A következő címkéjű bejegyzések mutatása: medvehagyma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: medvehagyma. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 1.

Csirkemellrolád medvehagymás rizottóval



Hozzávalók 2 személyre
1 egész csirkemellfilé (40–45 dkg)
6 hajszálvékony szelet füstölt, húsos szalonna
1 teáskanál szárnyasfűszer-keverék
1 csapott kávéskanál borneói vaníliás zöld bors
1 evőkanál száraz fehérbor
a rizottóhoz:
10 dkg rizottórizs
3–4 dl húsleves vagy húsalaplé
1/2 dl száraz fehérbor
1 darabka piros húsú kaliforniai paprika
1 kisebb csokor medvehagyma
1 dkg vaj
1 evőkanál olaj

frissen őrölt fekete bors
1/2 kávéskanál tört zöld jalapeño csili
1 kis marék reszelt parmezán
1 evőkanál tejszín
a díszítéshez:
csiliszálak

A medvehagymát megmossuk, szikkadni hagyjuk.
A húst előbb 2 filére, majd lapjában 3-3 szeletre vágjuk, egymás mellé tányérra fektetjük. A tetejüket megszórjuk a fűszerkeverékkel és a zöld borssal. Külön-külön mindet feltekerjük, szalonnával körbefogjuk, és megtűzzük fogvájóval. Kis tepsibe rakosgatjuk, 1 evőkanálnyi bort öntünk alájuk, és lefedjük. 160 fokos, légkeveréses sütőben 25 percig sütjük. A fóliát eltávolítjuk, 200 fokra emeljük a sütő hőmérsékletét, és a tekercseket világosbarnára pirítjuk.
Közben a vaj és az olaj keverékén 2-3 percig kevergetjük a rizst, majd a borral felöntjük. Innentől gyakorlatilag végig kevergetjük a rizottót, amíg készen nem lesz. Amint a bort felszívja a rizs, a húslevessel merőkanalanként pótoljuk a folyadékot addig, amíg a rizs meg nem puhul. Közben hozzáadjuk a kockákra vágott paprikát, a tört csilivel ízesítjük, valamint sózzuk, borsozzuk. Végül hozzáforgatjuk a szélesebb csíkokra vágott medvehagymát, a sajtot, további 3-4 percet kevergetjük, majd a tejszínnel krémesítjük.
A roládokat a medvehagymás rizottóval tálaljuk, csiliszálakkal díszítjük.

2019. március 4.

Medvehagymás-szalonnás tészta

Minden évben várjuk a medvehagyma szezont, örülünk a friss zöldnek – és persze annak is, hogy jön a tavasz 😉



Hozzávalók 2 személyre
12,5 dkg paleo szélesmetélt
2 evőkanál olajban eltett medvehagyma
5 dkg füstölt, húsos szalonna
1 dl kókusztejszín
4-8 dkg reszelt sajt (1 éven túl érlelt cheddar vagy parmezán)
2 tojás

őrölt bors
a tálaláshoz:
reszelt sajt (elhagyható)

A tésztát enyhén sós vízben, a csomagolásán lévő utasítás szerint megfőzzük, leszűrjük; a főzővízből keveset félreteszünk. Közben a felaprított szalonna zsírját kiolvasztjuk, a pörcöt kiszedjük. A medvehagymát, a tejszínt és a sajtot a visszamaradt zsírba rakjuk, borssal ízesítjük. A tésztát hozzákeverjük, végül a kissé felvert tojással, nagy lángon 2-3 perc alatt az egészet átforgatjuk; ha szükséges, főzővízzel hígítjuk. Azonnal, forrón tálaljuk.

Tipp: ha nincs olajban eltett medvehagymánk, készíthetünk egy gyors változatot: kb. 5 dkg levelet alaposan megmosunk, lecsöpögtetünk. Feldaraboljuk, majd késes aprítógépbe tesszük 1 evőkanál olajjal, kevés sóval, és finomra aprítjuk. Ha marad belőle, lezárt üvegben, hűtőben néhány napig tárolhatjuk.

2013. április 10.

Medvehagymás rizottó szalonnás szűzpecsenyével

Tudom, fordítva írtam a címet, mint ahogy szoktuk, de csak mikor kész volt, akkor vettem észre; de juszt sem fordítom meg, mert szerintem a köret a nagyobb élmény, habár a hús sem rossz;)

És akkor most jön az, amiről még nem volt szó, habár készülök önálló posztban is írni róla: pont a rizs súlyát kellett lecsökkenteni a régebbi adagokhoz képest. Rutinvizsgálat alkalmával elvégzett vércukormérés következtében szűk kis családunk egyik tagja diétára szorul: a szénhidrát mennyiséget kell alaposan megnyirbálni. Ennek következtében a leírt adagok ezentúl kisebbek lesznek, de majd mindig odaírom, hogy aki nem érintett, az nyugodtan főzzön belőle másfélszer többet. Habár mint kiderült, közti étkezések beiktatásával jóllakik az ember, nem is kéne több belőle.... Úgyhogy mindenki belátása szerint adagoljon:)




Azért megnyugtatok mindenkit, hogy a képen látható rizs adagjának majdnem a duplája jut egy személyre; ugye nem is olyan borzasztó?;)

Hozzávalók 2 személyre (ch-diétás adag):

40 dkg sertés szűzpecsenye
6-8 vékony szelet húsos szalonna
só, őrölt bors
2 dkg vaj

a rizottóhoz:
10 dkg rizottórizs
1 kisebb fej (lila)hagyma
2-3 dl húsleves vagy húsalaplé
1/2 dl száraz fehérbor
1 marék reszelt grana padano sajt (de inkább házilag reszeljük!:)
4 dkg medvehagyma
1 dkg vaj
csipet só
őrölt bors

A medvehagymát megmossuk, és konyharuhán hagyjuk szikkadni.

A húsról  hártyát eltávolítjuk róla, és a szalonna szélességének megfelelően 6 vagy 8 szeletre vágjuk. Mindegyik szelet oldalát körülfogjuk a szalonnával, majd megtűzzük fogvájóval. A hús alját és tetejét sózzuk és borsozzuk, majd a felforrósított vajon 3-5 perc alatt átsütjük mindkét oldalát. Kis tepsibe rakosgatjuk, és légkeveréses 170 fokos sütőben 15 percig sütjük. (Nem kell a tepsit kikenni, a szalonna enged magának elegendő zsírt, nem fog odaégni a hús.) Ezután letakarjuk fóliával, kikapcsoljuk a sütőt, és melegen tartjuk.

Közben a keletkezett szalonnás vajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát. Beleszórjuk a rizst, 2-3 percig kevergetjük, majd a borral felöntjük. Innentől gyakorlatilag végig kevergetjük, és amikor a bort beszívja a rizs, a húslevessel merőkanalanként pótoljuk a folyadékot addig, amíg a rizs már éppen puha nem lesz. Akkor hozzáforgatjuk a szélesebb csíkokra vágott medvehagymát és a sajtot, sózzuk és borsozzuk az ételt, majd néhány perc alatt készre főzzük. Amikor elzártuk alatta a hőt, a vajjal krémesítjük.

Ennyi az egész, az elkészítési idő talán még 3/4 óra sincs mindenestől....és csupa élvezet!

2012. május 9.

Sajtos rúd medvehagymás ízesítéssel



A hétvégi összejövetelhez kerestem nem kelt tésztás sós sütemény receptet, és valahogy odatévedtem Chef Viki blogjára. Pillanatok alatt már a sajtos rúd receptjét olvastam, és a fejemre koppintottam, hogy megvan: hasonlít arra a sósra, amit sokszor sütök én is, de a tésztájában van még sajt is, az meg csak jó lehet:) Gondolkoztam, hogy mivel lehetne még feldobni, és mivel a hűtőben két csomag friss medvehagyma virított, el is dőlt a kérdés. Nagyon ízlett mindenkinek!!! Ja, és dupla adagot sütöttem szerencsére;)

Hozzávalók nálam:

40 dkg lisztkeverék (30 dkg finomliszt + 5 dkg rétesliszt + 5 dkg Graham liszt)
20 dkg zsír
10 dkg vegyes reszelt sajt
kb. 2/3 doboz tejfől (175 g-osból)
1 csapott evőkanál só
1/2 csokor medvehagyma

a tetejére:
felvert tojás
reszelt sajt, szezámmag és lenmag

A medvehagymát alaposan megmostam és leszárítottam. A lisztekhez adtam a sót, összemorzsoltam a zsírral, hozzáadtam a medvehagymát és a sajtot, majd annyi tejfölt tettem hozzá, hogy puha, jól gyúrható tésztát kapjak. Folpackba csomagoltam, és néhány órára hűtőbe tettem.
Lisztezett deszkán 2-3 mm vékonyra nyújtottam, megkentem tojással, megszórtam sajttal és magokkal, és vékony csíkokra vágtam.
180 fokos sütőben 12-14 perc alatt sültek ropogósra, és ezt az állagot meg is tartották:)

2011. június 17.

Zöld halragu


Ez a recept a Kifőztük májusi számában jelent meg. Azóta van már júniusi is, az újságok letölthetők innen.


Ez a halas ragu medvehagymával készült, de más zölddel is el tudom képzelni. Helyettesíthető jó nagy csokor petrezselyemzölddel vagy maroknyi snidlinggel, netalán kaporral, de biztosan jó lehet spenóttal is.

Hozzávalók 4 személyre

80 dkg fagyasztott tengeri halfilé
4-5 gerezd fokhagyma
3-4 dl tej
1 evőkanál olaj
1 csomag újhagyma vagy 1 közepes vöröshagyma
2 közepes savanyú uborka
10 dkg medvehagymalevél
2 dl tejszín
1 púpozott teáskanál mustár

bors

a tetejére:
kevés apróra vágott petrezselyemzöld
rózsabors (elhagyható)

A halfilét szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, lecsöpögtetjük. Nagyobb darabokra vágjuk – hogy elférjen egy kisebb tálban -, megszórjuk zúzott fokhagymával és leöntjük annyi tejjel, hogy az ellepje a haldarabokat. 2-3 órán át állni hagyjuk.
Az újhagymát vékonyra szeleteljük (vagy apróra vágjuk a vöröshagymát). A medvehagymát (vagy a más zöldfűszer-félét) megmossuk, és konyharuhára száradni tesszük. Az uborkát fölaprítjuk.

Szélesebb serpenyőben megforrósítjuk az olajat, 1-2 perc alatt üvegesre sütjük benne az újhagymát. A halfilét kisebb kockákra vágjuk, a serpenyőbe tesszük. Nagyobb lángon kevergetve addig sütjük, míg a halkockák ki nem fehérednek, ekkor megsózzuk és megborsozzuk. Beletesszük az uborkát, a szélesebb csíkokra szeletelt medvehagymát, néhányszor átforgatjuk. Ráöntjük a tejszínt, belekanalazzuk a mustárt. Forrás után kis lángon körülbelül 5 percig rotyogtatjuk, ha kell, a fűszerekkel utána ízesítjük.
A tányéron megszórjuk petrezselyemmel, és ha van, kevés rózsaborssal is. Főtt tésztával tálaljuk.

2011. május 11.

Medvehagymás focaccia


Nem így indult, de ez lett belőle... És hogy milyen volt? szerintünk csodás!

Recept? hát nem nagyon van:) elkészítettem a szokásos focaccia tésztánkat. Mielőtt éppen megkelt volna, benéztem a hűtőbe, és összetalálkoztam némi árválkodó medvehagymával, megszántam, kivettem:)
Kb. 6-8 dekányi (kisebb csokor) medvehagymát vékonyan felszeleteltem, összekavartam annyi tejföllel, amennyit éppen felvett, sóztam, borsoztam, kevés csípős zöldpaprikát is hozzákevertem. A megkelt focaccia alapra kentem, rászórtam kb. 5-6 dekányi nagyon vékony gyufaszálra vágott húsos szalonnát, majd 18 perc alatt 200 fokos légkeveréses sütőben készre sütöttem.

Egyszerű és nagyszerű!

2011. április 28.

Medvehagyma krémleves


Volt itthon még jó csomó medvehagymám, levest főztem belőle. Tavaly már volt egy kísérlet, halvány emlékeim voltak is róla, de azért rákerestem a neten. Nagyjából mindenhol van benne egy kis bor, valamilyen alaplé, hagyma és kevés fűszer, úgyhogy ezt az irányt követtem. Megtetszett Ízbolygónál a hozzávaló sajtcsipsz, így azt is sütöttem, és elkészült a Kata-féle medvehagymaleves.

Azért a sajtcsipszet legközelebb nem ehhez a leveshez készítem, mert ugyan nagyon finom volt, de szerintem kevésbé érződött mellette a medvehagyma íze; maradok inkább a pirított kenyérkockánál.

Hozzávalók 4 személyre

a leveshez:

20 dkg medvehagymalevél
1 közepes vöröshagyma
1 kis pohárnyi száraz fehérbor (kb. 1,5 dl)
1 l húsleves
2 dl tejszín
1 közepes krumpli
2 evőkanál (olíva)olaj vagy vaj
só, bors, reszelt szerecsendió

a sajtcsipszhez:

10 dkg vegyes reszelt sajt

Közepes lábasban a felforrósított olajon megpirítottam az apróra vágott vöröshagymát. Hozzátettem a csíkokra vágott medvehagymát, gyorsan körbefuttattam az olajon, majd felöntöttem a borral. Hozzáöntöttem a húslevest, beletettem az apró kockákra vágott krumplit. Sóztam, borsoztam, reszeltem bele kevés szerecsendiót, és kisebb lángon addig főztem, míg a krumpli puha nem lett.
A levest turmixgépbe öntöttem - érdemes mindezt legalább két részletben megtenni, mert a múltkorában az egyik forró levessel majdnem megjártam; hiába lehet a gépemmel forrót is turmixolni, de képes kilőni a forró folyadék a tetejét! A lábasba visszatett levesbe belekerült a tejszín, még ellenőriztem az egyéb fűszereket benne, és amikor felforrt, készen is volt.

A sajtcsipsz úgy készült, hogy sütőpapíros tepsire kis halom reszelt sajtokat tettem, és légkeveréses 180 fokos sütőben addig sütöttem, amíg kicsit meg nem barnultak a megolvadt sajttallérok.
De azért éljen a kenyérkocka!

2011. április 11.

Medvehagymás karaj medvehagymás rizottóval




...avagy a telhetetlen méhecske vasárnapi ebédje:)
...avagy a hagymát is hagymával ettük:)

Az a nagy igazság, hogy a tavalyi szorgalmas medvehagyma-beszállítóm, Laci, csütörtök reggel megjelent az ajtónkban, és megkérdezte, hogy 2 vagy 3 csomag medvehagymát szeretnék-e átvenni tőle, amit most vett az imént a békési piacon, tőlünk 15 km-re....

Ha láttatok gyönyörű, friss, üde medvehagymát, akkor ez az volt! Miután már néhány blogon kibeszélték az árat is, elmondom, hogy 10 dkg 200 Ft, amit roppant méltányosnak tartok. Felénk ez a növény nem honos, egy elszánt ember ültetett hál istennek megfelelő helyre egy jó csomó egészséges zöldet:)

Ettük itthon vajas és zsíros kenyérrel, meg magában is; nem is emlékeztem már, hogy ennyire finom. Vasárnapra pedig kitaláltam ezt az ebédet, amit már a férjemmel ketten ettünk (a hétvégeken általában több emberre főzök) , ő pedig bevállalta:) Azért el kell mondjam, hogy külön-külön még jobb választás lesz. A rizottót már napokkal ezelőtt kinéztem innen - huhh, nagyon jó választás, isteni finom!!! -, a húst pedig hozzáigazítottam.

Hozzávalók 2-3 személyre:

a húshoz:

7 kisebb szelet csont nélküli karajszelet
1 kisebb csomó (3 dkg) medvehagyma
2 evőkanál olaj
1 evőkanál vaj

frissen őrölt bors
2-3 evőkanálnyi száraz fehérbor

a rizottóhoz:

20 dkg rizottó rizs
1 nagyobb csomó (7 dkg) medvehagyma
kb. 6 dl húsleves
1 + 1 evőkanál vaj
1 evőkanál olaj
1 kisebb hagyma
1 dl száraz fehérbor
3 dkg parmezán sajt
2 evőkanál tejszín

bors

A hússzeleteket reggel kiklopfoltam, megsóztam, megborsoztam. A medvehagymát vékonyra felszeleteltem, az olajjal összekevertem, elosztottam a hússzeleteken, és hidegre tettem, ebéd előtt 1 órával elővettem. Serpenyőben a vajat megolvasztottam, a húsok mindkét oldalát átsütöttem rajta. A bort beleöntöttem, lefedtem, és kis lángon puhára pároltam.

A rizottóhoz egy evőkanál vajat és az olajat megmelegítettem, az apróra vágott hagymát üvegesre pirítottam rajta. Beleszórtam a rizst, alaposan átforgattam, majd hozzáöntöttem a bort. Addig kevergettem, amíg a rizs be nem szívta az összes folyadékot, majd ugyanezt tettem a húslevessel, amit merőkanalanként adtam hozzá.
Közben a medvehagymát nem túl vékony szeletekre vágtam, a parmezánt pedig lereszeltem.
Amikor a rizs már puha lett (ha nem lenne elég az alaplé, akkor nyugodtan tegyünk hozzá kevés vizet), elzártam a hőt a serpenyő alatt. Belekevertem a medvehagymát, az extra 1 evőkanál vajat, a tejszínt és a sajtot. Ekkor lehet még sózni és borsozni, ha szükséges.

Azonnal tálaltam a hússal együtt, a tányéron még szórtunk rá kevés sajtot.

2011. január 14.

Majonézes tojáskrém medvehagymával


Gyors vacsora- vagy reggeliötlet, téli napokra. Otthoni készletekből készült, pillanatok alatt; a leghosszabb idő az volt, amíg a tojás megfőtt:)

Hozzávalók

4 főtt tojás
2 púpozott evőkanál tejföl
1 evőkanál (dijoni) mustár
1 evőkanál majonéz
1 evőkanál sós, olajos medvehagyma (Ancsika ötlete alapján készítve) vagy néhány friss medvehagymalevél kevés sóval és olajjal késes aprítóban pépesítve
őrölt fehér bors

A hozzávalókat tálkába tesszük, és villával rusztikusra törjük. (Nekem nem kellett bele só, de meg kell kóstolni.)
Készen vett vagy otthon sütött pékárut kettévágunk, ha van, zöld salátát vagy retek-félét teszünk bele. Hozzákanalazunk némi krémet, és jó étvággyal megesszük.

Nagyon jól illik hozzá egy bögre aludttej!


Péksütemény receptek nálam, amibe bele lehet tenni különböző kencéket:

Rozsos riegel
Tejfölös kifli
Scali kifli
Sajtos kifli
Hagymás cipó
Medvehagymás-krumplis buci
Sajtos kifli
Magos zsemlekoszorú

2010. május 18.

Hagymás-szalonnás pite


Volt egy rosszul sikerült kísérletem, a megszokott pitetésztámat szerettem volna reformosítani, de inkább siralmas lett, mint reformos, ezért másnap nekiugrottam az eredetinek még egyszer, nehogy rossz emlékünk maradjon. Érdemes volt! Annyit azért változtattam, hogy nem kicsi formában sütöttem, hanem egy 30 cm-es kerek pizzasütő tálat béleltem ki ugyanannyi tésztával. Meglepődtem, mert egészen más lett a kisült tészta állaga, finom ropogós, leveles hatású, tehát megtartjuk.

Hozzávalók:

25 dkg liszt
18 dkg vaj (helyette most margarin, de nem érzek nagy különbséget...)
kevés só
1 tojás
1 evőkanál hideg víz

a töltelékhez:

15 dkg húsos füstölt szalonna szeletelve, darabolva
1 nagy lila hagyma, felezve, vékony szeletekre vágva
15 dkg fetasajt
2 dl zsíros házi tej (tejszín helyett tettem bele)
3 tojás
1 jó marék snidling apróra vágva
1 marék medvehagyma szeletekre vágva
csípős zöldpaprika
csipet só

A tésztához a liszthez szórtam a sót, belekockáztam a margarint, gyors mozdulatokkal összemorzsoltam, beleütöttem a tojást, beleöntöttem a vizet és néhány gyúrással cipót formáztam belőle. Folpackba csomagolva hűtőbe tettem 2 órára.

A töltelékhez a szalonnát serpenyőben félig megsütöttem, beletettem a lila hagymát, megfonnyasztottam, majd félretettem hűlni.
Egy kisebb tálban a fetát villával összetörtem, hozzátettem a tejet, a tojásokat, a snidlinget, a medvehagymát, a paprikadarabokat és a sót.
Lisztes nyújtódeszkán a tésztát kinyújtottam, és kibéleltem vele a formát. Az alját villával megszurkáltam több helyen, beleosztottam a szalonnás elegyet, ráöntöttem a sajtos-tojásos masszát.
200 fokos sütőben 40 perc alatt sült meg.

2010. április 29.

Trallala...felénk is van friss medvehagyma!


Képzeljétek el azt a "megrázkódtatást", amikor a mi sík vidékünkön reggel megszólal a telefonom és a férjem kérdezi, hogy a kollégája a szomszéd kisvárosban medvehagymát vásárolt és érdeklődik, hogy én is szeretnék-e, mert akkor vesznek nekem is... Nem kellett sokáig gondolkoznom a válaszon:) Így azután nálunk is rendesebben indul a medvehagyma szezon, egyszerre esszük majd a spárgával, mert azért hál' istennek azt is lehet már normálisabb áron kapni. Hihetetlen, lesz már többfajta friss zöldség, annyira vágytam már rá!

Rögtön kerestem is egy gyors receptet; volt itthon sült husi, ahhoz kerítettem egy rizottót innen. Nekem kellett még pluszban egy kis folyadék hozzá, de tök jó lett; ahogy írták, a rizs még kicsit roppanós maradt. Üssetek a kezemre, de alaplé helyett víz+fél leveskocka játszott most, ráadásul utólag kiderítettem, hogy lett volna az is a mélyhűtőben, csak nem jutott eszembe... (A hozzávalók közé az eredeti folyadék mennyiséget írom, hátha valakinek az is elég, gondolom, ez rizsfüggő lehet.) A medvehagyma sem lett ezzel a módszerrel szétfőzve, csak szépen belesimult a rizs közé.

Medvehagymás rizottó

Hozzávalók:

2 dkg vaj
1 lilahagyma apróra vágva
15 dkg rizottó rizs
50 ml száraz fehérbor
350 ml zöldséges alaplé vagy 350 ml víz + fél leveskocka
5 dkg medvehagyma szélesebb csíkokra vágva
5 dkg reszelt parmezán sajt
kevés frissen őrölt bors

Egy serpenyőben a vajat felolvasztottam, a hagymát megfuttattam rajta. Beletettem a rizst, 2 percig kevergettem, majd ráöntöttem a bort, átkevertem. Apránként - 3 részletben - hozzáöntöttem 300 ml vizet, az elsővel együtt tettem bele a leveskocka darabot is, közben buzgón kevergettem. Amikor már gyakorlatilag készen volt a rizs, akkor tettem hozzá a medvehagymát, a parmezánsajtot, egy kis borsot és a maradék 50 ml folyadékot, készre főztem.

Lacinak pedig hálás köszönet az alapanyagért, itt is!:)

2010. április 15.

Medvehagymás-kecskesajtos cicatelli tészta

Nagyon egyszerű ebédünk volt, pár perces második fogás, ráadásul teljesen idényétel. Nem is próbálom ragozni, íme a recept! Hozzávalók 2 személyre: 25 dkg cicatelli tészta vagy másféle tészta 2 evőkanál olívaolaj 4 evőkanál olajos turmixolt medvehagyma*
10 dkg kecskesajt
2 dl tejszín só, bors, csípős pirospaprika parmezánsajt a tetejére
Az olajat felhevítem, ráteszem a medvehagymát, kicsit megpirítom rajta, de nem viszem túlzásba:) Ráöntöm a tejszínt, sózom, borsozom, kicsi csípőset szórok rá. Beleteszek kecskesajt darabkákat, beleolvasztom.Közben megfőzöm a tésztát a zacskón lévő utasítás szerint, a szószba teszem. A tányéron megszórtuk parmezánsajttal. (kb. 20-25 perces étel) * A medvehagymát alaposan megmostam, igyekeztem törlőkendők között megszárítani. Jókaja ötlete alapján késes aprítóban egy kis olívaolajjal apróra vágtam, tárolóedénybe, majd mélyhűtőbe tettem annyit, ami a tésztakészítés után megmaradt. Jókaja szerint az olaj megakadályozza, hogy teljesen összefagyjon, kanállal fogok tudni belőle kaparni, amikor szükségem lesz rá.

2009. április 24.

Zöldfűszeres túrógratin


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhtúrós gratin, ami egyszer már elkészült itthon és finom volt, és most - igaz, kicsi változtatással -, de összejött volna, ha a mi szép nagy városunkban 8, azaz nyolc db bolt valamelyikében kaptam voltam juhtúrót vagy bryndzát. De nem kaptam; azután már fel kellett adni, mert főzésidő volt, utána pedig más programok. Ezért hazajöttem, és 1 óra alatt a mélyhűtött csomag normál túró felolvasztásától a tálalásig pont 1 óra telt el.

Hozzávalók:

50 dkg tehéntúró, 10 dkg reszelt sajt, 30 dkg durum orsótészta, 1 kávéskanál chilis olaj, 1 marék snidling, 1 marék medvehagyma, 3 dl tejföl, 1 tojás, só, bors,

- A túrót 15 percre betettem a mikróba felolvasztásra, félidőben villával megdolgoztam, hogy minél hamarabb harcra kész legyen.
- A tészta főzővizét feltettem forrni.
- A snidlinget és a medvehagymát apróra vágtam.
- A túrót összekevertem a tejföllel, sajttal, sóval, borssal, chiliolajjal (az enyém házi, mérsékelten erős!), a zöldekkel és a tojással.
- Közben a tésztát beletettem a felforrt sós vízbe.
- A kerámia tepsimet kizsíroztam, mikor ideértem, kész volt a tészta. A sütőt bekapcsoltam 180 fokos légkeverésre, a tésztát leszűrtem, és úgy forrón beleforgattam a túrós masszába, majd az egészet a tepsibe egyengettem bele.
- A tepsit beletettem a félig felmelegedett sütőbe, 20 perc alatt készre sült.

Jó nagy adag lett, úgy 5-6 emberes, megkínáltam vele másokat is, mert mi csak ketten voltunk rá. Már melegen is egész szépen lehetett vágni belőle, hidegen pedig tökéletes kockát sikerült prezentálni.
Ha juhtúró lett volna, akkor 20 dkg-ból készült volna, 20 dkg tésztával, arányosan csökkentve a többi mennyiséget. Ha medvehagyma nem lett volna, akkor lett volna benne újhagyma, kukorica, egyebek, amit találok. De így sem lett rossz, sőt...

2009. április 23.

Medvehagymás-krumplis buci


Maradt egy kevés dinsztelt krumpli, egy maréknyi, ebből általában péksüti szokott készülni, hétfőn este az volt a vacsora. Leginkább érzésből és tapasztalatból raktam a dagasztóba a hozzávalókat, remekül sikerült! Meg persze még van egy kevés a medvehagymából, abból is kellett belecsempészni:)

Hozzávalók 6 db zsemléhez:

10 dkg krumpli (egy kevés zsiradék volt benne), összesen 40 dkg liszt /amiből 10 dkg rétesliszt, 2 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, a többi kenyérliszt volt/, 3 mokkáskanál só, 2 dkg élesztő, pici cukor, 1 dl tej, 1,2 dl langyos víz, 1 evőkanál olaj

A tejet a cukorral meglangyosítottam, felfuttattam benne az élesztőt. A liszteket és a sót összevegyítettem, belemorzsoltam a krumplit. Hozzátettem az élesztős tejet, a vizet, elkezdtem dagasztani, a végén ment bele az olaj. Amikor készen volt a tészta, hozzádagasztottam 10 vékoyn csíkra vágott medvehagyma levelet. Nem túl puha kelt tészta állaga lett, de a krumplitól később mindig megpuhul, ez is történt. Letakartam, kb. 1 óra alatt duplájára nőtt.
Akkor 6 részre osztottam, kissé hosszúkásabb alakúra formáztam. A tetejét 2x bevágtam, 20 perc pihi után vizes kézzel megpaskoltam a tetejüket és 200 fokos sütőbe tettem.
Fél óra alatt sültek ropogósra, közben isteni illatok szálldogáltak a konyhában (hát persze, a medvehagymától, a végén még függő leszek). Még másnap is finom volt a maradék.

2009. április 20.

Malacsült medvehagymás krumplipürével


Ez volt a péntek esti vendégség fő fogása. Nem is malacot akartam sütni, hanem csirkemellért indultam szerdán délelőtt a húsboltokba. Azután egy helyen megláttam egy csomó malachúst és el voltam veszve. A disznóhúsból kiindulva lapockát akartam sütni, de az csak 1 darab volt és kevésnek tűnt, a hentes fiú rábeszélt még egy darab oldalasra, hogy higgyem el, az is jó lesz...na az annyira jó lett, hogy legközelebb majd csak azt szeretnék sütni!

Csütörtök este a húsokat - volt összesen több, mint 5 kiló - egy fejnyi fokhagyma gerezdjeivel megdugdostam, a húsos felükön alaposan besóztam, beborsoztam, szórtam még rá őrölt köményt és majorannát is. A bőrös részeket hosszan bevágtam, a vágásokba fokhagymapép-köménymag-chilipehely-olaj keveréket dörzsöltem.

Másnap dél körül egy jó nagy tepsibe egy fél kilónyi zsírt tettem, ráhelyeztem a húsokat bőrrel felfelé, öntöttem hozzá 1 üveg sört, lefedtem alufóliával, forró sütőbe tettem. Amikor rotyogott, 150 fokra tettem, és csekély 5-6 óra leforgása alatt puhára sütöttem. Közben kb. fél óránként a levével locsolgattam, és rendkívül nyugtalan voltam, mert abszolút nem tűnt úgy, mint ami valaha is készen lesz.... Amikor a húshőmérőm jelzett, hogy elérte a hús a megfelelő hőmérsékletet, akkor a fóliát levettem róla, és pirosra sütöttem a tetejét.

Köretnek medvehagymás krumplipürét készítettem. Amikor már a krumpli majdnem teljesen megfőtt, akkor párolóedénykében tettem fölé 20 medvehagyma levelet. Amikor kész volt a krumpli,a szokásos módon pürét készítettem, és a végén a medvehagymát közé kevertem.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin