Kb. 1 hete ismét azt álmodtam, hogy az ujjaimat be tudom hajlítani. Most ökölbe szorítottam...aztán felébredtem és...nem tudtam. Érdekesek ezek az álmok. Nem akarok belőle nagy "ügyet" csinálni, mert az ember nagyon könnyen be tudja magát csapni. Simán lehet az agyamnak egy projekciója, vagy akár lehet egy olyan álom, ami a jövőt mutatja? Örülnék neki, de nem akarom hitegetni magam. Az is lehet, hogy túlságosan e körül forog az életem, a mindennapjaim. Pedig ezt nem akarom...csak nehéz nem ezt csinálni, mert nagyon sok időt elvisznek a kezelések és az otthoni tornák is.
Illetve azt gondolom, hogy magától nem fog történni semmi. Azaz nem lesz olyan, hogy csak ülök, nagyon koncentrálok vagy akár nagyon imádkozok és akkor egyszercsak minden ujjacskám újra teljesen szabadon mozogni kezd. A Bibliában azt látom, hogy Isten nem egy kívánság automata, vagy egy varázsló, akinek az én hibáim következményeit kéne kijavítania. Őt jobban érdekli a szívem (gondolatom, akaratom, érzelmem...minden, ami a tudatom adja, irányítja) állapota, mint a kezemé...persze az is érdekli, de nem úgy. De igazából a szívemen dolgozik, azt formálja. A testemre elsősorban nekem kell ügyelnem és jól "gazdálkodni" vele.
Úgy gondolom, hogy nem büntetésként kaptam ezt az egészet. Sokkal inkább fejlődésemre. A rossz az nem mindig egy "kiérdemelt" dolog, van, hogy az egyszerűen megtörténik velünk...mert ez is az élet része. Isten nem is ígérte sose, hogy akik Őt követik azoknak nem lesz semmi bajuk...sőt, ha jobban odafigyelünk, akkor a követőinek elég cudar jövőképet festett - legalábbis fizikailag!
Viszont belefutottam egy érdekes kis történetbe, ami a pásztorok egy szokásáról, módszeréről szól:
"Ezt a kis történetet, hogy az egyik kicsi bárányt, aki túl sokszor és túl messzire szaladgált el a nyájtól, a pásztor azzal próbálta jó belátásra bírni, hogy eltörte a lábát a botjával. Majd két fa közé sínbe tette. A bárány nem értette, hogy miért bántja őt a pásztor, de mivel törött volt a lába, a pásztor egész nap hordozta. Amikor a pásztor fenyít, az igazából neki jelent problémát, nehézséget. Hiszen akkor fel kell vennie juhocskáját és kezében kell hordoznia. Így viszont a juhocska megszokta a pásztor jelenlétét. Ezután már nem szaladt el, mert a pásztor közelében jól érezte magát, mert az mindig vele volt."
„Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.” (Jób 5:17-19)