Oszd meg!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krokett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krokett. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 10., szombat

Köleskrokett

Még nem sok mindent csináltam kölesből, gondoltam itt az idő, hogy kipróbáljam. Egy vegetáriánus szakácskönyvből láttam az ötletet, de változtattam rajta a mi ízlésünknek megfelelően. A köles állítólag nagyon jó lúgosító.
Nagyon fincsi lett. Többször is készíteni fogom.


Hozzávalók:
kb. 150-200 gramm köles, petrezselyemzöld, 1 kis snidling, 2 lapos evőkanál teljes kiőrlésű liszt, 2 evőkanál szójaszósz, egy kis só, zsemlemorzsa, egy tojás. Olaj a sütéshez.

Elkészítés:
A kölest bő vízben többször átmosom, addig míg a víz, amibe felteszem főni, teljesen átlátszó nem lesz, utána egy icipici olajra rádobom a kölest, átforrósítom, majd felengedem sós vízzel és főni hagyom (kb. 2,5-szeres mennyiségű vízbe). Ha megfőtt, hozzákeverem a vágott petrezselyemzöldet, a snidlinget, a lisztet, a szójaszószt, sót, a tojás sárgáját és egy pici zsemlemorzsát, majd ezt követően felverem a tojás fehérjét és lazán beleforgatom. Rudakat formázok belőle, amit zsemlemorzsába forgatok. Forró olajban kisütöm.

Kettévágva:


Sütés előtt:

2009. augusztus 31., hétfő

Krokett


Hozzávalók:
5-6 db nagy krumpli, só, elvagdosott friss petrezselyem, liszt, amennyit a tészta felvesz, zsemlemorzsa, olaj a sütéshez

Elkészítés:
A krumplikat megmossuk, majd héjában feltesszük sós vízben főni (de lehet megpucolva is, kisebb darabokra vágva, ekkor előbb megfő, viszont többet veszít vitamintartalmából.) Ha megfőtt a burgonya, megpucoljuk, krumplinyomón áttörjük. Ha nem elég sós, még adunk hozzá ízlés szerint sót. Megvárjuk, míg kicsit kihűl, majd egy kis marék aprított petrezselymet keverünk hozzá, valamint annyi lisztet, amennyit a tészta felvesz, de ne legyen túl kemény, hanem jó kis közepesen lágy tészta maradjon. Az elkészült tésztát tenyerünkkel kígyó formára sodorjuk, majd 8-10 cm-es darabokra vagdossuk. Meghempergetjük őket zsemlemorzsában, és forró olajban kisütjük. Sütés után a felesleges olajat kéztörlőn leitatjuk róla. Alkalmas húsokhoz köretnek, illetve főzelékekhez is kínálható.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails