Sarah Turnbull - Kezdjük újra Párizsban!

Több mint egy hónapja, hogy befejeztem a könyvet, de csak megírom róla a bejegyzést. Nem tudok mellette bejegyzés nélkül elmenni.

Sarah Turnbull ausztrál származású újságírónő. Egyszer csak beköszönt az életében a nagy szerelem egy jóképű francia személyében és mindent maga mögött hagyva, Párizsba költözik. A lila köd egykettőre felszáll és szembesülnie kell az idegen ország és kúltúra támasztotta nehézségekkel. A beilleszkedés rögös útján megannyi kalandba és kínos helyzetbe keveredik. Szerez barátokat, de legalább annyi rosszakaró és ellenszenves emberrel és találkozik. Frédéric azonban mindvégig kitart mellette, akinek franciaságát legalább annyira imádja mint amennyire idegesíti. A történet eddig meg is felel annak amit várunk. Egy csajos, franciás romantikus könyv talpig rózsaszínben.

DE...

Valahol a könyv felénél, az írónő tényfeltárásba kezd. Őszintén és feketén-fehéren meri kritizálni és isteníteni a franciákat. Nem kevésbé kíméletlen önmagával sem. Beleás a kúltúrális különbségekbe, a gondolkodásmódbeli szakadékokba. Olyan mozzanatait tárja fel a francia és párizsi életnek amit sosem hittem volna, egészen addig amíg el nem mentem oda. Azt kell mondanom, hogy szinte minden egyes szavát igaznak érzem. Van egy fajta misztikum az ott élő emberek körül amit nagyon nehéz megfejteni, de Sarah Turnbull megpróbálta és szerintem nagyon jól sikerült neki. A megannyi nehézség és furcsaság ellenére egyszerűen csak szeretni lehet őket. Még akkor is ha tudnak nagyon undokok lenni és eléggé fennhordják az orrukat. Talán ellenszenvesnek tűnnek az “én francia vagyok” arcukkal, de titkon mindenki vágyik egy kicsit arra, hogy tudjon annyira büszke lenni arra, aki.

“A házunk egyike a quartier legmagasabb épületeinek, így Párizs nagy részét láthatjuk. Aranyozott kupolák csillognak a távolban. Frissebbnek tűnik a levegő, mint az utcaszinten, talán csak azért mert ebben a magasságban mindig lengedez egy kis szellő. Nevetséges módon, egyre inkább a sajátunknak tekintjük a tetőt. Erkélypótló és kertpótló egyszerre, la terrasse, ahogy Frédéric fellengzősen nevezi.

Azt gondolják a barátok, hogy megőrültünk, és rendszerint visszautasítják a meghívást, hogy üljenek ki velünk – ami nem is nagyon meglepő, miután ez a különös terasz úgy szakad bele a semmibe, mint egy sziklaszirt. De nem mi vagyunk az egyetlen párizsiak, akik ilyen szélsőséges dolgokra vetemednek. Forró napokon a környező tetők a Riviérára emlékeztetnek: törüközők hevernek a forró bádoglapokon, körös-körül napozó olvasó emberek, s a nők félmeztelenre vetkőznek.

Kedvenc napszakom az este, amikor langyos szellő fújdogál. Borospohárral a kezünkben nézzük, ahogy az Eiffel-torony mögött leszáll a nap. Levendulakék felhők csíkozzák az eget, és a sápadt fényben falmingórózsaszínben világítanak a tetők.”

Sophie Van Der Staap - Lány kilenc parókával

Különleges könyvet tartottam a kezemben amikor Sophie Van Der Staap könyvét fellapoztam. 21 éves korában rákos megbetegedést diagnosztizálnak az írónőnél. Kemoterápia, fehér kórházi folyosók, kedves és kevésbé kedves doktorok, angyali ápolónők, sugárkezelés és folytonos orvosi vizsgálatok, remény és gyógyulás. Ezek a történet alapkövei. Erre még nem mondanánk, hogy különleges, persze megrendeítőek ezek a történetek. A könyv eszenciája azonban Sophie személyisége és látásmódja. Emelt fővel és büszkén viseli az újabb megpróbáltatásokat. Különféle parókákból egy egész gyűjteményt vonultat fel. Mindegyiknek nevet ad és mindegyik viselése közben egy másik személlyé válik. Kicsit elrejtőzik az újabb álarc mögé, de közben egy másik része kiszabadul. Néha szende és szűzies, máskor átlagos szöszi. Ha kedve tartja vörös dögös, vagy platinaszőke loboncot visel. A parókák segítenek, hogy különlegesnek és még mindig nőnek érezze magát és ne azért figyeljenek rá mert beteg. Csak egy cél lebeg a szeme előtt a gyógyulás és az oda vezető úton is teljes értékű életet akar élni. Szerelmek, fájdalmak, család és barátok, szenvedés és humor, pokol és napsugár. Mind mind szerves alkotóelemei a könyvnek.

Olvassátok, ha szeretitek a keserédes és őszinte történeteket. Ha egy igazán bátor és merész lány hosszú útjára vagytok kiváncsiak, vagy ha egyszerűen csak egy kis kitartásra van szükségetek. Mert erőt meríteni, na azt igazán lehet belőle.

(Sajnos a kiadás hagy maga után kívánnivalót, a helyesírási hibák tolonganak a könyvben.)

“Ez az én tikom. És az is fog maradni, hiszen se kedvem, se energiám, meg aztán szükségét sem érzem, hogy órákig a betegségemről locsogjak. Nem hiányoznak az együttérző, kételkedő vagy rémült tekintetek. És pláne nem akarom az időmet olyan emberekre vesztegetni, akik hamar rosszul lesznek.”

Szy Katalin - Hullámkeltő

 Ezt a könyvet a Bézs.hu magazin jóvoltából olvastam!

Szy Katalin klinikai szakpszichológus, aki onoklógiai betegek támogatására specializálódott. Magánkiadásban megjelent első kötete a Hullámkeltő amely 13 novellát ölel csokorba. Az írások rövidek de artalmuk annál gazdagabb. Bepillantást enged az onkológiai betegek és az őket támogató orvosok hétköznapjaiba és problémáikba. A TÁMOGATÓ szó használata ez esetben nagyon is helyén való hiszen a legtöbb betegen már nem lehet segíteni, nem lehet meggyógyítani és már csak az a biztos, hogy egyszer eléri őket a vég. De novellák mégsem a halálról szólnak. Fonyó Gergely filmrendező szavait idézném:

“Ugyanis ezt a könyvet Rólad írták. Neked, kizárólag, senki másnak. Rólad szól, nem a hírességekről, a nem létező bulvárminta figurákról. Úgyhogy kezdj neki az olvasásnak! Mert itt nem mások életében turkálnak majd, hanem Rád kiváncsiak. Miért vagy itt, mi a fontos az életedben, miért kell úgy a szeretet, és miért gyűlölsz, ha nem szeretnek, miért vagy gyenge, esendő, mégis hatalmas és legyőzhetetlen?”

A lényeg az ember, és az ahogyan az ember érez. Szy Katalin bátor, mert írni mer arról amit sokan még csak gondolni sem merünk. Más emberek érzései viselkedése és szimplán a jelenléte is hat ránk a nap minden másodpercében. De kevés olyan van közöttünk aki szavakba és nyomtatott lapokra merné helyezni azt az érzést amit egy haldokló beteg kivált belőlünk. Mert kimondva kimondatlanul mindenkiben feltámad az élni akarás és ragaszkodás az élethez és az öröm amit azért érünk mert nem tudjuk meddig élhetünk. Kéz a kézben megjelenik ugyanakkor a bűntudat is, mert úgy érezzük tiszteletlenség és nem helyénvaló, hogy örömöt és hálát érezünk más nyomora láttán. De ilyenek vagyunk mi emberek. Furcsák és kiszámíthatatlanok és nehezen megfejthetőek. Olykor a legkissebb problémákat hőlégballon méretűre fújjuk ahelyett, hogy kis lufiként elengednénk a zsinórt hadd lebegjen tova. Nem mindig tudjuk mi a helyes és sokszor bénán viselkedünk. Van sok hibánk amivel meg kell tanulni együtt élni és mások hibáit is el kell fogadni. A nyitott szív és a szeretet, emberi létünk esszenciája.

“Fenyőszaga töltötte be a egész szobát, de kezdett karácsonyi hangulatot árasztani. A szívem tele lett szeretettel, ahogy nézett rám, kérte, könyörgött érte. Könyörgött a szemével, némán, hogy szeressem, bármilyen is ő. És én tudtam szeretettel visszanézni rá, láttam a kisfiút, a kedveset, a bohóckodót, hogy mindent megtenne, csak szeressem. De nem kellett tennie semmit, csak nézett rám, és a szívem tele lett szeretettel...”

Kevés könyv van amire ezt mondom, de ez Kötelező olvasmány. 

Janelle McCulloch - Párizsban az élet

Janelle McCulloch ausztrál újságírónő elkalauzol minket az ő Párizsába. 16 évesen pillantotta meg először a várost és attól fogva egyetlen vágya volt csak, egyszer ebben a városvan élni. Az álma teljesült és felnőttként megadatott neki, hogy ebben a káprázatos városban telepedjen le egy időre.

Bár felkészülten érkezett és minden hasznos információt tudott, olykor mégis leküzdhetetlennek tűnt számára a kúltúrális különbség.

Janelle saját szemével kalauzol minket végig a francia főváros macskaköves utcácskáin ahol még a mítosz övezte tökéletesen elegáns francia nőknek is meg megbicsaklik a bokájuk Louboutin cipőjükben. Ez a város a szerelem és szenvedély városa ahol a fehérnemű majdhogynem a legfontosabb ruhadarab. Mint mindenki Janelle is belegabalyodik a francia férfiak szövevényes világába és néhány keserédes emlékkel gazdagodik amit megédesít néhány kávé mellett elfogyasztott sütemény.

Ez a könyv egy varázslatos és ízes körutazás a csipkék, kávéházak és szenvedély városában extravagáns, zárkózott és szeretnivaló francia emberek között.

"Emlékszem, ahogy egy gyönyörű estén róttam a macskaköves utcát, és igyekeztem nem elpirulni, amikor egy szemtelen pincére rám kacsintott, az járt a fejemben, hmilyen furcsán otthonos ez az egész. Ahogy a franciák mondják, végre jól éreztem magam a bőrömben, ki tudja miért.”

 

P. C. Cast + Kristin Cast - A Vad

Folytatódnak Zoey Redbird kalandjai az éjszaka házában. Zoey élete már korántsem boldog és felhőtlen. Egyedül maradt. A barátai megharagudtak rá örökös titkolózása miatt. Három pasija közül egy meghalt, egyet örökre elüldözött és a harmadik pedig meggyűlölte. Egyetlen támasza maradt az iskolában, mégpedig a mindenki által gyűlölt szépség Aphrodité, aki vámpírjelöltből megint ember lett. De látomásai nem hagyják el és az egyikben látja feltámadni a mindent elpusztító ősi gonoszt. Zoey-nak ki kell engesztelnie barátait, hogy együtt szálljanak szembe a gonosz erőkkel. Talán sikerül neki és talán Erik szive is megenyhül. Nélkülük ugyanis elveszik minden remény arra, hogy valaha is megint normális életet éljen.

A történet egyre komorabb és vészjóslóbb. Ebben a kötetben végleg rosszra fordulnak a dolgok. Egyre több a tragédia és az izgalom is. A négy közül eddig ez a kötet az ami leginkább a barátságról és a szeretet fontosságáról szól. A megbocsájtás és az előítéletek elhagyása nélkül nem élnék túl azokat az akadályokat amikkel szembe kerülnek. Már csak egymásba tudnak kapaszkodni. Nem marad nekik más.

John Krakauer - Út a vadonba

Cristopher McCandless, miután 1990-ben lediplomázott eltűnt családja szeme elől és mindent maga mögött hagyva élete utolsó nagy kalandjára indult. Bankbetétjét jótékony célra adományzta és egy hátizsákkal és autósstoppal elindult, hogy bejárja Észak-Amerikát. Ezzel az utazással töltött rövid időszakban több kalandot élt át, mint amennyit mások egész életükben. Evezett a Colorado folyón majd végigvonszolta a kenuját a sivatagon. Végül Fairbanks-nél egy régi elhagyatott buszban találták meg a holttesét kevéske holmijával együtt. John Krakauer a kevéske hagyatékból (néhány könyv amelyet Chris saját jegyzeteivel látott el, egy növényhatározó amelybe naplóját írta)  elindult, felkutatta az embereket akikkel Chris találkozott és minden lehetséges követ megmozgatottt, hogy hitelesen mutassa be ennek a hihetetlen szabadságvággyal rendelkező fiatalembernek az életét. Lenyűgöző történet egy lenyűgöző emberről, aki fel mert úgy élni, ahogy a szíve diktálta.

“Most végre-valahára megszabadult a tehertől, kitört szülei és kortársai fojtogató világából, abból az életidegen és biztonságos anyagi javakban bővelkedő világból, amelyben úgy érezte – végzetesen el volt szakítva a létezés nyers lüktetésétől.”

Carlos Ruiz Zafón – Angyali játszma

Ebben a könyvben rentgeteg minden van. Írásról, szerelemről, hűségről, barátságról. Mindenről ami fontos és jelentős egy életben. A történetet nem részletezném. Ez a könyv olyan igényességgel és csodálatos nyelvezettel van megírva (s ezen a ponton a fordítást is dícsérem), hogy elgondolkoztam, olvastam e valaha ilyet. Voltak mondatok amik a történet szempontjából nem voltak fontosak, de mégis olyan gyönyörűen fonódtak egymásba a szavak, hogy újra és újra vissza kellett térnem és elolvasni. Egyenként ízlelgettem a szavakat és a képeket amik mozifilmként peregtek le a szemem előtt. Nem haladtam vele gyorsan és fáradtan kifejezetten tilos olvasni. Az egész történet egy hosszú gasztronómiai utázás a betűk, szavak és az írás ínyenc világában.

„Senki sem járt az utcán, higanyszínűen sütött a hold. Amikor felnéztem, árnyalakot láttam, hatalmas vihar terpesztette szárnyait a város fölé. Aztán fehér fény villant az égen, és lezuhant egy esőcseppekből szőt lepel, amely mintha üvegkések garmadáját hordozta volna. De még mielőtt földet ért az első csepp, megállt az idő, és száezer fénypontocska kristályosodott ki a levegőben, sűrű és apró porszemek.”

Kathtea Azzurra Rowland – PLACEBO Sebzetten és összetörve

„Úgy tűnik, ezeket a dalokat nem arra szánták, hogy meggyógyítsák a lelket – éppen ellenkezőleg: az a feladatuk, hogy agyarkként csontig hatolva szaggassák fel a húst, és fájdalmat okozzanak.”
(Brian Molko)

A placebo olyan orvosi művelet vagy készítmény, mely a páciens állapotának javítását kívánja elérni valódi beavatkozás vagy hatóanyagok nélkül, pusztán a kezelésbe vetett hit által. A placebo tehát „látszólagos gyógyszer”, amely azonban sokszor – lelki úton – tényleges javulást tud elérni. (Forrás: Wikipedia)

A Placebo 1994-ban alakult brit együttes. Lehet őket szeretni vagy nem szeretni, de egy biztos kevés olyan ember van a világon aki közömbös. K. A. Rowland könyvében belepillanthatunk az egyetüttes történetébe és Brian Molko memoirjába, amelyben kíméletlen őszinteséggel vall életéről.  Hogyan élte meg gyerekkorát, a tinédzserkor nehéz és gyötrelmes éveit és hogyan jutott el addig a pontig amikor fel merte vállalni teljes mértékben önmagát. Brian Molko pontosan tudja, hogy kicsoda és mit akar és nem fél ezt a világ elé tárni. Számára teljesen természetes a droghasználatról beszélni vagy énekelni, de nyíltan felvállalja biszexualitását is.

„A bandánk egyik fele meleg a másik hetero. Pedig hárman vagyunk.” (Brian Molko)

Ha eddig szerettem a Placebo zenéjét, most még inkább. Lebilincselő és megdöbbentő volt olvasni ezt személyes vallomást. Bizonyos szempontból sokan példát vehetnénk Brian Molko-ról, de hogy van mit tanulni még az egészen biztos.

„Bátorság kell, ahhoz, hogy érzelmi szempontból lemeztelenítsük magunkat, de szükség van rá, mert csak így juthatunk igazán mélyre. Ha olyasmit akarsz létrehozni, ami valóban jelent valamit, az első dolog, amit meg kell tenned, hogy önmagadba nézel. Az emberek csak ebben az esetben fogják valóban megérteni az üzenetet, mert csak így lehet igazán őszinte és igaz dolgokat mondani.”
(Brian Molko)

Bartis Attila - A Lázár Apokrifek

„Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet , egyben. Nincs ez túlmisztifikálva, vannak helyek, ahonnan a dolgokat másképpen látni. Persze, lehet, hogy nem tisztábban, jobban, de mindenesetre másképp, egyben az egészet. Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék.”

Már régóta terveztem Bartis Attilát olvasni. Eddig csupa jót halottam róla. Általában ezek a várakozásaim mindig csalódással zárulnak, de most nem így történt. A Lázár Apokrifek című kötet 12 rövid történetet, tárcát foglal magába. A tárca műfaji meghatározása szerint aktuális témájú, könnyed hangulatú kisesszé, amelyet az újségok tárcarovátaban közölnek. Bartis Attila 12 tárcája, nevezhető könnyed hangvételűnek, de a témái amelyeket feldolgoz egyáltalán nem az. A történetek középpontjábanaz Úristen áll, több nézőpontból megközelítve. Van amikor Isten léte bizonyos, van amikor keressük de nem találjuk, van amikor megtaláljuk, de nem úgy jelenik meg ahogy várnánk és olykor minden sejtünkel tagadjuk létezését.

12 igaz történet, 101 oldalon. Olvasmányos és könnyed stílusú, de ha vesszük a fáradtságot és a sorok mögé nézünk egy kicsit, hosszú percekig gondolkodásra késztet. Ezért újra és újra vissza kell lapozni, elolvasni egyes részeket.

A borító szintén az író keze munkája, amelyért külön dicséret illeti. Remekül illik a könyv hangulatához és hosszan lehet töprengeni azon a sok-sok dolgon amit magában hordoz ez a fénykép.

Meg Cabot - A neveletlen hercegnő naplója 1.

"Sajnálom, papa, de én nem vagyok Lucy, és sosem leszek az, hiába öltöztet fel úgy Grandmére! Nem vagyok lenszőke szexi baba, nem vigyorgok folyton, mint a vadalma, és nem udvaroltatok magamnak a farmerfiúkkal!"

Mia Termopolis 178 centi magas, és finoman szólva nem éppen egy bombanő. Elsős gimnazistaként jóval magasabb mindenkinél, természetesen sovány is és a nőies idomok teljes hiánya figyelhető meg rajta. Legjobb barátnője Lilly aki meglehetősen furcsa természet, amolyan túlbuzgó zseni -féle. Mamája különc festőművész, aki lányát melehetősen liberálisan neveli. Adott még a történetben Lana az ügyeletes barbie baba az iskolában, aki természetesen Josh Richterrel, a gimi legmenőbb srácával jár akiért annak rendje és módja szerint mindenki, így Mia is epekedik. Na meg ott van Mr. G. a matektanár aki Mia mamájával randizik. Kövér

Lulut sem lehet kihagyni, Termopolis-ék extra kövér macskáját, aki ha nem kap elég figyelmet, bosszúból zoknit eszik.

Egy szép napon azonban fény derül rá, hogy Mia nem is olyan egyszerű tinédzser mint a többiek, mert édesapja, nem más, mint Genovia hercege. Mia élete fenekestül felfordul és nagymamája Grandmére igyekszik belőle hercegnőt faragni, ami egyaltalán nem megy könnyen.

Ízig-vérig tinilány-regény. A komolyabb hangvételű olvasnivalók között, igazi rózsaszín színfolt. A borító is ebben pompázik, mellesleg eléggé katasztrófális, és szegényes a grafikája. Mia szerencsétlenkedésén hatalmasakat nevettem, és még nagyobbak sajátos véleményformálásán. Az pedig, hogy hosszú monológokat folytat fejben, kifejezetten ismerős.

Tinilányoknak mindenképpen kötelező olvasni. Felnőtteknek pedig olyan pillanatokra ajánlom amikor elég fáradtak, hogy csak hiperkönnyű, bugyutácska történetet olvassanak, sok humorral.

Rosamunde Pilcher - Más szemmel / Tengeri szél

„Porthkerris prospektusai, plakátja ragyogó napfényben ábrázolják az azúrkék tengert meg az eget, a vakítóan fehér házakat, a mediterrán hangulatot sugalló pálmafákat. Aképzelet óhatatlanul szabad ég alatt fogyasztott friss lazacot idéz, szakállas művészeket festékfoltos köpenyben, napbarnított, kalóz módra festői halászembereket, amint kikötőbakon üldögélve, pipázva vitatják meg a múlt heti fogást.”

Rosamunde Pilcher kötetében két kisregényt olvashatunk, amely Porthkerris szeles vidékére kalauzol el bennünket. Mindkét történet középpontjában az apaság áll, a lánygyermekek szempontjából nézve. Az egyik történetben egy festő apa, a másikban egy festő nagyapa kapcsolatát ismerhetjük meg lányukkal és unokájukkal.

A Más szemmel főhősnője Emma egy csapongó fiatal nő, igyekszik közelebb kerülni apjához. A próbálkozása cseppet sem egyszerű, mert apja, Ben igen furcsa természetű művészember. Öntörvényű, szeszélyes és a családi életre teljesen alkalmatlan. Utazgat a világon keresztül-kasul, mit sem törődve a felelősséggel amellyel lánya felé tartozna.

A Tengeri szél Rebbeca-ja nagyon hasonló Emmához. Bár természete kiegyensúlyozottabb és racionálisabb gondolkodású, legalább annyira áhítozik a gyökerei után, mint Emma. Anyja teljes mértékben titokban tartja, felmenőit és családját. Rebecca azonban szerencsés véletlenek sorozatával végül rálel, nagyapjára és megtudja az igazságot a múltról.

Ez volt az első könyv amit Pilcher-től olvastam, de kiváncsivá tett. Nem egy sodró lendületű alkotás, bár kétség sem fér hozzá, hogy a Tengeri Szél fordulatosabb, mint a Más szemmel. Ami leginkább megragadott az az emberi kapcsolatok részletes ábrázolása. Nagyon finom részletességgel ismerjjük meg a két nő lelkében zajló folyamatokat, d

e mégsem szájbarágós a stílus és ad bőven gondolkodnivalót. gyik regényben sem mintaszerű az apa-lány kapcsolat, de végül kiderül, hogy máshogy is lehet jó ez a kapcsolat, nem klasszikus értelemben.

P. C. Cast+Kristin Cast - Elárulva

Az éjszaka háza sorozat második kötete az Elárulva címet kapta. A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Zoey Redbird immár az éjszaka lányainak és fiainak vezetőjeként tölti a mindennapjait az Éjszaka házában. Nagy lendülettel veti bele magát újdonsült feladatainak teljesítésébe.

Az iskola életét azonban váratlan események zavarják meg. A városban holtan találnak egy fiút és minden jel arra mutat, hogy egy vámpír, vagy egy vámpírjelölt végzett vele. Zoey-t még jobban nyugtalanítja, hogy ismerte a halott fiút. De a baljós események itt nem érnek véget. Hamarosan eltűnik egy újabb focista és egyszer csak Heath-nek is nyoma vész. Zoey aggodalma erősebb mint a félelme, nem tud tétlen ülni. Kutatása során azonban fényt derít nem csak arra, hogy hová tűnnek a diákok, hanem annál sokkal sötétebb eseményekre is.

Az első részhez képest, jóval komorabb és izgalmasabb események bontakoznak ki ebben a kötetben. A végén persze mint minden rendes sorozatban nyitva marad néhány kérdés, amelynek megválaszolása a következő részben bizonyára megtörténik. Számottevően csökkent a vulgáris kifejezések mennyisége, ami a tinik száján kiesik és ez sokkal olvashatóbbá tette számomra a könyvet. Sajnos kezd a történet szappanopera jelleget ölteni azzal, hogy Zoey-ért immár hárman epekednek, és természetesen ő nem tud közöttük választani.

Ennek ellenére nem tántorodtam el attól, hogy a harmadik elolvassam, mert még mindig várom azt a pillanatot amikor majd leesik az állam egészen a padlóig. Amikor történik végre valami nagy-nagy dolog amire azt mondom, érdemes volt várni. Az eddigiekből sejthető, hogy lesz ilyen, de ha mégsem...

Stephenie Meyer - Eclipse - Napfogyatkozás

„A gondolat az élet rabja csak,
Az élet pedig az idő bohóca,

S az idő, amely a világ tanúja,

Megáll majd.”

(W. Shakespeare)

Bella, életének jelentős fordulópontjához ér. Leérettségizik és miközben új élete küszöbén jár, Charlie és Edward az egyetemi jelentkezésekkel és a továbbtanulással traktálják. Bella szeretné visszakapni legjobb barátját, Jacob-ot, de kedvese egyáltalán nem támogatja ötletét. A hármuk közötti huzavona tovább folytatódik, és feszültség egyre fokozódik. A valásztás elkerülhetetlen.

Seattle-ben rejtélyes gyilkosságok történnek, és közben Bella szobájából egy ismeretlen látogató elemel néhány személyes holmit. Alice látomásainak és Swan kiasasszony éles eszének köszönhetően, hamar összerakják a kirakós darabjait, és rájönnek, hogy veszély közeleg amely nem csak rájuk, de egész Forks-ra nézve végzetes lehet. A közeledő ellenség legyőzéséhez azonban nincsenek elegen. Szövetséget kötnek ősi ellenségükkel, és szembeszállnak saját fajukkal.

A Twilight a szerelem, a New Moon a fájdalom, az Eclipse pedig a döntések meséje. Választások, szerelem és barátság, ellenség és szövetség, élet és halál között.

A feszültség fokozódik és az írónő egy váratlan, fordulatos finálét sejtet a negyedik részben. Az első két rész során felmerülő kérdések zömére választ kapunk. A Quileute legendát végre teljes terjedelmében megismerhetjük. A Cullen család újabb tagjainak tudhattuk meg sötét múltját, választ kapva fura viselkedésükre.

Legélesebb különbség talán az előzőekhez képest, hogy ennek a fejezetnek az önirónia, a humor és a gúny szerves része, annak ellenére, hogy a feszültség végig ott lebeg a szereplők feje fölött és néha csak hajszálak választják el őket végzetes ballépésektől. Jacob és Edward piszkálodása és játszmái sokszor megkacagtattak.

Pozitív élmény volt, hogy Bella elkezdett felnőni és végre rájön, hogy nem választhatja mindig a kényelmes megoldást, vannak döntések amikkel saját magának is fájdalmat okoz, de ezeket is meg kell hoznia és meg is teszi. Jacobnak is kinyílik a szeme és a sarkára áll, ennek ellenére megint neki jut az áldozati bárány szerepe. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy tartogat még nekünk néhány meglepetést.

Nagy érdeklődéssel várom a Breaking Dawn-t, amely magyarul csak 2010 júniusában fog megjelenni. Eredeti nyelven, már most is elérhető, ha nem bírnám ki addig.

Stephenie Meyer Robert Frostot és Az üvöltő szeleket idézi az Eclipse-ben, én azonban kényszeresen Shakespeare-hez nyúlok a Twilight Saga esetében.

"A barátság szilárd minden egyébben, kivéve a szerelem dolgait."

( W. Shakespeare)

A rajongók körében nagy kérdés, hogy melyik táborba tartoznak. Team Edward? Team Jacob? vagy Team Svájc?

Én leginkább Team Jacob. De lehet, hogy megköveznek érte.

P. C. Cast + Kristin Cast - Megjelölve

Zoey Redbird átlagos amerikai tini, nyugodtan éli életét, katasztrófális családjában, gonosz mostoha apja irányítása alatt és tökéletes nővére sötét árnyékában, miközben anyja szinte idegenként tekint rá. Egykor boldog család voltak, de mióta mostohája és a Hit egyháza rátette a kezét az életükre, idegenekként élnek egymás mellett.

Egy napon az iskola folyosóján a Nyomkereső megjelöli Zoey-t, a vámpírok ezüst félholdját teszi a homlokára. Azonnal elkezdődik az átváltozás, Zoey-nak minél előbb az Éjszaka házába kell jutnia. amint anyja meglátja a homlokán a jelet, támogatás és segítség helyett ördögűzőt hív, így Zoey kénytelen megszökni. Végül Redbird nagyi, akiben nem kevés cseroki vér csörgedez, segít neki eljutni új iskolájába és új életébe. Zoey otthont és barátokat talál, de a hatalmi játszmák, a féltékenység és a megkülönböztetés itt sem kerülik el.

Egy újabb vámpíros tinis sorozat ami igyekszik az Alkonyat hullámait meglovagolni és ez, csakúgy mint a többieknek sikeresnek bizonyul. A történet alapvetően nem rossz, de helyenként kicsit már soknak éreztem. Vámpírinternátus? Na ne. De legalább Zoey ugyanolyan szkeptikusan állt az Éjszaka házához, mint én. A vulgáris beszéd ami a tinik szájából kiesik, nagyon idegenül hangzott a könyvben, de lehet, hogy csak az én szememet bántja. Enélkül is tökéletesen meglett volna a történet.

A karakterek alapvetően nem rosszak, Zoey-t igazán meg lehet kedvelni. A vele egykorúak összes problémáját magában hordozza, önértékelés szinte nincs, de azért végül mégiscsak megtalálja a helyét és rájön, hogy ős is különleges.

Meg ugyan nem venném a könyvet, de azért kíváncsi vagyok a folytatásra. Vámpirizmusból új dolgokat nem tudtam meg, de egy kellemes kikapcsolódás volt ami nem igényelt különleges agyi aktivitást.

A borítót viszont kevésbé tudnám megmagyarázni. Zoey-nak nem volt kék szeme, de lehet, hogy a félhold miatt? De akkor is.

Zalán Tibor - Szállás rossz ágyon

Zalán Tibor, szállás rossz ágyon című kötete 2005-ben jelent meg a Tiszatáj Alapítvány gondozásában. Egy kötet amit, ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám tartalmas. Tartalmas érzelmileg, képileg, szívileg, fájdalomilag és életileg. Olyan mintha a költő életének mozaikjait olvasnánk lap-lap és nap-nap után. Emberek akik fontosak, pillanatok amik megrendítőek és kérdések amik megválaszolatlanok.

A versek hangulatát nehéz lenne szavakba foglalni, és felesleges is, mert mindenkire másképp hat. Olvasás közben többször tört rám egyfajta vizuális képsor, már-már filmszerűen.

A szobában teljes a sötét. Az asztalon egy szál gyertya és néhány papírlap. Az egyetlen zaj a költő pennájának sercegése a lapon. Minden este az asztal mellett ül és ír. Kényszeresen örökíti meg életének pillanatait, hátha más is megérti miért vívódik és küzd nap nap után, mi az ami neki fájdalamat vagy örömet okoz. Mitől telepedik rá a kétkedés. A sorok amiket a papírba vés noir stílusban elevenednek meg a szemei előtt, és ha elég jól figyelünk mi is bepillanhatunk ebbe a nagyon személyes vallomásba.

„S míg bent összedől minden

fent száll a fénynek az

angyal vagy kísértet

és zokog mert nehéz a repülés

mely könnyűvé és sóssá

teszi a létet”

(Zalán Tibor / Vagy angyal)

Jennifer Rardin - Harapnivaló

Neve: Jazmine Sparks

Életkora: 25 év

Származása: ember

Foglalkozása: a CIA második számú bérgyilkosa

Társa: Vayl, a CIA első számú bérgyilkosa, vámpír

Hatásköre: földi és természetfeletti erők

Fegyvere: Bánat

Jaz Sparks és társa a több mint háromszáz éves Vayl legújabb küldetése, hogy megmentse a világot a gonosztól, megakadályozza Tor-al-Degan kiszabadítását. Jaz fiatal kora ellenére igen tapasztalt nyomozó és bérgyilkos, szakmájában már most nevet szerzett. Ennek ellenére van mit tanulnia a megfontoltság és türelem terén. Határozottan beszédkényszeres, mindenhez van egy-két „jó” szava és hosszú monológokat folytat le a fejében. Amolyan igazi kemény és magabiztos csaj.

Rardin könyve egy sorozat része, de a többi kötet egyenlőre nem jelent meg magyar fordításban. Ha az Ulpius most jelentette volna meg a könyvet, bizonyára nagyobb sikert aratott volna, a Twilight és társai hullámain.

Nem mondom, hogy halálra izgultam magam a történeten és azt sem, hogy nem tudtam letenni, de szórakoztató volt. Jaz humora remek és beszólásaival igen gyakran megnevettetett. A vámpírság mint olyan, nincs túl boncolva a könyvben, mivel egy olyan korban játszódik ahol ez már cseppet sem lep meg senkit, ahol a vámpírok a rendőrséggel együtt dolgoznak.

A könyv felépítésén nagyon érződik, hogy ez egy sorozat. Mert megmentjük a világot, de maradnak még nyitott szálak a végén. Leginkább Jaz-t és a múltját, ami igen sötét, ismerhetjük meg.

Mindent összevetve jó kis kikapcsolódás volt, amin nem nagyon kellett törni a fejem.

Nicholas Sparks - Szerelmünk lapjai

„A fiatalok türelmetlenek, és folyton úgy érzik, meg kell törniük a csendet. Kár mert a csend nagyon tiszta dolog. Áldott. Közelebb hozza egymáshoz az embereket, mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, akik közt teljes az összhang.”

Noah Calhoun visszatér a második világháborúból és újra kezdi életét. Reggelente kenuval szeli a folyó vizét, napközben saját kezével hozza rendbe házát az utolsó deszkáig, esténként a karosszékében ülve lába mellett kutyájával Tennysont és Thomast olvas. Gondolatai egyfolytában Allie körül járnak, akit 14 évvel ezelőtt ismert meg és akitől azóta sem tud elszakadni.

Allie éppen az esküvője előtt áll, Lonnal a jó nevű, gazdag ügyvéddel. Allie teljesen lemondott a festészetről, pedig egykor nagyon fontos volt a számára. 14 év után egy hirtelen felbukkanó újságcikk miatt, úgy dönt utoljára még egyszer találkozik Noahval mielőtt férjhez megy.

Allie választásra kényszerül. Erősek-e annyira a 14 év után feléledő érzelmek, hogy feladjon mindent ami eddig biztonságosan működött az életében?

Sok minden jutott eszembe a történetről. Először is, hogy ilyen Noah félék nem rohangálnak az utcán. Kenuzik, jól főz, saját kezével építi a házát, háborús hős, verseket ír, Thomas-t olvas és nem utolsó sorban egész életében egy nőt szeret.

Allie féléből azonban, annál több van. Feladja művészi ambícióit, csak mert mások szerint ebből nem lehet megélni, eljegyzi magát egy gazdag jogásszal, bár nem tökéletes, de jó lesz alapon, csak mert ezt várja tőle mindenki és mert nagyon kényelmes.

Sparks -féle, tündérmese szerű romantika, ami persze csak egy tökéletes világban jöhet létre, ahol minden történet vége happy end, az elhagyott mindig megbocsát, és ahol a szerelem mindent legyőz, még az orvostudományt is, és egészen a sírig tart.

Ilyen világ nem létezik, de egy könyv lapjain nagyon is megállja a helyét. Szenvedélyes, érzelemmel teli regény, szívszorító befejezéssel, ami ha nem lett volna nem mondanám, hogy kategóriájában, Sparks könyvének a dobogón a helye.

(A történetből 2004-ban Nick Casavettes készített filmet.)

Cziegler Orsolya - Baj van a gyerekemmel?

„Gyermekeink a mi kisugárzásunkból merítenek erőt, kapnak példát a helyzetek optimális megoldásához.”

Cziegler Orsolya az Én? Te? - Mi! című kötete után újabb darabbal gazdagította a Saxum kiadó „Az Élet dolgai” sorozatát.

Baj van a gyerekemmel?

Ezt a kérdést minden szülő számtalanszor felteszi önmagának és másoknak is. A szerző ezen kötetében a csecsemő és a kamasz kor közötti időszakban leggyakrabban előforduló pszichológiai problémákat és az ezekhez kapcsolódó konkrét panaszokat foglalja össze. Ezzel segítséget nyújt, hogy idejében felismerjük gyermekünk betegségét és megtegyük a szükséges lépéseket. A szülők gyakran bizonytalanok, hogy melyik az a pont ahol szükséges orvost vagy szakértőt bevonni. A könyv olvasása nem helyettesítheti a szakértői vizsgálatot, de iránymutatást adhat ahhoz, hogy melyek azok az esetek amikor elkerülhetetlen segítséget kérni.

A szerző a leggyakoribb pszichológiai problémák mellett egy egész fejezetet szentel a szülők talán legnagyobb félelmének a drog és alkohol problémáknak is.

Rövid, tömör, de annál tanulságosabb olvasmány amely mellőzi az átlagember számára nehezen érthető szakmai nyelvezetet. Ajánlom azoknak akiknek gyermeke van, vagy majd lesz, vagy csak egyszerűen érdeklődik a gyermekek lelki fejlődése iránt.

Salman Rushdie - Hárún és a mesék tengere

„A mérgek megfakították a Meseáramok szivárványszíneit, minden szín szürkébe hajlott, márpedig tudni való, hogy a mesék legjobb részei éppen a színekben vannak kódolva: a színek adják a történet élénkségét, ritmusát, sodrását, könnyedségét, egyszóval savát-borsát.”

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer Alifbá országában egy város, minden városok legszomorúbbika, amely már a nevére sem emlékezett. Itt élt Hárún, a nagy mesemondó, a Bla-bla-sah, Rasid kalifa fia.Egy baljós napon Szoraja Hárún édesanyja elszökik otthonról és Rasid Kalifa bánata olyan nagy lesz, hogy többé már nem tud mesélni. Hárun figyelme is mindenről elkalandozik pontosan 11 perc után. Hárún mindent megtesz, hogy Rasid szomorúságát enyhítse, de minden próbálkozás hatástalan. Egy éjszaka találkozik Hahával a vizidzsinnel aki épp Rasid mesecsapját igyekszik elzárni. Ekkor kezdődik Hárún nagy kalandja, amely során eljut egy Banka hátán a föld másik holdjára, Kahanira, ahol a Gappik és a Csúpválák vívják küzdelmüket a meseócánért és Bátcsít királykisasszonyért.

Rushdie igazi mesemondó. Bűbájos történetet mesél el, amelynek minden egyes fejezetéből egy-egy teljes mesekönyvet is meg lehetne tölteni. A jó és a rossz klasszikus küzdelme. Bűbájos történet, ami a hétköznapok gondjaiból egy kicsit elvarázsolja az olvasót egy egészen más világba.

Nem igazán felnőtt mese, de nem is gyermek irodalom, valahol a kettő között helyezkedik el, ezért a gyermeklelkű felnőttek és a felnövőben lévő gyermekek élvezhetik leginkább.

A történetből a Budapest Bábszínház előadást készített, melynek bemutatója 2009. októberében lesz.

Fejős Éva - Bankok Tranzit

Heten utaznak egyszerre, egy irányba. Az uticél a folyamatosan nyüzsgő metropolis Bankok. Hét kereső, akik mind kutatnak valamit. Egyesek feloldozást, mások nyugalmat. Van aki élete utolsó nagy kalandjára vállalkozik, és van olyan is aki a származására kiváncsi. Közülük néhányan megtalálják azt amit, vagy akit kerestek, mások pedig új életre lelnek. Paul, David, Lian, Helen, Anne, Simon és a bankoki madám Saolla útja keresztezi egymást. Vajon a sors keze, vagy csupán véletlen?

Fejős Éva hét keresője mind különböző karakter, de egy valami összeköti őket. Mindnyájuk életet egy ponton megpecsételődött. A kérdés csak az, ki hogyan viseli ezt. Van aki tovább lép, van aki a mélyére ás, és akad olyan is aki lemossa magáról és tiszta lapot kezd.

Fejős Évát a csajos könyv szerzők közé sorolják, de ez a könyv kicsit kilóg ebből a kategóriából. A végkifejlet eléggé kiszámítható, azonban a történet vezetés és szereplők élete egyáltalán nem könnyed. A keresők történetei mind külön szálon futnak és filmkocka szerűen ugrálunk az egyes jelenetek között, akár oldalanként is, így igazán sose mélyülünk el egy-egy szereplő érzelmi világában. Az eseményeket puzzle szerűen az olvasónak kell összeilleszteni. A cselekmény felépítése a Hotel Baliban is hasonlóképpen történt, azonban ott gyakorlatilag négy szereplőt kellett szétválasztani, még itt hetet. Ennek eredményeként gyakran kényszerültem visszalapozni sok-sok oldalt, hogy pontosan értsem az eseményeket. Ezzel szemben ha nem lett volna az ugrálást valószínűleg elég unalmas lett volna a regény, így legalább volt okom, hogy újra és újra visszatekintsek egyes részekre.

Hogy kinek is ajánlom? Azoknak egyáltalán nem, akik nem szeretik a több szálon futó cselekményt.