskát kell szaggatni, szerintem érdemes másik kanállal besegíteni az olajba. Egyszerre nem kell túl sokat tenni, mert óriásira nőnek. A kicsiket pedig 2 teáskanállal szaggattam-formáztam, mielőtt az olajba tettem volna. Amikor belekerült egy csapat, akkor lefedtem, 3-4 percig így sütöttem, majd levettem a fedőt, megfordítottam őket, és készre sütöttem, majd papírtörlőre szedtem. Innen mentek a kakaós porcukorba hemperegni egyet, majd tálra tettem őket. Azt azért még megjegyezném, hogy az eredeti recepteben vaníliás porcukorral szórják meg és baracklekvárral kínálják, de nálunk hagyományok vannak:)



Nagyon finom! Remélem, nem rettentettem el senkit a sütésétől, de szerettem volna leírni a tapasztalataimat, hogy más ne kövesse el azokat a hibákat, amiket nekem sikerült. Jó munkát kívánok mindenkinek!

Fánk még nálam: farsangi fánk (azt hittem, tettem már másmilyet is, de ezek szerint van még mit pótoljak...)

2009. január 26.

Farsangi fánk


Ma fánkot sütöttem. Nagyon szépek lettek és nagyon-nagyon finomak! Gondoltam, mutatok egy képet róla...

2008. május 27.

Farsangi fánk

Hozzávalók:
60+5 dkg liszt (ha van, egy kis rétesliszt is kerülhet bele)
6 tojás sárgája
8 dkg olvasztott margarin
3 dkg élesztő
kb. 3,5 dl tej
5 dkg porcukor
1 evőkanál rum
citromhéj, pici só

1 dl langyos tejben 2 dkg cukorral, az élesztővel és 5 dkg liszttel kovászt készítünk. A tojássárgákat 3 dkg cukorral kikeverjük, hozzáöntjük a rumot, belereszeljük egy citrom sárga héját. A liszthez adjuk a sót, a megkelt kovászt, először kb 2 dl tejet és a tojásos masszát. Jól összekeverjük, fokozatosan hozzáadjuk az olvasztott( de nem forró!) margarint, majd alaposan megdagasztjuk, kidolgozzuk, hogy jó fényes tésztát kapjunk, elváljon az edény falától. (A jó fánktésztának nem kell keménynek lenni, úgyhogy ha keménynek érzitek, mehet még bele 1/2 dl tej közben, de általában nekem már nem szokott hiányozni bele. ) Betakarjuk, langyos helyen kelesztjük. Ha kb kétszeresére kelt, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, kb 10 cm-es szaggatóval kiszúrjuk, letakarjuk, ismét kelni hagyjuk 25-30 percig. Olajat forrósítunk, egy pici tésztadarabot beledobunk az olajba - ha enyhén sistereg, jó a hőmérséklete, megpróbáljuk az adott hőfokon tartani, hogy túl hamar ne süljenek meg a fánkok, mert a közepe nyers marad! A tészta közepét ujjunkkal benyomjuk és a benyomott oldalával tesszük az olajba. Előbb fedő alatt sütjük 1, 5 percig, megfordítjuk, készre sütjük fedő nélkül.

/Lajos Mari receptje nyomán/

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin