A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alma. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 28.

Gyömbéres-narancsos répapüré


Tavalyi recept, végre elért ide is :)



Hozzávalók 3-4 személyre
40 dkg sárgarépa
1 kisebb alma
1 csapott teáskanál nyírfacukor vagy más édesítő
2,5 dl tej
1 teáskanál frissen reszelt gyömbér
1 kávéskanál só
kevés frissen őrölt rózsabors
1 csipet őrölt fahéj
1/2 narancs héja
1 evőkanál folyékony kókuszolaj
aprított petrezselyemzöld

Az almát megpucoljuk, nagyobb kockákra vágjuk, aprítógépben néhány másodperc alatt durvára daraboljuk, kivesszük. A megtisztított, felkarikázott sárgarépát ugyancsak aprítógépben, 2 részletben, pulzálva dolgoztatva szintén kissé durvábbra hagyva megdaráljuk.
A felhevített zsiradékon a cukrot megolvasztjuk, rátesszük a sárgarépát meg az almát, és megfuttatjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fahéjjal, és felengedjük a tejjel. Kisebb lángon, lefedve puhára pároljuk. A narancs héját belereszeljük, és ha szükséges, a levét nagyjából elfőzzük. Botmixerrel krémesítjük, majd a pürét kóstolás után tovább ízesítjük. Petrezselyemzölddel megszórva, húsok mellé köretként kínáljuk.

2018. november 25.

Paleo diós-almás kosárka muffinformában sütve


Húúúú, ez isteni finom....próbáljátok ki, és meglátjátok :) Szafis hozzávalókból készült.



Hozzávalók 10-12 db-hoz
a tésztához:
6 dkg Szafi Reform kenyér- és péksütemény lisztkeverék 
2 dkg Szafi Reform szénhidrátcsökkentő rostkeverék
2,5 dkg Szafi Reform kristályos eritrit
1 csipet só
3 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
2,5 dkg langyos kókuszkrém
1 db M-es tojás (55 g)
1 dkg almaecet
a nyújtáshoz:
Szafi Reform bambuszrostliszt vagy kenyér- és péksütemény lisztkeverék
a töltelékhez:
1 L-es tojásnak a fehérjéje
2 dkg Szafi Reform eritritpor
8 dkg darált dió
1 kisebb alma reszelve (tisztítva 5-6 dkg)
1 csipet só
1 csipet Szafi Reform őrölt Bourbon vanília
10-12 kávéskanálnyi Szafi Reform savanykás lekvár
a kenéshez:
(kókusz)zsír

Külön edénybe mérjük és keverjük össze a tésztához való folyékony és száraz hozzávalókat. Egybeöntjük, összegyúrjuk,  majd állni hagyjuk. 
A töltelékhez a dióhoz keverjük az almát – ha túl sok leve lenne, előtte kicsavarjuk. A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd hozzádolgozzuk az édesítőt. Beletesszük a vaníliát, végül spatulával beleforgatjuk az almás diót.
A tésztát 2 felé osztjuk (így könnyebb lesz egészen vékonyra nyújtani). Külön-külön, lisztes felületen kb. 1,5 mm vékonyra nyújtjuk, 8 cm-es szaggatóval kiszaggatjuk; a maradék tésztát újragyúrjuk, -szaggatjuk. (Ha a tészta töredezne, vizes kézzel gyúrjuk össze.) Mindet a kizsírozott muffinforma egy-egy mélyedésébe igazítjuk. A kosárkákba adagoljuk a lekvárt, majd befedjük a diós habbal. 170 fokos, légkeveréses sütőben vagy 190 fokon, alsó-felső fokozaton kb. 20 percet sütjük. Rácsra téve kihűtjük.

2018. október 3.

Paleo őszi pite


A szeptemberi Kifőztük magazinból, Szafis hozzávalókból készült. Fincsi lett :)



Hozzávalók 24 cm-es piteformához
25 dkg Szafi Reform nyújtható édes kelt tészta helyettesítő liszt
4 dkg Szafi Reform folyékony kókuszolaj
22 dkg langyos víz
1 késhegynyi Szafi Reform őrölt fahéj
1 teáskanál házi vaníliakivonat
1 csipet só
3 dkg darált dió
a töltelékhez:
80 dkg alma
10 kisebb szem szilva
1/2 kávéskanál Szafi Reform őrölt fahéj
Szafi Reform négyszeres erősségű édesítőszer
a formához:
kevés Szafi Reform kókuszolaj
a kenéshez:
kevés tojásfehérje (elhagyható)

Az almát megmossuk, félbevágjuk, a magházat eltávolítjuk, a gyümölcshúst nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A szilvát félbevágjuk, kimagozzuk, negyedeljük.
A tésztához a vizet, a kókuszolajat, a fahéjat, a sót és a vaníliát összekeverjük, a liszttel összedolgozzuk, 10 percet pihentetjük. 15 dkg-ot félreteszünk belőle, a többit egyenletesen a kókuszolajjal kikent sütőtálba nyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson. Az alját villával megszurkáljuk, a diót beleszórjuk. Az almából a levét kinyomjuk, a gyümölcsöt – ha szükséges, édesítjük, majd – a formába halmozzuk. A szilvát is beletesszük, az egészet elegyengetjük, és megszórjuk a fahéjjal. A félretett tésztát vékonyra nyújtjuk, csíkokra vágjuk, és a pite tetejét berácsozzuk vele. A felvert tojásfehérjével megkenjük, és 180 fokos sütőben, alsó-felső fokozaton 35-45 percet sütjük. Kihűlve szeleteljük.

Tipp: ha nem kenjük meg a tetejét, akkor a süti tojásmentes lesz.

2017. november 21.

Mogyorós-almás sütemény


A Kifőztük magazin novemberi számából - huhh, de jó lett :) Szafis hozzávalókból készült.



Hozzávalók 18 cm-es formához
2 közepes alma
10 dkg darált mogyoró
10 dkg Szafi Reform paleo süteményliszt
1 csipet só
4 dkg gojibogyó
2 dkg Szafi Reform négyszeres erősségű édesítő
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja
2 L-es tojás
3 dkg folyékony Szafi Reform kókuszzsír + kevés a formához
a tetejére:
Szafi Reform eritritpor

A gojibogyót megmossuk és lecsöpögtetjük. Az almát megmossuk, a magházát eltávolítjuk, a gyümölcshúst nagy lyukú reszelőn lereszeljük, félretesszük. A mogyorót, a lisztet, a fahéjat, a citromhéjat, a sót elvegyítjük, beleforgatjuk a gojibogyót. A formát – ha nem szilikonosat használunk – kikenjük kevés kókuszzsírral, és megszórjuk kevés liszttel.
A tojást az édesítővel kihabosítjuk, hozzákeverjük a kókuszzsírt. Először a levétől kicsavart almát forgatjuk bele – úgy, hogy a levét felfogjuk –, majd a szárazanyagok kerülnek bele. Az almalevet vízzel kiegészítjük 1,5 dl-re, és a masszához dolgozzuk. A formába kanalazzuk, elsimítjuk, és 180 fokos, légkeveréses sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni a süteményt. Tálalás előtt kevés eritritporral megszórjuk.

2017. április 29.

Paleo almatorta


Az áprilisi Kifőztük magazinba annyi klassz receptem került be, hogy nem is nagyon tudtam eldönteni, melyiket szeretnem a legjobban - a győztes végül ez a recept lett :) Isteni (francia jellegű) almatorta kevés szénhidráttal, Szafi lisztekből; nagyon-nagyon finom!



Hozzávalók 18 cm-es piteformához
3,5 dkg Szafi fitt nyújtható édes lisztkeverék
2 dkg Szafi fitt szénhidrátcsökkentő lisztkeverék
1,5 dkg Szafi fitt kókuszolaj + kevés a kenéshez
1 L-es tojás
1/2 dl langyos víz
1 csipet Szafi fitt himalájai só
1 csipet Szafi fitt őrölt fahéj
a nyújtáshoz:
kevés bambuszrostliszt
a töltelékhez:
2 evőkanál darált dió
3-4 közepes alma
1 teáskanál Szafi fitt négyszeres erősségű édesítő
1 kávéskanál Szafi fitt őrölt fahéj
a tetejére:
1 alma
1 evőkanál cukormentes sárgabaracklekvár
1 kávéskanál citromlé
kevés poreritrit

A töltelékhez az almát megpucoljuk, a húsát kockákra vágjuk. 1 evőkanál vízzel, a fahéjjal és az édesítővel fedő alatt megpuhítjuk, majd fedő nélkül elpárologtatjuk a levét. Villával nagyjából pépesítjük, hűlni hagyjuk.
A tésztához a lisztkeverékeket, a sót és a fahéjat elvegyítjük, villával összemorzsoljuk a kókuszolajjal, majd a tojással és a vízzel összegyúrjuk, néhány percig pihentetjük. Közben a tetejére szánt almát megpucoljuk, és kétfelé vágva vékony cikkekre szeleteljük.
A tésztát bambuszrostliszttel szórt szilikonlapon vékony körlappá nyújtjuk, és a kókuszolajjal finoman kikent piteformába igazítjuk. Az aljára szórjuk a diót, belekanalazzuk a kihűlt tölteléket. Körben ráhajtjuk a szélén túllógó tésztát, a közepét kirakjuk almával. 180 fokos, légkeveréses sütőben 20 percet sütjük. A tortát kivesszük, a sütő hőmérsékletét 200 fokra emeljük. Az almát megkenjük a lekvár és citromlé keverékével, és 5 percre visszatoljuk a sütőbe. Fogyasztás előtt 2-3 órát állni hagyjuk, majd poreritrittel meghintve tálaljuk.

2016. február 2.

Sajtos almasaláta vöröshagymacsírával

A vöröshagymacsíra nagy kedvenc lett nálunk, sok mindenbe „belelopom", salátákba, levesekbe, mert egészséges és nagyon finom. A recept a Kifőztük magazin 2015/2. számában jelent meg eredetileg.



Hozzávalók 2 személyre
2 savanykás ízű alma
10 dkg keményebb sajt (gouda, emmentáli, trappista stb.)
1 dl (light) majonéz
1 dl tejföl
frissen facsart citromlé

őrölt fehér bors
a tálaláshoz:
frissen őrölt rózsabors
vöröshagymacsíra 

A megtisztított almát és a sajtot kisebb kockákra vágjuk, tálba tesszük. Enyhén sózzuk, borsozzuk, néhány csepp citromlével meglocsoljuk. A majonézt a tejföllel elkeverjük, sóval, borssal, citromlével ízesítjük. Beleforgatjuk az almát és a sajtot, majd 1-2 órát állni hagyjuk. Tálalás előtt kevés rózsaborsot hintünk a tetejére, és megszórjuk ízlés szerinti mennyiségű csírával.

A saláta a Bioháló támogatásával készült.

2016. január 31.

Almás-narancsos pudingtorta – lassan főző edényben készítve

És akkor jöjjön a fénypont, a desszert, amely ugyancsak a Russell Hobbs edényében készült, a receptje pedig a Kifőztük Magazin januári számában jelent meg.



Hozzávalók 4-5 személyre

3 nagyobb zöld alma
3 dkg (kókusz)cukor
1/2 citrom leve
kevés kókuszzsír vagy vaj
a száraz összetevőkhöz:
15 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
1 kávéskanál őrölt gyömbér
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 zöld kardamommag őrölve
a nedves összetevőkhöz:
8 dkg méz
1,25 dl narancslé
2 evőkanál kókuszzsír
a tetejére:
1 teáskanál kókuszcukor vagy barna nádcukor
75 ml víz
1 evőkanálnyi vaj
a tálaláshoz:
tejszínhab
citromfűlevél (elhagyható)

Az almát megpucoljuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát kb. 1 x 1 cm-es darabokra vágjuk. Összeforgatjuk a cukorral, a citrom kifacsart levével, és elrendezzük a lassan főző edényben, aminek előzőleg az alját és oldalát kevés kókuszzsírral kikentük. A száraz összetevőket elkeverjük. A mézet, a narancslevet és a kókuszzsírt folyósra melegítjük, a lisztes elegyhez vegyítjük, majd a gyümölcsös rétegre simítjuk, és kókuszcukorral megszórjuk. A vizet és a vajat szintén egyneművé langyosítjuk, és a tészta tetejére locsoljuk. 
A lassan főző edényt 2-es fokozatra kapcsoljuk, majd amikor a készülék felmelegedett (kb. 15-20 perc múlva), átállítjuk 1-es fokozatra, és kb. 4 órát „sütjük” a desszertet. Akkor jó, ha a közepe is szilárd lesz. Ekkor az edényt kikapcsoljuk, levesszük a tetejét, a desszertet negyedórát állni hagyjuk, majd langyosan tálaljuk.

Tipp: a sütemény hidegen szépen szeletelhető, de fogyasztás előtt mindenképpen melegítsük újra.

2015. március 1.

Csirkemájjal töltött alma

Érdekes párosítás, de remekül működik! Mostanában többször próbáltam az almát nem kifejezetten édes szerepben, és kivétel nélkül mindegyik alkalommal helytállt. Így azután remekül használható a diétánkban, mivel 10 g gyümölcs szénhidráttartalma mindössze 7 g, ráadásul még mindig lapul néhány kiló saját termés a kamrában.

És akkor még néhány szó: a máj a téli időszakban nagyon hasznos az étkezésben, a benne lévő D-vitamin segít a napfénymentes időszakban. Ezért készült – többek között – ez az étel az Internetpatika támogatásával, persze érdemes ilyenkor plusz D-vitamint is szedni.

A recept a januári Kifőztük magazinban jelent meg.



Hozzávalók 4 töltött almához, 2 személyre

30-35 dkg csirkemáj
1 nagyobb salottahagyma
1 kávéskanál szárított majoránna
2 + 2 dkg vaj
4 nagyobb alma

őrölt bors
a tálaláshoz:
aprított petrezselyemzöld

A megtisztított csirkemájat kisebb darabokra, a hagymát apró kockákra vágjuk. Felforrósítjuk az egyik adag vajat, megfuttatjuk benne a hagymát, rátesszük a májat, és pár perc alatt összepirítjuk. Borsozzuk, megszórjuk a majoránnával, végül sózzuk. Az almát megpucoljuk, a tetejét levágjuk, a húsát karalábévájóval kiszedjük úgy, hogy csak vékony fala maradjon. Folyékony vajjal kikent, tűzálló edénybe állítjuk, a külsejüket vajba mártott ecsettel átkenjük. A gyümölcsöket betöltjük a hagymás májjal, és 200 fokos sütőben 10-15 percig sütjük. Petrezselyemmel megszórjuk, és még forrón tálaljuk.

Az étel szénhidráttartalma személyenként kb. 35 g.

2015. január 26.

Almás paszternákkrémleves

Ez a leves nagyon gyorsan, az otthon lévő, idényjellegű hozzávalókból készült. Levesbetétnek került bele csíra is a Bioháló kínálatából, nagyon jól illett hozzá:) A recept a januári Kifőztükben jelent meg. 
A diétánkat tekintve éppen-éppen belefér egy alacsony szénhidráttartalmú főétel elé, de mivel eléggé feldolgozott állapotú (turmixolt), sajnos csínján kell vele bánni.




Hozzávalók 4 személyre
25 dkg paszternák (darabolva, tisztítva mérve)
25 dkg alma (darabolva, tisztítva mérve)
1 kisebb vöröshagyma
2 dkg vaj
2 dl tejszín
1,2 l húsleves vagy alaplé
őrölt bors
a tálaláshoz:
pirított kenyérkocka és/vagy csíra

(az összes leves ch-tartalma nagyjából 77 g + a levesbetét)

A felhevített vajon megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Rátesszük a paszternákot, majd 3-4 perc múlva az almát is. Sózzuk, borsozzuk, és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Lefedjük, és kis lángon mindent puhára főzünk. Botmixerrel pépesítjük, belekeverjük a tejszínt, hozzáöntjük a húslevest, és az egészet felforraljuk. Megkóstoljuk, és ha kell, utánaízesítjük. 
Forrón tálaljuk, tetszés szerint kenyérkockát, csírát kínálunk hozzá.

2014. augusztus 18.

Körtés-szilvás pite

Hullik a körte a fáról, pedig még meg sem érett. Sajnáltam a már szép nagyra nőtt, de félérett példányokat, ezért sütit készítettem belőle. Így utólag azt mondom, tényleg nagy kár lett volna kidobni. Vékony a tésztája, jó sok benne a töltelék, én így szeretem:) A körte almára cserélhető, vagy akár vegyesen is jó.



Hozzávalók 32 x 22 cm-es tepsihez

50 dkg liszt
1 csomag sütőpor (12 g)
18 dkg zsír + kevés a tepsihez
7,5 dkg porxilit
1 tojássárgája
1,5-2 dl tejföl
1 csipet só
a töltelékhez:
1,5-2 kg keményebb körte
10-15 szem szilva
1-2 evőkanál xilit vagy cukor
1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
a szóráshoz:
2-3 evőkanál zabkorpa

A körtét meghámozzuk, kimagozzuk, vékony szeletekre vágjuk. Edénybe szórjuk, és közepes lángon, lefedve, időnként megkevergetve félpuhára pároljuk; közben cukorral és szegfűszeggel ízesítjük. A fedőt levéve elpárologtatjuk a levét, majd kihűtjük.
A tésztához a lisztet a sütőporral, a sóval és a cukorral elvegyítjük, és a zsírral elmorzsoljuk. Hozzátesszük a tojássárgáját és annyi tejfölt, hogy nyújtható tésztát tudjunk gyúrni belőle. A tészta egyharmadát fóliába csomagolva mélyhűtőbe tesszük. A többit a sütőedény méretére nyújtjuk, az enyhén kizsírozott tepsibe igazítjuk, majd legalább fél órára hűtőbe tesszük.
Ezután összeállítjuk a süteményt: a tésztalapra zabkorpát szórunk, rásimítjuk a körtés tölteléket. A kimagozott szilvát felszeleteljük, és a tetejére osztjuk. A maradék tésztát ráreszeljük. 180 fokos, légkeveréses (vagy 200 fokos) sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. Kihűlés után kockákra vágva tálaljuk.

2014. február 11.

Rozmaringos harcsafilé borsos almával

Ez az étel úgy született, hogy késésben lévén, kétségbeesetten próbáltam köretet találni a hal mellé, persze olyat, ami belefér a diétánkba. Keresgéltem a kamrában, és az alma tűnt a legvonzóbb alapanyagnak. Persze "csak úgy simán" megpárolni vagy kompótnak nem akartam, de amikor a rózsabors is a szemem elé került, már tudtam, hogy többféle borssal fogom ízesíteni, meg persze rozmaringgal, ami az egyik nagy kedvenc fűszerem!:) A végeredmény engem igazolt, és ez a köret azóta - különféle húsok mellé - időről időre asztalra kerül nálunk. Szerintünk nagyon finom!:) Kíváncsi lennék, nektek ízlik-e?

A recept eredetileg egy tavalyi Kifőztük magazinban jelent meg.



Hozzávalók 2 személyre

40 dkg harcsafilé

őrölt fekete bors
2-3 evőkanál zabpehelyliszt
8-10 felaprított rozmaringlevél
1 kávéskanál pirospaprika

a sütéshez:
1 dl olaj

az almás körethez:
70 dkg alma
1 evőkanál vaj

1 csapott evőkanál xilit (vagy cukor)
3 szem szegfűbors
1 kávéskanál rózsabors
5-6 felaprított rozmaringlevél
2 evőkanál száraz fehérbor

Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát felszeleteljük. A vajat felolvasztjuk, az almát átforgatjuk benne, sóval és cukorral ízesítjük. A borsokat mozsárban (vagy kés lapjával) összezúzzuk, és a rozmaringgal együtt az almára szórjuk. A borral felöntjük, lefedjük, és időnként megkeverve kb. 10 perc alatt roppanósra pároljuk. Elzárjuk alatta a lángot.
Közben a halat ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A lisztet elkeverjük a rozmaringgal és a pirospaprikával. Az olajat széles serpenyőben felhevítjük, és a lisztbe mártott hal mindkét oldalát átsütjük rajta.
A halat a párolt almával tálaljuk.

2014. február 1.

Almavaj

Itt az ideje, hogy a kamrában őrizgetett alma maradékát felhasználjuk. Az almavaj egy lehetőség erre; a családban hatalmas sikert aratott, bárki kóstolta, dicsérte. Kell ennél nagyobb biztatás?;)
A recept eredetileg a Kifőztük magazinban jelent meg. A weboldalról a régebbi és frissebb újságok ingyen letölthetők!



Hozzávalók 6-7 dl-hez: 

1 kg érett alma
10-15 dkg cukor
1 csipet só
1 csapott kávéskanál őrölt gyömbér
1 csapott kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kisebb citrom fele

Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát kockákra vágjuk.Vastagabb talpú fazékba tesszük, rácsavarjuk a citrom levét, és lefedve 15-20 percalatt puhára pároljuk. Simára turmixoljuk, majd fűszerezzük. Egészen kis lángra tesszük, és időnként megkeverve főzni kezdjük. Vigyázzunk, az elején nagyon köpköd, ezért érdemes többször kavargatni; amikor kezd elfogyni a víz a masszából, kicsivel nagyobb lángra tehetjük. Az almaszószt addig főzzük-párologtatjuk, amíg jó sűrű nem lesz, és a színe 
bordósbarnára nem változik. Időnként megkóstoljuk, ha kell, fűszerezzük. Amikor a lekvár kanálra szedve nehezen csorog le, illetve kavaráskor megmarad a nyoma a masszában, akkor van készen. 
Az almavajat pici, tiszta üvegekbe szedjük, és lezárjuk. 

Hűtőben néhány hétig eláll. Vajas kenyérre, kalácsra kenve fogyaszthatjuk.

2013. október 26.

Almás-sütőtökös kelt pite

Csak hogy nekem megmaradjon,,,, Moha receptjét változtattam kissé másra, meg kicsit nagyobb tepsire:) Mondhatom, hogy ez isteni!:) ha valaki nem szereti a sütőtököt, akkor emelje kicsivel az almaadagot!



Hozzávalók 40 x 32 cm-es tepsihez

a tésztához:
20 dkg Graham-liszt
40 dkg finomliszt
1 kávéskanál só
8 dkg porcukor vagy őrölt xilit
3,5 dl tej
3 dkg friss élesztő
75 ml olvasztott zsír
1 tojás
a töltelékhez:
kb. 2,5 kg alma
2 szelet sült sütőtökhús
4-5 evőkanál cukor vagy xilit
1 citrom leve és reszelt héja
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
kevés búzadara
a tetejére:
porcukor vagy őrölt xilit

A tészta hozzávalóiból egészen lágy kelt tésztát készítünk. Letakarva a duplájára kelesztjük.
Ezalatt megtisztítjuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük az almát, és összekeverjük a citromlével meg az összetört sütőtökhússal. Megkóstoljuk és ízlés szerint fűszerezzük, édesítjük. 
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, és elfelezzük. Az egyik tésztát kinyújtjuk, és a sütőpapírral borított tepsire tesszük. Kevés grízt szórunk rá, és elosztjuk rajta a kissé kinyomkodott tölteléket. Befedjük a másik kinyújtott lappal, a széleken kissé benyomkodjuk a tésztát. Villával  megszurkáljuk.
Légkeveréses 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd tálalás előtt kockára vágjuk és megszórjuk porcukorral.

Tipp: ez a sütemény akkor az igazi, ha néhány órát áll fogyasztás előtt, így érdemes egy nappal korábban elkészíteni.

2013. szeptember 18.

Szilvás-almás cobbler, szénhidrátszegény változatban

Ennek a süteménynek volt már a blogon egy eredetije, de a rendszeres olvasóknak már ismert okok miatt, most diétás változat készült belőle. Egyszerű, nagyszerű és egészséges, próbáljátok ki!:)
A recept eredetileg a Kifőztükben jelent meg. 



Hozzávalók 18 cm-es piteformához

10-12 szilva
1-2 alma
1 csapott evőkanál nyírfacukor
1-2 csipet őrölt szegfűszeg és fahéj
1 evőkanál zabkorpa
10 dkg csökkentett szénhidráttartalmú liszt
1 púpozott teáskanál sütőpor
1 csipet só
1 evőkanál nyírfacukor
4 dkg vaj + kevés a forma kenéséhez
1 dl tejszín
1 tojássárgája
1 teáskanál diabetikus mézhelyettesítő

A formát leheletnyi vajjal kikenjük. A gyümölcsöt megtisztítjuk, a szilvát kétfelé, az almát nagyobb darabokra vágjuk, majd elrendezzük a forma alján. Megszórjuk a fűszerekkel, a cukorral és a zabkorpával.
A lisztet összevegyítjük a sóval, a cukorral és a sütőporral, majd a kis kockákra vágott vajat elmorzsoljuk benne. A tejszínt elkeverjük a tojássárgájával, majd kanállal beledolgozzuk a lisztes keverékbe. A masszát teáskanállal adagolva elosztjuk a gyümölcsökön, végül pici mézzel megcsurgatjuk a tetejét.
170-180 fokos sütőben 25-30 perc alatt pirosra sütjük. Ha nagyon pirulna, a vége felé sütőpapírral letakarjuk. Langyosan tálaljuk.

Tipp: finomliszttel készítve elég hozzá 60 ml tejszín. Aki ehet mézet, a mézhelyettesítő helyett azt használjon.

2013. március 4.

Almás kevert sütemény


Nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető sütemény, ha gyorsan vágyunk valami édesre, ami kicsit egészségesebb is, főleg ha nem hagyományos cukorral készül.
A recept a februári Kifőztükben jelent meg, az újság - és azóta már a márciusi is - letölthető erről az oldalról.



Hozzávalók 22 x 32 cm-es tepsihez:

3 tojás
15 dkg cukor vagy 10 dkg nyírfacukor
15 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
5 dkg zabpehely
2 teáskanál sütőpor
1 kávéskanál fahéj
30 dkg reszelt alma
2 evőkanál citromlé
csipet só
a tetejére:
5 dkg durvára vágott dió
5 dkg kristálycukor vagy 3 dkg nyírfacukor
a tepsi kenéséhez és szórásához:
liszt
zsiradék

Robotgéppel habosra verjük a tojást a cukorral, hozzáadjuk a citromlével meglocsolt almát. Beleforgatjuk a sóval, fahéjjal meg sütőporral elkevert lisztet és zabpelyhet. 
A kikent és liszttel meghintett tepsibe simítjuk a masszát, végül a tetejére szórjuk a cukorral vegyített diót. 
180 fokra melegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.

2013. február 27.

Diós almatorta Citromhabtól

Meglátni és megszeretni pillanatok műve volt. Nem vártam sokáig az elkészítésével, és nem is bántam meg, mert nagyon finom! Annyit változtattam rajta, hogy csökkentettem picit a cukor mennyiségét, a töltelékbe tettem pluszban citromlevet, és nekem kellett még egy kis tejföl a tésztába. Az itthon lévő alma csak 75 dekát tett ki, így kicsivel nyilván alacsonyabb lett a sütemény, de ez nekünk nem okozott problémát.



Hozzávalók nálam 23 cm-es formához:


a tésztához:
25 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
7 dkg cukor
12,5 dkg vaj
1 tojás
reszelt citromhéj
csipet só
1 evőkanál tejföl (ha szükséges)
a töltelékhez:
75 dkg savanykás alma (tisztítva mérve)
3 evőkanál barna cukor
1/2 kávéskanál fahéj
1/2 citrom leve
1 csomag főzős vaníliás pudingpor
1-1,5 dl víz (az alma nedvességtartalmától is függ)
1 evőkanál búzadara
a tetejére:
kis marék durvára tört dió
1 evőkanál méz

A tortaforma alját sütőpapírral borítjuk.
Az almát meghámozzuk, eltávolítjuk a magházát, a húsát kis kockákra vágjuk. A cukorral, a citromlével és a fahéjjal félpuhára pároljuk. Közben kis tálkában a pudingporhoz - folyamatos keverés közben - fokozatosan hozzátöltjük a vizet, az almára öntjük, kevergetve besűrítjük, majd a tűzről levéve langyosra hűtjük.
A tésztához a lisztet, a sütőport, a sót és a cukrot elvegyítjük, elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, majd összegyúrjuk a tojással. Ha nem állna össze, teszünk hozzá kevés tejfölt. Kerek lapot nyújtunk belőle, és kibéleljük vele a forma alját és az oldalát. Az alját villával megszurkáljuk, a búzadarát egyenletesen a tésztára szórjuk, ráöntjük az almatölteléket és elsimítjuk. (Oldalról a felesleges tésztát - nekem az is lett... - késsel körben levágtam róla; ebből lehet kekszet sütni.)
180 fokra előmelegített, légkeveréses fokozaton 35-40 perc alatt megsütjük a tortát.
Ezalatt a diót száraz serpenyőben kissé megpirítjuk. A mézet felforrósítjuk, és a sütőből kivett, forró torta tetejére kenjük, majd megszórjuk a pirított dióval.
Rácsra téve kihűtjük, majd szeleteljük.



2012. november 12.

Isteni almás krémes

Nagyon finom volt, a vendégek nagyon szerették! Néhány kis változtatást tettem az olvasott verzióhoz képest, és nyírfacukorral készült, mert volt valaki, aki csak így ehetett belőle büntetlenül. Ha valaki az én változatomat készíti, de nem nyírfacukorral, akkor a krémnél emelje meg egy kanálnyival a cukoradagot, mert annak kicsit édesnek kell lennie.

Bonyolultnak tűnik, de nem az, csak jó sokat kell mosogatni utána;) De biz' isten, megéri!
A receptet én Hankkánál leltem, ha odakattintotok, csodás fotókat találtok, meg linkeket máshová is.



Hozzávalók nálam 25 x 35 cm-es süteményhez:
a tésztához:
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só
10 dkg porrá darált nyírfacukor
1 teáskanál vaníliakivonat
16 dkg zsír
2 tojássárgája
2 evőkanál tejföl
az almás töltelékhez:
1,5 kg savanykás alma
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 púpozott evőkanál nyírfacukor
1-2 evőkanál darált háztartási keksz
a vaníliás krémhez:
2 tojás
2 evőkanál nyírfacukor
1 teáskanál vaníliakivonat
3 púpozott evőkanál liszt
3 dl tej
15 dkg puha vaj
8 dkg porrá darált nyírfacukor
a tetejére:
kevés porrá darált nyírfacukor

A tésztához a lisztet elkeverjük a sütőporral, a sóval és a cukorral. Beletesszük a zsírt, összemorzsoljuk, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, végül a tojássárgákkal és a tejföllel gyors mozdulatokkal egynemű tésztává gyúrjuk. Három részre osztjuk, és letakarva hűtőbe tesszük.

A vaníliás krémhez a tojást elkeverjük a cukorral és a liszttel, majd a tejet és a vaníliakivonatot is hozzáöntve, kézi habverővel kevergetve, közepes lángon (de vigyázva, hogy fel ne forrjon!) sűrűre főzzük. Teljesen kihűtjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, és gépi habverővel krémesre keverjük a kanalanként hozzáadagolt hideg krémmel.

Az almás töltelékhez a gyümölcsöt meghámozzuk, lereszeljük, és nagyobb lábasban a fahéjjal és a cukorral ízesítve puhára pároljuk. Hűlni hagyjuk, majd szitán lecsorgatjuk a levet róla. Végül elkeverjük szükség szerinti mennyiségű darált keksszel.

A hűtőből kivett tésztacipókat átgyúrjuk, majd 25 x 35 cm nagyságúra nyújtjuk, és sütőpapírral borított tepsi hátuljára tesszük. 180 fokra melegített légkeveréses sütőben kb. 13-15 percig egymás után megsütjük őket. Vigyázat! a lapok nagyon törékenyek, bánjunk velük óvatosan!

Összeállítjuk a süteményt (én állítható keretbe tettem). Az első lapra halmozzuk az almát, elegyengetjük. Erre kerül a második lap, rákenjük a vaníliás krémet, elsimítjuk, erre tesszük a harmadik lapot.

Egy éjszakán át hűtőben pihentetjük, másnap kockára vágva, porcukorral meghintve tálaljuk.

2012. november 8.

Harcsa párizsiasan almás rizzsel




Ez az ételt is még az októberi Kifőztükbe készítettem. A meglepetés a hirtelen ötlettől vezérelt, rizsbe kevert alma, illetve az abból létrejött köret volt; nagyon finom lett, friss, üde ízű, érdemes kipróbálni!:)

Harcsa párizsiasan almás rizzsel

Hozzávalók 2 személyre

30 dkg harcsafilé
1 evőkanál citromlé
2 tojás
5-6 dkg liszt
őrölt bors
a sütéshez:
olaj
az almás rizshez:
1,5 dl rizs
1 kisebb fej vöröshagyma
3 dl alaplé
csipet só
őrölt bors
1 evőkanál olaj
2 keményebb zöld alma
a tálaláshoz:
citromgerezd
petrezselyemzöld (elhagyható)
tartármártás vagy ízesített tejföl (elhagyható)

A halat 6-8 darabra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megcsepegtetjük citromlével, és hűtőbe tesszük.
A rizst megmossuk, lecsöpögtetjük, a hagymát felaprítjuk. A kicsumázott almát (héjával vagy nélküle) nagyobb kockákra vágjuk.
A felforrósított olajon 2-3 perc alatt átkeverjük a rizst, hozzáforgatjuk a hagymát, majd felöntjük az alaplével. Sóval és borssal ízesítjük, megkeverjük. A tetejére szórjuk az almát, lefedjük, és keverés nélkül kis lángon addig főzzük, míg a leve nagy része el nem párolog, ez 10-15 perc. Ekkor elzárjuk alatta a hőt.
A tojásból és a lisztből sóval meg borssal ízesítve sűrű mártótésztát készítünk. A halszeleteket belemártjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük.

A halat az almás rizzsel és citromgerezddel tálaljuk. Tehetünk mellé tartármártást vagy tetszés szerint ízesített tejfölt, és petrezselyemzölddel díszíthetjük.

2012. szeptember 15.

Alma bundában sütve



Ez a recept az "almás hét" utolsó bejegyzése, szintén a szeptemberi Kifőztükből:) Amolyan békebeli, retró édesség. Nagyon olcsó, nagyon egyszerű és nagyon finom, szerintem kihagyhatatlan ilyenkor ősszel!


Hozzávalók

4 nagyobb savanykás alma
a bundázáshoz:
1 tojás
12 dkg liszt
2-3 teáskanál cukor
1 teáskanál rum
1,5 dl tej
csipet só
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
fahéjas cukor
bogyós gyümölcs (elhagyható)
citromfűlevél (elhagyható)

A tojásfehérjét habbá verjük, félretesszük. A sárgáját a cukorral, a rummal és kevés tejjel felhabosítjuk, majd váltakozva hozzáadjuk a sóval elegyített lisztet és a maradék tejet. Óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérjét. Az almát meghámozzuk, a magját erre alkalmas szerszámmal vagy késsel kiszúrjuk, a húsát kb. egy cm vastag korongokra szeleteljük.  A szeleteket egyenként a tésztába mártjuk, és forró olajban, közepes lángon megsütjük. Papírtörlőn lecsöpögtetjük, és fahéjas cukorral megszórva tálaljuk. 
Friss gyümölccsel és citromfűvel díszíthetjük.

Tipp: ha marad a mártótésztából, kis lepényeket süthetünk belőle.

2012. szeptember 13.

Almapüré üvegben



Nálunk még mindig hullik az alma... Az ivólé után még egy felhasználási ötletet adok, ebben sem fog csalódni, aki kipróbálja. A recept eredetileg ugyancsak a szeptemberi Kifőztük magazinban jelent meg.


Kollégista gyerekeim kedvére kezdtem készíteni évekkel ezelőtt ezt a házi „konzervet”, nálunk nagyon bevált. Hús mellé, de akár desszertnek is fogyaszthatjuk. A cukor mennyisége függ az almától, de nem érdemes túlédesíteni, hagyjuk a gyümölcs ízét érvényesülni. Ugyanez érvényes a fahéjra is, habár az utóbbit akár el is hagyhatjuk. Ebből az almamennyiségből kb. 9 dl szósz lesz.

Hozzávalók 3 kis üveghez

1 kg érett alma (85-90 dkg almahús tisztán mérve)
3-5 dkg cukor (almától és ízléstől függően)
csipet őrölt fahéj (ízlés szerint)

Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, a húsát kockára vágjuk. Lábosba tesszük, és közepes lángon, fedő alatt pároljuk, párszor átkeverjük. Néhány perc alatt az alma megpuhul (egy része szét is esik); akkor rászórjuk a cukrot, a fahéjat, és még 3-5 percig főzzük.
Forrón tiszta üvegekbe szedjük, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Akár egy évig is eláll a kamrában.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin