Lev Tolsztoj: Anna Karenina

XIX. század, Oroszország, arisztokrácia.

Egy asszony, Anna Karenina története. Legalábbis mindenkinek ez ugrik be elsőre, ha meghallja a könyv címét.

Ám számomra ez a regény sokkal több volt, mint egy asszony története.

Kezdjük azzal, hogy kapásból három asszonyról beszélhetünk: Annáról, Kittyről és Dollyról. Ők és férjeik viszonyáról, kapcsolataikról, gondolataikról, sorsukról. És akkor még a férjek / szeretők történeteit nem is említettem, Anna férje (Karenin) és szeretője (Vronszkij), Kitty férje (Levin) és Dolly férje (Sztepan Arkagyics).

Mindegyik külön egyéniség, különböző meggyőződéssel, gondolatokkal, elvekkel és érdeklődéssel.

Az alapsztori nagyon leegyszerűsítve a következő:

Anna Karenina a mindenki által irigyelt, csodálatos szépségű asszony beleszeret Vronszkijba, a katonatisztbe és elhagyja férjét és gyerekét.

Mivel kell szembenéznie a bukott asszonynak? Hogyan tagadja meg a pétervári és a moszkvai arisztokrácia, hogyan tiltják el fiától, hogyan alakul a kirekesztettség után kapcsolata szeretőjével, ezek az alap kérdések, ami köré szövődik a történet, de mint említettem ez csak egy szál.

Hogy őszinte legyek, én nem tudtam azonosulni Annával. Sajnáltam őt a depressziója miatt, de valahogy végig azt éreztem, hogy magának csinálta a bajt, és utána mástól várta a megoldást. Kiszekirozta szegény Vronszkijt a világból. És nagyon furcsa volt, hogy csak a fiát szerette, a lányát, aki a hőn szeretett Vronszkijtól született, nem. Úgy gondolt magára, mint áldozatra, aki feláldozta magát, holott nagyon is önző volt a viselkedése.

A legkedvesebb szereplőm Levin volt, Kitty férje, szerettem a bizonytalanságáért, a kételkedéséért, a szerelméért, a sebezhetőségéért, azért, ahogy az élet értelmét kutatta.

Tolsztoj nagyon erős a jellemábrázolásban, a szereplők gondolatainak, érzéseinek tolmácsolásában, úgy hogy az nem tűnik túlzottan filozófikusnak.

Jó a könyv hangulata is, az orosz telek, nyarak, nagyvárosok, vidék, vadászatok, enteriőrök élvezetes hátteret nyújtanak a szereplők mindennapjaihoz.

Az akkori orosz politikai és gazdasági elemzések néhol kicsit soknak tűntek nekem, de azért nem volt vészes.

A több mint 1000 oldal elrettentőnek tűnhet, de viszonylag gyorsan olvasható, életszerű, párbeszédekkel tarkítva.

Érdemes elolvasni annak is, aki nincs oda a klasszikusokért, szerintem mindenki talál benne valamit, amitől gazdagodik.

9/10

Eredeti cím: Anna Karenina

Oldalak száma: 1056 (két kötetben)

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Vicki Iovine: Barátnőim a terhességről

A könyv írónője írását hiánypótlónak szánta, mert szerinte nincs olyan könyv a piacon, amiben a terhesség alatt felmerülő kérdéseinkre választ kaphatnánk (pedig az összeset megvette állítólag).

Már ez furcsa volt, mert én egyetlen könyvet olvastam el a terhesség alatt – ezen kívül - (egy angol kiadás: Babát várunk – Minden kérdésre itt a válasz címmel), és teljesen elégedett voltam vele, szerintem mindenre kitér, érthető, egyszerű, nem misztifikálja túl a dolgot.

Az, hogy az orvosunkat kérdezzük meg, nahát az kizárt. Tehát ki a legkompetensebb a kérdésekre való válaszok adásában: barátnőnk illetve barátnőink (ami természetesen bizonyos esetben igaz is, de sajnos az írónő barátnői nem az én  barátnőim, hiába is próbálja azt sugallni a könyv).

Már akkor gyanús volt a dolog, amikor azt fejtegette, hogy szerinte a terhesség (40 hét) az nem 9 hónap, hanem 10, akárhogy is számoljuk is. Hát persze, ha minden hónap feburár lenne...

A stílus vicces próbál lenni, de én nem nagyon találtam annak, némely helyen inkább közhelyesnek, máshol kissé közönségesnek tűnt.

Szóval nekem nem jött be, persze lehet, hogy más élvezettel forgatja majd.

Hú, most láttam csak az interneten, hogy ez több részes, van útmutató az anyasághoz, a gyerekneveléshez és a partizáshoz is :-)

4/10

Eredeti cím: The  girlfirends' guide to pregnancy

Kiadó: Park

Oldalak száma: 264

Anna Godbersen: Pletykák

A Luxe Girl folytatása. 
Az első részről szeee és Borostyán is írt bejegyzést, és én tulajdonképpen mindkettőjükkel egyetértek bizonyos szempontból.  

A második részben a szereplők természetesen ugyanazok, Elisabeth és Diana Holland, Penelope Heyes, Carolina Broad, Henry Schoonmaker, Will és a többiek. 
A történet felépítése is hasonló, az elején megtörténik egy esemény (jelen esetben egy esküvő), majd az ezt mgelőző kb. két hét történéseit meséli el az író.
Amiben más viszont ez a rész - és amiért nekem jobban tetszett - az az, hogy itt nem tudjuk pontosan, hogy mi lesz a regény vége. Tehát tudjuk, hogy egy esküvő, de nem tudjuk, hogy kié. Ezen lehet agyalni végig az olvasás alatt. Van benne egy-két fordulat, ami szintén izgalmasabbá teszi az előző résznél.  

Alapjában véve hasonló élményt nyújt: kissé sablonos szereplők, de nagyon szórakoztató, könnyed olvasmány. 
Szeee korábban hiányolta, hogy senki nem mondta, hogy ez ifjúsági könyv, jelentem, hogy itt a világ másik felén (de ha jól láttam, akkor az Egyesült Királyságban is) "young adult" kategóriában fut. Abban szerintem megállja a helyét. 
De hogy Jane Austen neve milyen relációban szerepel a könyv hátoldalán az ajánlóban, azt el sem tudom képzelni...

7/10

Eredeti cím, kiadás:Rumors, A Luxe Novel, HarperCollins

Kiadó: Ulpius Ház

Kiadás éve: 2009

Oldalak száma: 416

James Hall: Coffee with Michelangelo

A könyvtárban akadt meg a szemem ezen a kis könyvecskén. Tényleg könyvecske: kicsi alakú, kb. 10x15 cm-es, olyan igazi táskába bedobós, kávézóban olvasgatós.

Egy interjú Michelangeloval. Először bizarrnak tűnhet az ötlet, a művész halála után 4 és fél évszázaddal, ám a 16. századi olaszoknak ez korántsem volt annyira furcsa. A valóságos tényeken alapuló, félig-kitalált párbeszédek terjesztése a nagy tömegek tájékoztatásának egy bevett formája volt akkoriban.

Michelangelo egy sokoldalú művész volt, az olasz reneszánsz kiemelkedő alakja, a világ egyik legnagyobb mestere, akit már saját korában is zseninek tartottak és megbecsültek. A Medici család, a pápák, más befolyásos arisztokrata főurak, mind-mind megbízásokkal látták el, amelyekért sokat fizettek neki (és sokszor saját szeszélyeik szerint ugráltatták).
Nem volt egy könnyű személyiség, sokszor ellentétben állt a világgal és önmagával, nem igazán ismerte el kortársai művészetét, nem voltak barátai, magányosan élt és alkotott.  Az viszont vitathatatlan, hogy örökre maradandót alkotott szobrászat, festészet, építészet és költészet területén. Sok esetben teljesen újszerűt: olyan megoldásokat eszelt ki, amelyek korábban még senkinek nem sikerültek (pl. egy márványtömbböl faragta a hatalmas Dávid szobrot vagy ő volt az első aki hatalmas mennyezet-freskót festett – a Sixtusi kápolnában).

A Maestroval történő beszélgetés sok témát érint:
- tényleg mindent önerőből tanult-e vagy voltak-e mesterei,
- a férfi test szépsége és tökéletessége iránti csodálatát,
- a halott boncolásokat,
- a rajzok és a vázlatok fontosságát,
- azt, hogy tehetségét Istentől eredőnek élte-e meg,
- polikai nézeteit,
- a nők ábrázolását,
- azt, hogy elsősorban szobrásznak tartotta magát,
- márvány-mániáját,
- azt, hogy műveinek kétharmada miért maradt befejezetlen,
- és még sok minden mást.


Ajánlom azoknak, akiket érdekel a reneszánsz, a művészetek, Michelangelo (és tudnak angolul).

8/10

Kiadó: Duncan Baird Publishers, London
Kiadás éve: 2007
Oladalk száma: 138

A “Coffee with” sorozat további köteteiben az alábbi hírességekkel kávézhatunk:

Arisztotelész

Buddha

Dickens

Einstein
Hemingway

Isaac Newton

Mark Twain
Marilyn Monroe
Mozart

Oscar Wilde
Platon
Shakespeare

Vámos Miklós: Apák könyve

Érdekes, hogy ezt a könyvet először egy angol barátom ajánlotta figyelmembe, azzal, hogy ő nem tudta letenni, egy ültő helyében olvasta végig. Ez felkeltette az érdeklődésemet, mi lehet az a magyar írótól, magyar emberekről, magyar történelemről szóló könyv, ami ilyen hatással van egy külföldire.

12 generáció élete. Egy zsidó család első szülött fiainak és azok családjainak története, mely az 1700-as években kezdődik és napjainkban ér véget.
Az apák/fiúk rendelkeznek egy speciális képességgel, a múltba - és olykor a jövőbe látás képességével.
Van egy könyvük, az apák könyve,egy napló, amibe az első kezdi el írni a gondolatait, érzéseit, tapasztalatait, és ez a könyv jár kézről kézre, mindig az első szülött fiút illeti. És ők is írják bele rendesen a saját történetüket. Már 3 kötetes az Apák könyve, amikor a koncentrációs tábort megjárt tizedik fiú - nem akarván emlékezni a múltra - elégeti. Az utolsó fiú, a tizenkettedik a sorban, aki már napjainkban él, nagy kutatómunkával próbál valamicskét megtudni a családja történetéről, sajnos kevés sikerrel.
A család élete szorosan összefonódik a magyar történelemmel és politikával, sikereik és kudarcaik megelevenednek a lapokon (és az írás nyelvezete is igazodik a korhoz, tehát folyamatosan fiatalodik). Szinte az összes fiú élete tragikus véget ér, de fiaikban és azok fiaiban folyamatosan tovább élnek. 

Nagyon szép gondolat és megható családregény. Elolvasása után talán mi is kedvet kapunk saját családfánk kutatásához, de legalábbis arról szóló történetek meghallgatásához.

Kiadó: Ab Ovo
Kiadás éve: 2000
Oldalak száma: 448

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

A világ legkeresettebb krimije, ebből adták el eddig a legtöbb példányt. Nem véletlenül.

Eddig is sejtetettem én, hogy az írónő zseni volt, de ez után a könyv után bizton állíthatom.

Nyolc különös, egymásnak ismeretlen vendég kap meghívást egy világtól teljesen elzárt szigetre, ahol csak két ember várja őket, a komornyik és felesége. A házigazda sehol.
Az első este, a vacsora után egy hang mindannyiukat egyenként megvádolja egy-egy ember megölésével. Olyan esetek ezek, amiket törvényes úton bizonyítani nem lehet, ám a halálesetek megtörténtek.

És nem telik el egy óra sem, az első vendég meghal. Véletlen baleset? Öngyilkosság? Gyilkosság? És ki az elkövető?
Reggelre még egy vendég meghal.

Minden vendég szobájában ott van egy versike a falon, és a gyilkos ezt követi:

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,

Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,

Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,

Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,

Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,

Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,

Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac

Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,

Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,

Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,

Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."

Vajon ki lesz a következő? És melyikük a gyilkos?
Vérfagyasztóan izgalmas, hátborzongatóan rejtélyes történet, nem is krimi ez, hanem thriller a javából.

Eredeti cím: And there were none / Ten little niggers

Eredeti kiadás: Collins Crime Club, 1939

Kiadó: Európa, 2010

Oldalak száma: 266

Steven Saylor: Római vér

Steven Saylor krimisorozatának első része ie. 80-ban játszódik, természetesen Rómában.

Igen, krimiről van szó, meglehetősen szokatlan környezetben. Van benne gyilkosság, vádlott, ügyész, védőügyvéd Cicero személyében és természetesen nyomozó. Ő Gordianus, aki a teljes krimisorozat összefogó alakja.

Kriminek egyébként nem volt jó. Amúgy sem vagyok egy nagy krimirajongó, inkább a saját tehetségtelenségem miatt, mert sem megérzéseim, sem megfelelő kombinálókészségem nincs ahhoz, hogy akár csak ötletem legyen, ki lehet a gyilkos (a Poirot filmeket is a szereplők, a hangulat, a jelmezek és az art deco enteriőrök miatt imádom, ez talán elmond rólam egy-s mást.), de valahogy az az érzésem, ez krimirajongóknak sem a kedvenc esete.

Ami tetszett, az az ókori Róma életének a bemutatása, a nemesek, a polgárok, a rabszolgák egymáshoz való viszonya, a szabályok, az erkölcsök és az értékek megismerése. Tudom, hogy szeee ezzel nem ért egyet :-), én viszont a Rómát még nem olvastam, úgyhogy egyelőre megtette ez is (lehet hogy az után majd máshogy gondolom). Visszarepített az időben, mégis valahogy mai problémák is felmerültek benne, és volt benne jó sok politika és történelem (de nem emészthetetlen módon).

Gordianus, a nyomozó egyébként egy szerethető, sebezhető, nem tévedhetetlen figura, már-már túlságosan is szimpatikusnak tűnt nekem az akkori viszonyokat és világot tekintve. Tisztességes, politikailag korrekt, a rabszolgákat is embeszámba vevő, stb...

Az író, Steven Saylor történész, a regénybe több megtörtént esetet, igaz epizódot is beleszőtt (pl. Cicero védőbeszéde), és - bár én ezt nem tudom megítélni, mert nem vagyok elég profi a témában - mások szerint nagyon alapos es korhű a részleteket illetően.

Eredeti cím: Roman Blood
Eredeti kiadó, év: St. Martin's Press, 1992

Kiadó: Agave Könyvek, 2003

Oldalak száma: 407

A krimisorozat további részei:

A vesta szüzek-háza

A végzet fegyvere

Egy gladiátor csak egyszer hal meg

Catilina rejtélye

Venus kezében

Gyilkosság a Via Appián

Rubicon

Eltűnt Massiliában

Proféciák köde

Caesar ítélete

Caesar diadala

F. Scott Fitzgerald: The Curious Case of Benjamin Button

Benjamin Button különös élete
Egy abszurd, gondolatébresztő mese felnőtteknek.
Egy érdekes kis egyórás novella, amely ötletet adott az azonos című film forgatókönyvéhez. Azért írom, hogy ötletet adott, mert a történet meglehetősen más és a szereplők gondolatai és érzései is máshogy vannak közvetítve.

A novella Benjamin Button életét mutatja be, születésétől halála napjáig. Főhősünk 1860-ban születik és kb. 70 év múlva hal meg. Ez természetesen így önmagában nem túl érdekes, ám ha hozzátesszük, hogy ő aggastyánként születik és újszülöttként hal meg, úgy már mindenki felkapja a fejét. Visszafelé öregszik, az idő múlásával fizikailag és mentálisan egyre fiatalabb lesz. Először éli meg azokat a dolgokat, amiket egyébként egy normális enber öreg korában, és csecsemőkorában már nem emlékszik arra, milyen volt, amikor 20 évesen ünnepelt futballsztár volt az egyetemen.

Az apja nagyon haragszik rá, először nem is hajlandó tudomásul venni fia másságát, gyerekruhákba öltözteti a bottal járó öregembert, babajátékokkal halmozza el, holott ő olvasni szeret.

Benjamin nagyapjával találja meg leginkább a hangot, vele jól érzi magát, hiszen mindketten egykorúak.
20 évesen (amikor ő 50-nek néz ki), 50 éves apja társaságában bálokra jár, majd átveszi tőle a családi céget, amit még jobban felvirágoztat. Tele van energiával, hiszen most lesz 40, majd 30 éves a teste, a lelke. 50 éves korában meg is nősül, felesége egy fiatal 20 éves lány, aki azonban öregedni kezd, míg Benjamin egyre fiatalabb. Persze ebből adódnak konfliktusok.
Benjamin megjárja a háborút, az egyetemet, ahova fia is jár, majd később a saját unokája lesz a játszópajtása.

Egy történet a másság (nem) elfogadásáról, arról, hogyan változnak az ember kapcsolatai, amikor már kevésbé van rá szükség, arra hogyan éljük meg saját öregedésünket.
Eszembe jutott róla egyébként Kaffka Átváltozások története is, ahogy ott is szépen lassan az egész család elfordul a csótánnyá változott Gregortól.

A film, mely  3 Oscart is kapott, (Brad Pitt, Cate Blanchett főszereplésével) még megindítóbbra sikerült, mint a könyv, leginkább azért, mert ugyan az alapötlet ugyanaz, de ott egy szerelmi történetet láthatunk (a novella nem erről szól).

Eredeti kiadás éve: 1922
Jelenlegi kiadás: 2008
Kiadó: Collins Design
Illusztráció: Calef Brown

Domenica De Rosa: Villa Serena

Az alapszitu a szokásos: a 40-es évei elején járó angol írónő, Emily Robertson családjával - férjével és 3 gyerekükkel - Toszkánába költözik.

Innen írja hetente "Gondolatok Toszkánából" címmel egy angol magazin egyik rovatát. A cikkek arról szólnak, mennyire csodálatos itt élni, a naplemente, a terrakotta színek, az olajbogyó, a pasta, a bor dicséretével.

A valóság azonban más, és korántsem ennyire irigylésre méltó. Emily valójában nem igazán tud beilleszkedni az olasz kisváros életébe, ráadásul a férje is elhagyja őt. Ám a közhely itt is igaznak bizonyul: valaminek a vége mindig valami újnak a kezdete, és Emily valamint a 3 gyerek (a 17 éves, szőke bombázó Siena, a 14 éves intellektuális, anorexiás Paris, és a 3 éves elkényeztetett Charlie) élete mintha elkezdene jobbra fordulni és mintha kalandokban is jobban bővelkedne. Emily barátokat szerez, a házához taltozó telken egy szexi régész etruszk sírokat fedez fel, találnak egy kutyát, a közösség kezdi befogadni. Ez viszont azzal is jár, hogy a város lakói lelkében és a földben eltemetett titkokról is tudomást szerez. Természetesen második világháborús titkokról van itt szó, de van itt más is, ami viszont az ő életével kapcsolatos. Megszabadul-e valaha első szerelme kínzó, mégis édes emlékétől? Rátalál-e az új szerelem? És vajon kinek a személyében? Milyen titkokra derülhet még fény?

A történet nagyon nehezen indult be számomra. Az eleje nagyon sablonosnak tűnt (pedig én imádom az Olaszországban játszódó sztorikat, a terrakottás-olajbogyós hangulatot), ráadásul nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan gondolhatja valaki, hogy egy teljesen idegen országba történő költözés (ráadásul családostul, gyerekekkel) rendbehozhat egy tönkrement házasságot, illetve az is furcsa volt, hogy hagyhatja el valaki a feleségét 17 évi házasság után sms-ben. Merhogy ez történt.

De aztán egyre érdekesebb lett a cselekmény, történt ez-az, és a végén egy olyan csavar volt, amire nem számítottam. Összességében jó volt angol gyakorlásnak.

Kiadó: Headline Review, 2007

Oldalak száma: 377

John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek

Alcím: Az igazi párkapcsolat kézikönyve

Mikor a kezembe vettem ezt a könyvet (ajándékba kaptam), azt hittem vicces lesz, és könnyed, és szórakoztató, amolyan anekdota gyűjtemény kapcsolatokról, nők és férfiak különbségéről, jó sok sztereotípiával és közhellyel. Már korábban is hallottam róla, és valamiért ez a kép élt bennem.

Kellemesen csalódtam. Sokat tanultam belőle. Nőkről és férfiakról. Magamról.
Segít jobbá tenni a kapcsolatainkat, megértést és elfogadást tanúsítani a másik iránt. Saját magunk iránt.
Rávilágít arra, hogy sok esetben a férfiak és nők közötti különbségek miatt sikertelen a kommunikáció. Mert félreértjük, mert nem úgy értjük, mert mást gondolunk, és mert mást mondunk, vagy egyáltalán nem mondunk semmit. Mások az igényeink, másra van szükségünk, mint amit a másik nem gondol (mert az ő bolygójukon, ahonnan ők jönnek - a Marson vagy éppen a Vénuszon - az emberek másként viselkednek mint mi és más az értékrendjük is). Épp ezért nem is tudja kielégíteni azokat. És a frusztráltság, a kudarc, a harag, az elhanyagoltság érzése csak nő, de ezt sem tudjuk a másik nem számára érthetően megfogalmazni. Miért van az, hogy mi mindent megteszünk egy kapcsolatban, mégsem érezzük boldognak a másikat? Miért van az, hogy majd felrobbanunk, de a másik még mindig nem érti meg, hogy mi zaklat fel, mi hoz ki a sodrunkból, mi idegesít?
Pedig csak meg kéne tanulnunk, el kéne fogadnunk, hogy mások vagyunk, és ennek megfelelően viselkedni, megbocsátani, szeretni.

Megértettem, most már csak el kell fogadni és alkalmazni. Hogy hány csillagot kap a könyv, majd eldöntöm, ha látom, hogy működik-e.

(Persze a stílusa elég szájbarágós, meg amerikai, de tényleg érdemes egyszer elolvasni.)

Eredeti cím: Men are from Mars, Woman are from Venus
Kiadó, kiadás éve: Trivium Kiadó, 2008

Oldalak száma: 274

Larry McMurtry: Becéző Szavak

Houston, Texas, 1962.

Aurora Greenway csípős nyelvű, szórakoztató és szeszélyes özvegyasszony. Ujja köré csavarja a férfiakat, majd hagyja őket szenvedni. Néha maga is összezavarodik, ilyenkor történik meg, hogy az udvartartásából pont a leglehetetlenebb alakkal bújik ágyba, a szigorú, katonás Scott tábornokkal. Ám ez sem riasztja el a többieket, az olajban utazó vidéki milliomost, a kiöregedett olasz tenoristát és a mindig jól öltözött és jó illatú jacht tulajdonost, aki bánatában, hogy Auróra nem megy hozzá feleségül, fiatal lánykákkal vígasztalja magát. Közös ismertetőjegyük, hogy mindannyian Aurora lábainál hevernek, hol megszegyenulten, hol összezavarodottan, de nem múló szerelemmel és boldogan feleségül vennék. Valljuk be, egyikük se tökéletes. Férjnek biztos nem, ámde regénybeli karakternek annál inkább.

Amikor Aurora megtudja, hogy 22 éves lánya, Emma gyereket vár férjétől, a kissé igénytelen, ámde intellektuálisan túlfűtött, kevéssé tehetséges irodalomtanár Fülestől, nem minden ok nélkül esik kétségbe. Ki akar majd egy nagymamának udvarolni? Ámde félelme alaptalan, a kis háreme nem tágít, és a kalandok folytatódnak.

Nagyon leegyszerűsítve az anya-lány kapcsolatról szól a könyv, de ennél sokkal többről van szó. Emberek, nők és férfiak közötti kapcsolatokról, mindennapi örömökről és bánatokról, szerelemről, megcsalásról, beletörődésről, kiszolgáltatottságról, fájdalomról. Egyszóval az életről.
Nagyon szórakoztató párbeszédekkel és karakterekkel.

A regényt két részre osztotta az író, az első 1962-ben játszódik, és a leginkább Aurora mindennapjairól szól, de Emma illetve a házvezetőnő, Rosie és kapcsolataik is nagy szerepet kapnak benne.
A második rész az 1971-76 közötti időszakot öleli fel, és Emma illetve családja van a középpontban.

Nekem az első rész jobban tetszett, jobban kidolgozottnak éreztem, hozzátartozik a képhez azonban, hogy a második rész a sírós, az első meg a nevetős.
A síróst itt átvitt értelemben értem, nem sírtam rajta, de én könyvön nem tudok.

A regényből készült film jóval sírósabb. A szereposztás parádés: Shirley McLain, Debra Winger, Jack Nickolson, Jeff Daniels, Danny DeVito, John Lithgow.
A forgatókönyvíró kicsit átírta a sztorit, de a színészi játék tényleg figyelemre méltó. A film 1983-ban 5 Oscart zsebelt be.

Talán felesleges is megemlítenem, hogy nekem a könyv jobban tetszett, Aurora alakja és mondatai zseniálisak.

Eredeti cím, kiadás: Terms of Endearment, 1975, New York
Kiadó, kiadás éve: Europa, 1997
Oldalak száma: 425

Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger

Figyelem: Ezt a bejegyzést ne olvassa el az, aki még nem olvasta Charlotte Bronte Jane Eyre-ét, viszont tervei között szerepel. A posztban utalások szerepelnek a regény egyes részeire, melyek ismerete elronthantja az olvasmáynélményt.

Mindenekelőtt köszönet Violinának az nlc fórumból a könyvért, tőle kaptam a topik-találkozón, valószínűleg Bronte mániámnak köszönhetően.

A regény valóban a Jane Eyre-ből ismert Mr. Rochester és a toronyszobában bezárva tartott őrült feleség, Bertha Mason története, a távoli Nyugat-Indiából. Bertha, eredeti nevén Antoinette életének története, Mr. Rochesterrel való házasságának története és megőrülésének története. Érdekes, hogy tudjuk, mi felé halad a történet, mert a másik regényben már olvastuk egyszer...

Ketten mesélik el, hol Antoinette, hol Mr. Rochester tollából olvassuk a történéseket.

A regény meglehetősen egzotikus, magával ragadó. Egy más világ, a távol Nyugat-India, Jamaika, Martinique. Fehérek, fekete rabszolgák és félvérek küzdelmes élete egy csodaszép tájon. Titkok, csalódások, szenvedély, őrület, varázslat, gyűlölet. Gyönyörű, idegen helyszín, forróság, számunkra szokatlan időjárás, növények, tájak.

Ugyanannak a történetnek a két oldali megismerése egy furcsa érzést eredményez, és ez nem feltétlenül az, hogy megismerjük a titkokat. Épp ellenkezőleg, még kevésbé értjük-érezzük, hogy mi az igazság, a hazugság, és mi a képzelet szüleménye.

Az írásmód személeletes és kifejező. Kiszolgáltatottság, tehetetlenség, reményvesztettség sugárzik a könyv lapjairól, és mi egyik pillanatban rokonszenvesnek találjuk a szereplőket, másik pillanatban megvetjük őket. Meg lehet gyűlölni valakit a saját szerencsétlenségünk, a körülmények okozta kilátástalanságunk miatt? Erről is szól ez a történet, és még sok minden másról. Nem egy kifejezetten könnyű, strandra való olvasmány.

7/10

Eredeti cím: Wide Sargasso Sea, 1966
Kiadó, kiadás éve: Ulpius-ház, 2007
Oldalak száma: 302

Daniel Kehlmann: A világ fölmérése

1700-as évek, Németország.

Két nagyon zseni, magának való tudós, a matematikus-csillagász Carl Friedrich Gauss és a természettudós Alexander von Humboldt élete.

Párhuzamosan követjük az eseményeket, gyerekkoruktól kezdve. Két teljesen különböző személyiség, zsenialitásuk, szenvedélyük és különcségük mégis nagyon hasonlóvá teszi őket egymáshoz.

Gauss matematikai tételek és levezetések kibogozhatatlan sűrűjében talál rendet és összefüggést, szobájába zárkózva, azt képzelve, hogy mindenre van matematikai magyarázat.

Humboldt felkerekedik, hogy felfedezze az őserdőket, hegyeket és völgyeket, veszélyes folyókat, minden lemér, megmér, feltérképez és begyűjt. Hosszú útján van egy társa is, aki egyébként számomra a legszimpatikusabb az egész regényben.

Nem kétséges, hogy mindketten nagyon sokat adtak az emberiségnek.

Érdekes volt olvasni, hogyan fedeztek fel bizonyos dolgokat, amelyek ma már annyira természetesek, akkor mégis vagy őrültnek kiálltották ki a tudósokat érte, vagy az egekig magasztalták.

(Kedvenc részem, amikor Gaussnak fáj a foga, nagyon szenved és az utcán, a fogorvoshoz menet arra gondol, hogy milyen jó lesz majd, amikor már felfedezik a fájdalomcsillapítót és egy fogat is tudnak kezelni vele, sőt még meg is mentik azt a fogat).

A két figura egyike sem igazán az a nagyon szimpatikus "regény-hős", az ember egy részről csodálja a fanatizmusukat, másrészről viszont nem érti az elvarázsoltságukat.

Kicsit filozófikus is a könyv, de nem túlságosan, abszolút a még élvezhető kategória, a nyelvezete viszonylag könnyed, érthető, szerintem érdemes elolvasni, még akkor is, ha az ember egyébként nem feltétlenül az ilyen ismeretterjesztő-tudományos-filozófikus témájú könyveket veszi le a polcról.

Az író Daniel Kehlmann fiatal, 75-ös születésű, elismert író, Németországban nagyon büszkék rá, ez a könyve pl. vezette a Best Seller listát náluk.

Érdemes rá odafigyelni, érdekes, különleges, más.

8/10

Eredeti cím: Die Vermessung der Welt

Kiadó: Magvető, Budapest

Oldalak száma: 293

Marina Fiorato: A Botticelli-titok

Több dolog miatt szerettem a könyvet:
1. Olaszországban játszódik, ami a kedvenc helyem.
2. Szerepel benne Botticelli, aki az eddig általam ismert festők közül a legeslegkedvencebb.
3. Nem csak hogy szerepel benne, de egyik festményéről szól, a Primaveráról, ami előtt az Uffiziben egyszer 2 órát ültem a képet bámulva.
4. A korszak (XV. század), az olasz városok, a szereplők, az épületek, a ruhák, a szokások mind mind megragadóak és érdekesek.

A történet egy szerelmi regény és egy krimi egyben, melyet egy firenzei kurtizán mesél el.
Nyolc olasz városon (Firenze, Velence, Pisa, Róma, Nápoly, Bolzano, Milánó, Genova) keresztül utazva rakosgatjuk mi is egy kirakós darabjait, amelyek a híres Primavera festmény alakjaiban vannak elrejtve.
Izgalmas, fordulatos olvasmány.
Amiért leginkább szerettem az a hangulata, és amiért legkevésbé, azok az elütések, és a néhol erőltetettnek tűnő fordítás.
De összességében élveztem.

És bár a könyv hátoldalán rajta van a szóban forgó festmény, aki teheti, annál legyen kéznél egy nagyobb változat és/vagy egy nagyító.

8/10

Eredeti cím: The Botticelli Secret

Kiadó, kiadás éve: IPC Mirror, 2010

Oldalak száma: 474 

Papp Gergely: Pimasz úr Párizs ellen

Egy budapesti diák a Kölcsey Gimnáziumból az érettségi után a 90-es évek elején Párizsba megy tanulni.

Igen, igen, az RTL Klubos, TV2-s Papp Gergőről van szó, és a történet tényleg megtörtént.

"Kalandjait", érzéseit, éhezését, rácsodálkozását a nyugati világra, felnőtté válását, barátságait, örömeit és bánatait meséli el.

Ismerem Gergőt. És még néhány szereplőt is a könyvben. Sőt mittöbb, én is 91-ben érettségiztem, 90-ben voltam először Párizsban.

Tudom, miről beszél. Nagyon is tudom, miről beszél.

A könyv számomra egy nosztalgikus időutazás volt a saját életemben.

Amikor ott álltam a párizsi közértben, mert a nagynéném, akinél nyaraltam, leküldött WC-papírért, és én fél óráig álltam a klotyó papíros, légfrissítős polc előtt lenyűgözve, és nagyon próbáltam visszaemlékezni, hogy nagynéném nyárra bérelt lakásának WC-jéhez a rózsaszín, a sárga vagy a türkiz papír passzolna jobban, és melyik árnyalatban.

Emlékszem az első McDonalds-ra a Régiposta utcában, ahol teljes heti kajapénzünket összespórolva vettünk egy sajtburgert kólával (krumplira már nem futotta), és nagyon-nagyon menőnek éreztük magunkat.

Emlékszem a Moszkva térre, ahol a buli előtt találkoztak a fiatalok, na nem én, én nem voltam ehhez elég budai.

Mi pestiek a Jászai Mari téren ácsorogtunk.

Na de elég abból, hogy én mire emlékszem, mert ez mégiscsak Gergő története.

Szórakoztató, vicces, könnyed. Idővel a nem-annyira-szép emlékek is megszépültek.

A 70-es évek első felében születettek tudni fogják, miről szól....

7/10

Kiadás éve: 2009, Budapest

Kiadó: Jaffa Kiadó

Oldalak száma: 211

Peter Mayle: Monaco, Mon Amour

Újabb krimi Peter Mayle-tól. Hangulata nagyon hasonló a Hajsza a Cesanne-ért című történethez.

A főhős itt is nagyon szerethető, kissé link, nőcsábász is, de csak úgy éppen sármosan, hogy azért még pont megértjük őt, és a helyszín is elegáns, a kocsik luxusok, a vacsorák méregdrágák. Nem véletlenül, hiszen szarvasgombából készülnek. Merthogy a történet a szarvasgomba körül forog. A dúsgazdag üzletember nem átall még több pénzért vágyakozni, és felfogad egy kutatót, aki kikisérletezi a szarvasgomba mesterséges termesztésének a módját. Ámde ez a recept sok mindenkinek kell ám, ott vannak az olaszok például, vagy a korzikaiak, akik revansot vennének a franciákon hogy magáról a francia államról ne is beszéljünk. Hiszen akié a technológia, az tartja kézben a milliárdos piacot. Meg is indul a hajsza a receptet rejtő táskáért, ellopják, cserélgetik, adják-veszik, csak győzzük követni.

A főhős Luciano Bennett, na ő nem bűnöző, szegény csak belecsöppen, de nem bánja, mert természetesen az életveszélyes kalandok közepette összehozza a sors élete értelmével, de legalábbis egy szuper-szexi, belevaló, dögös csajjal.

Szórakoztató, lendületes, olvasmányos. Érdemes olvasni a hangulatért, de mély gondolatébresztést ne várjunk tőle. Stresszes hétköznapokra tökéletes!

Ja, és fogyókúrázáskor ezt sem ajánlom.

7/10

Eredeti cím: Anything Considered

Eredeti megjelenés éve: 1997

Kiadó: Ulpius-ház

Oldalak száma: 346

Örkény István: "Rózsakiállítás"

Valami rövidre vágytam. Hát ez ilyen. Rövid és ütős.

A sztori a következő: a fiatal rendezőasszisztens a szocializmus idején engedélyt kap, hogy megrendezze filmötletét, ami valójában nem is a saját rendezése, hiszen itt a rendező az élet.

A halálról akar filmet csinálni, három haldokló utolsó hónapjait, heteit, napjait, perceit szeretné filmre vinni.

Talál is rá jelentkezőket és a film is elkészül.

A rendező motivációja a film készítésében az, hogy megmutasson valamit az embereknek abból, amitől minannyian rettegünk, mégis mindannyiunkkal megtörténik. Amiről nem beszélünk, de mindannyiunkat foglalkoztat.

A téma érdekességén túl más is felkeltette az érdeklődésemet és elgondolkodtatott.

Olvasás közben végig úgy éreztem, Örkény a mai "valóságshow"-kat írta meg ebben a regényben.

Elképzeltem, a regény megírásakor (1978-ban), milyen bizarr gondolatnak hathatott ez, manapság pedig már a TV-ben, interneten nap mint nap találkozunk valódi emberek valódi életével, és ennek részeként halálával is. Mekkorát változott a világ 30 év alatt.

Szóval rövid, tömör és gondolatébresztő. Természetesen az Örkényre jellemző groteszk humorral fűszerezve.

8/10

Kiadó: Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest

Megjelenés éve: 1978

Oldalak száma: 119

Borító: Bosch: A halál és a fösvény (részlet)

Méhes György: Egyetlenem

Egy gyönyörű, sírig tartó szerelem története.                                                   Az 1940-es évek elején, Kolozsvárott egymásba szeret a szerkesztőként dolgozó, később Kossuth díjas író Nagy Elek és az egyetemi hallgató Márgay Erzsébet. Összeházasodnak, és 60 évig tartó közös életüket szeretetben, boldogságban és hűségben élik le. Egymás mellett álva a nehéz időszakokban és az örömteli pillanatokban egyaránt. Ennek a közös életnek a történetét írja le Méhes György (eredeti nevén Nagy Elek), felesége halála után.                                                                                                         Igaz történet, mely békebeli hangulatot áraszt, annak ellenére, hogy háborús időszakot, nélkülözést is megélt, valószínűleg az Erzsébetből és ezáltal az íróval közös kapcsolatából áradó harmónia révén.

Gyönyörű, megható, megríkató és megmosolyogtató.

Elovasása után újra hinni kezdünk az igaz szerelemben...

8/10

Kiadó: Ulpius Ház

Kiadás éve: 2009

Oldalak száma: 176

Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Az első könyv, amit Joanne Harristől olvastam. A Csokoládét láttam ugyan filmen, de tudom, hogy ez nem ugyanaz.

Ezt a történetet Framboise meséli el, aki gyermekkorát egy Loire menti kis faluban éli a második világháború idején. Később, megöregedve visszatér falujába, hogy a régi házat felújítva és éttermet nyitva itt élje le élete hátralévő részét. Ám ezt nem Framboise-ként teszi. Álnéven él.

Hogy miért? Ez derül ki a történetből, amely két szálon és idősíkon fut, egy a múltban, egy pedig a jelenben.

A 9 éves kislány megözvegyült anyjával és két nagyobb testvérével és a falu többi lakójával együtt próbálja túlélni a háborús éveket, miközben a faluban állomásozó német katonákkal feketén üzletelnek, barátságot kötnek. Mindenkinek meg van a saját motivációja. Aztán a történések elkezdenek komolyabbra és rosszabbra fordulni, és valahogy úgy érezzük, a kontroll már kicsúszott a szereplők kezei közül.

A végén természetesen a két szál összeér, és fény derül a titkokra.

Merthogy a könyv tele van titkokkal és gyűlölettel. Letaglózva olvastam, hogy a 9 éves Framboise-ban is mennyi düh és gyűlölet munkált már kisgyerek korában is.

Nem könnyű olvamány, az ember szíve és lelke tele lesz tőle nehéz dolgokkal, de azért rám nem volt olyan hatással, hogy napközben ne tudtam volna szabadulni ezektől az érzésektől.

(Tudjátok, vannak azok a könyvek is, amelyek olvasásakor az ember tulajdonképpen benne él a történetben, és nem csak olvasáskor, hanem napközben is, amikor a saját életét kellene élnie.)

A történetben egyébként sok hasonló vonást fedeztem fel a nem annyira régen olvasott Szerelmem, Róma (Francesca Marciano) regénnyel. Az őrült, kemény anya, a kis faluban élő, látszólag magukra hagyott gyerekek, a titkok, az, hogy az egyik lány meséli el a történetet,a korszak, mind mind visszetérő élményként hatottak.

Ami nekem furcsa volt, hogy a kislány végig 9 éves maradt, pedig szerintem már 10-nek kellett volna lennie (hiszen majdnem eltelt egy iskolaév), de mondjuk ez részletkérdés.

A regényből nem hiányzik a főzős, gourmand vonal sem, bár nem erről szól, de a szövegbe bele-bele van szőve egy-egy francia specialitás receptje, illetve a főszereplő családjában mindenki ehető dologról kapta a nevét (Frambois, Noisette, Cassis, Pistache, stb.)

A borító tele van a regényre jelemző tárgyakkal, szimbólumokkal: narancs, kézigránát, konyhai eszközök, és a hátoldalon szereplő egyenruhás férfi képe (ő egyébként az írónő nagyapja volt a valóságban).

Egy nagyon érdekes történet olyan dolgokról, amelyet hálistennek nekünk soha nem kellett megtapasztalnunk. Történet túlélésről, örökké tartó szerelemről, gyűlöletről és arról hogyan lehet hazugságban és titkokkal az ember lelkében és agyában leélni egy életet.

Eredeti cím, kiadás: Five Quarters of the Orange, Harper Collins, New York, 2001

Kiadó: Ulpius Ház, 2003

Oldalak száma: 397

9/10

Roberta Gellis: Lucrezia Borgia és a mérgek anyja

XVI. század. A ferrarai herceg udvarában titokzatos körülmények között meggyilkolják Lucrezia Borgia egyik udvarhölgyét, és Lucrezia férje, Alfonso, a herceg fia, a trónörökös, őt gyanúsítja.

Lucrezia a fejébe veszi, hogy megtalálja a gyilkost és tisztázza nevét.

Az elején nem tudtam, tetszik-e vagy sem. Kicsit egyszerűnek tűnt a szöveg, nem volt eléggé fordulatos, cselekményes. Nem a sztori, hanem az írás. De aztán belelendült, és a végére nagyon magával ragadott.

Kicsit színházszerűen van megírva, minden fejezet egy külön helyszínen játszódik (privát és nyilvános fogadószobák, hálószobák, lakosztályok, báltermek) és szinte az egéyz párbeszéd.

A sztori is érdekes, Lucrezia tényleg nem adja fel, és felgöngyölíti a gyilkosságok (merthogy időközben több is lett) mögött húzódó indítékokat és leleplezi a gyilkost.

De ami még ennél is érdekesebb és lenyűgözőbb volt számomra, hogy a nyomozás alatt bepillanthattam az olasz udvar életébe, a protokoláris szabályokba, az öltözködés és az étkezések rituáléjába. Azt gondolná az ember, hogy egy gazdag nemesnek mi dolga lehetett, közben az egész egy mérhetetlenül leszabályozott és szigorú rendszerben működő szervezet volt, és kemény munkát végeztek az ott élők. Az egész egy nagy hierarchikus vállalatra emlékeztetett, amelyben minden dolgozónak meg van a szerepe, feladata és felelősségköre.

Lucrezia egyébként a pápa lánya volt, és természetesen politikai okokból adták hozzá Alfonso d'Este-hez, miután testvére Cesare előző férjét (aki iránt egyébként a könyv szerint őszinte szerelmet érzett), szóval nem volt éppen könnyű élete szegénynek. A történetből nagyon jól átjön egyébként, hogy egy okos, rendkívüli nő volt.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a történelmi regényeket, a krimiket, Itáliát vagy a reneszánszot..

Jaj, és majdnem kihagytam a kedvencemet: a történetben - igaz csak egy nagyon röpke vendégszerepre - megjelent Leonardo da Vinci mester is...

Eredeti cím, kiadás: Lucrezia Borgia and the Mother of Poisons, Forge Book, 2003

Kiadó: Tericum Kiadó, 2006

Oldalak száma: 357