A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brokkoli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: brokkoli. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 5.

Grillezett brokkoli






Hozzávalók
1 brokkoli (kb. 50 dkg)
a páchoz:
2 evőkanál sötét szójaszósz
2 evőkanál (cukormentes) ketchup
1 evőkanál balzsamecet
1 evőkanál citromlé
1/2 kávéskanál fokhagyma-granulátum
1/2 kávéskanál őrölt római kömény
1 késhegynyi őrölt koriander
1 késhegynyi currypor
1 késhegynyi gyömbér
kevés édesítő vagy nádcukor
csilipehely (ízlés szerint)

őrölt fekete bors
2 evőkanál olívaolaj
a tálaláshoz:
citromgerezd (elhagyható)

A leöblített, lecsöpögtetett brokkoli alján lévő fás szárat levágjuk, majd a zöldséget hosszában kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk, lecsöpögtetjük. (A leeső rózsákat más ételbe, pl. levesbe, rizottóba tehetjük.) Sózzuk, borsozzuk. Összekeverjük a pác hozzávalóit, enyhén sózzuk, borsozzuk, majd a zöldségre kenegetjük. Fél órát állni hagyjuk.
A grillsütőt maximum hőmérsékleten felmelegítjük, kevés olajjal mindkét lapját megkenjük. Az alsó lapra fektetünk annyi brokkolit, amennyi ráfér. Ráhajtjuk a felső lapot, a hőt visszavesszük 3-as fokozatra, és addig hagyjuk így, amíg a zöldség szára roppanós nem lesz – ez kb. 10 perc. Ezután visszatesszük 4-es fokozatra, és néhány perc alatt készre sütjük a zöldséget.
Önmagában vagy hús mellé kínáljuk, a tányéron kevés citromlevet facsarhatunk rá.

2011. március 9.

Tojásos brokkoli


Élek még!!!!!:) csak ilyen, a képen látható és hozzá hasonló, egyszerű ételeket eszünk, meg olyanokat, amiket már feltettem a blogra. A múlt hétvégén volt néhány fogás, ami majd felkerül ide, csak meg kéne írni a recepteket is mellé. Túl sok minden jött most össze, ami jelenleg fontosabb a blognál, de visszatér majd egyszer a rendszeresség is, legalábbis remélem...

A képen látható étel a mai ebédünk; fontos szempont volt, hogy előre összeállítható legyen, és minimális idővel később tálalható. Na, ez olyan, és ráadásul finom is! Az ötletet az unokahúgomtól loptam, köszönöm neki! Kicsit továbbfejlesztettem, tojás nélkül köret volt, így pedig egytálétel lett belőle.

Hozzávalók 2-3 személyre:

50 dkg brokkoli
házi/bolti ételízesítő
5 tojás

4 dkg liszt
4 dkg vaj/margarin + kevés a tepsi kikenéséhez
5 dl tej
10-12 dkg reszelt sajt
őrölt szerecsendió
só, bors
1 tojás

A brokkolit kisebb darabokra vágtam, a vastagabb szárakat meghámoztam, feldaraboltam, az egészet megmostam. Vizet forraltam sóval és házi vegetával, a zöldséget roppanósra főztem benne, majd kivettem. (A levéből krumplikrémleves lett, kár lett volna kiönteni.)
A tojásokat keményre főztem.

Elkészítettem a sajtos besamelmártást. A vajat megforrósítottam, beleszórtam a lisztet, habzásig kevertem. A tejet közben felmelegítettem, hozzáöntöttem. Kézi habverővel simára kavartam, beleszórtam a sajtot. Sóztam, borsoztam, reszeltem bele szerecsendiót, kb. 5 percig lassan rotyogtattam, elzártam alatta a hőforrást. Levettem és gyors mozdulatokkal belekevertem egy egész tojást.

Kisebb tepsit (28 x18 cm) kikentem vajjal, beleosztottam a brokkolit és a szeletelt főtt tojásokat, picit megsóztam és megborsoztam. Ráöntöttem a sajtszószt, majd 200 fokos sütőben addig sütöttem, amíg a teteje szép piros nem lett.

2009. május 12.

Szabálytalan aloo gobi - brokkolival



Tegnap valami jó fűszeresre vágytam, valamint volt egy felhasználandó brokkolim itthon. Sokáig keresgéltem, aztán bevillant, hogy mi lenne, ha a brokkolit karfiol helyett használnám, de akkor kell mellé valami, mert fél kiló brokkoli magában kettőnknek nem elég. Ekkor jött a mentő ötlet az aloo gobi személyében...szerintem nagyon jó lett így is, sőt a zöld brokkoli jól mutatott a krumpli mellett.

(Amikor nincs szezonja a karfiolnak-brokkolinak, szeretem őket indiai ételekhez felhasználni, mert ide jöhet az összes része, még a torzsájuk is; nem hiába fizetünk érte egy vagon pénzt.)

Hozzávalók (az eredetit írom, csak annyi a történet, hogy a karfiol helyett 1/2 kg brokkoli volt):

1 nagy fej karfiol, 5 közepes krumpli, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, egy jó darab friss gyömbér, 2 paradicsom vagy 3 ek sűrű paradicsomlé, 1 tk egész római kömény, 1 tk mustármag, 2 tk kurkuma, 2 tk őrölt koriandermag (én mozsárban törtem meg), 2 tk cayenne bors vagy pirospaprika (nálam édes paprika+kevés chilipor), 2 tk garam masala fűszerkeverék, só, bors, friss koriander (én már pont tudtam egy kicsit szedni az ültetvényemről, hiányában petrezselyemzöld kell), 4-5 ek olaj

Érdemes mindent előkészíteni, ahogy szoktuk látni főzős műsorokban, legalábbis amit szétszedni-aprítani-morzsolni kell, plusz legyen a kezünk ügyében minden fűszer, a kupakok levéve a tetejéről, mert gyorsan kell dolgozni.

A karfiolt szétszedjük falatnyi darabokra, a torzsáját is ahol kell, meghámozzuk, darabokra vágjuk. A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk kis darabokra. A vöröshagymát, a fokhagymát és a gyömbért is a lehető legapróbbra vágjuk. A paradicsomot meghámozuk és kockákra vágjuk.

Egy lábosba szárazon megpirítjuk a római köményt és a musármagot, míg az illatát meg nem érezzük. Ezután olajat öntünk rá, rátesszük a vöröshagymát és a gyömbért, kis lángra tesszük, mehet bele a fokhagyma is, puhára pároljuk. Hozzáadjuk a kurkumát és a cayenne borsot. Erre dobjuk a krumplikockákat, átforgatjuk, és nagyjából 5 percig puhítjuk-keverjük, hogy a krumpli kicsit puhuljon. Erre először a paradicsomkockák jönnek, utána a karfioldarabok, majd utána az őrölt koriander és a garam masala, ezt alaposan összekerjük. Sózzuk, borsozzuk, majd aláöntünk 1 decinyi vizet, befedjük, és kb. 15-20 percig főzzük, hogy a zöldségek megpuhuljanak.

Azt írták, hogy rizs vagy indiai kenyér kéne hozzá, de mi így magában szoktuk enni.

(Bocs, de nem tudom, honnan van, ez is egy cetlis recept. Kipróbáltam vagy 3 félét, ez jött be.)

2009. április 30.

Brokkoli krémleves 2.


Megint olyan jó ára volt a brokkolinak, hogy bűn lett volna otthagyni a boltban. Ráadásul régóta motoszkált az agyamban az a leves, amit régebben a GoodFood oldalán olvastam, nevezetesen hogy a brokkolit kék sajttal házasította össze. A múltkor sima sajttal már finom volt, akkor ezzel csak még jobb lehet! Hát nem lett csalódás:) Emlékezetből csináltam, ezért nem a pontos másolat, került bele pluszban 2 összetevő, de biztos nem rontottak rajta.

Hozzávalók:

500 g brokkoli, 1 közepes hagyma, 1 közepes krumpli, 1 ek olaj, 1 leveskocka vagy húsleves alaplé, 1 ek olaj, 100 g kék sajt (nálam csak sima T...o színes márkatermék), 1 dl tejszín, kevés só, bors, kevés szerecsendió

A brokkolit szétszedtem úgy, hogy a rózsáit kicsi szárral levágtam, a szárakat összedaraboltam, a vastagabb széleket lehámoztam róla. A hagymát pucolás után apróbbra vágtam, a krumplit kisebb kockákra.
A felhevített olajon a hagymát megpirítottam, rádobtam a krumplit és a brokkolit, néhányszor átforgattam. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi majdnem ellepte, beledobtam egy leveskockát, beleszórtam a fűszereket, felforraltam. Amikor puhák voltak a zöldségek, akkor a brokkolirózsák kb. 2/3-át kivettem belőle, a többi alkotórészt a turmixomba öntöttem, egyneművé változtattam. Akkor visszaöntöttem a lábosba, tettem még vizet hozzá (valamivel több, mint 1 liter volt összesen), belemorzsoltam a sajtot (hagyni kellett volna egy kicsit a végére, de elfelejtettem...), tettem még hozzá 1 dl tejszínt is, valamint kóstolás után borsot kapott még. Mikor felforrt, hozzátettem a rózsákat, elzártam, kész volt.

2009. február 28.

Brokkoli krémleves


Tudom, nem találtam fel vele a spanyolviaszt, de megtaláltam azt az ízesítést, ahogy nekem tetszik. A másik 2 tesztalany is buzgón kanalazta, úgyhogy biztosan máskor is jöhet ugyanígy.

Hozzávalók:

50 dkg brokkoli, 1 kisebb fej vöröshagyma, 10 dkg natúr sajtkrém, 2 dl tej, olaj, só, jó sok bors, kevés chilipehely

A brokkolit megmostam, a vastagabb és a hosszabb szárakat levágtam. A vastagokról lehámoztam a fásnak tűnő széleket, felszeleteltem az összeset, a rózsákat kicsire szedtem. A hagymát apró kockákra vágtam.
Az olajon megpirítottam a hagymát, rádobtam a brokkoli alkatrészeket, néhány percet együtt pároltam. Sóztam, frissen őrölt borssal ízesítettem, majd felengedtem annyi vízzel, amennyi majdnem ellepte. Lefedtem, és addig főztem, míg a szárdarabok is puhák voltak. Akkor a rózsák felét egy tányérra szedtem, a többit összeturmixoltam a sajtkrémmel együtt. Visszatettem a tűzre, felengedtem annyi tejjel, hogy sűrű leves állaga legyen, visszatettem a brokkoli rózsákat, sóztam és borsoztam, valamint chilit tettem még bele. Felforraltam és készen volt.
A sajtkrém annyira megbolondította, hogy nem igazán kellett már hozzá különlegesebb fűszer, az pedig, hogy maradt benne zöldségdarab, kiváltotta a levesbetétet.
Egyszerű, gyors, finom...mi kell még?

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin