KÖNYVMOLYOK

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

2014-11-02T15:25:00.002+01:00

Minden olyasmire fel voltam készülve, hogy ez a könyv nem lesz olyan jó, mint az Anna és a francia csók, sőt meg sem közelíti azt; ne jó, rossz; snassz-tele klisével, de mivel kaptam egy példányt, elolvastam. Tulajdonképpen egy nap alatt. És alaposan, nem felületesen kihagyva oldalakat.
Éééééééééééés: talán azt is le merem írni, hogy jobban tetszett, mint Anna története.

Lola és a szomszéd srác

Na jó, a címével nem vagyok kibékülve, de nem zavar annyira, hogy erről több szót ejtsek.
Lola 17 éves san-francisco-i lány. Különleges egyéniség, vagy inkább az egyénisége különleges. Film- és színházi jelmeztervező szeretne lenni, s ennek megfelelően ő is feltűnő: színpompás ruháiban és parókáiban járkál és dolgozik egész nap, s ha valamiért visszatér a normális öltözékhez, mindenki látja a sötét felhőket körülötte.
Lola egy érdekes felépítésű családból származik. él: szülei Andy és Nathan a homoszexuális pár, akik két apa szigoraival nevelik őt. Édesanyja Nathan "problémás" húga, aki olykor-olykor találkozik a lánnyal, sőt egy ideig velük is lakik, de a nevelésébe nem szól bele.
E két furcsaság elég is lehet egy történetbe, a két furcsaság: az öltözék és a család.

De nekem ebben a történetben a család fontossága nagyon mély nyomot hagyott. Talán nekem kellett elolvasnom ezt a könyvet, aki parázs vitákat váltottam, hogy két férfi ne fogadhasson örökbe gyermekeket. S itt nem ellenérzéssel, hanem teljesen elfogadva léptem be a családi ajtón, hallottam a féltéseket, a büntetéseket, hogy mennyire megtalálják az egyensúlyt Lola nevelésében: a szabadelvűség azokban a helyzetekben, területeken látszódik és van jelen, ahol megvan a szerepe, ahol segít a személyiség megfelelő alakulásában; s ahol a családi segítségadás, a bizalmi légkörök kellenek, még akkor is, ha szigorral van egybekötve az, akkor is egyet értetem a férfiakkal.

Mert Lola esetében jogosan vagy nem mindig úgy, de a szigorú nevelésnek is helye lett. Barátja a 22 éves, inkább alternatív zenét játszó Max, aki bevezeti a lányt a felnőtt korba is, s bár szimpatikus és odafigyelő volt nekem ez a fiú, valahogy egy "szemét-állat" lett belőle. vagy csak a büszkesége diktálta ezt, nem tudom, mindenesetre a kapcsolatnak vége lett, mert Loláék szomszédságába visszaköltözött a szomszéd srác. A szomszéd srác, Crickett, aki nagyon jó kapcsolatban volt a mindig parókában járó lánnyal, s akinek visszatérte égis negatív élményt jelentett lolának. Vajon mi történt a múltban? Vajon miért nem szeretne találkozni Lola a fiúval? S végül hogyan fog a kapcsolatuk alakulni?

Nem gondolom, hogy spoiler, ha kisejlik a sorok közül, hogy mi is lesz Lola és Crickett kapcsolatával? Hát igen, hát persze!

De ahogy történik, és amilyen srác ez a szomszéd fiú, az nem mindegy! Ennek a történetét olvashatjátok a könyvben.
Crickett valahogyan túl jónak tűnik. Lehet, hogy van ilyen, szerencsés lehet az a lány.
S vissza is kanyarodok a család témájához, mert Crickett Bell nem egyszerűen okos, és jóképű és lovagias, hanem a családjáért, a testvéréért sok mindent megtett. Alázattal, lemondással.
Kalap megemel. Mese: Lehet. De kellenek ezek a kikapcsolódós történetek.

Tisztában vagyok vele, hogy ez a vélemény egy kisit más megközelítése a történetnek, de én örültem neki, hogy nem csak egy szimpla szerelmi történetet olvashattunk. Hogy nem beteg senki, nem halt meg senki, nem kell aggódni. Csak vannak. Fiatalon, boldogan.

Tetszett!

Katja Millay: Nyugalom tengere (The Sea of Tranquility)

2014-10-30T10:13:00.000+01:00

A Nyugalom tengerén hajóztam két napig. Tegnap kerültem bele a közepébe s eveztem ki, s végig azon gondolkodtam, hogy vajon a két fiatal tényleg eléri-e a tengerpartot. Olyan volt, mint akik csak hánykolódnak a vízen, mint Pi, ők is viaskodnak magukkal, a bennük lévő emlékekkel, titkolóznak, nem beszélnek. De legalább rájönnek a nagy titokra: számíthatnak egymásra.

Nastya

Nastya - Drew

Nastya - Clay

Nastya - Drew - Josh

Nastya - Josh

Josh - Drew

Josh

Még fel lehetne mindenféle szövevényes kapcsolati hálót írni, rajzolni a történetben szereplő fiatalokról, mindenféle algoritmusban, hiszen a tanév zajlik, telnek a napok, a szótlan napok, a sokszor magányos napok, a bulik, a jófejségek, az intrikák, és a többi hasonló. De talán nem is fontos kiemelnem.

Nastya egy fiatal lány, aki két órányi távolságra utazott el otthonról azért, hogy megpróbálja újrakezdeni az életét, vagy megrázva másképpen mondva, hogy új fejezetet nyisson az életében a nagynénje oldalán, az ő lakásában, vele. Néma, szótlan, az iskolai névsorokban egy megjelölt név, akit a tanárok hagyjanak békén, ne piszkáljanak. Neki még az új imázst, az utcalányos kinézetet is elnézik az iskolában. Gyakorlott ember máris megállapítja, hogy a lány rejtőzködik, vajon mi a titka?

Josh egy iskolai társ, néhány órára együtt járnak, de a lánynak azonnal feltűnik a szótlan, mindig egyedül üldögélő fiú, aki igazán csak a technika teremben érzi jól magát. Magányos, visszahúzódó, mindenki elkerüli őt, az erőterét. Nem hallunk szülőkről csak egy nagypapa jelenik meg az első oldalak egyikén. Neki vajon mi van a háta mögött, mi rejtőzik a múltjában?

Igen-igen. Ez a két fiatal megismerkedik egymással. Vagy inkább a néma, szótlan lány rátelepszik a fiúra, annak garázsában. Néz, figyel. A másik dolgozik, figyel. ....s egyszer csak közel 500 nap után Nastya megszólal. Csak Joshnak. Senki mással nem beszél. Közöttük kialakul egy baráti kapcsolat, amely több lehetne ennél, de nem veszik észre, és persze ott van Drew is.

Drew: az iskola szépfiúja, Josh barátja, a női szoknyák megkurtítja, a lányok sírásainak okozója. De mégis olyan karaktert sikerült alkotnia az írónőnek, hogy nem hibáztatjuk. Jófej, jó barát, de van egy téma, amit nem beszélnek meg egymással, ez pedig Nastya. Drew és a lány úgy tesznek, mintha..., mert ez nekik jó. Ad nekik egyfajta védelmet. A lány vele is beszél, támaszaik egymásnak.

Nastya éjszakánként Josh garázsában és lakásában van, a bulikat Drew-val tölti, fittyet hánynak minden szóbeszédre, Nastya menekül önmaga elől. Ennek arcait ls megjelenésit tudja Clay fantasztikusan ábrázolni. Ők így kerülnek kapcsolatba egymással, s végig a szótlanság játszik szerepet. Nastya bújdokol, de Clay meglátja őt az álarc mögött.

A Nyugalom tengerét kellene megkeresniük, azaz a tengerpartot, de önmaguk sem tudják hol vannak, merre kellene menniük. Különböző okoknál fogva egyedül állnak, próbálnak egymás támaszai lenni, de az elég nehéz lehet, ha az egyik nem nyílik meg, nem engedi a segítséget. Talán azért, mert ez a tengerpart nem létezik. Egy csak egy nagy, sötét árnyék a Holdon.

A könyv az ő történetük. Titkok. Életek. Barátságok. Szerelmek. Újrakezdések. Túlélések.

Gyorsan olvastam, mert érdekelt. Valamiért a kiállítási résszel nem voltam kiegyezve, olyan gyors volt, de ötletem sem lett volna, hogyan kellett volna. Meglepődtem a végén is, úgy gondoltam, hogy Brighton továbbra is 2 órányi távolságra lesz. tudom, hogy ez így homályos és érthetetlen, de spoilerezni, vagy a végéről bővebb véleményt kifejteni nem szeretnék.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

2014-10-15T10:18:00.003+02:00

Eljutottam oda jó pár Grecsó könyv után, hogy lassan bárhová mennék utána. :) Bármennyire is ódzkodom a kortárs magyar irodalomtól, vannak viszont olyan jelenségei, amelyekért rajongok. Az egyik ilyen Grecsó Krisztiánnak az írásai.

A megszokott velős, lényegre törő mondatokkal "dolgozik", de valahogy

már sokkal inkább letisztultabb, világosabb az egész. Hamarabb beránt a

gépszíj, ha lehet így fogalmazni.

Daru életútja töredékeinek lehetünk részesei, egészen a kamaszkortól kezdve, amikortól küzd az elfogadásért, a szebb életért. Leginkább szerelmein, a nőkön keresztül mutatja be ezt az életet, és gondolkodunk, hogy milyen szerepet, miért töltöttek be az életében (életünkben)? Ők formálják, teszik azzá, amivé felnőttként válik? Ott lesznek akkor is az élmények, a sérelmek, a barátok, a szerelmek? És vajon el tudja majd fogadni önmagát, egyáltalán meg tudja ismerni saját magát a múlt által?

Húsz év "utazása", ami messzi vidékről, Tótvárosból Budapestig tart egy férfi lecsupaszított lelkének megismerésével.

Miközben Daru életével voltam telve, a saját múltam is folyton betört, emlékeztetett sok mindenre, elgondolkodtatott. Úgy vagyok vele, hogy kerülöm a múlton való elmélkedést, nem szeretek túlságosan emlékezni, pedig nem biztos, hogy nem válna a hasznomra. Azok is hozzám tartoztak, azok miatt is lettem az, aki vagyok.

"És a szerelmek egymásra íródnak, mindig ugyanoda, ugyanarra a sorra, és a másik nem látszik."

10/10

Elizabeth Strout: A Burgess fiúk

2014-09-25T12:38:00.003+02:00

Ezt a könyvet már régebben olvastam, és talán pont az Apa című Wharton könyv után. Ott is a férfiaké volt a főszerep, és a címéből kikövetkeztethetően itt is. Ráadásul nagyon komolyan, mélyen, érzékenyen értelmezve a férfi létet.

A főszereplők Jim és Bob Burgess testvérek, akiknek van ugyan még egy Susan nevezetű lánytestvérük is, a történet javát mégis ennek a két férfinek a kapcsolata adja.

Régi idők sebeit még nem elfeledő, ám dermedt mozdulatlanságban élik életüket ezek a testvérek, egymástól lehetőleg jó távol, kapcsolattartás nélkül. Mintha mindannyiuknál megállt volna az élet. Ezt az állóvizet azonban egyből felzavarja, amikor Zach, Susan kamaszodó fia egy véres disznófejet gurít be a kisvárosi bevándorlók által alapított mecsetbe, ráadásul Ramadán idején. Ez sorsfordító folyamatokat indít el mind a kisváros lakossága körében, mind pedig a testvérek életében. Az idegengyűlölet, a faji megkülönböztetés háborúja mintha egyenes arányban lenne a három testvér viszályával.

Zach tulajdonképpen tudatlannak nevezhető tettét követően - hiszen még a Ramadán fogalmáról sincs halvány lila gőze sem - nagybátyjai azonnal visszatérnek a kisvárosba, a Maine állambeli Shirley Fallsba, ahol gyermekkorukat töltötték, és megkezdődik egyrészt a harc Zach megmentéséért, másrészt pedig a saját életük, egymással való kapcsolatuk rendbetételéért. Egyik sem látszik túl könnyen megoldhatónak. Olyan mélyen eltemetett apró horzsolások is felszínre kerülnek, amelyekről talán azt sem tudták, hogy léteznek, illetve még pislákol bennük az egykor okozott sértés szikrája. A megfogalmazható, nagy bántalmakról nem is beszélve.

Három jellem, amelyek olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Jim, aki biztos egzisztenciát teremtett magának, bár jelleme nem valami elsöprő, Bob, akit végig nagyon szeretünk, de valljuk be, nagyon szerencsétlen az élet minden területén, Susan pedig Bob szerencsétlenségével+egy jó adag önsajnálattal, tramplissággal megspékelve. Ők hárman próbálnak újból életet lehelni a halottnak hitt dolgokba.

Sokszor úgy elakadt az én lélegzetem is, hogy szinte levegőt sem mertem venni, annyira a kés hegyén táncolt a történet.

Gyönyörű, megható és az életen, kapcsolatokon mélyen elgondolkodtató könyv.

9/10

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

2014-09-05T22:33:00.000+02:00

Bőröm alá kúszó csoda, szeretet, finom szenvedély.

Megfogalmazhatatlan ívű fájdalom, várakozás.

Titkok.

Világháborúk, lelkekben dúló háborúk.

Irodalom: költészet, mesék.

Művészet, lágyságok.

Lemondások, be- és felvállalások.

Kezdetek és végek.

Érintetlen zöld és bombázások.

Birkák bégetése és a bombák robbanása.

Ölelő kacagások és kar nélküli utolsó ölelések.

Fogolytábor foglyai vagy a lelkiismeret foglya.

...

..

.

Asszonyok, lányok; idősek és fiatalok; feleségek és hajadonok! Ezt a könyvet olvassátok, ezeket a gyönyörű mondatokat válasszátok a sok silány minőségű nőknek szánt irodalom helyett, de legalábbis mellett!

Ezek, és hasonló mondatok tudtak csak kizökkenteni az olvasásból.
Két világháború - két fő levelezési vonal- a múlt és a jelen. Skócia-Anglia. Nők és férfiak.
Egymásra találások. A múlt történései, szigorúbb elvei, benne a más felvállalásával. Olyan volt, mintha Austent olvastam volna. De mégsem.

Levélregény, amiben szerelmek szövődnek. Vagy szerelem. Könnyű hinni a jónak, a hízelgőnek. Ó, hányan vannak most is, akik álnevek, nicknevek mögé bújnak a közösségi csatornákon? Hányan vannak, akik randioldalakon ismerkednek?

Elspeth és David komolyan gondolta. Mrs.Dunn és Mr.Graham elvarázsolták egymást. Egy sziget és egy illionis-i kisváros egymásra talált. Hogy hogyan? Egy fiatalember, egy egyetemista, egy érző szívű, humán lelkű fiú rajongásától eltelve levelet írt a költőnőnek.... s nem csak egy levél repülte át az óceánt.

Nem hiszem, hogy nekem le kellene írnom a történetet. Egyszerűen ajánlom az érző lelkeknek. A szépet keresőknek. A szépet szeretőknek. A könnycsepp elmorzsolóinak.

Legszívesebben újra kezdeném. Filmet szeretnék belőle. Elutaznék Skóciába, Skye szigetére, ahol szeretném megnézni a képekkel díszített házfalakat. A zöld mezőket. A vizeket, a csónakokat. Glasgow-ban a morgós Finleyt. Edinborgh-ban a St.Mary katedrálist. És még minden mást.

10/10*

Pat Conroy: A tenger zenéje + Az utolsó tánc

2014-09-05T22:31:00.003+02:00

A tenger zenéje sokfajta lehet a csendestől a hatalmas hullámok keltette dübörgésig. Számomra éppen a hangosságot jelenítette meg Pat Conroy történetének kezdete és közepének egy része, amelyben csak egy tényező akadt, aki a visszafogottságot, a csendes mosoly, a szemlélődést testesítette meg: Lea, a 9 éves kislány.

Jack McCall az apukája, kettesben élnek Rómában, ahová 4-5 éve, Jack feleségének öngyilkossága után menekültek el. A férfi célja az volt, hogy megszakítson mindenfajta kapcsolatot a Dél-Karolinában élő rokonsággal. Anyós-apóssal azért, mert el akarták perelni a kislányát, szülőkkel-testvérekkel pedig a gyermekkori, a régebbi kellemetlen emlékek miatt.

Igen ám, de a gyermekkori-kamaszkori jó barátoknak terve lett, amiben barátjuknak is nagy szerepet szántak: forgatókönyvírásban kellene segíteni, hogy Mike, a híres hollywoodi producer, az egyik barát, vászonra vihesse a nagypapa történetét: az amerikai földre lépéstől, Mike felnövekedéséig. Ez az élet jót s rosszat, hideget és meleget is magában hordoz a résztvevők szempontjából. Fájó emlékek a boldogságok mellett, olyanok, amelyeket felejteni szeretnének, de nem tudnak.

Ahogy az lenni szokott, az amerikai kisváros gimnáziumi barátságai lazábbá váltak, de a tragédiák, az együtt-egymásért érzések láthatatlanul összekapcsolták őket az azóta kialakult gyűlöletek ellenére is.

Hogy a szenátorjelölt miért volt rossz férj és apa; hogy Jordan öngyilkos lett-e vagy tényleg papi reverendát öltött Olaszországban; hogy Lea mennyire tündéri kiscsaj; hogy Shyla a feleség miért döntött a hídról való leugrás mellett; hogy a zsidó-katolikus házasságot miért ellenezték a szülők; hogy mennyire különbözőek a McCall fiúk (-öten vannak), és mennyire fantasztikus néhányuk, mennyire összetartóak, ha arra van szükség.... és még sok érdekességről olvastam. Kidolgozott jellemek, érdekes életutak, fogyatkozó oldalak, s a végén kiderült, hogy ez az első kötet csak a mézesmadzag volt, mert minden a második kötetben derül ki. Ott kerül fel a sok-sok I-re a pont. S, ha belegondolok, hogy Az utolsó tánc a 4. rész 22. fejezetével kezdődik, akkor mérges leszek, mert ez egyetlen kerek egész történet! Egyben.

Utolsó tánc...., hogy ennek mi a lényege, kié is az utolsó tánc? (valahogy az jutott eszembe, hogy "az nevet, aki utoljára nevet?")

Ebben a kötetben Jack amerikai életéhez tér vissza egy időre, hogy édesanyját, a leukémiás Lucyt támogassa, mellette legyen, testvéreivel egyetemben. Kevés, de annál fontosabb dolgok történnek ebben a kötetben: egy estély; a cserpes teknősök folyamatos megmentése; Jordan színre lépése; egy házasság; egy házasság törvénytelenné tétele; John Hardin gyönyörű vallomása; egy zártkörű szembesítéses-beismerő vallomásos találkozás; és sok-sok életút megismerése. Holokauszt, erőszak, gyilkosság, egy túlélés a tengeren, megtudjuk, ki is az érmék asszonya, s a nehézségek olyan tömény megjelenése a szereplők elmondása alapján, amikor meg kell állni az olvasással, át kell gondolni miről is van szó, meg kell állni fejet hajtani a történelem miatt.

Egy egész könyv tele fájdalommal, a múltból kiinduló sérelmekkel, melyben kerestem a kiinduló okot. Vajon Vietnam? Vagy a múlttól való elszakadás kudarca? Vagy éppen az introvertáltság? Az önbizalomhiány? De lehet, hogy csak a szeretetnélküliség, a törvényekhez, a hazához való ragaszkodás, a megfelelni akarás, vagy éppen a családi elvárásokkal szemben evezés? Kinek mi az oka?

Amerikai, dél-carolinai fiatalok, barátok, akik mások mint az átlag. Egytől-egyig. Kinek könnyebb, kinek nehezebb?

Összetartozások családban, barátságban. Gyűlöletek családban, barátságban. Ellentétek családban, barátságban.

"Mondd el neki, hogy a szeretet az, hogy eltakarítod a hányadékot anyád hálóingéről és ágyáról, hasmenés nyomait a kórház padlójáról. Repülsz nyolcezer kilométert, amikor meghallod, hogy anyád beteg. Mondd el neki, hogy a szeretet az, amikor a nagyon beteg öcsédet megkeresed az Edisto folyón, és bántatlanul visszahozod, kamaszkorodban meg százszor hazavezetsz egy részeg apát. Mondd el Leának, hogy az is szeretet, amikor egy kislányt egyedül nevelsz föl. A szeretet cselekvés, Jack. Nem beszéd, soha nem is volt az. Azt hiszed, ezek az orvosok és nővérek nem tudják, hogy szeretsz, amikor látják, hogy mit tettél ma éjjel? Azt hiszed, nem tudom Jack?"

Lucy szeretete a fiai iránt.

Jack szeretete Lea iránt.

Jack szeretete Lucy iránt.

Jack szeretete volt felesége iránt, nem szabadulása Shyla emlékétől.

A McCall-ok összetartása, John Hardin, a skizofrén testvér védelme.

Jordan lelkiismeretével való kapcsolata.

Lucy és Jude kapcsolata.

...

Összekapcsolódások. Szerelmek. Halál. Börtön. Szabadság. USA. Róma.

Régen olvastam olyan könyvet, amely mellől nem akartam felállni, mely mellett nem nyúltam a telefonom után, hogy le ne maradjak valami "fontos" hírről, amikor egy papírcetliért nem nyúlta. Olvastam, hajtogattam be a lapok sarkait, már nem is tudom miért. Idézetek, melyeket itt lényegében, felesleges leírni.

"Valami borzalmas dolog mindenkinek az életében történik. Valami rendkívüli. Megpróbállak talpraesettnek nevelni. Úgy, hogy mindig készenlétben állj, készen a váratlanra. Nem tudsz felkészülni rá! Mindig meglepetésként fog érni! (...) Éjszaka jön, amikor alszol, amikor nem vagy résen."

Gyönyörű sorok, minőségi fogalmazás, egy olyan történet, amit kár lett volna kihagynom! Mindenre fény derült, s ha nem is töretlenül, háborítatlanul boldogan, de élik tovább az életüket immár nagyobb békében és a megbocsátás kegyelmével.

"Olyan ajándékot akartam a mamának adni, amit kevés fiú ad. Mindannyian tudjátok, sok gondot okoztam neki, mert olyan dolgoktól szenvedek, amik fölött nincs hatalmam. Aggódom, hogy azt hiszi, azért készítettem ezt, mert azt gondolom, hogy hamarosan meghal. Egyáltalán nem azért. Mama mindig azt tanította a gyerekeinek, hogy a szavak szépek, de beszélni mindenki tud. Azt mondta, arra az emberre figyeljünk, aki csinál valamit, aki tett és aki végrehajtott valamit. Arra tanított minket, hogy abban higgyünk, amit látunk, és nem abban, amit hallunk. Majd belepusztulok, ha arra gondolok, hogy a mama nem lesz itt. Nem bírom elviselni. Alig tudok erről beszélni. Amikor pedig eljön az időd, mama, szeretném, ha tudnád, azért csináltam ezt a koporsót, mert minden percben szeretlek. Kivágtam a fát, elvittem a fűrészmalomba, és minden centiméterét lecsiszoltam. Addig fényesítettem, míg az arcom nem tükröződött benne. Testvéreim ezt az estélyt szervezték, és én egy picurkát sem segítettem nekik. Én ezt csináltam. éltem, hogy felzaklat téged és a barátaidat. Úgy tettem, mintha egy olyan házat készítenék, amiben örökké fogsz élni, azt a házat, amiben akkor laksz majd, amikor Isten érted jön." (John Hardin, a kedvenc, a skizofrén fia Lucynak)

9/10*

Blue Jeans: Ugye tudod, hogy szeretlek?

2014-07-16T17:27:00.001+02:00

Kicsit több mint egy évvel az első rész után, úgy gondoltam ideje, hogy folytassam a trilógiát. Már csak azért is mert nagy meglepetésre a második és harmadik rész is megjelent, így egyben a két rész, egymás után elolvasva végre teljessé teheti a sorozatot.

Az első részt Dalok Paulának kíváncsiságból olvastam el, anélkül, hogy véleményeket, értékeléseket olvastam volna róla.

Azzal viszont tisztában voltam, hogy már nem az én korosztályomnak szól. Ennek ellenére nekem tetszett, mi sem bizonyítja ezt jobban mint a négyes osztályzat.

Aranyos sztori, tele szerelmi háromszögekkel, nyárral, és váltakozó időrenddel.

Tömören és velősen ez a második rész.

Az elején kicsit meghökkentem, hogy olyan szereplő is felbukkan akit Paula ismer, én viszont nem.

Aztán ahogy lapoztam párat máris a múltban, egy bizonyos nyaraláson találtam magam.

A szerző az olvasó figyelmét a folyamatosan mozgó ás változó szerelmi szálakkal próbálja fenntartani, ami nem is lenne baj, ha az első részben ezt a lehetőségét nem játszotta volna ki.

Kicsit unalmasnak éreztem, hogy újra ezzel élt.

Ennek ellenére van a sorozatnak egy aranyos bája, hangulata amiért kedvelem.

Sajnos a Cukorkák ebben a részben azért némi változáson esnek át, ez a csapatszellemnek nemigazán tesz jót.

Szeretem ha egy könyvben váltakozik a múlt és a jelen, a két idősíkon történtek nagyon izgalmasak is tudnak lenni, itt azonban legtöbbször csak összezavart.

A fejezet elején írt idő meghatározások idegesítettek, ugyan úgy mint az első részben, szerintem ezekre semmi szükség.

Végül is nyárra, hintaágyba olvasva még mindig szórakoztató.

Értékelés: 10/6

Charles Martin: Megíratlanul

2014-07-05T11:54:00.003+02:00

"Elindultam hát a könyvtárhoz, ahol bóklásztam kicsit, és a polcon sorakozó könyveket böngésztem- régi barátaim szóltak hozzám. Az emberek többsége általában semmit nem hall egy könyvtárba lépve. Csak az ijesztő csendet. Én a polcok között álldogálva tízezernyi, egyszerre zajló beszélgetésre leszek figyelmes. Egyre csak hívogatnak. óriási a hangzavar."

Mondhatnám, hogy Charles Martin forever, de ez nagyon csöpögősnek hangzik, de a tény, hogy kevés olyan író van az "életemben", akinek az összes itthon megjelent könyvét birtoklom, s kettő kivételével olvastam is. Sőt, nem szeretnék megválni tőlük, nem szeretném elcserélni, eladni, elajándékozni, noha nem volt mindegyik hűha! élmény, nem volt mindegyik 5*-os, nem ájultam el mindegyiktől. De valahogy szeretem, bízom Martinban továbbra is.

A Megíratlanul egy olyan könyv, amitől féltem egy kicsit. Mit kezdek majd egy színésznővel, aki nem bírja a sztrárságot, s emiatt az öngyilkosságtól sem riad vissza, vissza-visszajár a gyóntatójához, ahol őszinte tud lenni? Mit kezdek majd egy agglegénnyel, aki alig beszél, magának való, egyetlen kapcsolata egy 80 év körüli katolikus atya? Alapjaiban elgondolkodtam, hogy hol lesz majd a megszokott izgalom a családért, a gyermekért, a betegségből való felépülésért, a gyermekáldásért, a jóért? Izgulhatok én egy három oscar díjas színésznőért? Mi gondja lehet?

... és mit takarhat a cím? Mi maradt megíratlanul?

Charles Martin tud írni. Szerintem olvasmányos, gördülékeny, amit könnyű olvasni. Bevallom azt is, hogy Katie Quinn színésznő nem varázsolt el az írás elején, de ha mégis a csillagok számára néz e poszt olvasója, akkor láthatja, hogy mégis történt valami, hogy az első benyomás nem adott valós képet, hogy Martin megint odatette magát.

Katie öngyilkos szeretne lenni. Nem először, már megpróbálta egyszer. Akkor nem is sikerült. Egy filmcsillag, akiért ezrek, tízezrek, százezrek rajonganak, akinek rajongói oldala a közösségi oldalon húszmillió főt számlál. Ez már valami!-kiálthatnánk fel! Sajnálhatnánk, hogy nem valós Katie Quinn, micsoda darabokban láthatnánk őt! (Megnéztem néhány kedvenc színészem rajongói oldalát, a legsikeresebb személy e tekintetben 5,5 millió rajongót számlál.) De akkor mi a baja Katie-nek? Miért csöppenünk bele egy beszélgetésbe, amiből azonnal kiderül, hogy ő most öngyilkos lesz! Itt elgondolkodtam én is, hogy miért? Ha valami nem tetszik neki, lépjen le, sok-sok millió dollárral rendelkezik, simán megoldhatná az életét szünetekkel, hogy ne másnak akarjon megfelelni! Nem szeretem én a nyavalygást! Nem hiszem, hogy az ő számára az öngyilkosság a megoldás!

Katie-ről már meséltem, Sunday-ről (Vasárnap a neve, de Sunday-ként fogom nevezni, csak mert így jobban tetszik, sajnálom, hogy lefordították magyarra), még nem. Ő a hallgatag, akiről annyi tudható, hogy a vízen él, vannak hajói, nem beszél, ellenben olvas. Rengeteget olvas. És horgászik. És egy kórház gyermekosztályára szokott olykor álruhában belopózni, és könyveket ajándékoz a beteg gyermekeknek. De ki ő? Hiszen nem dolgozik, élni pedig kell valamiből? Ő is egy rejtőzködő?

"Az elmúlt tíz évben egyetlen emberrel sikerült értelmesen beszélgetnem. Mégsem vagyok híján a barátoknak - több száz van belőlük. Valamennyien a könyvek lapjai közt élnek."

S már ott is vagyunk a hallgatag emberrel és az atyával a színésznő lakosztályának erkélyén, ahol megmentik a nőt, ahonnan láthatatlanul kiviszik őt, elrejtik, s majd megrendezik a halálát. Mert ezt az utat választotta.

Egy férfi és egy nő. Sunday és Katie. Két kitalált név, két álnév, két menekülő ember. Kapocs az atya, Steady.

"A kényszerű közös rejtőzés során Katie végső elkeseredésében elfogadja a titokzatos férfi által kínált kiutat, hogy teljesen új fejezetet nyisson életében.kalandos útjuk Floridából Franciaországba röpíti őket, ahol mindkettőjüket megkísértik a múlt árnyai és a jövő lidércei, mígnem rájönnek, hogy megíratlan történetük jelentheti számukra az egyedüli feloldozást." (idézet a fülszövegből)

Ahogy bemelegedtem a történetbe és elhagytam az első negatív benyomásaimat, úgy kaptam választ a kérdésekre, felkerültek az I-kre a pontok, jöttek az ismerős, érzések, a "szeretem Ch.Martin írásait!"-gondolatok, mert ott volt a megoldás, előtörtek a könyvek, megismertem a múlt árnyait, a bilincseket, a nem múló gondokat, lelki fájdalmakat. Ahogy ezt írom, hatalmas közhelyeknek tűnnek, s lehet, hogy valakinek az is lesz majd, de ahogy a férfi történetét olvastam, homályosan láttam a betűket; ahogy a színésznő gyermekkorára, rejtőzködéseire, padlásszobájára vagy éppen utolsó lépésére tekintettem, felnéztem rá, hogy megtette, igenis megtette. Gratuláltam neki. S az, ahogy Steady-vel az utolsó "nagy csapást" mérték közös barátjukra, azon csodálkoztam, hogy bevállalták. Döntöttek: "mindent vagy semmit"!

".. az emberi szív egyvalamire vágyik. Egyetlen ki nem mondott, őszinte vágya van. Egyetlen igazi félelme. Hogy megismerjék.
El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket.

A remény sosem hal meg."

9,5/10

Gayle Forman: Csak egy nap

2014-07-05T10:26:00.001+02:00

".... nem az számít, vagyunk-e, hanem, hogy milyenek vagyunk?"

Menni akarok, szeretnék, légyszi', légyszi'!

Forman elvarázsolt, álmodoztatott, elnémított, elgondolkoztatott.
Olyan volt, mint a Mielőtt felkel a nap című film. Pedig más, de mégis olyan volt az első harmad hangulata. És azt szeretem, nagyon!

"Csak egy nap"-ennyi elég volt Allyson számára, hogy valami megváltozzon benne, valami átalakulni kezdjen, mint egy vírus, szép lassan fertőzzön, leterítse, átalakítsa, szemét felnyissa.
Allyson egy szuperokos, szuperintelligens amerikai lány, aki az érettségi és a főiskola közötti nyáron Európába repül a legjobb barátnőjével, hogy egy kis kultúrát szívjon magába. Szülei nélkül is hozza a tőle elvárt és megszokott formát:jó kislány, nem iszik, nem bulizik, nehogy csalódást okozzon a szüleinek. Allysonorvosi pályára készül, ezt édesanyja menedzseli. Igen, ezt teszi, mondhatom, hogy sajnos, mert ezt gyakorló anyaként borzasztó volt így, ebben a formában olvasnom. A lány napjai be vannak táblázva, mikor mit csinál, hova megy, milyen különórája van; milyen nyári munkát kell végeznie, s már az is megvan mikor, melyik napon milyen órákat kell felvennie az egyetemen. Igen, ezt mind az anyukája intézi, förtelmes ugye? S, ha még hozzáteszem, hogy majdhogynem ő pakolta be az európai útra szánt bőröndjét, vagy, hogy a lánya kedvenc óráját kidobta, mert már komolyabb lett a lány, ahhoz pedig másmilyen karóra jár; vagy éppen a gyereke részvétele nélkül vásárol neki ruhákat..... hát berzenkedni kezdek.
Igen Allyson, testvér nélkül egy ilyen családban él, ahol ő a központ, neki akarják a legjobbat, és ezt ő úgy hálája meg, hogy tökéletes minden percben.
Igen ám, de egyetlen nap, CSAK EGY NAP elég neki, hogy valami megmozduljon benne, valami olyasmi, ami elindít benne egy olyan folyamatot, amitől rájön, hogy ő nem is önmaga, hogy nem is azt szeretné. Bár ennek beéréséhez sok hónapra lesz szüksége, de beérik a dolog, és elindul egy másfajta élet Allyson számára, megtalálja igazi önmagát.

S hogy mi is történt ezen a napon? Ezen a napon a lány, nevezzük Lulunak, mindenféle előzetes terv nélkül elindult egy szimpatikus fiatalemberrel Párizsba. Ezt a fiút Willemnek hívták, s aki megbabonázta a lányt egy előző esti Shakespeare- színdarabban. Elindult egy kémia, vagy pedig csak jó színész a fiú? Mindenesetre a vonat kifut velük Londonból, s egy nappal később a lány egyedül, sírva tér vissza ide, hogy innen záporeső könnyekkel térjen vissza az USA-ba.
Mi történt? Ennek egy része kiderül a könyv első harmadából, ahol mi is barangolhatunk velük a francia fővárosban, majd izgatottan várhatjuk, hogy kiderüljön a többi információ.

A nyár végén Allyson-orvosi előkészítősként- beleveti magát a tanulásba, azaz belevetné, de nem megy neki; anyukája napi többszöri kollégiumi ellenőrzését a hívásokon keresztül sem viseli el. Valahogy minden más. Elindult a folyamat, már a barátnőjével sem igazi a kapcsolata, semmi sem jó neki, pedig nem is mer emlékezni arra az egy napra. Változik az élete, a személyisége, csökken a szemén lévő hályog vastagsága, lassan felnő a 18-éves Allyson.

"..... Willem megváltoztatta az életemet. Megmutatta, hogyan kell eltévedni, utána pedig én mutattam meg magamnak, hogyan kell rátalálni az útra."

Kedves történet, színes, álmodós. Legalábbis nekem ilyen volt. Én, aki keveset nézek hátrafelé, én, aki nem mer álmodozni, elvarázsolódtam és mertem. Olyan jó lett volna egy ilyen utat kipróbálni: hogy csak megyek, utazok, tapasztalok, hogy belevágok. Olyan merész, bátor, nyári.
35 Celsius fok kint. Feküdtem az erkélyen a napozóágyon és egy olyan városba, Párizsba kezdtem vágyódni, ahol nem voltam, s ahova nem is vágyódtam eddig soha. Shakespeare-t akartam olvasni. Holland tulipánmezőn szerettem volna feküdni......, mert én is olyan fotókat szeretek készíteni, ami másnak jelentéktelen lehet, de nekem az életet jelenti.

Forman hozta a nálam elvárt szintet: olvastam, olvastam és olvastam.............. és nagyon várom Willem egy évét, a folytatást. (Just one Year)

9,5/10

Alessandro Baricco: Emmaus

2014-07-04T08:23:00.000+02:00

"Négy fiú és egy leány.
Testben-lélekben együtt.
Négy egyházi iskolás srác és a világi csaj.
A hithűek és a hitehagyott.
Mit tartogat a sorsdöntő találkozás, melyben két,
egymással homlokegyenest ellentétes világnézet ütközik?
A testiség és bujaság oltárán.
Ami a felfedezés titkos öröme.
Oltár és altáj.
És a titok.
Hogy erről nem szabad beszélni.
Hogy a szentség mellett mily édes a profán.
........

Hát na! Húúú! Ugye, én i love Baricco!

Baricco a szokásos bariccos-stílussal: rövid, tömör, egyszerű vonalvezetésű, semmi extra, de benne mégis ott van minden, ami az adott történetben benne kell lennie.

Aztán ezen kívül ott lebegett a téma a szemem előtt egy minimális személyes érintettséggel; mély vallásosságban élő ismerősökkel, a meggyőződéseikkel, részemről egyfajta csodálattal tekintek rájuk.

Mégis azt kell mondanom, hogy Baricco, de mégis más. Nem is tudtam eldönteni az olvasás közben, hogy melyik könyvéhez tudném hasonlítani.

4 katolikus fiú, katolikus családok nevelései, katolikus iskolába járnak, segítik a szegényeket, a betegeket, a templomban zenélnek, összetartoznak, minden esetben helyesen cselekszenek........... egy ideig, míg ki nem nyílik a szemük, míg serdülni nem kezdenek, míg felnőttekké nem válnak. Mert ekkor megváltoznak a dolgok. Kinél így, kinél úgy. Lassabban, gyorsabban.

"Mi valamennyien tizenhat-tizenhét évesek vagyunk- anélkül azonban, hogy igazán tudatában lennénk ennek; ez az az egyetlen kor, amit el tudunk képzelni magunknak: alig ismerjük a múltat. Abszolút normálisak vagyunk; semmi olyan nincs az életünkbe belekalkulálva, ami a normálistól eltérne- olyan hajlam ez, amit a vérrel örököltünk. Családjaik generációkon át dolgoztak azon, hogy az életet addig-addig csiszolgassák, míg valamennyi érdességét el nem tüntetik. (...).. éljük az életet, már amennyibe ezt életnek lehet nevezni. (....) ...katolikusok vagyunk; hívők és katolikusok...Hiszünk és nem úgy néz ki, mintha más választásunk is lehetne. (...) Távolabb a szokásainkon túl, egy olyan, a mi terünkön kívül eső helyen, melyről szinte semmit nem tudunk, ott vannak a többiek; láthatár peremén álló alakok. Ami a legszembetűnőbb bennük, az az, hogy nem hisznek- látszólag semmiben sem hisznek..."

A rövid könyv sallangmentesen mutatja be ezt a változást, az erre utaló jeleket, lépéseket, s azt a első helyen álló okot, amelyet egy világi családból származó lány, Andre képvisel. Akinek kinézete, megjelenése, élete, bátorsága, élethez való hozzáállása mindazokat a dolgokat tükrözi, melyet a fiúk nem ismertek, nem tudtak elképzelni, nem láttak át, nem láttak be. A szabadság, amelyet ők el sem tudtak képzelni, hiszen ők is szabadságban éltek. A másság, amit el sem tudtak képzelni a szűk falaik között. A valóságos szex, amelyet nem ismertek, ellentétben a takaró alatti dolgokról. Más, másság. De mi a normális? De mi az elfogadott, a jó?
A négy fiú más úton, más lépésekkel de mégis valamiféleképpen együtt, karöltve indul el a felfedezések, a "kilépés" rögös útján, s csak a könyvből derül ki, melyikük hova és hogyan érkezik?
A négy fiú egyike a narrátor, az ő szemüvegén keresztül látunk, hallunk, tapasztalunk, ízlelünk, elképzelünk.
Olyan sok gondolat keringett a fejemben, de személyes voltuk miatt nem osztom meg, nem is tudnám jól megfogalmazni.
Vallásos vagyok, bár nem katolikus, a szigorú(bb) elvárásaival, "szabályaival".

Ahogy olvastam a könyvet, sodródtam, kíváncsi voltam, mi lesz, mi fog történni, lesz-e katarzis, felkiáltok-e?- de ahogy haladtam valahogy egyre inkább éreztem, hogy merre haladunk. Meglepődtem, de mégsem. Kiakadtam, de mégsem. Felelősség kellene a szülőknek a kényelmes hit helyett, a kényelmes imádkozás, a csendesség helyett. na igen, a szülők általában kiakasztanak, pedig én sem végzem tökéletesen ezt a hivatásomat....

A fejemben volt Picoult "Egyszerű igazság" című könyve az amish lánnyal, az ő történetével, pedig alapjaiban teljesen más könyv, történet.

Az Emmaus egy olyan könyv, amiről lehet beszélni, beszélgetni, ötletelni. Jó!

9/10

Jennifer Probst: Elhibázott házasság

2014-07-03T20:21:00.000+02:00

Hűha!

De sajnos -számomra- ez a könyv nem a pozitív hűha élményt hozta. Valahogy úgy voltam Jennifer Probst harmadik könyvével, hogy a "kevesebb több" lett volna.

Ebben a részben Carina Conte a dúsgazdag Michael Conte legkisebb húga, a féltett, óvott kislány áll a központban, aki az évek alatt ifjú, diplomás hölggyé érett, s a hatalmas eszével, empátiájával és önállósági törekvéseivel lépi át a bátyja cukrászat-pékség-üzletláncolatát, hogy gyakorlatra tegyen szert az üzleti világban. Igen ám, de a szerelmi varázslást, a mágiát ő is elvégzi, bár nem a megszokott előírásokat követi, azaz a leendő férjnek nem a tulajdonságait írta le s majd égette el, hanem egyszerűen csak azt a nevet rótta a papírra, akiért gyermekkora óta rajong, akit szeret, a "majdnem" testvért, a 8 évvel idősebb, a nőcsábász Maximus Gray nevet.

Carina a cégnél Max keze alá kerül, asszisztense lesz, hiába minden, Max nem tehet semmit, főnöke, barátja Michael rendelkezésével szemben. S ahogy telnek a napok, a férfi rájön, hogy a nő már nem az a kislány, akit ő megismert, nem a dacos csajszi, és ezt Miss Conte folyamatosan be is bizonyítja a hozzáállásaival. Bár mi olvasók, és az üzletben résztvevő partnerek, a kollégák látják, hogy nem annyira az üzletre, az üzletkötésre termett a hölgy, de ez nem is köti le annyira a figyelmünket, mint az a tény, hogy ez a két ember gondolataiban állandóan szexelni akar a másikkal. Carina azért, mert még mindig szereti ezt a jóképű fiatalembert; Max pedig azért, mert Carina helyes, talpraesett, formás, és na.....! Max is csak egy férfi. :)

És itt van a sok. A történet alapjaiban tetszik, tényleg jókat mosolyogtam Carina harcain, önállóságán és jó-akarásán, Max szenvedése is derített, hiszen úgyis tudjuk, hogy mi lesz a vége ezeknek a szórakoztató könyveknek, de a sok erekció, és nedvesedés, a részletek zavartak. Vajon prűdség vagy nem?- passz, egész egyszerűen hasonló ez a dolog, mint, hogy egy sejtelmes erotikus jelenet jobb egy filmben, vagy egy klassz ehérnemű is tetszetősebb a meztelenség helyett.. valahogy így.

Ha ettől eltekintek, akkor egy szerethető könyv, meg sem közelíti pl. S. Kinsella-tól a Mézesheteket, ami nekem fájdalmas volt. Itt volt Conte mama, aki ismét bekavart, van benne cuki kutya is, megszületik Ethan és Luke az unokaöcsik is, s a végére mindenki megtalálja a megfelelő helyét mind a családban, az asztalnál, az ágyban, de még az üzleti világban is!

S ez a könyv arra volt jó, hogy kíváncsi legyek az utolsó könyvre is, amiben Carina és Michael utolsó hajadon testvéréről, Julietta-ról lesz szó, akinek a munkán kívül nincs élete. Vajon ő kit és hogyan fog meghódítani. Illetve őt ki fogja?

Úgy fogalmaznék, hogy nem én vagyok a tökéletes célcsoport. Az első könyv nagyon tetszett, a második is egész jó volt, mert azok nem egy #szürke50árnyalatos írások, és remélem, hogy a negyedik könyvben a valamekkora fokú visszafogottsággal fogok találkozni.

5/10

William Wharton: Apa

2014-07-03T09:36:00.002+02:00

Ó, hát erről a könyvről szinte nem is tudom, mit írjak, annyira meg vagyok hatódva. Kb. 1 hónapja fejeztem be az olvasását, de még mindig a hatása alatt vagyok, csak ölelgetném a könyvet is, Apát is, szavak meg nem nagyon jutnak eszembe, csak közhelyesek.

Whartontól persze nem meglepő, hogy zseniálisat ír, ennek ellenére mégis mindig meglepődök, aztán leborulok előtte. És természetes, hogy ott van a nagy klasszikus kedvencek között az Ő neve is, könyvei pedig megbecsült helyet foglalnak el az otthonomban.

Ez a rövidke cím mindent elmond a könyvről. Az Apáról szól, aki mindennek a középpontjában áll, de a többi családtag, különösen a fiú személye sem elhanyagolható. Amolyan férfias könyv, női érzelmeket megborzolva. Az pedig, hogy önéletrajzi ihletésű, még közelebb hozza az olvasóhoz. Jaj, kedve támad az embernek nagyon szeretni, meg sírni!

Bár írtam, hogy az Apa áll a középpontban, a legnagyobb feladat John Tremontra hárul, akit szintén mélyen a szívünkbe zárunk. John egy Párizsban élő festőművész, aki amikor anyja szívrohamáról hírt kap, azonnal Los Angelesbe, azaz hazarepül hosszabb időre, hogy idős szüleire gondot viseljen. Úgy tűnhet, hogy az anyának van nagyobb szüksége a gondoskodásra, pedig nem így van. Anyja kórházi kezelése közben a magáról gondoskodni képtelen apa egyedül marad otthon, így őt kell ápolni, a mindennapi életre megtanítani.

Az elkövetkező hetek, hónapok egy újfajta megismerésről szólnak. A fiú ismerkedése az apjával. Az apa ismerkedése az élettel, saját magával a zsarnok természetű, elviselhetetlen feleség árnyékából kilépve. Az elviselhetetlen feleség ismerkedése önmagával, az élettel, amikor senki nem rak mankót a hóna alá. És mi is ismerkedünk egy mélyről jövő szeretettel, azzal a szeretettel, amelyik aztán végképp nem nézi, hogy miféle érdekei fűződnek ahhoz, hogy adjon. Csak úgy egyszerűen, önzetlenül ad, a körülményektől függetlenül.

John Tremont szerintem egy makulátlan személyiség, ennek ellenére a történet előrehaladtával ő is folyamatosan változik, még jobbá válik. A történtek pedig nagyon sokat segítenek neki abban, hogy saját fia felnőtté válását is megkönnyítse.

Egészen emberi helyzeteket tett olyan megvilágításba, amin ha gondolkodtam, rájöttem, hogy pont így történnek a való életben is, mégsem vesszük észre, nem helyesen reagálunk, vagy csak elmegyünk mellette, nem törődünk vele. Pedig kellene! Úgy, ahogy azt John Tremont teszi. Csakis úgy!

Szívet szorongató, őszinte, szép és tiszta írás.

10/10***

Lionel Shriver: Születésnap után

2014-07-03T09:34:00.003+02:00

Nagyon szeretem a rafinált, agyafúrt, ötletesen megírt könyveket. És ez az! Nem tudom viszonyítani a Beszélnünk kell Kevinről c. könyvhöz, mivel azt még nem olvastam, viszont az is kiváló kritikákat kapott. Ezek után pedig pláne nagyon hamar le fogom porolni és elolvasom azt is.

Lionel Shriver (lehet, hogy nem én vagyok az első, aki pasinak hitte?) szerintem zseniális ötlettel állt elő. Az alapötlete ebben a regényben az, hogy az embernek nem csupán egy sorsa lehet. Valahogy azt gondoljuk vagy gondolják sokan (azt hiszem, én nem...), hogy a gyerekeknél már kicsi korban el kell dönteni, mit kezdjenek az életükkel, mert talán azon a döntésen múlik minden, abban már benne van az egész jövőjük.

Abban talán mindenki egyetért, hogy bármerre is menjünk, mindenhol lesznek nehézségek, árnyoldalak, de a fény felé vezető alagút is sokszor felviláglik. Az ember folyamatosan kompromisszumokat kénytelen kötni a sorssal, az élettel, embertársaival, így aztán kérdés lehet, hogy van-e egy tökéletes út, amihez viszonyítva a többi jelentéktelen.

Irina McGovern egy nagyon megfontolt, rendezett élettel rendelkező nő, aki gyermekkönyv illusztrátorként dolgozik. Élettársával, Lawrence-szel szinte házastársakként élnek már hosszú évek óta, ám kissé unalmasnak tűnő mindennapjaik mégis biztonságot sugároznak. Addig, amíg egy fura születésnap után Irina megcsókol egy másik férfit...

Innentől kezdve vége a biztonságnak Irinában és bennünk is, kénytelenek vagyunk felszállni a hullámvasútra, ami egyszer erre, egyszer arra, fel-le, ide-oda rángat minket. Két síkon halad tovább a történet, egyik az unalmas, számomra balfék "férj"-jel, a másik pedig az iszonyú szexi, gyertyáját mindkét végén égető snookerjátékossal, akivel mindenképpen izgalmasabb, ám bizonytalanabb minden. A végén viszont eldönthetjük - ha tudjuk!!! -, hogy mi lett volna a jó, a jobb!?

Kifárasztott ez a könyv. Folyamatosan gondolkodtatott, mély filozófiai témákat boncolgattam magamban, pedig tudtam, hogy mindegy, mert úgysem látjuk előre a jövőt, ez csak fikció. Mégis érdemes volt, és persze, hogy jó gondolkodni, még ha fárasztó is. Valami csak ki fog sülni belőle bennem, mert az egyértelmű, hogy a szerzőnek ez volt a célja.

Nagyon érdekes utazás volt ez a mi lehetett volna? kérdés körül. Szinte minden szegletét bejárja, a lehetőségeket egytől-egyik feltálalja nekünk, aztán a végén pedig ott állunk tanácstalanul, hogy akkor merre is tovább? Vagy inkább vissza?

A könyv zseniális!

9/10

Jodi Picoult: Sorsfordítók

2014-07-03T09:33:00.002+02:00

Na ez az első könyve Picoultnak, ahol egy kicsit mérges vagyok. Éppen egy félpontnyira vagyok mérges, de amiatt azért nagyon! Pontosan a vége miatt, de erről majd később. Amúgy pedig a színvonal a megszokott, nálam nyilván az elfogultság jellemző, és adott jó sok gondolkodni valót is. Picoult az Picoult, valaki vagy szereti vagy nem. Nálam a könyvei megjelenésének a híre azonnal tulajdonlási vágyat indít be, úgyhogy ez van!

Ahogy azt megszoktuk, újból távolról elkerülte az egyszerű témákat. :D Megint egy olyan történést boncolgat, ami érinti az erkölcsi értékrendet, különböző társadalmi megítéléseket, családi viszonyokat, szóval nagyon sokrétű, nagyon sok szempontból lehet "ítéletet hozni", és ismét ránk bízza, hogy mérlegeljünk, értékeljünk.

Van két fiatal, Chris és Emily, akik születésük óta ismerik egymást, jó barátok, később pedig, kamaszkorukban szerelmespárrá válnak. Ezt egyébként már a szülők is eltervezik egészen kicsi koruk óta, úgyhogy a sorsuk szinte előre meg van írva. Egy darabig. Ebből is lehet következtetni, hogy nem csak ők, családjaik is szoros, napi kapcsolatban vannak, így mindenkit mélyen megráz, mikor megkapják a szörnyű hírt, hogy Emily öngyilkos lett. Természetesen nem ilyen "egyszerű" az eset, hiszen ott volt vele Chris is, ráadásul a lövés a fiú apjának fegyveréből származik.

Egyértelmű, hogy nem folyhat tovább úgy az élet, ahogy eddig, minden felborul, a két család egy pillanat alatt eltávolodik egymástól. Megkezdődik a nyomozás, és minden jel arra mutat, hogy Chris ölte meg a lányt. Azt tudhatjuk, hogy létezett köztük valamiféle egyezség, de hogy ez arról szólt-e, hogy együtt ölik meg magukat, illetve valami másról, az mindvégig rejtve marad, csak találgathatunk és sejtéseket boncolgathatunk, mint ahogy az lenni szokott.

Van egy szál, ami a történet elejétől kezdve időről-időre feltűnik, ami szerintem végig a kulcsa volt a történteknek. És pont ennek a szálnak a lezáratlansága miatt haragudtam a könyvre, mert azzal az én igényeim alapján kezdeni kellett volna valamit. Hiányérzetem volt, fájt, dühös voltam miatta.

Szól ez a könyv az elengedésről, megbocsátásról, bosszúról, szeretetről, szóval szinte minden benne van, ami az élethez kell, illetve annak hiányához.

8/10

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

2014-07-02T10:18:00.000+02:00

Minden ember, aki szeret olvasni, tudja, hogy mit várhat egy olyan írótól vagy írónőtől, akitől már olvasott valamit. Amikor Grecsó Krisztián új, frissen megjelent könyvét vettem a kezembe tudtam, hogy milyen stílussal, milyen szövegalkotással fogok találkozni, így nem lepődtem meg, hanem belekezdtem Daru történetébe. A fülszöveg elolvasása most sem történt meg, így meglepődtem, amikor Juszti mama nevével is találkoztam (Grecsó K.: Mellettem elférsz).
Pedig ez a könyv, a „Megyek utánad” más. A stílus nem, de itt egy fiú/férfi életének egy szeletével találkozunk a női nem vonatkozásában. Akár mondhatom azt, hogy a történet sem, hiszen a kamaszság, élet örök problémái is helyet kapnak benne.

A történet kezdetén Daru 12 éves kiskamasz, aki alig várja a hormonális változásokat, a szőrösödést, a mutálást, önértékelési problémákkal küzd, nem a jó bandában áll; aki szerelmes a kiskori jó pajtásba. Innen indulunk el, s majdnem körbe érünk. Vagy akár körbe is, ez csak nézőpont kérdése. A könyvben a lányok, nők, asszonyok jönnek-mennek, Daru keresi a helyét a faluban, vagy éppen a főiskola, majd az egyetem előadótermeiben, miközben folyik az alkohol, érződik a fű szaga (nem, nem a lekaszált friss fűé), tolódik a katonai behívó felhasználása. Daru éveinek a száma nő, a változás, az élet megtapasztalása elkerülhetetlen.

"Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté." (részlet a fülszövegből)

A nők központi szereplői ennek a regénynek. Lili az óvodától-kamaszkorig tartó nagy szerelem, a viszonzatlan, a sebet ejtő, a fájdalmas.

Eszter a vadság, a másság megtestesítője.
Gréta az érzelmes, az Igazi-ra váró.
Petra a nevelő, az érzékeny, a sokat akaró, a megalázkodó.
Sára, aki pótléknak használta.
Adél….., na igen, maradjon csak Adél.
Majd visszatérünk Grétához, Lilihez, Julihoz is.

Daru élete a nőkön keresztül. Kép, hogy mi és hogyan változott az évek során, hogy használták ki őt, hogy nem volt képes soha megfelelően a talpára állni, hol erősödött, hol gyengült.

Magyar könyv, magyar író, alapjai az 1980-as évek körüli időszaktól. Aki akkor is élt, aki esetleg egy faluban élt még jobban fogja szeretni, mert átélhette mozzanatokban a saját múltját.
Én igen. Álltam a „gőzben”- a fóliasátorban; telefonáltam fülkéből; hívtam olyan személyt, akit egy központi telefonhoz szólítottak a hatodik emeletről, és a portás végighallgatta a beszélgetést. Érdekes volt arról olvasni, hogy lehetett letagadni az első diplomát, de ezek csak apró-cseprő momentumok, mert minden a kortárs magyar irodalmat, vagy akár Grecsó Krisztiánt kedvelő olvasó meg tudja találni benne azt a szépséget és értéket, ami miatt érdemes a kezébe vennie ezt a könyvet, és érdemes belemerülnie bele Daru életébe.

Kiera Cass: Az Igazi (Párválasztó 3)

2014-07-01T10:17:00.000+02:00

Végre megérkezett a harmadik rész! Bevallom őszintén, hogy nagyon vártam, s bár sejthető, hogy mi lesz America történetének, Maxon párválasztásának a végkifejlete, mégis izgultam, hogyan is írta meg ezt Kiera Cass?

America Singert a Párválasztóban ismerhettem meg, az Ötös lány, aki érdekes egyéniségével, személyiségével, menekülésével, kerti kirohanásával, naivan őszinte gondolkodásával azonnal a szívembe lopta magát, s csak azért kellett drukkolnom, hogy neki és családjának jól alakuljon az élete.

Az Elit palotában maradt tagjaként tovább zajlott Maxon herceg párválasztója, hogy a lehető legrátermettebb feleséget találja meg magának, akit meg is tud szeretni. Nem egyszerű feladat egyik oldalról sem, hiszen a herceget elég keményen sakkban tartja a király (legalábbis próbálja), és a lányok is közel állnak a szívéhez; Americara nézve sem egyszerű, mert mi olvasók, már tudjuk, hogy ki van még a palotában Maxon hercegen kívül.... (nem, nem írom le, hátha valaki most fog rohanni megvenni az első két könyvet!).

A harmadik részbe, az Igaziba belecsöppenni, a könyv hangulatát felvenni nagyon kevés időre volt szükségem, kinyitottam, belekezdtem, csak a vendégség, és néhány focimeccses gól tudott csak eltántorítani az olvasástól.Imádtam ezt a részt! Talán, hogy végre felkerül az i-re a pont, vagy, hogy a lány végre eldönt, kimond bizonyos dolgokat, talán, hogy a lázadásoknak vége szakad, hiszen ezekkel nem lehet befejezni a történetet, talán kíváncsi voltam, hogyan fognak kiesni a választóból a lányok: az önző Celeste, a csendes Elise, a fülig-szerelmes Kriss vagy éppen America? Talán csak azt vártam, hogy jobban megnyíljanak a szívek, hogy túlcsorduljanak, hogy kimutassák azokat a dolgokat is, amiket eddig titkoltak; és kíváncsi voltam a király és America további kapcsolatára is, mert ez mindenképpen izgalmat ígért.

Kíváncsi voltam hogy lesz, mi lesz?
Talán a legjobb rész, legalábbis ezen a jelzőn elgondolkoztam, mert nem a megismerés, megismerkedés folyamata zajlott a szemünk előtt, hanem a fordulatos cselekmény. Kiderülnek fontos, meglepő és eddig titkos dolgok, és elárulom, hogy America kétszer kijut a Palotán kívülre is, amelyek izgalommal -is-szolgálnak (de mégis mire számíthatunk, ha a hegedülő Ötös lány küzd valamiért? :D).

Cselekményes, fordulatos, rózsaszín, őszinte, drukkolós, elmerülős, gyönyörű borítójú. Továbbra is ajánlom kikapcsolódásként a könnyű, szórakoztató-habos irodalmat kedvelőknek, vagy éppen a fiatal lányoknak. Menyire jó a lányomnak, hogy egyben el tudja majd olvasni, és nem kell körmöt rágnia! Azaz kellhet, mert izgulni biztosan ő is fog.

8/10

Rachel Hawkins: Hex Hall

2014-06-25T22:50:00.003+02:00

Azon gondolkoztam, hogy kicsit kezd elég lenni a Könyvmolyképzős könyvekből, amikor mégis felkaptam ezt és milyen jól döntöttem. Az első 5 oldalon rájöttem, hogy ez a boszorkány csaj nagy kedvencem lesz. Olyan szövege van!! Az én humoromnak való.

„– Hogy mi a baj?! Lássuk csak: ez a szalagavató bálom, és látsz mellettem egyetlen srácot is?

– Nos… éppenséggel nem. De mivel a női mosdóban vagyunk, ez nem is csoda…” olvashattam a 2. oldalon és bele is szerettem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló megszólalásokat.

Három évvel ezelőtt, 13 évesen, Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nem boszorkány, mindenben segíti őt, 19x költözködnek 3 év alatt, hogy ne tűnjön fel szeretett gyermeke senkinek, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. Sophie egyik bűbája nagyon rosszul sül el és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, ezért apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség "Hová csöppentem? Itt még a segédmunkások is Abercombie and Fitch modellek?!", egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított. Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.

A három sötét boszorkány

Imádtam a poénjait és ez a könyv végéig kitartott. „-Mi a fene ez? – (…) – Valami Csillagok-háborúja dolog? Éreznem kellett volna a zavart az Erőben?”

Tetszett az írónő vámpírokhoz fűződő viszonya. Kettő szerepelt a könyvben. Az egyik Lord Bayron maga, a másik Sophie szobatársa, akiről már a szobába lépés pillanatában kiderül, hogy nem a megszokott fekete szín rabja: „Ez a szoba úgy festett, mintha Barbie és Eperke istentelen gyermeke rendezte volna be.” :D Majd később az is világossá válik, hogy a leány a saját neméhez vonzódik. Hát igen, elég furára sikeredett Jenna, a csak szerethető vámpírlány.

Elég sok titokra derül fény a könyv végére, amitől Sophienak persze egyáltalán nem lesz könnyebb a helyzete. Az eddig csak fényképről ismert apukáról jó pár dolog kitudódik és ettől sem lesz felhőtlenül boldog. Nagymamák, dédnagymamák is képbe kerülnek.

Kedvelem a borítót, csak a fekete macskával nem vagyok kibékülve. Ha boszorkányokról van szó, akkor miért kell mindenképpen macskát pakolni mellé!? Ha jól emlékszem elő se fordul a történet folyamán, viszont söprűn repüléssel találkozhatunk.

Remélem lesz film is, mert olvasás közben annyira jól el tudtam mindent képzelni, hogy muszáj lesz egyszer mozi/tv képernyőn is látnom.

10/10

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval

2014-06-11T09:31:00.002+02:00

Aki szereti Jane Austen világát mindenképpen olvassa el, ő együtt tud érezni eme könyv főszereplőjével, én nem tudtam igazán beleélni magam. J

„Jane fiatal New York-i nő, aki mintha képtelen volna rátalálni az igazira – talán azért, mert titokban megszállottan rajong Mr Darcyért, ahogyan Colin Firth játszotta a Büszkeség és balítélet BBC adaptációjában. Ám amikor egy jómódú rokona örökül hagy rá egy Austen-mániás nők számára kitalált, angliai vakációt, Jane ábrándjai arról, hogy megismerkedjen a tökéletes, régensség korabeli úriemberrel, hirtelen valóságosabbá válnak, mint azt valaha is képzelte volna.”

Jane elindul Angliába. Már a repülőn előveheti a vaskos füzetet, amiből megismerheti és megtanulhatja a játékszabályokat, megérkezése után pedig szóbeli oktatásban is részesül. Kicsit sok a szabály, de aki játszani szeretne, annak be kell tartania. Összesen 21 napot él ebben a számomra fura világban. A történet elején unatkozik, amit teljesen át tudtam érezni, de utána több férfi személyében is megpróbálja megtalálni a megfelelő Mr. Darcyt.

Olvasás közben eszembe jutott, hogy az egyik ismeretterjesztő csatornán már láttam ilyen beöltözős, szerepjátszós műsort. Ott is és persze a könyvben is a személyzet és Jane körül megforduló emberek színészek, a vendégekkel kapcsolatban minden kis részletbe be vannak avatva. Kedvenc szereplőm a kertész volt. Ha elárulom miért, jó kis spoilert írnék le.

Pár sor erejéig, megismerhetjük azokat a fiúkat/kamaszokat/férfiakat, akikkel Jane, élete folyamán kapcsolatba került. Néha nem is tartottam rossz ötletnek, hogy ezek a viszonyok nem lettek életre szólóak. Egyedül akkor húztam fel a szemöldököm, amikor Jane azért szakított az aktuális partnerrel, mert horkantott!! Ha csak ez lenne a baj a férfival, tőlem egész nap horkantgathatna. J

Furcsálltam a könyv elején, hogy Jane a saját anyja elől titkolja kedvenc könyvét, filmét, Mr. Darcyt. Miért kell ezt takargatni!?

Persze nem mehetek el szó nélkül a borító mellett: elképesztően fantasztikusra sikerült! Imádom!

Képek keresgélése közben láttam, hogy film is készült. ÓÓÓÓ! Meg kell néznem!

8/10

Mary Nichols: A szökőkút

2014-06-08T12:04:00.004+02:00

Az 1920-as évek végén kezdődik a történet.
Barbara és Penny egyetemisták, mindkét lány nagy vágyakat dédelget. Penny színésznőnek készül, Barbara festőművésznek.
Az iskolai szünet alatt azonban Barbara családjában olyan változások történnek, amik a régen szeretett otthonból a lány valósággal elmenekül, az egyetemet is félbe hagyja.
Penny testvére, Simon gyengéd érzelmeket táplál Barbara iránt. Viszont egy másik férfi, George, akinek határozottsága és elszántsága imponál a lánynak.(vagy csak gyorsabb volt mint Simon) teljesen leveszi a lábáról Barbarát, olyannyira, hogy nemsokkal megismerkedésük után az oltár előtt állnak.

George feltörekvő építkezési vállalkozó, aki minden erejét, és energiáját a munkába fekteti. Barbara tulajdonképpen ugyan olyan eszköz számára mint bármi más, ami a kitűzött célhoz segíti a férfit.
Talán Barbara és George még boldog is lehetne ha egy időre nem kényszerülnének egy fedél alá anyósával Elizabetthel.
A határozott és mogorva nő, semmilyen érzelmet nem talál Barbara felé, és a háztartásban sem enged változást, ami azt jelenti, hogy Barbara üresfejű bábunak érzi magát a házasságban. Munkát vállal, de persze anyósának ez sem tetszik. Hamarosan tesz is ellene, hogy Barbara a tisztességes asszonyok mindennapjait élje. Karöltve fiával dróton rángatják szegény lányt...

A történettel két bajom volt, egyik, hogy már az elején tudtam mi lesz a vége, a másik pedig az, hogy a fülszöveg miatt a könyv első fele érdektelen volt, túl sokat árult el.
Barbara életéről, egyen elég annyi, hogy mozgalmas, a a házassága pedig furcsa alapokra épül.
Ahogy halad a történet egyre több szál fonódik a házaspár életének szövetébe, megnehezítve azt.

Azt vettem észre, hogy bár a szerző nagyon jó témákat talál, csak nem tudja átadni ezt nekem. A szereplők nem kerülnek közel hozzám, és annyira érzelem mentesen, szárazon ír, hogy unalmasnak hat.

10/6

Charles Martin: A szentjánosbogarak fénye

2014-06-04T15:42:00.001+02:00

1. Megszokott Martin történet: lebilincselő, gyomorszorítós, izgulós.
2. Ebben sem a szerelem kapta a legnagyobb szerepet, hanem ismét egy gyerek (kisfiú) és egy felnőtt életébe pillanthattunk bele, s míg a fiú sorsán izgulhattam, úgy léptem bele a felnőtt férfi Chase életébe is.
3. Chase, a gyermekkorában nevelőszülőknél nevelkedő 30 körüli férfi, újságíró, aki éppen egy bokorban, egy balesettől nem messze talált 8-10 év körüli kisfiú körülményeiről ír, s közben a fiú ("Skicces") közelébe férkőzik, aki szintén Bátyóéknál talál menedékre.
4. Mivel Chase még mindig az egykori nevelőszülők közelében él, s velük napi kapcsolatban van, így megismerjük ezeknek az embereknek a múltját: Bátyó (Willee) börtönéveit, az egykori családját, s, hogy miért is lettek nevelőszülők. Megismerjük a csodás birtokukat, a zsarnok testvért, a zsarnok testvér lánygyermekét, Tommye-t (akit én sok oldalon keresztül fiúnak hittem), aki Bátyóékkal lakik éppen.
5. Nagyon sok apró információmorzsát hintett el Martin, ami gördülékennyé és izgalmassá tette ezt a regényt is. A részek, bekezdések, sokszor felváltva követték egymást Chase és Skicces, azaz a múlt és a jelen váltakozásával, ami nem engedte, hogy eltávolodjak a történettől.
6. A kisfiú némasága, csodás művészi kifejezőképessége, a családban bekövetkező tragédia mind-mind elgondolkodtathat, hogy mi a fontos az életben, hogy a gyerekek nevelése egy kihívás, egy gyönyörű feladat. Nem az a feladat, hogy mindig azt tegyük, ami nekünk felnőtteknek jó, hanem, hogy azt tegyük, ami a gyereknek a jó, ami neki az érdeke. Ha ügyesek vagyunk, akkor a gyermek is azt szeretné, ami neki és nekünk egyaránt jó úgy, hogy nem érzi magát befolyásolva, hogy kibontakozhat, hogy terelgetve van, hogy beszélgetnek vele, hogy nem érzi magát egyedül. Vagy valami ilyesmi. (Azaz nem arra gondolok, hogy nekünk az a jó, hogy a gyerek csendben legyen és ezért megengedem, hogy számítógépezzen....- de aki ismer engem és a hülye elveimet, akkor az érti, hogy mire gondolok.)
7. Bátyó egy csodálatos ember, olyan, amilyen nem létezik szerintem. Ha létezik, akkor szeretném megismerni. Vagy valahogyan Böjte Csaba Atya járt az eszemben, de neki még sincsen felesége, és ilyen családja. De a tiszta jelleme rá emlékeztetett.
8. Martin könyv, mégis más. Itt is A FÉRFI áll a középpontban, aki természet felettiként áll a család, a társaság, a többi ember felett; itt is van egy "valami" a végén- amit én ebben az esetben kitaláltam, azaz megsejtettem, de így jó, ahogy van....; nincs benne csöpögős szerelem, de sírni lehet rajta; stb.
9. Van még tőle egy olvasatlan könyvem a polcon, és van még egy olvasatlan a könyvesboltok polcain is, de majd valamikor megszerzem biztosan. ha másképpen nem, kölcsönbe.
10. Továbbra is az egyik kedvenc íróm!

11. S, hogy mi köze a szentjánosbogarak fényéhez?

"A tudósok szerint ezek a bogarak évmilliók alatt fejlődtek ki.(...) De ez csak süket duma. Nem hinném, hogy egy állat csak úgy gondolhatna egyet, és eldönthetné, hogy szeretné, ha fény gyúlna a seggében. Hát miféle sületlenség ez? Az állatok nem tudnak fényt csinálni. (...)A fényt Isten csinálja. Nem tudom, miért, és azt sem, hogy hogyan, de abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül. Nem csak úgy szórakozik ezzel a szabadidejében, mert nem jutott eszébe semmi más. (...) Chase, én nem hiszek a véletlenekben. (...) Ez nem véletlen, és a csillagok sem véletlenül léteznek. (....) És te sem véletlenül vagy itt. Úgyhogy ha az eszed azt próbálja bemagyarázni neked, hogy Isten bakot lőtt, amikor téged megteremtett, jusson eszedbe a szentjánosbogár segge!"

9/10*

Arne Svingen: Magas Cé és Jobbhorog

2014-06-04T15:39:00.000+02:00

Magas Cé és Jobbhorog

El nem tudtam volna képzelni, hogy mire utalhat ez a cím, el sem gondolkodtam rajta. Talán olvastam egy kritikát, megkérdeztem, hogy tetszhetne-e nekem, mert érdekelnek a hányatott sorsú gyerekekről szóló könyvek. Aztán hirtelen a válasz a könyv formájában érkezett.

...és nagyon tetszett. Hogy mi tetszett benne? Nem is tudom megfogalmazni, az egész tetszett. Hogy olvasmányos, hogy pozitív, hogy reménykedős, hogy nem feladós. Az is biztos, hogy az édesanyák felé nyújtott feltétel nélküli szeretet szépen megmutatkozik benne. (S én, mint anya, hányszor utáltam ezt az anyát...!!!)

Éneklés és ökölvívás, e két hobbi, elfoglaltság jut a 13 éves Bart-nak: az elsőt szereti, a másodikat az anyukája szereti, és Bart már 55 órán részt vett, hogy szükség esetén meg tudja védeni magát.

A könyv egy elhanyagolt kamasz fiú története, életének egy szelete, éppen az, amikor talán ki tud törni abból a méltánytalan szerepkörből, élethelyzetből, amiben benne van. A könyv egy új élet reményének a lehetőségét csillantja meg. Bart, a barátok nélküli fiú (egyetlen barátjának mondott férfi, a heroinista-házbeli Geir), aki alkoholista, nagyon kövér munkanélküli anyukájával él egy szobában, ahol a folyosó drogos fecskendőkkel és mocsokkal teli. Kevés boldogságai: az operaéneklés, amit csak egyedül, a fürdőszobában tud csodálatosan kivitelezni, és Ada, az osztálytárs, a padtárs látványa.

Igen ám, de az osztály műsorra készül, és az osztályfőnök a fejébe vette, hogy az iskola történetének a legjobb előadását fogja színpadra vinni, s mivel a pletykás Ada megmutatta Bart éneklésének felvételét a tanárnak, így az könnyes szemmel tette be a fiút a zárószámként. Ez egy dolog, folyik a medrében, hogy Bart ezt átszervezze, miközben szegényes, éhes, ingermentes életét éli, próbálja túlélni a szemétkedéseket, az orrának - August keze általi- betörését túlélni. Ami megfigyelhető, hogy Bart-re nem jellemzőek a korosztályra jellemző kamaszcsínyek, inkább a fiú komolysága, érettsége, a pozitivizmus, a segítőkészség a megfigyelhető, ami az életének velejárója.

"Természetese álmodoztam arról, hogy egy színpadon állok a közönség ujjongása és tapsvihara közepette. Biztosan fantasztikus érzés. De soha nem fog megtörténni. AZ a jó bennem, hogy egyszerűen elfogadom, hogy az életben nem jöhet össze minden. Csak az idióták hiszik azt, hogy minden rendben lesz."

Aztán történik valami, szépen lassan megszűnnek a hazugságok, a nagymama segítő társ lesz, és őszintén reméljük, hogy végre jól alakul a család, és legfőképpen Bart élete.

Szerettem olvasni, és jó lenne, ha többen olvasnák a fiatalok körében is, mindössze azért, hogy bármilyen rossz is a helyzetük, biztosan vannak olyanok, akik rosszabb helyzetben is képesek élni és boldogulni, vagy ha nem is képesek a segítségek hiánya miatt, akkor is rosszabb helyzetben vannak, és ezt kénytelenek elfogadni. A történet atársadalomban fellelhető problémákat érinti (drog, munkanélküliség, alkoholizmus, szegénység), nem szájbarágósan, csak megemlítve, hogy a család ebben él, így él, amolyan "ilyen helyzetek" is vannak stílusban, ami esetleg leránthatja a hályogot néhány fiatal szeméről, ezért nem ártana ezt a könyvet, vagy részleteit esetleg irodalomórán is érinteni.

Mitch Albom: Az Idő Ura

2014-06-01T09:32:00.001+02:00

Nem sok könyvről írok itt a blogon, de ami nagyon megfog, arról muszáj. Addig nem nyugszanak a gondolataim, amíg ki nem írom magamból. Mondatok állnak össze a fejemben, amiket meg kell osztanom másokkal, nem tudom kinek mekkora örömére. J

Szeretném a borítóval kezdeni, amit kezemmel és szememmel is többször megsimogattam. Gyönyörködtem az öregbített vászon színeiben, a kékes- sárgás-zöldes árnyaltokban és persze az órákban. Örülök, hogy átvették az eredeti változatot.

Kinyitod a könyvet, akkor látható, hogy elég ritkásan szedett, sok a vastagon kiemelt rész, mert az elején sokat ugrál az időben a történet. Három szereplőt ismerünk meg, akiknek élete a könyv folyamán összefonódik.

Első Dor, aki a „messzi-messzi múltban él, az emberiség történetének hajnalán”. Körülveszi felesége, aki egyben gyermekkori barátja és három gyermeke. Dort imádja élete társa, de ő csak az időt szeretné figyelni, mérni, minden mást elhanyagol. „Meg is kapja érte méltó büntetését: egy barlang falai között kell hallgatnia az emberiség szüntelen zokszavát. Az emberek egyetlen dolgot akarnak mindennél jobban: időt. Amikor az Idő Ura már feladja a reményt és lélekben megtörik, felvillan előtte a szabadulás lehetősége. Ehhez annyit kell tennie, hogy teljesíti a rá kiszabott küldetést, és megtanítja két embernek, mit is jelent az idő valójában.”

Innen

Most már a jelenben vagyunk és megismerkedhetünk a másik két szereplővel, egy végstádiumú rákban haldokló, milliomos, nyolcvan körüli férfivel és egy tizenéves középiskolás, visszahúzódó, okos, testét el nem fogadó leánnyal. A férfi nem nyugszik bele betegségébe, valahogy szeretné elérni, hogy teste továbbéljen és majd ha felfedezik betegsége ellenszerét, akkor ébresszék fel és gyógyítsák meg. Fel is ajánlják neki a fagyasztás módszerét, ami meg is tetszik neki. A lány nagyon magányos. Szülei elváltak, apukája nem foglalkozik vele, anyukája foglalkozna, de azt elhárítja. Hétköznap lelkesen tanulja kedvenc tantárgyát, a biológiát, hétvégén hajléktalanok körül segédkezik. Itt találkozik a rendkívül jóképű iskolatársával, akibe

fülig beleszeret.

Ezen a két emberen kell segítenie Dornak. Hogyan fogja ezt megtenni!? Ezért kell elolvasni a könyvet. Oh, és persze a gyönyörű mondatokért, amik annyira a lelkébe másznak az embernek, hogy szeretné megmutatni a körülötte élőknek. Ezt a könyvet kölcsönbe kaptam, de amint tudom, megveszem. Újra és újra el kell olvasni, idézeteket bejelölni és amikor igazán el vagyok keseredve elővenni. Ami még igazán megfogott, az a lapok közül sugárzó szeretet ettől a két embertől.

Megvan a másik kedvenc amerikai íróm!!

10/10

Moira Young: Blood Red Road (Vérvörös út, Homokvidék 1.)

2014-05-28T20:24:00.000+02:00

Vigyázni kell a könyvre kitett megjegyzésekkel. Nem először olvasok olyat, ami végül egyáltalán nem lett igaz. Ennél ez látható: „Jobb, mint az Éhezők viadala….”. Szerintem össze se lehet hasonlítani. Nem találtam benne sok közös pontot.

18 éves Saba, apjával, iker bátyjával és 9 éves húgával él Silverlakeben. Igazán furcsa név, mert víz nem nagyon van a környéken, házukat hulladékokból építik és ételt is elég nehezen találnak. Saba anyja, húga, Emmi születése közben hunyt el. Azóta apja teljesen megváltozott, nem sokat foglalkozik gyermekeivel. A kis húgocskát nem veszi körbe nagy szeretettel, őt okolja édesanyja elvesztése miatt. Majd „Saba világa teljes mértékben darabokra hullik, amikor az ikertestvérét, Lugh-t fogságba ejti négy kabátos lovas. Saba eldönti, hogy megmenti, ezért nekivág a Pusztítók által hátrahagyott törvényen kívüli sivár tájnak. Ez egy brutális világ, ahol Saba felfedez magáról pár meglepő dolgot. Vad harcos, ravasz ellenfél és mindenek fölött legyőzhetetlen túlélő. Egy Jack nevű fenegyerekkel és egy Szabad Sólymok nevű lány forradalmár csapattal Saba útnak indul, hogy megmentse a testvérét – és talán az egész világot.” Az úton, igaz sokszor próbálja lerázni, elkíséri a húga is. Nekem az ő karaktere tetszett a legjobban. Egy nővér által nem szeretett, báty által kedvelt, apja által közömbös környezetből indul, sokat elvisel és mégis olyan nagy büszkeséggel néz a testvérére, segíti ahol tudja. Saba karaktere nem volt szimpatikus, sokszor idegesített a makacssága, dacossága, önfejűsége.

A történet elég érdekes korban és helyeken játszódik. Sokszor találkozunk sivatagokkal, kopár hegyekkel. Az angol borító jól ábrázolja. Néha megjegyzést tesznek a szereplők arra, hogy mitől lett ilyen ez a Föld, de igazán konkrét dolgokat soha nem mondanak. Engem azért ez is érdekelt volna, de ezzel lehet apró kisebbség lennék.

A Hopetown város volt a legérdekesebb hely, ahol Saba és húga megfordult. Teljesen az Ókori Rómában éreztem magam a Gladiátor viadalokon. Az egyik legizgalmasabb rész volt.

Rendkívül jó ötletnek tartottam a varjút, mint háziállatot. Azt nem tudom, hogy tényleg ennyire okos, de a történetben remek helye volt.

Összességében nem volt rossz, de a főszereplő számomra idegesítő jelleme miatt, nem tudom tökéletesre értékelni.

8/10

R.J. Palacio: Csodácska

2014-05-18T22:09:00.001+02:00

Köszönöm egy kedves barátnak, hogy felhívta erre a könyvre a figyelmemet. Ha ő nincsen, biztosan elmegyek mellette vagy észre sem veszem mostanában, pedig nagy kár lett volna. Fantasztikus ez a könyv, bámulatos benne a főszereplő August (Auggie), de főleg azok az emberek elképesztőek, akik a való életben küzdenek hasonlókkal.

„August Pullman arcdeformitással született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Éppen most kezdi majd az ötödik osztályt a Beecher Prep iskolában, és ha valaha is csöppentél már újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csak éppen az arca nem hétköznapi.”

Nagyon jó a könyv felépítése. Szeretem, amikor sok szemszögből olvashatok egy történetet. Itt 6 gyermek mesél saját magáról, egymáshoz való viszonyukról, de főleg Augustról.

Első részben, ki mást, mint a főszereplőt ismerhetjük meg. Nem írja le az arcát, de azt megtudhatjuk, hogy az ötödik osztály kezdetéig, ami kb. 11-12 év, huszonhét darab műtéten esett át. Mekkora erő lehet ebben a gyermekben, családjában, környezetében, hogy még most is tud mosolyogni, viccelni, és még erőt, bátorságot tud venni magán, hogy sok idegen gyermek között iskolába menjen és megmutassa az arcát.

Nem mindennapi az iskola igazgatója, aki az első nap előtt Auggienak iskolasétát tervez, három leendő évfolyamtárs segítségével. Az igazgató úr még többször megmutatja, hogy mennyire emberi, hogy milyen jó helyen van az iskola vezetésében. A másik kedvenc iskolai munkatársam, Mr. Browne, az angoltanár, aki sajnos nem kap sok szerepet a könyvben, de a havi ukáz feladatával a szívembe lopja magát. Szerintem remek ötlet!

Nem mellékesen megismerjük August szüleit és testvérét. A szülők remek emberek. Igazán nincsenek is rá szavak mennyire szenzációsak. A sok nehézség ellenére imádják egymást, élnek-halnak a gyermekeikért és mindig van idejük, energiájuk a másik gyermekre is.

Második részben a nővért Olíviát (Via) ismerjük meg, aki szintén új iskolába megy, ő a gimnáziumot kezdi. Imádja az öccsét, amikor teheti óvja, védelmezi, de most érzi, hogy kicsit terhes lett neki a testvére, több figyelmet szeretne a szülők részéről.

Innen

Harmadik részben Summer mutatkozik be. Ő Auggie évfolyamtársa és kezdetben az egyetlen, aki barátkozik vele. Majd a negyedik részben megláthatjuk Will, Auggie másik barátjának szemszögét is. Itt már van elképzelés főhősünk arcáról, mégis ő, vagyis az öccse fogalmazta meg számomra a legjobban.

„- Hé, Jamie! Emlékszel a srácra, akit tavaly láttunk a fagyizóban? Augustra? A fura arcúra?

- Ja, hogy rá! Rémálmaim voltak miatta. Emlékszel, anya? A tavalyi zombis álmomra?

- Azt hittem, láttál valami sületlenséget a tévében! – felelte anya.

- Nem! Attól a fiútól volt.”

Azt hiszem itt sírtam el magam először a történet folyamán.

Ötödik részben Olivia barátja, Justin is bekapcsolódik a történetbe. Helyes fiú hegedül és színészkedik. Neki is van egy remek gondolata, amit meg szeretnék osztani:

„auggie-val nem bánt valami jól az anyatermészet. (….) az anyatermészet tulajdonképpen tombolát árusít? a születésedkor veszel egy szelvényt, és csak a véletlenen múlik, jó vagy rossz dolgot nyersz-e vele? (…) akkor az anyatermészet magasról tojik ránk. és nem tojik. a legvédtelenebb lényeiről is gondoskodik. vigyáz rájuk, olykor érthetetlen módon. ott vannak például a szülők, akik vakon szeretnek, vagy a testvér, akiben az emberi érzések is bűntudatot keltenek, és egy reszelős hangú kissrác, aki téged választ mindenki más helyett. és még egy pink hajú lány is, aki a pénztárcájában hordja a képedet.”

Angol borító

Utolsó részben Mirandát ismerhetjük meg, aki Olívia régi barátja és testvérként szereti Augustot. Őt is jobban ki lehetett volna dolgozni.

Maximális dicséretet adok a kiadónak, remek könyvre bukkantak és kínálták a magyar közönség felé. Megdöbbentő ez az írás, ajánlott olvasmánnyá tenném a gyerekek egymás iránti elfogadása miatt.

10/10

Tamara Ireland Stone: Time between us- Elválaszt az idő

2014-05-14T21:11:00.001+02:00

Időutazás! Wow!

Szeretem az ilyen filmeket, könyveket! Biztosan azért, mert én a gondolataimban is alig szárnyalok a múltamban, vagy éppen tervezek a jövőre. Túlságosan reálisan nézek magam elé. Így duplán élvezem az olyan-ilyen könyveket, amelyben van egy ilyesfajta misztikum a szerelem mellett.

Anna egy 16 éves lány. Fut. Tanul. Egyszerű. Nem menő. A gimi mellett dolgozik az édesapja könyvesboltjában (ugye milyen jó neki?). Két jó barátja van: egy lány és egy fiú. Álma, hogy kilép az államhatáron kívülre, bejár országot és világot.

Azaz egy sima, átlagos amerikai élete van, míg meg nem ismerkedik Bennett-tel, aki már első ránézésre furcsa. Anna már látta futópályán, a fiú is látta őt, de ő mégsem emlékszik a lányra. Végül egy osztályteremben találkoznak, a tanév közepén. Bennett az új fiú.

Fiatal, kamasz lányoknak szóló könnyed könyv, így nem kell sokat gondolkozni azon, hogy vajon megismerkednek-e egymással a fiatalok, hiszen tudjuk, hogy igen.

A könyv mégsem erről szól, hanem a szerelemről, a barátságról, a jólneveltségről, a családi egységről, a családi értékről, amit már olykor keresni kell. Szól a bizalomról, az elfogadásról.

Anna olyan lány, akire minden szülő vágyhat: elfogadja amije van, vágyakozik, de megérti ami nem lehet. Szereti szüleit, nem lázad. Kamaszként sem siránkozik, nem követel. Sodródik. Éppen ezért is lehet, hogy ilyen könnyedén belevág az újba, a lehetőségekbe Bennettel az oldalán.

Hogy mik történnek? Az már spoiler lenne, de azt tudom, hogy bármilyen időutazásos filmet nézek, ott lebeg előttem a Pillangóhatás című film, és hiába örültem a végkifejletnek ott a The End feliratnál, mégis azt kell mondjam, hogy általában nem kedvelem, ha beleavatkozik az író a múltba, a már egyszer megtörtént-be. Jól van, jól van, nem vagyok szőrös szívű, mert imádom a nagy egymásra találásokat is (Ház a tónál pl.), de itt azt éreztem, hogy Anna nagyon akaratos, befolyásol, erőszakos Bennett véleményével szemben.

Bennett beavatta a titkába, elmesélte neki a képességeit, a lehetőségeket, és Anna egyre csak többet akart. Persze megértem őt is, de ha nem rózsaszínű lenne minden, az sem lenne rossz.

Érdekes volt olvasni, hogy nem lehet egyszerre két Bennett ott a helyszínen, hogyan tűnik el az egyik, ha véletlenül ez történik; érdekes volt az egész könyv, mert akaratlanul összehasonlítottam Az időutazó feleségével, vagy a fent említett filmekkel, hogy egyebekről ne is beszéljek. A fiatalok suliba járnak, tanulnak, spanyol dolgozatot írnak, lassan telik el az a 30 nap, amit a fiú az itt-ott-tartózkodással tervez eltölteni, aztán át is lépik azt, itt kezd izgalmas lenni. Elmegy a fiú? Képesek leszek együtt maradni? Bennett ebben az időben tud maradni? Amikor is ő tulajdonképpen még egy kisbaba... Azaz ő jött vissza a múltba egy esemény kapcsán.

Mi az? Mi történt, ami miatt nem a saját szüleivel él?

Én nagyon szerettem volna erről is olvasni, de a történet Anna tolmácsolásában jut el hozzánk, így Bennett életét nem ismertem meg annyira. Olvastam, értelmeztem, elmerengtem. Összeraktam ami tudtam. Érdekes, úgy olvastam, mintha igaz lehetne? Ez a szép benne.

S hiába írtam, hogy én nem szoktam álmodozni, mégis ott voltam velük abban az olasz kis falucskában. Vagy éppen Mexikóban. Így pedig elérte a könyv, hogy álmodozzak és kikapcsolódjak. És ez jó. :)

Könyvmolyképző Kiadó

2013

8/10