Graham kenyér és más

A nővérem - aki hűséges olvasóm - nehezményezte egyik nap, hogy mostanában többet foglalkozom a Fűszeres Színek Facebook oldalával, mint ezzel a bloggal. Be kell lássam, igaza van, és ezúton kérek mindenkitől elnézést, aki ezt észrevette és hiányolt volna.

Aki még nem csatlakozott a fent említett oldalamhoz (azt várom szeretettel!), de általában a Facebook rendszeréhez sem, annak írom, hogy oda felteszek olyan fotókat is, amihez nem sok hozzáfűzni valóm van, egyszerűen csak öröm a lelkemnek-szememnek. Például egy tál, frissen szedett zöldség a kertből, egy frissen kipróbált süti vagy esetleg a mostanában hozzánk szegődött Mici cica (mi sokszor Mici kutyának hívjuk, annyira hűséges követőnk).

Ennek a postnak a kenyér a főszereplője, legyen tehát ez az első, amire kitérek:

Kenyeret sütni eleinte izgatottság, később rutin, néha rossz tapasztalat, de idővel úgy rákap az ember a házi kenyér ízére, hogy lehet az bármilyen díjat nyert bolti vekni, mi már csak fanyalogva esszük.

Hogy miért nem hozom akkor gyakrabban a fotókat és a recepteket? Már többször leírtam, hogy nem szeretnék gasztroblogger szerepében tetszelegni, hiszen nem vagyok újító ezen a téren, nem találok fel új recepteket, nem komponálok új ízeket, hanem igyekszem megtalálni azokat a leírásokat, amelyek segítségével, csalódás nélkül, pont az elképzeléseink szerinti eredmények születnek.

Gondolom, azt sem kell a gyakorlott blog olvasóknak elárulnom, hogy kenyérsütésben Limara az etalon, az ő tanácsai szerint sütött pékáruban nem lehet csalódni. Leggyakrabban a „jól bevált fehérkenyér” receptje alapján sütök, bár a liszt arányokat legtöbbször megbontom. Ő 20 deka tönköly + 30 deka fehér lisztet használ hozzá, míg én gyakran keverek bele graham-, rozs- vagy más teljes kiőrlésű liszteket is. Ezúttal a tönkölybúza nagy részét grahamra cseréltem.

Azt is tapasztalom, hogy a kenyérsütésre a legjobb egy szeles napot választani, mert a huzatban hűlő kenyér úgy repedezik fel, hogy öröm nézni és hallgatni. Sőt, utána kézbe véve a veknit, csak úgy ropog a kézben a héja és finom puha a belseje. Néha kinézek a lépcsőházba is, hogy a környék kutyái nem szimatolnak-e az ajtónk körül, olyan illat van körülöttünk.

A többi fotó csak igazolás, hogy hol töltöm mostanában a szabadidőmet. 

Párnatartó láda

Rájöttünk, hogy a gazdaságos helykihasználás és a rend fenntartása érdekében szükségünk van egy párnatartó ládára. Nagyjából egy éve figyeljük az üzletek kínálatát, de a fából készültek nagyon drágák, azon kívül pedig csak fröccsöntött műanyagot vagy műanyag rattan utánzatút lehet kapni, ami a mi bútorainkhoz nem illene. Az egyik barkácsáruház kínálatában találtam tavasszal egy minden szempontból elfogadhatót, de kiszállításkor kiderült, hogy nem olyan, mint a fotón, eláznának benne a párnák, mert a fa lécek ritkán vannak felszerelve (nem is értem), szóval visszaküldtük.

Arra jutottunk, hogy elkészítjük mi magunk. Ez a "mi" talán kicsit nagyképűen hangzik, mert én leginkább a kisinas szerepét töltöttem be ("hozd ide, tedd oda"), de azt nagy lelkesedéssel. Bár a végén a festés csak az én feladatom volt. :-)

Nagyon büszke vagyok rá, hogy még zsanérokat, fedőtartó láncot és füleket is kapott. Azóta már tudjuk, hogy esőben is beválik és akár három felnőtt is ücsöröghet a tetején.

Kemence

Blogom indulásakor írtam, hogy biztosan nem fogom kibírni, hogy ne ejtsek szót a kertünkről, virágokról és főzésről is, annak ellenére, hogy az elsődleges célom a varrás népszerűsítése.

Van egy - a lakhelyünkhöz közeli - hétvégi házunk, ahol tavasztól-őszig nagyon sok időt töltünk.

Baráti apuka segítségével épült fel a saját kerti főzőegységünk, a kemence grillezővel, tűzrakóval. Az idei szezonja úgy indult, hogy az egyik tavaszi délután, munka után kirohantunk füvet nyírni, a levágott gallyakat eltüzelni. Munka közben megéheztünk, volt egy kis szalonna a hűtőben, nyársra húztuk, a tűz fölé tartottuk és már csorgattuk is a zsírját a kenyerünkre. A hétköznap ellenére annyira pihentető, "nyári szünet" érzés volt, hogy azóta szinte abba sem hagyjuk a főzőcskét.

Még tavaly nyáron készült cserépedényben a töltött káposzta.

Pizza

Rácponty

Csirke

Kenyér

Kürtős kalács

Kapros-túrós pite

Dirndl

Egy álom volt ez a bolt. Alig akartam kijönni. A fotózáshoz engedélyt kértem, és az eladóhölgyek szívesen álltak modellt a kamerám előtt.
A helyszín Salzburg, napjainkban. Gyönyörű napsütés, tavaszias hőmérséklet és csodás környezet. Igazi békebeli méteráru- és rövidáru boltokat láttam a belvárosban, roskadásig töltve csipkeszalagokkal, hímzett pántlikákkal, tarka pamut és selyem textilekkel, színek szerint rendezve a polcokon. Volt készruha is, a dirndli öltözék minden részével, köténnyel, szoknyával, blúzzal, szoros derékkal de még horgolt csipkeharisnyával is.
És a minőségük, jaj, igazi szalonmunka! Paszpólos díszítés a fűzőrészen, gumicérnás ráncolás a szoknya derekán, aprólékos stircelt gomblyukak, minőségi gombok és gyönyörű színösszeállítások.
Láttam klasszikus rövid, tiroli bőrnadrágot, hímzett rátétekkel díszítve a férfiak számára, hozzá illő posztózakót bőr zsebszegéllyel. Posztóból készült, meleg pelerint a hölgyek számára és a szivárvány minden színében kapható „cicakendőt” a nyakunkba.

Kapható volt divatmagazin a dirndlikről, szabásmintával együtt – sajnos, egy vagyonért.

És, hogy igazoljam, hogy szomszédaink viselik is ezeket, csináltam egy gyors fotót egy biciklire pattanó családról. A fiún - meztelen lábszárral! - már ilyenkor ott a bőr rövidnadrág, de az édesanyja még felvette a meleg kabátot a hétköznapi dirndlje fölé.Szeretnétek felvenni egy ilyen ruhát? Varrnátok vagy készíttetnétek magatoknak egyet? Persze nem a mindennapokra, hanem egy családi esküvőre vagy más ünnepélyesebb alkalomra. Annak idején egy győri tervezőnőtől tanultam varrni, és gyakorlati feladatként rendszeresen készítettük számára az osztrák tradíciós viseleteket. És viselte őket rendszeresen! Ez után a kirándulás után, őszintén mondom, elgondolkodtam rajta, hogy varrok egyet magamnak.

Végezetül egy kis "hivatalos" infó a wikipédiáról azoknak, akik még nem ismerik a dirndlit:
A német Dirndl nevét a Dirne, lány szóból kapta. A 19. században terjedt el Bajorországban és Tirolban. Eredetileg népviselet volt, amely régiónként jellegzetes jegyeket mutatott. A dirndli eredetileg mély dekoltázzsal rendelkező, fűzőszerű felsőrészből, puffos ujjú fehér ingvállból, hosszú szoknyából és kötényből áll.
A ruhát ma is széles körben viselik, de népviselet jellegét elveszítette. Német és osztrák divatházak szezonról szezonra új kollekciókkal állnak elő. A ruhát ma is gyakran hordják falusi rendezvényeken, sörfesztiválokon, sőt az utóbbi időben ismét divatba jött a fiatalok körében.

Havazás

Vannak, akik szeretik a havazást, vannak, akik kevésbé.
Akik kevésbé, az ezzel járó hideget, latyakot, nehézkes közlekedést szokták felhozni ellene.
Én imádom. Jó melegen felöltözöm, és ilyenkor a kedvenc szórakozásom a hólapátolás. Azt sem bánom, hogy kétszeres lesz a közlekedési menetidő, hogy a városban nem túl szép az olvadó hó. Karácsony előtt egy héttel jobb hangulatcsinálót nem is kívánhatnánk.

A fenti kisfilmet tegnap készítettem, ezzel kívánok mindenkinek békés Adventet!

Nyár végi összegzés (amikor nem varrok)

Amikor nem varrok, akkor sütök, főzök, kertészkedem. Ezekről írni egyenként - hosszadalmas bejegyzéseket - talán érdektelen lenne mások számára, de ezek a gyorsan váltakozó, múló pillanatok sok örömet okoznak nekem, jó megélni őket.
Az idei nyáron is kedves vendégek jártak a kertünkben, jó megcsodálni, lefotózni őket.

Nemrég kakaóscsigát sütöttem Csokipari receptje alapján. Szegedre kirándultunk és mi lehetne stílszerűbb elemózsia a piknik kosárban, mint egy szegedi cukrászlány tanácsai szerint elkészült sütemény.

Szeged egyébként nagy élmény volt, nagyon tetszett a vadaspark, a lótuszvirágzás a füvészkertben és a program zárásaként egy jó nagy tányér halászlé.

Igyekeztem megőrizni minden finomságból egy keveset télire is; eper-, barack- és szilvalekvár sorakozik a kamrapolcokon, mellettük néhány üveg őszibarack befőtt, több zacskónyi zöldbab és egy grund-háborúra is elegendő mennyiségű szilvásgombócot fagyasztottam le. Nemrég kereskedelmi mennyiségű vargányára tettünk szert, amiből jól is laktunk, de a maradéka a napon kiszárítva várja, hogy apránként felhasználjam.


Kertünkben – sok más honfitársammal ellentétben - a sok bajt okozó esőzések nem tettek kárt, a meggyet és a nagy szemű, ropogós cseresznyét azért szüreteltük le korábban, mert féltünk, hogy letörnek az ágak a rengeteg gyümölcs súlya alatt. Három szilvafánk rég nem látott mennyiségű termést adott és még előttünk a mandula-, az alma és a birs betakarítása.

Az enyhébb napokon felfűtöttük a kemencénket, és sorban kerültek elő a finomságok belőle. Sült oldalas, csülök pékné módra vagy a barátainktól kapott cserépedényben 42 gombócnyi töltött káposzta.
Szép nyarunk volt, sok emlékkel.

Napsütötte Toszkána

A cím utal Frances Mayes könyvére, amit előszeretettel olvasok újra és újra, néha csak felütöm itt-ott, megkeresek benne egy receptet vagy egy vacsora leírását. A könyv engem is kiváncsivá tett Toszkána iránt és immár másodszor jutottam el oda.

A korábbi - négy évvel ezelőtti - kiránduláson megnéztük Volterrát, Pienzát, Sienát, Montalcinot, San Gimignanot - hogy csak a legszebbeket említsem -, idén pedig Firenze, Arezzo, Cortona (a város, melynek közelében az írónő is él) és Chianti városkái kerültek sorra.

Űgy éreztem magam, mintha magam is a könyvből léptem volna ki, nem tudtam betelni a ciprusok, pineák, magnóliák látványával. Szántunk időt arra, hogy megkóstoljuk a helyi gazdaságok borait, olíva olaját és láttuk, hogy ürül ki egész Firenze az olasz focimeccs alatt.

Egy igazi várban laktunk egy Firenzéhez közeli dombtetőn, amit tulajdonosai igyekeztek a lehető legautentikusabban helyrehozni - annak minden előnyével és hátrányával. Saját bort és olajat készítettek ők is, kis kápolnájukban pedig romantikus esküvő tanúi is lehettünk.