A következő címkéjű bejegyzések mutatása: befőzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: befőzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 18., hétfő

Chia magos cseresznyedzsem (cukormentes)


Mivel először készítek dzsemet ebben a formában, sajnos nem tudom, hogy így pontosan meddig fog elállni (egyelőre hűtőszekrénybe helyeztem). Bár nem is hinném, hogy sok ideig megmaradna :))
Minden esetre nagyon finom lett, majd palacsintában, zabkásában, linzerekben, vagy kenyéren fogja végezni.

Hozzávalók:

  • 1 kg cseresznye (kimagozva ennyi)
  • 25 dkg eritrit (ízlés szerint lehet több is)
  • 5 evőkanál chia mag
  • 1 teáskanál citromsó
Elkészítése:

  • Előkészítünk 2 nagy, vagy 3-4 kisebb befőttes üveget, tökéletes állapotban lévő fedővel. Forró vízben megmossuk, esetleg kifőzzük, de a legjobb, ha mosogatógépben 70 fokon elmossuk.
  • A cseresznyét egy edényben 30 percig főzzük, néha megkavargatjuk.
  • Ezután hozzáadjuk az édesítőt, a chia magot, meg a citromsót, és további 15 percig főzzük, sűrűn kavargatva.
  • A dzsemet üvegekbe töltjük, szorosan, légmentesen lezárjuk, és rögtön fejre fordítjuk. 
  • Végül szásazdunsztban hagyjuk kihűlni: jó vastagon bebugyoláljuk meleg takaróval, és lehetőleg olyan helyre tesszük, ahol nincs légmozgás (én pl az ágynemű tartóba raktam).
Megj: A chia mag zselés állagot kölcsönöz, és növeli a fehérjetartalmát.

2013. július 21., vasárnap

Levendulás cukkinidzsem



Ilyenkor rengeteg cukkini érik a kertben, így gyakran fogyasztunk valamilyen cukkinis ételt. Mondhatni, nem győzzük enni :))
A minap Évánál szembejött velem a cukkinilekvár, s mivel a pulton várakozott két jókora cukkini, a málnadzsem mellett cukkinidzsemet is főztem. Mégpedig levendulásat.
Igaz, eddig még nem készítettem cukkinből lekvárt, de töklekvárt már ettem, és tudtam, ez is finom lesz.
Hát ez nem finom lett, hanem isteni, mennyei, pompás! Mintha ananászdzsem volna, vagy valami kifinomult citruslekvár.
A gyerekeknek nem ízlik, ami nem csoda, hisz elég különleges ízvilág a levendula meg a fahéj miatt.
Minden esetre, ez most nálam nagy kedvenc lett.

Hozzávalók:

  • 1,20 kg cukkini (tisztán mérve)
  • 35 dkg cukor
  • 1 dl frissen facsart citromlé (kb 2 citrom leve)
  • 1 nagyobb fahéjrúd
  • 2 teáskanál szárított levendulavirág
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 1 tasak zselésítő (Dr Oetker 3:1, vagy 2:1)

Elkészítése:

  • A cukkinit meghámozzuk, a belső magos részét egy kiskanállal eltávolítjuk, és lereszeljük. 
  • Egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a többi alapanyagot, és alssú tüzön főzni kezdjük.
  • Amikor felforrt, 5 percig főzzük, majd a tűzről levéve az egészet összeturmixoljuk.
  • Visszatesszük a tűzre, további 5 percig főzzük, majd tiszta befőttesüvegekbe merjük, rögtön rácsavarjuk a tetejét, és fejre állítjuk.
  • Kihűlés után hűvös helyen tároljuk.
Friss kenyeret sütöttem (ott bújkál a terítő alatt), azzal fogyasztottuk, mmmm..
És még mindig rengeteg a cukkini a kertben..

2013. július 16., kedd

Csokoládés áfonyadzsem zöldcitrommal (reform)


Az idei áfonyám nagy részét fagyasztóba tettem, mert nagyon szeretem, amikor télen is van valami friss erdei gyümölcs. Egy nagy keveset megfőztem dzsemnek, de hogy ne legyen hagyományos, felturbóztam egy kis csokival, meg lime héjjal.
Adtam hozzá zselésítőt is (Dr.Oetker gelfix), de úgy látom, a nádcukor esetében nem működik a zselésítés. A receptben ezért nem is írtam oda. Bár az eltarthatóság miatt mindenképp érdemes, aki nagyobb adagban készít ilyen dzsemet. Egy a kevéske nálunk úgyis elfogy néhány nap alatt.
Nekünk nagyon ízlik ez a variáció, a lime nagyon jól ellensúlyozza a csoki és a gyümölcs édes ízét.

Hozzávalók:

  • 1 kg fekete áfonya
  • 30-35 dkg sötétbarna nádcukor
  • 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (min 50%-os)
  • 1 zöldcitrom(lime) reszelt héja 
Elkészítése:

  • Az áfonyát alaposan megmossuk, majd a cukorral együtt egy edénybe tesszük, és főzni kezdjük.
  • Forrástól számítva 10-15 percig főzzük, néha megkavargatjuk, hogy ne égjen oda.
  • A csokoládét kisebb darabokra törjük, és a citromhéjjal együtt a dzsemhez adjuk. Kavargatva addig főzzük, amíg a csoki szépen összeolvad a dzsemmel.
  • Tiszta befőttes üvegekbe adagpljuk, rácsavarjuk az üveg tetejét, és azonnal fejre állítjuk (vákuum). Kihűlés után fogyasztjuk.

2013. június 27., csütörtök

Levendulás sárgabarackdzsem


Barackdzsemet minden évebn főzök, ebből a legtöbbet, mert ezt használom süteményekbe is. Azért szeretem zselésítővel készíteni, mert így nem kell agyonfőzni a gyümölcsöt, és a szép színe is megmarad. Ráadásul nem kell órákon át kavargatni, mert néhány perc alatt megvan.
Levendulával is nagyon finom, érdemes kipróbálni!

Hozzávalók:

  • 2 kg sárgabarack
  • 70 dkg cukor
  • 2 tasak 3:1-ben zselésítő (Dr. Oetker)
  • 2,5 teáskanál szárított levendula virág

Elkészítése:

  • A barackot megmossuk, kimagozzuk, és ledaráljuk.
  • Egy nagy edénybe tesszük, hozzáadjuk a cukrot meg a zselésítőt, összekavarjuk, és hagyjuk felforrni.
  • Forrás után lassú tüzön főzzük még 10 percig, a vége felé beleszórjuk a levendulát.
  • Ezután a dzsemet alaposan megtisztított befőttesüvegekbe öntjük, lefedjük, és rögtön fejre állítjuk.
  • Kihűlés után mehetnek a kamrába.

2012. október 20., szombat

Csípőspaprika télire


Ezt a fajta csípős-savanyúságot nagyon szeretjük. Ételek mellé, szendvicsekre, vagy simán  vajas kenyérrel is finom.
Nagyon kevés fajta savanyúságot készítek télire, valahogy sosem kerül rá sor, mert mindig van kéznél friss zöldség. Ha viszont készítek, akkor mindenképp picant fixet használok, mert szerintem tökéletes ízű savanyúsgák készíthetők vele. Egyszerű, és nagyszerű.


Hozzávalók:

  • 50 dkg csípőspaprika (zöld, piros vegyesen)
  • 40 dkg zöldparadicsom
  • 30 dkg hagyma
  • 1 tasak savanyúság fix (picant fix)
  • 3 dl ecet
  • 5 evőkanál cukor (ízlés szerint tehetünk hozzá többet is)
Elkészítése:

  • A zöldségeket megpucoljuk és megmossuk.
  • A csípőspaprikát karikára, a paradicsomot és a hagymát, vékony szeletekre vágjuk, majd egy nagy tálban alaposan összekavarjuk. A paradicsomot először vágjuk negyedekbe, ezután szeleteljük.
  • Az ízesítőlét a tasak hátoldalon lévő utasítás szerint elkészítjük: 2 liter vizet az ecettel és a cukorral felforralunk, és 3-5 percig főzzük, kavargatva.
  • Ízlés szerint adhatunk még hozzá cukrot.
  • A zöldségeket steril befőttes üvegekbe adagoljuk, felöntjük a forró lével, majd lezárjuk. Nem szükséges dunsztolni.
A 2 liter tartósítőlé sok ehhez a mennyiséghez, így a maradékot karfiol-répa keverékre öntöttem, ami szintén igen finom savanyúság.


2011. augusztus 29., hétfő

Ketchup házilag


Mivel idén nagyon jóízű paradicsomokat lehetett vásárolni, kár lett volna kihagyni a ketchup-főzést. Még a nyár elején készítettm, a recept megtalálható a Befőzési praktikák c. könyvünkben is, amely megvásárolható az újságárúsoknál.
Kimondottan finom, tartósítószermentes és szerencsére mindenkinek ízlik, így nagyon gyorsan fogy. És ebben legalább tudom, hogy igazi paradicsom van :) Télire biztosan nem marad már belőle..

Hozzávalók:
  • 2 kg paradicsom 
  • 50 dkg hagyma 
  • 6 cikk fokhagyma (vagy 4 nagyobb cikk) 
  • 3-4 szál levél zellerzöld 
  • 3-4 szál petrezselyemzöld 
  • 2 db babérlevél 
  • 1 kiskanál őrölt bors 
  • 0,5 dl ecet 
  • 1 evőkanál só 
  • 6 evőkanál cukor
Elkészítése:
  • A paradicsomot, hagymát, fokhagymát és a zöldfűszereket ledaráljuk. 
  • Egy edényben a többi hozzávalóval együtt lassú tüzön kb egy órán át főzzük, amíg kissé besűrűsödik.  Ezután turmixoljuk, újraforraljuk, majd üvegekbe töltjük és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. 
  • Ha édesebbre szeretnénk, tehetünk hozzá még cukrot, csípős ketchup esetében csípőspaprikát adunk hozzá pluszban.
Nem emlékszem már pontosan, de ebből a mennyiségből azt hiszem kb 2-3 liter ketchup lesz. 
Aki kedvet kapott hozzá, még elkészítheti, hiszen még mindig kaphatóak az alapanyagok a piacon.

2011. augusztus 18., csütörtök

Sült paprika télire


Lassan véget érnek a befőzések, bár még hátravan az ételízesítő, a málna-, szilvadzsem és a zakuszka. Legutóbb padlizsánt és paprikát sütöttem, a padlizsán ment a fagyóba, a paprika meg az üvegekbe.
Ecetesen készítettem, épp úgy, ahogy a Befőzési Praktikák c. könyvünkben megtalálható.

Hozzávalók:

  • 5 kg piros kápiapaprika
  • 2/3-ad rész víz
  • 1/3-ad rész ecet
  • 1 csomag egész feketebors
  • só és cukor
  • olaj
Elkészítése:
  • A paprikákat lesütjük - kályhán, platnin, lerben, kinek milyen lehetőségei vannak - és egy nagyobb edénybe lerétegezzük, rétegenként megsózzuk. Az edényt lefödjük, és kevés ideig állni hagyjuk, hogy a sós pára miatt a paprika héja könnyen lejőjjön. 
  • Közben a vizet az ecettel, sóval, borssal és a cukorral felfőzzük. Úgy jó, ha kissé édesebb a lé.
  • A paprikákat meghámozzuk, üvegekbe helyezzük szorosan egymás mellé, majd felöntjük az ecetes lével. Tetejére olajat öntünk és az üvegeket jól lezárva hűvös helyen tároljuk.
Nagyon finom sültekhez, szószokhoz, levesek ízesítőjeként.

U.i, nagyon fontos!


Sajnos ezzel az elkészítéssel nagyon hamar megromlik, így az egészet dobhatom a kukába! Ha legközelebb elkészítem, akkor minimum száraz dunsztba teszem, de lehet, hogy nedves- és szárazdunsztba egyaránt érdemes, akkor biztosan nem romolna el. Lehet,valahol valamit én tévedtem, nem tudom..

2011. augusztus 1., hétfő

Tárkony ecetben


A tárkony eltevése nagyon egyszerű dolog. Télen nagyon jól jön majd különféle levesekhez, szószok ízesítéséhez és természetesen a leve (tárkonyecet) is felhasználható.

Hozzávalók:

  • tárkony
  • ecet


Elkészítése:
  • A tárkonyleveleket a szárról lefejtjük, megmossuk, konyharuhával kissé leitatjuk.
  • Egy kisebb befőttes üvegbe a sóval lerétegezzük, majd felöntjük ecettel és az üveget lekötjük.
  • Mivel az ecet és a só tartósítja, nem szükséges egyéb tartósítószer hozzá, nagyon sok ideig eláll.
A petrezselyemzöldet például apróra vágva lefagyasztom, úgy használom télen, a tárkony viszont nem bírja a fagyasztást, nagyon kiszárad, elveszti aromáját. Akárcsak a bazsalikom, azt sem érdemes fagyasztva tárolni.


2011. június 24., péntek

Csokoládés cseresznyelekvár


Mint említettem, idén különleges lekvárokat készítek.
Cseresznyedzsemet tavaly is főztem, most csokoládé ízesítést kapott. Álomfinom lett! És a színe is szép bordó maradt, mert azt hittem majd a csokitól megbarnul. És én fontosnak tartom azt is, hogy a lekvár szép, élénk színű legyen.
Ami azt illeti, volt némi összetűzésem ezzel a cseresznyével a kukacok miatt...lányom főállásban magozta (a magozóval), mikor rájöttem, hogy kukacosak. Na ekkor el is borult az agyam, s a maradék cseresznyét visszadobtam a hűtőbe (nemtom miért nem dobtam ki rögtön:)). A kimagozottból pedig vagy félórán át szedegettem a kukacokat. Nem kívánom senkinek :))

Kissé tartottam, hogy majd a csokoládé elrontja a dzsem állagát, de annál jobb lett. Nem zselés állagú, éppen megfelelő sűrűségű és prímán kenhető. Szóval végül is a csoki még javított az állagán szerintem.
Némi rumot el tudnék még képzelni benne, valószínű attól még jobb íze lenne.
Nekem eddig ez a kedvencem.


Hozzávalók:

  • 1 kg magozott cseresznye
  • 35 dkg cukor
  • 10 dkg étcsokoládé (vagy jobb minőségű tejcsoki) 
  • 1 tasak extra gelfix (3:1)
Elkészítése:
  • A cseresznyét egy edénybe tesszük a cukorral és gelfixel együtt, majd lassú tüzön, kavargatva felforraljuk.
  • Kb.5 percig főzzük, majd botmixerrel kissé pürésítjük. Hozzáadjuk a darabokra tördelt csokoládét és összeforraljuk.
  • Száraz, steril üvegekbe öntjük és rögtön fejre állítjuk. Kihűlés után mehetnek a kamrába.

Ebből a mennyiségből 3 üveg dzsem lett.

2011. június 12., vasárnap

Rebarbarás eperlekvár


A bodzás lekvár mellett még készült rebarbarás is, mert szerintem az eper-rebarbara is remek páros. Bár a rebarbarát én annyira nem érzem ki a dzsemből, mindenképp más, mint a hagyományos eperdzsem. Nagyon finom lett.

Hozzávalók:

  • 1,20 kg eper (tisztítva,,mosva)
  • 40 dkg rebarbara
  • 70 dkg cukor
  • 1,5 csomag extra gelfix (2:1)

Elkészítése:
  • A rebarbarát alaposan megmossuk és hámozás nélkül kisebb kockára vágjuk. Az eperrel együtt egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a cukrot és a gelfixet, majd felforraljuk.
  • Kb.5 perc főzés után egy kiskanállal kiveszünk és ha kihűlés után megfelelő állagú, akkor a dzsem elkészült.
  • Száraz, steril üvegekbe öntjük, az üvegeket fejre állítjuk és kihűlés után mehetnek a kamrába.
Ebből a mennyiségből 2 nagy- és 3 kicsi üveg dzsem lesz.

2011. június 11., szombat

Bodzás eperlekvár


Minden évben nagyon sokféle dzsemet készítek, mert nálunk mindeki nagyon szereti. Süteményeimben is kizárólag a házit vagyok hajlandó használni és sosem tudnék boltban dzsemet venni. Valahogy így szoktam meg már eleve.
Két évvel ezelőtt nagyon sokat tépelődtem, hogy melyik utat válasszam a dzsemfőzéshez:
a rengeteg cukorral, agyonfőzött dzsem legyen, melyből minden fontos tápérték kifő, vagy az állítólag ilyen-olyant tartalmazó gelfixel, rövid idő alatt megfőzhető (tehát jóval kíméletesebb) eljárást kövessem?
Mivel én magam nem győződtem meg, hogy mennyire tartalmaz a gelfix káros mellékanyagokat vagy mennyire nem, ezért ennél a módszernél maradtam. Az sem megvetendő, hogy sokkal kevesebb macera van vele, kevés időt igényel, jobb az állaga és sokkal szebb marad a színe.
Szóval pro vagy kontra, de én ennél maradok. Mert hogy miben milyen káros anyagok vannak, abba jobb bele sem bonyolodni :)

Idén elhatároztam, hogy a hagyományos dzsemektől eltérek és kísérletezgetek kicsit. Különlegesebb ízvilágra vágytam és nem csalódtam. Azt eddig is tudtam, hogy a bodza-eper páros nagyon tuti s így van ez a dzsemmel is. Nagyon finom, minden családtagnak ízlik. Bár lehet jövőben kevesebb bodzavirág kerül bele, mert elég intenzív. Férj szerint nem, mert tökéletes :)

Hozzávalók:

  • 2 kg eper (mosva, tisztítva)
  • 10 db. bodzavirág
  • 1 kg cukor
  • 2 csomag extra gelfix (2:1)
Elkészítése:
  • A megmosott, megtisztított epret darabokra vágjuk, a kisebb szemek maradhatnak épen. A bodzavirágot tüzetesen átvizsgáljuk és kiszedjük belőle az esetleges apró bogarakat. Nem mosom meg, mert biztos helyről szedem és nem szeretném, ha a virágport kimosnám. 
  • Egy edénybe öntjük, hozzáadjuk a gelfixet, a cukrot és lassú tüzön felforraljuk.
  • Amikor felforrt, hozzáadjuk a a bodzavirágokat (szerintem 6-7 db. is simán elég) és további 5 percig főzzük. 
  • Ekkor egy kevés dzsemet egy kistányérra kiveszünk, megvárjuk amíg kihűl. Ha megkeményedik, akkor megfelelő az állaga. A bodzavirágokat kiszedjük, legalábbis a fennmaradt szárakat.
  • Tiszta, száraz, csírátlanított üvegekbe töltjük, az üvegeket rögtön fejre állítjuk, majd miután a dzsemek kihűltek, mehetnek a kamrába. Vagy a pincébe :)
3 nagy és 2 kicsi üveg dzsem lesz ebből a mennyiségből.
Az üvegekkel én úgy szoktam eljárni, hogy mosogatógépbe teszem, mely 70 fokon mosogat, így biztos vagyok benne, hogy sterilek.
2 évig biztosan elállnak, lehet hogy tovább is, de ennél régebbi dzsemem sosem volt.

Folytatás következik :)

2010. szeptember 16., csütörtök

Zakuszka


Eddig minden évben anyósom látott el zakuszkával. Én idén készítettem először, mert tavaly még túl kicsik voltak a gyerekek, nem akartam egy egész napot rászánni. A zakuszkát bármikor szívesen fogyasztjuk, ezért nem volt kérdés, hogy idén készítek-e. Lényegében a dolog  úgy történt, hogy anyósomék udvarán összegyűlt a család és mindent együtt csináltunk, így az egész családnak egyszerre főztük be. A gyerekek közben egész nap játszhattak a nagy zöld udvaron, s miután végeztünk, a fiúk lábvoliztak, én meg persze énekeltem nekik:))
Lehet, hogy már említettem, hogy nekem van a világon a legjobb anyósom, rá aztán mindig mindenben számíthatunk. Úgyhogy az anyós-viccekben szereplő anyósokat én hálistennek nem ismerem, csak hallásból. Természtesen az ő receptje alapján készült. Ez egy adag zakuszka, mi 3-at készítettünk, szóval volt munka vele.

Hozzávalók:
  • 5 kg paradicsompaprika (gogos)
  • 3 kg padlizsán (vinete)
  • 1 kg kápia paprika
  • 1 kg hagyma
  • 1 kg nagyszemű bab
  • 7-8 dl paradicsomlé
  • 7-8 dl olaj
  • só, bors

Elkészítése:
  • A zöldségek előkészítésével kezdjük: először lesütjük a vinetét, lehámozzuk. A babot megfőzzük. A hagymát meghámozzuk, paradicsompaprikát, kápiát kicsumázzuk. Megmossuk.
  • Minden előkészített zöldséget lefarálunk. A babot épen is hagyhatjuk (mi szeretjük), viszont akkor nem lesz tartós a zakuszka, mert hamar megerjed. Én kis adaghoz hagytam épen a babot, amit rövid időn belül elfogyasztunk, a többit ledaráltam.
  • Egy nagy edényben az olajon megpároljuk a hagymát, majd hozzáaadjuk a paradicsompaprikát, kápiát és megfőzzük. Kavargatni kell, különben hamar odaégne. 
  • A végén adjuk hozzá a padlizsánt, babot, ekkor ízesítjük sóval borssal, paradicsomlével. Paradicsomlé annyi kell bele, hogy megfelelő sűrűségű legyen, ezért inkább lassan adagoljuk.
  • Az egészet addig főzzük, amíg kellően besűrűsödik és az olaj feljön a felszínére.
  • Tiszta üvegekbe porciózzuk, majd a télire szánt adagot (amelyben az őrölt bab van) kidunsztoljuk. Kevés befőzőport adtam hozzá, mert így biztosabbnak érzem a dolgot.
Nagyon munkás, de egyáltalán nem bonyolult és bármikor jól jön egy kis zakuszka, úgyhogy mindenképp megéri a fáradtságot. És társaságban mindig jobban megy a munka :)

2010. szeptember 9., csütörtök

Ételízesítő házilag


Tavaly, amikor először találkoztam Alízzal, többek közt házi ételízesítőt is ajándékozott nekem, amit természetesen ő maga készített. Hát amikor én azt megszagoltam, minden ízlelőbimbóm beindult..az ételeim pedig - amikbe használtam - egyszerűen fennségesek lettek. A nagy különbséget tapasztalva, már akkor elhatároztam, hogy idéntől minden évben elkészítem, hogy ne csak egészségesebb, de finomabb ételízesítőm legyen.
Bár az előkészítése több időt igényel, elkészíteni roppant egyszerű és jó sok lesz belőle. Ezt az ízt semmiért nem adnám! :)

Hozzávalók:
  • 1 kg sárgarépa
  • 1 kg petrezselyemgyökér
  • 1 kg paprika (piros, zöld vegyesen)
  • 40 dkg zellergyökér
  • 20 dkg karfiol (vagy brokkoli)
  • 20 dkg hagyma
  • 20 dkg paradicsom
  • 20 dkg karalábé
  • 2 nagy fej fokhagyma
  • 1-1 nagy csokor petrezselyem- és zellerzöld
  • 0,5 kg só (tengeri só)
Elkészítése:
  • A zöldségeket alaposan megmossuk, megpucoljuk, majd húsdarálón ledaráljuk. A sót hozzáadjuk és kézzel mindet összekeverjük.
  • Steril üvegekbe adagoljuk, majd hűvös, száraz helyen (kamrában) tároljuk.
Az üvegeket én mosás után kevés időre a forró sütőbe raktam (bemelegítettem 200 fokra, majd kikapcsoltam), aztán töltöttem bele az ételízesítőt. De célszerű pl. mosogatógéppel elmosatni (dzsemeknél is így tettem, csak akor sokkal több üvegre volt szükség és megtelt a gép), mert ott is 70 fokon száradnak, így sterilebbek lesznek.
Egyébként a só tartósítja, viszont fontos, hogy csak hibátlan, ép zöldségeket használjunk.


2010. július 11., vasárnap

Zöldfűszerek tárolása


Friss fűszerekkel szeretek főzni, a tasakos zöldek valahogy nem az én világom. Sajnos néha bajban vagyok, mert friss nem mindig van kéznél, vásárolni sem mindig lehet épp olyant, amilyenre szükségem van. Amikor friss fűszerem van, mindig hűtőben tárolom, egy pohár vízben. Így akár 2 hétig is simán eláll, de van amelyik tovább is.

Télire is mindig frissen teszem el, egyszerűen megmosom, majd törlőre teszem, hogy megszáradjon. Ezután késsel felaprítom és zacsiba teszem, már mehet is a fagyóba.


 Pár levelet épen hagyok, külön csomagolom, ez majd jól jön pl. díszíteni. Amikor felhasználni kívánom, egyszerűen csak csipek belőle és azonnal megy az ételbe ízesíteni. Szűk egy évig biztosan eláll, anélkül hogy megsárgulna, kiszáradna. Így mindig van kéznél szép, élénk színű, friss fűszerem. A bazsalikomot pl. nem lehet fagyasztani, sajnos.

Amióta az eszem tudom, mindig így tankolok fel télire, nem szeretek szárítani, vagy mondjuk ecetes lében tartósítani. Márcsak a színe miatt sem éri meg. Bár egyébre is igaz, leginkább fagyasztással tartósítok, legalábbis amit lehet.

2009. szeptember 14., hétfő

Gogos eltevese


A gogos roman eredetu szo, gombolyu paprikafajta, magyarul pontosan nem tudom mi a neve, talan pritaminpaprika, paradicsompaprika....nem tudom, nalunk csak igy hivjuk.

Elkeszites:

  • 5 kilot szoktam venni, megmosom, kicsumazom, negybe darabolom es egy nagy edenybe teszem.
  • Hozzaadok 1 l ecetet es 1 kg cukrot, 24 oran at allni hagyom, addigra annyi levet ereszt, ami boven ellepi.
  • Tiszta uvegekbe teszem, felontom sajat levevel es mehet a pincebe.
  • Nagyon kellemes ize lesz, enyhen edeskes, telire remek zoldseg-potlo.

2009. szeptember 6., vasárnap

Szederdzsem

Ez a remek bogyos gyumolcs igen ertekes. Gyonyoru, melybordo szine jelzi, hogy tele van antioxidans flavonoidokkal (sejt regeneralo, rakmegelozo ,oregedes keslelteto ,stb), ezenkivul rengeteg fontos vitamin (A, C, B ,folsav, niacin, pantotensav, riboflavin ) es asvanyi anyag (kalium, kalcium, magnezium, mangan, foszfor, vas, rez) talalhato benne. Gyogynovenynek szamit, leve segit lazas betegsegek, verszegenyseg eseten.
Nyersen a legertekesebb, tettem is felre jocskan belole, es sutit is tervezek.

Hazafele tartottunk epp, amikor a Hargitan eszrevettuk, az ut szelen aruljak, nem volt szivunk otthagyni. Bar lassan bedilizunk, annyi dzsemet foztunk be iden:) Kb 7 kilo lehetett a ket kisvodorben, nagyon dragan indult az ara, aztan sikeult alkudni belole:)

Ugyanugy foztuk be ,mint a lentebb leirt szilvadzsemet. Pompas szine es ize van, megerte.

2009. szeptember 5., szombat

Szilvadzsem



A piacon sikerult nagyon szep,kifogastalan szilvakat talalnom az idei dzsemhez,ma be is foztuk.

A szilva kivalo gyumolcs, igen jo kalium forras,ezaltal segit a salakanyagok kiuruleseben,vertisztito.Antioxidansokban bovelkedik,mint minden piros szinu gyumolcs is.En szemely szerint semmi penzert nem pocsekolnam el a hejat,mert ertekes,mint minden gyumolcs heja.Erdekessegkeppen,a szilva a rozsafelek csaladjaba tartozik.

Tehat akkor szilvadzsem,ahogy en keszitem(tulajdonkeppen a dzsemeket mindig a ferjemmel kozosen keszitjuk,ugy nez ki nalunk ez a hagyomany):

1. Most 8 kilo szilvat alaposan megmosok,kimagozom.De nem egyedul am,komoly segitsegem volt Ricsi:)
2. Hejastol ledaralom,bele egy nagy fazekba,hozzaadom a zselefixel elkevert cukrot(8 tasak zselefix+16 ek cukor).Hozzakavarom a gyumolcshoz es felteszem foni.
3. Amikor felforrt,hozzaadok meg 4-5 kilo cukrot,attol fuggoen ki mennyire edesen szereti.
4. Ismet felforr,meg 5 percig hagyom foni,es leveszem a tuzrol.
5. Alaposan kimosott szaraz uvegekbe toltom es azonnal leforditom,hogy vakuum keletkezzen.15 perc utan visszaforditom es mar lehet is enni:)



Azert szeretem a dzsemfozesnek ezt a modjat,mert egyreszt nem kell orakat fozni,ezaltal nem vesz el annyi vitamin,masreszt sokkal szebb marad a szine,es nem fozom el a mennyiseg felet sem.Az sem utolso szempont,hogy nem kell bele annyi cukor.
Kitunoen elall egesz telen,tartositoszert nem szabad hozzateni,a vakuum gondoskodik errol.