Csoda történt

Tegnap Marci megtáltosodott. Vannak a dolognak előzményei, de azokkal együtt is nagyon meglepett. Például mondogatja időnként, hogy erre vagy arra gyűjt, és felmerült a kérdés, hogy honnan lehetne a zsebpénzén felül pénzt szerezni. Mondtam neki, hogy munkával, kisfiam, az élet így működik. Lehet jelentkezni, keresni a lehetőséget, és ami a saját feladataidon felül van, azért szívesen adok pénzt. Nem igazán ugrált a lehetőségekért azóta sem. Viszont valamelyik nap kiöntötte a tejet - megvan az a jó tulajdonságom, hogy az ilyesmit lazán veszem, csak akkor veszekszem vagy kiabálok miatta, ha már amúgy se voltam jó passzban - és megkértem, hogy mossa fel. Megmutattam, hogy kell, szépen meg is csinálta, és annyira tetszett neki, hogy azóta mondogatta, szóljak ám, ha fel kell mosni valamit! Az elmúlt egy-két napban nem nagyon volt alkalom, de tegnap sütit sütöttünk együtt (az nem pluszmunka, az szórakozás :) ) és utána mondtam, hogy na, most lehet felmosni, csak fel is kéne seperni előtte. Fel is sepert, én is kiigazítottam egy kicsit utána, aztán kizavart a konyhából. Vizet eresztett, az előtte kifolyó hideg vizet felfogta egy lavórba (!) felmosott, feltörölt, aztán elmosogatott, majd a lavórban lévő vízzel meglocsolta a virágokat, aztán elkezdett rendet rakni, alig tudtam elküldeni vacsorázni és fürdeni, ragyogott a szoba, és zuhanyozás után még folytatta volna a pakolást, én szóltam neki, hogy ne rakjon már tovább rendet (!) mert Regőnek már meséltem, most az ő meséje jön.

A hab a tortán, hogy ez valahogy Regőre is hatott, mert a pizsamához még zoknit és szandit vett, amit aztán ágyba bújás előtt szépen levett és párba állította az ágya elé. Én meg csak pislogtam. És csodálkoztam, hogy mekkora különbség van aközött, amikor majdnem mindent én csinálok és közben még noszogatok is mindenkit: csináld már meg, tedd el a ruháidat, legyen rend, menj már enni, menj már fürödni... Most ez teljesen kimaradt, és ez csodálatosan pihentető volt. Nincsenek illúzióim, hogy Marci így marad, de már ez az egy este is egy wellnessüdülés volt. A fizetését természetesen megkapta :)

Február

Kicsit zsúfoltra sikerült ez az első pár februári nap, nem is tudtam mindenről beszámolni, de majd most! Ott kezdődtek a programok, hogy szerdán vittem hathetes kontrollra Csongort az ortopédiára, csípőszűrésre. Marci iskolában volt, Regőt meg úgy gondoltam, ha nem muszáj, nem viszem ki a hidegbe, így ő itthon maradt a mamával, bár nagyon nehezen engedett el, de végül már mosolyogva integetett a konyhaablakból.

Szerencsénk volt, ahogy odaértünk, rögtön behívtak, pedig még nem is jött el a mi időpontunk, gyorsak voltak :) Kis éretlenséget találtak Csongornál, azt mondta az orvos, hogy manuális vizsgálattal nem észrevehető, csak az ultrahangon nem olyan szép a képe, mint szeretné. Tornáztassam pelenkázásnál, és hat hét múlva vigyem vissza. Csongor nagyon ügyes volt, odafelé aludt az autóban, a váróban szopizott egyet, aztán visszafelé amíg a városban autóztunk, lassan mentünk és sok volt a piros lámpa, addig sírdogált, de ahogy kiértünk a városból, elaludt. Itthon csak áttettem a hideg előszobában álló babakocsiba, és aludt is tovább. Jó hamar haza is értünk, még Marci se jött meg az iskolából.

Másnap, azaz tegnap délelőtt azzal foglalatoskodtunk, hogy kilomoltuk a gyerekszobát, Regő segítségével, de azért főleg én. Találtam egy zacskónyi eltörött/elveszett/elszakadt/használhatatlan vackot, amit bezacskóztam kidobásra, egy másik kupac bébijátékot, amit eltettem Csongornak egy-két hónap múlvára, és egy harmadik kupac olyan játékot, amiből Regő már tulajdonképpen kinőtt, és jók lesznek Csongornak mondjuk első szülinapra, első karácsonyra. Sóher szülő vagyok, dehát egyévesen ugyanaz a montessori-torony vagy fa kisautó, formabedobó lesz neki való, ami Regőnek volt ebben a korban, miért kéne kétszer megvenni és csak szaporítani a játékok számát? Ezeket is eltettem, jövőre elővesszük. Így aztán felszabadult egy csomó hely a szekrényekben, ahova betettem olyan játékokat, amik sok apró darabosak, jól szét tudnak szóródni a szobákban, így most Regő nem éri el, együtt vesszük elő, és mielőtt másba kezdenénk, elrakjuk - ez a terv, meglátjuk, hogy válik be.

Eközben érkezett a védőnő Csongort megmérni. Ő meg épp aludt, de mondtam, hogy felébresztem, hiszen ha mi mentünk volna a rendelőbe, akkor is felébredne. Levetkőztettem, bekapcsoltuk a mérleget - amiben épp ekkor merült ki az elem. Vicces volt :) próbáltuk kicserélni, végül Marika néni segítségével rájöttünk, hogy csak egy kicsit meg kell melengetni az elemet, és akkor működik. Még szerencse, mert hisztis lettem volna, ha hiába ébresztem fel Csongort :) Eredmény: 5800 gramm, 470 gramm gyarapodás az utolsó mérés óta, kilenc nap alatt. Nem semmi :) 

Nem sokkal ezután megjött Marci, együtt folytattuk a lomolást, majd ebédeltünk, és Marcival meg Csongorral indultunk a városba. Szegény Csongornak ma ilyen felébresztős napja volt :) Nekem is volt hathetes kontroll - minden oké - aztán merészen elmentünk bevásárolni. Azért merészen, mert nem tudtam, hogy Csongor mit szól hozzá. Szegénykém pont az orvosi vizsgálatot bőgte végig, de az autóban és később a bevásárlókocsiban nyugodtan nézelődött, majd elaludt. Jó volt végre vásárolgatni egy kicsit, rég voltam már ilyen helyeken :) Arra sem emlékeztem már, hogy anno Regővel télen hogy csináltuk, hogy a fűtött autóban, az üzletekben és kint is kényelmesen érezze magát, de valószínűleg akkor is arra jutottam, mint most - nem öltöztettem fel nagyon Csongort, viszont két takarót vittem, és ezekkel tudtam variálni.

Ma pedig Andi barátnőm jött el hozzánk a gyerekekkel, csak beugrottak Siófokra menet. Gábor baba nagyon nagyfiú lett már, hét hónapos. Zsófi és Fruzsi pedig aranyos nagylányok. Kókuszkockát sütöttem gyorsan reggel, nagy sikere volt :) játszottunk a gyerekekkel, Regőnek tetszettek nagyon :). Erről bővebben a következő bejegyzésben, lesz sok kép is!

Marciról

Tegnap Marciék az Elevenparkban voltak, nem tudom pontosan, hogyan, de szerzett/kapott/nyert az iskola 60 db jegyet, és milyen jó, hogy kis falusi iskola, ennyivel az egész alsó tagozat elmehetett. Egész napos kirándulás volt, reggel fél nyolckor indultak, és három-fél négy körül értek haza. Nem sokat mesélt, de jól elfáradt, nagyon kitombolta magát. Volt krokodilos ugrálóvár, ami nyitotta-csukta a száját, hajós ugrálóvár, amin kötélen is lehetett mászni és lecsúszni, aztán labdakilövő, trambulin, gokart, fellegvár csúszdákkal, hintákkal, mászókákkal, mászófal, akadálypálya, szóval minden, mi szem-szájnak ingere. Na most megkérdeztem, most aztán meséli, le se lehet lőni :)

Hazajőve viszont azt mesélte, hogy verekedett, megkérdeztem egy állán lévő piros foltra, hogy mi az... Ma pedig beírást kapott szintén verekedésért. Ugye nem kezdődik?? Ugyanez volt a probléma Regő születésekor, elsőben. Neki is mondtam, hogy ugye az, hogy megint kistestvére születik, nem azt jelenti, hogy megint verekedni fog az iskolában? Nehogy... Ez egy kicsit megijeszt, félelemmel tölt el.

Egyébként viszont nagyon aranyos, segít, bár azt továbbra sem hagyja el, hogy minden kérésemre közölje, hogy utálja megcsinálni. De azért megcsinálja... Amíg nem volt itthon, gyönyörűen kitakarítottam a gyerekszobát, ilyen alaposságú takarítás nem volt egy ideje, és nem is lesz egy ideig, szépen megkértem, hogy ezt tartsuk fenn, legyen szíves. Tegnap este magától elpakolta a ruháit.

Aggódik értem, várja Csongort, és nagyon jól elvannak Regővel. Nem tudom, mit reméljek: hogy egy véletlen előforduló verekedés volt, vagy hogy valamiféle feszültség, aggodalom tör így felszínre belőle? Inkább ne legyen benne olyan feszültség, ami agresszióban kell, hogy előjöjjön... Közben, ahogy lent írtam, én sem vagyok száz százalékos, nem igazán érzek magamban erőt ahhoz, hogy Marci feszültségeivel is megküzdjek... Jó lenne, ha tényleg valami bujkál benne, ki tudná mondani, mesélni, kiadni. Én szívesen összebújok vele, mesélek, beszélgetek...

Tiszta anyja...

Megint veszekedtem Marcival a rendrakás miatt. Illetve nem is a rendrakás miatt, a nappaliban szépen elpakolta a játékokat este, aztán mentünk be a gyerekszobába, és vette elő a furulyát, hogy most akkor fürdés előtt játszik egy  kicsit. Amivel nem is lenne gond, de ezt egy földön heverő nyitott könyvön állva szerette volna megtenni... Ezen hirtelen nagyon felhúztam magam. Nem látja, hogy az nem normális dolog, hogy ha a padlón fekszik egy könyv, akkor rálépek furulyázni? Nem gondolja, hogy mielőtt rálépnék, egy mozdulattal felveszem és a polcra teszem? Utána láttam meg, hogy mindent, amit bevitt a nappaliból, csak odaszórt a polcra, hiába van a legtöbb dolognak doboza, és hiába mondtam el, hogy melyiket melyikbe tegye, és hiába mondom, mutatom évek óta, hogy a polcon szépen sorba rakott dobozok, az rend, az odaszórt apró mindenféle pedig nem rend.

A veszekedésünkből kiderült, hogy de, ha belegondol, látja, tudja, hogy nem helyénvaló, amit csinál, csakhogy nem mondtam. Nem mondtam el külön, türelmesen, hogy kérlek, ne lépj a könyvre, vedd fel és tedd a helyére. És nem mondtam el (harmadszor egy este) hogy az autókat az autós dobozba, az állatokat az állatos dobozba...

És persze miközben veszekedtem, el is pakoltam (helyette).

Fürdés után megint beszélgettem vele, hogy tegyünk valamit, éljünk úgy, hogy nem veszekszünk minden este ilyesmiken és minden reggel azon, hogy mínusz három fokban miért kell sapkát és sálat venni. Úgy érzem, csak mondom és nincs értelme. És értem is, én is utáltam a hasonlókat hallgatni. De mit kell tenni? Vekerdy szerint nem is kell rendet rakni, ha a szüleit látja, majd kialakul az igénye, ha a játékok már az ágyig vezető ösvényt is elborítják, akkor együtt csináljunk egy nagy rendrakást. Igen ám, ez így még talán menne is, ha Marcinak külön szobája lenne, de ebben nemsokára hárman lesznek, abból egy újszülött... Majd elolvasom a Beszélj úgy, hogy érdekelje... könyvben is újra az idevágó részt.

Közben én folyamatosan agyalok ezen a dolgon, tényleg szeretnék harmonikus kapcsolatot a fiammal, jóban lenni vele, nem veszekedni (azért alapból megvan ám, de ennyit se szeretnék veszekedni, amennyit...) és ma reggel arra gondoltam, hogy én is ilyen voltam. Rendetlen, és ugyanúgy nem vettem észre magamtól a dolgokat, nem értettem, hogy ha valamit elvárnak tőlem, miért nem mondják. Ha azt mondták, a padlón egy könyv hever, nyugtáztam, és azt vártam, hogy mondják meg, hogy vegyem fel. Elvégre ez az észrevétel nem kérés, nem parancs, csak egy közlés... Velem is sokat veszekedtek, hogy miért nem veszem észre, hogy fel kéne söpörni, mosni pl., és hogy néz ki a szobám. Anyukám szavait hallom a saját számból, és ez baromi idegesítő. Az meg megnyugtató, hogy azért felnőttkoromra egész tűrhetően rendes lettem, a példa mégiscsak hat, vagy a saját felelősség, nem tudom... Biztos Marci is így lesz. Addig meg én próbáljam nyugodtan felfogni inkább?