Nincs jó kedvem. Délelőtt még az volt. De mostanában nem könnyű a gyerekekkel, gondolom, nekik se velem, nem tudom, mi van: energiahiány, vagy épp valami változás ideje? Sok valami? Az iskola, ovi újra, a félév? Nem látok Marcin különösebb fáradtságot se meg hajtást se, nem is erőltetem. 81% lett a matek félévi témazárója, négyes, nagyon örültem neki. Igyekszem a kedvükre tenni, amiben csak lehet, mozgást biztosítani, amennyit csak az iskola, ovi után és az időjárás függvényében sikerül... és mégis jön a sikítás, visítás, nem és nem szót fogadás, hiszti. Ez csak fárasztott, ami elrontotta a kedvemet, az az, hogy más témában keresgéltem és visszaolvastam egy évvel ezelőtti önmagamat: még kiakadva is kedvesebb, finomabb voltam, mint most. Sütött a nyugalom meg a szeretet az írásaimból. Meg egy csomó mindennapi apróságról is írtam... Persze lehet, hogy kis idő elteltével ezt meg azt egymás mellé téve nem tűnök majd morcabbnak most, mint tavaly... Viszont tavaly novemberben (akkorit olvastam) még csak két gyerekem volt, ami például azt is jelenti, hogy sokkal többet aludtam. Érdekes, nem veszem észre magamon az alváshiányt, csak így elemezgetve merül fel.
Mindegy, nem történt semmi különös, Marcival és Regővel voltam a faluban, Csongor itthon a mamával, siettem volna haza hozzá - már voltunk boltban pogácsát venni a kedvükért, már hógolyóztak és havat rugdaltak - és nem és nem jöttek, és nem tudtam mit csinálni, úgy éreztem, nincs eszközöm, és ettől elbőgtem magam az utcán. Hiába kérem szépen, többször, sokszor, nem jönnek. Nincs mit tenni... Nagyon rosszul éreztem magam, megint ott tartottam, hogy én nem ilyen akarok lenni. Nem az az anya akarok lenni, aki hússzor mondja el ugyanazt, aki unalomig ismétel kéréseket, aki állandóan nevel és fegyelmez. Játékos akarok lenni, bolondos és mindenkinek elég jó. De... de, de, ott a de, mindig ott a de. Hogy ott a harmadik és a mamája, nem akarom a végsőkig húzni a türelmüket, mennék már haza, és nincs jobb ötletem, mint hogy kérem. Máskor biztosan kitaláltam volna valamit, versenyfutást vagy nem tudom, most nem jött ötlet. Persze lehet, hogy Regő akkor is hisztizik, hogy ő nem akar, és Marci akkor is kirúgja a hótömböt a szembe jövő néni elé.
Na, nem is erről akartam írni, csak érintőlegesen. Arról akartam írni, hogy Regő tornára kezdett járni az oviban. Helyben van és az oviban töltött idején belül, picit később megyek érte, de még mindig négy óra előtt. Amikor hirdették, hogy lesz ilyen, az tetszett meg, hogy játékos tornával olyasmik elérését ígérte, mint például az egyensúlyérzék, ritmusérzék, beszéd, szókincs, idegrendszer fejlődése. Heti félóra nem árthat, gondoltam, pedig abszolút nem vagyok az a szülő, aki a kiscsoportos gyerekét különórákra hordja, de ennyi belefér, és hátha a dackorszak múlásában is segít. Meg kitombolja magát Regő az ovi végén.
Ma volt az első alkalom, és csupa jó tapasztalatom van. Kiscsoportból csak Regő jár, de azzal léptek ki a csoportszobából, hogy milyen ügyes volt, mindent megcsinált, és nagyon élvezte. Regő mutatta, hogy "így rákoztam" (rákjárás) meg "így elefántoztam" (tenyéren-talpon mászás) és a teremben labdákat, karikákat láttam, meg kihallatszott a végén a tűz-víz-repülő és a futás :) Azt is mesélte Regő, hogy a torna néni mondta, hogy tűűűűz! :) Szóval úgy néz ki, jó dolog lesz ez. Kiderült, hogy Regő valószínűleg csak kéthetente egyszer fog járni, mert a másik héten reggel nyolckor van a torna, és ha nem muszáj, én nem hoznám vissza azt a stresszt, amit a fél nyolcas indulásig három gyerekkel való elkészülés jelentett. Beszéltem a "torna nénivel", nem muszáj. Ő meg még kicsi, elég neki kétheti félóra is (bár most is végigtornázta a nagyobbakkal a 45 percet) és tavasszal, ha kevesebbet kell öltözni, vagy középső csoportban majd lehet, hogy jobban megy a reggeli készülődés is.
Marci is jött velem Regőért - ő meg közben fedezte fel, hogy mozog az első rágófoga - és az oviból a közösségi házba mentünk. Kézimunkaklub indult a faluban, ma volt az első alkalom, erre mindenképpen menni akartam, főleg, hogy a szervező rám alapozva tette erre az időpontra. Ezért maradt Csongor a mamával - hárman talán már kicsit sokan lettek volna a fiaim. Regőnek vittem kirakót, autót, állatokat, és a könyvtárban volt a klub, úgyhogy könyvekhez is jutott. Hatan voltunk csajok, lányok, nők, és a fiaim mellé két kislány. Két jó kislány, akik színeztek, aztán nézték és hallgatták, amit a felnőttek csinálnak és mondanak... míg az enyéim zizegtek, pörögtek, mondták a magukét, játszottak... Persze ez nem baj :) Marci egy idő után átment a számítógépterembe játszani egy kicsit, Regő kapott egy kis rendőrautót, amivel abszolút lekenyerezték, és beiratkozott a könyvtárba is, haza is hoztunk egy Sicc kötetet.
Kötéssel nem haladtam, Péter mellényét és anyukám kendőjét vittem, mindkettő olyan fázisban, hogy leírással tudok csak velük haladni. Viszont sok szépet láttam, és megint rájöttem, hogy muszáj megtanulnom horgolni. Meg is fogok :) Megbeszéltük a lányokkal, hogy tematikusak lesznek a klub találkozói, jövő héten a kendőkötés jön, aztán valamikor majd lesz kezdő horgolás is. Remélem, valami jó alakul ki ebből.
Mire hazaértünk a fenti viszontagságok után, Csongor aludt, de mesélte a mama, hogy sokat sírt szegény :( jól éreztem én, hogy jönni kell. Jól elvolt, szépen játszott, de amikor már fáradt, álmos volt, akkor sírt. Hát igen, szopizna elalvás előtt, és ma összekeverte az alvásait, fél egyig aludta azt, amit délelőttinek szánt, viszont estig azért mégse bírta ki. Azért szundított egy háromnegyed órát, mielőtt Regő újabb sikítozása felverte.
Azért egy csomószor sikerült a lelkükre hatnom, szépen kérnem, nekik is szót fogadniuk, örömet okozniuk... Szép délután lett volna ez, szép is volt, csak egy kis nyavalyával benne. Jobb is lehetett volna, rosszabb is, ilyen lett, így szerettük, és most már amit kellett, ki is panaszkodtam magamból :) Azért az jó, hogy elmentünk, és volt programunk.