A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 4.

Epres-kávés brownie-torta

Chef Vikitől lestem az eredetit, hálás köszönet érte!:) Anyukám születésnapjára készült a torta (ráadásul már 1 hónapja...), akinek minden évben valamilyen kávés "beütéssel" készülnek a neki szánt ünnepi édességek. Sajnos a megvágott tortáról már nem készültek fotók, de Vikinél megleshetők olyan fényképek is.
A xilittel készült torta elkészítéséhez a Torta természetesen blog tulajdonosának, Évinek a tanácsait fogadtam meg, köszönet neki érte!:) És a tetejére való máz is az ő receptje alapján készült, nagyon finom lett; gyönyörű fényes és puha, könnyen szeletelhető, biztos lesz máskor is ilyen! Az más kérdés, hogy a kapkodás és a türelmetlenségem miatt nem lett sima, legközelebb jobban fogok vigyázni rá...



Hozzávalók nálam 22 cm-es tortaformához

a tortalaphoz:
12 dkg liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
2 tojás
18 dkg xilit
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 teáskanál instant kávé
10 dkg vaj
1/2 dl főzött kávé
1 csipet só
a gyümölcsös krémhez:
1 nagy doboz 20%-os tejföl (450 g), lecsöpögtetve*
2 dl habtejszín
1 tasak habfixáló
8 dkg xilit
1 teáskanál (házi) vaníliakivonat
1 tasak zselatinfix
30 dkg fagyasztott eper
a tetejére:
125 g étcsokoládé
125 ml habtejszín
marcipánvirágok

*Legelőször a tejfölből 2-3 óra alatt a nagyja savót lecsöpögtetjük.

A tésztához összeolvasztjuk a vajat a kakaóporral és az instant kávéval. A tojásokat habosra verjük a xilittel, a sóval, hozzáadjuk a langyos kakaós vajat és a kávét, végül a szódabikarbónával összekevert lisztet.
A tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, belesimítjuk a tésztát, és 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük; akkor van készen, ha a közepe már nem lötyög. Rácsra téve teljesen kihűtjük, majd ezt követően éles késsel kettévágjuk.
A lecsöpögtetett tejfölt összekeverjük a xilittel és a vaníliával. A tejszínből  a habfixálóval kemény habot verünk, összeforgatjuk a krémmel, a zselatinnal, végül az eperrel.
A tészta alsó felét visszatesszük közben elmosott formába. Rásimítjuk a krémet, majd befedjük a másik lappal. Ezután egy éjszakára vagy néhány órára hűtőbe tesszük dermedni.
Másnap a tortaformát eltávolítjuk. A mázhoz a kis darabokra vágott csokoládét egészen pici lángon simára olvasztjuk a tejszínnel, langyosra hűtjük, majd a torta tetejére kenjük, és kedvünk, valamint kézügyességünk (amiből nekem nem sokat osztottak...) szerint díszítjük. Még 2-3 óra hűtés, és tálalhatjuk.

2013. május 27.

Egyszerű epertorta

Könnyen elkészíthető epres tortát kerestem a hétvégére. Az ötletet Andinál találtam, a tésztát cseréltem ki benne, valamint kis vaníliát adtam még hozzá.



Hozzávalók 23 cm-es tortaformához:

a piskótához:
2 tojás
8 dkg cukor
6,5 dkg liszt
1,5 dkg sötét színű kakaópor
1/2 teáskanál sütőpor
2 evőkanál víz
2 evőkanál olaj
csipet só

a vaníliás krémhez:
1 csomag vaníliás pudingpor
3 dl tej
6 dkg cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
csipet só
10 dkg puha vaj

a tetejére:
eperszemek
1 csomag gyümölcskocsonyapor
2,5 dl víz

A piskótához a tojást robotgéppel nagyon habosra verjük a cukorral. Hozzácsorgatjuk a vizet és az olajat, majd azzal is keverjük 2-3 percig. Közben összevegyítjük a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót, majd összeforgatjuk a habos, tojásos masszával. Sütőpapírral bélelt formába öntjük, és 180-200 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!) Rácsra téve hűlni hagyjuk.
A pudingporból és a tejből - a só és a cukor hozzáadásával - sűrű pudingot főzünk, majd teljesen kihűtjük. Habos krémmé keverjük a vaníliával és a vajjal. 
A gyümölcskocsonyaport a tasakon lévő utasítás szerint elkészítjük, és alaposan lehűtjük
A (csatos) tortaformát folpackkal béleljük. Belehelyezzük a piskótát, a krémet a tetejére simítjuk, és kirakjuk eperrel. A már dermedni kezdő gyümölcskocsonyát ráborítjuk, és a kész tortát hűtőben néhány órát pihentetjük.

2012. május 22.

Krémes tejberizs karamellizált eperrel




A recept a májusi Kifőztükben jelent meg, az újság rövid regisztráció után régebbi társaival egyetemben ingyen letölthető innen.

Hozzávalók 4 tálkához

10 dkg (lehetőleg kerek szemű) rizs
2 dl tejszín
6 dl tej
1 vaníliarúd
1 púpozott evőkanál cukor
csipet só

az öntethez:
20 dkg nem túl puha eper
2 csapott evőkanál cukor

Vasstag aljú kisebb lábost kiöblítünk hideg vízzel. Beleöntjük a tejszínt, a tejet, beleszórjuk a megtisztított rizst, beletesszük a vaníliarúd kikapart magját, magát a rudat is és a sót. Közepes lángon felforraljuk a lábos tartalmát, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg a rizs sűrű, nagyon puha és krémes nem lesz. Akkor kivesszük belőle a vaníliarúd hüvelyét, belekanalazzuk a cukrot, és megvárjuk, míg összeforr. Ezután levesszük a tűzről és kihűtjük a rizst.
Az öntethez a cukrot karamellizáljuk, fél dl vízzel felöntjük, majd elforraljuk róla a vizet. Beletesszük a darabokra vágott epret, és 3-4 percig kevergetjük-puhítjuk.


Tálaláskor a rizst tálkákba szedjük és meglocsoljuk az eperöntettel.

2011. június 6.

Egy klasszikus: gyümölcskrémes (eperrel)


Még mindig eprezünk mi is, habár azt hiszem, már nem sokáig; maximum a balkonládáimban lesz majd ezentúl, de az sosem lesz több egyszerre néhány szemnél.
A süti viszont nem csak eperrel jó, hanem például málnával is, de még mennyire, az az egyik nagy kedvencem! Azután még ribizlivel meg szőlővel is, és persze lehet még próbálkozni:)

Hozzávalók egy gáztepsinyi süteményhez

a piskótához:

6 tojásos piskóta

Kb. 18 perc alatt sül meg a nagy tepsiben, 200 fokos alsó-felső sütési fokozaton.

a krémhez:

1 l tej
6 tojás
8 evőkanál cukor
8 púpozott evőkanál liszt
1 vaníliarúd kikapart magvai
csipet só

60-70 dkg gyümölcs

A gyümölcsöt megmossuk, konyhai papírtörülközőre tesszük megszáradni.
A tojásfehérjéket a sóval és 3 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. Lehetőleg vastagabb aljú lábosban kézi habverővel alaposan összekeverünk 6 tojássárgát a maradék 5 evőkanál cukorral. Hozzáadjuk a lisztet, a vaníliát; a tejet eleinte fokozatosan keverjük hozzá, hogy csomómentes maradjon. Tűzhelyre tesszük, állandó keverés mellett puding sűrűségűre főzzük. A lángot elzárjuk alatta, és még forrón belekeverjük fakanállal a tojáshabot. Hideg vízbe téve kihűtjük.

A piskóta tetejére vékonyan krémet kenünk. Rátesszük sűrűn a gyümölcsöt (én kettévágtam az epreket, így szépen helyükön is maradtak). Kanállal osztjuk, majd a tetejére simítjuk a maradék krémet. A tetejére szórhatunk piskótamorzsát.

2011. május 23.

Eperkrémtorta


Lehet, hogy a képből nem látszik, de szerintem életem egyik legsikerültebb tortáját készítettem el a hétvégén. Sajnos az eper pont a rákent zselé miatt nem látszik jól, de ha valaki tudja, hogy miként lehet ezt a fényképen korrigálni, küldjön nekem egy kommentet, nagyon szépen megköszönném!:)

Hozzávalók 26 cm-es tortaformához

3 tojásos piskótatorta (a megadott linken kakaós piskótaként szerepel, a kakaó helyett simán lisztet kell használni, egyébként minden stimmel:))

a krémhez:

25 dkg mascarpone
15-20 dkg túró
2 púpozott evőkanál tejföl
30 dkg turmixolt eper
kb. 15 dkg porcukor (epertől függ)
2 dl tejszín
20 g zselatin
csipet só

a tetejére:

8 nagyobb szem eper
1/4 tasak tortazselé
kevés porcukor a zseléhez

2 dl tejszín
1 csomag habfixáló
1 evőkanál porcukor + 1 teáskanál vaníliás porcukor

A piskótát megsütjük, rácson kihűtjük, majd kettévágjuk.

A krémhez alaposan összedolgozzuk a sajtkrémet, a túrót, a tejfölt, a porcukrot, az epret és a sót. Felverjük a tejszínt, óvatosan beleforgatjuk a krémbe. A zselatint a zacskón lévő utasítás alapján elkészítjük, kicsit hűlni hagyjuk. Hozzákeverünk néhány evőkanál krémet, majd azt az egész krémhez adjuk. A krém 2/3 részét a két piskótalap közé kenjük, a maradékot pedig a torta tetejére. Hűtőbe tesszük dermedni legalább 1-2 órára.

A tetejére szánt epret vékony szeletekre vágjuk, majd azokat kicsit elcsúsztatva elrendezzük a torta tetején. A tortazselét - a kevés cukorral - a zacskón lévő utasítás alapján elkészítjük, és ecsettel a gyümölcsszeletekre kenjük. A tejszínt a habfixálóval felverjük (szintén utasítás szerint). Késsel a torta oldalára rakunk belőle, majd a szabad helyeket is megtöltjük vele a torta tetején.

Az elkészítéshez nem kis részben kaptam ihletet Moha tortájától, köszönet neki érte!:)

2010. augusztus 5.

Földieperszószos tejberizs


Könnyű desszert, az "összegyűlt" 15 dkg saját termésű földieper eltüntetésére (nem mintha enélkül nem sikerült volna, de mégis...).
Kutattam a neten, a Borsán akadtam rá egy szimpatikus receptre, Ízbolygó tollából. A hűtőbe betekintve persze kiderült, hogy nincs otthon egy fia tejszín sem (elfagyiztuk). De van egy bontatlan csomag rózsabors a fűszerek között és van finom rozé is, meg egy kis maradék tej. Na, ebből lett az mi desszertünk.

Megmondom őszintén, tettem a rizsbe 5 dkg fehércsokit is cukor helyettesítésére, de annyira nem érződött ki, hogy érdemes lenne róla említést tenni, ezért be sem írom a receptbe; ettől függetlenül ki lehet próbálni, mert azért el nem rontotta:)

Hozzávalók:

4 dl tej
3 púpos evőkanál rizs
csipet só
cukor ízlés szerint


1,5 dl rozé vagy vörösbor
1 teáskanálnyi cukor (bortól függ)
15 dkg földieper vagy málna (fagyasztott is lehet)
8 szem összetört rózsabors

A rizst megmostam, a sóval felforralt tejben lágy tejberizst főztem belőle, cukorral ízesítettem, hagytam kihűlni, időnként megkevertem, majd 2 tálkába osztottam, hűtőbe tettem.

A bort összeforraltam a cukorral és a borssal, kicsit besűrítettem, beletettem a darabokra vágott epret, egy pici rottyanás után ezt is lehűtöttem.

Fogyasztás előtt fél órával kivettem a hűtőből, a rizsekre osztottam a gyümölcsöt.

2010. július 23.

Epersorbet


Úgy néz ki kívülről, hogy csak fagyit és édességeket eszünk mostanában, de ez csak a látszat. Főzök én mást is, a tavaly és tavalyelőtt nyáron bevált zöldséges ételeket esszük, de újdonság igazán mostanában csak a Kifőztük újságba készül. Érdemes lesz a következőket is letölteni, mert a többiekkel együtt sok finomsággal készülünk.

A képen látható sorbet pedig Millie-nél olvasható, málnás változatban. Én is arra készültem, de a kertünkben a néhány epertövön hirtelen lett 2 maroknyi gyönyörű piros gyümölcs. Gondolkoztam, hogy mit csináljak belőle, és hirtelen eszembe jutott ez a sorbet. Leszedtem a gyümölcsöt, előkészítettem az alapot, másnap pedig a fagyigép elkészítette. Kisebb az adag, mert nem mertem a gépbe többet tenni, de talán bírta volna az eredeti mennyiséget is.

Hozzávalók 3 adaghoz:

20 dkg érett eper
6 dkg kristálycukor
3 dl száraz rozé bor
csipet só

A hozzávalókat egy kis lábosba tettem, felforraltam, kb. 1 percig forraltam; lehet, hogy még kellett volna egy kicsit, mert teljesen nem tudott megfagyni, nyilván nem főtt ki teljesen belőle az alkohol. Az eprekre rányomtam közben krumplitörővel, hogy szétmenjenek. Kihűtöttem, majd passzírozni akartam, de közben meggondoltam magamat (vajon hogy lehet könnyen passzírozni?...) és botmixerrel pépesítettem. Hűtőbe tettem egy éjszakára.
Fogyasztás előtt fagyigépbe tettem, ahol 30 perc alatt nagyjából összeállt a jeges finomság. Hűtött tálkákban szervíroztam.

Igaza van Millie-nek: minden cseppje élmény! Kezdve a színétől, ami tényleg pont olyan volt, mint a fényképen, összehasonlítottam:) az íze pedig semmilyen fagyihoz nem hasonlítható, a rozé találkozása az eperrel, hihetetlenül érdekes kombináció.

Írtam a hozzávalóknál, hogy 3 adag, de kettőnknek sikerült otthon legyűrni:)) És persze nemsokára jön a málnás verzió is...

2010. május 16.

Avokádós epersaláta - VKF! XXXIV.


Annyira eperszezon van már, hogy meg sem kíséreltem volna anélkül nevezni az aktuális VKF-re, amelyet most Duende írt ki; nagyon jó témát eszelt ki, afrodiziákumot tartalmazó ételekkel, italokkal lehet nevezni. Valami olyat kerestem, ami nem szokványos. Sikerült is itt egy olyan salátát találjak, amely elég megosztó lehet, de nálunk a saláta őrület kellős közepén nem okozott problémát még a férjemnek sem. Inkább édeskés, mint savanyú, mégis inkább saláta, mint édesség. Azért az eredetihez képest tompítottam az édességén, de szerintem a karakterét így is megtartotta. Van benne avokádó, eper, chili...a többi meg csak egyszerűen kellett hozzá.

Hozzávalók:

2 evőkanál mogyoróolaj
4 teáskanál méz
1 evőkanál almaecet
4 teáskanál citromlé
1 csipet só

fél jégsaláta összetépkedve
1 avokádó - hámozott, kimagozott, négybe vágva, szeletelve
6 nagyobb eper, szeletelve
pirított mandulapehely a tetejére

Az elkészítése roppant egyszerű; az első tömbben lévő ízesítőket alaposan összekevertem. Egy tálba a salátát beletettem, a tetejére kerültek az eper- és az avokádó szeletek, meglocsoltam a dresszinggel. Fél órára hűtőbe tettem.
Tálaláskor megszórtam a tetejét a pirított mandulával.

2010. május 11.

Tejszínes-marcipános eperkrém


Vikinél láttam egy szuper desszertet vasárnap délután és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy azonnal elkészítsem. Gyakorlatilag minden adott volt hozzá: saját készítésű joghurt alaposan lecsepegtetve és ugyancsak házi marcipán is. Találtam a mélyhűtőben tavalyi epret egy kis zacskóval, és volt néhány szem friss is, azt a tetejére szántam.

Azt tudom mondani, hogy isteni finom volt! Másként készítettem, mint amit láttam, és egy lágy, tejszínes-epres csoda lett, marcipános és vaníliás beütéssel. Az az igazság, hogy nem akartam arra várni, hogy megdermedjen, ezért hagytam ki a zselatint, így gyakorlatilag pohárkrém lett belőle. Viszont tettem bele egy kis cukrot, mert ehhez az adaghoz hiányzott, de legközelebb inkább mézet csorgatok bele.

Hozzávalók nálam (elvileg 4 adag):

20 dkg (mélyhűtött) eper + néhány szem a díszítéshez
10 dkg sűrű joghurt
10 dkg marcipánmassza
1 teáskanál vaníliakivonat
1 evőkanál barna cukor vagy méz
2 dl habtejszín kemény habbá verve + a díszítéshez
1 csipet só

Késes robotgépben a marcipánt szétmorzsáltam, hozzátettem a joghurtot és az addigra kicsit kiengedett epret, majd összedolgoztam. Belekevertem a cukrot, a vaníliát és a sót. A tejszínből kemény habot vertem, harmadát az epres masszához kevertem, majd a maradék tejszínbe széles mozdulatokkal beleforgattam a krémet.
3 üvegtálba osztottam, 2 órára hűtőbe tettem. Fogyasztás előtt friss eperrel és tejszínhabbal díszítettem.
A férjem szerint jó lesz ez majd melegben fagyiként is, én pedig osztom a véleményét :)

2009. június 1.

Mascarponés-tejszínes epertorta


Ez az utolsó blogbejegyzés a szülinapi finomságokról.

Ennek a tortának nagyon örültem, mikor felvágtuk, és kiderült, hogy jól sikerült. Rémálmaim voltak ugyanis, hogy szétfolyik, eltörik, savanyú lesz, édes lesz, nem lehet majd szeletelni...és így tovább... Roppant felelőtlen módon kizárólag a karácsonykor elkészül narancsos tortám receptje alapján dolgoztam, amit akkor is én fundáltam ki, viszont akkor nem volt tétje a dolognak, most pedig 20 ember leste és kóstolta. Pénteken viszont már nem volt visszaút, mert megvettem hozzá mindent, és keserves dolog lett volna egy nagy szülinapi tortát másnap délutánra felhajtani.
Leírnám még, hogy a tortához megvettem két zacskó zselatin fixet, de csak egyet tettem bele; hogy miért, azt ne kérdezzétek meg, nem tudom. Legközelebb viszont tuti beletenném mind a kettőt, mert határon volt a krém szilárdsága, ezért a leírás már kettőt tartalmaz. A narancsos krémbe nem is kellett semmi szilárdító, az eper viszont elég leveses; lehet, hogy szerencsém volt:D

A torta alapját megint a megszokott piskótám adta. 8 tojásból sütöttem egy 25X34 cm-es méretű teflontepsiben (ha megnézitek az eredeti írást, ott le van osztva 4 tojásosra is az adag, azt kellett megkétszerezni a hozzávalókból).
Ezenkívül a narancsos tortánál lévő mézeslap hozzávalóiból sütöttem most egy lapot, szintén az előbb leírt méretű tepsiben.

Hozzávalók a krémhez:

1 kg mascarpone sajt, 50 dkg megtisztított eper, 4 dl habtejszín, 25 dkg cukor, 2 csomag zselatin fix, pici só

A tejszínt felvertem a lehető legkeményebbre, félretettem a hűtőbe.
A mascarpone sajtot az eperrel alaposan összedolgoztam gépi habverővel, hozzákevertem a zselatinfixet, majd a zacskón lévő utasítás alapján utoljára a cukor került bele. Megkóstoltam, hogy elég édes-e (ez eperfüggő is lehet). Ekkor beleforgattam a tejszínhabot is, majd elkezdtem a torta betöltését.

A tepsibe hosszában is és széltében is néhány réteg folpackot tettem úgy, hogy túlnyúljon a tepsi szélénél, hogy ezzel lehessen kiemelni másnap a tortát belőle. A piskótát kettévágtam, az egyik felét beletettem a tepsibe. Megkentem a krém kb. jó egyharmad részével, rátettem a barna mézeslapot, erre került a krém másik jó harmadrésze, majd helyére került a piskóta másik fele is. Ezzel az 1. napi projekt be is fejeződött, betettem a hűtőbe szilárdulni, a maradék krém egy lezárt dobozban is a hűtőbe került.
Másnap kiemeltük a tortát tepsiből; itt lehetett egy mély sóhajtással tudomásul venni, hogy nem folyik:) Megkentem a szélét, majd a legnehezebb művelet következett, a tortát át kellett tenni a tortástálcára; ezt a műveletet ketten végeztük 3 jó nagy késsel, közben 6 szemmel követtük, de sikerült...tényleg, hogy kell vajon ezt "hivatalosan" csinálni?
Ezután már gyerekjáték volt a tetejét megkenni és kidíszíteni, habár túlzásba ezt sem vittem, de szerintem azért nem mutatott rosszul:)
A közepébe még egy 80-as számgyertya került. Finom volt, legalább 2/3 része azonnal el is fogyott dicsérő szavak kíséretében.

2009. május 10.

Epres-málnás öntet (túrós palacsintára)


Tegnap mélyhűtő átvizsgálás volt (gyakrabban kéne...), és találtam benne még tavalyi epret és málnát, pont itt volt az ideje, hogy legyen belőle valami. Panna cotta lett volna belőle, de amit kinéztem, fehércsokis volt, az pedig éppen nincs itthon. Kitaláltam, hogy akkor a túrós palacsintát dobom fel egy kicsit vele. Jól sikerült!

Nem igazán mértem a dolgokat hozzá, inkább olyan ötletadónak szánom. Volt kb. 40 dekányi gyümölcsöm, azt egy kislábosban feltettem főni, amikor lett leve, kapott 10 dekányi cukrot és egy csipet sót. A kertben szedtem egy marék citromfűlevelet, apróra vágtam. Amikor már puhák voltak a gyümölcsök, beletettem egy fél citrom héját, egy lötty citromlikőrt és a zöldet, egy rottyanás után elzártam.
A palacsintákat megtöltöttük az ízesített túróval, a tetejére csorgattuk az öntetet.

2009. május 6.

Epres banánhab


Játszadoztam még egyet a banánnal, mint a múltkor, csak most 1 banán mellé 5 szem nagyobb, illatos eper került az aprítógépbe.
Alaposan, habosra kevergettem-aprítottam...nagyon finom lett ez is, még jobb, mint a kivis. A banán nagyon jól felhabosodik, és jól tartja magát, lehet látni a fényképen, hogy nem süllyed bele az eperdarab.
Jó étvágyat, ha kipróbáljátok!

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin