Visszatalálunk egymáshoz?

Szerzőket nem írtam a poszt címébe, kicsit hosszú lett volna mind a négyüket odatenni :) A képen látható a négy pszichológus, mindegyiküktől egy-egy előadás található a kis könyvecskében. Be kell valljam, bár hasznos, okos írások, olvasni őket nem volt nagy élvezet, persze nem is szórakoztatási céllal íródtak, és fáradt anyák, akik csak lefekvés előtt az ágyban olvasnak, bizony elaludtak rajtuk nem egyszer. Azaz ne általánosítsunk: én aludtam el :)

Sorrendben Vekerdy írásával nyit a könyv, valószínűleg azért, mert ő lazán kapcsolódik a fő témához, ahhoz, hogy a kamaszkorban eltávolodó gyerek visszatér-e és hogyan a családjához, az értékeikhez. Ő ezt messziről, az első elszakadásoktól, a születéstől, a dackorszaktól közelíti meg. A szokásos, általam kedvelt stílusa, gyorsan ki is olvastam ezt a részt.

Bagdy Emőke írásait nem nagyon ismerem, néhány cikkét olvastam eddig. Elég kemény, kategorikus, kicsit talán ijesztő, azt érzem, ő aztán fel akar készíteni a kamaszkorra, le akarja szögezni, hogy senki ne lepődjön meg, ha kemény lesz. Kicsit mélyebben szakmázik is, mint a többiek, de jó, hasznos, érdekes írás. Aztán jön F. Várkonyi Zsuzsa, vele nem nagyon tudok mit kezdeni. Horoszkópot, ezotériát kever a témába, amivel úgy általában semmi bajom, csak ebben a témában nem értem. Nehezen is rágtam át magam rajta, visszalapozgatva, értelmezve, hogy mit is akar...?

A leginkább élvezhető számomra ebben a könyvben Ranschburg tanár úr írása volt. Humorral, közvetlenül, mintha hallanám a hangját, mintha ott ülnék az előadásán. És bár ő is elmondja, hogy a kamaszkor kemény és embert próbáló, de folyamatosan biztat, kikacsint az olvasóra: tudom, ismerem, én is átéltem, ne aggódj, te szülő ott a könyv másik oldalán.

A lényeg a lényeg, szeretni kell a kamaszokat, meg kamaszkoruk előtt nevelni, és akkor visszatalálnak, és már felnőtt fiaink, lányaink lesznek, akikre akkor is büszkék leszünk. Hát, állok a kamaszkor elébe, remélem, túléljük :)

Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv

Kicsit csalódás volt számomra ez a könyv. Úgy kell nekem, miért voltak előfeltételezéseim :) Nem a tartalommal, nem is a fogalmazással, az írással magával volt gondom: mindegyik a Vekerdytől megszokott, ami engem újra és újra megerősít. Inkább a könyv hirdetése, a fülszövege volt az, ami félrevezetett, és ahhoz képest vártam mást. Meg a cím is olyan nagyszabású, szóval azt vártam, hogy ez egy olyan összegző mű, amit az eddigi tapasztalatai, előadásai, szülőkkel való beszélgetései alatt írt, és benne van minden, szabadon megfogalmazva, amit a gyerekekről, szülőkről, a kapcsolatukról és a problémáikról gondol. Csalódásom tárgya egyedül az, hogy ez is egy ugyanolyan, szokásos olvasói levelekre válaszolós könyv, mint az ezt megelőző jó pár tőle. Igazságtalan is, hogy eddig csalódottan írtam róla, hiszen a válaszok ott vannak, érzésem szerint egyes témáknál kicsit bővítetten, részletesebben is, mint eredetileg, az újság hasábjain. Ugyanúgy szerettem olvasni, ugyanúgy sokat tanultam belőle, mint a korábbi írásaiból. A különbség csak annyi, hogy a címe szerint ez egy naaagy családkönyv - ami belül nem sokban jelenik meg.

Nem magyarázom tovább, számomra ez semmit nem von le Vekerdy értékéből, és szeretem, ahogy ír, a többi könyvét is szívesen olvasnám, azt is, ami nem gyereknevelési témájú, vagy nem szűken vett értelemben az. Most láttam például egy újabbat, amiben az alternatív iskolákról ír, de tudom, hogy színházról is jelent már meg könyve. Kíváncsi vagyok arra is!

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

Kérem szépen, a mellékelt fotó Vekerdy Tamás eddigi legjobb könyvét ábrázolja, legalábbis az általam olvasottak közül.

A könyvet egyébként a Nyitott Akadémiától vettem, amit mindenkinek ajánlok. Időnként közzétesznek a facebookon egy-egy egynapos könyvakciót, így került nekem ez a könyv szállítással együtt körülbelül az eredeti ár kétharmadába. 

Sokat nem tudok mesélni róla, hiszen Vekerdy alapelvei változatlanok. Amitől ez a legjobb könyve, az egyrészt az, hogy összefoglaló jellegű: válogatás a legjobb előadásaiból, írásos formába szerkesztve. Így csecsemőkortól a kamaszkorig és a családi problémákig mindent érint. A másik, amitől a legjobb, az a személyes hangvétel. Én olyan szerencsés vagyok, hogy voltam már Vekerdy előadásán, még olyan hét éve kb., Marci ovis kora előtt, amikor Fehérváron próbált Waldorf-ovi szerveződni. Azóta se jött össze, de ezt a könyvet olvasva nekem teljesen "átjött" az élőbeszéd, az előadásmód. Nem olvastam sok újdonságot, viszont újra megerősített, támogatott - és egy kis bűntudatot is okozott, hiszen sajnos nem csinálok mindent a saját elveimnek sem megfelelően.

Vekerdy Tamás: A pszichológus újra válaszol

Ezt a könyvet olvastam még ki párhuzamosan a Nils Holgerssonnal, közbe-közbe - ezt szerencsére lehetett nem folyamatosan olvasni, hiszen olvasói levelekből és az azokra adott válaszokból áll.

Vekerdy Tamás a hozzám legközelebb álló gyerekpszichológus, tanácsadó. Mondhatni iszom a szavait. Pici koromtól olvastam a Nők Lapjában a válaszait - nem is tudom, mióta van ott rovata, de amióta van, én olvastam. Gyűjtöm a könyveit. Ez a kötet egy sorozat negyedik része: az olvasói levelekből és a rájuk adott válaszokból már megjelent a Kérdezz! Felelek... Gyerekekről felnőtteknek két kötete, aztán A pszichológus válaszol, majd ez. És még van, azt hiszem, kettő. Az elsőket még akkor vettem, amikor gyerek még a láthatáron se volt, de ugye mindig is érdekelt a gyereknevelés, a gyerekpszichológia témája. Vekerdy segítségével tudtam kialakítani az alapelveimet, azokat a sarokpontokat, amik máig a gyereknevelésem alapjait adják. Persze a gyerekekkel változnak.

Egy dolog van, amiben nem tudok vele egyetérteni, illetve kettő, de szerintem egy tőről fakadnak: az egyik, hogy szerinte is túlzott kötődést eredményez a sokáig tartó szoptatás, a másik pedig, hogy a gyereknek ott és úgy kell elaludnia, ahol majd az éjszakát tölti, mert ha megébred éjjel, keresni fogja az elalvása körülményeit. Ezeknek egyrészt az ellenkezőjét tapasztaltam, másrészt más források is alátámasztják azt, amit én gondolok. De ez a jó a gyereknevelési szakirodalomban: az ember tulajdonképp azt választja ki, amit az ösztönei amúgy is megsúgnak, amit helyesnek érez. Vekerdyt én emiatt leginkább óvodáskortól tartom a legjobbnak, bár például a cumi kérdésében elvben abszolút vele értek egyet, vagy abban, hogy a pici babának nincs sok ingerre szüksége, elégnek kellene lennie a normális élet, ami zajlik körülötte.

Nagyon szeretem Vekerdy írói stílusát, ilyen szempontból szívesebben olvasom, mint például Ranschburg tanár urat. Számomra sokkal közvetlenebb, életszerűbb, pedig cikkekben, személyes megszólalásokban Ranschburg is az volt, de a könyveiben valahogy távolságtartóbb, szakmaibb hangulatot alakított ki.

Az éjjeliszekrényemen még vár két Vekerdy-könyv is, szóval a jövőben picit unalmas leszek, de aki szintén szereti az írásait, az járjon ide gyakran :)

Megoldókulcs

Milyen jó, hogy az egyik Vekerdy-könyvemet olvasgatom olyankor, amikor a könyvtári szépirodalmat féltem. Abszolút nem kerestem célirányosan, az egyik kérdéses-válaszos könyvét olvasgattam szépen sorban, amikor ezt találtam:

"A kilencedik életév körüli időt a gyermeklélektan (Mérei) a metafizikus nyugtalanság korának nevezi. A Waldorf iskola megalapítója, Rudolf Steiner pedig a Rubicon-átlépés korszakának. Sokáig úgy tűnt, hogy ez egy nyugodt, sajátos tünetektől mentes időszak. De nem az. A gyereket különböző felbukkanó kérdések feszítik: élet és halál, eredet és származás problémái. Szüleim-e a szüleim - vagy csak örökbe fogadtak, és még nem mondták meg nekem? Mennyire lehet megbízni a tekintélyben, mennyire bízhatom rá magamat azokra, akikre eddig gond nélkül rábíztam magam? Igen, ez egy sajátos előserdülőkor..."

Másutt:

"A gyerekek nyolc-kilenc éves korukig hajlamosak a spontán tiszteletadásra azokkal szemben, akiket gyengédségük és játékosságuk miatt módjukban van szeretni. (Szeretetből ajándékozzák meg tisztelettel azokat, akikre úgy érzik, nyugodtan rábízhatják magukat.) A kilenc-tizedik és fordulója körül - vagy még előbb - azonban majd elkezdődik a szellemi éréssel és ítéletalkotással együtt járó tiszteletlenség és szemtelenség kora, amelyet tudni kell jól és szeretettel viselni, humorral viszonozni."

(Vekerdy Tamás: A pszichológus újra válaszol)

Na erre a jól viselésre, humorral viszonzásra érdekelnek még engem konkrétabb ötletek, de már jó, hogy ezt találtam, segít. Majd még olvasok erről. És persze megpróbálok így is tenni.

Van egy mai konkrétum is: a napi rendes veszekedés egyik visszatérő eleme, hogy Bátor kutya ebéd utáni kiengedése Marci feladata. És ő mindig nyafog, hisztizik, hogy ezt nem szereti. Vannak időszakok, amikor kitalálja, hogy tud a kutyával edzeni vagy játszani, és akkor pár napig élvezi, aztán megint újra kezdődik a nyafogás. Most már nagyon régen nem volt békés időszak ezzel kapcsolatban. Én meg ragaszkodtam hozzá, egy család vagyunk, mindenkinek megvan a maga feladata, tessék szépen megcsinálni. 

Marci erre ma kitalálta, hogy cseréljünk, én menjek ki a kutyával, ő meg majd elmosogat. Rutinból rávágtam, hogy az úgy nem jó, de aztán elgondolkoztam. (Valószínűleg azért keletkezett bennem rögtön ellenállás, mert megint hisztivel kezdte.) Szóval ha ő konstruktívan áll a dologhoz, és megoldást, cserét, kompromisszumot ajánl, akkor meg kell próbálnunk! Lehet, hogy a mosogatáson is hisztizni fog, és akkor megint van egy megoldandó feladatunk, de lehet, hogy működni fog... Holnap cserélünk!

Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők

Ez a könyv egy - legalábbis számomra - új pszichológiai megközelítésben ír a nőkről. Az írónő egyszerre jungiánus pszichológus és lelkes feminista, mindkét megközelítése meglátszik az írásán. Jung nőképét elég megalázónak találta - ebben egyetértek vele - és a görög mitológia istennőit és a hozzájuk kapcsolódó legendákat hívta segítségül, hogy megalkothassa saját nőképét, filozófiáját, pszichológiai részirányzatát, amit terápiában is használ.

A könyvben, ha jól számolom, összesen hat istennőt vesz sorra, és a nők egyes tulajdonságainak, tulajdonságcsoportjainak, szerepeinek felelteti meg őket. Nem tipizál szigorúan, hiszen bármilyen csoportosítást is alkalmazunk, senki nem sorolható be egyértelműen egy kategóriába, a legtöbben több típusból mosódunk össze, és hol egyik, hol másik kerül előtérbe.

Nagyon érdekes volt megismerni ezeket az istennőket, hogy mikor, milyen életszakaszban milyen hatást gyakorolhatnak ránk, milyen férfihoz vonzódnak, hogyan élik meg az anyaságot, a munkájukat, az idős korukat. Többet is megtaláltam magamban közülük, kit erősebben, kit halványabban. Az utolsó oldalakon ugyan már kissé erőltetett, vontatott volt számomra az olvasás, de összességében jó kis pszichológiai, önismereti könyv, szívesen ajánlom az ilyen érdeklődésűeknek.