Nyári beszámoló

Vége van a nyárnak... Hogy ősszel több vagy kevesebb jut blogírásra kedvből és időből, azt meg nem tudnám mondani, szerintem ahogy eddig: ha sikerül, fogok írni. Immár munka mellett.

Milyen is volt ez a nyár? Szerintem jól sikerült, volt sok program, talán megvalósult, amit az elején akartam: kihasználni ezt az utolsó szabad nyarat. Visszalapozok a naptárban és megnézem, miket is csináltunk.

Június elején még volt iskola, ovi, aztán Marci sikeres klarinétvizsgát tett, meg az ötödik osztályt is lezárta, kapott bizonyítványt, olyat, hogy hát, jobbat is kaphatott volna, de így sikerült. Olyan kiskamaszos-ötödikes. Még közben volt Regő névnapja, én meg interjúztam Várpalotán. 

Névnap

Marci gyakorlatilag rögtön nyaralással kezdett, volt egy nagyfiús hét Ságváron: Bence, Marci és a papa együtt. Anyukám dolgozott, a papa volt a fiúkkal, már nem is emlékszem mindenre, de élvezték, az biztos. Közben itthon, mármint Fehérváron megnyitott az új Pagony könyvesbolt, oda elmentünk a kicsikkel, jó kis délutáni program volt könyvekkel, lufikkal, egészséges finomságokkal és papírkivágásokkal. 

Pagony megnyitó

Aztán ebben a furcsa nyárban is érett sok minden, ment a befőzés ezerrel, meggy, barack, uborka, borsó, zöldbab - cserébe a paradicsom nagyon gyatra az idén, de az meg már mostani, maradjunk a júniusnál egyelőre. Jött egy lehűlés, itthoni pocsolyázás volt. Marcit hazahoztam, újra együtt volt mindenki, és már be is köszöntött a július.

A júliust a pápai Várkertfürdőben kezdtük, Ancsáék ott nyaraltak a közelében, erre a napra strandolást terveztek, nekünk meg mi az a száz kilométer, csatlakoztunk. A gyerekek nagyon élvezték, Marci önállóan is elközlekedett, az összes nagyobbnál nagyobb csúszdát kipróbálta, volt, amit én is vele. Regő egyszer megijesztett, az egyik felnőtt medencében, ahol a melléig ért a víz és tudott benne járni, pár lépést ment el mellőlem, amikor mélyebbre lépett a kezdeténél, és nem tudott lábra állni. Úgy ugrált, csapkodott, mint a fuldoklók... Csongorral a karomban odaugrottam és kiszedtem, nem is maradtunk aztán ott, miután megnyugodott, maradtunk a gyerekmedencéknél. 

Július közepén túráztunk Ágival. Az volt a terv, hogy visszük Marcit és Bencét. Előtte sok eső esett, még előző nap is, Marci az apjánál volt, onnan hívott fel, hogy ő így nem menne. Bencét meg a szülők-nagyszülők tartották vissza, féltették, hogy csúszkálni fog a sárban, lesznek emelkedők, lejtők, lecsúszik, megsérül. Ágival mi úgy gondoltuk, mindenképp megyünk, legfeljebb sárosak leszünk, mi történhet. És így is lett, ott már sajnáltuk, hogy Bencét se vittük el, biztosan élvezte volna, több hasonló korú gyerek is volt. A túráról itt írtam.

A túráról hazafelé aztán vittük magunkkal Bencét és Márkot is. Bence egy hétig nyaralt nálunk, Márk csak az első két napon. Itt aztán volt sok élmény! Hétfőn még csak a kertet, a játékokat, a medencét meg a játszóteret, a fagyizót fedeztük fel, aztán keddre rájöttem, hogy mivel autóval nem tudok ennyi gyereket furikázni, busszal fogunk bemenni a városba. Így is lett, voltunk Játékmúzeumban, ebédeltünk McDonaldsban, fagyiztunk, megnéztük a várost a városnéző kisvonattal, végül aztán rohangáltak (és fürödtek) a szökőkútban, amihez előrelátóan vittem magammal csereruhát. 

Kedd este Márkért eljött az apukája, mi többiek meg a továbbiakban már autóval távolabbi programokba vetettük bele magunkat. Voltunk Gánton a bányamúzeumban és a hozzá kapcsolódó bauxitföldtani tanösvényen, Vértesszőlősön az előembertelepen, Csákváron a világ legjobb cukrászdájában. Másnap itthoni társasjátékozós napot rendeztünk, pénteken pedig a Csodák Palotájában voltunk Budafokon, mert erről már a tavalyi ittnyaralása alkalmával beszéltünk Bencével.

Szombaton hazavittem Bencét, de útközben még beugrottunk Paksra és megnéztük az Atomenergetikai Múzeumot. Ekkora gyerekekkel az erőmű látogatóközpontjába még nem szabad bemenni, de az erőmű kívülről és a múzeum is épp elég látványos volt, nekem is. Ancsáéknál pedig Márk szülinapját ünnepeltük, volt grillezés és torta. Tiszta pihenő volt utána már csak három gyerekkel hazaérni, kanyarogtunk egy nagyot Baja és a Duna túlsó partja felé, autóból megnéztük Kalocsát is.

A következő héten aztán Marci indult a kézilabdatáborba. Első tábora volt életében, izgult is nagyon, ő jobban, mint én. Elkísértük a gyerekekkel a buszhoz, integettünk, míg elment, a hét közepén pedig meglátogattuk Balatonbogláron. Lesétáltunk vele a partra, ettünk fagyit, aztán mire kezdődtek a délutáni edzések, visszakísértük, mi meg a kicsikkel felmentünk még a Gömbkilátóhoz. Nekem ez gyerekkori vágyam volt, sokszor mentünk el alatta, de jó ideje nem volt látogatható. Pár éve felújították, úgyhogy most kihasználtam az alkalmat. 

Július legvégén Regővel kettesben Klaudia szülinapján voltunk, és ez olyan nagy boldogság volt! Klaudia a kis szerelme az oviban, és hát az én kisfiam szinte egész évben arról panaszkodott, hogy neki nincs barátja, merthogy a Döme már nem barátkozott vele. És amikor Klaudia meghívta, olyan hálás volt, mondta is, hogy akkor mégis van barátja :) Vettünk neki ajándékot, azt is kettesben, szedtünk virágot a kertben, csinosan felöltöztünk, Regő ingben volt, és nagyon jó szülinap kerekedett, bohóccal, lufihajtogatással, tortával, tánccal, énekkel. Regő a bohóctól félt, táncolni nem akart, de ezekkel együtt is jól érezte magát, és már hazafelé mondta, hogy hiányzik Klaudia :)

A következő hétvégén - és ez már augusztus - kaptunk három nap szabit a nagyszülőktől, az összes gyerek Ságváron nyaralt egy kicsit, csak sajnos eközben itthon Péter beteg volt. Én lenyomtam a Velencei-tavi túratriatlont, aztán a pihenőnapok további részében ágyból filmnézés és pizzaevés volt a program. Na, azért vasárnapra jobban volt annyira, hogy sétáltunk a városban egy nagyot, sokat beszélgettünk és limonádéztunk is egyet. Aztán hétfőn én mentem a gyerekek után, és újabb tartalmas hetet töltöttünk ötükkel, most Ságváron. Volt benne strandolás, sok biciklizés, nekem futás - nagy meglepetésemre, mire odaértem, Regő megtanult két keréken biciklizni! Azóta is megy neki, az itthoni biciklijével is :) És még hajózni is voltunk egy esős napon Füredre - mivel az autómba csak négy gyerek fér be, és a hajóig is el kellett jutni valahogyan, Bence most otthon maradt, úgyis voltak már a héten hajózni, és így papa-mama minden figyelme neki jutott aznap. Füreden ebédeltünk és megnéztük az új akváriumot, sétáltunk a parton, fagyiztunk is, aztán visszahajóztunk Siófokra. 

Hétvégén már itthon voltunk a kicsikkel IBM családi napon vettünk részt apa volt munkahelye rendezésében, volt ugrálóvár, trambulin, lufik, lángos meg minden. Meleg volt, jól elfáradtak, kora délután eljöttünk, aztán kis pihenés után kimentünk az úrhidai falunapra. Ott is volt körhinta, légvár meg minden földi jó, Marci kint is maradt egy koncertre a barátaival, fél kilenckor mentem érte. Altatás után pedig mi is ki tudtunk menni estére Péterrel, körhintáztam :) ittunk egy pohár bort, megnéztük a Vincze Lilla koncertet és a tűzijátékot. Mindezt mennydörgéssel és villámokkal kísérve, de az eső szerencsére kivárta a falunap végét.

Innentől már az volt a tervem, hogy próbáljunk heti egy programot beiktatni a nyár hátralévő részére, amúgy meg lassan készüljünk az ovira, iskolára, Csongornak a ki tudja, mire. Így lett az első itthoni hét programja a Katica tanya, ahová Ági is jött velünk, és tényleg szuper hely, vissza kell még menni, sőt, jövő nyáron Marcit táborba is szívesen küldeném oda. Tényleg a Csongor korosztálytól felnőttekig mindenki jól érzi magát. 

Aztán közeledett Regő szülinapja. Vele olyan programot terveztünk, amire csak ő jön és mi, szülők. Ezt a mama és főleg Marci segítségével sikerült megvalósítani, Marci szuper volt, ez nagyon megy neki! Etette, altatta, lefektette Csongort, a mama saját bevallása szerint ő épp csak a háttérből terelgette őket. Mi addig Regővel az állatkertben voltunk, mégpedig vonattal, villamossal és kisföldalattival. Aztán én belevetettem magam a takarításba és a tortakészítésbe. A szülinap hétfőn volt, az állatkert pénteken, vasárnap jöttek anyukámék és Ancsáék, erre az alkalomra somlóis országtortáját rendeltem, volt ünneplés, sok szép ajándék :) Hétfőre pedig óceános tortát készítettem, és akkor köszöntöttük meg mi, itthon. Kapott legót, dinoszauruszt, vonatpálya-alkatrészt, volt nagy öröm és nagy játszás. Regőke ötéves lett :)

A nyár utolsó gyerekprogramja a dínókiállítás volt, illetve előtte még egy családi (majdnem, mert csak én meg a gyerekek) fotózás volt, amiért, ha jól viselik, beígértem nekik a dínókiállítást. Hát, viselhették volna jobban is a vége felé, de azért nagyjából elégedett lehetek, remélem, készültek jó képek is, és néha látszanak ugyanazon a fotón is majd :) A dínókiállítástól is többet vártam ilyen hírverés és árak mellett, de a gyerekeknek tetszett, kétszer is megnéztük egymás után. 

Tegnap pedig még Zebegénybe kirándultunk a Panorámafutásra, amiről a beszámoló mindjárt következik :)

Győri állatkert

Hát ezt majdnem nem írtam meg, körülbelül szeptember első hétvégéjén jártunk Győrben, jó egy hónapja, pedig be akarok számolni róla, mert a győri állatkert jó! Ez még Regő születésnapi kirándulása lett volna, csakhogy a születésnapján nem volt jó idő, úgyhogy egy kicsit eltoltuk, és az első kellemes, napsütéses szeptemberi hétvégén vágtunk bele.

Győr nincs nagyon messze, annyira mégis, hogy három örökmozgó fiúval jó, ha az ember meg tud állni útközben is - mi a kisigmándi szélerőműpark egyik szervízútjára kanyarodtunk le, és kicsit kicsodálkoztuk magunkat, volt min:

Innen már nagyjából kibírtuk Győrig, és egész könnyen megtaláltuk az állatkertet is. A kapun belépve közös fotót készítettek rólunk, amit kifelé jövet meg is vettünk, de sajnos csak papírképen lehet hozzájutni, pedig olyan ritka, hogy mind az öten rajta legyünk egy fotón, megmutatnám itt is :)

Magáról az állatkertről az volt a nagyon szimpatikus benyomásunk Péterrel, hogy okosan csinálják. Nem akarnak hatalmasak lenni, óriási attrakciókkal vonzani a közönséget, helyette inkább barátságos, de nem kicsi állatkertet alakítottak ki sok különleges állattal, amilyet máshol nem láttunk. Van például marabu, fekete jaguár - először nem is hittem a szememnek, nem is tudtam, hogy ilyen létezik, azt hittem, párduc. Van fehér tigris, kígyászdaru, sokféle madár és majom, és persze megtalálhatók a már megszokottnak mondható állatkerti állatok, az oroszlán, a zsiráf, a zebra. Van állatsimogató és egy hatalmas vadasparki rész őzekkel, dámvadakkal. 

Itt van például a barátságos víziló:

Azt hiszem, ezen látszanak valamennyire mind a négyen, majmokat néznek:

Ja nem, Regő nem látszik.

Egy nagy kifutóban együtt vannak a teknősők és a gyűrűsfarkú makik, előbbieket lehet simogatni, utóbbiakat csak etetni:

Marci zsiráfot etet:

Három fiam rejtőszínekben, háttal:

Vadaspark és állatsimogató, Csongor nagyon bátor volt, a Regővel látható vemhes szamár pedig hatalmas, csak a feje volt körülbelül akkora, mint a gyerek!

A fehér tigris fenségesen szunyókál:

Ez már az állatkerti séta vége felé volt, itt elég sokat időztünk, a tigrissel szemben van a jaguárok kifutója, egy foltos és egy fekete példány él együtt, a két kifutó között pedig törpevidrák pancsolnak. A majmok sincsenek messze a nagymacskáktól, és talán a vacsoraidő közeledhetett, mert a jaguárok is, a tigris is felélénkült, egy majom pedig felmászott a nyárfa csúcsára, és ott valami nagyon messze hangzó, átható visító hangot adott ki, amivel még jobban hergelte őket. A jaguárok fel-le loholtak a kerítésük mentén, a tigris meg visszamorgott a majomnak, benne volt a fenyegetés, hogy "elhallgass, mert ha nem, hát megmutatom, hogy nem tart vissza a kerítés..." kaptunk egy kis ízelítőt dzsungelhangulatból.

Szóval a győri állatkert jó, mindenki menjen el, akkor is érdemes, ha már láttuk mondjuk a budapestit meg a veszprémit - mi ezekben voltunk korábban.

Utóirat 1. A jegyvásárlással, fényképezéssel stb. pont kifutottunk a nálunk lévő készpénzből, Regő viszont még szeretett volna lufit is meg fagyit is. Az egyikre még futotta, ő a fagyit választotta. És itthon azóta lufira gyűjt, ha talál valahol egy szem aprót, beteszi egy dobozkába azzal, hogy lufira... :) Édesem, megérdemel már egy lufit tényleg.

Utóirat 2. Még odafelé, amikor nem bírtak magukkal az autóban, azt a feladatot adtam Regőnek, hogy figyelje a forgalmat, és keressen nekem piros autókat, hányat lát Győrig? Pechemre pont úgy jártunk, hogy egy árva piros autó sem jött épp szembe az állatkertig. Viszont Regő azóta is gyűjti nekem a piros autókat, ahányszor csak megyünk valamerre, de még helyben is, oviba menéskor, mindig lát nekem néhányat :)

Nyaralás itthon, Bencével

Sok-sok tervem volt: kirándulások, akár vonattal is, strand, múzeumok, városnézés, erdő és mindenféle, minden napra valami. Aztán úgy alakult, hogy Bence ittnyaralása a nyár legforróbb hetére esett. Van, aki jól bírja a negyven fokot a strandon, én vállaltam és megmondtam a gyerekeknek, hogy ne haragudjanak, amikor szó szerint negyven fok van, és ez nem egy költői túlzás, és még a levegő is forró, én még a strandra se... Ott lehet, hogy valamennyire kibírható, ha az ember piheg az árnyékban és nem négy fiú után rohangál, de odajutni és vissza a felforrósodó autóban... meg ugye az árnyékban pihenni is esélytelen. Na, nem magyaráztam ám én ezt ennyit, két szó kellett hozzá, és rajtuk se láttam, hogy olyan nagyon hiányozna nekik a kimozdulás. Volt így is mit tenni :)

Az első napot a fentiekkel együtt rögtön úgy kezdtük, hogy Emiékhez kirándultunk Gyálra, búcsúbulira, ők ugyanis annak a hétnek a végén költöztek Angliába. Ez még csak a kánikula eleje volt, medencés partira voltunk hivatalosak, meg különbenis, ezt azért nem hagytam volna ki. Lináék is jöttek, így volt összesen kilenc gyerek: az én négy fiam, Emi három fia és Lina két lánya. Jól elvoltak, és én is csak a végén, a búcsúzásnál kámpicsorodtam el kicsit... 

Sok gyerek a medencében

Sok gyerek bent

Két kis pelenkás :)

Emi x+1 gyerekkel

Regő nagyon jól eljátszott :)

Ritka fotó Csongorról és rólam

 Mi lányok... ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen kép

Ez volt Bence nyaralásának első napja, a következőkben pedig az itt bemutatott tevékenységek változtak napi ritmusban:

Homokozás...

...csendespihenőben társasozás...

...mindennap medencézés...

...este anyával telefonálás...

...sok-sok biciklizés...

...közös játék...

És végül az utolsó két napon, amikor tíz fokot zuhant a hőmérséklet, és már csak harminc fok volt megint, eljutottunk várost nézni is. Voltunk a Játékmúzeumban, ez nagyon szuper hely, meg lehet fogni és kipróbálni egy csomó mindent, van játszósarok, a vitrines részeknél kihúzható fiókok játékokkal, és a Réber László-teremben várat lehet építeni hatalmas, puha kockákból, meg vonatozni is.

Megnéztük a felújított Belvárost:

...az Országalmát

a Milleniumi emlékművet (közkeletű nevén Nato-emlékmű)

az új szökőkutat

a Virágórát

és persze fagyiztunk is.

Ja, fagyizás amúgy is volt mindennap, vagy itthon, vagy a focipályán átsétálva az úrhidai fagyizóban. És elment ez a bő hét hipp-hopp, a végére már elég volt Marcinak is, Bencének is, azt éreztem, hogy nagyon szeretik egymást, de azért időnként és hosszú távon sok nekik a másikból. Két első gyerek, két nagyobbacska fiú, akik között nagy a rivalizálás, a versengés, ment a nagyotmondás, az utánzás, miközben azért igencsak egy fordulatszámon pörögtek, és nagyon jól érezték magukat. Ez volt az idei nyaralásunk :)

Az Egri csillagok projekt

Ez olyan jól alakult magától :) Marcinak ötödikben számomra meglepő módon nem az Egri csillagok a kötelező olvasmány (hanem A Pál utcai fiúk meg A kis herceg) viszont szerintem abban a korban van, amikor érdekelheti, úgy is láttam, mindenféle hasonlóról kérdezett, újságcikkeket keresett, egyre jobban kezdték érdekelni a romok, a várak, a katakombák... Jónak tartom, ha a kötelező olvasmányokat előbb megismeri, minthogy kötelezően olvasnia kell, és még mindig megy az esti mesélés (inkább már felolvasás), szóval javasoltam, hogy ez legyen a következő felolvasott regény. Ő bizonytalan volt, de mondtam, hogy ha nem tetszik, korainak érzi még, akkor legfeljebb abbahagyjuk, és olvasunk mást. De persze az eleje, a gyerekrablásos történet máris rabul ejtette :) Nagyon élvezte a felolvasást, minden érdekelte, és még amikor teljesen más, modern csatajelenetet nézett filmen, akkor is a török ostrom jutott eszébe.

Az olvasás ideje alatt megszereztem a filmet is, és egy kánikulai napon, amikor a kicsik nagyot aludtak, megnéztük. Hiába a negyvenöt évvel ezelőtti technika és a modern filmeken edződött gyerek, őt ezzel együtt ugyanúgy lenyűgözte, mint az én korosztályomat, amikor először láttuk. Nagyon örültem :)

A dvd-vel kaptam egy szórólapot, miszerint a Múlt-kor történelmi magazin nyári számának pont az Egri csillagok a központi témája: a tényleges egri csata, a történelmi háttér, a könyv, az író életével és a filmmel kapcsolatos érdekességek, sikerült ezt is megszereznem, bár számomra érdekesebbnek bizonyult, mint Marcinak.

Volt már könyvünk, filmünk és újságunk, már csak a várlátogatás volt hátra. Merésznek éreztem, hogy egyedül, három gyerekkel elutazzak egy napra Egerbe és vissza, gondolkodtam, hogy menjünk-e tényleg? Esetleg ottalvósra? Utóbbit elvetettem, meglepően drága lett volna ennyiünknek csak egyetlen éjszaka is. A pécsi kirándulásaink viszont bátorságot öntöttek belém: az sincs sokkal közelebb, ha oda el tudtunk menni kétszer is oda-vissza egy nap alatt, akkor Eger is menni fog. Kinéztünk egy napot két kánikula között (így csak 30 fok volt...) és július 31-én sikerült is jó korán elindulnom a három fiúval. 

Odafelé nem volt gond, Csongor elég hamar elaludt, Regő és Marci kezdtek az M3-ason egymásnak ugrani, Regő leszerelhető volt azzal, hogy énekeltem neki, de onnantól Marci nyafogott, hogy ne énekeljek... megkértem szépen (meg csúnyán is) hogy emiatt ne nyafogjon már, Regőt szórakoztatja, én szeretek énekelni, ő meg viselje el, vagy valami. Úgyhogy onnantól majdnem Egerig éneklés ment, a sláger a Volt egyszer, hej de rég... című kiskecskés nóta volt. Egyszer megálltunk tízóraizni meg egyéb ügyeket intézni már nem sokkal Eger előtt, aztán az egyre szépülő és hegyesedő tájon begurultunk a városba.

Ami nem várja nagyon szívesen az autós turistákat, képtelenség volt parkolóhelyet találni viszonylag elfogadható áron, végül a parkolóóra-javítók igazítottak útba, és az autó a minaret lábánál töltötte a napot. Így aztán a minaretnél kezdtünk, ahova csak Marci ment fel, a kicsiknek sok lett volna, meg féltem, hogy hogy vigyázok rájuk fent. Mi lentről buzdítottuk Marcit:

Aztán következett a várhódítás. Tényleg az volt, az egyre melegedő időben feltolni a babakocsit :) Nem először gondoltam rá, hogy korai volt eladni a meitait, a kirándulós szezont még kivárhattam volna, Mindenesetre felértünk, és elkészültek az első várbeli fotók:

Szerintem ez nagyon szép lett Eger tornyairól

Ágyúzós

Marci íjászkodott, meglepően ügyesen!

Regő lovagolt

Csongor fentről nézte a birodalmát

A babakocsit letettük a lovászfiúnál, ahol Regő lovagolt, rájöttem, hogy várfalat mászni határozottan könnyebb lesz nélküle. Igazam volt :) Csongor olyan ügyesen mászta a hatalmas kőlépcsőket, hogy csuda :) És persze a többiek is, győztem nagyjából egy helyen tartani őket :)

Aztán kiértünk egy játszótérre, utolsó egri kirándulásomkor ez még nem volt, lovacskáztak, Marci elvitt egy körre engem is meg Csongort is:

Voltunk Gárdonyi sírjánál, aztán a falon található nyílásokban bújócskáztak, kergetőztek:

Egy szintbe kerültünk a minaretből nézelődőkkel:

És ez még mind csak a várfal volt, ezután mentünk be a belső részbe, és néztük meg a palotát, a panoptikumot - ez nagyon tetszett, jól megcsinálták, nemcsak török és magyar katonákat láttunk, hanem Gárdonyit, egy kovácsműhelyt, sőt azt a titkos folyosót, amit a regényben Miklós és Éva derített fel, mélyen, kövesen, ahogy azt kell. Marcit nagyon megfenyegette egy viaszkatona:

Láttuk még a börtönmúzeumot és a Dobó-bástyán egy magán fegyvergyűjteményt, az előbbinél a teremőr bácsik voltak hihetetlen kedvesek a gyerekeimmel, az utóbbi meg nagyon szép volt. Más megnéznivaló már nem nagyon maradt, a katakombákat terveztem még Marci kedvéért, de elbizonytalanodtam: mit csinálok ott a két kicsivel...? Szerencsére Marci is elfáradt már annyira, hogy nem erőltette, viszont egy igazi (bár kissé fáradt, durcás) várhódítós fotót sikerült összehozni:

Megérdemeltünk egy finom ebédet, és én már jó előre ki is néztem a helyet, ahol megkaphatjuk - de azt nem tudtam, hogy ennyire az én gyerekeimre szabták. Volt ugyanis akvárium:

meg mindenféle érdekes dolog ragasztva a falra és a mennyezetre, Marci kedvéért Dalí-képek, Csongornak etetőszék, és persze mindenkinek óriáspalacsinta, a lényeg :) És hűvös, meg árnyék, meg pihenés.

Ez a Palacsintavár étterem nem sokkal a vár alatt, mindenkinek ajánlom. Sikerült három gyerekkel kulturáltan és finomat ebédelnünk, és egy kicsit pihennünk. Ebéd után a gyerekek szerettek volna valami kis autentikus egri ajándékot, én meg várost nézni, úgyhogy a Dobó tér felé vettük az irányt. Csongor, mintha otthon lenne, integetett az étterem közönségének, ahogy itthon a családtól szokott elköszönni ebéd után, és a babakocsiban elaludt.

Megnéztük a Dobó teret, fagyiztunk is:

aztán azt találtam ki, hogy sétáljunk ki az egyik utcán a sétálóutcára, a másikon meg vissza, biztos találunk valami jó kis ajándékboltot. Azt nem találtunk, viszont ízelítőt kaptunk a sétálóutca zenés forgatagából, és megnéztük a bazilikát:

Oké, gondoltam, akkor vissza a Dobó tér felé és onnan tovább, a minaretig is majdcsak lesz valami. Végül a Dobó tér sarkán szembejövő első ajándékboltba bementünk, lesz, ami lesz, és bár volt tényleg egri bögre meg kis minaret meg mindenféle, azért Regőnek egy zacskó autentikus török kori műanyag dinoszauruszt sikerült kapnia, Marcinak meg egy logikai játékot, az legalább fa. Hát egye fene, legalább van valami emlékük, ha ők nem is, én emlékezni fogok, hogy ezt hoztuk Egerből. Vettünk még borokat apának és mamának, én egy tényleg szép tűzzománc hűtőmágnest kaptam, és szép lassan sétálgattunk vissza a minaret alatti parkoló felé. Erre nem szembejön a marcipánmúzeum? Hát de. (Na jó, már induláskor láttam, hogy ott van, és gondoltam, ha belefér, megnézzük :) ) A gyerekek - meg az anyjuk is - elég fáradtak voltak már, de ez a múzeum, a benne uralkodó kellemes hőmérséklet és a látvány mindent megért. Én láttam már egy-két marcipánmúzeumot, eddig ez volt a legjobb, és ez a kiállított csodák mellett annak is volt köszönhető, hogy a cukrász (marcipánász?) kicsit személyesre hangolta a dolgot, beengedett minket egy kicsit az életébe is. Például megformázta marcipánból a kedvenc hanglemezeit, vagy az unokája rajzát. Felüdülés volt, minden értelemben.

És aztán tényleg már csak az autó volt vissza, Csongor még mindig aludt, sőt sikerült a babakocsiból az autósülésbe is úgy áttennem, hogy továbbra is folytatta. Mivel pedig mániám, hogy nem megyünk haza teljesen ugyanazon az útvonalon, amelyiken jöttünk, meg a szépet is szeretem, nekivágtam a hegyeknek, és azon a kis kanyargós úton vezettem, ami érinti Parádot meg a Kékesre bevezető utat, és Gyöngyösnél ér le az autópályára. A kicsik aludtak, Marcinak mondtam, hogy figyeljen, mert ez szép, de kamaszos nyegleséggel és érdektelenséggel fogadta, "csak egy erdő" mintha naponta járna erdőben - ez fájt, úgyhogy nem is mentünk fel a Kékesre, pedig akartam. Ennyi konfliktus volt a napban körülbeül, várakozáson felül jól sikerült, pedig nagy falat volt!

A projekt úgy lesz kerek, ha még elkirándulunk a Pilisbe is a kamu egri várhoz, ahol a filmet forgatták. Tervben volt arra a hétre, amikor Bence itt nyaral, de ember tervez, a negyven fok pedig végez... majd talán most, amikor várható végre a szép szeptemberi kirándulóidő! :)