A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt szalonna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt szalonna. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 1.

Csirkemellrolád medvehagymás rizottóval



Hozzávalók 2 személyre
1 egész csirkemellfilé (40–45 dkg)
6 hajszálvékony szelet füstölt, húsos szalonna
1 teáskanál szárnyasfűszer-keverék
1 csapott kávéskanál borneói vaníliás zöld bors
1 evőkanál száraz fehérbor
a rizottóhoz:
10 dkg rizottórizs
3–4 dl húsleves vagy húsalaplé
1/2 dl száraz fehérbor
1 darabka piros húsú kaliforniai paprika
1 kisebb csokor medvehagyma
1 dkg vaj
1 evőkanál olaj

frissen őrölt fekete bors
1/2 kávéskanál tört zöld jalapeño csili
1 kis marék reszelt parmezán
1 evőkanál tejszín
a díszítéshez:
csiliszálak

A medvehagymát megmossuk, szikkadni hagyjuk.
A húst előbb 2 filére, majd lapjában 3-3 szeletre vágjuk, egymás mellé tányérra fektetjük. A tetejüket megszórjuk a fűszerkeverékkel és a zöld borssal. Külön-külön mindet feltekerjük, szalonnával körbefogjuk, és megtűzzük fogvájóval. Kis tepsibe rakosgatjuk, 1 evőkanálnyi bort öntünk alájuk, és lefedjük. 160 fokos, légkeveréses sütőben 25 percig sütjük. A fóliát eltávolítjuk, 200 fokra emeljük a sütő hőmérsékletét, és a tekercseket világosbarnára pirítjuk.
Közben a vaj és az olaj keverékén 2-3 percig kevergetjük a rizst, majd a borral felöntjük. Innentől gyakorlatilag végig kevergetjük a rizottót, amíg készen nem lesz. Amint a bort felszívja a rizs, a húslevessel merőkanalanként pótoljuk a folyadékot addig, amíg a rizs meg nem puhul. Közben hozzáadjuk a kockákra vágott paprikát, a tört csilivel ízesítjük, valamint sózzuk, borsozzuk. Végül hozzáforgatjuk a szélesebb csíkokra vágott medvehagymát, a sajtot, további 3-4 percet kevergetjük, majd a tejszínnel krémesítjük.
A roládokat a medvehagymás rizottóval tálaljuk, csiliszálakkal díszítjük.

2019. június 15.

Kapribogyós-cukkinis tészta




Hozzávalók 2 személyre
12 dkg durum orsótészta
60 dkg tisztított cukkinihús
1 főzőhagyma vagy 1 csomó újhagyma
2 gerezd fokhagyma
3-4 paradicsom, héja nélkül
10 dkg reszelt sajt (cheddar vagy gouda)
2 teáskanál sós vízben eltett kapribogyó leszűrve
3-4 szál kakukkfű
3-4 szál oregánó
1 kisebb ág bazsalikom
1/2 kávéskanál morzsolt csilipaprika

frissen őrölt bors
5 dkg füstölt, húsos szalonna
a tálaláshoz:
reszelt sajt (elhagyható)

A hagymákat, a paradicsomot, a kapribogyót, a fűszerek száráról lecsipegetett leveleket finomra aprítjuk. A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tésztát bő, enyhén sós vízben harapható állagúra főzzük.
A szalonnát felkockázzuk, és mélyebb serpenyőben, lassú tűzön zsírjára sütjük, kivesszük. A visszamaradt zsiradékon a főzőhagymát megdinszteljük, majd a fokhagymával még 1-2 percig kevergetjük. Hozzáadjuk a cukkinit – ha nagyon sok a leve, előtte kissé kinyomkodjuk belőle, és alaposan átpirítjuk a zöldfűszerekkel, a csilivel. Sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a paradicsomot meg a kapribogyót. Lefedve pároljuk, amíg a cukkini puha nem lesz. Ezután beleszórjuk és felolvasztjuk benne a sajtot. 
Tálalás előtt a zöldségragut összekeverjük a leszűrt tésztával, és a szalonnapörccel megszórva tálaljuk. Reszelt sajtot is kínálhatunk hozzá.

2019. március 11.

Szalonnás-sütőtökös fusilli

Hatalmas meglepetés volt a számomra: kallódott a hűtő aljában egy darab sütőtök, és megpróbáltam, milyen lenne (az egyébként is otthon talált zöldségekből és szalonnából készült) feltét hozzávalói között. Az egyik legfinomabb téli tésztaétel lett, ha még találtok sütőtököt, feltétlenül kóstoljátok meg ti is!



Hozzávalók 2 személyre
15 dkg szezámfusilli
10 dkg füstölt, húsos szalonna
25 dkg sütőtökhús (tisztítva mérve)
1 kisebb kápia paprika
1 nagy gerezd fokhagyma
csilipehely ízlés szerint
1 csapott kávéskanál őrölt rozmaring

frissen őrölt fekete bors
a tálaláshoz:
reszelt parmezán
rukkola (elhagyható)

Nagyobb lábosban vizet teszünk fel melegedni a tésztának.
A szalonnát apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk a zsírját, és lapátkanállal kiemeljük a pörcöt. (Ha túl sok lenne a zsír, leöntünk belőle, és a főzés során – amikor szükséges – visszakanalazunk a serpenyőbe annyit, amennyire szükség van.) Az 1 cm-es kockákra vágott paprikát is megsütjük, és ugyancsak tányérra szedjük. A szintén 1×1 cm-esre kockázott sütőtököt átpirítjuk, majd enyhén sózzuk, erősebben borsozzuk, és a rozmaringgal ízesítjük. Közepes lángon megpuhítjuk, majd ezt is tányérra kanalazzuk.
A tésztát a forrásban lévő vízbe tesszük 2 kávéskanál sóval együtt, lefedjük, és újraforrás után kis lángon 10 percig hagyjuk főni. Közben a serpenyőbe tesszük a finomra aprított fokhagymát és a csilit, és egészen kis lángon néhány percig dinszteljük. Hozzáadjuk a félretett szalonnát és zöldségeket. A tésztát leszűrjük úgy, hogy a főzőlevéből egy kis bögrényit félreteszünk. A fusillit a serpenyőben lévő szalonnás zöldségekhez forgatjuk; ha kell, utánaízesítjük, illetve kevés főzővízzel felengedjük.
Azonnal tálaljuk, a tányéron parmezánnal (és rukkolával) hintjük meg.

2019. március 9.

Gombás-sonkás fusilli

Ez az étel alacsony szénhidráttartalmú paleo tésztájából készült, de persze aki nem diétázik, bármilyen tésztát használhat hozzá. Paleo tejszínnel és egy éven túl érlelt sajttal – persze a többi hozzávalót is gondosan összeválogatva – a fogás is paleo lesz.



Hozzávalók 2 személyre
15 dkg szezámfusilli
5 dkg füstölt, húsos szalonna
10 dkg puha füstölt (házi) sonka vagy füstölt, főtt sonka
25 dkg gomba
1/2 kávéskanál só
őrölt fekete bors
1 nagyobb gerezd fokhagyma
1 evőkanál paradicsompüré
1 teáskanál mustár
1 késhegynyi tört csilipaprika
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
1/2 kávéskanál morzsolt rozmaring
1 kávéskanál rózsabors késsel durvára vágva
2 dl (növényi) tejszín
a tálaláshoz:
reszelt parmezán

A zöldségeket megtisztítjuk. A tésztának vizet teszünk fel főni. Amikor felforrt, beletesszük a tésztát, és nagyon kis lángon 10 percig főzzük, majd leszűrjük úgy, hogy a levéből 1 csészényit felfogunk. A fusillit melegen tartjuk.
Közben a kis kockákra vágott szalonna zsírját kisütjük. Hozzáadjuk a felkockázott gombát, a zúzott fokhagymát, enyhén sózzuk, bővebben borsozzuk, majd lefedve, a saját levében puhára pároljuk. A fedőt levéve a zsírjára sütjük, hozzákeverjük a mustárt, a paradicsompürét, a vékony csíkokra vágott sonkát és a fűszereket, majd néhány percig pirítjuk. A tejszínnel felöntjük, pár percig kis lángon rotyogtatjuk. Végül beleforgatjuk a főtt tésztát; ha túl sűrű lenne, öntünk hozzá a félretett főzőléből.
Azonnal tálaljuk, a tányéron kevés parmezánnal meghintjük.

2019. március 4.

Medvehagymás-szalonnás tészta

Minden évben várjuk a medvehagyma szezont, örülünk a friss zöldnek – és persze annak is, hogy jön a tavasz 😉



Hozzávalók 2 személyre
12,5 dkg paleo szélesmetélt
2 evőkanál olajban eltett medvehagyma
5 dkg füstölt, húsos szalonna
1 dl kókusztejszín
4-8 dkg reszelt sajt (1 éven túl érlelt cheddar vagy parmezán)
2 tojás

őrölt bors
a tálaláshoz:
reszelt sajt (elhagyható)

A tésztát enyhén sós vízben, a csomagolásán lévő utasítás szerint megfőzzük, leszűrjük; a főzővízből keveset félreteszünk. Közben a felaprított szalonna zsírját kiolvasztjuk, a pörcöt kiszedjük. A medvehagymát, a tejszínt és a sajtot a visszamaradt zsírba rakjuk, borssal ízesítjük. A tésztát hozzákeverjük, végül a kissé felvert tojással, nagy lángon 2-3 perc alatt az egészet átforgatjuk; ha szükséges, főzővízzel hígítjuk. Azonnal, forrón tálaljuk.

Tipp: ha nincs olajban eltett medvehagymánk, készíthetünk egy gyors változatot: kb. 5 dkg levelet alaposan megmosunk, lecsöpögtetünk. Feldaraboljuk, majd késes aprítógépbe tesszük 1 evőkanál olajjal, kevés sóval, és finomra aprítjuk. Ha marad belőle, lezárt üvegben, hűtőben néhány napig tárolhatjuk.

2018. november 17.

Szalonnás-gombás orsótészta


Régebbi Kifőztük magazinból :)



Hozzávalók 2 személyre
1/2 csomag szénhidrátcsökkentett orsótészta (12,5 dkg)
10 dkg füstölt, húsos szalonna
35 dkg csiperkegomba
1 fehér hagyma
1 nagyobb paradicsom
2 dl tejszín

őrölt bors
1 teáskanál bazsalikom
csilipaprika (elhagyható)
a tetejére:
reszelt parmezán
friss bazsalikom vagy petrezselyemzöld

A tésztát a csomagoláson lévő utasítás alapján megfőzzük, leszűrjük; a főzővízből 1 bögrényit félreteszünk. Közben nagyobb serpenyőben kisütjük a felkockázott szalonnát, majd üvegesre dinszteljük rajta a felaprított hagymát. Hozzáadjuk a félbevágott, felszeletelt gombát. Kis csipet sóval, frissen őrölt borssal, csilipaprikával megszórjuk, és beletesszük a kis kockákra darabolt paradicsomot. Rövid ideig együtt pirítjuk az egészet, majd felöntjük a tejszínnel,
utánízesítjük borssal, bazsalikommal, és lefedjük. Kb. 10 perc alatt kis lángon készre pároljuk. Beleforgatjuk a tésztát, és ha szükséges, a félretett főzővízzel hígítjuk.
Tálaláskor parmezánt, valamint frissen aprított zöldfűszert kínálunk hozzá.

2017. december 1.

Paradicsomos spagetti csirkemájjal


Nagyon egyszerű, hétköznapra való étel. Gyors, finom, laktató étel, és általában mindig van itthon minden belevaló hozzá a kamrában és a hűtőben.
A recept egy régebbi Kifőztük magazinban jelent meg eredetileg.



Hozzávalók 4 személyre
50 dkg csirkemáj szívvel
10 dkg húsos, füstölt szalonna
40 dkg hámozottparadicsom-konzerv
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma

őrölt bors
csilipaprika (elhagyható)
1 evőkanál olaj
25 dkg durumlisztből készült spagetti (aki nem diétázik, növelje a mennyiséget kedve szerint)
a tálaláshoz: 
reszelt parmezán

A csirkemájat és a szívet alaposan megmossuk, az oda nem illő hártyákat és részeket eltávolítjuk. A szívet egészen apróra, a májat nagyobb darabokra vágjuk, és külön-külön félretesszük. Egy evőkanál felforrósított olajon megpirítjuk a vékony csíkokra vágott szalonnát. Hozzátesszük az aprított vöröshagymát, majd 4-5 perc múlva a zúzott fokhagymát is. Néhány keverés után beletesszük a szívet és a feldarabolt paradicsomot a levével együtt. Sózzuk, borsozzuk, csilit teszünk hozzá, és lefedve legalább 20-25 percig közepes lángon rotyogtatjuk.

Közben a spagettit a csomagolásán olvasható utasítás szerint megfőzzük, leszűrjük úgy, hogy a levéből egy csészényit felfogunk. Kisebb serpenyőben a másik kanál forró olajon a májat minden oldalán átpirítjuk, borsot szórunk rá, majd lefedve kis lángon 10 perc alatt puhára pároljuk.

A spagettit a kész mártásba forgatjuk, ha szükséges, öntünk hozzá a félretett főzőléből. A májat külön tálban kínáljuk mellé. A tányéron az ételt kevés parmezánnal szórjuk meg.

Tipp: a megadott anyaghányaddal készítve a fogás szénhidrátdiétába beilleszthető.

2017. május 13.

Szalonnás sajtgolyó

A sajtgolyók a "morzsában" megforgatva nem csak különlegesek, hanem nagyon-nagyon finomak is lesznek, bátran ajánlom kipróbálásra.
A recept az áprilisi Kifőztükben jelent meg, és a Russell Hobbs támogatta. A fotóhátteret a Fotókellék biztosította.



Hozzávalók
12,5 dkg mascarpone
12,5 dkg gorgonzola
1 kisebb lila hagyma finomra aprítva
1 kávéskanál rózsabors durvára vágva
továbbá:
15 dkg füstölt, húsos szalonna
1 kisebb marék ropiféle (ne legyen túl sós)

A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, alaposan kisütjük, fémszűrőbe téve kinyomkodjuk belőle a zsírt, majd papírtörlőre fektetve teljesen kihűtjük. Késes aprítóban, pulzálva morzsásra daráljuk, tányérra borítjuk. Hasonló módon a kekszet is megdaráljuk, majd a tepertőt is visszatéve összedolgozzuk, félretesszük.
A kitisztított késes aprítóba kanalazzuk a kétféle sajtot, a hagymát, a borsot, és az egészet pulzálva krémesítjük. A masszát néhány órára hűtőbe tesszük dermedni. 
Vizes kézzel kis golyókat formázunk belőle, ezután a szalonnás keverékbe forgatjuk. Tálalásig hűtőben tároljuk, előételként kínáljuk.

Tipp: a forgatáshoz szükséges „morzsa” 20-22 db, kb. 2 cm-es golyóra elég. Ha egészen pici, falatnyi golyókat szeretnénk, növeljük meg harmadával a mennyiségét.

2015. május 24.

Szalonnás sült spárga

Nagyon gyors, nagyon egyszerű, mégis nagyon finom, ráadásul nagyon alacsony szénhidráttartalmú köret a májusi Kifőztükből. Még van spárga bőven a piacokon:)



Hozzávalók 2-3 személyre

50 dkg zöld spárga
8 szelet füstölt, húsos, vékonyra szeletelt szalonna
tengeri só
frissen őrölt bors
1-2 evőkanál (olíva)olaj
kevés balzsamecetkrém

A spárgát megtisztítjuk: az alját letörjük, és - ha szükséges - a héját fölötte néhány cm-en lehúzzuk. Nagyobb tepsibe öntjük az olajat, beleforgatjuk a spárgát. Elrendezzük a tepsiben, picit sózzuk, bővebben borsozzuk, és elosztjuk rajta a szalonnát. A zöldséget néhány csepp balzsamecettel ízesítjük, és 200 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 13-15 percig sütjük. Húsok mellé köretként kínáljuk.

2015. január 4.

Túrós tészta

Ez is egy régebbi, Kifőztükben megjelent recept, hátha jól jön valakinek:) 



Hozzávalók 4 személyre

15 dkg füstölt szalonna
50 dkg tehéntúró
2 dl tejföl
40 dkg tojásos tészta (vékonymetélt vagy csuszatészta)
a tálaláshoz:
tejföl (elhagyható)

Apró kockákra vágjuk a szalonnát. Kisütjük akkora serpenyőben, amekkorában majd az étel is elfér. Kiszedjük és félretesszük a pörcöt. Langyosra hűtjük a zsírját - ha túl sok lenne, öntsük le belőle a felesleget -, majd belekeverjük a túrót és a tejfölt, ízlés szerint kissé sózzuk.
Közben nagy lábosban forralt sós vízben megfőzzük a tésztát. Leszűrjük, és a túrós tejfölbe forgatjuk. Tálaláskor tányérra szedjük, megszórjuk a szalonnapörccel.

Tipp: a maradékot vagy akár az egész mennyiséget is átsüthetjük tojás és tejföl keverékével. A teljes adaghoz alaposan összekeverünk 2 tojást, 4 dl tejfölt meg kevés sót, és beleforgatjuk a túrós tésztát. Zsiradékkal kikent, közepes méretű tepsiben, 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt halványbarnára sütjük. Kockákra vágva tálaljuk.

2012. február 28.

Túrós guba


Ez a recept a decemberi Kifőztükben jelent meg, a gubarúd receptjével együtt. Az újság még letölthető az oldalról, és nemsokára megjelenik a márciusi szám is:))
És bebizonyosodik, hogy a mákos gubán túl is van élet...vagy jobban mondva guba!!!:)

Hozzávalók 4 személyre

6 gubarúd vagy 40-50 dkg szikkadt kifli
35 dkg tehéntúró vagy 25 dkg juhtúró/bryndza
3 dl tej
2 dl tejföl
10 dkg füstölt, húsos szalonna
csipet só
frissen őrölt bors

a forma kenéséhez: zsiradék

A szalonnát kis darabokra vágjuk, a zsírját kiolvasztjuk, a pörcöt leszűrjük, mindkettőt félretesszük. A túróhoz keverjük a tejfölt, sózzuk és borsozzuk. A szikkadt gubarudakat (vagy kiflit) felkarikázzuk és nagyobb tálba tesszük.
A tejet kisebb lábosban felmelegítjük a sóval és a szalonnazsírral együtt, majd a tálban lévő gubakarikákra öntjük. A tálat többször megrázzuk közben, hogy a folyadék lehetőleg mindenhová eljusson.
Jénai tálat vagy tepsit kikenünk tetszés szerinti zsiradékkal. A gubakarikákat belesoroljuk, minden sorra kanalazunk a tejfölös túróból, és szórunk rá sült szalonnát úgy, hogy az utóbbiból az étel tetejére is jusson.
A sütőt légkeveréses 180 fokra (vagy alsó-felső sütésen 200 fokra) melegítjük, és 20-25 perc alatt átsütjük benne a gubát.

2012. január 20.

Kolozsvári rakott káposzta

Ez a recept is a Kifőztük magazinban jelent meg még ősszel, kár lett volna kihagyni, mert nagyon-nagyon finom étel, érdemes kipróbálni!


Hozzávalók 5-6 személyre

1 kg savanyú káposzta
őrölt kömény
bors
babérlevél (elhagyható)
70 dkg darált sertéshús
25 dkg vékony füstölt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
10 dkg rizs
10-15 dkg füstölt húsos szalonna
5-6 dl tejföl
2 evőkanál olaj
1 evőkanál pirospaprika
csípős pirospaprika (elhagyható)
1 teáskanál borsikafű (csombor)
őrölt bors

az edény kenéséhez:
zsiradék

Az ízlésünkhöz igazítjuk a savanyú káposztát, és szükség esetén csipetnyi őrölt köményt, néhány szem borsot, valamint 2-3 babérlevelet teszünk bele. 1-2 dl víz hozzáadása után lefedve 20-25 perc alatt megpároljuk.
Szeletekre vágjuk a kolbászt, pici olajon mindkét oldalukon átpirítjuk a karikákat, azután tányérra szedjük őket.
Apróra vágjuk a vöröshagymát. A nagyobbik részét üvegesre pirítjuk kevés olajjal kipótolt kolbászzsíron, majd hozzáadjuk a darált húst, amelyet fehéredésig sütünk. Beletesszük a zúzott fokhagymát, az őrölt borsot, a sót, a pirospaprikát (ízlés szerint édeset és csípőset). Kevés vizet öntünk alá, és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor majdnem kész, beleszórjuk a borsikafüvet.
Kisebb edényben evőkanálnyi forró olajon átforgatjuk a rizst. Belekeverjük a maradék vöröshagymát, felöntjük 2 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk. Megkeverjük, lefedve 6-8 percig főzzük, azután elzárjuk alatta a lángot, és hagyjuk, hogy fölszívja a nedvességet.
Zsiradékkal kenünk egy tepsit vagy jénai tálat. A tejfölhöz öntjük a hús levét, összekavarjuk. Az edény aljára simítjuk a savanyú káposzta harmadát, rátesszük előbb a rizs, majd a kolbász, végül a darált hús felét is. Erre kerül a káposzta újabb harmada, amelyet meglocsolunk némi tejföllel. Rátesszük az újabb rizs-, kolbász- és darált húsréteget, végül az egészet lefedjük a maradék savanyú káposztával. Eloszlatjuk rajta a többi tejfölt, a tetejére tesszük a füstölt szalonnaszeleteket.

180-200 fokra melegített sütőben 30-40 percig sütjük.

2010. május 18.

Hagymás-szalonnás pite


Volt egy rosszul sikerült kísérletem, a megszokott pitetésztámat szerettem volna reformosítani, de inkább siralmas lett, mint reformos, ezért másnap nekiugrottam az eredetinek még egyszer, nehogy rossz emlékünk maradjon. Érdemes volt! Annyit azért változtattam, hogy nem kicsi formában sütöttem, hanem egy 30 cm-es kerek pizzasütő tálat béleltem ki ugyanannyi tésztával. Meglepődtem, mert egészen más lett a kisült tészta állaga, finom ropogós, leveles hatású, tehát megtartjuk.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
18 dkg vaj (helyette most margarin, de nem érzek nagy különbséget...)
kevés só
1 tojás
1 evőkanál hideg víz

a töltelékhez:

15 dkg húsos füstölt szalonna szeletelve, darabolva
1 nagy lila hagyma, felezve, vékony szeletekre vágva
15 dkg fetasajt
2 dl zsíros házi tej (tejszín helyett tettem bele)
3 tojás
1 jó marék snidling apróra vágva
1 marék medvehagyma szeletekre vágva
csípős zöldpaprika
csipet só

A tésztához a liszthez szórtam a sót, belekockáztam a margarint, gyors mozdulatokkal összemorzsoltam, beleütöttem a tojást, beleöntöttem a vizet és néhány gyúrással cipót formáztam belőle. Folpackba csomagolva hűtőbe tettem 2 órára.

A töltelékhez a szalonnát serpenyőben félig megsütöttem, beletettem a lila hagymát, megfonnyasztottam, majd félretettem hűlni.
Egy kisebb tálban a fetát villával összetörtem, hozzátettem a tejet, a tojásokat, a snidlinget, a medvehagymát, a paprikadarabokat és a sót.
Lisztes nyújtódeszkán a tésztát kinyújtottam, és kibéleltem vele a formát. Az alját villával megszurkáltam több helyen, beleosztottam a szalonnás elegyet, ráöntöttem a sajtos-tojásos masszát.
200 fokos sütőben 40 perc alatt sült meg.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin