A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 1.

Szilvalekváros sütemény




Hozzávalók 18 db-hoz
10 dkg Szafi Reform csökkentett szénhidrát-tartalmú kenyér és péksütemény lisztkeverék + kevés a nyújtáshoz
4 dkg Szafi Reform eritrit
1/4 kávéskanál só
1/4 kávéskanál Szafi Reform őrölt szegfűszeg
1 késhegynyi Szafi Reform paleo bourbon vanília
3 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
1,2 dkg kókuszkrém
1  L-es tojás
1 L-es tojássárgája
1,5 dkg frissen facsart citromlé
továbbá:
18 kávéskanál cukormentes sütésálló szilvalekvár
a tetejére:
felvert tojásfehérje
durvára vágott dió
a díszítéshez:
porrá őrölt eritrit

A tészta száraz és nedves hozzávalóit külön-külön összekeverjük, majd egybegyúrjuk. Fél órára félretesszük. 24x18 cm-es téglalappá nyújtjuk, és 18 részre osztjuk. Mindegyik közepére teszünk egy kiskanálnyi lekvárt, majd félbehajtjuk, és az ujjainkkal összenyomkodjuk.
Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. Tojásfehérjével megkenjük, kevés dióval megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük. Teljesen kihűtjük, majd kevés édesítővel meghintjük.


A Szafi Reform termékeket ITT tudod a legjobb áron megvásárolni.


Kakaós-narancsos keksz



Hozzávalók 10-12 darabhoz
17 dkg Szafi Free narancsos-csoki ízű hajdina kása/keksz alap
12 dkg cukormentes növényi tej
2 teáskanál Szafi Reform negyedannyi édesítő
1/2 kávéskanál Szafi Reform őrölt fahéj
1 narancs reszelt héja
1 kis marék dióbél durvára aprítva
1 csipet só
a sütéshez:
olajspray

A hozzávalókat összekeverjük, kisebb golyókat formázunk belőle. Olajspray-vel lefújt, sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, majd vizezett pohár aljával lelapítjuk, és olajspray-vel fújjuk le a tetejüket is. 180 fokra melegített sütőben, alsó-felső sütésmódban 30 perc alatt.megsütjük. Lezárt dobozban tároljuk.


A Szafi termékeket ITT tudod a legjobb áron megvásárolni.

2019. november 3.

Gyors kávés-mascarponés torta

Nem szépítem, ez a torta is a szokásos "gyorsan kell valami desszert" jegyében készült. Ehhez képest jól sikerült, és ami a lényeg, nagyon ízlett is, így megtartjuk a receptet :) 



Hozzávalók egy 18 cm-es tortához
3 tojás
6 dkg cukor vagy édesítő
4,5 dkg liszt
1,5 dkg kakaópor
1 csipet só
továbbá:
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1/2 dl főzött kávé
4-5 dkg cukor vagy édesítő
1 nagyobb csipet vaníliapor
a tetejére:
kevés kakaópor
gyümölcs
mentalevél (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval habbá verjük. A sárgáját a cukorral fehéredésig habosítjuk, majd fakanállal hozzákeverjük a kakaóval elvegyített lisztet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot. Sütőpapírral bélelt formában, 160 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton készre sütjük, kihűtjük.
A mascarponét gépi habverővel a tejszínnel, a kávéval, a cukorral és a vaníliával alaposan elkeverjük. A kihűlt piskótát kettévágjuk, a krém felét a lapok közé kenjük, a maradékot – néhány evőkanálnyi kivételével – a torta tetejére és oldalára simítjuk. Kakaóporral meghintjük, majd a félretett krémet ráhalmozzuk. 2 órát hűtőben dermesztjük, majd tetszőlegesen díszítjük.

Túrógolyós kakaós piskóta

Néhányszor elkészült a süti, mire azt mondtam, hogy ez akkor így van jól, ahogy van. Az almát ne hagyjátok ki a tésztából, az volt az utolsó mozzanat, amit változtattam rajta.



Hozzávalók 22 x 22 cm-es formához
a túrós golyókhoz:
15 dkg rögös, száraz túró
1 dkg olvasztott Szafi Reform kókuszolaj
2 csapott evőkanál Szafi Free zabdara
1/2 evőkanál Szafi Reform útifűmaghéj
1 csipet só
2 evőkanál Szafi Reform vaníliás eritrit
1/2 biocitrom reszelt héja
1 teáskanál citromlé
a piskótához:
2 dkg olvasztott Szafi Reform kókuszolaj
4 dkg frissen facsart citromlé
15 dkg víz
1 kisebb alma tisztítva, reszelve (kb. 8 dkg)
1 csipet só
6 dkg Szafi Reform eritritpor
1 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1,5 dkg Szafi Reform holland kakaópor
23,5 dkg Szafi Free hajdinás piskóta-lisztkeverék
továbbá:
tetszőleges gyümölcs (most 1 nagy őszibarack)

Először a golyókat készítjük el, a hozzávalókat kézzel addig gyúrjuk, amíg össze nem áll a massza. Kisebb golyókat formázunk belőle, és hűtőbe tesszük. A gyümölcsöt megmossuk, lecsöpögtetjük,
A piskótához kézi habverővel a kókuszolajhoz keverjük a citromlevet, a vizet, az almát, az eritritet, az édesítőt és a sót. Ezután hozzáforgatjuk a kakaóval elvegyített lisztet, és az egészet homogénre dolgozzuk.
A tésztát szilikonos vagy sütőpapírral bélelt formába simítjuk, belenyomjuk a golyókat, a gyümölcsöt, az utóbbit fajtájától függően egyben vagy darabosan. 180 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton 30 perc alatt készre sütjük, az idő 2/3-ánál sütőpapírral letakarjuk a tetejét. Kihűlve szeleteljük.

 A Szafi termékeket a legjobb áron itt lehet megvásárolni.

Málnás-kókuszhabos zabdara

Egész évben elkészíthető, fagyasztott gyümölccsel is működik. Ráadásul szénhidrátbarát, glutén- és cukormentes vegán desszert. Jah, és finom is :) 



Hozzávalók 4 személyre
a kásához:
3 dl növényi tej
6 dkg Szafi Free gluténmentes zabdara
1 csipet só
1 nagyobb csipet Szafi Reform őrölt paleo Bourbon vanília
1,2 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
továbbá:
20 dkg málna (fagyasztott is lehet)
1,2 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
2 dl Cocomas kókuszkrém
a díszítéshez:
néhány szem málna
mentalevél

A kókuszkrémet 1-1,5 órára mélyhűtőbe rakjuk. A málnát – ha fagyasztottat használunk, először szűrőbe téve kiengedjük – az édesítővel megszórva állni hagyjuk.
A zabdarát, a vaníliát, az édesítőt és a sót lábosba szórjuk, majd a tejet fokozatosan hozzáöntve melegíteni kezdjük. Közepes lángon, továbbra is folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Teljesen kihűtjük.
A kókuszkrémet habbá verjük. A kihűlt zabdarához forgatjuk, majd belekeverjük a cukrozott málna sűrűbb részét is. A desszertet poharakba vagy tálkákba adagoljuk, hűtőben legalább 1 órát állni hagyjuk.
Tálalás előtt a tetejét málnával és mentalevéllel díszítjük.

Tipp: az édes málnalevet is a tetejére csorgathatjuk, vagy szódával szörpként fogyaszthatjuk.

A Szafi termékeket a legjobb áron itt lehet megvásárolni.

2019. szeptember 5.

Túrós-gyümölcsös kevert sütemény





Hozzávalók 20-22 cm-es piteformához
a tésztához:
25 dkg rögös, száraz túró
2 L-es tojás
1 evőkanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1 evőkanál tejföl
1 csipet só
5 dkg Szafi Free vaníliás zabpudingpor
1 csapott kávéskanál Szafi Reform szódabikarbóna
kevés Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
1 kisebb biocitrom reszelt héja
továbbá:
2 kis marék savanykás bogyós gyümölcs (pl. ribizli, szeder, meggy)
1 evőkanál tejföl
1 kávéskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
a tál kenéséhez:
Szafi Reform kókuszolaj
Szafi Free vaníliás zabpudingpor
a tetejére:
Szafi Reform eritritpor

A gyümölcsöt megmossuk/kimagozzuk, leszárítjuk.
A tészta hozzávalóit késes aprítóban vagy turmixgépben egyneművé dolgoztatjuk. A formát leheletnyi zsiradékkal kikenjük, kevés pudingporral megszórjuk. Belesimítjuk a túrós masszát, a gyümölcsöt lazán belenyomkodjuk.
A tejfölt az édesítővel kikeverjük, majd szilikonos ecsettel elosztjuk a massza tetején. 180 fokra melegített sütőben, alsó-felső fokozaton 40-50 perc alatt készre sütjük. Ha közben nagyon barnulna a teteje, sütőpapírral letakarjuk. Akkor jó, ha a tetejét középen megnyomva nagyjából szilárdnak érezzük. Langyosan vagy hidegen, édesítővel enyhén meghintve fogyasztjuk.

A Szafi termékeket a legjobb áron itt lehet megvásárolni.

2019. augusztus 30.

Grillezett őszibarack


Egy kóbor ötlet volt, a szél(le)fújta barackokat szerettem volna valamilyen módon megmenteni. Annyira jól sikerült, hogy mi is meglepődtünk rajta :) 



Hozzávalók 4 nyárshoz
2–3 félérett őszibarack
1 evőkanál folyékony méz
1 teáskanál frissen facsart citromlé
kevés olívaolaj
a tálaláshoz:
csiliszál

A kontakt grillt maximális fokozatra melegítjük.
Közben a barackot megpucoljuk, oldalról szeleteket vágunk belőle. Nyársra húzzuk, enyhén meglocsoljuk citrommal és mézzel.
A grill-lapokat kevés olajjal lekenjük, a nyársakat ráfektetjük, és a készüléket óvatosan összecsukva néhány perc alatt enyhén megpirítjuk a gyümölcsöt.
Tálcára sorakoztatjuk, csiliszállal meghintjük. Hús mellé köretként tálaljuk, de adhatjuk gyümölcssalátához, vagy vaníliafagylalt kísérője is lehet.


Vegán túrókrém cseresznyeöntettel


Ez a desszert Szafis alapanyagokból és még cseresznyével készült, de jó hozzá szilva és más, fagyasztott gyümölcs.is.



Hozzávalók 2 személyre
az öntethez:
25–30 dkg magozott cseresznye (fagyasztott is lehet)
1 kávéskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítőszer
1 késhegynyi Szafi Reform paleo őrölt szegfűszeg
1 púpozott teáskanál Szafi Reform nyílgyökérliszt
a krémhez:
5 dkg Szafi Free hántolt köles
1/2 kávéskanál só
1 biocitrom reszelt héja
1/2 citrom kifacsart leve
1 csipet Szafi Reform paleo őrölt Bourbon vanília
1 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítőszer
5 dkg Cocomas kókuszkrém
2,5 dkg víz
2,5 dkg Szafi Reform paleo süteményliszt-keverék
a tálaláshoz:
friss gyümölcs
citromfűlevél

A kölest mérőpohárban kimérjük, majd alaposan átmossuk. A térfogatához képest négyszeres mennyiségű vízben a sóval puhára főzzük. Hűlni hagyjuk.
A citromlevet és -héjat, a vaníliát, az édesítőt, a kókuszkrémet és a vizet a kihűtött kölessel alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, és az egészet összeturmixoljuk.
Kisebb lábosba borítjuk a gyümölcsöt, megszórjuk az édesítővel, fűszerezzük a szegfűszeggel, és először kisebb lángon, majd amikor levet enged, a hőt nagyobbra véve felforraljuk. A nyílgyökérlisztet kevés hideg vízzel elkeverjük, a cseresznyére öntjük, és az öntetet 2-3 perc alatt beforraljuk. Kihűtjük.
A gyümölcsöt a krémmel poharakba rétegezzük. Jól lehűtve, friss gyümölccsel és citromfűlevéllel díszítve tálaljuk.

A Szafi termékeket itt lehet a legjobb áron megvásárolni.

2019. július 7.

Szilvás lepény piteformában sütve



Hozzávalók 30 cm átmérőjű formához
3 tojás
10 dkg nyírfacukor
1,5 dl joghurt
1 dl olaj
20-22 dkg liszt (nagyobb tojásokhoz több kell)
1/2 csomag sütőpor (6 g)
1/4 teáskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál vaníliapor
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 csipet só
a tetejére:
60 dkg felezett szilva
2 evőkanál nyírfacukor
1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
mandulalapocskák
a forma kenéséhez: 
zsír vagy vaj

Habosra verjük a tojásokat a cukorral és a vaníliával, hozzáadjuk a joghurtot és az olajat, ezekkel is jól összedolgozzuk. Összekeverjük a lisztet a sóval, a szegfűszeggel, a sütőporral és a szódabikarbónával, és kisebb adagokban a masszához adjuk.
Zsiradékkal kikent formába öntjük, a tetejét megrakjuk a szilvával. Összekeverjük a cukrot a szegfűszeggel, a szilvára hintjük, majd rászórjuk a mandulalapokat is. 180 fokra melegített sütőben 30-35 percig sütjük. (Tűpróba!)

Tipp: ha alacsonyabb a sütőformánk, akkor a tészta legszélére ne rakjunk gyümölcsöt, mert sütéskor kifolyhat a leve. Kerek forma helyett 20 x 30 cm-es tepsit is használhatunk.

2019. június 3.

Morzsás meggyes pite

Reformos alapanyagokból, morzsás tésztával a tetején – mi szeretjük ezt a változatot, a tágabb család is elfogadja, úgyhogy jó kompromisszumos megoldás.



Hozzávalók 30 x 22 cm-es tepsihez
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
25 dkg fehér tönkölyliszt
12,5 dkg zsír
5 dkg nyírfaporcukor
8 g sütőpor
1 csipet só
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 tojássárgája
kb. 1,5 dl tejföl
1 teáskanál vaníliakivonat
a töltelékhez:
2-3 evőkanál darált mandula, dió vagy mogyoró
75 dkg magozott, lecsöpögtetett meggy (tisztítva mérve)
3-4 teáskanál nyírfaporcukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
a tepsi kenéséhez:
zsír
liszt
a tetejére:
nyírfaporcukor

A kétféle lisztet, a nyírfaporcukrot, a sütőport, a sót és a fahéjat nagyobb tálban elvegyítjük, a zsírral elmorzsoljuk. A tejfölt, a tojássárgáját és a vaníliát alaposan elkeverjük, és a száraz anyagokkal összegyúrjuk. Jól nyújtható tésztát kell kapnunk, ha szükséges, adunk még hozzá kevés tejfölt. 2/3-1/3 arányban elosztjuk, külön-külön folpackba csomagoljuk, és a nagyobbik adagot hűtőbe, a kisebbiket mélyhűtőbe tesszük 2 órára.
A tepsit vékonyan zsírozzuk, lisztezzük. A nagyobbik tésztadarabot lisztezett felületen a tepsi méretére nyújtjuk, villával megszurkáljuk, a kisebbiket nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A tésztalapot megszórjuk a mandulával, elosztjuk rajta a meggyet, meghintjük a nyírfaporcukorral és a fahéjjal. A tetejére szórjuk a reszelt tésztát, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. A pitét a tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágva, nyírfaporcukorral meghintve tálaljuk.

2019. április 12.

Vegán édes omlett

A márciusi Kifőztük gasztromagazinból, Szafis alapanyagokból készült. Különleges ismertetőjegyei, hogy szénhidrátcsökkentett, vegán, és nagyon finom is :) Aki nem hiszi, járjon utána :)



Hozzávalók 1 omletthez, kb. 18 cm-es palacsintasütőhöz
2 dkg Szafi Free hajdinás piskóta lisztkeverék
2 dkg Szafi Reform szénhidrátcsökkentett palacsinta lisztkeverék
1 pici csipet Szafi Reform rózsaszínű himalája só
1 pici csipet Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
9 dkg langyos víz
a sütéshez:
Szafi Reform olvasztott kókuszolaj
a tálaláshoz:
kókuszjoghurt
kevés édesítő
néhány csepp citromlé
bogyósgyümölcs (pl. málna, eper, ribizli, áfonya)

A joghurtot az édesítővel és a citromlével elvegyítjük. 
A serpenyőt kiolajozzuk, és közepes lángra téve felmelegítjük. Közben az omlett hozzávalóit kimérjük, kézi habverővel csomómentesre keverjük. A forró serpenyőbe öntjük, és megvárjuk, amíg a tészta alja meg nem pirul – ez 2-3 percig tart. Akkor az omlettet átfordítjuk, és készre sütjük.
Tányérra csúsztatjuk, majd az egyik felére kanalazzuk a joghurtos öntetet. Megrakjuk gyümölccsel, és kettéhajtva azonnal tálaljuk. 

Tipp: ez olyan piskótaszerű cucc, kissé vastagabb; úgy az igazi, ha kicsit dundibb. Nekem nincs itthon ilyen méretű serpenyőm, ezért az ilyen méretű tortaformámat tettem bele a nagyobb serpenyőbe.... És működött :)

2019. március 12.

Zabpudingos túrógofri

Húúú, ez is nagyon finom lett, ismétlés is volt belőle, nem is egyszer. Szafis alapanyagokból, alacsony szénhidráttartalommal... Észre sem lehet venni, hogy diétás desszertet eszik az ember (lánya) 😃



Hozzávalók 3 nagy gofrihoz:
25 dkg félzsíros rögös túró
2 tojás
4 enyhén púpozott evőkanál Szafi Free vaníliás zabpudingpor
1 csipet só
1 nagyobb csipet Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
4 teáskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1/2 biocitrom reszelt héja
2/3 evőkanál Szafi Reform folyékony kókuszolaj
1 csapott kávéskanál Szafi Reform szódabikarbóna
1 teáskanál frissen facsart citromlé
2–4 evőkanál tej (ha szükséges)
a kenéshez:
kevés Szafi Reform folyékony kókuszolaj
a tálaláshoz:
Szafi Reform eritritpor
Szafi lekvár (ízlés szerint)

A tej kivételével az összes hozzávalót alaposan összedolgozzuk – ezt legegyszerűbben egy nagyobb méretű késes aprítóban vagy turmixgépben tehetjük meg, de villával is elkeverhetjük. Annyi tejet adunk hozzá, hogy sűrű, de könnyen keverhető állagú legyen.
A gofrisütőt bekapcsoljuk, és ha felmelegedett, a lapokat enyhén megolajozzuk. Kb. 1/2 cm vastagon masszát kenünk rá, és a sütőt lezárva a gofrit aranybarnára sütjük. Ezt a műveletet addig ismételjük, amíg a tészta el nem fogy.
Tálalás előtt a kész gofrit eritrittel hintjük meg, és cukormentes lekvárt kínálunk hozzá.

2018. december 13.

Totus, bogyós gyümölcsös piskóta


A recept egy tavalyi Kifőztük magazinból van, a süti Szafis alapanyagokból készült.



Hozzávalók 20 cm-es piteformához
8 dkg Szafi Reform paleo süteményliszt-keverék
2,5 dkg Szafi Reform mandulaliszt
3 tojás
1 csipet só
2 dkg Szafi Reform kókuszolaj
3,5 dkg víz
1 kávéskanál (házi) vaníliakivonat
továbbá:
15 dkg totu (nem paleózóknak helyette rögös túró)
1 evőkanál kókusztejszín
1 kávéskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
15 dkg bogyós gyümölcs
a kenéshez:
kókuszolaj
mandulaliszt
a tálaláshoz:
eritritpor
citromfűlevél (elhagyható)

A gyümölcsöt megmossuk, ha szükséges, kimagozzuk, lecsöpögtetjük. A totut a kókusztejszínnel és az édesítővel kissé krémesebbé dolgozzuk.
A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A kókuszolajhoz adjuk a vizet, a vaníliát, a tojások sárgáját, valamint a sütemény- és a mandulalisztet. A hab 3/4-ét belekanalazzuk, és a masszát robotgéppel alaposan eldolgozzuk. Végül óvatosan hozzáforgatjuk a maradék fehérjehabot.
A formába simítjuk, a tetejére osztjuk előbb a totut, majd megszórjuk gyümölccsel – kissé bele is nyomkodjuk mindegyiket. 180 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton kb. 30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve kihűtjük, tálalás előtt eritritporral megszórjuk. Aprított citromfűlevéllel is meghinthetjük.

2018. december 7.

Reform Bounty csokoládé

Régebbi Kifőztükös recept, Szafis alapanyagokból készült. Nagyon hasonlít az íze a régebbi nagy kedvencemre, az étcsokis bounty csokira :)



Hozzávalók 18 x 18 cm-es szilikonformához
6,5 dkg Szafi Reform kókuszolaj + 1,5 evőkanálnyi
1 dl kókusztejszín
2 dl víz
1 csipet himalájai só
15 dkg étcsokoládé (70-80% kakaótartalmú)
2,5 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1 teáskanál házi vaníliakivonat
2 dkg cassava gari
10 dkg Szafi Reform kókuszreszelék
a tetejére:
kevés kókuszreszelék (elhagyható)

A tejszínt és a vizet felfőzzük a cukorral, a sóval és a kókuszolajjal. Hozzáadjuk a cassava garit, és folyamatosan kevergetve még 2-3 percig rotyogtatjuk. Beleforgatjuk a kókuszreszeléket, ízesítjük a vaníliával, és levesszük a tűzről. A formába nyomkodjuk a langyos masszát, és hagyjuk kihűlni.
5 dkg csokoládét gőz fölött felolvasztunk, elkeverünk benne 1 szűk evőkanálnyi kókuszolajat, a kihűlt kókuszra kenjük, majd hűtőbe tesszük dermedni. A formából óvatosan kiborítjuk, és meleg vízbe mártott késsel tetszőleges szeletekre vágjuk. A maradék csokoládét is felolvasztjuk a megmaradt kókuszolajjal, és vékony fogú villára vagy pálcikára szúrva mindegyik darabot belemártjuk, majd tálcára sorakoztatjuk. A tetejüket megszórhatjuk kevés kókuszreszelékkel. Az édességet hűtőben tároljuk.

2018. december 5.

Mini túrópalacsinta

Szafis alapanyagokból készült kis palacsinták, alacsony szénhidráttartalommal – remek desszert bármikorra.



Hozzávalók 3 személyre, 8 kis palacsintához
25 dkg zsírszegény, rögös túró
2 evőkanál Szafi Reform csökkentett szénhidráttartalmú kenyér- és péksütemény lisztkeverék (2,5 dkg)
1 L-es tojás
1/2 kávéskanál só
2 evőkanál Szafi Reform eritrit
1/2 citrom reszelt héja
a sütéshez:
2 evőkanál Szafi Reform útifűmaghéj
Szafi Reform kókuszolaj
a tálaláshoz:
2 marék friss gyümölcs
1-2 evőkanál Szafi Reform eritrit
frissen facsart citromlé (ízlés szerint

A palacsintához a túrót, a tojást, a sót, az eritritet, a lisztet és a citromhéjat villával alaposan összedolgozzuk, majd félretesszük. A megtisztított gyümölcsöt eritrittel összefőzzük, ha szükséges, citromlével ízesítjük. 
A tésztát 8 részre osztjuk, és 3-4 mm vastag lepényt formázunk mindegyikből. Serpenyőben kb. 1/2 cm kókuszolajat hevítünk, és az útifűmaghéjba éppen csak belemártott palacsintákat mindkét oldalukon, közepes lángon világosbarnára sütjük. Papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük, majd a gyümölcsmártással, valamint eritritporral meghintve tálaljuk.

Tipp: a palacsintát legkönnyebben két lapátkanál segítségével lehet megfordítani. Kész Szafi Reform lekvárral is tálalhatjuk.

2018. december 4.

Mákkrémes-meggyes pohárkrém

Diétás desszert speciális alapanyagokból, és meggyel, ami akár fagyasztott is lehet. Nálunk (még) tele van a mélyhűtő nyári bogyós gyümölcsökkel, úgyhogy bármikor jöhet egy ilyen fincsiség 😋



Hozzávalók 4 személyre
5 evőkanál cassava dara (gari)
5 dl mandula- vagy kókusztej
1 csipet só
2 evőkanál eritrit
1 púpozott evőkanál Almitas mákkrém
a gyümölcsös réteghez:
40 dkg meggy (fagyasztott is lehet)
2 evőkanál eritrit

A gyümölcsre szórjuk az édesítőt, összeforraljuk, és hűlni hagyjuk. A tejet, a darát, az eritritolt és a sót kézi habverővel összevegyítjük, majd időnként kevergetve főzni kezdjük. Amikor besűrűsödött, langyosra hűtjük. 2 felé osztjuk, az egyik felébe beleforgatjuk a mákkrémet. 
Az öntetet és a kétféle „grízt” poharakba rétegezzük, majd langyosan vagy hidegen tálaljuk.

Tipp: másfajta savanykás gyümölccsel is elkészíthetjük. Az öntetből megmaradt levet szódavízzel felengedve szörpként fogyaszthatjuk.

2018. december 2.

Körtés-csokoládés túrótorta


Rengetegféle túrótorta van, ez egy diétás, gyümölcsös változat a sok közül.



Hozzávalók 23 cm-es kapcsos tortaformához
50 dkg rögös túró
4 tojás
16 dkg eritrit
12 dkg puha vaj
1 teáskanál vaníliakivonat
3 dkg lágy (apró) zabpehely
3 dkg apróra darabolt, 70%-os csokoládé
1 érett, kemény húsú körte
1 kezeletlen citrom reszelt héja
1 evőkanál citromlé
2 csipet só
a forma kenéséhez:
zsír
zabpehely
a tetejére:
porrá őrölt eritrit
bogyós gyümölcs (elhagyható)

A körtét meghámozzuk, a húsát 1 cm-es kockákra vágjuk. Meglocsoljuk a citromlével, és félretesszük. A tojásfehérjét az eritrit felével kemény habbá verjük. A tojások sárgáját a maradék édesítővel habosra keverjük, hozzáadjuk a vajat, majd valamivel később a túrót, a citromhéjat, a sót és a vaníliát. Fakanálra váltunk, és beledolgozzuk a zabpelyhet, a csokoládét, a körtét és a fehérjehab harmadát. Végül beleforgatjuk a maradék habot, és a masszát a kikent, zabpehellyel megszórt formába simítjuk. 
175 fokra, légkeverésre állított sütőbe tesszük, és kb. 1 és 1/4 órát sütjük. Félidőben letakarjuk, hogy a teteje ne égjen meg. A torta akkor van készen, ha a közepét megnyomva ruganyosnak érezzük. A sütőt elzárjuk, az ajtaját kinyitjuk, de a süteményt még 10 percig benne hagyjuk. Kivéve rácson hagyjuk kihűlni. Amikor langyos, a formát eltávolítjuk róla. 
A tortát tálra tesszük, porrá őrölt édesítővel meghintjük. Tálalás előtt bogyós gyümölcsöket szórhatunk rá.

2018. december 1.

Kávés-krémsajtos pohárkrém


Ez is egy régebbi, remek alacsony szénhidráttartalmú desszert, nagyon szerettük :) Gyorsan készen van, csak a dermedési időt kell kivárni.



Hozzávalók 4-6 személyre
1 kissé púpozott teáskanál zselatinpor
1/2 dl forró víz
2 teáskanál azonnal oldódó kávépor
25 dkg mascarpone
6 dkg porrá őrölt eritrit
1 teáskanál vaníliakivonat
1 teáskanál folyékony stevia vagy más édesítő
1 csipet só
1 dl habtejszín
a tetejére:
Cavalier vagy más, jó minőségű, cukormentes csokoládépasztilla

A vízben a kávét és a zselatint teljesen feloldjuk, félretesszük hűlni. A mascarponét, az eritritet, a vaníliát, a steviát és a sót gépi habverővel összekeverjük. Beledolgozzuk előbb a habtejszínt, majd óvatosan adagolva a kézmelegre hűlt kávét is, és az egészet habosítjuk. Néhány perc múlva a massza dermedni kezd, ekkor habzsákba szedjük. Poharakba osztjuk, és 2-3 órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt megszórjuk aprított csokoládéval.

Kakaós zabkása ribizlivel

A zabkása sokáig nem tartozott az étrendemhez, csak néhány éve lett kedvenc. Az alábbi recept 2 éve íródott, és már ez is kissé reformosnak számított az eredetinél, lévén, hogy tej helyett hígított kókusztejszínnel készült, valamint édesítővel. A Szafis változata pedig itt található, az is nagyon finom.




Hozzávalók személyenként
3-4 csapott evőkanál apró szemű zabpehely
1/2 evőkanál kakaópor
60 ml Cocomas kókusztejszín
1,4 dl víz
1 evőkanál nyírfacukor
1 csipet só
1 késhegynyi őrölt fahéj
a tálaláshoz:
ribizli
kókuszcsipsz (elhagyható)

A zabpelyhet a kakaóval, a nyírfacukorral és a sóval elvegyítjük. Hozzáöntjük a kókusztejszínt, a vizet, és közepes lángon felforraljuk. Belekeverjük a fahéjat, és a kását langyosra hűtjük. Tálalás előtt a tetejét megszórjuk ribizlivel és kókuszcsipsszel.

Tipp: a ribizli helyett bármilyen, tetszés szerinti gyümölcsöt használhatunk. Gluténmentes zabpehellyel készítve a desszert is gluténmentes lesz.

2018. november 27.

Gesztenyés muffin


Ki szereti a muffint? 😉



Hozzávalók 12 muffinhoz
4 dkg kókuszliszt
4 dkg nyílgyökérliszt
5 dkg (Maroni) gesztenyeliszt
1 púpozott teáskanál sütőpor
1 csapott kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 csipet só
3 L-es tojás
1 evőkanál rum (elhagyható)
5-7 dkg nyírfacukor
7 dkg olvasztott kókuszzsír
15 dkg villával összetört banánhús
10-15 dkg (fagyasztott) ribizli vagy más bogyós gyümölcs

A száraz hozzávalókat elvegyítjük. A tojást a cukorral – kézi habverővel – kihabosítjuk, belekeverjük a kókuszzsírt és a banánt. Beleforgatjuk előbb a száraz anyagokat, végül a gyümölcsöt. A masszát kapszlikba osztjuk, majd 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 18-20 perc alatt megsütjük. Nem szabad kiszárítani, de a sütemény tetejét megnyomva nagyjából szilárdnak kell érezzük. Rácsra téve kihűtjük.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin