Egy kicsit többet a "sötét" oldalról. Volt aki hiányolta ezt, azt mondta hogy túl szépeket írok :) . Lehet lehangolóbb lesz ez a poszt, mint többi, de majd jön még jobb. ;)
6 hónap és 19 nap telt el, 203 nap a baleset óta. Már az elején mondta a Doktornő, hogy minimum félév, de inkább 1 év a rehab. De hát én inkább a félévet hallottam meg - az jobban hangzott. Úgy néz ki, hogy igaza van a szakembernek :) . Szóval a türelemmel még mindig nem könnyű. Most voltam a héten kontrollon, röntgen is készült. A csontok teljesen jól vannak, az izületek is jól állnak, a kézközépcsontok között vannak a lágy részek letapadva és ezek gátolják a mozgást a II-III-as és a IV-es ujjaknál. Most ezen kell még dolgozni - elsősorban klasszikus terápiás eszközökkel, mint a gyógytorna, masszázs, hegkezelés...stb., hogy ezek felszakadjanak. Ennyit az aktuális helyzetről.
Sok minden nem látszik a felszínen. Sokszor iszonyat nehéz a felszínen maradni, kapaszkodik az ember a megmaradt egy-egy szalmaszálba. Nagyon nem jön magától az, hogy nem zuhanok magamba, dőlök a kardomba. Küzdenem kell naponta azért, hogy ne ezeken - az elkeserítő, nehéz dolgokon - járjon az agyam, amikből most leírok ezt azt...de ez is a képhez tartozik. Van "sötét oldala" az egésznek. De nem ott, nem abban akarok élni! Hanem engedni akarom, hogy azt az oldalt is egyre jobban beragyoja a fény... s arra jutottam, hogy leírom ezt is, mert így teljes a kép. Bár már említettem ezekből pár dolgot - meg nem titkolom, csak most ez a rész inkább erről fog szólni. Hátha segíthet ez másnak is, hogy kijöjjön a fényre. Mert azt írja a Biblia (Jézus mondja), hogy
"Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely maga az örök élet." János ev. 8,12
Ne csak arra használjam már a világosságot, hogy más embereket vizsgálgatok vele és pontozom őket...engednem kell a saját életemet is megvilágítani.
Most egy elég nehéz időszakban vagyok. Mondtam volna azt, hogy túl vagyok rajta, de nem lenne igaz. Többször jönnek hullámvölgyek, amikor nincs túl nagy változás, fejlődés a kezemnél, amikor már nem is tudom mi hajt tovább. Többször felbosszant, amikor mondjuk kiesik a kezemből egy-egy dolog, mert nem tudom jól megfogni vagy megkapaszkodni azzal. Persze nagyon-nagyon sok mindenért hálás lehetek és vagyok is! De amikor nem hajlanak a kezeden az ujjaid, akkor elég nehéz ezekre fókuszálni. Hálás vagyok azért is, hogy van fejlődés azért hétről-hétre, mégha lassú is.
Főleg olyankor nehéz, amikor nagyon egyedül érzem magam a küzdelemben. Amikor még a hozzám legközelebb állók sem támogatnak különösen, segítenek, vagy kérdeznek rá, hogy hogy bírom ezt az egészet. Van amikor úgy érzem, hogy senkire sem számíthatok, magam vagyok. Mert a lelki oldala sokkal nehezebb ennek, mint az, hogy nem mozog a kezem rendesen. Nagyon nehéz talpon maradni és úgy megállni, hogy ráadásul még a többiek is tudjanak rád támaszkodni, hogy a családodat eltartsd úgy, hogy több mint fél éve nincs igazán normális bevételed - ez utóbbi egy férfinak kifejezetten nehéz ügy - sokszor aggódok ezen amúgy. Aztán hogy te legyél otthon és a környezetedben az, aki még így is bátorít, aki nem dől össze, aki megy elől utat törni, aki példát mutat, aki kezdeményező, aki próbál örömöt találni a dolgokban és adni másoknak, aki magabiztos és határozott...mert sokszor nem vagyok ilyen jól összerakott.
Ha nem lenne hitem Istenben valószínű már kardomba dőltem volna és depresszióba zuhantam volna. Tudom persze, hogy ez messze nincs olyan nagy súlyú dolog (mármint ez a sebesülés), mint mondjuk, amikor valaki rákos lesz, vagy elveszít egy nagyon közeli hozzátartozót (házastársat, gyereket). Örülök, hogy nekem "csak" ez jutott. Hálás is vagyok ezért, amikor meglátok egy kerekesszékest, vagy a kórházban valakit, aki sokkal nagyobb dologgal küzd.
S az sem igaz, hogy mindig kétségek nélkül hiszek (szerintem hazudik, aki ilyet állít, hogy nincs neki). Akár abban, hogy vajon mennyire fog rendbe jönni a kezem, vagy hogy mennyire tudok hinni abban, hogy jó lesz, hogy Isten jót tervezett. Kellenek az ilyenek, a kérdőjelek, mert így tud fejlődni a hitem, az istenképem tisztulni. Ott van például egy nagy hithős a Bibliában - Bemerítő János. Az élete vége fele (akkor ugyan még ő nem tudta, hogy vége lesz hamarosan) megkérdőjelezte, hogy akinek ő előkészítette az utat - Jézusnak, az egész élete erről szólt, akit ő maga merített be, akit jól ismert személyesen gyerek korától fogva, hiszen unokatestvére volt, hogy tényleg Ő e a Messiás - akiről ő is ezt hirdette. Teljesen normális az, hogy kétségek vannak az életemben. Teljesen normális az, hogy néha elveszettnek érzem magam. Nincs olyan ember, akinek nincsenek törött részei!!! Valamiért mégis azt gondoljuk, hogy ezeket el kell rejtenünk mások elől.
"Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel..." Péld 24,16
Küzdeni kell az ellen is, el kellett döntenem, hogy nem fogom engedni, hogy a keserűség uralkodjon el az életemen és az csorduljon túl és fröcsögjön rá a körülöttem levőkre. Ezért keresem folyamatosan, hogy miért lehetek hálás ebben a helyzetben is, mi az ami jó és amibe kapaszkodhatok.
Küzdelmes az is, hogy szinte minden nap van valamilyen kezelés, vizsgálat. És ez naptól függően akár 2-4 órát is elvisz abból naptól függően. Plusz az otthoni torna, kezelés...stb. ami szintén plusz napi 1-2 óra. Olyan is van, amikor már nem jut idő az itthonira. Aztán lehetne még sok mindent tenni (thermál víz, mindenféle terápia...stb.). A gyülekezeti szolgálatok ugyanúgy ott vannak. Ezekre is próbálok ugyanúgy időt, energiát, erőforrásokat szentelni. Illetve probálok szakmai dolgokkal is foglalkozni, amit csak tudok. Az élet a családban is megy tovább. Az időbeosztás nem lett egyszerűbb sajnos.
Terveztem régóta azt is, hogy elmennék képzésre, ami a vezetéstudományok terén fejlesztene, de végül arra jutottam, hogy ezt egy évvel elhalasztom. Időbeosztás és pénzügyi okot miatt elsősorban. Most nem ennek van az ideje.
Pénzügyileg sem egyszerű. Ezt az átláthatóság és tanulság miatt írom le, semmiképp nem azért mert szánalmat akarnék kelteni bárkiben is. Isten gondoskodik, s nagyon sokan vannak, akik nálam/nálunk rosszabb anyagi körülmények között kell, hogy küzdjenek. De ez is a teljes képhez tartozik. Elég sok pénz megy el a gyógytornára, kezelésekre, vitaminokra, táplálékkiegészítőre, amik gyorsíthatják a felépülést, rehabilitációt. S a katás táppénz nem nagy szám.
De például tegnap előtt, mikor bicikliztem (amúgy ez tök jót tesz a kezemnek, mert jól stimulálja azt) esett le, hogy "mennyire ki lett ez találva" - fent már látták az egész képet. S látja Isten azt is, hogy ebből mi lesz majd akár 5 éves távlatban. Úgy hiszem van értelme, oka ennek - bízhatok ebben. Szóval a kerékpár... Tavaly augusztus 10-én kaptam egy vadi új bringát ajándékba az egyik tesómtól. Csak úgy. Tisztára meg is lepődtem, mert nem egy adag fagyiba kerül egy ilyen. Aztán elkezdtem biciklizni egyre többet. Majd ugye jött az esemény és most meg tök jó, hogy van bicóm, mert még ez is segíti a rehabot. Szóval így is látszik, hogy Isten gondot visel.
"Atyátok jól tudja, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." Mt 6,8
Na de visszatérve a pénzügyekre. Ebben is azt élhetem meg alapvetően, hogy habár nehéz, mégis "kézben vagyunk tartva". Az elmúlt félévben igazából a vésztartalékból éltünk (amit kb. 5 év alatt raktunk össze). Ez nagyon fontos, hogy legyen ilyen! Aztán többször kaptunk egy-egy pénzbeli segítséget is az elmúlt időszakban. Most jön egy újabb szakasz, amikor ezek nincsenek, hogy ebben hogyan lépünk tovább, de már vannak jelek, hogy Isten hogyan fog gondoskodni.
Érdemes megnézni amúgy, hogy a Biblia mit tanít a pénzről, nekem sokat segített, hogy ne vágjon a földhöz teljesen még egy ilyen esemény se. Itt beszéltem ezekről - sajnos a 3. rész nem lett felvéve - de ha érdekel a jegyzetét elküldöm:
1. rész és a
2. rész.
Még egy esetet elmondok, ami szintén meglepően oldódott meg. Március 14-én béreltem egy kisteherautót, mert egy néninek a gyülekezetben segíteni akartunk a költözésében. No, ahogy elhoztam a szinte vadi új kocsit (kb. 10ezer km volt benne), az első leparkolásnál meghúztam az oldalát. Egyből hívtam a tulajt...stb. Aznap nagyon rosszul aludtam. Aztán lement a költözés. Múlt héten tudtam meg, hogy az egész mutatvány "3 kilóba" került nekem. Úgy hiányzott most ez, mint lufiárusnak a nyílzápor. Aztán mégis Isten kirendelte az erre valót, mert év elején segítettem kiadni 2 lakást itt Győrben, amiből végül kaphattam "sikerdíjat", úgy, hogy nem igazán volt ez tervben, hogy kapok ilyet. S ez az összeg gyakorlatilag pontosan fedezi a kocsi javítását.
"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el."
Ézs 43,2
Van még jó pár nehézség, meg küzdelem. De ahogy írtam is, sokkal inkább lelki síkon, mint a fizikain. Nehéz a bizonytalanság, hogy nem tudom kontrollálni a jövőt, kiszámítani, hogy hogy lesz megoldva egy-egy kihívás az életemben, vagy, hogy mi és hogyan gyógyulgat a kezemen, nem látom, egyáltalán, hogy hol lesz a vége, hova lehet eljutni. Vagy nehéz amikor egyedül kell mászni tovább.
Egy kedvenc dalom a végére. :)
Pár sor ebből lefordítva:
Nem vagyok áldozat, céllal élek, beborít a szeretet ereje, elfedez Megváltóm vére.
Nem vagyok árva, nem vagyok szegény, a királyság már az enyém lett, a királynál otthont találtam.
Ezután jönnek még a nagyszerűbb dolgok.
Nem csodálom, hogy tervei jók nekem.
Úgy jön, ahogy Őneki kell.
Mert Ő garancia és bölcsesség,
hogy legjobb napjaim még csak most jönnek,
hogy gyászomat dicséretté változtatja.
Ígéretei határoznak meg, szavai formálnak engem.
Az vagyok, akinek Ő mond, s Ő az, akinek mondja magát.