ez az én történetem 3.

Van egy sztori a Bibliában: az Irgalmas samaritánus története (Lukács ev. 10,25-37). Sosem gondoltam, hogy egy teljesen más "íve" is van ennek...

Egy olyat éltem át az egészségügyben dolgozókkal (kivétel nélkül!), amit sajnos máshol nem igazán. Még gyülekezetekben sem emlékszem, hogy tapasztaltam volna ezt, főleg nem általánosságban, sőt sajnos én sem így tettem eddig sokszor.

Az egészségügyben soha senki nem kárhoztatott azért, hogy hibáztam, nem mondta, hogy megérdemeltem. Nem is kérdezték, hogy mit rontottam el, s hogy ugye jól megtanultam a leckét. Nem mondták, hogy hát így jártam, úgy kell nekem (ezt a facebookon szinte az összes balesetes, szerencsétlenül járt ember sztorijánál olvasható...). Nem mondták, hogy "én megmondtam", nem szégyenítettek meg, vagy nem állítottak pellengére. Nem megítélni akartak, hanem meggyógyítani.

Látták, hogy bajban vagyok és egyszerűen nekiálltak és mindent megtettek, hogy segítsenek és a legjobbat hozzák ki a dologból. Irgalmasak voltak és könyörületesek.

Ilyen indulattal, hozzáállással kéne lennünk egymás iránt, amikor látjuk embertársunkat, hogy elszúrt valamit az életében, vagy amikor bűnt követett el. Nem belerugni kéne mégegyet, fejbelőni a sebesültet, hanem megpróbálni meggyógyítani, s megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy a bukott helyzetből egy győztes helyzet legyen. Kegyelemmel, irgalommal, szeretettel, alázattal (hogy én sem vagyok jobb) és türelemmel hozzáállni. De ez tudom, hogy nem fakad belőlem, s más emberből sem. Ez csak akkor tud működni, ha rájövök, hogy Isten nekem sokkal többet elengedett és Ő tud adni mindent, ami ahhoz kell, hogy ne lelökjem a másikat a szakadék széléről, hanem visszahúzzam.

Van egy ének, amit szeretek. Az Isten, akiben hiszek ilyen, hogy romokból életet hoz létre...

A szövege magyarul:

Romokból életet

Ha hegyek zúgnak 

Viharok dúlnak 

Itt vagy velem 

A test elmúlhat 

A Te irgalmad 

Őrzi lelkem 

Ha tűzön viszel át 

Szívem csak Téged áld 

Lelkem részévé válik tervednek 

Nézlek a keresztfán 

Ahogy minden hibám 

Eltűnik kegyelmed fényében

A romokból életet 

Fakaszt dicsőséged 

Kiemel a mélységből 

Ezért áldlak Téged 

Te vagy lelkem menedéke 

Betakarnak szárnyaid 

Uram, szeretlek Téged 

Dicsérlek örökké 

Bármi történjen 

Ígéretedben 

Bízzon lelkem 

Ha elgyengülnék 

Benned új reményt 

Talál szívem

További részekhez klikk ide.

ez az én történetem 2.

Egy kicsit csapongok a gondolatokkal, de még elég közel van a dolog még ahhoz, hogy ez így legyen, majd talán pár év múlva egyszerűbb lesz messziről ránézni és rendszerezve leírni, hogy mi is történt...most csak így megy.

Aznap fát vágni mentünk páran segíteni. Reggel 8 óta toltuk. A baleset délben volt. A kettő között csak kicsit álltam meg pihenni...

Sokszor elemeztem magamban a dolgokat. Az egyik hibám pont az volt, hogy egy monoton munkafolyamatot csináltam már 4 óra hosszat, amit próbáltam a leggyorsabban végezni, s az agyam figyelme ellankadt. Tudtam mindent, hogy figyelni kell, hova nem nyúlok, már dolgoztam a géppel régebben is...stb. Mégis megtörtént, amiről az ember sose gondolja, hogy vele megtörténhet (sok ilyen van az életben, amiről ezt gondoljuk...).

Egyik nagy tanulság, hogy nem kell hősködni, makacsnak lenni, mártírkodni. Oda kell engedni másokat a dologhoz, hogy ők is segíthessenek, hogy ővéké is legyen a "győzelem"... A baleset előtt 10-15 perccel jött oda Robi, hogy "átvegyem?". Nemet mondtam. Valami olyasmi volt bennem, hogy majd én megcsinálom, reggel óta tolom, én leszek az, aki ezt végig csinálja, ráadásul nincs sok vissza, pont a cél előtt szálljak ki? Engednem kellett volna.

Egy másik élményem, hogy nem egyszerű benn a kórházban "élni", nagyon sok nyomorúsággal találkozik itt az ember...s rájön (vagy rájöhetne), hogy neki milyen jó dolga van, s az ő "nagy" gondja milyen kicsi másokéhoz képest. Mert mindig találkozhatsz olyanokkal, akiknek még nagyobb, még több nehézség jutott mint neked, s ezért a tiedért hálás lehetsz.

Hálás vagyok még azért is, hogy elviselhetetlen fájdalmam nem volt, s nincs. A balesetkor nehéz volt, de 10 perc után injekciót kaptam a mentőktől és utána tolták a kórházban is belém a cuccot. De kegyelem az is, hogy 2 hét után le tudtam állni a fájdalomcsillapítóval.

Persze nem egyszerű és nem happy minden. Van, amikor elkeseredem. Volt olyan is, amikor azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha ez nem történt volna meg...de ezen viszonylag hamar túl kellett lépni. Aztán azon, még az elején, amikor fájt a kezem, hogy "könnyebb" lett volna, ha nem varrják vissza...ez meg hülyeség, menekülés csak a fájdalom elől, ami nélkül nincs nyereség.

Még sok mindent nem tudok hogyan lesz ezután, munka, rehabilitáció...stb. de reménykedem Istenben, hogy átsegít azon, ami jön és ami előttünk áll. Sok, nagyon sok türelemre lesz szükségem, megtanulni a türelmet. Illetve kitartásra még inkább.

De nem akarom feladni!

Ha eszetekbe jutok, kérlek imádkozzatok, drukkoljatok ezért, sőt akár kérjétek rajtam számon, hogy tényleg megteszem e ami rajtam múlik, s küzdök, mindent beleadva!

"Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra."

Náhum 1:7

Kapaszkodjunk Istenbe! Még ha csak 4 ujjunk marad is! :)))

További részekhez klikk ide.

ez az én történetem 1.

Na, hát nagy nehezen rávettem magam, hogy elkezdjem leírni a dolgot, ami történt velem bő 6,5 hete.

Három célom van ezzel:

1. Ne kelljen mindenkinek külön elmondani a sztorit. Valamint egy idő után az emlékek megfakulnak és több mindenre akár másképp emlékszünk - jobb leírni. :) Amúgy van egy kis terápiás oldala is a dolognak, hogy kiírom magamból a dolgokat...

2. Hátha valakinek lesz ebben a történetben - rajtam kívül - tanulság (mert az okos ember más kárán tanul), sőt még akár inspiráció is.

3. Elmondhassam a reménységem, ami miatt még talpon vagyok és amibe kapaszkodom napról-napra, ami/aki miatt még a fejem a víz felett van és bízom, kiváncsian várom, hogy mit hoz ki ebből. Reménykedem, hogy egy csoda részese lehetek...

Rájöttem, hogy Isten nagyon sok mindentől megvédett már eddig is és most is megvédett a még nagyobb bajtól. S rá kellett jönnöm - vagy inkább átélni azt, hogy Isten nem egy kisangyal, akinek az a "dolga", hogy minden bajtól megvédjen. Sokszor megteszi - nagyon sokszor, de van olyan is, hogy enged bajokat az életemben, viszont olyankor, azokban ott is van velem...s átsegít - ezt tapasztalom a napokban.

"Békés tenger nem nevel ügyes hajósokat."

afrikai közmondás

Akkor egy kicsit "in medias res": november 12., kb. 12 óra.

Valami miatt elfordultam jobbra, valami történt ott, de nem emlékszem mi volt az. Mindegy is. Arra néztem vissza, hogy fáj a kezem (míg vártunk a mentőkre olyan volt mintha égne a kezem - ehhez tudtam hasonlítani). Ez volt az első pillanat, a második az, hogy "le kell vennem a lábam a gombról", de akkor már késő volt. Tisztán emlékszem a pillanatra, hogy át kellett hozzá helyeznem a testsúlyom a másik lábamra és akkor ment fel csak a rönkhasító gép ékje. 1-2 másodperc volt kb. az egész történés...

A gép keresztül vágta a kezemet a tenyérnél a kisujjtól a mutató és nagy közötti szakaszig...Egy kis lágy rész maradt meg a mutató ujj mellett, ami tartotta a többi részt. Amikor nekem megmutatták a fotót, akkor esett le először, hogy milyen csoda részese vagyok, hogy bármi is megmaradt belőle.

Emlékszem, hogy megkértem csináljon valaki egy fotót, amíg ott feküdtem és vártuk a mentőket. Azt gondoltam, hogy lássuk Isten mit hoz ki ebből, legyen bizonyíték, hogy honnan indult a történet. Persze az is ott volt bennem, hogy "Istenem, miért???".

Kb. 5,5 órás műtét volt. A kisujjam kivételével visszavarták a kezem. Az első pár nap kritikus volt, hogy a vérkeringés beinduljon - de hála Istennek beindult! Az ujjak nem igazán mozogtak akkor még - most is korlátozottan csak, illetve érzés sincs a 3-4.-ben. Min. 6-8 hét a törés gyógyulás, megvasalták az ujjaim - ezt még valamikor kiszedik majd.

"Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.

Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt,

az őszi eső is elárasztja áldásával."

Zsoltárok 84:6‭-‬7

Akit érdekel a kép, annak egy-két röntgen:

https://drive.google.com/drive/folders/10DfJqyMl1qfqr3GEVkuUqIQqe1Dup7tx?usp=sharing

Akit a fotó is érdekel a sérülésről (durva, csak akkor nézd meg, ha bírod):

https://drive.google.com/drive/folders/18X4GYqCYvmxD7RXcj5an205lU6LD0z2S?usp=sharing

"Szomorkodhatunk, hogy a rózsabokornak vannak tüskéi

vagy örülhetünk annak, hogy a tüskebokornak vannak rózsái."

Nagyon sok mindenért hálás lehetek ebben a helyzetben. Próbálom ezeket szem előtt tartani.

Hálás vagyok...

- azokért, akik ott voltak: Csabi - aki higgadtan tudott reagálni és tenni amit kell, hisz régóta kiváló tűzoltó, az ő lélekjelenléte nagyon sokat számított; Szilárd - aki tartotta a kezem míg a mentők kiértek (szegénynek totálba kellett néznie azt addig); Attila - aki imádkozott már akkor értem és fogta a jobb kezem; Robi - akinek ha szót fogadok amikor át akarta venni tőlem a gépet, akkor nem így alakul a helyzet; Boti és Efi - akik egész délelőtt fáradhatatlanul dolgoztak; Irénke néni - aki szintén imádkozott és aggódott értem

- csodás feleségemért, aki tartotta a frontot otthon és még engem is ellátott! Szuper vagy!!! Gyerekeimért, akik aggódtak és imádkoztak értem és segítettek otthon!

- gyülekezetért, ahova tartozhatom, a nagyobb családomért és a barátokért is, akik gondoltatok rám, izgultak értem!

- a bal kezem sérült (jobb kezes vagyok)

- az egyik legkiválóbb kézsebész műtött (dr. Engl Mária), aki nem adta fel, hanem a kilátástalan helyzetből is a legjobbat hozta ki a csapatával

- az egyik legjobb gyógytornász kezdett velem foglalkozni (Szabados Evelyn), s az ápolók túlnyomó többsége is kedves volt :)

- a mentősök hamar kiértek, megdöbbentő volt számomra a higgadtságuk a szituációban

- nem volt tumultus a kórházban, s 16 órakor után már műtöttek is

- megismertem Pétert, akit mellém raktak a kórházi szobában

...és még sorolhatnám.

Le a kalappal az egészségügyi dolgozók előtt, akik napról-napra itt dolgoznak és bírják idegekkel, ilyen kicsi megbecsüléssel (anyagi és erkölcsi), amit az állam ad nekik (és sokszor mi emberek is)! Teljesen átformálta ez a pár nap a nézőpontomat.

Jó dolog Isten kezébe esni!

Hihetetlenül összeklappoltak a dolgok, már a baleset előtt is. S ahogy telik az idő egyre jobban összeáll a kép.

„De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem:

meg is fog hallgatni Istenem!...ha elestem is, fölkelek,

ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.”

Mikeás 7,7-8

További részekhez klikk ide.