billy állítólag

Bill Gates egyik beszédének a vázlata, amit egy középiskola évzáróján mondott. Állítólag...de attól még jó megállapítások.

1. Az élet nem könnyű – szokj hozzá.

2. Az életet nem érdekli a te mit gondolsz magadról. Elvárja, hogy tegyél valami hasznosat az önbecsülésedért, MIELŐTT jól fogod érezni magad.

3. Nem fogsz havi több milliót keresni, amikor kilépsz az iskolából. Nem leszel egy cég alelnöke, aki kap autót és telefont, amíg nem sikerül saját autót és telefont vásárolnod.

4. Ha azt gondolod, hogy a tanárod durva és kemény volt, várj csak míg nem lesz egy főnököd. Nem fog sajnálni téged.

5. A régi újságok árusítása vagy a nyaralás alatti munkavégzés nem "alja dolog". A nagyszüleidnek más szavuk van erre: "lehetőségnek" hívják.

6. Ha elszúrod, az nem a szüleid hibája. Ne nyafogj a hibáid miatt, tanulj belőlük.

7. Születésed előtt a szüleid nem voltak olyan kritikusak, mint most. Ez csak abból fakad, hogy fizetik a számláid, mossák a ruháid, és azt hallgatják tőled, hogy "nevetségesek". Mielőtt megmentenéd a bolygót a következő generációnak azzal, hogy kijavítod a szüleid generációjának hibáit, próbáld meg kitakarítani a saját szobádat.

8. Lehet, hogy az iskolád elmosta a különbséget a győztesek és a vesztesek között, de az élet nem ilyen. Az iskolákban megismételhetsz egy évet, és annyi esélyt kapsz, amennyi csak kell, hogy jól csináld. Az életben ez teljesen másképp működik. Ha egyszer belekezdesz és elszúrod, akkor...ki vagy rúgva…irány az UTCA!!! Csináld jól elsőre!

9. Az élet nincs félévekre osztva. Nem mindig lesz szabad nyarad, és nem valószínű, hogy a többi alkalmazott segíteni fog majd a feladataidat elkészíteni minden projekt végén.

10. A televízió, internet NEM az igazi élet. A való életben az embereknek ott kell hagyniuk a bárt vagy a klubot/szórakozóhelyet, és dolgozni kell menniük.

11. Légy kedves a bunkókhoz. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy valamelyiküknek dolgozni fogsz.

én inkább

Én inkább kihúztam volna Józsefet. A veremből. A börtönből. A fájdalomból. És így nemzeteket fosztottam volna meg attól, akit Isten akart használni arra, hogy az éhínségtől megmentse őket.

Én inkább kihúztam volna Dávidot. Saul lándzsa dobó közelségéből. A barlangokból, ahol elrejtőzött. Az elutasítás fájdalmából. És így Izraelt fosztottam volna meg Isten szíve szerint való királyától.

Én inkább kihúztam volna Esztert. Nehogy kiragadják a családjából. Nehogy olyan helyzetbe kerüljön, amelyet soha nem kért. Egy gonosz, hatalomra éhes ellenség útjából. És így egy népet fosztottam volna meg attól a nőtől, akit Isten akart használni, hogy megmentse az életüket. 

Én inkább elhúztam volna Jézust. Le a keresztről. Le az útról, ami a szenvedéshez és a fájdalomhoz vezetett. Le az útról, ami a mezítelenséget és veréseket, a szögeket és töviskoronát jelentette. És így az egész világot megfosztottam volna a Megmentőtől. Az üdvösségtől. Egy olyan örökkévalóságtól, ahol nincs szenvedés és nincs több fájdalom.

És kedves barátom. Én inkább kihúználak téged. Megváltoztatnám az utadat. Megszüntetném a fájdalmadat. De most már tudom, hogy ez nem lenne helyes. Kilógnék a sorból. Mert így oly sok jótól fosztanálak meg téged és a világot. Mert Isten tudja. Tudja, hogy ez a fájdalom milyen jót fog teremni. Tudja, hogy ez a nehézség milyen nagyszerűt fog hozni. Ő figyel és vigyáz rád még ezek sűrűjében is. És azt mondja, hogy bízhatsz Benne. Akkor is, amikor úgy érzed, hogy ez több mint amit kibírnál. 

Szóval, ahelyett, hogy megpróbállak kihúzni, inkább felemelni próbállak. Letérdelek Isten előtt és kérem Őt, hogy adjon neked erőt. Adjon neked reményt. Kérem Őt, hogy védjen meg és mozdítson meg, amikor itt van az ideje. Kérem Őt, hogy segítsen imádkozni neked és adjon lelki látást. Azt kérdezem Tőle, hogyan tudnék leginkább segíteni neked és támogatni téged. Hiszek abban, hogy erővel és csodálatosan fogja életedet használni. Olyan módon, hogy a szíved telve lesz hálával és alázattal, azért az útért, amin jelenleg jársz.

Írta: Kimberly Henderson (Példabeszédek 31 Misszió)

negyedik

"Én, az Úr, vagyok a te Istened, 

arra tanítalak, ami a javadra válik, 

azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell."

Ézsaiás könyve 48,17

Ez az igevers jött elém újra pár hete, amikor az istentisztelet végén felolvasta a lelkész. Aznap egyáltalán nem volt kedvem gyülibe menni, nem is figyeltem oda. Végigültem az egészet. De ez az utolsó mondat megütötte a fülemet, a szívemet. Mert már egyszer nagy üzenet volt ez a számomra.

Aztán másnap jött a meglepetés. Bár utólag végig gondolva nem is annyira volt az. Várjuk a negyedik gyerkőc érkezését a családunkba. :)

Őszintén: nem így terveztem/terveztük. Meg volt a tervem, a jó tervem, hogy hogyan fog az életünk alakulni. Most költözünk át az új lakásba augusztus végével, ami nem bőven, de azért megfelel ötünknek. Most lesz a harmadik olyan idős, hogy már másra is nyugodtan ott lehet hagyni, így végre sok év után magunkra is kicsit több időt fordíthattunk volna. Meg volt, hogy milyen autóra cseréljük a már korosodó Sunny-t. Meg volt, hogy Szi megy vissza dolgozni és így végre egyenesbe jövünk anyagilag, nem kell annyira odafigyelni a kiadásokra, tudunk többet félretenni, költeni olyan dolgokra, amiket nem engedhetünk meg magunknak most. Megvolt hogy hova megyünk nyaralni (Izland) a következő évben, meg volt a terv a tanulásra, képzésekre...és a többi és a többi. Az új csöppség érkezése ezt fenekestül felfordítja. Mindent.

Úgy éreztem, mint akinek a lába alól kirántották a talajt. Tanácstalan voltam. Nem tudtam mit csináljak. Sok minden átfutott az agyamon: attól kezdve, hogy milyen fejlett ma már az orvostudomány, s megoldható a "mintha mi sem történt volna" - persze ez nem alternatíva, mert a magzat már élet, de átfutott az agyamon. Aztán, hogy miből fogunk megélni, hogy fogunk elférni a lakásban...az az igazság, hogy a felmerült sok-sok kérdésre szinte egyikre sem tudom most a választ.

Milyen jó mi? Lehet azt mondani, hogy milyen felelőtlen, milyen béna, milyen lúzer...

Úgy gondolom, hogy lehet valaki véletlenül szülő, de egyetlen gyerek sem foganhat meg véletlenül. Isten tervében benne van az ő élete is. Ő nem az enyém, vagy a mienk. Persze azt mondom, hogy az én gyerekem, de elsősorban ő is Isten teremtménye, nem az enyém. Isten ajándéka, hogy részt vehetünk a teremtési folyamatában. Ő számára is van Istennek különálló, egyedi terve és szándéka.

Én jól kitaláltam a jövőnket. Kitaláltam, hogy hogyan valósulhat meg az, hogy "én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek" (Jn 10,10). Csak az én elképzelésem a "bővölködésről" és Isten elképzelése nem fedte egymást. Én elsősorban anyagi, fizikai síkon gondoltam el, hogy Isten megáld és minden jó lesz.

Arra jöttem rá az elmúlt hetekben, hogy egyszerűen bekorlátoztam Istent eddig. Azt mondtam neki, hogy az én terveim keretei között mozoghatsz, ott áldj meg, azokban segíts sikeres lenni. El sem tudtam képzelni, hogy Isten ezen túl, ezen felül gondolkodik. S ez a fajta gondolkodás működik a személyes életünk, a családi és a gyülekezeti szinten is. De akár még tovább mehetek, a városunk, országunk, Európa és a világ szintjén is. Istennek túl kicsik a mi általunk felállított kereteink.

Mint a logikai feladványban, amit csak úgy lehet megoldani, ha kimozdulunk a keretek közül.

Amikor éneklem, hogy "tiéd minden álmom", meg "mindenem tiéd"...annak semmi köze nem volt a valósághoz. Mondhatom, imádkozhatom, sőt szajkózhatom másoknak, hogy "legyen meg Isten akarata", de nagyon sokszor ez messze van a valóságtól. "Legyen meg a Te akaratod" - lehet ezt dörmögve és morogva mondani. De lehet úgy is, hogy "igen, legyen ez meg, mert az nekem a legjobb". Isten mindenre ráteheti a kezét az életemben, mert az az Övé. Ő az isten. Ebben akarok megnyugodni, hogy legyen meg az Ő akarta az életemben, mivel abban hiszek, hogy az a leges legjobb nekem. Akkor is, ha ez most nem látszik, ezért kell hozzá hit.

Sok a kérdőjel, de megyünk előre, bízunk Istenben és örülünk már most az új családtagnak. :)

(Azért írtam le, mert hátha olyan élethelyzetben vagy, amikor ez segíthet.)

porszívó ügynök

Ezt olvastam ma egy blogon:

"A helyzet az, hogy maga a kereszténység pillanatnyilag senkit sem hoz lázba Magyarországon - tekintet nélkül arra melyik felekezetről van szó -, s talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy egész Európában ez a helyzet. Nem a fiatalok hiánya, a születési ráta vagy a rossz képzés az igazi okok - ezek csak fácskák, amelyektől nem látjuk a mögöttük égő erdőt. És nem is a homokosok, a transzneműek, a liberálisok, az ateisták, a szekulárisok vagy a muzulmánok a legyek az egyház levesében. Aki elsősorban ezeken a pontokon akad fent, és itt fedezi fel a problémák igazi forrását, szerintem egyszerűen elmegy a lényeg mellett. A lényeg ugyanis az, hogy a kereszténységnek nincs ereje és hitele az európai ember szemében."

Nagyon rátapintott a lényegre. Egyre inkább érzem azt magamban, hogy azért nem hatok másra, mert nincs mi hasson...egy langyos élet nem fog "megégetni" és változásra ösztönözni senkit sem. Égő. A tipikus porszívóárus esete, aki olyan porszívó akar eladni, amiről nincs 110%-ban meggyőződve, hogy a legjobb. Ez pár embernek megy így is, mert olyan a karaktere, képességei, de az emberek többségének nem.

Tényleg hiszem, amiben hiszek?

ilyen az én Istenem - autó

Győrbe költöztünk. Ez az élmény még annyira új, hogy inkább később írok róla. 

Viszont történt valami pár hete, ami említést érdemel. Egyik nap jöttünk haza a városból kocsival és nekünk jött egy Q3-as a Pápai úton egy kocsibeállóról kitolatva. Nem lett nagy baja a kocsinak, benyomódott a bal hátsó sárvédőnél kb. 2 tenyérnyi területen. Viszont a másik autós elhajtott a helyszínről. 

Fel is hívtam a zsarukat, majd azt mondták menjek be a kapitányságra megtenni a szükséges dolgokat. Viszont, amikor bementem nem volt ott az osztályon senki illetékes. Azt mondták majd hívnak. 

Gondolkodtam sokat a dolgokon, s arra jutottam, hogy egyszerűbb és célszerűbb lenne, ha az illetővel megegyeznénk, mintha sok-sok időt a bíróságon töltenénk. Így másnap visszamentem ahhoz a házhoz, ahol történt az eset. Becsöngettem, s egy idősebb bácsi nyitott ajtót, aki eljátszotta, hogy ő nem vett észre semmit, azt sem, hogy a mögöttem lévő kukásautó hosszan dudált, sem a huppanást...és ugye nem gondolom, hogy ő direkt elhajtott volna a helyszínről. Kb. 1 órát beszégettünk, odahívta a fiát is...igazából akkor változott kicsit a hangneme, amikor megtudta, hogy én bejelentést tettem, amikor elhajtott a helyszínről.

Nem ragozom tovább. Az lett a vége, hogy abban maradtunk én intézem a magam kárát, ő a sajátjukat, s visszavonom a bejelentésem. Mondanom sem kell, hogy messze volt az igazságtól az egész "megegyezés". Belül mérgelődtem is miatta. Egy karosszériás megcsinálta volna 10 ezer Ft-ért a javítást az enyémen (az egyik ismerősük). Persze én is "hibás" voltam a dologban, mert átmentem a záróvonalon és ott tolatott nekem (persze ő azt állította, hogy teljesen, aminek nem volt köze a valósághoz - itt már úgy tűnt tisztán emlékszik mindenre :) ), de bármelyik eljárás azt hozta volna ki, hogy ő a hibás, hiszen én a főúton haladtam, ő meg arra tolatott ki. De mindegy.

Másnap azért imádkoztam, hogy Istenem én elengedtem ennek az embernek ezt a dolgot, pedig nekem volt igazam, ebből károm is lett...segíts neki teljesen megbocsátanom és elengednem a dolgot!

2 nap múlva felhívott egy korábbi munkaadóm, hogy kifizették az egyik munkánkat és ő is tudna nekem fizetni. Ebben nincs semmi különös. Mondtam neki, hogy kiszámolom mennyivel tartozik és megírom. Este megírtam az emailt és ő másnap reggel azt írta vissza, hogy legyen egy 10 ezressel több az összeg. Na, ez már nem szokványos! Ekkor elcsodálkoztam, hogy Isten milyen módon nyúl bele a dolgokba.

Rá héten elmentem a karosszériáshoz, aki teljesen elfelejtette, hogy megbeszéltük az időpontot...ismét örültem, hogy megint én szívok és újra kocsikázhatok oda hozzá. Majd megnézte jobban a sérülést és kézzel kinyomta :). Maradt nyoma, de ennek a kocsinak már van elég zúzodása itt is ott is, szóval megelégedtem ennyivel. Ráadásul nem kért semmit érte. Szóval megmaradt a 10-esem is.

Hát ilyen az én Istenem, hogy előttem jár és tanít a megbocsátásra, elengedésre. Persze a magam szintjén. Lehet, hogy most sikerült szintet lépnem. :)

isten akarata

Mi Isten akarata?

Isten akarata nem az út amin járunk, hanem inkább az, ahogy járjuk az utunk.

Amikor egy szobrász megalkot egy szobrot, sokáig kell vésnie. Nem csak megüti egyszer a kalapáccsal a vésőt, és hirtelen a felesleges kő leomlik, megjelenítve a csodálatos mesterművet. Folyamatosan üti és üti, rétegenként eltávolítva a felesleget.

S ez így van a való élettel is. Ami igazán ér valamit, az sosem jön könnyen az életben. Folyamatosan „ütöd", mész utána, és lassacskán az életed Isten kegyelmének mesterművévé válik. Az az igazság, hogy a kiemelkedő emberek igazából átlagos emberek, rendkívüli mértékű elszántsággal.

mintás tapéta

Reményik Sándor:

A szőnyeg visszája

Kétségbe esem sokszor én is

A világon és magamon,

Gondolva, aki ilyet alkotott:

Őrülten alkotott s vakon.

De aztán balzsamként megenyhít

Egy drága Testvér halk szava,

Ki, míg itt járt, föld angyala volt,

S most már a mennynek angyala:

,,A világ Isten-szőtte szőnyeg,

Mi csak visszáját látjuk itt,

És néha - legszebb perceinkben -

A színéből is - - valamit."

Pár éve a tesóm felújított és tapétáztatott egy szobát. Segítettem neki a kiválasztásban, s meg is rendelte a tapétát, ami megérkezett. Csak pár héttel később került sor a munkára. Tesóm felhívott telefonon, hogy hát nem igazán szép ez a tapéta és hogy milyet választottam én ki. Beszéltünk és bizonygattam, hogy pedig ők is jóváhagyták a kiválasztott színt, mintát és úgy lett megrendelve. Leellenőriztük a termék kódot, stimmelt. Aztán miközben beszélgettünk egyszer csak beugrott: "Te a jó oldalát nézed a tapétának?". S kiderült, hogy a hátulját nézte...csoda, hogy nem tetszett! :)

dinó vér

Beszélgetünk hazafelé a kocsiban a Jurassic parkról.

- Majd ha nagyobbak lesztek és bírni fogjátok a vért, akkor majd megnézhetitek. - mondom.

Erre a Jona:

- Én bírom a vért, jóban vagyok vele, az tart életben.

élet

"Ha egy élő sejtet találnának egy messzi bolygón, akkor a tudósok egyből azt állítanák, hogy létezik Élet máshol a világegyetemben.

Akkor miért van az, hogy egy várandós nő méhében levő élő sejt nem számít Életnek?"

csupa fül - csupa száj

Nemrég este lefekvés után még beszélgettem a gyerekekkel. Éppen a Jonával folytattunk eszmecserét, míg a Zsuzsi az emeletes ágy alsó részén fekve állandóan belekotyogott és a Jona helyett válaszolt minden kérdésre, elmondta a véleményét...stb. Egy jó pár ilyen "beszólása" után már rászóltam, hogy:
- Zsuzsi hagyd abba, legyél csöndben, mert most a Jonával beszélgetek! Tudod azért van két füled és egy szád, mert kétszer annyit kell hallgatni, mint beszélni.
 

Éppen folytatnám a beszélgetést a Jonával, mikor a Zsuzsi megszólal ismét:
- Azt hiszem le kéne vágnom az egyik fülem.
Alig bírtam röhögés nélkül...majd a meglepetés miatti pár másodperces csönd után ismét megszólal:
- ...de lehet, hogy mindkettőt.

No more comment. :D

hiszed e?

"Én, az Úr, vagyok a te Istened,
arra tanítalak, ami a javadra válik,
azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell."

Ézsaiás könyve 48,17

Amilyen helyzetben most vagy, amilyen úton most jársz az nem véletlen! Nem céltalan az életünk. Ne kérdőjelezd meg a nehézségeket az életedben, hanem küzdj meg velük Ővele! Isten akar változtatni, formálni és alakítani, hasonlóvá tenni Jézushoz. Azért vagy azon az úton, amin éppen jársz, mert az Isten terve. Amit most tanulnod kell, abból hasznod lesz.

Kitartás!

final countdown

Egy érdekes megközelítést olvastam már régen arról, hogy hogyan tekint valaki a jövőre.

Az életet lehet 5 éves blokkokba rendezni. Ugyanis ennyi idő kell minden olyan dologhoz, amit érdemes megcsinálni. A dolgok elkezdésétől a dolgok befejezéséig. Például egy könyv megírása, egy új szakma vagy munkahely, egy vállalkozás elindítása...szóval felmerül a kérdés, hogy hányszor 5 évem van még vissza? Ha kiszámolod, hogy mondjuk 5 nagy dolgot tudsz megcsinálni, akkor mik lennének azok?

 

Vagy lehet úgy nézni az életed, hogy mennyi napod van még hátra, amivel sáfárkodhatsz. Persze nem tudhatod a pontos számot sosem, de ez mégis segíthet abban, hogy a dolgaidat megfelelő prioritási sorrendbe tedd.

Ha megnézel egy táblázatot a várható élettartamról az adott korodban..pl. én most leszek 35 éves, ekkor elvileg átlagban még 41 évet élhetek még (ez a 2055-ös esztendő). Még akár meg is élhetem, hogy az ország kifizeti a paksi erőművet az oroszoknak :). Amúgy a nők +4 évet kapnak ajándékba... Ez még durván 15ezer nap. Eddig éltem amúgy 12,5ezret kb. De érdekes így számolni és nem években. Sokkal értékesebbnek tűnik minden egyes nap.

Érdekes, amúgy, hogy mennyi minden befolyásolja, hogy mennyi az átlagéletkor: nem, hol élsz (melyik országban), milyen a végzettséged...stb.

Persze akár meghalhatok a jövő héten is, vagy élhetek 96 éves koromig. Az első esetben nem számít, a másodikban, meg lesz extra 20 évem (kb. 7300 nap).

Ezt a módszert, akár egyetlen napra is lehet alkalmazni. Egy nap van mondjuk 16 órád. Mondjuk reggel amikor felkelsz, akkor elindítasz egy stoppert, ami visszaszámlál 16 óráról. Szerintem sokkal hatékonyabbá tenne az idő és energia felhasználásodban. Egyszer ki fogom próbálni.

ezek a mai fiatalok

„Fiatalságunk [...] rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink [...] nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.”
„Nem táplálok többé semmiféle reményt országunk jövőjét illetően, ha holnap a mai fiatalság kerül hatalomra, mert ez a fiatalság kibírhatatlan, nem ismer mértéket, egyszerűen rettenetes.”

„A világ válságos helyzetbe került. A gyermekek nem hallgatnak többé a szüleikre. Nem lehet messze a világ vége.”

„A fiatalság velejéig romlott. A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni kultúránkat.”

Mintha a legfrissebb újságcikket olvasnánk. Azonban az első idézet Szókratésztől való (Kr.e. 470-399), a második Hésziodosztól (Kr.e. VII. sz. első fele), a harmadik egy egyiptomi szerzetestől (2000 éve), az utolsó pedig több mint 3000 éves, Babilon romjai között találták egy égetett agyagtáblán.

J. M. Petitclerc, szalézi pap, fiatalok evangelizációjáról szóló könyvéből

diploma

Megvan! Beértem. Győztem. Helyre állt az egyensúly az univerzumban! :)

 

Sok évnyi halogatás, lustaság és bénázás után megcsináltam végre. Diplomás ember lettem. Nem is ez a lényeg talán, hanem, hogy egy kolonc, amit húztam magam után, már nincs. Féltem, hogy rossz példa leszek a gyerekeim előtt, ha nem fejezem be. Ez a két fő motivációm volt, hogy végre megcsináljam.

Most januárban volt a védésem. Sok mindent tanultam az egész folyamat alatt, például, hogy mennyire bízhatok magamban és hol van, ahol már nem rajtam múlnak a dolgok...stb. Utólag visszanézve is nehéz volt. Egy kicsit :) azért büszke is vagyok magamra (jó volt kezembe fogni a papírt - ennyit arról, hogy a "papír nem jelent semmit"). Azért ezt nem mindenki tudja megcsinálni...persze sokan meg is tudják rajtam kívül is. Emlékszem, hogy milyen nagyra voltam magammal, hogy én voltam az első a családból, aki egyetemre járt...aztán én lettem az utolsó, aki felsőfokú képesítést kapott. Istennek helyre kellett tennie, hogy ne szálljak el magamtól. Lehet erre volt jó ez a tizen év..és még sok másra is.

Amikor elmúlt ősszel nekiálltam nem volt egyszerű. Tudtam, hogy "sokba" fog kerülni, nem csak anyagilag, hanem energiában, időben és még sok másban. Végül nagy ára is lett. De nem volt más választásom, azaz volt, de nem akartam mást választani. Aztán egyszer belefutottam egy igeversbe, majd egy fotóba. Összeraktam a kettőt, mert annyira kifejező volt számomra, hogy hogyan sikerült az elmúlt fél évet végig csinálni.

"...én tehát úgy futok mint aki előtt nem bizonytalan a cél..." 1Kor 9,26

Fejet lehajtva, összeszorított fogakkal, futni a cél felé, nem törődni a fájdalommal, az akadályokkal, nehézségekkel...csak így lehetett most már. Sok évvel ezelőtt ment volna valószínű "sétálva" is. De akkor elszúrtam.

És újra:

"AZ IGAZI KÜLÖNBSÉG A GYŐZTESEK ÉS A VESZTESEK KÖZÖTT, HOGY A GYŐZTESEK MÉG EGYSZER MEGPRÓBÁLTÁK."

 

Hálás vagyok, hogy kaptam még egy lehetőséget, hogy felállhassak és még egyszer megpróbálhassam. Köszönöm Istenem.

rendezés

2012 karácsonyán kezdődött a dolog. Azaz nem akkor, hanem előtte, csak éppen akkor jöttem rá, hogy ezzel foglalkoznom kell. Addig nem is tudom miért nem vettem észre, vagy miért nem zavart a dolog.

Akikkel most, az utóbbi 4-5 évben dolgozom, őnekik sokat köszönhetek. Adnak munkát már régóta. Korrektek, bár nem fizetnek agyon :D, de nem is rosszul annyira. Segítenek sok mindenben, rugalmas a munkaidő...stb. Persze vannak negatívumok is, mint mindenhol.

2010-ben, amikor elkezdtem velük dolgozni, megállapodtunk a bérről. Csak arról és semmi másról. Persze nekem a munkámból következően voltak egyéb költségeim, amik felmerültek (helyszínekre, egyeztetésekre járni...stb.). Abból adódóan (most legalábbis úgy gondolom ezért), hogy nem volt egyértelmű a viszonyunk (alkalmazott vagy alvállalkozó), kicsit furcsa helyzetben voltam: valahol a kettő között éreztem magam. Az elején még jellemzően otthon dolgoztam, ami kényelmes volt, hiszen a napi 2 óra bejárást megspóroltam, útiköltségre nem ment el pénz. Aztán a főnök részéről egyre inkább igény lett, hogy bejárjak és ott benn dolgozzak. Az elején ez heti 1-2 nap volt. Így ezeken a napokon a bejárás költségét elszámoltam feléjük.

2012 végén ez a dolog kérdőjeleződött meg bennem, hogy ez korrekt e így. A lelkiismeretem azt mondta, hogy nem, hiszen erről nem egyeztünk meg. De mivel addigra egy tetemes összegről volt szó, így nem tudtam ezt egyből rendezni velük. Így elhatároztam, hogy havonta rakok félre és kb. 1 év múlva összejön a pénz és visszaadom nekik. Akkor ez nagyon egyszerűnek és simának tűnt :).

Ezt a dolgot el is mondtam akkor a kis imacsoportunkban és otthon is két ok miatt: úgy gondoltam, ha elmondom nekik mit tervezek, akkor nem fogok meghátrálni (pl. a szégyen miatt), valamint az imájuk is segíthet ebben. Érdekes, hogy ahogy gyűlt a pénz, egyre többször fordult meg a fejemben, hogy "minek?", "nem is kell ezt", "még a végén kirúgnak, akkor meg mi lesz?", "azt igenis megérdemeltem"...stb. S egyre nehezebb lett az elhatározás felé menni. Ezt előre nem gondoltam, hogy így lesz. Többen próbáltak többször is lebeszélni a dologról.

Aztán idén összejött a 230 rugó. Nekem ez sok pénz. Ennyi lett kamatokkal együtt az egész. Múlt hét péntekre lett a nagy nap időzítve.

Előtte héten többször imádkoztam, hogy legyen erőm végigcsinálni annak ellenére, hogy igazából nem támogatott ebben senki sajnos. De belül tudtam és éreztem, hogy ez a helyes. Ekkor az egyik nap február 11.-én jöttem haza és akkor azt mondtam, hogy "Istenem, látod, hogy mennyire nehéz és nagy a kísértés, hogy ne csináljam végig, pedig tudom, hogy ez a helyes. Bátoríts kérlek!". Nem szoktam felcsapni a Bibliát, nem vagyok híve az ilyennek. Akkor is inkább ennek egy "enyhébb" variációját választottam :), kikerestem a 11. zsoltárt. S ekkor akadt meg a szemem az utolsó versen: "Bizony, igaz az Úr, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.". Ez sokat jelentett nekem. Régóta keresem az "Ő arcát"...

Így futottam neki a múlt pénteki napnak, zsebemben a borítékkal. Egész nap keresve az alkalmat a megfelelő pillanatra, filózva azon, hogy a kollégák előtt tegyem e vagy szigorúan a főnökökkel 6 szemközt...végül úgy alakult, hogy a nap vége felé sikerült leülni velük. Elkezdtem a csomószor magamban lejátszott párbeszédet...ezt most nem részletezem. Az eredménye az lett, hogy nagyon meglepődtek a dolgon, a pénzt visszaadták, nem fogadták el. Valamint meg tudtuk beszélni rendesen, hogy a jövőben hogyan számolunk el egymással. Tisztázódott minden. Dolgozunk tovább együtt. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ez az egész vajon az ő lelkükben hasznot hoz e...közelebb viszi e őket Istenhez?

Tök jó, hogy sikerült. Nehéz küzdelem volt. De megérte úgy gondolom. Már volt egy hasonló esetem. Azzal 3 évet küzdöttem (és húztam magam után a koloncot), mire rendeztem a dolgot és visszaadtam kamatostúl a pénzt (30rugót). Itt most 13 hónap alatt sikerült. Javult a szintidőm :).

Sokszor eladjuk magunkat, ki ennyiért, ki annyiért. Eladjuk a becsületünket pár ezer forinttért is, vagy még kevesebbért. Szégyelltem, magam mikor Isten rámutatott, hogy amibe régen belebuktam, abba újból sikerült. Nem akarom, hogy a becsületem ennyit érjen csak. Sokkal többre akarom tartani magam ilyen szempontból. Azt akarom, hogy ne legyek eladó semennyiért.

"AZ IGAZI KÜLÖNBSÉG A GYŐZTESEK ÉS A VESZTESEK KÖZÖTT, HOGY A GYŐZTESEK MÉG EGYSZER MEGPRÓBÁLTÁK."

 

siker

John Maxwell – A siker 8 pontja

1. Nincs titka
2. Mindenki el tudja érni
3. Bárki lehet sikeres ezek alapján
4. Áldozathozatal nélkül nincs siker
5. Kis lépésenként, és nem nagy ugrásokkal érjük el
6. A holnapi siker legnagyobb ellensége a mai siker
7. A siker semmilyen titka nem működik, amíg te nem kezdesz működni
8. A te sikered akkor lesz nagyobb, ha nagyobb emberekkel veszed magad körül

velem ez nem történhet meg

...gondoltam én. Hiszen mindig körülnézek, sőt mióta gyerekem van, nagyságrendekkel biztonságosabban közlekedek, nem kockáztatok, nagyon odafigyelek a körülményekre. Aztán mégis.

Nemrég láttam egy hirdetést, találó:

 

- Haver, sajnálom! Azt hittem lesz időm kifordulni.
- Kitetted az orrát, nincs időm megállni.
- Ugyan haver, ez csak egy apró hiba volt.
- Tudom, ha talán lassabban jövök, de...
- Kérlek! A fiam ott ül hátul!
- ...túl gyors voltam. Sajnálom.

A tanulság, ami kicsit ironikus, hogy "mások követnek el hibákat"...az ember magában hallja, hogy "én sose".

Szóval hétfő reggel elütött minket egy autó. Engem és a két gyereket. Hála Istennek nem lett semmi baj. Jó pár angyal kilapuhatott helyettünk...tuti egy emlékezetes dolog lesz nekik (is).

Amerre járunk a suliba, már 1,5 éve a Mogyoródi és az Angol utca kereszteződésénél, ahol nincsen zebra, ráadásul reggel millió autó jön, mert mindenki megy a suliba, na ott mentünk át aznap is.

Utólag belegondolva hülye vagyok. Jobbra-balra mérve  egy 500 méteres szakaszon, az a legveszélyesebb és legkockázatosabb hely átkelés szempontjából (pedig milyen nagyra tartom a helyzetelemző képességem :) ). Azon a helyen 3 irányból jöhet 4-5 sávban autó...és mivel én szabálytalan helyen megyek át, így én vagyok az utolsó a sorban, mint gyalogos. Persze nagyon sokan ott mennek át, és a legtöbb autós tudja is ezt és ezért nagyon figyel...a legtöbb.

Kifogtunk egyet, aki nem nézett jobbra a kis ívben jobbra kanyarodásnál, hiszen elvileg nem is jöhetett volna onnan neki semmi. Csak hát mi leléptünk. "Segítette" a helyzetet, hogy az autó ablakán szinte ki sem lehetett látni, teljesen be volt párásodva, én először nem is láttam ki ül a kocsiban, annyira opálos volt az ablak minden oldalt. De igazából nem ez volt az ok, hanem, hogy rossz helyen mentünk át.

Tehát leléptünk két kezemmel fogva a két gyereket és a (hála Istennek "csak")  Renault Twingo meg jött. Szerencsére lassan. Vannak akik ott kilőnek, mert annyira sietnek, hiszen a Mogyoródin jönnek az autók ezerrel...

Szóval Zsuzsit sikerült ösztönösen hátra rántanom, így őneki épphogy csak a lába oldalát ütötte meg kicsit a kocsi oldala, viszont a Joni felkerült a motorháztetőre. Még jó hogy fogtam a kezét, így (azt is ösztönösen csak) emeltem felfele, így nem került a kocsi alá. Ő is csak a combját ütötte meg kicsit. Mire az oviba értünk már nem is érezte, ugrált mint máskor.

Érdekes, hogy visszagondolva mire emlékszik ilyenkor az ember. Teljesen beszűkül a világ, fogalmad sincs mi történik abban a pillanatban mondjuk 10 méteres körön kívül. Csak ösztönösen cselekszel, képtelen vagy ilyenkor "mérlegelni majd cselekedni". Ilyenkor előjön belőled milyen is vagy valójában. És pont ez lepett meg engem. Annak örülök, hogy az ösztöneim jók voltak (hátrarántás és felemelés), de az, hogy ijedségemben jó rácsaptam a kocsi szélvédőjére, és rákiáltottam, hogy "le kéne törölni az ablakot!", meg amikor arrébb akart állni, akkor el kezdtem ütni az oldalsó ablakot, hogy ne menjen sehova. Na ezen így utólag meglepődtem. Lehet, hogy nem volt durva mondjuk ahhoz képest, hogy más mit tett volna, vagy mit kiabált volna...de számomra ez meglepő volt.

Amikor aztán megnéztem gyorsan a gyerekeket, hogy nem lett bajuk és odajött egy fiatal nő sírva, aki vezette a kocsit, hogy "bajuk lett?" (már nem tudom mit mondott pontosan), addigra kitisztult az agyam és tudtam "józanul", tudatosan gondolkodni, beszélni és cselekedni. Bocsánatot kértem a nőtől, ő persze talán még jobban meg volt rémülve mint én (nem csodálom, hisz ha egy gyerek kerül a motorháztetődre annál nem sok rosszabb dolog van, függetlenül attól, hogy ki a hibás). Elbúcsúztunk, aztán mentünk a suliba, ő  meg a dolgára.

Azóta 50 méterrel arrébb megyünk át a 2x2 sávos úton (középen zöld sávval).

Még este is fel volt pörögve az agyam és nem hagyott nyugodni a dolog. Szóval elhatároztam, hogy teljesen kitisztult aggyal megkeresem a sofőrt és elnézést kérek, meg bocsánatot, hogy ilyen traumát okoztam neki, még az is lehet, hogy az ütéseimmel kárt okoztam a kocsijában...

Tehát másnap a gyerekekkel (fontosnak tartom, hogy velük együtt, hogy lássák a folyamat elejét és végét - ezt kéne sokaknak csinálni otthon is, amikor a gyerek látja, hogy a szülők összevesznek, de azt sose, hogy hogyan rendezik és békülnek ki...) kinyomoztuk, hogy hol a kocsi és odamentünk hozzá és beszélgettünk. Még ekkor is majdnem elsírta magát...el sem tudom képzelni mit okoztam neki a felelőtlenségemmel. Remélem fel tudja dolgozni. (Aznap reggel már megvárta, hogy az ablaka ne legyen párás és úy indult el :) ).

A fő tanulság: ÉN IS HIBÁZHATOK, és fogok is!

(Te is hibázhatsz és fogsz is!)

Zsu shoppingol

Zsu napok óta nyaggatott, hogy engedjem le a boltba, mert ő már egyedül is be tud vásárolni, „elég nagy már hozzá”. Nem szívesen bólintottam rá, de nem akartam letörni önállósodási törekvését, és végül csak eljött az alkalom. Egy pohár tejföl hiányzott az ebédhez, és ki más jelentkezne erre a feladatra, ha nem ő. Kiegyeztünk abban, hogy ő vásárol, mi Jonával csak kísérjük, nem segítünk, nem szólunk.

Fogta is a bevásárlószatyrot, és indultunk az első bevásárlására. Jól is ment minden, amíg ki nem léptünk a kapun, és édes lányom elindult…a másik irányba, az iskola felé. Ígéretemhez híven nem szóltam, magamban nevettem, a két gyerek meg kedélyesen beszélgetett, és ment a megszokott úton.
Kb. 100 méterig bírtam. Csendben megkérdeztem, hova megyünk. Zsu megtorpant, körbenézett, és kacagva mondta:Ja, el is felejtettem, a bolt nem erre van! Visszafordultunk, és eljutottunk a boltig, ahol újra kezdődött az alkudozás: most már tényleg hagyjuk egyedül bemenni, és várjuk meg a bolt előtt. Sikerült leszerelni, csak azért megyünk, hogy segítsünk, ha kell. Kezébe nyomtam egy százast, és újra megbeszéltük, hogy egy kis pohár tejfölt szeretnék. Zsu beviharzott az üzletbe, egyenesen a tejes pulthoz, leemelte az első dobozt diadalmasan és indult a pénztárhoz. Ismét magamban nevetve megkérdeztem: mit vettél? Olvasd el! –Ja, kefír (ráadásul nagy dobozos)! Vissza a pulthoz. Rövid keresés után végre megvannak a tejfölök. Kapja a szép dobozost és indulna, de jön az újabb kérdés:
-Elég rá a pénzed?
Vizsgálja a dobozt: 150 g. Akkor nem elég. Megmutatom a polcra kiírt árakat, itt keressen 100 alattit. Végre ez is megvan, mehetünk fizetni.

A pénztárnál kitett nyalókák és fruttik csábítását legyőzve (mert ugye arra elég lenne a 100-as!), sikerül fizetni, és még visszajárót is kap. Boldogan zsebrevágja:
- Ugye ez akkor az enyém!
Mindenki elégedetten vonul hazafelé, mikor Zsu magabiztosan kijelenti:
- Anya, akkor ezután te csak írd össze, hogy mit kell venni, és én járok a boltba. Látod, hogy egyedül is tudok bevásárolni!

rudolf

Ma ebédnél Zsu az asztalnál eszetlenkedett. Szi odaszólt neki, hogy:
- A suliban is így csinálsz? Biztos azt gondolják rólad, hogy te vagy a...ki sem merem mondani.
Erre a Joni:
- A rénszarvas.
Nagy röhögés...a Zsuzsi még rátesz egy lapáttal (nem érti - pedig nem szőke annyira :) :
- Hogy én húzom a Télapó szánját?
- Nem! Az idegeimet!

Még este is ezen nevettünk. :D

ceruza hegyezés

Nagyon sok mostanában a dolgom. Nem jut időm azokra a dolgokra, amikre szeretném. Csak gyűlik a sok bejegyzés a telefonomban, hogy mit írnék le, van olyan amire már nem is emlékszem, hogy mi lett volna a mondandó lényege.

De legalább van munka. Azért is hálás lehetek!

Érdekes, hogy többet olvasom a Bibliát is azóta. Kezdek újra ráérezni az ízére. Nem is annyira szörnyű dolog a BKV-zás (mégha napi kb. 2 óra is), így legalább az idő nagy részét erre fordítom.

Szeretnék írni például: a mercedesünkről, a napjaink számolásáról, pénzügyekről, a láthatatlan dimenzióról - a szellemi síkról, imádkozásról (Áron és Húr példáján), az Igazságról (ami szabaddá tesz), hogy mi az igazi kegyelem (Tit 2,1-2), gyülekezetről (és a közlekedési lámpákról), a hiénáról (aki az állatok király lehetne), a kármeli stratégiáról, a légiforgalom irányítói felvételiről, ctrl+C - ctrl+smidth-ről...pár verset...stb.

Van a talonban pár dolog :).

Jó lenne többet írni, hogy majd a gyerekeim tanulhassanak a hibáimból.