A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bogyós gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bogyós gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 3.

Gyors kávés-mascarponés torta

Nem szépítem, ez a torta is a szokásos "gyorsan kell valami desszert" jegyében készült. Ehhez képest jól sikerült, és ami a lényeg, nagyon ízlett is, így megtartjuk a receptet :) 



Hozzávalók egy 18 cm-es tortához
3 tojás
6 dkg cukor vagy édesítő
4,5 dkg liszt
1,5 dkg kakaópor
1 csipet só
továbbá:
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1/2 dl főzött kávé
4-5 dkg cukor vagy édesítő
1 nagyobb csipet vaníliapor
a tetejére:
kevés kakaópor
gyümölcs
mentalevél (elhagyható)

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval habbá verjük. A sárgáját a cukorral fehéredésig habosítjuk, majd fakanállal hozzákeverjük a kakaóval elvegyített lisztet, végül óvatosan hozzáforgatjuk a fehérjehabot. Sütőpapírral bélelt formában, 160 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton készre sütjük, kihűtjük.
A mascarponét gépi habverővel a tejszínnel, a kávéval, a cukorral és a vaníliával alaposan elkeverjük. A kihűlt piskótát kettévágjuk, a krém felét a lapok közé kenjük, a maradékot – néhány evőkanálnyi kivételével – a torta tetejére és oldalára simítjuk. Kakaóporral meghintjük, majd a félretett krémet ráhalmozzuk. 2 órát hűtőben dermesztjük, majd tetszőlegesen díszítjük.

2019. április 12.

Vegán édes omlett

A márciusi Kifőztük gasztromagazinból, Szafis alapanyagokból készült. Különleges ismertetőjegyei, hogy szénhidrátcsökkentett, vegán, és nagyon finom is :) Aki nem hiszi, járjon utána :)



Hozzávalók 1 omletthez, kb. 18 cm-es palacsintasütőhöz
2 dkg Szafi Free hajdinás piskóta lisztkeverék
2 dkg Szafi Reform szénhidrátcsökkentett palacsinta lisztkeverék
1 pici csipet Szafi Reform rózsaszínű himalája só
1 pici csipet Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
9 dkg langyos víz
a sütéshez:
Szafi Reform olvasztott kókuszolaj
a tálaláshoz:
kókuszjoghurt
kevés édesítő
néhány csepp citromlé
bogyósgyümölcs (pl. málna, eper, ribizli, áfonya)

A joghurtot az édesítővel és a citromlével elvegyítjük. 
A serpenyőt kiolajozzuk, és közepes lángra téve felmelegítjük. Közben az omlett hozzávalóit kimérjük, kézi habverővel csomómentesre keverjük. A forró serpenyőbe öntjük, és megvárjuk, amíg a tészta alja meg nem pirul – ez 2-3 percig tart. Akkor az omlettet átfordítjuk, és készre sütjük.
Tányérra csúsztatjuk, majd az egyik felére kanalazzuk a joghurtos öntetet. Megrakjuk gyümölccsel, és kettéhajtva azonnal tálaljuk. 

Tipp: ez olyan piskótaszerű cucc, kissé vastagabb; úgy az igazi, ha kicsit dundibb. Nekem nincs itthon ilyen méretű serpenyőm, ezért az ilyen méretű tortaformámat tettem bele a nagyobb serpenyőbe.... És működött :)

2018. december 13.

Totus, bogyós gyümölcsös piskóta


A recept egy tavalyi Kifőztük magazinból van, a süti Szafis alapanyagokból készült.



Hozzávalók 20 cm-es piteformához
8 dkg Szafi Reform paleo süteményliszt-keverék
2,5 dkg Szafi Reform mandulaliszt
3 tojás
1 csipet só
2 dkg Szafi Reform kókuszolaj
3,5 dkg víz
1 kávéskanál (házi) vaníliakivonat
továbbá:
15 dkg totu (nem paleózóknak helyette rögös túró)
1 evőkanál kókusztejszín
1 kávéskanál Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
15 dkg bogyós gyümölcs
a kenéshez:
kókuszolaj
mandulaliszt
a tálaláshoz:
eritritpor
citromfűlevél (elhagyható)

A gyümölcsöt megmossuk, ha szükséges, kimagozzuk, lecsöpögtetjük. A totut a kókusztejszínnel és az édesítővel kissé krémesebbé dolgozzuk.
A tojást szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A kókuszolajhoz adjuk a vizet, a vaníliát, a tojások sárgáját, valamint a sütemény- és a mandulalisztet. A hab 3/4-ét belekanalazzuk, és a masszát robotgéppel alaposan eldolgozzuk. Végül óvatosan hozzáforgatjuk a maradék fehérjehabot.
A formába simítjuk, a tetejére osztjuk előbb a totut, majd megszórjuk gyümölccsel – kissé bele is nyomkodjuk mindegyiket. 180 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton kb. 30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve kihűtjük, tálalás előtt eritritporral megszórjuk. Aprított citromfűlevéllel is meghinthetjük.

2018. december 1.

Kókuszos brownie


Gyors kevert sütemény, alacsony ch-val. Vigyázzunk, hogy sütéskor ne száradjon ki.



Hozzávalók kb. 22 x 18 cm-es tepsihez
15 dkg étcsokoládé (minimum 70%-os)
10 dkg kókuszolaj
10 dkg nyírfacukor vagy eritrit
1 teáskanál vaníliakivonat
2 tojás
1 csipet só
5 dkg kókuszliszt
10 dkg áfonya vagy más bogyós gyümölcs (fagyasztott is lehet)
kevés kókuszcsipsz

A kókuszcsipszet halványbarnára pirítjuk. A felkockázott csokoládét a kókuszolajjal takaréklángon, óvatosan összeolvasztjuk, majd hűlni hagyjuk. A tojást a sóval, a cukorral és a vaníliával kihabosítjuk. Hozzáöntjük a csokoládét, majd a lisztet, és tovább keverjük. Végül a gyümölccsel és a kókuszcsipsz nagy részével összeforgatjuk. A tésztát a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a teteje száraz, de belül szaftos, puha marad. 
Langyosan szeleteljük, tálalás előtt megszórjuk a maradék kókuszcsipsszel.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin