"Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig a vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetõmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jõ elõ, kévéit emelve."
Így működik:
Sírva vetünk.
Aztán ujjongva aratunk.
De (!) mindezek előtt a földet fel kell törni! A kemény föld nem tudja az esőt beszívni magába. Fel kell törni a szívünk "parlagát", hogy Isten tudja azt használni. Lehet, hogy van olyan része a szívünknek, az életünknek, ami fel van szántva és nagyon szépen terem. De nagyon sok olyan része van, ami kemény mint a kő, amit nem törtél be, amit nem adtál az Ő szolgálatába, tulajdonába. Ezeket is fel kell törni, hogy az egész életed meg legyen áldva és ne csak egy része.