Mindennapi mozi

A faluban mindenféle építkezések zajlanak: lesz óvodabővítés, amit úgy kezdenek, hogy az ovi jelenlegi kerítésén kívül új játszóteret építenek, aztán majd hozzákerítik az ovihoz, és a most meglévő udvarból elvesznek, hogy elférjenek az új csoportszobák. Az új játszótértől az utca felé pedig parkot, járdákat, emlékművet építenek. Közben néhány utcával lejjebb, a mi utcánk végében lévő focipályát ledózerolták, kiszintezték a felületét, aztán - gondolom, túl alacsony lett? - hatalmas dömperek óriási földkupacokat hoztak rá, és újra elegyengették. Szerintem most jön majd az úthenger. A szélén markolóval árkot is ástak. 

Kell ennél több látvány egy négyéves meg egy majdnemkétéves kisfiúnak? Nem kell színházba, moziba menni, nincs bábelőadás és koncert: van markoló, dömper, bulldózer és úthenger! Reggel és délután, oviba menet és hazajövéskor, mindennap. Csongor valószínűleg úgy lesz az autókkal és más járművekkel, mint Regő az állatokkal, szerintem ő ezért fog rajongani, vagy rajong már most is, egyesével megmutogatja az autókat, szerintem nincs messze a nap, amikor majd sorolja a márkákat. De ezek a hatalmas munkagépek Regőt is lenyűgözik, ujjong, kiabál. A nap fénypontja, amikor délután négy óra körül eljönnek az épülő parkból, és beállnak szépen az ovi melletti üres területre éjszakázni. A markoló beáll, és bónuszként megfordítja a felépítményét, a hatalmas kanalát, és látványosan leteszi a fűre. Tegnap a kicsik áhítatosan meg is simogatták a már leparkolt munkagépeket, és a vezető bácsikkal is sikerült beszélgetnünk. Olyan kedvesek, türelmesek voltak, pedig mondták maguk is, hogy nem az én fiaim az egyetlenek, akik ilyen áhítattal közelednek feléjük, és érdekes, hogy a kislányok nem. Már ilyen pici korban is, mint amekkora Csongor, megvan az ösztönös érdeklődés a "fiús" dolgok iránt, pedig esküszöm nem nevelem külön arra, hogy kisfiam, te a markolókat szeresd. Boys will be boys, ugyebár :)

Személyi

Már megint nem sikerül a napi egy blogolás (jó, ha a heti... a nyár az oka! :) ) de azért azt most leírom, mekkora hős vagyok. És a gyerekeim is elég jófejek.

Szóval, amíg a kicsik aludtak, Marcival elmentünk gumit cseréltetni az autómon. Épp ideje volt, hosszú volt a tél, de azért mostanáig nem tartott. A várakozás közben ügyintéztem: kértem időpontot az okmányirodába személyi igazolvány készíttetésére a három gyereknek. Csak Marcinak volt fontos, ő meg Horvátországba az apjával, de ha már úgyis kell menni, miért ne csináltassak mindháromnak, gondoltam, hátha mi is lépünk át határt a közeljövőben. Nos, a legközelebbi időpont július 30. lett volna. Az nem jó, augusztus negyedikén indulnak. Mit csináljunk? Jöjjenek be minél előbb, mondja az ügyintéző, időpont nélkül, húzzanak sorszámot, és várják ki a sort. Nagyon sokan vannak többórás várakozásra számítsanak, jöjjenek holnap reggel. Vagy még inkább ma délután.

Huhh, hát jó. Nagy levegő, irány haza, ha már ébren vannak, akkor elmegyünk. És igen, épp nemrég ébredtek, a mamával integetnek az ablakból. Gyors uzsonna, összepakolok kekszet, vizet, pelenkát, Marci is, Regő is egy-egy hátizsákot: könyv, kisautó, Regőnek állatok, Csongornak is jut majd az ő játékából, Marcinak füzet, fejtörők, minden van, mehetünk.

Odaérünk, húzok sorszámokat, okosan hármat, 37-en vannak előttünk. Betelepszünk a leghátsó sarokba, van ott egy lépcső, néhány fok után lánccal lezárva, feljebb már ül egy fiatal pár. Marci leül az alsó fokra, a kicsik egyelőre a közvetlen közelemből ismerkednek a hellyel, aztán elkezdik birtokba venni. Olvasok mesét, terelgetem őket, esznek kekszet, Marci vesz teát az automatából. Telik az idő, emberek jönnek-mennek körülöttünk, úgy látom, senkit sem zavarunk. Később Csongornak találok egy dugi-kisautót a saját táskámban, ügyesen tologatja, de sajnos Regő is pont azt szeretné. Ekkor tör ki a hosszas várakozás egyetlen sikítós jelenete, talán fél perc, miközben én Regőt kérem sokszor egymás után, hogy ne vegye el az autót, egy szimpatikus fiatalember beszól, hogy: nem zavar, hogy folyton üvölt a gyerek? Mondtam neki, hogy de, zavar... Aztán elgondolkoztam, szerintem tényleg jók, elfoglalják magukat, de lehet, hogy én értékelem túl, és igazából zavarjuk a várakozó közönséget...? Mindegy, sokat nem tudok tenni, a necces helyzeteket igyekszem gyorsan és csendesen kezelni. A lépcsőn felettünk ülő páros nagyon kedves, barátkoznak a gyerekeimmel, megnézik az autóikat.

Két és fél óra telik el így, még tizennégyen vannak előttünk. Telefonálok Péternek, lassan vacsoraidő, ha hazafelé megy a munkából, beugorhatna ide valami kajával, mert a keksz már nem tart ki. Közben a mellettünk ülő nő, egy anyuka nagyobb lánnyal javasolja, hogy kérdezzük meg, nem vennének-e előre, mégiscsak itt vagyok három gyerekkel, abból kettő kicsi. Hát, én nem vagyok ilyen kivételezéskérős, de ha egy szintén várakozó javasolja... egy próbát megér. Megkérdezem a biztonsági őrt, nagyon megdicsér, hogy három számot húztam, általában annyit szoktak, ahány család, nem annyit, ahány ügy. Jó pont, bemehetek vele az irodavezető-helyetteshez, aki zöld utat ad.

A következő kritikus pont Csongor fotózása: kis kerek forgószékre kell felállnia, hogy elég magasan legyen az arca a képhez, de elforgott alatta, megijesztette, sírt, vagy ha nem, lefelé nézett. Én nem állhattam mögé, hogy fogjam, nem vehettem ölbe, mert nem lehetek a képen. A fényképező néni egy plüss papagájjal integetett neki, én előtte guggoltam, fogtam a széket, a lábát fújogattam meg puszilgattam, hogy ne sírjon, míg végül a második nekifutás többedszerre elkattintott képe jó lett. Ehhez képest Regő meg Marci már gyorsan ment.

Éééés közben befutott Péter egy szatyor mekis kajával, nekem életmentő kólával, és a nagyobbakat kivitte az autóhoz, adott nekik enni és visszajött Csongorért. Már csak pár papír volt vissza, és mentem utánuk. A lépcsőnél összepakoltam, a kedves ülőszomszédok elmesélték, hogy közben kiolvasták a gyerekek könyveit :) Összességében nagyjából három óra várakozás és ügyintézés után elmondhatom: nagyjából három hét múlva lesz a gyerekeimnek személyi igazolványuk. Juhhú! :)

Süketnek kellett volna születnem...

... vagy legalább kikapcsolható hallószervekkel. Milyen szép is lenne! Amint eljön a játéknak az a foka, ahol a visítás számomra már elviselhetetlen, vagy a dacnak és a hisztinek egy pontján, esetleg a századik "nem"-nél kikapcsolnám, és onnantól egyszerűen nem hallanám. De jó dolgom lenne, és milyen nyugodtak lennének az idegeim! Aztán amikor azt mondják, hogy anya szeretlek, vagy valami okosat, érdekeset, vicceset vagy aranyosat, és amikor Csongor dumál, akkor bekapcsolnám. Persze lenne valami érzékelő is, hogy tudjam, hogy most kellemes dolog jön, és semmiről ne maradjak le. 

(Természetesen tudom, hogy süketen születni nem vicces, és remélem, mindenki érti ma esti fáradt, faragatlan humoromat, és nem bántok meg senkit.) 

Olyan régen nem kiabáltam a gyerekekkel, hetek óta. Karácsony előtt egyáltalán nem, sokáig, az ünnepek alatt sem, pedig voltak feszült napok. Hosszú volt a szünet, esetleg nekik is? Sok volt az ötgyerekes ságvári tartózkodás? Ott már előfordult hangosabb rászólás, de még elég lazának éreztem magam. Ma viszont már berekedtem (na jó, ebben annak is része van, hogy valószínűleg bennem is bujkál Csongor nyavalyája...) és a legnagyobb utolsó csepp a nap egyik poharában az volt, ahogy Marci hisztizett. Hihetetlen, hogy majdnem tízévesen ugyanúgy tud hisztizni, mint egy kétéves, épp csak nem veri a földhöz mind a 140 centijét. Kivörösödik, a szeme vizenyős lesz, valami eltorzult malacszerű arcot vesz fel, és elviselhetetlen hang jön belőle. Rosszul reagálok rá, belőlem is kitör a hiszti (pedig én felnőtt vagyok, tudom, nekem is kéne annyi akaraterővel rendelkeznem, amennyit tőle elvárok - de én azért csak a többedik gyerekem többedik ilyenjétől borulok ki). Közben látom magamat, magunkat, tudom, hogy nem kéne, de érzem, hogy ezt most nem tudom megállítani, a racionális, türelmes, erőszakmentesen kommunikáló énem kicsire összehúzza magát és megadja magát a kiborult anyaénemnek.

Hát, ilyen is van, nem jó, holnap újabb szakasz kezdődik, amiben majd megint sikerül nem kiabálnom. De ha azt a kikapcsolható hallószervet kifejlesztené valaki... örökké zengedezném nevét a hálás utókornak.

Színes harisnyákról álmodom

Ideje volt már egy városba menős bevásárlásnak, kongott a hűtő, meg ugye jön a Mikulás és hasonlók. Két dolog volt, amit a kötelezőkön felül nézni akartam magamnak, a saját örömömre és luxusomra: az egyik egy olcsó habfürdő, mert jelenleg Csongorét használom, mert az egyik jól megérdemelt luxusom a gyors zuhany helyett a kényelmes forró fürdő néhány naponta, de nem akartam magamnak habfürdőre költeni, pedig az úgy az igazi. Gondoltam, na majd most!

A másik a színes vastag harisnyanadrág, ami több okból gyökeret vert a fejemben (ez egy érdekes képzavar). Szóval így tíz kiló fogyás és lassan négyhavi futkorászás után én is észrevettem, amit már mondtak páran, hogy tényleg alakformáló ez a kombináció, és igényem támadt rá, hogy máshogy is öltözzem, mint a szokásos farmeres szaladgálós. Van olyan, szintén háromgyerekes anyuka ismerősöm, akin mindennap szoknya van, a legnagyobb hidegben is, amikor reggel az oviban találkozom vele. Hát én idáig nem tudom, mikor fogok eljutni, de arra rájöttem, hogy amióta hideg van, harisnyát veszek reggel a farmer alá, majd itthon annyival egyszerűbb lekapni a farmert és felrántani egy szoknyát, mint teljesen átöltözni... És élvezem, hogy itthon csinos vagyok. Eközben pedig a drága anyósom, akinek üvegtesti homály van a szemében, azokban az órákban, amikor épp jól lát, egy szoknyát alakít át nekem, ami szerintem idősebb nálam, de nagyon jópofa, színes kockás. És már jól elképzeltem, milyen jól fogok mutatni meglévő fekete szoknyámban színes harisnyával és fekete csizmával, vagy ebben a régi-új szoknyában egy harisnyával a kockái színéből és szintén fekete csizmával... hogy hova venném fel, azt persze nem tudom, a legközelebbi alkalom az iskolai karácsonyi műsor, aztán ötletem sincs, de megihletődtem színes harisnyára.

Na ehhez képest mit vettem? Mikulást, különleges gyümölcsöket, mert Marci mindig azzal nyúz, ha ananászt, pomelot, gránátalmát lát, én meg mindig leszerelem, hogy veszünk elég olcsóbb gyümölcsöt, de majd most hoz neki a Mikulás... Szaloncukrot, foglalkoztató füzetet, magvakat paleolit desszertnek, persze élelmiszert, karácsonyi ajándékot a sógoromnak, képeslapokat... Habfürdőt és harisnyát nem. De észre se vettem, csak hazaértem, kipakoltam elégedetten, és elvigyorogtam magam, hogy nahát, amivel magamat akartam meglepni, azt persze pont nem tettem a kosárba. Ismerős? :)

Reggel

Szakadt az eső. Kinézni sem volt kedvem az ablakon, nemhogy kidugni az orromat az ajtón, de tudtam, hogy menni kell, hát menni kell, vágjunk jó képet hozzá, és Regő úgyis úgy szeret pocsolyázni, esőben biciklizni, hát miért ne. Csongort szívesen itthon hagytam volna a mamára, ő még nem élvezi ezt, viszont a mama is elment most. Úgyhogy mindenki járműre kapott: babakocsi, futóbicikli, bicikli, és irány az óvoda, iskola. 

Kicsit le vagyok merülve mostanság, mint az elem, nem buzog bennem úgy a tettvágy meg az aktivitás, mint szokott. Vekerdynél olvastam több helyen is, hogy az normális és természetes, hogy a gyerekek az anyjuk húsát eszik és a vérét szívják - képletesen kell érteni és a kifejezés az övé, nem az enyém - ezért kell az anyának időnként egy kis feltöltődés, szabadság gyerekből. Lehet, hogy nem szép dolog, de nekem most ez kéne, nem napok, csak néhány csendes óra... Erre is jó a futás, csak kevés, meg az alvás is, de az se sok. Következésképp előbb szakad a cérna, kevesebb a türelem és azokból az apró, bosszantó dolgokból, amiktől máskor a falnak megyek,  most kevesebb is elég.

Így indult ez a reggel is: Marcinak nem csörgött az órája, én ébresztettem, amikor rájöttem erre. Regő nem kezdett el reggelizni, én meg szeretem, ha normálisan eszik, mielőtt elindulunk, de indulásra azért kész kellene lennie... Noszogattam, siettettem, öltöztettem, mikor kit. Az eső szakadt, ma öltözködni is többet kellett, mint máskor. Behozni az esernyőkocsit az autóból, mert annak van lábzsákja, hol a csudában lehet az esővédő, nem találom, sebaj, van egy nagy pufifólia, majd azt ráborítom. Elindultunk, Marcit előreküldtem, hadd menjen a biciklijével és ázzon minél rövidebb ideig. Regő tetőtől talpig vízzáró rétegbe csomagolva, Csongor is úgy tűnik, hogy biztonságban a babakocsi mélyén. Hoppá, Marci otthon hagyta a szendvicset, sebaj, majd beadom neki.

Sétáltunk, Regő élvezte a pocsolyákat, ennek megfelelően csigalassúsággal biciklizett. Máskor nem bántam volna, de elég hamar realizáltam, hogy az én esőkabátom bizony nem áll a helyzet magaslatán, hazáig ez át fog ázni. Csongoron is vizes volt a lábzsák, reméltem, hogy csak a külseje. Szegény Regőt még mindig siettettem, biztattam, kit érjen utol, meddig érjen el gyorsan, siessünk, befelé, a meleg, száraz oviba.

Odaértünk, átöltöztettem, Csongorról kiteregettem a fél babakocsit, reméltem, hogy szárad egy kicsit. Még gyümölcsért kellett beugranunk a boltba, hazafelé Marcinak beadni a szendvicset, persze ez is idegesített, magyarórára kellett benyitnom, közben áztam, aggódtam Csongorért, azt láttam, hogy ő maga száraz, de nem tudtam, meddig bírja a babakocsi védelme. Még nem volt reggel nyolc óra sem, és már elfáradtam a nap konfliktusaiban. 

Aztán hazaértünk, felcipeltem Csongort vizestül, gyümölcsöstül, babakocsistul a nyolc lépcsőn, kulcs, bénázás, magamban szitkozódás, végre ajtó, meleg előszoba, le rólam a vizes cucc, bontom ki Csongort... megsimítja meleg, száraz kis kezével a nedves, hideg arcomat, és az egész gyerek puha, meleg és száraz, mint aki most jött egy lepkegubóból, édes kisfiam, de jó, te nem áztál meg... és elomlik a feszültség, már sajnálom, hogy Regőt is sürgettem, pedig úgy örülök, amikor pocsolyázhat, és száraz ruhát veszek és iszom egy forró kakaót, és már örülök, hogy mehettünk az esőben együtt, gyalog és biciklivel oviba és iskolába.

Bár kitartana estig a jó...

Áramszünet

Áramszünet volt nálunk, és még lesz is: múlt pénteken, aztán e hét hétfőn, kedden és szerdán volt, és hétfőn még lesz egy. Egész napos, reggel fél nyolctól délután négyig tartó. És hogy ez milyen jó volt!

A számítógépet bekapcsoltam reggel a szokásos napindító narancslém mellé, beköszöntem a barátaimnak skype-on, de nemsokára ki is kapcsoltam, és úgy maradt egész délután. Nem hiányzott, ha már négyig nem ment, akkor általában be se kapcsoltam, maximum csak estére egy kicsit. Rengeteget kötöttem és valamennyit olvastam is. Csend volt... Jó előre tudtuk, hogy lesz, úgyhogy felkészültünk előre jégakkuval, takarítással, vasalással, valamennyi mosással is, úgyhogy nem aggódtam olyanokon, hogy nem megy a hűtő vagy hogy jaj, nem tudok csinálni semmit. Volt egy délelőtt, egy különösen nehéz éjszaka után, hogy amikor Csongor aludt, akkor én is aludtam. 

Persze olyan opció nincs, hogy három plusz egy-egy napig nem mosok vagy nem porszívózok, úgyhogy megtanultam a reggeli készülődésbe beiktatni egy gyors porszívózást, és így kiderült, hogy bizony azt reggel hétkor is lehet. Hogy van élet mikró nélkül is, és nem is volt olyan rég, amikor az albérletben évekig nem volt mikróm, és olyan nagyon nem is hiányzott. Most meg létszükséglet, és pár ilyen nap hogy megtanít erre! Hogy el lehet magyarázni a háromévesnek is, hogy nincs áram, nem ég a lámpa, nem megy a mikró (szerinte melegítő) és mit aggódott, amikor a tűzhelyen melegítettem az ebédjét. Hogy mosni is lehet úgy, hogy reggel elkezdem, fél nyolc előtt lekapcsolom, és aztán ázik egész nap a mosószeres vízben a ruha, mintha beáztatnám, még jó is neki, majd este újraindítom. Lehet nem elfelejteni... Hogy tényleg mennyire el tudja vinni az időt egy kis netezés, egy kis vatera, egy kis rukkola, egy kis facebook, pedig ezt tudtam előtte is... de most nagyon látványos volt. És jól éreztem magam, nem voltak függőségi rohamaim, egész jól elvoltam úgy is, hogy nem osztottam meg a világgal a kilenchónaposom fotóit :) Na jó, utóbbit nehéz volt kibírni :)

Tévé amúgy sem szól itthon napközben, de most rádió sem szólt, számítógép és hűtő sem zúgott, és még a környékről idehallatszó mindenféle építkezések, gépzúgások is hallgattak. Komolyan üdítő élmény volt. Nem mondom, hogy még kérek... de jó volt megtapasztalni.

Persze a bloggal elmaradtam. Most van jó pár piszkozatom, és azért csak megkapjátok majd azt a kilenchónapost, meg a többit :) De most ez a pár nap szünet bizony jólesett.

Párban

Mostanában időnként adódnak Péternek olyan munkahelyi dolgai, amikor több napig nincs otthon. Ezekről nem írok, és nem is fogom emlegetni, mert ugye ez itt egy nyilvános blog az interneten... nem kell arról tudni, hogy apa nincs itthon. De olyan jó, amikor hazajön! Érdekes, mert a többi napon is teszem a dolgomat, ellátom a gyerekeket meg minden, és nem érzem magam különösebben túlterheltnek, vagy hogy komolyabb stresszben lennék. Aztán ketten leszünk megint, és észreveszem, hogy jé, valahol leesett egy adag teher a vállamról, amit észre se vettem, hogy ott van, de most könnyebb.

Én olyan vagyok, hogy kell mellém egy erős apa. Tudok szigorú lenni, néha túlságosan is, de nem igazán szeretek. És nehéz egyensúlyozni, hogy ha szigorú alapállásban vagyok, akkor hogyan legyek közben bújós, tyúkanyós anyuka lenni, pedig az is szeretnék. Ha valaki (=apa) vállalja a szigor egy részét, akkor nekem könnyebb. És persze vállalja ő is az apás, bolondozós, meleg, szeretős részét is.

Mélyebben is alszom, ha nem egyedül kell. Következésképpen jóval kómásabban botorkálok át éjjel szoptatni, viszont reggel kipihentebb vagyok. És nem félek. Ha egyedül vagyok, meg kell erősítenem magam, hogy én vagyok itt a felnőtt, ha tényleg történne bármi félelemkeltő dolog, akkor nekem kéne helytállnom. Nem szokott történni... de kicsit parázósabban zárom az ajtókat, ablakokat éjjelre.

Most párban vagyunk, és ez olyan jó.

Két nap

Ötkor ébresztő, Csongor átjön a nagyágyba, maratoni szopi, kis visszaalvás. Korán kelés, ma nem sikerült nyugiban meginni a reggeli narancslevemet, hírek a neten. Reggeli a gyerekeknek, mosdás, öltözés. Szokásos rendrakás, mosogatás, kényelmes készülődés, csomagolok a postára. Fél tízkor indulunk: posta (a szükséges elintézendőkön kívül egy állatos kifestő és egy rovásírásos fejtörőfüzet beszerzése), bolt, védőnő-gyerekorvos, vissza a boltba, aztán haza. Regő nem akar biciklivel jönni, tolni se akarja, kisebb hiszti, miszerint ha nem akarja hozni, akkor a bicikli bizony ott marad. Végül nyafogva bár, de tolja, majd rá is ül, és hazáig még le is hagy. Nagyon meleg van, elgyötörve esünk be fél tizenkettőkor a lakásba. Azt még nem tudom, mi is lesz az ebéd, de ott áll napok óta az apránként feldolgozandó zöldbab (két marék zöldbab megtisztít, egy gyerek tisztába tesz, fél marék zöldbab megtisztít, két gyerek közt konfliktus elsimít és így tovább) szerencsére a túlmelegedett gyerekek szomjasak és lassúak, úgyhogy további zöldbabokat hozok főzésre alkalmas állapotba, és készítek egy főzeléket csirkemellel. Még melegebb van. 

Regővel kis hadakozás az ebéd miatt, azért valamit eszik. Még egy kis hadakozás az alvás miatt, én sem bírom a meleget, fogytán a türelmem. Talán ez lesz a megoldás: mesélek még egyet. Tudom, hogy csak egy kis extra saját időt akar... Elalszik. Ledőlök én is, csak egy kicsit pihenni, olvasni akarok, de magától csukódik le a szemem. Magától is nyílik ki talán húsz perc múlva, csodálkozom, hogyhogy felébredtem? Ebben a pillanatban ébred Csongor is: aha, az anyai ösztön keltett nála pár perccel előbb. Szoptatom, etetem, leteszem játszani, főzök egy kávét. Rájöttem, hogy ez a két dolog kéne nekem a napból: egy nyugis narancslé reggel és egy nyugis kávé délután. Az első nem jött össze, a második igen. Kicsit pihenek, kötögetek még, amíg Regő alszik, persze már megszakítva, Csongorozva közben. Aztán készülődök újra, listát írok, jaj mit felejtek el, Regő ébred, indulás: város, Interspar, dm. Szülinapra készülődöm és beszerzek még ezt-azt iskola- és ovikezdésre. A gyerekek a dm-ben hát, izé, elevenek. Jó ez a kis színes kocsi, de azért versenyezni meg rodeózni nem kéne vele. Türelem... Sikerült bevásárolni, képes voltam elfelejteni a papír zsebkendőt, sebaj, azt azért lehet máskor-máshol is.

Hazaérünk, hét óra múlt, még kimegyek a kertbe leszedni a paradicsomot, uborkát, cukkinit. Péterrel futtában találkozunk, megjött, amíg távol voltunk és épp indul. Behozom a zöldségeket, a gyerekek vacsoráig még homokoznak. Finom szendvicsek, tej, mindenki elégedett, csak szegény Csongor nyűgös, neki késő van és meleg. Viszem fürdeni, aztán jön Regő is, Marci meg zuhanyozni. Regő elúsztatja a fürdőszobát, amíg szoptatok-altatok, veszekszünk. Csongort lefektetem, Regőt törölgetem, öltöztetem. Mese Regőnek, mese Marcinak, már nagyon késő van és nagyon meleg, pisi, ivás, lefeküdtek. Szólok anyósomnak és kihasználom magamra a következő húsz percet. Hazaérek, hazaér Péter is, vacsorát készítek, olvasunk, egymásnak is, beszélgetünk. Zuhany, lefekvés, tizenegy óra. Alvás.

Hálás vagyok, amiért Csongor aludt vagy fél kettőig, onnantól viszont óránként kelt. Ötkor megint ébresztő, most nem alszik vissza, én viszont kómázom mellette. Még a többiek előtt felkelünk, így ma sikerül narancslézni nyugiban, és nem megyünk sehova. Azért a lakást rendbe teszem, beteszek egy mosást, szőlőt szedek. Ébredés, reggeli, mosakodás, csak a szokásos. Irány a konyha, folytatom a zöldbabot, mert persze nem lett kész tegnap. Anyósom hoz még egy nagy tállal hozzá, szerencsére az már meg van tisztítva, csak blansírozni kell. Nála nagyon meleg van, nem akar főzni. Hát itt sincs épp hideg, viszont én amúgy is főzök: gombapörköltet, tésztát, akkor most a babot is. Magamnak salátát készítek a gombához. Közben a gyerekekkel sajnos veszekszem, mert nagyon visítósak. Szegény Csongor ötpercenként elbőgi magát, szerintem a meleget nem bírja, mert semmi más okát nem látom. Játszik, játszik és egyszer csak elkeseredik. Fogát most nem látom jönni... És érzékeny is nagyon, most ne piszkálja senki, játékból se. Beteszem a járókába. Kicsit dühöngök, hogy egy tízperces mosogatást nem lehet egyben összehozni, mert mindig valakihez szaladni kell... A mosogatás következő két percében azon morfondírozom, hogy nagyszájú kamaszként anyukám fejéhez vágtam. hogy te akartad, te akartad ezt az életet, három gyereket, házat, kertet és mindent. Ezt tartom szem előtt, én akartam és alapvetően imádom. De negyven fokot augusztus végén, azt nem akartam! Na mindegy, az ételek elkészültek, a bab adagonként blansírozódik, megy a ventillátor, söpri el a párát, nem mintha így nem lenne olyan meleg, de legalább a levegő mozog. 

Délig még van idő, nekilátok ruhát leszedni és vasalni, nem akartam kánikulában, de nem bírja ki a mennyiség és a ruhahiány ezt a pár napot. Aztán ebéd, nagyon logikusan: a gombapörkölthöz készült tészta Regőnek mákosan, Marcinak sajtos-tejfölösen, nekem viszont csak a pörkölt salátával. Marika néninek is viszek át, hiszen mondta, hogy nem akar főzni.

Csongor közben elaludt fáradtan a hintában (persze amíg főztem, szopizott is, evett is, Regő fel is verte egyszer, haragudtam... ) Regő altatása jön, mesélek neki megint, és így nem kell veszekedni. Miért is nem jöttem erre rá... Marcinak mindig meséltem délután is. Remélem, tényleg működik a dolog, és nem csak átmeneti. Bár nemsokára az óvoda feladata lesz... Mire Regő elalszik, Csongor felébred, úgyhogy ma nem fekszem le, de reménykedem, hogy egy kis kötés, olvasás, kávé jut, ha szépen eljátszik. Ülök a kanapén, ő a játszószőnyegen, és kukucsolunk, így kötök egy sort. Jó hosszú sort :) Aztán játszom vele, közben Marci valami filmet néz, meg rovásírást gyakorol. Aztán nekilátok Regő tortájának. Mákos a tésztája, vaníliás a krémje. Megint nem lett valami szép, mégiscsak a kisebbik formában kellett volna sütnöm, így nem magas, hanem lapos és nagy. Sebaj, a lényeg, hogy finom legyen, és az szerintem meglesz. Marika néninél kenem meg és rejtegetem, másnap akarom bevonni marcipánnal. 

Regő is felébred, de még mindig nagyon meleg van, ki nem mehetünk. Marciért közben jön az apja, fogorvoshoz viszi. Regővel kirakózunk, nagyon ügyes már! De vigyázni kell, nagyon figyelni, mikor hogyan szabad segíteni, hogy ne legyen hiszti. Csongor szétpakolja az elöl hagyott autókat, vonatokat a játszószőnyegen, elvan velük. Vasalok megint, estére az összes gyerekruha kész. Közben Csongor nyűgös lesz és még egy picit szundít. Közben megérkezik a Lajosunk, holnap kezdik szigetelni a házat, lepakolnak. Megjön Marci, lelkes, minden rendben volt és nem fájt semmi. Regő vacsorázott, mennek fürödni Csongorral, Marcinak még várni kell egy kicsit a fogorvos után. Csongor szopizik, altatom, Regő megint elúsztatja a fürdőszobát, megyek felmosni, közben az utolsó cseppem a pohárban, hogy Marci megint nem hajtotta le a vécédeszkát, apróság, de most ennyi elég, kiborulok. Regő megszeppenten a kádból: anya, ne bömbölj! Nem bömbölök persze, de sírós a hangom. Kijövök, zenét teszek be és kicsit netezek, amíg fürdenek, de közben egy üzenet megint felidegesít, kár volt. Megjön Regő: anya, szép tiszta vagyok! Hoz könyvet, én meg törölközőt és pizsamát (ami egy alsógatya ebben a melegben) mesélünk, lábam az asztalon, jobbról egy tiszta gyerek, balról érkezik egy másik tiszta gyerek, jó nekem. Marci részletesen elmeséli a fogorvost, aztán az új Rumini kötetbe kezdünk, amit ő már olvasott, én még nem. Jó újdonságot olvasni. Aztán elbúcsúzunk, puszi, ivás, pisi, Csongor felébred, neki is jár még egy szopizás, nekem meg a ma esti húsz percem. Hazaérek, Péter még mese közben jött meg, vacsorázunk, beszélgetünk, olvasunk. Talán két sort is sikerül kötnöm este tizenegy előtt. (Mondtam, hosszú sorok! :) ) Csongor épp felébred, amikor mennék zuhanyozni, úgyhogy miután elalszik, úgy döntök, inkább fürdöm, rendesen, kádban. És igen! Fürdöm, olvasok, nagyon jó. A hajam katasztrofális, jövő héten fodrász, de rájöttem, hogy van nekem itthon hidratáló samponom, balzsamom, intenzív ápolóm és még egy kimosás nélküli spray is, nagyon jó! Komolyan érzem, ahogy szívja befelé a megviselt hajam. Az ágyban kifésülöm, kicsit még olvasok, és alvás. Ennyi volt a mai nap. Az éjjeli ébredések már a holnaphoz tartoznak...

Fürdés

Ritkán fürdöm, mondjuk havonta egyszer. (Na jó, azért zuhanyozni szoktam.) Régebben nagy fürdős, kádban olvasós, relaxálós voltam, de mióta (karácsonykor volt egy éve) kész lett a saját fürdőszobánk, szuper zuhannyal, aminek nem csak kézbefoghatós zuhanyrózsája van, hanem egy másik is, amiből felülről folyik a víz, és nem fázom alatta, azóta inkább zuhanyozom. Meg az időt is sajnálom a hosszas fürdőszobai pepecselésre.

Viszont tegnap épp elhatároztam, hogy gyümölccsel, csokival, könyvvel stb. beveszem magam a kádba. Biztos ismeritek, van az a neten keringő csöpögős szöveg, hogy apa kikapcsolja a tévét, elmegy aludni. Anya azt mondja, ő is megy, aztán még kisuvickolja a fél házat és mindenről és mindenkiről gondoskodik másnapra. (Persze, van benne valami, de a keringő változat kicsit túlzó és ön(anya)fényező szerintem.) Ez jutott eszembe, mert kb így nézett ki a fürdésem:

1. Kádból a következő dolgok kiselejtezése:

 - 1 db rózsaszín műanyag vödör (takarítókészlet eleme, vödör-partvis-felmosó-lapát, még Marcinak vettem, amikor albérletbe költöztünk és igen, rózsaszín, mert a kereskedelem sztereotip gondolkodása szerint takarítójátékot csak lányoknak lehet venni, és lány = rózsaszín)

 - 1 db piros BMW

 - 1 db sötétkék metál terepjáró (most akkor kopasz aranyláncos vagy sokzsebesruhás felfedezős lesz a fiam...?)

 - 1 db sárga műanyag teherautó 1 db magentaszínű beépített medvével a vezetőülésben (valami mcdonaldsajándék)

 - 1 db nagy műanyag dinoszaurusz. Belül valami hülye szivacsos anyagból lehet, mert ha néha nem fürdik, akkor is képes napokig folyni a víz belőle.

 - 2 db locsolókanna, az egyik gyerekkorunkra jellemző elefánt alakú, zöld, a fején lehet beletölteni a vizet és az ormányával locsol. A másik kisebb, klasszikusabb formájú és kék.

 - 2 db palack: az egyik ikeás szórófejes flakon, a szórófejét már elvesztette, a másik egy sima literes tejespalack.

És akkor még nem ejtettem szót a radiátoron száradó többi, fürdőjátéknak kinevezett apróvacakról (egymásbaillesztős hordós játék, műanyag kocka, kislabda) és a homokozójátékokról, amiket kb. egy hete kimenekítettem.

2. Víz megeresztése, finom fürdőhabbal.

3. Hoppá, a délutáni mosást nem teregettem ki. Na gyorsan...!

4. Kutya kieresztése, vacsora neki.

5. Pont megsült a hús a holnapi ebédhez, szuper. Sütő elzár, hús kivesz.

6. Bejárati ajtó bezárása, kinti lámpák felkapcsolása. (közben folyik a víz)

7. Fürdőköpeny, törölköző, ilyesmik összekészítése.

8. Beleereszkedem a finom habok közé. Kicsit még várok, hogy ha ki kéne ugranom, mégse a legnagyobb kényelemből kelljen, aztán hátradőlök és kezembe veszem a könyvemet.

9. Apró, nyafogó hangok a gyerekszobából. Törölköző, fürdőköpeny... szoptatok.

10. Kis szuszogómat visszateszem aludni, és kicsit várok, amíg biztos leszek benne. Aztán vissza: habok, könyv... és megfürdöm. Finom!

Pörgős napok

Tegnap is, ma is úgy pörögtem, mint a villanyóra, annyi tennivaló, intézkednivaló volt. Elmondva nem sok, csak közben összehozva a betegeinkkel - akik most már azért javulnak - az itthoni ezzel-azzal nem volt sok megállásom. Mi is volt... Tegnap délelőtt csak mindenféle telefonos szervezkedés volt ilyen-olyan hivatalokkal, könyvelővel. Délben megjött Marci, evett, ment is focira. Aztán elaludt Regő, Csongorral elmentem postára és boltba. A posta vicces, mert déltől egyig bezár, aztán amikor kinyit, akkor kettőtől fél háromig pénztárzárás van, úgyhogy addig intézzem a más dolgomat, legyek szíves, és menjek vissza... Na mindegy, így félóra plusz intézkedéssel megoldottuk, hazajöttünk, és rövid idő múlva vittem Marcit aikidora, ide az összes többi kölkeket is. Hazaértünk, nem is tudom, mit csináltam, főztem, ilyesmi, aztán haza is ért - szerencsére nekem csak vinni kell, általában elhozza valaki az apja családjából - és kezdődött az esti program.

Ma meg Csongort vittük Regővel az ortopédiára kontrollra. Szerencsére minden oké vele, szép a csípője - hát hogyne, ő a világ legszebb csípőjű és mindenű babája :) - nem kell már visszavinni. Regő ügyes volt, nem hisztizett, szépen jött velem a parkolóban, aztán megmászta kint és bent a sok lépcsőt egyedül. A váróban találkoztunk egy Ádám nevű kisfiúval, akivel kölcsönösen megcsodálták és ideiglenesen el is cserélték egymás autóit. A rendelőben meg az igen kedves asszisztensnőtől kapott egy plüss jegesmedvét (szerintem simán maci, csak fehér). Nagyon kellemesen lepődtem meg: amikor a kezébe kapta a medvét, elkezdtem felkészíteni, hogy de ezt vissza kell ám majd adni, ez itteni medve, csak a vizsgálat alatt lehet nála. Az asszisztens meg mondta, hogy nem, ők ha odaadnak egy gyereknek egy játékot, nem kérik vissza, hazahozhatja. Alig hittem a fülemnek :)

Ortopédus után cipőt vettünk Regőnek, ott is ügyes volt, felpróbált két párat is türelmesen. Csongor is jól bírta, itt már kezdett nyűgösködni. Összességében ma nagyon frontos napja lehetett, alig aludt valamicskét, éppen csak el-elszundított tíz percekre, esetleg félórára. Kicsit autóztunk, hátha látunk vonatot, azt most nem sikerült, de láttunk buszt is, traktort is, szóval voltak azért élmények. Regő nagyon aranyosan kommentál az autóból, és mostanában kezdett hazaérve mesélni, szépen előadja mamának, apának, hogy merre járt és mit látott. 

Itthon ebédeltünk, aztán azt terveztem, hogy megvárom, míg Csongor alszik egy normálisat, aztán elmegyünk bevásárolni, kifogyott a kutyakaja, a gyümölcs, meg hát jön a húsvét is. Aztán amikor körülbelül ötödször próbáltam visszaaltatni Csongort, és tíz percnél többre sose szenderedett el, akkor feladtam, és alvás helyett mentünk, most a változatosság kedvéért Marcival és Csongorral. Marci sokat segített, bár fel akarta vásárolni az egész áruházat, amiben igyekeztem megakadályozni, de azért kapott gabonapelyhet meg ivójoghurtot és hasonló luxuscikkeket. Cserébe emelgette nekem a tizenöt kilós kutyatápot.

Aztán itthon megint nemsokára főzés lett, meg vacsifürdésmesealvás, közben valamikor volt őrült sikítozós rohangálás is, mert az nem maradhat el. Az imént csendesedtek el, talán még olvasnak, talán már alszanak, talán fele-fele arányban. Csongor nem, ő végre alszik, azt tudom :)

Helyzetjelentés

Néha meg kell zabálni a gyerekeimet, csak ezt azonnal aktuálisan kéne megírni, mert később nem jut eszembe :) Például hogy Péter beteg, elég rendesen benne van, most is 39 fokos épp. Regő meghatóan ápolja. Bemegy, melléül az én helyemre, és felolvassa neki a kedvenc Boribon köteteit. Aztán ahányszor eszébe jut arra járni, annyiszor visz neki valami fontos dolgot, amitől könnyebb egy beteg apa élete: pelust - hiszen ha Regő textilpelust gyűrögetve szeret aludni, akkor az apának is csak jó lehet - teherautót, üveggolyót, persze puszit.

Marcinak előkerült a biciklije, apja elvitte megcsináltatni - elferdült váltóval tettük el szezon végén - és ma már kétszer volt vele a játszótéren, egyedül, átállított órával úgy, hogy megbeszéltük, hányra jön haza. Mindkétszer ügyesen hazaért, ami azt jelenti, hogy játék közben is nézegeti az órát, és időben elindul. 

Csongornak szívom az orrát, néha nem kap levegőt szegényem. Valószínűleg azért is volt két-három nagyon keveset alvós éjszakánk, mert már nem volt jól. Tegnap, orrszívás után már jobban aludt, ma meg mint egy újszülött: egy-két órát volt fenn délelőtt és délután, a nap többi részében evett és aludt. 

Befejeztem Péter pulcsijának az elejét, már csak a két ujja, nyaka, összeállítása van vissza, remélem, most jó lesz. Mire nem jó egy betegség. Persze a pulcsi készültével arányosan növekszik a vasalnivalók halmaza - ahhoz nem volt kedvem és energiám. Viszont megtanítottam Marcinak a Magyar népmesék dallamát furulyán. Kivételesen én is tanítottam neki valamit - ez már ritkaság!

Na szóval ezek. Most azon morfondírozom, hogy kéne főzni egy tejbegrízt vacsorára.

Nyafogok

A hét elején Péter Belgrádban volt. Akkor nem írtam, nem szeretem kiírni a netre, ha a családfő nincs itthon. Szerda délután hazaérkezett majd' 39 fokos lázzal.

Anyósom egyszer jobban van, akkor nekilát kertezni, pezseg az energiától, majd kipukkad, és újra kijön a betegség rajta is. Nem elég erős még a munkához, de ha egyszer olyan gyönyörű az idő és hívogat a kert...

Csongor nem alszik. Illetve nappal de, egész jól, éjjel meg az már jó, ha úgy ébred, hogy este tíz, aztán hajnali 1, fél 4, 5, 6. Ma ötkor fel is kelt.

Marci és Regő sikít és kiabál. Ja, már jól vannak. Regőnek még ma kiszívtam egyszer az orrát, de részükről szerintem kb. ennyi.

Nem vagyok olyan végtelenül fáradt, nem az a bajom. Csak valahogy belőlem is kiment az energia. Jó tudom, én vagyok a hülye, mert minek állok neki kivágni a trombitafolyondárt a málnabokorból, vagy húslevest főzni egyik nap este hétkor (mert napok óta kívántam, és amikor kiderült, hogy Péter is beteg, akkor már egyszerűen kellett) vagy csokitortát a másik nap este fél kilenckor (mert akut csokihiányom volt, és különbenis csak tízperces csokitorta, lásd jobbra Chef Vikinél - Házias konyha).

Valami tavaszi zöld kéne, karalábét rágcsálni meg falni a fejes salátát, szerintem az a bajom. Meg olyan magányos is vagyok. Olyan jó, hogy itthon van Péter (ha nem betegedett volna meg, ment volna tovább szombatig) de alig látom, némi betegápolástól meg az éjjeli alvástól eltekintve.

Az előbb jól rákiabáltam Marcira, hogy menjen már ki a kertbe. Miután háromszor megkértem szépen, és elmagyaráztam, hogy mindjárt megyünk mi is. Előtte hétszer, írd és mondd hétszer kértem meg szépen és türelmesen, hogy ha birkózni akar Regővel (sikítozva) akkor menjen be a szobájába. Türelmet adj, ó Istenem.

Mai mérleg

1 tepsi szilvás pite (isteni, recept innen, csak barack helyett szilvával)

1 db gyümölcstorta

2 db alvó gyerek

1 db jelenleg még olvasó gyerek

1 db ujjszopós gyerek - még nem mindig találja meg, de már rájött, hogy ez jó, és nappal szándékosnak is tűnik: többször megébredt alvás közben, és mindig újra visszaaludt az ujja segítségével - de jó lenne, ha ez így maradna, sőt egyre tudatosabb lenne! 

megint túl sok veszekedés Marcival, lelki belefáradás

1 db terv nappali takarítására

0 db nappalitakarítás

sok-sok megivott tea

1 db álmos, fáradt anya

Fáradt vagyok és boldog. Fáradt vagyok és kétségbeesett. Szervezkedem és gondolkodom. Járatom az agyamat. Idézem az eszembe az összes kiolvasott gyereknevelési könyvet. Nem akarok veszekedni, nem akarok. Nem vagyok ilyen, és nem veszekedős kapcsolatot akarok a gyerekemmel. Szeretném, hogy érezze, hogy szeretem, és én is érezzem, hogy ő szeret. (Azért gyakran érzem, és a háttérben meg állandóan ott van.) Hogy fogom elviselni a kamaszkort, ha már most nem bírom ezeket a kamaszosnak tűnő allűröket? Hiszem kisfiú még, csak maholnap lesz kilenc... Holnapután. Kilenc éve is fáradt voltam és boldog, kicsit türelmetlen és nagyon várakozással teli. Holnapután születésnapot ünneplünk.

Tapasztalatok

Immár kipróbált, megerősített tény, hogy a kicsi autómban (illik egy blogon márkát írni? szóval egy kis Fiesta) remekül elfér hátul három gyerekülés. Konkrétan egy 9-25 kg-s rendes ülés, egy magasító és egy babahordozó. A bekötés nem olyan egyszerű, mert az övcsatolókat nehéz kibújtatni az ülések között, de elférnek. És a majdnemkilencévesnagyfiú ötletesen ki is tud mászni középről, ha őt kell először kitennem, és a két öccse kétoldalt benne ül az ülésben/hordozóban.

Az pedig egy érdekes tapasztalat, hogy a hazafelé útba eső élelmiszerüzletben (illik egy blogon márkát írni? szóval egy Sparban) az egyszeri anyuka a maradék két gyerekét beteszi a bevásárlókocsiba oly módon, hogy a kétésfélévest az erre kialakított ülőrészbe, a kéthónapost meg hordozóstul a kocsi tetejére. A boltba beérve ezzel a karavánnal az illető anyuka azt tapasztalja, hogy van egy forgó akadály a kocsit toló vásárló számára, és egy lógó akadály a bevásárlókocsi előtt. Utóbbin a gyerekek nem férnek át. Anyuka kezeli a helyzetet: hordozós baba kocsi tetejéről levesz, bevisz, hordozóstul földre letesz, anyuka másik gyermekért visszafordul. Hoppá, most jön rá, hogy a forgó akadály csak befelé forog, kimenni nem lehet rajta... Szerencsére a bevásárlókocsi az akadályon átnyúlva kézzel elérhető távolságban volt, Regőt kivettem, átemeltem a korláton, a kocsit áthúztam, a gyerekeket visszapakoltam, és vásároltunk.

Slusszpoén: otthon az édes apjuk közölte, hogy a két utcányira levő hasonnevű élelmiszer jellegű vegyesüzletbe gond nélkül bementem volna az egész karavánnal, mert ott semmi ilyesmi nincs.

Másik tapasztalat: legkisebbik kisfiam, akinek vészhelyzetekre, úgymint autózás, van cumija, de itthon nem kap, nem akarom rászoktatni, és ezt bölcsen tudja és ki is köpi - szóval amikor nem nagyon lenne kézenfekvő megoldás arra, hogy ne sírjon mondjuk vásárlás közben, akkor okosan elfogadja a cumit. Amikor hazaérünk, bár még alszik a hordozóban, kiköpi :) Okos baba. 

Hogy mindezt miért is: egész büszke vagyok, mert tegnap éreztem magamban először erőt és energiát, hogy Marcit elszállítsam edzésre, odafelé patikába menjek, visszafelé bevásároljak, és ezt az összes gyerekemmel. Most már rutinos leszek :)

Vissza a zoknikhoz

Érdekes élete van nálunk a különböző méretű zokniknak. Regőre például újabban nem érdemes zoknit mosni, mert naponta átlag három párat használ el, viszont így egyik se lesz annyira koszos, mintha egy teljes napig hordta volna. Azt csinálja ugyanis, hogy minden előzmény nélkül egyszer csak elkezdi piszkálni a lábát, és közli, hogy "van piszk" - ami általában nincs, de ekkor már esélytelen megakadályozni, hogy levegye a zoknit. Egy ideig rohangál mezítláb, mert ilyenkor nagyon komoly erőltetés és a hozzá kapcsolódó hiszti árán lehetne csak visszaöltöztetni. Idővel viszont elkezdi kipakolni a zoknis fiókja tartalmát, és önállóan felhúz egy párat - természetesen nem az eredetit veszi vissza, hiszen abban "van piszk". Olyan is volt már, hogy mondtam, hogy a mamához nem lehet mezítláb lenni, mire beszaladt a gyerekszobába, és zokniban jött elő. Így aztán az esti rendrakás idejére a lakást lépten-nyomon elhagyott zoknik díszítik. Itt épp Kisvakondot néz, emlékeim szerint a fényképezés pillanatában már mezítláb:

Marcival pedig meddőnek tűnő, de talán alakuló harcot folytatok annak érdekében, hogy a levetett zoknijait ne kifordítva rakja a szennyesbe - jó tudom, mázlista vagyok, hogy egyáltalán beteszi :) de nincs kedvem büdös zoknikat forgatni, pláne vizeseket. Néhány hiábavaló csata után eljutottam odáig, hogy közöltem, hogy ami ki van fordítva, azt nem fogom mosni, és ezt következetesen be is tartottam - de amikor a helyzet azzal kezdett fenyegetni, hogy a gyermek a harsogó mínuszokban kénytelen lesz zokni nélkül iskolába menni, inkább megkértem, hogy válogassa át a szennyestartó tartalmát és forgassa vissza a talált fuszekliket. Ugyanaznap este az aktuális darab ennek ellenére kifordítva került a kosárba... de majdcsak lesz valahogy. Az viszont a vicc kategória volt, amikor tegnap reggel felemás zokniban találkoztam vele, mármint rajta volt az. Ugyan mindkettő kék-fehér csíkos volt, de mit számít az, hogy színárnyalatok, csíkvastagságok és -darabszámok tekintetében tök eltérőek. Elengedtem benne iskolába - férfiakkal nem vitatkozunk színekről :D

Flylady újratöltve

Hétfőtől újra feliratkoztam a Flylady hírlevélre, és kedves ismerősként üdvözlöm a reggeli e-mailt és azokat a feladatokat, amik már ősszel is bevezettek egyszer a programban meghatározott rutinokba. Novemberben ugyanis, amikor jól meg lettem ijesztve 35 hetesen, nem léptem egy lépcsővel feljebb a 30 napos program után, inkább szépen lelazultam. A rutinokat is nagyjából elhagytam, azért nem mindent, tényleg hasznosak és sokat lehet tanulni ebből a programból úgy is, hogy nem akarja az ember szó szerint betartani. Nagy tanulság, hogy milyen sok mindent meg lehet tenni kettő vagy öt perc alatt, vagy kisebb, de nagyon látványos dolgokat. Például pontosan két percig szoktam melegíteni a tejeskávémat a mikróban. Ebéd után vagyunk, beteszem a kávét, és amíg melegszik, nekiállok a mosatlan edénynek. Két perc egy mosogatásra? Képtelenség, gondolná az ember, két perc semmire se elég. Pedig elég. Lehet, hogy nem leszek kész, de néhány tányért, poharat biztosan eltüntetek, és azzal is előbbre vagyok. Ha csak én ettem a gyerekekkel, akkor akár még teljesen be is fejezhetem. Vagy letörlöm a pultot, vagy összesöprök. Szóval minden percet ki lehet használni, nincsenek felesleges idők, lyukak, várakozások.

Saját életem megkönnyebbítésére kitaláltam egy vasaláskönnyítő módszert. Lehet röhögni :D Én eddig mindent úgy vasaltam, hogy elejét, hátát, aztán minden hajtásnál a felém eső részt, majd a végén, már összehajtva az elejét újra. Így legalábbis duplán vasaltam egy-egy ruhadarabot, na ezt most - forradalmi újítás - megfeleztem. Eleve a hátánál kezdem. Tényleg észrevehetően rövidebb így a vasalásra fordított idő! 

A lakásnak határozottan jót tesz Flylady, így aztán nekem is. És szerencsére a program folyton az ember fejébe veri a lazaságot: akkor sincs semmi, ha valami kimarad, vagy nem jut rá idő, vagy néha egyáltalán nem fér bele a napba. Ezt a hozzáállást nem nehéz átvennem :)

Mindennapok

Azt hiszem, utolértem magam, ami a beszámolókat illeti, megvolt a szülés, kórház, hazatérés, karácsony... szóval írhatnék most már egy kicsit Csongorról meg a háromgyerekes mindennapokról is. Ami most ugyan nem mindennapi, hiszen Csongor el van különítve, remélem, megismerik még egy hét után a fiúk... na jó, azért látják ám. Nagyon szeretik, Regőt általában nehéz megelőzni, ha az ébredező babához kell szaladni :) és nehezen viselik, hogy most nem simogathatják, nem foghatják meg, igazából a közelébe se mehetnek, de azért nagyjából elfogadják.

Szóval napirendünk még nincs, de azért rá lehetne fogni talán. Csongor fő jellemzője egyelőre, hogy nagyon jókat alszik. A hálószobában alszik mózeskosárban, vagy néha csak úgy a nagy ágyon, ott is igyekszem szoptatni, ha a fiúk a nappaliban vannak, vagy átmegyek Marika nénihez. A napirendből egyelőre annyi látszik, hogy Csongor délelőtt éberebb, de hogy hánytól hányig alszik vagy van ébren, az még persze nem. Ha felébred, eszik, aztán karban szeret lenni, olyan még nem nagyon volt, hogy szépen nézelődjön, de ezt nem is nagyon vártuk még tőle :) Délután nagyobbakat szokott aludni, és ha felébred valamikor hat-hét között, akkor megfürdetem, eddig csak egyszer maradt el a fürdetés. Alapban úgy működne, hogy Regő segít Csongort fürdetni, aztán neki is csinálunk vizet és ő is fürdik, de most, hogy el vannak különítve, először és külön fürdetem Csongort, utána vagy közben megcsinálom Regő vizét, ő jön önállóan fürödni, Marci pedig zuhanyozik. Aztán Csongornak jön egy hosszabb szoptatás, aminek a végére jó eséllyel bealszik, és akkor tudok mesélni a fiúknak.
Éjjel sem alszik rosszul, bár már épp meg akartam dicsérni, amikor is mára virradóra két órát ébren volt egyhuzamban :) Az első napokban tök érdekes volt, azt figyeltem meg, hogy a születése óráit ébren töltötte, vagy legalábbis nagyon felszínesen aludt, és reggel fél hét tájban, amikor megszületett, elaludt rendesen. Aztán ezek az órák rövidültek, most már vagy eszik és visszaalszik, vagy fenn van egy órát, abban lejátszik mindent, amit eddig tud: eszik, büfizik, pisil, kakil, csuklik, tekereg, nyafog, sírdogál, és a végén elalszik. Ilyenkor kijövök vele a nappaliba, talán úgy vagyunk a leghalkabbak. Olyan is van éjjel, hogy a mózeskosárban nem alszik el, de ha mellém bújhat, akkor igen :) így gyakran a nagy ágyban köt ki reggelre, de nem baj. Kezdek lassan gondolkodni azon, hogy éjszakára birtokba vehetné a kiságyat a gyerekszobában, de amíg elkülönítés van, addig semmiképpen.
Szopival kapcsolatban: most volt itt a védőnő, Csongor 4150 gramm, hat nap alatt hízott 150 grammot, ami nem éppen rossz, de nem is sok. Végülis hivatalosan háromhetes korra kell visszanyerni a születési súlyt, és ő ezen nem egész kéthetesen túl van, úgyhogy nem kéne aggódnom, csak ugye a sokkal kisebb másik gyerekeim járnak az eszemben, akik 30-40-50 dekákat híztak az elején hetente... na de ők azzal voltak ennél a súlynál egyhónaposan, nem kéthetesen, szóval biztos jó ez. Egyelőre úgy látom, ő is az a fajta lesz, mint Regő, ha éhes, akkor eszik jó étvággyal, ügyesen szopizik, de ha már nem éhes, akkor nem nagyon kéri, csak ritkán van olyan, hogy komfortszopizva elalszik, vagy tekergés, idegeskedés ellen kínálom és elfogadja. Tejem van elég szerintem, érzésre olyan, mintha sose lett volna még ennyi, úgyhogy remélem, a továbbiakban sem lesz gond.
Hoztam néhány képet is :)
Hordozunk, avagy így készült a szilveszteri vacsora:

Ez pedig egy mai sorozat a 13 napos Csongorról:

Flylady első hónapja

Már pár napja fogalmazgatom magamban ezt a beszámolót, kicsit vegyes lesz. 

Fenntartom, hogy a Flylady program nagyon jó, van értelme, és nagyjából elégedett is vagyok magammal, és sok elismerést is kapok :) Viszont úgy a harmadik héttől nekem egy kicsit gyors, amiben persze számít az is, hogy kihagytam a nyaralás miatti négy napot, és mivel valamiért fontos, hogy mi melyik napon van, akkor már lazítottam, és azt a teljes hetet is nagyjából kihagytam, csak az alap rutinokra figyeltem. Azok azért egész jól beépültek, mindennap írok egy "to do" listát, hiányozna már a reggelemből, ha nem tenném meg, és napközben pipálgatom, hogy mit csináltam meg belőle, motivál is, hogy minél több dolgot kihúzzak. Nem sikerül mindennap mindent, és ez sokszor bosszant, igyekszem azt a lazaságot is elsajátítani, ami Via (a honlapgazda magyar Flylady) sajátja. De valójában úgy érzem, hogy egy ilyen rutinrendszernek sokkal jobban az ember vérévé kell válnia annál, mint ahol most én tartok, ahhoz, hogy időnként lazán elhagyjon belőle ezt-azt. 

Van azt hiszem, a 3. héten egy választási pont, amikor lehet továbblépni a programban magasabb szintre (jaj de fennkölten hangzik) vagy maradni a rutingyakorlásnál. Én egyelőre ez utóbbit választottam, úgy érzem, még be kell épülnie tényleg. És vannak dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni, rugalmasan bele kellene illesztenem a napjaimba, vagy épp nem szigorúan megterveznem, és ez utóbbi megy kevésbé. Például a vasalás. Én vasalásmániás vagyok, mindent vasalok, és nem érzem úgy, hogy ebből lejjebb tudnék vagy akarnék adni. Ha vasaláskönnyítő tippeket olvasok, általában arról szólnak, hogy hogyan NE vasaljunk, nem arról, hogy hogy lehet gyorsabban, kevesebb idő alatt. Már csökkentettem a kört: Péter dolgozós pólóit csak az egyik oldalukon vasalom, aztán hajtogatva :D A másik, hogy mi van akkor, ha egyszerűen elment a nap, például ha egy teljes délelőttöt orvosnál töltöttem, vagy ilyenkor, amikor egy hétvégét anyuéknál vagyunk. Kimarad egy halom dolog, amire Via lazán vállat von, hogy ugyan már, a program nem szentírás... én viszont átírom a másnapi "to do" listába, így az valamivel hosszabb lesz, és nő az esélye, hogy nem teljesítem.

Aztán Flyladynek biztos nincs két és fél gyereke :) Szerencsére a Via blogján kommentelőknek van, és nekem sokszor megkönnyebbülés olvasni, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek, mint én :)

Szóval rutinozom, rutinozom. És közben azon morfondírozom, hogy hogy fog az egész borulni, amikor nem két és fél, hanem három gyerekem lesz, és hogy a szülésig azért tovább kéne lépnem a jelenleginél, hogy legyen hová visszanyúlnom.

Viszont nem adom fel, ez egészen biztos! Nagyon hasznos dolgokat, apróságokat, hozzáállást tanultam Viától, és azt, hogy apróságok mennyire számítanak. Úgyhogy azzal együtt, hogy én nem érzem magam maximálisan sikeres Flyladynek, ez nem a program hibája, sőt, és még mindig javaslom mindenkinek.

Fáradt poszt

 - Anya, vasárnap lesz a nemzeti ünnep? (Még múlt héten kérdezte Marci.)

 - Igen, meg a húgom születésnapja is.

 - De jó neki, akkor ő magyar!

Regő ül a kádban, és mutatja a fejét:

 - Ez az enyém, ez a fej. Ez a Regőm.

Esténként nagyon fáradt vagyok. Főleg, ha Regőnek sikíííítós napja van, vagy ha Marci kiakaszt valamivel, vagy ha a kettő egyszerre, egymást gerjesztve történik. Regőnek voltak már sikítós korszakai, egy ha jól emlékszem, négy hónapos kora körül, egy már olyan kilenc körül, és ez a mostani jó pár hónapja kezdődött, és a hiszti egy fajtájának számít. Zseniálisan beletalál abba, amit a legkevésbé tudok elviselni, érdekes dolog ez, szerintem egész türelmes vagyok, sok mindent elviselek magam körül, és erre van két olyan fiam, akik meg tudják keresni azt a pontomat, aminél fogva a legkönnyebben kibillenthető vagyok. Egy csomó hang idegesít már régóta, érzékeny vagyok rájuk, nekem inkább dugjanak bogarat a ruhámba, minthogy hungarocellt csikorgassanak a fülem mellett... de az elmúlt nyolc-kilenc évben kiderült, hogy a legidegesítőbb hang kategóriában messze nem ez nyert, hanem van egyfajta sírás, ami olyan műnek tűnik, különösen egy nyolcéves fiútól... és emellé zárkózott fel szorosan Regő sikítása. Én meg kipukkadok, mint egy labda.

Már kora reggel kiakadtam, amikor Regő eleve sikítósan kezdte a napot, és hozzájöttek más zavaró tényezők is, meg volt egy kis rohanás is, mert anyajegyszűrésre mentünk és előtte meg akartam főzni. De elmentünk, kiszellőztettem a fejem és megnyugodtam, siettem haza, Marci is akkor ért haza az iskolából, amikor én. Nagyon örültem neki, ő is jó fej volt, aranyos, segített és semmi baj nem volt vele. Regő továbbra is sikított, de akkor kevésbé tudott kibillenteni, és nemsokára ment aludni. Aztán jöttek a szokásos dolgok: hogy ha megkérem valamire Marcit, pofákat vág és nyafog hozzá, márpedig ezek a dolgok így lesznek napi vagy heti rendszerességgel, attól függ, mi a kérés. Neki is jobb lenne, ha egyszerűen megszokná, elfogadná. Aztán elviszem edzésre, ahova már nagyon nincs kedvem és energiám hetente kétszer hurcolni, és az eső is szakad. Hazafelé az apja hozza, most úgy alakult, hogy Regő megvacsorázva, megfürödve, pizsamában volt, mire Marci hazaért, olyan könnyű, korán lefekvős este lehetett volna.

Aztán kiderül, hogy Marcinak nincs meg a papucsa - amit naponta ezerszer hall, hogy hordja, hogy hova tegye, hol vegye le és hol találja meg, de nem. Ez valahogy nem fér a fejébe. Elküldöm vacsora nélkül fürödni azzal, hogy ehet, ha megvan a papucs. Közben keresem én is - megtalálom egy halom összegyűrt ruha alatt, amit szintén nem egyszer hall naponta, hogy hogyan tegye le a ruháját. Kiviszem neki, kész a fürdés, megy enni. Közben Regőnek mesélek, fel-le mászik az ölemből, alig férünk Csongorral, fáradok.

Bejön Marci megette a vacsorát, megy fogat mosni. Visszajön, kérem, hogy pakolja be a táskáját. Már rég kész, de még mindig az asztala körül keresgél. Kérdem, mi hiányzik. Nincs meg a tájékoztatója. Nincs beszedve, nincs nálam, se táskában, se fiókban. Regő négy meséjével már kész vagyunk, Marcié jönne, de helyette tájékoztatót keresünk. Nincs, de közben rendet rakunk az íróasztalon, kiderül, hogy a táskában kétszer annyi tanszer van, mint másnapra szükséges, kivesszük a fölösleget. A végén már nincs kedvem mesélni... Lefektetem Regőt, puszi-puszi mindenkinek, felhúzzuk Marci óráját, kijövök, és kééész. Elfáradtam.

Remélem, ugyanezek az esték plusz egy gyerekkel könnyebbek, mint nagy pocakkal... És remélem, tanulok még egy nagy adag türelmet. Mert tudom, hogy ez nem a világ vége és aranyos, jól nevelt gyerekeim vannak. Tudom... csak néha jól elbújnak egy-egy hisztigombóc mögött.

Hajrá Flylady!

Túl vagyok a program első hetén (ez már a 9. nap) és eddig tetszik és bírható, valamint hatékony is! Mondjuk az a szerencsém, hogy az első héten sok olyan feladat volt, amit amúgy is csinálok, meg az egész Flyladyra akkor gondoltam, onnantól mertem belevágni, amikor esténként már magamtól is üres volt és csillogott a mosogatóm. Gondolom, a második hét már keményebb lesz, és több olyan dolog lesz, ami újdonságnak számít. Az is tény, hogy nincs mindig, mindenhez kedvem, de nagyon motivál a végeredmény, jó végignézni a hálón vagy a konyhán, és talán minden apránként ebbe az irányba fog alakulni, ha így haladunk. Aztán, ha mondjuk karácsony felé vagy Csongor születésekor kicsúszik a kezemből az irányítás, könnyebb lesz ide, ez alapján visszatérni, mintha a káoszból evickélnék kifelé. Legalábbis remélem. 

Arra is rájöttem, hogy valószínűleg a festés, a szépülő lakás ösztönzött, hogy rendesebb legyek. Meg biztos öregszem is. Valahol belül egy rendetlen lány lakik bennem, ez tény, de közben alakulok is, meg a gyerekek által hozott rendetlenségi szint azért erősen tud zavarni, szóval fejlődöm. Meg biztosan a Szűz is egyre nagyobb teret kap bennem :). Mindenesetre ezelőtt olyan tizenöt évvel nem volt ritka, hogy anyukám a haját tépte, amikor meglátta a szobámat. A kollégium segített, mégiscsak ciki volt a családon kívüli emberek, ráadásul velem egyidős, ennek ellenére rendet tartani képes emberek előtt rendetlennek lenni... aztán a saját lakás - ezt mindig mondtam anyukámnak, amikor kétségbeesetten kérdezte, hogy mi lesz így velem felnőttkoromban: nyugi, a sajátomban más lesz. Tényleg más lett... és a legjobban most, ez a nyári nagy változás, a kifestett ház, a gyerekszoba újrabútorozása hatott rám. Mégiscsak más egy gyönyörű, sárga falú, járólapos folyosójú házban rendet tartani, mint a szürke gipszkartonlapok között. Így lettem apránként egyre rendesebb, meg láttam, hogy Péter is tesz érte és nagyon jólesik neki, és aztán addig jutottam, hogy belevágtam a  Flyladybe... egyelőre működik! 

Akit érdekel a program, megtalálja a linket jobboldalt a flyladys képre kattintva!