A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kéz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kéz. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. augusztus 25., péntek

ez az én történetem 18.

Kb. 1 hete ismét azt álmodtam, hogy az ujjaimat be tudom hajlítani. Most ökölbe szorítottam...aztán felébredtem és...nem tudtam. Érdekesek ezek az álmok. Nem akarok belőle nagy "ügyet" csinálni, mert az ember nagyon könnyen be tudja magát csapni. Simán lehet az agyamnak egy projekciója, vagy akár lehet egy olyan álom, ami a jövőt mutatja? Örülnék neki, de nem akarom hitegetni magam. Az is lehet, hogy túlságosan e körül forog az életem, a mindennapjaim. Pedig ezt nem akarom...csak nehéz nem ezt csinálni, mert nagyon sok időt elvisznek a kezelések és az otthoni tornák is.

Illetve azt gondolom, hogy magától nem fog történni semmi. Azaz nem lesz olyan, hogy csak ülök, nagyon koncentrálok vagy akár nagyon imádkozok és akkor egyszercsak minden ujjacskám újra teljesen szabadon mozogni kezd. A Bibliában azt látom, hogy Isten nem egy kívánság automata, vagy egy varázsló, akinek az én hibáim következményeit kéne kijavítania. Őt jobban érdekli a szívem (gondolatom, akaratom, érzelmem...minden, ami a tudatom adja, irányítja) állapota, mint a kezemé...persze az is érdekli, de nem úgy. De igazából a szívemen dolgozik, azt formálja. A testemre elsősorban nekem kell ügyelnem és jól "gazdálkodni" vele.

Úgy gondolom, hogy nem büntetésként kaptam ezt az egészet. Sokkal inkább fejlődésemre. A rossz az nem mindig egy "kiérdemelt" dolog, van, hogy az egyszerűen megtörténik velünk...mert ez is az élet része. Isten nem is ígérte sose, hogy akik Őt követik azoknak nem lesz semmi bajuk...sőt, ha jobban odafigyelünk, akkor a követőinek elég cudar jövőképet festett - legalábbis fizikailag!


Viszont belefutottam egy érdekes kis történetbe, ami a pásztorok egy szokásáról, módszeréről szól:

"Ezt a kis történetet, hogy az egyik kicsi bárányt, aki túl sokszor és túl messzire szaladgált el a nyájtól, a pásztor azzal próbálta jó belátásra bírni, hogy eltörte a lábát a botjával. Majd két fa közé sínbe tette. A bárány nem értette, hogy miért bántja őt a pásztor, de mivel törött volt a lába, a pásztor egész nap hordozta. Amikor a pásztor fenyít, az igazából neki jelent problémát, nehézséget. Hiszen akkor fel kell vennie juhocskáját és kezében kell hordoznia. Így viszont a juhocska megszokta a pásztor jelenlétét. Ezután már nem szaladt el, mert a pásztor közelében jól érezte magát, mert az mindig vele volt."

„Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.” (Jób 5:17-19)

2023. augusztus 11., péntek

ez az én történetem 17.

272.
Ennyi nap telt el a baleset óta. 8 hónap és 27 nap. De igazából holnap 9 hónap lesz.

Egy kis helyzetjelentés, hogy hol tartok. Múlt hét szerdán voltam kontroll vizsgálaton. Egész kevesen voltak a balesetin, így volt lehetőségünk jobban beszélgetni a Doktonővel és jutott idő a kérdéseimre is. :)
Hálás vagyok őérte, nagyon kedves, jó szakember!


Szóval a kezem gyógyulása lassan (számomra nagyon lassan), de halad előre. Kb. 3 hete a középső ujjam is meg tudott mozdulni kifele irányban (az utolsó két perc) úgy, hogy már látszik. Valamint a tenyérben levő lágy részek lazulnak fel és így egyre több apró mozgás lehetségessé válik. Nagy, látványos javulás nincs, talán a sebem gyógyult be így, az már csak közelről feltűnő.
Azt mondta a Doktornő, hogy az sem alap, hogy egy visszavart rész egyáltalán ennyire is tudjon mozogni, mint ahogy most áll a kezem és úgy látja, hogy van esély rá, hogy még jobb is legyen, akár az első ujjpercek (az ujjaknál tőben) is mozgathatóak lehetnek (ezek még most nagyon korlátozottan mozognak, illetve sokáig nem is mozogtak). Ezek is elkezdtek pár hete "feloldódni".

Nagyon köszönöm, ha imádkoztok értem vagy gondoltok rám, szurkoltok nekem, támogattok a küzdelemben!

Van egy idézet, amivel nemrég újra találkoztam. Az imádságokról szól, meg arról, amiket kérünk ezekben.

"Isten vagy azt adja nekünk, amit kérünk Tőle, vagy azt, amit akkor kértünk volna Tőle, ha mindazt tudnánk, amit Ő tud."
Tim Keller, író-előadó-lelkész

"Bizony, a ti gondolataitok
nem az én gondolataim,
és a ti utaitok nem az én utaim
– így szól az Úr.
Mert amennyivel magasabb
az ég a földnél,
annyival magasabbak
utaim a ti utaitoknál,
és gondolataim a ti gondolataitoknál."
Ézsaiás könyve 55,8-9


2023. augusztus 1., kedd

ez az én történetem 16.

A kezem alakul...szép lassan. 2 hete már a középső ujjamat is tudom pár millimétert kifele mozdítani. Ez nagy fejlődés. A kezemben a lágy részek lazulnak, lépésről lépésre indulnak be újabb részek. Persze nagyon szeretném, ha mindez sokkal gyorsabban történne, meg ha látnám, hogy meddig lehet eljutni...de nincs más lehetőségem, mint küzdeni, amíg bírom. Nem adom fel!


Múlt héten egy gyerektáborban voltunk a családommal. A Dunántúli Baptista Gyülekezetek Gyermektábora, amit minden évben megtartatnak Vépen. Nagyon szeretünk oda járni. A gyerekek táborozni, mi pedig segíteni, amit csak kell.

Jól el szoktunk fáradni a végére, nem sokat alszunk...de nagyon jót tesz a lelkemnek, felüdít. Idén is nagyon jó volt. Jó látni a gyerekeket is, ahogy nőnek és évről-évre fejlődnek. Sokan közülük már segítőnek jönnek, nem táborozni (ahogy a mi két nagyobb gyerkőcünk is).

Volt egy nagyon érdekes élményem a tábor utolsó napján. A sok gyerkőc közül voltak páran, akik nevelőotthonból jöttek oda. Akiknek igazából nincs családjuk...még rossz családjuk sincs. Többen közülük sírtak, hogy nem akarnak elmenni a táborból. Megtapasztalták a héten, hogy itt szeretik őket, foglalkoznak velük, megölelik őket, mosolyognak rájuk, megbocsátanak nekik...A segítők továbbadták azt nekik, amit ők Istentől kaptak. 1 hétig.

Elszégyelltem magam. Milyen sokszor a magam kényelmetlensége miatt panaszkodom. Meg, hogy esetleg némelyik gyerekkel nehéz. Vagy rámcsimpaszkodik egy-egy ilyen gyermek. Egy hetet sem bírok ki??? Hogy ne nyavalyogjak? Van akinek ez a hét a "mennyország"...aztán van neki még 51 hét, ami durva, nagyon durva, embertelen és szívtelen.

Az én kezem problémája semmi ehhez képest, amit ezeknek a gyerekeknek kell kibírniuk.

További részekhez klikk ide!

2023. július 12., szerda

ez az én történetem 15.


Oké, ha nem oké. De nem akarunk ott maradni.
"It is ok, to be not okay. We just don't wanna stay there."


Küzdök tovább és elmondom majd, amit átélek, amin átmegyek. Hogy legyen mit mesélni...van egy ilyen ének is. :) A dal szövege magyarul:


A történet, amit elmondok majd

Az óra sötét, És oly nehéz látni
Amit csak teszel itt a romokban
S ez hova visz


refr.:
Ó, de tudom, Az éveim során
Ránézek erre, s látom kezedet
Tudom, itt voltál

Minden harcot, amit így megnyertél
Kevés voltam, mindig hozzám tettél
Tengereken velem által keltél
Hullámokból újra felemeltél 

Ó, Ő nem bukott el
Ó, a történetem
Ó, tudom, így jó ez
Ó, hát ezt mondom el


Hinni oly nehéz
(Mikor) az esély kevés 
Mikor nem látlak Téged,
Bizonyítod nékem,
Az Isten te vagy.

refr.

Legnagyobb dicséret van még hátra
Mondd halleluja a Kősziklának
Legnagyobb dicséret van még hátra
Mondd halleluja a Kősziklának

Ó, Ő nem bukott el
Ó, a történetem
Ó, tudom, így jó ez
Ó, hát ezt mondom el

2023. július 9., vasárnap

ez az én történetem 14.

Mutasd meg a te arcodat! Hadd lássam a kezed nyomát, amikor csoda történik...

"Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja."
2Móz 33,19-23

Nem tudom, hogy ebben a bizonytalanságban Isten hogyan fog működni. Istent nem lehet előről meglátni, nem lehet kiszámítani, nem lehet módszereket, varázsigéket mormolva kifacsarni belőle azt, amit akarok. Vagy leírni Őt, mint egy matematikai képletet.


Amikor a hasadékban vagyok, abban a sötét helyzetben, ami kényelmetlen, szorít, nyom jobbról-balról, alig kapok levegőt, moccani sem bírok. Akkor még be is takar, semmit sem látok belőle - hogy mit, s hogyan csinál, de akkor van a legközelebb hozzám. S majd később, amikor arrébb megy, akkor majd utólag megláthatom, hogy mit is tett...

Nem tudom, hogy ebben a helyzetben, nehézségben, nyomorúságban, hogy fogja magát megdicsőíteni? Hogyan lesz ebből igazán jó?

Egy fiatal kori ismerősöm (Józsi) most kórházban van. Erdész, a hét elején rádőlt egy fa, azóta eszméletlen, többszörös koponya sérüléssel...agyi működés nélkül, csak reflexei működnek, nem lehet vele igazán kommunikálni. Vagy egy másik ismerősöm, akit nagyon komoly trauma és bántás ért, kihasználta valaki.

Ezekben hogyan jelenhet meg Isten jósága, kegyelme? Nagyon nem látszik most. De hiszem azt, hogy van ezekből gyógyulás, továbblépés...és igen ezek rossz dolgok, de Isten ezekből is tud jót kihozni. Egyedül Ő tud. Nincs más esély. Várni kell türelemmel és bízni Őbenne. Elindulni a gyógyulás, megoldás felé és kapaszkodni Istenbe, azzal, ami még maradt.

Egyik kedvenc énekesem - Nightbirde - blogjából egy részlet (32 évesen meghalt rákban).

"If I must break, I thought, Maybe I can break like the waves. And if I am shattering, maybe it’s into ten billion gleaming pieces, only for a second. And soon I’ll fall back into one whole. Maybe the breaking means I’m finally reaching home." 

"Ha össze kell törnöm, azt gondoltam, talán úgy törhetek össze, mint a hullámok. És ha apró szilkánkokra is török, akár tízmilliárd csillogó darabra esve, csak egy pillanatra. Utána nemsokára visszaesek az egészbe. Talán a törés azt jelenti, hogy végre hazaérek."


További részekhez klikk ide!

2023. július 7., péntek

ez az én történetem 13.

Nemrég Sopronban voltam az ottani gyülekezetben. Jó hely, ha arra laksz vagy jársz, menj el hozzájuk! ;) Két ének során nagyon rám nehezedett a helyzetem, kitört belőlem a tehetetlenség, hogy nem tudom magam meggyógyítani, megváltoztatni a kezem. Csak egy két sor belőlük.

Az egyik ének refrénje (Oly jó tudni azt...):

Gondok jönnek, nő a sötétség, ki tudja mit hoz a jövő,
Ám nem félek, tudom nem hagysz el, mindig itt vagy mellettem.
Próbák érnek, én elfáradok, szorongok, s elfog csüggedés,
Jöjj Uram hát, és tégy szabaddá, bátran hadd menjek tovább.

A másiké (Éneklem a te jóságodat...):

Minden utamban hű voltál,
Egész életemben jó voltál!
Minden erőmmel, míg élek
Éneklem a te jóságodat.


Isten, Jézus követésére adtam a "fejem", a szívem, az életem, mindenem. Abban hiszek, hogy ez a jó döntés. Tapasztalom, hogy az életem ez tartja egyben, hogy ezért nem esett még szét. Ezért van megmenekülés a rossz döntéseimből, a hibáimból, bűneimből. Ezért van gyógyulás a lelki sebeimből. Ezért vagyok képes a megbocsátásra, a növekedésre, fejlődésre. Ezért van még egyben a családom. Ismerem annyira magam, hogy tudom, már rég romba döntöttem volna szinte mindent magam körül és átgázoltam volna embereken. Ha nem lenne Isten az életemben.

Rm 12,1 ezt írja:
"Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket."

Ha így döntöttem, ahogy feljebb írtam, akkor minden az Övé. A testem is. Azt csinál vele, amit csak akar. Tudom ez sokaknak durva. Főleg, amikor egy nagyon komoly betegség van, amikor egy nagy baleset történik...

1 hete kaptam hírt egy fiatalkori barátomról, aki szintén hívő, hogy erdészként dolgozva egy fa rádőlt és olyan komoly agysérülést szenvedet, hogy azóta sem tért magához. Sokan imádkozunk érte nap mint nap. S tudom, hogy van rá lehetőség, hogy felépüljön, hogy csoda történjen, mert láttunk már olyat, hogy a covid idején majd 100 nap kóma után, szinte teljesen lyukas tüdőből Isten felépített valakit, újraépültek a tüdő szövetei és ma is él. De persze olyan is van, akivel ezt nem tette meg...

Hogyan férnek bele ilyen nagy tragédiák Isten tervébe??? Hogyan lesz ezekből valami jó, valahogy jó??? Nem tudom, de hiszem, hogy ha látnám a "nagy képet", akkor összeállna a kép. De miért NE férhetne bele ez a képbe?

Hallok, mondanak nekem olyat is, hogy csak "mantrázni" kell hogy jó a kezem és akkor gyógyul meg, nehogy azt mondjam ki, hogy "milyen rossz ez a helyzet" (mint egy babonás...)...meg hogy nem Istentől vannak ezek a dolgok (betegség, rossznak látszó helyzetek, balesetek...). Isten ilyen "gyenge" lenne? Ilyen impotens? Hogy Ő nem tudna ezeken keresztül működni??? Nem hiszem.

A Biblia sem ezt mondja:

"Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr,  a ki mindezt cselekszem!"
Ézs 45,7

"Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?"
2 Móz 4,11

Isten az isten. Azt csinál, amit akar, ahogy akarja és amikor akarja.

Lázadozhatok ez ellen, de volna értelme? Nem jobb belesimulni az Ő tervébe?

Persze ettől még imádkozok azért, hogy a kezem meggyógyuljon, s megteszek minden tőlem telhetőt. S ugyanez a helyzet az ismerősömmel is, aki tudtán kívül fekszik a kórházban, s csak a reflexei működnek. Isten nem fog megsértődni, kupán vágni, ha netán olyat kérek, amit Ő másképp tervez. Ő sokkal nagyobb ennél, s ha így maradna a helyzet, akkor pedig hiszek abban, hogy az Ő nagy tervében ebből mégis csak valami jobb sül majd ki...egyszer. Békességet fog adni. Ezt megígérte.

"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, és el ne csüggedjen."
Jn 14,27

Isten tudja mit csinál, nem ma kezdte...


2023. július 5., szerda

ez az én történetem 12.

Most az unalmas hétköznapok telnek. Kezelés kezelés után. Minden hétköznap van valami. Az egyik gyógytornásszal beszélgettünk arról a gondolatról, amit egyszer John Maxwell-től hallottam. Sokat segített például abban, hogy spanyolt tanuljak már több mint 1000 napja, vagy hogy Bibliát olvassak rendszeresen.

Mi is a lényege az "5 szabályának" (Rule of five)? Minden egyes nap...minden egyes nap 5 dolgot megteszek, akkor előbb-utóbb elérem a célt. Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön...és tovább, minden egyes nap rácsapok 5x a fára...ki fog dőlni a fa, legyen akár nagyon nagy is. Érdemes youtube-on rákeresni a videóra.

Itt is ezt kell csinálnom. Nap mint nap ugyanazokat az unalmas és kicsi lépéseket kell újra és újra megtenni. Sokszor belefáradok, de pont ilyenkor nem szabad abbahagynom! Olyan nehéz ez sokszor!!!

Ugye? Türelmes vagyok, egészen addig, amíg el nem vesztem a türelmem. :)


Sokszor amikor ide jutok, akkor megpróbálom erőből csinálni...s olyankor meg begörcsölnek a kezemen az izmok. Nagyon nehéz apró kicsi mozdulatokat tenni sokszor...nagyon-nagyon sokszor. Én legszívesebben egy jó nagyot feszülnék, akár fájjon is ha ez kell, de akkor legyen meg...nem így működnek az igazán fontos és értékes dolgok. Szeretném ha egy varázsütésre megjavulna ez vagy az az életemben. Ha megnyomok egy gombot, ha elmondok egy imát, ha egyszer odafigyelek...de az élet szinte összes dolga nem így működik. Sajnos... :)

"Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz,
hogyan fogsz lovakkal versenyezni?
Ha csak békés tájon
érzed biztonságban magad,
mit fogsz csinálni a Jordán sűrűjében?!"
Jer 12,5

Judit (egy régi barátom felesége) egyik írásából hadd idézzek:

"Épp a napokban a gyöngy születésével kapcsolatban a nehézségekről írtam, ma pedig elém került ez az ige.

A szemem előtt van a kép, amint lihegve futok a gőzölgő testű, lobogó sörényű lovak között, abszolút nem bírva a tempót és pillanatok múlva már le is maradok mögöttük, és lehajolva a térdemet fogva várom, hogy csillapodjon a szívverésem…

Ha csak békességet és boldogságot tapasztaltam volna mindeddig és nem edzettek volna meg a nehézségek, semmi ellenállás nem alakult volna ki bennem, a megküzdési technikákról nem is beszélve. Megtapasztaltam közben, hogy a legsötétebb időben is számíthatok Istenre, Ő ki fog húzni a legmélyebb gödörből is. Soha nem hagy el. Ha eldől a szívemben, hogy bízom Benne és bízom abban, hogy Ő jó és kezében tartja az események fonalát, meg fog érkezni az erő.

Minden nehéz időszak felkészít egy következőre, megedzi a lelki izmainkat, hogy ellenállóbbak és kemények legyünk, hogy amikor lovakkal kell majd versenyezni, azt is bírjuk."


2023. június 3., szombat

ez az én történetem 11.

Egy kicsit többet a "sötét" oldalról. Volt aki hiányolta ezt, azt mondta hogy túl szépeket írok :) . Lehet lehangolóbb lesz ez a poszt, mint  többi, de majd jön még jobb. ;)


6 hónap és 19 nap telt el, 203 nap a baleset óta. Már az elején mondta a Doktornő, hogy minimum félév, de inkább 1 év a rehab. De hát én inkább a félévet hallottam meg - az jobban hangzott. Úgy néz ki, hogy igaza van a szakembernek :) . Szóval a türelemmel még mindig nem könnyű. Most voltam a héten kontrollon, röntgen is készült. A csontok teljesen jól vannak, az izületek is jól állnak, a kézközépcsontok között vannak a lágy részek letapadva és ezek gátolják a mozgást a II-III-as és a IV-es ujjaknál. Most ezen kell még dolgozni - elsősorban klasszikus terápiás eszközökkel, mint a gyógytorna, masszázs, hegkezelés...stb., hogy ezek felszakadjanak. Ennyit az aktuális helyzetről.

Sok minden nem látszik a felszínen. Sokszor iszonyat nehéz a felszínen maradni, kapaszkodik az ember a megmaradt egy-egy szalmaszálba. Nagyon nem jön magától az, hogy nem zuhanok magamba, dőlök a kardomba. Küzdenem kell naponta azért, hogy ne ezeken - az elkeserítő, nehéz dolgokon - járjon az agyam, amikből most leírok ezt azt...de ez is a képhez tartozik. Van "sötét oldala" az egésznek. De nem ott, nem abban akarok élni! Hanem engedni akarom, hogy azt az oldalt is egyre jobban beragyoja a fény... s arra jutottam, hogy leírom ezt is, mert így teljes a kép.  Bár már említettem ezekből pár dolgot - meg nem titkolom, csak most ez a rész inkább erről fog szólni. Hátha segíthet ez másnak is, hogy kijöjjön a fényre. Mert azt írja a Biblia (Jézus mondja), hogy

"Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely maga az örök élet." János ev. 8,12

Ne csak arra használjam már a világosságot, hogy más embereket vizsgálgatok vele és pontozom őket...engednem kell a saját életemet is megvilágítani.

Most egy elég nehéz időszakban vagyok. Mondtam volna azt, hogy túl vagyok rajta, de nem lenne igaz. Többször jönnek hullámvölgyek, amikor nincs túl nagy változás, fejlődés a kezemnél, amikor már nem is tudom mi hajt tovább. Többször felbosszant, amikor mondjuk kiesik a kezemből egy-egy dolog, mert nem tudom jól megfogni vagy megkapaszkodni azzal. Persze nagyon-nagyon sok mindenért hálás lehetek és vagyok is! De amikor nem hajlanak a kezeden az ujjaid, akkor elég nehéz ezekre fókuszálni. Hálás vagyok azért is, hogy van fejlődés azért hétről-hétre, mégha lassú is.

Főleg olyankor nehéz, amikor nagyon egyedül érzem magam a küzdelemben. Amikor még a hozzám legközelebb állók sem támogatnak különösen, segítenek, vagy kérdeznek rá, hogy hogy bírom ezt az egészet. Van amikor úgy érzem, hogy senkire sem számíthatok, magam vagyok. Mert a lelki oldala sokkal nehezebb ennek, mint az, hogy nem mozog a kezem rendesen. Nagyon nehéz talpon maradni és úgy megállni, hogy ráadásul még a többiek is tudjanak rád támaszkodni, hogy a családodat eltartsd úgy, hogy több mint fél éve nincs igazán normális bevételed - ez utóbbi egy férfinak kifejezetten nehéz ügy - sokszor aggódok ezen amúgy. Aztán hogy te legyél otthon és a környezetedben az, aki még így is bátorít, aki nem dől össze, aki megy elől utat törni, aki példát mutat, aki kezdeményező, aki próbál örömöt találni a dolgokban és adni másoknak, aki magabiztos és határozott...mert sokszor nem vagyok ilyen jól összerakott.

Ha nem lenne hitem Istenben valószínű már kardomba dőltem volna és depresszióba zuhantam volna. Tudom persze, hogy ez messze nincs olyan nagy súlyú dolog (mármint ez a sebesülés), mint mondjuk, amikor valaki rákos lesz, vagy elveszít egy nagyon közeli hozzátartozót (házastársat, gyereket). Örülök, hogy nekem "csak" ez jutott. Hálás is vagyok ezért, amikor meglátok egy kerekesszékest, vagy a kórházban valakit, aki sokkal nagyobb dologgal küzd.

S az sem igaz, hogy mindig kétségek nélkül hiszek (szerintem hazudik, aki ilyet állít, hogy nincs neki). Akár abban, hogy vajon mennyire fog rendbe jönni a kezem, vagy hogy mennyire tudok hinni abban, hogy jó lesz, hogy Isten jót tervezett. Kellenek az ilyenek, a kérdőjelek, mert így tud fejlődni a hitem, az istenképem tisztulni. Ott van például egy nagy hithős a Bibliában - Bemerítő János. Az élete vége fele (akkor ugyan még ő nem tudta, hogy vége lesz hamarosan) megkérdőjelezte, hogy akinek ő előkészítette az utat - Jézusnak, az egész élete erről szólt, akit ő maga merített be, akit jól ismert személyesen gyerek korától fogva, hiszen unokatestvére volt, hogy tényleg Ő e a Messiás - akiről ő is ezt hirdette. Teljesen normális az, hogy kétségek vannak az életemben. Teljesen normális az, hogy néha elveszettnek érzem magam. Nincs olyan ember, akinek nincsenek törött részei!!! Valamiért mégis azt gondoljuk, hogy ezeket el kell rejtenünk mások elől.

"Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel..." Péld 24,16

Küzdeni kell az ellen is, el kellett döntenem, hogy nem fogom engedni, hogy a keserűség uralkodjon el az életemen és az csorduljon túl és fröcsögjön rá a körülöttem levőkre. Ezért keresem folyamatosan, hogy miért lehetek hálás ebben a helyzetben is, mi az ami jó és amibe kapaszkodhatok.

Küzdelmes az is, hogy szinte minden nap van valamilyen kezelés, vizsgálat. És ez naptól függően akár 2-4 órát is elvisz abból naptól függően. Plusz az otthoni torna, kezelés...stb. ami szintén plusz napi 1-2 óra. Olyan is van, amikor már nem jut idő az itthonira. Aztán lehetne még sok mindent tenni (thermál víz, mindenféle terápia...stb.). A gyülekezeti szolgálatok ugyanúgy ott vannak. Ezekre is próbálok ugyanúgy időt, energiát, erőforrásokat szentelni. Illetve probálok szakmai dolgokkal is foglalkozni, amit csak tudok. Az élet a családban is megy tovább. Az időbeosztás nem lett egyszerűbb sajnos.

Terveztem régóta azt is, hogy elmennék képzésre, ami a vezetéstudományok terén fejlesztene, de végül arra jutottam, hogy ezt egy évvel elhalasztom. Időbeosztás és pénzügyi okot miatt elsősorban. Most nem ennek van az ideje.

Pénzügyileg sem egyszerű. Ezt az átláthatóság és tanulság miatt írom le, semmiképp nem azért mert szánalmat akarnék kelteni bárkiben is. Isten gondoskodik, s nagyon sokan vannak, akik nálam/nálunk rosszabb anyagi körülmények között kell, hogy küzdjenek. De ez is a teljes képhez tartozik. Elég sok pénz megy el a gyógytornára, kezelésekre, vitaminokra, táplálékkiegészítőre, amik gyorsíthatják a felépülést, rehabilitációt. S a katás táppénz nem nagy szám.


De például tegnap előtt, mikor bicikliztem (amúgy ez tök jót tesz a kezemnek, mert jól stimulálja azt) esett le, hogy "mennyire ki lett ez találva" - fent már látták az egész képet. S látja Isten azt is, hogy ebből mi lesz majd akár 5 éves távlatban. Úgy hiszem van értelme, oka ennek - bízhatok ebben. Szóval a kerékpár... Tavaly augusztus 10-én kaptam egy vadi új bringát ajándékba az egyik tesómtól. Csak úgy. Tisztára meg is lepődtem, mert nem egy adag fagyiba kerül egy ilyen. Aztán elkezdtem biciklizni egyre többet. Majd ugye jött az esemény és most meg tök jó, hogy van bicóm, mert még ez is segíti a rehabot. Szóval így is látszik, hogy Isten gondot visel.

"Atyátok jól tudja, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." Mt 6,8

Na de visszatérve a pénzügyekre. Ebben is azt élhetem meg alapvetően, hogy habár nehéz, mégis "kézben vagyunk tartva". Az elmúlt félévben igazából a vésztartalékból éltünk (amit kb. 5 év alatt raktunk össze). Ez nagyon fontos, hogy legyen ilyen! Aztán többször kaptunk egy-egy pénzbeli segítséget is az elmúlt időszakban. Most jön egy újabb szakasz, amikor ezek nincsenek, hogy ebben hogyan lépünk tovább, de már vannak jelek, hogy Isten hogyan fog gondoskodni. Érdemes megnézni amúgy, hogy a Biblia mit tanít a pénzről, nekem sokat segített, hogy ne vágjon a földhöz teljesen még egy ilyen esemény se. Itt beszéltem ezekről - sajnos a 3. rész nem lett felvéve - de ha érdekel a jegyzetét elküldöm: 1. rész és a 2. rész

Még egy esetet elmondok, ami szintén meglepően oldódott meg. Március 14-én béreltem egy kisteherautót, mert egy néninek a gyülekezetben segíteni akartunk a költözésében. No, ahogy elhoztam a szinte vadi új kocsit (kb. 10ezer km volt benne), az első leparkolásnál meghúztam az oldalát. Egyből hívtam a tulajt...stb. Aznap nagyon rosszul aludtam. Aztán lement a költözés. Múlt héten tudtam meg, hogy az egész mutatvány "3 kilóba" került nekem. Úgy hiányzott most ez, mint lufiárusnak a nyílzápor. Aztán mégis Isten kirendelte az erre valót, mert év elején segítettem kiadni 2 lakást itt Győrben, amiből végül kaphattam "sikerdíjat", úgy, hogy nem igazán volt ez tervben, hogy kapok ilyet. S ez az összeg gyakorlatilag pontosan fedezi a kocsi javítását.

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el."
Ézs 43,2

Van még jó pár nehézség, meg küzdelem. De ahogy írtam is, sokkal inkább lelki síkon, mint a fizikain. Nehéz a bizonytalanság, hogy nem tudom kontrollálni a jövőt, kiszámítani, hogy hogy lesz megoldva egy-egy kihívás az életemben, vagy, hogy mi és hogyan gyógyulgat a kezemen, nem látom, egyáltalán, hogy hol lesz a vége, hova lehet eljutni. Vagy nehéz amikor egyedül kell mászni tovább.

Egy kedvenc dalom a végére. :)


Pár sor ebből lefordítva:

Nem vagyok áldozat, céllal élek, beborít a szeretet ereje, elfedez Megváltóm vére.
Nem vagyok árva, nem vagyok szegény, a királyság már az enyém lett, a királynál otthont találtam.

Ezután jönnek még a nagyszerűbb dolgok.

Nem csodálom, hogy tervei jók nekem.
Úgy jön, ahogy Őneki kell.
Mert Ő garancia és bölcsesség,
hogy legjobb napjaim még csak most jönnek,
hogy gyászomat dicséretté változtatja.

Ígéretei határoznak meg, szavai formálnak engem.
Az vagyok, akinek Ő mond, s Ő az, akinek mondja magát.



2023. március 24., péntek

ez az én történetem 10.

A héten voltam kontrol vizsgálaton. Újra megröntgenezték a kezem. A törés szépen rendbejött úgy néz ki. Az ujjak mozgása azért elég korlátozott még. Azért az jó hír, hogy van fejlődés és az folyamatos, még nem értem el a végéig.

Igazából az a nagyon nehéz, hogy nem tudom, hol a vége. Hogy vajon mennyire fog rendbe jönni. Van e értelme küzdeni, reménykedni...most úgy néz ki, hogy még van. Vagy mivel lehetne még segíteni a felépülést, milyen eszközzel, módszerrel...stb. De van olyan is, amikor azért eléggé elkeseredem. Sokkal könnyebb dolog a "kardomba dőlni", mint küzdeni és a jó oldaláról nézni a dolgokat, főleg úgy, amikor nagyon kell keresni a "jó oldalát". Azért is meg kell küzdenem, hogy a remény legyen a felszínen, azt lássam magam előtt...mert nem jön magától.

Szóval, nagyon nem hitegetnek benn a kórházban, ami amúgy nem is baj, mert az rosszabb lenne - utána pofára esni. Csak igazából azt sajnálom, hogy egyszerűen nincs idő, lehetőség arra, hogy alaposan végigbeszéljük a dolgokat, lehetőségeket, akár a múltbeli hasonló tapasztalatokat, szakirodalom mit mond, vagy az innovatív orvosi megoldásokat a doktornővel. Iszonyat nagy a tömeg a balesetin. Csoda, hogy bírják az orvosok, ápolók és egyéb dolgozók ezt ép ésszel és van aki még kedvességgel is! LE A KALAPPAL ELŐTTÜK!

Bár nemrég megleltem a kórházban a "Mordor" részleget :D , de még ott is akadt valaki, aki tudott türelemmel, kedvesen kommunikálni. Lehet, hogy nem is az egész részleg ilyen, hanem csak az az egy-két valaki...bár ők is egyből kedvesek lettek, amikor ismerősük jelent meg, akit azonnal be is hívtak. Olyan nehéz a felszín mögött az egész embert meglátni! Mert egy közönyös vagy mogorva mondat mögött sok minden lapulhat... Persze azért az nem mentség, hogy akkor ráfröcsöghetek mindenkire! Ez nekem is tanulság!


Van egy madár a Csalogány vagy más néven Fülemüle (Luscinia megarhynchos), angol neve Nightingale (beszédes a neve). Nagyon kis kedves, egyszerű madár. Semmi különleges pompa vagy színek. De mégis van egy nagy különlegessége! Ez az egyetlen madár, ami éjjel is dalol, amikor sötét van (amikor nem látszik semmi), amikor semelyik másik énekes madár nem énekel. Ilyen szeretnék lenni, ennyire reményteljes, hogy amikor minden "sötét" vagy reménytelen körülöttem, akkor is "énekelek", beszélek arról és kapaszkodok abba, ami láthatatlan még. Mert fel fog kelni a nap...

Amúgy érdekessége még, hogy az éneke teljesen egyedi. Egyszerre 4 hangot is ki tud énekelni, akkordokat akár. Ilyen madár nincs másik. A legszebb dalú énekes madárnak tartják. S ugye ezzel szemben nagyon egyszerű, hétköznapi külsejű...semmi flanc.

Néhány dolgot csak a "sötétben", a "télben" tudsz megtanulni. Ha meg akarod tapasztalni Isten hűségét, akkor olyan helyzetbe kell kerülnöd, ahol szükséged van arra, hogy Isten hűséges hozzád. Ha meg akarod tapasztalni Isten hatalmát, akkor olyan helyzetbe kell kerülnöd, ahol szükséged van arra, hogy Isten hatalmas legyen. Ha meg akarod tapasztalni az igazságosságát, a szeretetét, a könyörületét, az irgalmát, a megbocsátását, gyógyítását, gondviselését...akkor olyan helyzetbe kell kerülnöd, ahol ezt átélheted.

Van két történet a Bibliában, Dániel könyvében. Az egyikben 3 fiatalt megvádolnak azzal, hogy nem tisztelik a királyt úgy mint egy istent, mert nem imádták a király aranyszobrát. Ennek az lesz a következménye, hogy halálra ítélik őket. Igazán kemény helyzetbe kerülnek. A történet a kivégzést (tűzes kemencébe dobták őket) írja le, s azt, hogy Isten hogyan menti ki őket ebből.

"Az összegyűlt kormányzók, elöljárók, helytartók és a király udvari emberei pedig látták, hogy ezeknek a férfiaknak semmit sem ártott a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga sem járta át őket." Dániel 3,27

Aztán van maga Dániel is, akit csellel bevádolnak az irigyei és ennek következtében az oroszlánok vermébe dobják, ahonnan épségben szedik ki másnap. Míg a bevádolóit ezután még a levegőben szétkapják a vadállatok, amikor őhelyette őket dobják be.

Micsoda csodák! Micsoda különleges, természet feletti történések! Ugye? Csak az a baj, hogy ezekhez a nagy csodákhoz nagy mélységek is kellenek...

Mindig fenn várjuk a csodát, amikor toppon vagyunk, de az igazi csoda mindig a padlóról indul...ha nincs völgy, nincs csoda. Szeretnénk látni, hogy a "Vörös tenger kettéválik", de olyan helyzetbe nem akarunk kerülni...


2023. március 6., hétfő

ez az én történetem 9.

Egyszer említettem azt, hogy "jó lesz". Az egyik mélypontomon hallottam ezt valakitől, megfogott.

jó lesz ( יהיה טוב ) kimondva: "ihje tov"

A zsidók főleg nehéz időkben szokták mondani.
S most nagyon nem jó...

Nem biztos tudom, hogy hogyan lesz jó, és nem biztos, hogy úgy lesz jó, ahogy én elképzelem. De lehet, hogy nem is kell elképzelni, kitalálni kell, hogy hogyan lesz - egyszerűen csak belesimulni abba, hogy "jó lesz", mert az, aki ezt az egészet megalkotta és kitalálta az tudja és én elhiszem Őneki.

Ha konkrét dolgot akarnék kierőszakolni, akkor azzal csak illúziót kergetnék, ez nem reménység. Vagy Istent próbálnám az én kis véges kereteim közé beerőszakolni (ilyenről már írtam egyszer itt: negyedik ).

Rm 8,28
"Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik, és akiket ő a saját terve szerint elhívott."

Annyi mindent nem látunk a "nagy képből". Annyi minden információ nincs a birtokunkban. Hit nélkül szinte lehetetlen kijelenteni bármiről is, hogy az úgy jó lesz.

Van egy férfi: Nick Vujicic. Végtagok nélkül született. Megdöbbentő a története. Nemrég hallottam vele egy interjút. Nagy mélységeken, hullámvölgyeken ment át az élete... mégis tele van örömmel, reménységgel az az ember. S áldott az élete, s áldás lett másoknak is. Hozzá képest az én bajom egy cseppnek látszik. Annyira sablonos az elképzelésünk embereknek (és nekem is) a sikerről, vagy a boldogságról, áldásról...s mennyire más amit az Élet mutat - a valódi és nem a felszínen levő színészkedés.

A képen levő vonatot láthatom úgy is, hogy jobbra, de úgy is, hogy balra megy. Az agyam dönti el.

Egy adott élethelyzetet láthatok így is, úgy is. Bennem dől el, fejben és szívben, hogy azt hogyan értékelem, miként fogom fel...s főleg az, hogy abból hogyan lépek tovább. Hagyom hogy agyonnyomjon vagy ráállok és így feljebb juthatok.


2023. február 14., kedd

ez az én történetem 8.

3 hónapja volt a baleset. 13 hete (feb11-én).

Régen írtam már. Talán azért, mert eléggé egyhangúak lettek a hétköznapok...kezelés kezelés után, tennivalók...stb. Hirtelen nem változik a helyzet. :) Telik az idő, s így a szervezetem épül, fejlődik - bár nagyon lassan(!!!)...de azt is jelenti, hogy az idő fogy. Kb. 1 év van rá, hogy el lehet jutni valameddig (ezt mondják a gyógytornászok), s az az állapot marad meg aztán...ez kicsit stresszel azért.

Rakok ide egy kis videót, hogy most hogy mozog a kéz. A sebek szépen gyógyulnak, de sok lágyrész letapadás van, ami gátolja a mozgást, reméljük ezek majd feljönnek. A mozgás a mutató ujjnál látványosabb - bár annak komoly előnye van a többivel szemben, mert ott épen maradt 1 főér és 1 főideg.


Küzdök sokat, amit csak tudok tornászok, masszírozom, szedem a vitaminokat, táplálékkiegészítőt...stb. Remélem lesz haszna. Bár ezt tök nehéz megállapítani, hogy vajon mitől mozog, vagy gyógyul...valószínű minden hat rá. 

A műtét előtt, aki értett hozzá, látott már ilyet, az azt mondta, hogy nem lesz újra kezem, hogy amputálás lesz (így hívták be az orvosokat is). SBO-n is ezt mondták, hallottam. Azért innen nézve kiváltság egy ilyen csoda részese lenni, hogy talán lehet még ebből újra kéz Isten kegyelméből...


Nemrég hallottam egy jó hasonlatot. Olyan ez a helyzet is, mint amikor buszra futok és imádkozom, hogy elérjem azt. Amúgy emlékszem, hogy egyetemen sokszor csináltam ezt :) , pedig Pesten elég sűrűn járnak a tömegközlekedési eszközök. Mégis volt egy kis gyermeki öröm bennem, és hála, amikor imádkoztam és pont jött a busz mire odaértem, vagy elértem futva...Szóval nem elég az egyik vagy a másik. A futás és az imádkozás, együtt a kettőt kell csinálni (ora et labora...).
Ha csak futok és nem imádkozok, akkor lehet hogy olyan buszra ugrok fel, ami nem az enyém...Ha csak imádkozom és nem futok, akkor meg nem fog megvárni a busz.
Aztán ha elérem, akkor hálás lehetek, hogy megtörtént és hihetem, hogy jó helyen vagyok. Ha nem érem el, akkor is hálás lehetek, mert nem megyek rossz irányba és jönni fog majd az én buszom.
Biztonságban és jó kezekben lehet az életem így. Ebben bízom.


2023. január 19., csütörtök

ez az én történetem 7.

A baleset előtti hétvégén egy szuper kihíváson vehettem részt. Már másodszor. Minden férfinak ajánlom az XCC-t, a 4MHU szervezésében. Itt találhatod meg őket: XCC - Magyarország. Ez férfiak számára szól, de van nőknek is: Arise.


Szóval először 2022. májusában voltam az általuk szervezett hosszú hétvégén Erdélyben. A környezet gyönyörű volt, s az idő is - bár ennek a szervezők annyira nem örültek :D . A legjobb és legnagyobb értéknek azt tartom ebben a programban, hogy egy tükröt tesznek eléd, amiben megláthatod saját magad (persze ha van merszed ezzel szembenézni), s nem is a fizikai kihívás az igazán nagy ebben - bár van akinek ez is az, hanem a mentális része. Szinte mindenki kiborul valami miatt, persze vannak olyanok, akik nem mutatják ki, jól elrejtik - mint például én. Először itt szembesültem a türelmetlenségemmel igazán. A csapatban nem én voltam a "gyenge láncszem" és nekem így sokszor nehéz volt a másik csapattársra várni. S itt fogalmaztam meg először, hogy bár sokan eljutnak a határukig egy ilyen hétvégén, nekem ez nem történt meg. Még kicsit büszke is voltam magamra, hogy milyen penge vagyok. Bár ehhez hozzá kell azt is tenni, hogy annak ellenére én is hőbörögtem rendesen többször, többmindenért, hogy az XCC-k történetében akkor volt a legjobb, legkellemesebb időjárás. S érdekes, hogy ennek ellenére akkor adták fel a kihívást a legtöbben is. Tényleg nem a körülményektől függ az, hogy valaki feladja és kilép a küzdelemből, fejben dől el. Emlékszem, hogy meg is fogalmaztam a végére, hogy nagyon jó életem van, nem volt soha komolyabb trauma vagy nehézség az életemben...szemben másokkal, akikkel ott együtt küzdöttem. Arra jutottam végül, hogy nagyon hálás lehetek ezért, mert ez nem érdem, hanem kegyelem - nem én csináltam ezt.

Aztán legutóbb 2022. november első hétvégéjén voltam ismét egy ilyen programon, pont a baleset előtti hétvégén. Itt már kicsit rosszabb volt az időjárás, ezért nagyobb volt a fizikai kihívás része is, de még nem volt vészes annyira. Mentálisan még kevésbé volt az, mert már tudtam mire számíthatok nagyjából, hogy mikor mi fog körülbelül következni (azért nem teljesen ugyanolyan). Itt újra megfogalmaztam, hogy jó volt, de most sem jutottam el a határaimig, nem szembesültem azzal, hogy ki vagyok olyankor, amikor a "szakadék szélén" vagyok... Bár itt már valami jobban derengett :), mert egy olyan is kijött belőlem, hogy "akarom én egyáltalán megtapasztalni, hogy milyen az, amikor eljutok a határaimig?" Akár fizikailag, akár mentálisan. S arra jutottam, hogy nem biztos...

Mondták is ott a szervezők a végén, hogy vannak itt olyanok, akik inkább megcsinálnák ezt 20x akár, minthogy visszamenni és a valódi életben megmászni a saját hegyeinket, megküzdeni az igazi nehézségekkel, sárral, mocsokkal...mindennel, az élettel. Akkor nem gondoltam bele még...

Azon a hétvégén több gondolat is megragadott, bogarat ültetett a fülembe a "tükörbe nézés" során, amiből aztán mostmár lett cselekvés is.

Fiatalabb koromban sok-sok időt elvesztegettem számítógépes játékokkal. Visszanézve függőség volt ez - már látom, bár ezt akkor egyáltalán nem fogalmaztam meg így - valószínű direkt, mert nem akartam ezzel szembesülni - s szerencsém volt, meg kegyelem, hogy ennek a lehetséges rossz következményeivel igazán nem kellett telibe "találkoznom". Az élet többi része ment tovább, nem lehetett annyira észrevenni. Egyedül talán abban láttam a hatását, hogy a fejlődés lehetett volna jobb, gyorsabb, nagyobb az életem minden területén. Aztán ezt sikerült elhagyni az éltemből - nem volt egyszerű. Persze megpróbál a mai napig vissza-vissza kúszni, de hála Istennek egész gyorsan szembesülök a dologgal és sikerül letörölni a játékot a telóról elég hamar.

Pár éve elkezdtem újra sakkozni. Már régebben is szerettem ezt az intellektuális kihívást. És hát ez azért mégsem olyan, mint a videójáték. :) Ezért még van, hogy meg is veregetik az ember vállát, ha jól csinálja! S nincs is ezzel baj alapvetően, ahogyan azzal sem, ha játszom. Azzal van baj, ha az arányok eltolódnak és uralni kezdi a dolog az életem. A sakk ilyen lett. Erre többször eljutottam magamban (már a májusi tükörbenézés során is). De a konkrét lépéshez kellett az, hogy ezt ki is mondjam az egyik barátomnak, Marcinak, s így valóságos lett a dolog. Ez sok erőt adott abban, hogy az XCC utáni héten (ez volt a baleset előtt) leszámoljak a sakkal ebben a tekintetben. (Amúgy nagy "titka" az XCC-nek, hogy csapatban megyünk, s ez nagyon sokat segít abban, hogy az ember végigcsinálja, ne szálljon ki a küzdelemből, amikor már simán kilépne belőle.) Megírtam ezt a csapatnak is:


"Töröltem a chess.com előfizetésem. Kukába dobtam a sok sakkban elért eredményt, statisztikát, tanfolyamot, előremenetelt...stb. Muszáj volt drasztikus lépést tenni. Azért írom le ide is, hogy kérjétek rajtam számon a dolgot, le akarok ezzel számolni, ilyen szinten mindenképp - lehet hogy nyúlok még sakk figurához, de nem akarok a rabja lenni. Köszi, ha gondoltok rám e tekintetben!"

Ez egy nagy mérföldkő volt, mostmár úgy látom.

Ilyen mérföldkövek vannak az életünkben, nekem is volt pár már (például itt írok egyről: szabadság ). Ezek olyanok, hogy ha nem tudjuk ezeket legyőzni, megtanulni a leckét, akkor egyszerűen megreked az életünk. S Isten nem visz tovább, használ úgy ahogy tud: ott van, de építeni, növekedést adni nem fog.

Szóval most utólag is ezt látom, hogy erre várt, hogy ezt a dolgot rendezzem, szabaduljak meg. S mikor megtettem, akkor ezt modta:

"Na jól van, végre! Erre vártam! Akkor most jöhet a következő lecke..." :D És hát a következő hétvégén jött is...az eddigi legkeményebb.



2023. január 14., szombat

ez az én történetem 6.

A héten elkezdődött az iskola a gyerekeknek, berántott az élet...pedig több minden történt.

Hétfőn megint magamba zuhantam - ez volt a 3. :). Nem is tudom miért, egyszerűen lehet csak a feszültséget kellett kisírni magamból. Van reményem, van kapaszkodóm, sok-sok mindenért hálát adhatok, sokan támogatnak, mellémállnak, bátorítanak, segítenek...de mindezek mellet nem könnyű...sőt igazából eléggé nehéz. De "Jó lesz." :) - erről majd később.

No, de a héten több dolog is történt. Szerdán kivették a fémet az ujjakból (először úgy volt, hogy csak 4db-ot, de végül mind a 6-ot), kb. 1 órás műtét volt érzéstelenítéssel. Közben jót társalogtunk a doktornővel. Nagyon ügyes orvos. Hálás vagyok őérte! 

A 6db fém szeg a kezemből - megkaphattam

"A keresztről szóló üzenet...számunkra...Isten erejét jelenti."
1 Korinthus 1,18

Aztán tegnap történt egy nagy meglepetés a számomra. A középső ujjamba szinte teljes hosszában vissztért az érzet. Persze nem tökéletesen, de érzem, ha valami hozzáér. Ez újra reményt adott, hogy lehet ebből még újra kéz.

A gyógytorna mindig feldob. A gyógytornász sokszor azokat a fejlődéseket is látja, amiket én észre sem veszek: apró izom rezdülések...stb. Hálás vagy őérte is! Most az újabb sebek gyógyulását meg kell várni, így egy kicsit lassítunk, de mindig nagyon várom a tornát. Ma sok kihagyás után futottam egy kicsit 5 éves fiammal (1 kört - 600m). Az elején fura volt, de úgy érzem újra megjött az étvágy hozzá.

Már készülök a következő résszel, ott egy kicsit az előzményekről írok majd, az azt megelőző hétvégéről. Nagy kaland volt az is.



2023. január 4., szerda

ez az én történetem 5.

Van egy másik nagy élményem, ami egy nagyon-nagy rácsodálkozás volt arra, amiben élhetek. Ezt akkor értettem meg, amikor másokkal beszélgettem bent a kórházban és rájöttem milyen kiváltságos helyzetben vagyok.

Baleset és szerencsétlen helyzet szinte mindenkivel történik. Utána valahogy ezzel meg kell küzdeni, feldolgozni, átjutni ezen...elkezd mindenki futni a célhoz, a gyógyulásig (akár fizikai vagy lelki).

Amikor megtörtént velem a baleset, utána nagyon gyorsan híre ment a dolognak a családomban - elég nagy a família :) , a gyülekezetben (+más gyülekezetekben is), barátok és ismerősök körében...nagyon-nagyon sokan, több százan(!) imádkoztak és gondoltak rám, szorítottak nekem a műtét alatt is már. Imádkoztak értem és az orvosokért, egészségügyi dolgozókért...gyógyulásért, Isten kegyeleméért.

Pár nap után esett le, hogy ez a háttér számomra - s ezt érzem most a rehabilitáció és gyógyulás során is - egy ÓRIÁSI előny másokkal szemben, akiknek ez nincs.

Ahhoz tudom hasonlítani, mintha azt mondanák nekem, hogy gyere berakunk egy 400m-es futóversenybe.


Aztán amikor fölállunk a rajtvonalhoz, akkor odajön valaki és azt mondja: "Tudod mit, gyere, te a 200m-től indulsz!". Hát persze, hogy onnan sokkal könnyebb, onnan simán lehet nyerni, 200m-ről nem nagy falat a "400m"...

Az, hogy lehet/van Istenbe vetett hitem, hogy lehet/van reménységem, hogy lehet/van egy közösség (gyülekezet), ahova tartozhatok, hogy lehet/van egy családom az ekkora előny. Az, hogy imádkoznak értem, imádkozunk egymásért, hogy odaállunk egymást támogatni, felsegíteni, átvenni a teherből, ami jutott a másiknak (akár anyagilag is) ez egy szuper doppingszer az élethez...s ezt sajnos nagyon sokan nem élik át.

"És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi."
1 Korinthus 12,26

Ha nem tartozol ilyen gyülekezethez, akkor szerintem tedd ezt is az életed részévé. Szükségünk van erre az élethez. (Ha nem tudod hol keress ilyet, akkor írj nekem privátban - segítek találni.)



2023. január 1., vasárnap

ez az én történetem 4.

Ami rávett, hogy elkezdjem megosztani azt, amin keresztül megyek az egy alábbi idézet volt:

"Mások gyógyulást fognak találni a te sebeidben. Legnagyobb életüzeneteid és leghatékonyabb szolgálatod a legmélyebb sebeidből fognak fakadni."
Rick Warren

Hát eddig ez a legkeményebb dolog, ami történt velem az életben...remélem ez így is marad :) .

Én is épülni akarok ebből, de feladatomnak/küldetésemnek érzem, hogy megosszam amin keresztülmegyek, hátha ezzel valakinek segítek.


Azért írok arról is, hogy nem minden happy és van amikor eléggé padlóra kerülök...

Az egyik nagy problémám, hogy mérnökként fogom fel az életet. Ahol 1+1=2, s nem is lehet más eredmény. A biológia, az emberi test és főleg az élet viszont nem ilyen. Itt az 1+1 az lehet 1 vagy 3 vagy 2,5 vagy 4, de akár 0 is...s ez nekem nagyon nehéz. Senki nem mer igérni semmit, s jogosan - mert ők sem tudják biztosan, hogy mi lesz a kezemből. Reménykednek (ők is), de nem lehet előre "kiszámítani", megtervezni, mint egy szerkezetet, egy házat, hogy mi után mi következik. Alakulnom kell ebben is.

Ma este egy kedves ismerőssel beszélgettem (véletlenül összefutottunk a ház előtt), aki ért az ilyen dolgokhoz és ő is azt mondta, hogy ez így van. Ja és azt is mondta, hogy nagy szerencse, hogy ehhez a kézsebészhez kerültem. Győr és környékén ő a legjobb. Más lehet simán levarrja a levágott kezet gyorsan és megy haza nézni a foci vb-t. Ő az egyik legjobb szakmailag. Kegyelem.

Az is nehéz, hogy bár látom, hogy a seb az szépen gyógyul kívülről, de hogy belül mi történik, arról fogalmam sincs. Pedig sokkal könnyebb lenne (úgy gondolom), ha érteném a folyamatokat, hogy mi után mi jön, mi történik éppen a kezemben, mire lehet számítani...sajnos az ujjak pár millimétert mozognak csak még(!) - vagy lehet azt kéne mondanom, hogy már(!)...de az az igazság, hogy nehéz így látni.




Szóval érdekes volt (most így visszatekintve), hogy amikor kijöttem a kórházból 5 nap után, akkor én úgy gondoltam, hogy meggyógyultam. Másnap volt az első mélypont, amikor rájöttem, hogy nem. Elcsüggedtem, hogy nem mozognak az ujjaim, bementem a wc-re és sírtam (hogy ne lássanak a többiek), hogy "Istenem lesz ebből valami???". Aztán ahogy néztem a kezem, véletlenül megmozdult a középső ujjam, csak kb. 1-2 mm-t. Ennyi akkor elég volt, hogy reményt adjon. El is szégyeltem magam, hogy ilyen könnyen feladtam...kemény 1 nap után. A "kitartó ember" (ezt gondoltam eddig magamról).

Aztán legutóbb 2 hete keseredtem el, amikor megpróbáltam újra tervezni (építészmérnök a szakmám), rajzolni a számítógépen...egy kb. fél órás munka kb. 3-4x annyi ideig tartott egy kézzel csinálva, plusz probálkozva a másik kezemet is valahogy (merev ujjakkal) használni... nagyon elcsüggedtem, akkor este volt egy gyülekezeti vezetői megbeszélésünk, ahol megosztottam páraknak ezt, az ő bátorításuk és imájuk segített tovább lendülni. Sokat számít, hogy az ember meg tudja osztani ezeket másokkal.

Nehéz ez a türelem...többször van, hogy már szeretném úgy mozgatni a bal kezem mint a másikat (pár napja azt álmodtam, hogy a bal kezemen az ujjaimat úgy mozgattam, mintha "zongoráznék"...aztán felébredtem és hát nem úgy mozogtak). Ez meg is látszik rajtam, s feleségem szembesít, hogy kitartás, egy hónapja még levágtad a kezed, örüljünk annak, hogy itt tartunk...még a csont se forrt össze, annak is kell min. 8 hét (ma tartunk 7 hétnél), s hol van még az idegek, izmok gyógyulása újra építése...

Ma ezt olvasta fel valaki a Bibliából az óév utolsó istentiszteletén a gyülekezetben. Jó volt erre hangolódni. Kifejezi amit érzek.


23. zsoltár (EFO)

"Az én pásztorom az Örökkévaló!
Minden jóval ellát engem:
dús legelőin megpihentet,
friss patakokhoz terelget,
felüdíti lelkem, 
és az igazságosság útján vezet,
jóságos természete szerint.
Bizony, még ha a halál árnyékában,
sötét és mély völgyeken kell is átmennem,
akkor sem félek a gonosztól,
mert, te, Örökkévaló, ott is velem vagy.
Pásztorbotod megvéd, pálcád vezet.
Ellenségeim szeme láttára bőségesen megteríted asztalom,
mint szívesen látott vendéged előtt.
Bizony, színig töltöd poharam!
Jóságod és szereteted körülvesz amíg csak élek,
az Örökkévaló házában lakom, egész életemben."



2022. december 29., csütörtök

ez az én történetem 3.


Van egy sztori a Bibliában: az Irgalmas samaritánus története (Lukács ev. 10,25-37). Sosem gondoltam, hogy egy teljesen más "íve" is van ennek...

Egy olyat éltem át az egészségügyben dolgozókkal (kivétel nélkül!), amit sajnos máshol nem igazán. Még gyülekezetekben sem emlékszem, hogy tapasztaltam volna ezt, főleg nem általánosságban, sőt sajnos én sem így tettem eddig sokszor.

Az egészségügyben soha senki nem kárhoztatott azért, hogy hibáztam, nem mondta, hogy megérdemeltem. Nem is kérdezték, hogy mit rontottam el, s hogy ugye jól megtanultam a leckét. Nem mondták, hogy hát így jártam, úgy kell nekem (ezt a facebookon szinte az összes balesetes, szerencsétlenül járt ember sztorijánál olvasható...). Nem mondták, hogy "én megmondtam", nem szégyenítettek meg, vagy nem állítottak pellengére. Nem megítélni akartak, hanem meggyógyítani.

Látták, hogy bajban vagyok és egyszerűen nekiálltak és mindent megtettek, hogy segítsenek és a legjobbat hozzák ki a dologból. Irgalmasak voltak és könyörületesek.

Ilyen indulattal, hozzáállással kéne lennünk egymás iránt, amikor látjuk embertársunkat, hogy elszúrt valamit az életében, vagy amikor bűnt követett el. Nem belerugni kéne mégegyet, fejbelőni a sebesültet, hanem megpróbálni meggyógyítani, s megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy a bukott helyzetből egy győztes helyzet legyen. Kegyelemmel, irgalommal, szeretettel, alázattal (hogy én sem vagyok jobb) és türelemmel hozzáállni. De ez tudom, hogy nem fakad belőlem, s más emberből sem. Ez csak akkor tud működni, ha rájövök, hogy Isten nekem sokkal többet elengedett és Ő tud adni mindent, ami ahhoz kell, hogy ne lelökjem a másikat a szakadék széléről, hanem visszahúzzam.

Van egy ének, amit szeretek. Az Isten, akiben hiszek ilyen, hogy romokból életet hoz létre...


A szövege magyarul:

Romokból életet

Ha hegyek zúgnak 
Viharok dúlnak 
Itt vagy velem 
A test elmúlhat 
A Te irgalmad 
Őrzi lelkem 

Ha tűzön viszel át 
Szívem csak Téged áld 
Lelkem részévé válik tervednek 
Nézlek a keresztfán 
Ahogy minden hibám 
Eltűnik kegyelmed fényében

A romokból életet 
Fakaszt dicsőséged 
Kiemel a mélységből 
Ezért áldlak Téged 
Te vagy lelkem menedéke 
Betakarnak szárnyaid 
Uram, szeretlek Téged 
Dicsérlek örökké 

Bármi történjen 
Ígéretedben 
Bízzon lelkem 
Ha elgyengülnék 
Benned új reményt 
Talál szívem