Lissa Price: A testbérlők

A könyv ajánlója szerint ez a kötet méltó utóda az Éhezők Viadalának. Bevallom nem igen hittem el, egészen addig amíg el nem kezdtem olvasni... csak azt vettem észre, hogy már a felénél tartok és vészesen fogynak az oldalak.

Ebben a műfajban nehéz olyat kitalálni amit nem koppintottak, nem érződik rajta, hogy már olvastad valahol.

Újdonságként hatott, hogy valamikor a távoli jövőben egy háború után az egészséges, és szép fiatalok testét ki lehet bérelni, bele lehet bújni, hordani mint egy kényelmes pulóvert. Az idősek visszakapják a fiatalságukat, egy általuk kiválasztott testben, ami újra képes szaladni, csábítani, randevúzni, bulizni-vagyis újraélhetik azokat a rég elfeledett időket.

A hajléktalan Callie-nek nincs más választása mint, hogy bérbe adja a testét egy gazdag öreg nőnek, hogy végre tető legyen a feje felett és öccsének ne kelljen többé éheznie.

Persze nem megy simán a dolog, Callie épphogy belerázódik a dologba máris veszély fenyegeti a biztos megélhetését.

Tetszett ,hogy nem kellett várni, hogy végre történjen valami, már az elejétől kezdve izgalmas volt és sosem tudtam mi jöhet még, Callie nagyon szimpatikus volt, és hihetően lett megírva ez az utópisztikus könyv.

A végénél picit húztam a szám, mert  úgy tűnik a szerző képtelen lesz kikerülni  szerelmi háromszög klisét.

Mindent összevetve szerintem egy remek sorozat lesz, én nagyon várom a következő részt. Sőt az sem bántam volna ha ez a rész kicsit hosszabbra sikerül.

Robert J. Sawyer: Lélekhullám

"Peter Hobson egy fiatalkori trauma hatására megszállottan dolgozik egy olyan berendezésen, amelynek segítségével egyértelműen megállapítható az ember halálának pontos pillanata. Kísérletei során sikerül megfigyelnie, hogy a biológiai élet véget értével az agyból alig érzékelhető elektromos energia távozik. Ezt elnevezi „lélekhullám”-nak, és kutatásai új célpontjaként a halál utáni élet lehetősége felé fordul. Legjobb barátjával, a számítástechnikai zsenivel közösen szimulált komputeres másolatot készítenek Peter tudatáról, majd kis módosításokkal három példányban lemásolják. Az újabb kísérletekkel azt próbálja bizonyítani, hogy az ember lényének létezik egy halhatatlan része, mely a testtől függetlenül képes örökké élni. A három szimulált tudat azonban csakhamar megtalálja a kiutat a zárt, szigorúan ellenőrzött számítógépes környezetből, és birtokba veszi az internetet. Nem sokkal később pedig szaporodni kezdenek a titokzatos halálesetek. Vajon kideríthető-e, melyik tudatmásolat felelős a történtekért, de ami még fontosabb, visszazárható-e az elszabadult, halhatatlan szellem a palackba?

Robert J. Sawyer Nebula-díjas regénye komoly tudomány- és vallásfilozófiai kérdésekre keresi a választ, de emellett egy pillanatra sem felejt el izgalmas kriminek maradni."

A Nebula-díj emlegetése felkeltette az érdeklődésemet, számos általam igencsak megbecsült könyvet jutalmaztak már ezzel a kitüntetéssel (Neurománc, Randevú a Rámával stb.), éppen ezért a Lélekhullámtól is legalább hasonló mélységet és izgalmakat vártam. A másik indok az érdeklődésemre pedig a szerző későbbi könyve, a Flashforward volt, mivel nagyon jó könyvnek találtam.

A két fő tudományos szál mellett - a lélekhullám megtalálása illetve lemásolt emberi tudat alapján létrehozott MI-k kordában tartása - a főhős Hobson és felesége kapcsolatába is betekintést nyerünk, mely többek között a titokzatos gyilkosságsorozat alapját is adja. Ez a vonal elég nagy hangsúlyt kap, így senki se számítson egy akciódús sci-fi könyvre, a gyilkosságsorozat és a nyomozás is csak a könyv második felében kerül majd előtérbe.

Szerintem egy jó scifi esetében az is fontos, hogy láthassuk, miképpen befolyásolja egy tudományos felfedezés az emberi társadalmat és milyen rövid vagy hosszútávú hatásai lesznek. A lélekhullám esetében időnként különböző hirdetések és híradások szakítják meg a cselekményt, így értesülünk Hobson felfedezésének globális hatásairól. Ebből nem sok van, de elgondolkodtatóak, nagy hiba lett volna Sawyer kihagyni egy ilyen ziccert.

Hamar végigértem a történeten, viszont olyan érzésem volt, hogy talán szerencsésebb lett volna kevesebb szálon vezetni az eseményeket. Kicsit úgy éreztem mintha az író maga se tudta volna eldönteni, hogy ezek közül melyik érvényesüljön jobban. A hálózaton kószáló önálló MI-k ötlete ugyan nem újkeletű dolog (a könyv megjelenésekor sem volt az), ebben a kontextusban nyilván inkább a halhatatlan lélek, a tudat megbontásának és változtatásának lehetősége volt a fókuszban, de szerintem még lehetett volna tovább is bontogatni a Peter-Cathy szál helyett. Kár, mert ebben még lett volna potenciál.

Kellemes kikapcsolódást nyújtott, sok kérdést vet fel, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni. Személy szerint a lezárással nem voltam kibékülve, szerintem jobban jártunk volna egy nyitott befejezéssel.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Menekülési kísérlet

"Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől. Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen.

A második történet idejére már az utazás mindennapos módjává vált a null-T, és fiatalok járják a kozmoszt, egyre újabb lakott világokat fedezve föl. Két ilyen felderítőt egy titokzatos harmadik férfi elvezet egy ismeretlen bolygóra, amelyet emberhez hasonló lények laknak egyfajta kora-feudális társadalmi berendezkedésben. A világ primitív technikai szintjéből csak egyvalami lóg ki: egy különös autósztráda-szerűség két hatalmas kráter között. Ezen a sztrádán anakronisztikusan modern járművek haladnak megállíthatatlanul, eltéríthetetlenül. A megmagyarázhatatlan, fejlett technika nem hagyja érintetlenül a bolygó társadalmát, és a földi látogatók riadtan ébrednek rá, hogy e távoli világban történelmük egyik legsötétebb időszaka készül megismételni önmagát."

Eddig sajnos nem volt szerencsém a Sztrugackij fivérek munkásságához, de ami késik nem múlik. Tapasztaltabbak véleménye szerint más Sztrugackij művekhez hasonlítva ezek mindenképpen halványabbak, én ezt nem tudom megítélni. Önmagukban nézve őket, úgy érzem sikeres volt az első találkozás, kedvező benyomásokkal, mindenféleképpen lesz folytatás. Csak még nem tudom mi következzen?

Az első kisregény a Szivárvány nevű bolygón játszódik ahol elszánt tudósok kutatják a hullám nevű jelenség természetét valamint a null-transzportot. A kísérletek azonban hirtelen kudarcba fulladnak, a bolygó lakosságát pedig minél előbb evakuálni kell. Ártatlan gyerekek, művészek akik új benyomásokért jöttek a bolygóra, a tudománynak élő mérnökök, turisták és sokan mások. A mentőhajó raktere igencsak szűkös, így nem kétséges, hogy nem mindenkit és mindent lehet megmenteni, mielőtt a közeledő hullám eltöröl mindent a felszínről.
Ki vagy mi a legfontosabb ilyenkor, hogyan lehet ezt eldönteni? És vajon kinek a feladata eldönteni? Milyen érzés lehet az embernek szembesülnie azzal, hogy élete munkáját már sosem ismerheti meg a jövő generációja, hogyan lehet elfogadni a lassan de biztosan közeledő véget? Ennél jóval több morális kérdés merül fel az alig százharminc oldal alatt, igazán elgondolkodtató olvasmány. Kicsit talán hosszabb a felvezetése, mint kellene.

A Menekülési kísérlet című kisregényben Vagyim, a strukturalista nyelvész egy Saul nevű fura alak felbukkanásának köszönhetően egy teljesen ismeretlen bolygó felé veszi az irányt a pilóta Antonnal karöltve. Az újonnan felfedezett bolygón azonban ruhátlan, elkínzott emberszerű lényeket találnak fogvatartók gyűrűjében. Noha nem értik egyértelműen a helyzetet, mindenképpen közbeavatkoznak, hogy valamiképpen segítsenek az idegeneknek. A középkori szintű társadalom tagjaival szót érteni nem egyszerű, ez pedig még további problémákat okoz. Ez a kisregény szerintem még izgalmasabb mint az előző és talán még fontosabb témát feszeget. Milyen szabályok uralkodnak ezen a bolygón, kitől is kell tartani? Szabad-e egy fejletlenebb társadalom történelmébe avatkozni akár a legnagyobb jószándékból kifolyólag? Nem okoz-e ez nagyobb kárt, mint hagyni egy társadalmat fejlődni a maga útján és tanulni a hibáiból? A felvetés nem is alaptalan, láthattunk már erre példákat a múltban.

Igazán szórakoztató és elgondolkodtató mindkettő kisregény, végeredményként pedig azt mondhatom, hogy az első találkozásom a Sztrugackij fivérekkel roppant jól sikerült, már gondolkodok is rajta, mit olvassak tőlük legközelebb.

Raana Raas: Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse

Utolsónak Raana Raas Csodaidők - Az ogfák vöröse c. könyvét olvastam idén. Természetesen a Moly hatására, mert hihetetlen rajongótábora van ott, és Eta (Görgey Etelka), az írónő is aktív tagja a Molynak, jó kapcsolatot alakított ki az olvasóival.

Nos, be kell valljam, az elején majdnem félretettem úgy az 50. oldal környékén. A stílusával nem voltam kibékülve, elég döcögős volt, a történetet pedig nem tartottam eléggé érdekesnek. Aztán valami mégis tovább vitt és egyre jobban belemerültem, ahogyan az írónő is egyre jobban belejött az írásba és azt vettem észre, hogy ez engem érdekel.

A történetet nem fogom leírni, rajtam kívül szerintem már szinte mindenki olvasta a könyves világban. Érdekesnek és ötletesnek tartom, hogy a történetet három lényeges és különböző nézőpontból kísérhetjük figyelemmel és nagyon tetszik, hogy a mi világunkban is jelenlévő erkölcsi-társadalmi problémák jelennek meg benne, amiket nagyon józan fejjel ábrázol az írónő, semmi sem fekete vagy fehér. A hagyományokat követő, kötöttebb niesiek társadalmát valamint a liberálisabbnak tűnő külsősökét és a köztük lévő feszültséget vázolja fel nekünk az írónő a regényben egy nagyon távoli jövőben, nagyon távoli bolygókon. De igazából nem is jó szó a vázolás, mert annyira aprólékosan van kidolgozva a Kaven, a niesiek társadalma, a szokásaik, külsőségeik, nem beszélve a politikai eseményekről, ami igazán figyelemre méltó.

Ami nem teljesen világos, hogy ez a sorozat igazából kinek íródott. De lehet, hogy ez azért van, mert még nem olvastam sci-fi szerű regényt. Én személy szerint a stílust eléggé ifjúságinak tartom, viszont a sok politikát meg pont nem. Valahogy érdekes ez az összetétel, de talán éppen ettől ilyen érdekes ez a könyv is.

Ezt az első részt igazából egy felvezető, szereplőket bemutató résznek éreztem a továbbiakhoz, érdekességei ellenére számomra nagyon falhozvágós dolgok nem voltak benne. Kíváncsian várom a következő részt.

Douglas Coupland:Barátnő kómában

A végzet felé haladunk .A jövő még nem létezik.A sors a lúzereké."

Jared 1979 Januárjában tizenévesen meghal...Ő meséli el barátai -Richard,Pam,Wendy,Linus,Hamilton,és Karen életét.

Érdekes ,fura hangvételű történet,kis fantasy beütéssel.

Karen és Richard tizenhét évesek,életük első szeretkezése után Karen pár szem válium és kis alkohol után kómába esik...előtte még zavaros beszélgetésükkor egy levelet ad Richardnak...Karennek látomásai vannak egy sivár,sötét,és hideg világról ahol mindenki halott...

Karen kómája túl hosszú, túl értelmetlen...barátai szép lassan felnőnek,próbálnak értelmet találni az életben,szerencsét próbálva útnak indulnak,hogy aztán ugyanott találkozzanak újra-Karen ágyánál.

Richardnak elég sokk Karen kómája-amire az orvosok sem találnak magyarázatot-de mikor közlik ,hogy Karen terhes Richard végleg elveszti a talajt a lába alól...

Mindannyiuknak megvan a saját démonja a drog,vagy az alkohol.

"Miért tűnik az élet olyan hosszúnak és rövidnek egyszerre?"

Karen tizenhét év,tíz hónap,és tizenhét nap kóma után felébred...elkezdődik az élete..még emlékszik az utolsó házi feladatára,arra hogy tizenhét éves...

Karen gyorsan alkalmazkodik a világhoz,újságok,tévék ostromolják.Lányára ugyan idegenként tekint de Richard iránt érzett szerelme változatlan.Barátait olyannak látja amilyenek...egyikük sem találja a helyét,egyikük sem boldog.

Aztán Jared a halott barát újra megjelenik az életükben,és vele együtt eljön a világvége is.....

"...A jövő nem jó hely.Sötét és könyörtelen,s minden értelmetlenné vált benne."

Szürreális,érdekes,és izgalmas könyv az életről,annak értelméről, a boldogság keresésről.Nekem már maga a kóma köré épült sztori is elég lett volna,de így még egyedibb lett.Egy kis idő kellett mire átálltam a furcsa hangvételre és stílusra,de nagyon illet a történethez.Akinek tetszett az Öngyilkos szüzek-hangvétele,stílusa,története ,ezt a könyvet is igazi csemegének fogja tartani.

A furcsa borító,és cím ne tartson vissza senkit.Élvezettel olvastam minden egyes sort bár alapvetően távol áll tőlem ez e világvége hangulat az összes kellékkel együtt,ez most nagyon jóra sikerült.

Steven Hall: CáPAca - Rorschach-játszmák

Eric Sanderson egy nap emlékezetkiesésre ébred. Fogalma sincs, hogy ki is ő valójában, teljes személyiségét elvesztette. Egyik kiindulópontja első Eric Sanderson, azaz önmaga korábbi üzenetei, melyek utasításokat, útmutatásokat tartalmaznak.

De ott van Dr. Randle, a terapeuta is, aki látszólag szintén segíteni szeretne. Kire hallgasson? Kinek az útmutatásait kövesse, hogy megtalálja újra önmagát.

Vagy inkább Dr. Odorus nyomába kéne eredni, akihez csak gondolat-, fogalomtöredékek vezetnek?

A történetben végigizgulhatjuk menekülését, csatáját a ludoviciátorral, a kézzelfoghatatlan gondolathallal. Ez a lény falta fel mindenestül a személyiségét, gondolatait, emlékeit, fogalmait. Visszaszerezhető a régi élete? Hiszen az ellenség semmivel sem veszélytelenebb egy igazi cápánál.

Szerelmi szálat is nyomon követhetünk a könyvben. A társ, a segítő a fiatal lány, Cserkész, aki talán az első Eric életéből való lánnyal azonos???

Szívesen megnézném a már készülőben lévő filmet.

Bár nem az én műfajom, jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket. Ettől függetlenül magával ragadott, sodródtam vele. Együtt izgultam Eric-kel, hogy időben beállítsa a diktafonokat a ludoviciátor ellen. A fülszövegben szereplő pszichothriller meghatározást kicsit túlzásnak tartom.

Cory Doctorow: Kis testvér

Az itthoni blogosoknak, akik írói babérokra pályáznak bíztató példa lehet Cory Doctorow. A 2000-ben indult Boing Boing társbloggereként már szerzett magának egy kis ismertséget, abszolút hírnevet azonban a 2008-ban megjelent Kis testvér című könyvével szerzett. Jelenleg is közreműködik az említett blog szerkesztésében, de amellett, hogy még ír is, újságcikkeket is szokott publikálni.

A 17 éves Marcus egy nem túl távoli jövőbeli San Fransisco-ban él boldogan. Nem szenved hiányt semmiben. Szereti a barátait, akikkel kisebb nagyobb stikliket is véghezvitt már és a történet elején is épp lógni készülnek az iskolából, hogy egy nem túl legális játékban vegyenek részt. Nem sokkal ezútán hirtelen feje tetejére áll a világ. Porfelhő és rémülten rohanó emberek mindenütt. San Fransisco-t terrortámadás érte. A négy jó barát a hangszórók ordításainak engedelmeskedve követi a menekülő tömeget és a közeli metróállomáshoz futnak. Azonban meggondolják magukat és inkább visszatülekednek a szabad levegőre. Nagy hibát követnek el ezzel, segítség helyett kemény karok ragadják meg őket és megkezdődik a Belbiztonsági Hivatalnak (BH) köszönhető rémálom, amit valami csoda folytán csak a fiatalok éreznek a felnőttek azonban egy szükséges rossznak tartják, aminek kellemetlenségeit elviselhetőnek tartják cserébe azért, hogy elkapják a bűnözőket. Megszűnik a magánélet, lehallgatják a telefonokat, kamerákkal figyelik meg az utca emberét, lekövetik az internetes aktivitásokat és antennás kocsikkal szűrik ki a vezeték nélküli internet azon belül is az egyre népszerűbb és illegális Xnet felhasználóit. Rengeteg embert letartóztatnak, elviszik őket ismeretlen helyekre akikkel aztán úgy bánnak ahogyan nekik tetszik. Marcus nem felejt és nem is hagyja annyiban amit vele és barátaival tettek, meg akar fizetni a BH-nak és olyannak akarja újra látni Amerikát, mint a terrortámadás előtt: félelem nélküli élettel és szabad szólásjoggal. Kezdetleges eszközökkel a tarsolyában veszi fel a harcot ellenük, de a megfelelő emberek bevonásával a megfelelő pontra mért csapásokkal a BH félni kezd.

A Kis testvért az 1984-el emlegetik egy lapon és sokak szerint méltó utódja is.

Nem tudok ehhez hozzászólni, mert az 1984-et továbbra sem olvastam, pedig párszor már megígértették velem. A tudatalattim még ellenállni látszik, mert még csak a közelébe sem megyek annak a polcnak, amelyiken találni lehet.

Tehát maradok a Kis testvérnél, amelynek címe egyébként a Nagy testvér mintájára jött létre. A nagy testvér szeme ugye mindent lát, de ki is az aki figyeli a nagytesót? Hát a kis testvér, ki más!? A fő témája a rabságban remélt biztonságérzet a szabadság illúziójával meghintve. Ez az amit vágynak a felnőttek és ez az aminek paradoxonját a többség valahogy nem érzi, nem látja. És bár Marcus figurája nekem nem volt szimpatikus (ha nincs a közelben fegyveres erő akkor nagyon nagy szája tud lenni) abban azért mindenképpen igaza volt, hogy miközben naponta több tucat embert tartóztattak le és vallattak ki (köztük rengeteg kiskorút), addig egyetlen terroristát sem tudtak még felmutatni.

Mialatt a könyvet olvastam végig Michael Moore - Kóla, Puska, Sültkrumpli című filmje járt az eszemben, abból is egy bizonyos rész, amikor is azt boncolgatja vajon miért van sokkal több egy főre jutó gyilkosság az USA-ban, mint északi szomszédjaiknál, Kanadában, ahol szintén (elnézést a szóhasználatért de) fegyverbuzik élnek. Bár az ő felfedezése nem hivatalos és nem is bizonyított, azért elgondolkodtató: szerinte azért van mindez, mert az amerikai emberekbe minden nap azt sulykolják, hogy félniük kell. Félni kell a terroristáktól, a más bőrszínűektől, a szomszédtól, és az idegentől egyaránt. A híradóik és sorozataik tele vannak katasztrófa hírekkel, gyilkosokkal és csupa-csupa vérrel, így hát nem csoda hogy lassan már mindenki fél valamitől vagy valakitől.

Ezt éreztem ebben a könyvben is: az állandó félelem miatt senkiben sem bíztak meg, bezárkóztak és kígyót-békát kiabáltak arra, aki ellen érvelni mert. Az újságok persze itt is csak a pénzre, a bevételre hajtanak és cseppet sem érdekli őket az igazság. (ez mondjuk a legtöbb országban így van)

Doctorow kőkeményen megragadta a lényegét ennek az egész jelenségnek és szinte tökéletesen adta át ezt olvasóinak. Bár meg kell vallanom a számítástechnikai magyarázatoknál sokszor elmerengtem vagy keresztbeállt a szemem, mert nekem kínai volt amit magyarázni próbált. Kedves ötlet volt ezt tőle, csak nem számolt az olyan informatikai analfabétákkal, mint amilyen én is vagyok.

A magyar kiadásról: rengeteg benne az gépelési hiba, volt, hogy egyetlen oldalon hármat is találtam. Ez egy idő után már elég zavaró volt. A borító tetszik, olyan nemesen egyszerű, mégis lényegre törő, bár az amerikai és angol kiadásé azért még jobban bejön, azok olyan fiatalosan vagányak. :-) (Balról jobbra: amerikai, angol)

Raana Raas: Árulás (Csodaidők 3.)

Etának: köszönöm hogy kíváncsi vagy a véleményemre, és sajnálom hogy ennyit kellett várnod erre.

Hogy milyen könyveket tartok abszolút tökéletesnek? Először is olyanokat, amik akkor is velünk maradnak miután elolvastuk őket, álmodunk róluk miután párnára hajtjuk a fejünket és töprengünk mi lett volna ha ez és az a szereplő nem így vagy úgy döntött volna. Vajon mi történt volna? Más lenne a végkifejlet, más lenne a hatása, vajon más szemmel nézném az egészet? És persze ott az örök kérdés vajon milyen lesz a folytatás és mikor jelenik végre meg? Másodszor pedig tartsa bennem a lelkesedést és ha leteszem a könyvet akkor is vágyakozó szemekkel nézzek az irányába.

Ezért is szeretem a Csodaidők sorozatot, mert minden ilyen kritériumomnak megfelel. Ha egyszer elkezdem nem tudom letenni, ha a végére értem nem vagyok képes elszakadni a történettől és a szereplőktől. Csak tegnap fejeztem be a könyvet két napos olvasás után, de egész este kísértettek a szereplők álmomban. Jól aludtam tőle? Nem! Szeretem mégis az ilyet? IGEN! Biztosan sokan értik miről is beszélek, ezért nem is taglalom tovább mi is ez a …. megszállottság? Legyen. A történet megszállottja vagyok ilyenkor.

A harmadik rész színvonala semmit nem változott az első két könyvhöz képest, a történet viszont annál nagyobb fordulatot vett.

Judyval kezdődik a történet, akiről hamar megtudjuk, hogy orvosnak tanult, és éppen a frontra készül. Arra a frontra, ahol - tudomásán kívül - az Paul Martyn a főparancsnok akit ő még Yaan Raas néven ismer. Giin aki még mindig gyászol, töretlen erővel akarja védeni a Kavent és azok lakóit, még akkor is ha azok sokszor fittyet hánynak az ő figyelmeztetéseire, és majdhogynem meghurcolják. Yaan pedig próbál úgy háborút nyerni hogy az minél kevesebb véráldozattal járjon, közben pedig húgáért Judyért is aggódik folyamatosan. Valaki Yaan életét akarja, kerüljön az bármibe, de Giin elhallgattatására is komoly erőfeszítéseket tesznek. Judy a régi, külsős nevén él, de sokszor érződik úgy hogy csak hajszálon múlik kiderül-e ki is ő valójában. Szerencséjére azonban egy nagyon jó barátot kap a sorstól aki vigyáz rá, megóvja és figyeli majd’ minden lépését. Giin új lelki társra talál, aki csillapítja kissé gyászát és önvádaskodását, de a saját közössége szemét még nem tudta felnyitni és megint újabb támadásokat kap. Yaan lelkiismerete pedig állandóan a katonai kötelességtudat és a még megmaradt családtagjainak védelme között lavírozik.

Hármuk közül valakit elárulnak. Hármuk közül valaki még a többieknél is jobban szenvedni fog, miközben az emberiség java töretlenül folytatja önpusztító háborúját.

Miután elolvastam az utolsó sort is, kimorzsoltam a nem nagy meglepetésként kicsorduló könnycseppet a szememből, már nem lepődtem meg annyira, mint az előző résznél. Most már biztos voltam benne, hogy olyan eseménynél lesz vége, ahol az ember 100-szor is megnézi tuti biztos nem bújt-e meg még néhány oldal a kötet végén, mert ez nem igazság, hogy így legyen vége. Mint mondtam felkészültem, de attól függetlenül kissé csalódtam, hogy már megint várnom kell. Bár ez az érzés is igen vegyes, mert most érem azt, amit a Harry Potter láz idején éreztem. Várom már, hogy megtudjam a végét, de valahogy mégsem akarom, hogy eljöjjön a perc, amikor a kezemben tartom az utolsó részt, mert akkor az azt jelenti, hogy vége, nincs több várakozás a Csodaidőkre, nincs több találgatás és nincs több izgalom. Judy, Giin és Yaan búcsút int és már nem szól hozzánk többé.

Bár így is rezgett a léc, hogy megkapjuk-e egyáltalán a harmadik részt, hisz az első két rész kiadója az Animus hosszas megfontolások után úgy döntött, hogy mégsem adja ki a sorozat többi részét. Merthogy ez a sorozat nem népszerű. Merthogy nem veszik elegen a könyvet. Amit viszont meg egyszerűen nem értek!!! Nem jut el az infó a könyvről azokhoz, akik szeretik ezt a műfajt? Vagy ha igen akkor mi az ami zavarja őket? A különös írói név? Hogy nincs szembetűnő helyen a könyvesboltban? Vagy a borító netán? Vagy mi? Én nem szeretem a politikai szócsépléseket, nem szeretem a könyvbezárt rétestésztát sem a szájbarágást, úgyhogy el lehet nekem hinni, hogy nem nehéz a könyv és nem is gyerekes, és aki szerintem szerette például Stepheni Meyertől a Burok című könyvet annak ez is bejönne annak ellenére hogy ebben jóval több az intrika és az akció, csak esélyt kell neki adni.

Tehát adott egy nagyon jó színvonalú könyv egy nagyon jó írói stílussal és fantázia világgal. Mégis harcolni és izgulni kell azért, hogy olvashassuk a folytatásokat. De Görgey Etelka nem hiába talpraesett és annyira sokoldalú. Saját kiadót alapított arra a rövid időre, amíg meg nem jelenik a két befejező rész, és egyéni vállalkozásban kiadta a szóban forgó kötetet. Bátorság és lojalitás. Szerintem ezek a szavak jellemezőek ezen tettére. Bátor volt, mert a honlapján tett közvélemény kutatás ellenére nem lehetett biztos benne hogy megtérül-e a befektetése, és lojális mert nem hagyta hogy a sorozat rajongói hoppon maradjanak. Az egész szervezése profi volt. Mi előre megrendeltük és maximálisan bízva Etában előre kifizettük a könyvet, majd nem volt már hátra mint várni azt a bizonyos napot amikor átvehetjük a könyvet. Erre a Bookstationben került sor még júliusban, ahol boldogan vehettük kézbe az ígért kötetet. A könyv az első két résszel együtt továbbra is megrendelhető a honlapon.  Személyes krahok és elfoglaltságok okán azonban nem tudtam kézbe venni a könyvet egészen mostanáig.

Személyes megjegyzésként még annyit, hogy két embert máris megfertőztem a Csodaidők lázzal, és nagyon örülök, hogy most már ők is ugyanúgy lelkesednek a sorozatért mint én, és ők is kaparják a falat a folytatásért akárcsak jómagam. :) Remélem többen is kedvet kapnak majd még hozzá, mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy NEM BÁNNÁK meg azok, akik szeretik a fantasyt és a sci-fit. Hisz van benne minden, ami kell, stílus, izgalom, kidolgozott háttértörténet, rengeteg újdonság és szereplők akikért aggódhatunk.

Szurkolok egy esetleges külföldi megjelenésnek! Talán odakint ezerszer jobban megbecsülnék, mint idehaza, és ha kint sikeres lenne, akkor már itthon is kéne.

A negyedik rész ha minden igaz idén tavasszal várható, szintén magán kiadásban. Tehát érdemes figyelni a Csodaidők honlapját!
Addig is azok, akik már olvasták a harmadik részt, olvassák el - ha szeretnék - a negyedik rész első fejezetét.  

Borostyán, Budapest 2010. február 1.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Suzanne Collins könyvét alig egy éve adták ki Amerikában máris több millióan olvasták világszerte. Idén novemberben pedig a mi könyvesboltjaink polcait is megrohamozta. Már annyi jót olvastam róla, hogy már jó ideje kacérkodtam vele: megrendelem magamnak, mert ezt nekem is olvasnom kell. Aztán véletlenül megtudtam, hogy az Agave hamarosan kiadja és velem madarat lehetett volna fogatni.

Ez egy olyan disztópikus könyv, amiben összemosták a Big Brothert a Battle Royale-lal, a romantikát a mészárlással.

A történet szerint a nem túlságosan távoli jövőben az Észak Amerikai kontinens régi formájában megszűnt létezni. Helyette a diktatórikus Panem született meg, amely 13 körzetből közepén a Kapitóliumból áll. Bár már ez sem egészen igaz, mert egy lázadást követően a 13. körzet porig bombázták. Hogy a többi körzet még álmában se gondoljon hasonló lázadásra, évről évre egy halálos kimenetelű viadalt szerveznek meg a Kapitóliumban, amelyet élő adásban nézhetnek végig Panem lakosai. Nem csak hogy végignézhetik, végig is KELL nézniük, a bajnok kilétére történő nagy pénzekben történő fogadások azonban már fakultatív jellegűek. A 24 résztvevő mind 12 és 18 év közötti gyermek, minden körzetből egy fiú és egy lány akit sorsolás útján választanak ki (bár van ahol önként jelentkeznek). Közeleg már az óra, amikor kihirdetik a 12. körzet bajnokait. Katniss Everdeen – akinek szemszögéből kísérhetjük végig az eseményeket - pedig még egyszer vadászni megy legjobb barátjával Gale-lel, hisz mindenre fel kell készülnie. Ha őt sorsolják ki akkor édesanyja és 12 éves húga magára marad. Katniss lélekben már felkészült mindenre, a legrosszabbra azonban mégsem számított. A sors úgy hozza, hogy végül nem szokványos keretek között, de mégis bekerül a viadalra. Ekkor éri a második meglepetés. Kisorsolják a fiú résztvevőt is, és nem akar hinni a fülének. A sors fintora, hogy Peeta utazik vele a Kapitóliumba, az a fiú aki egyszer már megmentette az életét. Katniss gondolatában feltámadnak az oltalmazó érzések, de hamar észhez kap: a Viadal a túlélésről szól, és a végén – akárcsak a Hegylakóban – egy maradhat. Előbb vagy utóbb, egymás vagy más keze által, de egyiküknek mindenképpen meg kell halnia.

Miután elbúcsúztak szeretteiktől, felszállnak a vonatra, amely egyenesen a Kapitóliumba száguld velük. Útitársaik: Effie Trinket és Haymitch Abernathy. Haymitch a 12. körzet egyetlen még életben lévő bajnoka, ezért neki jár ki a tisztség, hogy saját körzetének bajnok jelöltjeit ő maga menedzselje és készítse fel lelkiekben a dicsőséges játékra (magyarán: a földi pokolra).

Katniss és Haymitch nem lesznek a legjobb puszipajtások, de a lány hamar belátja, hogy ha haza akar térni a családjához akkor el kell fogadnia a férfi szabályait és játszania kell a közönségnek mindhalálig, hisz a szponzorok azokat a játékosokat támogatják pénzzel és különböző tárgyi javakkal, akiket esélyesnek tartanak a viadal megnyerésére. És ha szerencsés lesz, akkor az életét köszönheti majd az őrjöngő néző seregnek. Ő pedig olyat mutat nekik cserébe, amit még nem láttak Panem történelme során!

Suzanne Collins nem elsőkönyves író, mégis csak most fedezte fel magának a világ ennek a fantasztikus (igazából sci-fi) könyvnek köszönhetően bár gyerek tévéműsorokban már rengeteget bizonyított, több Nickelodeon műsor készítésében részt vett. A történet alapja nem újdonság, láttunk, olvastunk már hasonlót, mégis magával ragad az egész történet az elejétől fogva. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az ami ennyire megfogja az embert. Például a jól kidolgozott történet és karakterek. Akár valós személyek is lehetnének, főleg azt figyelembe véve, hogy mindegyiknek van valami hibája, egyikük sem ma született bárány. Meg kell azonban vallanom, hogy bár Katniss jó ember mégsem nőtt a szívemhez és Haymitch sem lesz a kedvenc antifőhős-aki-valójában-jó karakterem, de azért elég erősre sikerültek. Főleg az előbb említett két ember, ők ketten érezhetően a legerősebbek a sztoriban. És ne feledkezzünk meg Peeta-ról sem, aki azért ott van a szeren (nekem ő a személyes kedvenc). A történet pereg, és a már említett Battle Royale-lal ellentétben nem részletezi annyira a haláleseteket, de a belső vívódások itt is végigkísérhetők és átérezhetők.

Én két nap alatt elolvastam. Letehetetlen. Ajánlatos azoknak, akik szeretik az izgalmas történeteket, és azoknak is akik nem rajonganak a véres-cuppogós jelenetekért de egy jó kis izgi azért belefér az életükbe. Akiknek tetszett Scott Westerfeld - Csúfok (egyik személyes kedvencem) című könyve azoknak szerintem ez is bejön majd.

Gondolom semmi meglepőt nem árulok el azzal, hogy ebből a könyvből is filmet forgatnak majd. Az a Lionsgate vette meg a jogokat akik a Fűrész sorozatért is felelnek. Hmmm… nagyon remélem, hogy nem csábulnak el és nem koreografálnak vérfürdőt a történetből. És persze az sem túl meglepő, hogy mint mostanában minden olyan könyv, amiről kiderül, hogy mozgókép lesz belőle és világsiker volt, megindulnak a találgatások. Ki játssza majd Katnisst? Peetat? Haymitchet? Na és Galet? Ahogy a Youtube egyre nagyobb teret hódít, úgy növekszik a hasonló témájú videók száma is. (Mondjuk ehhez rengeteg kreatív ember is kell, akiknek idejük és megfelelő számítógépes programjaik vannak mindehhez. Nekem egyébként ez a legszimpatikusabb, bár nem nyálaztam végig az egészet). A forgatókönyv elméletileg jó kezekben lesz, ugyanis maga az írónő fogja megírni. A várható bemutatási idő 2011. Nem számoltam ki, de tutira sokat alszunk még addig. Addig is várjuk a második rész megjelenését magyarul, mert remélem, hogy kiadásra kerül majd az is. Amerikában már megjelent Catching Fire címmel és 2010 augusztusában már érkezik a harmadik is, aminek még nem ismert a címe.

Az Agave az eredeti, amerikai borítóval adta ki a könyvet, - igaz hogy nem kemény hanem puhakötésben amit én egy kicsit sajnálok - ami szerény véleményem szerint igen jó választás volt, mert ahogy elnézem néhány más ország borítóját néha röhögve- sírhatnékom támad. Szerintem a legrosszabb a svéd és a román. Hogy a svédeknek mi volt a koncepciójuk azt képtelen voltam megfejeteni. Hátha másnak sikerül. Két igen erős kivétel akad: az egyik az Egyesült Királyság (ők kétféle borítóval is kiadták lehet választani Katnissest és Peetásat is), akik mostanában igen klassz kis borítókkal állnak elő a másik a dánoké. A németeké is egész szépre sikerült de nem olyan komor a hangulata mint amilyen lehetett volna, ráadásul igen erősen emlékeztet a már említett Csúfok előlapjára. A legtöbben azonban az itthoni példához hasonlóan a biztonságos eredeti mellett voksoltak (ezek nagy részét most be sem teszem ide).

A borítók balról jobbra:

britt, britt, dán, finn, kínai, román, holland, koreai, olasz, német, svéd, japán és orosz

Remélem jövőre a második rész magyar kiadása is a polcokra kerülhet!

Az Agave honlapján az ismertető
Suzanne Collins honlapja

The Hunger Games rajongói oldal (az egyik a sok csilliárd közül)

Itthon sajnos nem készült saját honlap a könyvnek, pedig biztosan ütős lett volna. Nekem egyébként a francia tetszik a legjobban, igaz egy kukkot sem értek belőle, de a kivitelezése akkor is tetszik.

Borostyán, 2009. december 05.

Frissítés (2010.04.15): 2 új külföldi borító: a japán és az orosz

A japánok kissé feltúrbozták a borítót. Értem én hogy ott különösen nagy szeretetnek örvend a manga és az anime, de ez azért már túlzás.

Stephenie Meyer: A burok

Pár hónappal azután, hogy kiderült magyarul is megjelenik a Twilight, az Agave kiadó bejelentette, hogy jó voltukból Stephenie Meyer másik sikeres regénye (The Host) is eljut a magyar olvasók kezébe. December elejére be is váltották az ígéretüket, így örömmel leptem meg magam Karácsonyra, mondván ne csak másokat, magunkat is kényeztessük egy kicsit abban az időszakban.

A magyarországi start igen érdekesre sikeredett. Az Agave kiadó a blogján pályázatot írt ki a magyar címre a honlap olvasói között, amelyből aztán egy kreatív Brain-Storming kerekedett, és igen hamar meg lett a győztes "A Burok" hangzatosan igéretes és dicséretre méltó kiötlésével.

Parazita. Földönkívüli. Hódítás.

Ha a fülszöveget elolvassuk, tulajdonképpen ez a három szó jut eszünkbe, majd kezd piros fényekkel villogni a fejünkben. Majd gondolatban odakúszik egy egyenlőség jel is, mellé pedig az, hogy: "Lerágott csont."

Az eredeti kiadás még tavaly év elején jelent meg Amerikában, éppen az Alkonyat harmadik (Eclipse) és a negyedik (Breaking Dawn) része között. A rajongók éppen izgatott és türelmetlen várakozás lázában égtek, az írónő pedig úgy gondolta ezzel talán kicsit kárpótolhatja őket a hosszú várakozásért. A hatás nem maradt el, ez a könyve is - csak úgy mint az előzőek - stabil helyet biztosított magának a The New York Times Bestseller Listáján.

Amikor először láttam meg a borítót nagyon megtetszett, de a kategória (Sci-fi) már óvatosságra intett. Elolvastam az Amazon értékeléseit és mind a rajongók, mind az új Meyer olvasók többsége azt állította, a könyv nagyszerű. Elolvastam a rövid leírását is, de az a három pirosan villogó szó az egyenlőségjellel csak nem akart eltűnni, végig ottmaradt, hogy visszafogja vásárlási kedvemet. (Külföldről könyvet vásárolni akkor még nehézkesen tudtam, szállítási költséggel igen drága volt így nem vágtam bele, a Bookstation-t csak később fedeztem fel). Amikor az Agave blogján olvastam, hogy magyarul is megjelenik, egyből lelkesebb lettem, a többit pedig (Karácsony, saját magam vállon veregetése stb, stb…) már tudjátok.

A történet egy műtéttel kezdődik, melynek segítségével azon melegében betekintést nyerhetünk abba, miként is történik az idegenek beültetése az emberi testbe. Az aktuális emberi test Melanie Stryder, aki csodával határos módon csak most, annyi év óta tartó megszállás után került Hajtó kézre. A kiválasztott lélek - akit azon célból tesznek Melanie testébe, hogy feltörje a lány emlékeit és a többi bujdosó ember helyét megtudják – immár a nyolcadik bolygóján jár. Sosem maradt egy bolygón egy életnyi idővel tovább, nem akart újjászületni sehol sem. Így nevezik el Vándornak. Miután Vándor magához tér - immár Melanie testében – megpróbál minél több információra rátalálni a lány elméjében, de Mel sokkal erősebb, mint várta. Mi több, egyre határozottabban ad hangot saját véleményének, amely legtöbbször nem túl hízelgő Vándorra és népére nézve. Egy váratlan fordulat következtében a két lány szövetséget köt. Vándor és Melanie érzései lassacskán eggyé válnak, így nem meglepő módon Vándor is beleszeret Jared-be és féltőn gondol Jamie-re akiket eddig csupán emlékeiben látott. Mint az sejthető megtalálják azt a helyet, ahol egy maroknyi bujdosó befészkelte magát. A fogadtatás azonban nem túl kellemes… Fájdalmakkal teli idők várnak rájuk. Melanie lelkileg, Vándor pedig testileg-lelkileg szenved. Az emberek nem bíznak benne, többször megpróbálják megölni, még Jared sem képes hinni a lehetetlent… Nincs más hátra, mint türelemesen várni, tűrni és reménykedni, hogy egy nap belátják nincs mitől tartaniuk, nem a veszélyt hozta rájuk. Az életet bonyolítja még egy szerelmi négyszög is. Hisz Melanie szerelmes Jaredbe, így Vándor is így tesz, hisz az érzéseik túlnyomóan közösek, Jared pedig szerelmes Melanieba, de Vándorral szemben nem táplál hasonló érzelmeket. Aztán belép a képbe még valaki, aki meg nem Melanie testébe szerelmes, hanem Vándor lelkébe…. (Kicsit kusza, mi? :D Ne aggódjon senki, hamar át lehet látni, csak én fogalmaztam meg kissé bonyolultan! :P)

A hosszú kaland során a két lány megtanulja másképp nézni a dolgokat, mind a saját mind a másik faj esetében. Az emberek nem olyan érzéketlen gyilkoló gépek, a lelkek pedig nem olyan rossz szándékúak, mint azt eddig gondolták. Egy váratlan látogató felbukkanása választás elé állítja Vándort, az események pedig még jobban felpörögnek…

A történetet Vándor szemén keresztül ismerhetjük meg, ami nekem nagyon tetszett, a belső vívódása és gondolatmenete tiszta, érthető és átérezhető, ő lett a kedvenc főszereplőm. Melanie is helyes és aranyos lány, de nekem akkor is Vándor volt a favorit! :P Jared nem lopta be annyira magát a szívembe, a másik férfi annál inkább (a nevét direkt nem írom le, legyen meglepetés - annak, aki olvasni szeretné - hogy ki az). Az egész könyv nagyon tetszett, bevallom nőiesen többször sírtam is.

A „Lerágott csont”-tal kapcsolatban alaposan tévedtem. És ennek örülök. Ahelyett, hogy globálisan, hősök hajmeresztő mutatványain keresztül vezetne minket végig a történeten, pár tucatnyi ember és egy földönkívüli történetén keresztül ismerhetjük meg ezt a képzeletbeli, ugyanakkor félelmetes világot.

Most pedig térjünk rá a kényes részre:

Kiknek is ajánlom a könyvet?! Szeretném azt mondani, hogy mindenkinek, de úgy érzem kicsit felelőtlen lennék. Én személy szerint nem ajánlom azoknak, akik az Alkonyat lázában égnek, és még csak pár hete olvasták a könyvet. Hogy miért? Az ok egyszerű: félő többen egy kis Bella/Edward pótlékot keresnének ebben a könyvben ez pedig nem a megfelelő kiindulási pont ennek a regénynek! Teljesen más a története és a hangulata. Én is csak azután olvastam el, miután kissé lecsengett bennem az „Alkonyatizmus” láza.

Ellenben mindazoknak ajánlom, akik szeretik Stephenie Meyer stílusát és lelkivilágát vagy akik egy izgalmas és lelket melengető történetre vágynak. Azoknak is, akik még nem olvastak Meyertől egy sort sem, vagy azoknak, akiknek vámpíros történet nem igazán jött be, de szeretnének valami újszerű földönkívülis megszállást olvasni.

Ha valaki még hezitálna, az Agave az első fejezetet nyilvánossá tette.

Remélem ebből is film lesz egy szép napon!

Itthon kemény kötésben és az eredeti borítóval jelent meg. Én azt mondom: jó választás volt!

Ui: Ha valaki kíváncsi rá, milyen helyszín ihlette a történetet, akkor látogasson el Stephenie Meyer honlapján ide, és tekintse meg a képeket. Az írónő szokásához híven, ehhez a sztorihoz is megalkotta saját zenelistáját, azt pedig itt lehet meghallgatni.

Eredeti cím: The Host
Borostyán, 2008. január 28.