ma pedig bánatomban...

Halottak
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek...

Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhitat, az ima és a csók.
(Kosztolányi Dezső)


Ma egy éve,hogy gyorsan és könyörtelenül magának követelte a halál,csak tengernyi fájdalmat és bánatot hagyva nekünk.Elvitte a mi kis vigyorgó ,örökké bolondozó, hihetetlenül élni akaró Zsombor Dénesünket.Nincsenek szavak a fájdalomra és a hiányára.....

Most örömömben sírtam...

Múlt héten pénteken megkezdődött a visszaszámlálás...Elérkezett a szalagavató ,ami az önálló Élethez vezető út első fontos eseménye. Pedagógusként néha szomorkás volt a hangulatom,mikor kedvenc tanítványaimat búcsúztattam. De anyaként igen -igen csak a szemembe ment valami por,szempilla vagy egyéb,ami elmosta a sminket... Még jó ,hogy csak diszkrét volt a világítás az jelképes egy szál rózsa átadásakor.Hajaj,de nehéz ez ilyenkor! Büszkeség és aggodalom,kavarognak az ember gondolatai,azt sem tudja,hogy viselkedjen,sírjon-e vagy nevessen...

Gyűrűk

Elmaradt karácsonyi apróságok,kolléganőimnek...