emlékezés november 5.

1 éve, még a budapesti gyülis házicsoportban az egyik utolsó alkalmon egy érdekeset csináltunk. Mindenki a mobiljába beírt egy üzenetet saját maga számára pont 1 év múlva levő időpontra.

Én az alábbit írtam:

"Istenem, kérlek találjuk meg a helyünket a gyülekezetben, Győrben! Téged akarlak szolgálni a gyüliben és a munkámban is. A Te tervedet akarom megérteni és megtenni. Köszönöm!

Az első része úgy gondolom teljesült. Megtaláltuk a helyünket a gyülekezetben. Elkezdtünk beépülni. Kapcsolatokat építeni.

A középső is alakul. Igyekszem Őt szolgálni a gyüliben a HCS-ban, a férfiakat kicsit jobban összefogva (foci, Tátra túra). Illetve januártól el szeretnénk indítani egy új HCS-t Csanakon (erről már beszéltünk pár emberrel).

A munkában is talán több kevesebb sikerrel megy a dolog. Bár ezt is nehéz "mérni". Igyekszem precízen, jó munkát végezni és az emberekkel szelíden, kedvesen kommunikálni, jó viszonyt kialakítani velük.

Az utolsó rész az igazán nehéz, nem tudom, hogy valaha fog e sikerülni, hogy teljesen megértsem Isten tervét és ne legyen semmi kétség és kérdés bennem...amit megértek azt igyekszem tenni.

Kíváncsi lennék a többiekére, hogy mit írtak és mit gondolnak most.

Ha most kéne írnom magamnak, akkor azt írnám, hogy "Imádkozz többet és olvasd a Bibliát rendszeresebben!".

igyál

Napi vicc:

Fiam, inkább igyál, mint tanulj, az legalább meglátszik rajtad!

negyedik

"Én, az Úr, vagyok a te Istened, 

arra tanítalak, ami a javadra válik, 

azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell."

Ézsaiás könyve 48,17

Ez az igevers jött elém újra pár hete, amikor az istentisztelet végén felolvasta a lelkész. Aznap egyáltalán nem volt kedvem gyülibe menni, nem is figyeltem oda. Végigültem az egészet. De ez az utolsó mondat megütötte a fülemet, a szívemet. Mert már egyszer nagy üzenet volt ez a számomra.

Aztán másnap jött a meglepetés. Bár utólag végig gondolva nem is annyira volt az. Várjuk a negyedik gyerkőc érkezését a családunkba. :)

Őszintén: nem így terveztem/terveztük. Meg volt a tervem, a jó tervem, hogy hogyan fog az életünk alakulni. Most költözünk át az új lakásba augusztus végével, ami nem bőven, de azért megfelel ötünknek. Most lesz a harmadik olyan idős, hogy már másra is nyugodtan ott lehet hagyni, így végre sok év után magunkra is kicsit több időt fordíthattunk volna. Meg volt, hogy milyen autóra cseréljük a már korosodó Sunny-t. Meg volt, hogy Szi megy vissza dolgozni és így végre egyenesbe jövünk anyagilag, nem kell annyira odafigyelni a kiadásokra, tudunk többet félretenni, költeni olyan dolgokra, amiket nem engedhetünk meg magunknak most. Megvolt hogy hova megyünk nyaralni (Izland) a következő évben, meg volt a terv a tanulásra, képzésekre...és a többi és a többi. Az új csöppség érkezése ezt fenekestül felfordítja. Mindent.

Úgy éreztem, mint akinek a lába alól kirántották a talajt. Tanácstalan voltam. Nem tudtam mit csináljak. Sok minden átfutott az agyamon: attól kezdve, hogy milyen fejlett ma már az orvostudomány, s megoldható a "mintha mi sem történt volna" - persze ez nem alternatíva, mert a magzat már élet, de átfutott az agyamon. Aztán, hogy miből fogunk megélni, hogy fogunk elférni a lakásban...az az igazság, hogy a felmerült sok-sok kérdésre szinte egyikre sem tudom most a választ.

Milyen jó mi? Lehet azt mondani, hogy milyen felelőtlen, milyen béna, milyen lúzer...

Úgy gondolom, hogy lehet valaki véletlenül szülő, de egyetlen gyerek sem foganhat meg véletlenül. Isten tervében benne van az ő élete is. Ő nem az enyém, vagy a mienk. Persze azt mondom, hogy az én gyerekem, de elsősorban ő is Isten teremtménye, nem az enyém. Isten ajándéka, hogy részt vehetünk a teremtési folyamatában. Ő számára is van Istennek különálló, egyedi terve és szándéka.

Én jól kitaláltam a jövőnket. Kitaláltam, hogy hogyan valósulhat meg az, hogy "én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek" (Jn 10,10). Csak az én elképzelésem a "bővölködésről" és Isten elképzelése nem fedte egymást. Én elsősorban anyagi, fizikai síkon gondoltam el, hogy Isten megáld és minden jó lesz.

Arra jöttem rá az elmúlt hetekben, hogy egyszerűen bekorlátoztam Istent eddig. Azt mondtam neki, hogy az én terveim keretei között mozoghatsz, ott áldj meg, azokban segíts sikeres lenni. El sem tudtam képzelni, hogy Isten ezen túl, ezen felül gondolkodik. S ez a fajta gondolkodás működik a személyes életünk, a családi és a gyülekezeti szinten is. De akár még tovább mehetek, a városunk, országunk, Európa és a világ szintjén is. Istennek túl kicsik a mi általunk felállított kereteink.

Mint a logikai feladványban, amit csak úgy lehet megoldani, ha kimozdulunk a keretek közül.

Amikor éneklem, hogy "tiéd minden álmom", meg "mindenem tiéd"...annak semmi köze nem volt a valósághoz. Mondhatom, imádkozhatom, sőt szajkózhatom másoknak, hogy "legyen meg Isten akarata", de nagyon sokszor ez messze van a valóságtól. "Legyen meg a Te akaratod" - lehet ezt dörmögve és morogva mondani. De lehet úgy is, hogy "igen, legyen ez meg, mert az nekem a legjobb". Isten mindenre ráteheti a kezét az életemben, mert az az Övé. Ő az isten. Ebben akarok megnyugodni, hogy legyen meg az Ő akarta az életemben, mivel abban hiszek, hogy az a leges legjobb nekem. Akkor is, ha ez most nem látszik, ezért kell hozzá hit.

Sok a kérdőjel, de megyünk előre, bízunk Istenben és örülünk már most az új családtagnak. :)

(Azért írtam le, mert hátha olyan élethelyzetben vagy, amikor ez segíthet.)

porszívó ügynök

Ezt olvastam ma egy blogon:

"A helyzet az, hogy maga a kereszténység pillanatnyilag senkit sem hoz lázba Magyarországon - tekintet nélkül arra melyik felekezetről van szó -, s talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy egész Európában ez a helyzet. Nem a fiatalok hiánya, a születési ráta vagy a rossz képzés az igazi okok - ezek csak fácskák, amelyektől nem látjuk a mögöttük égő erdőt. És nem is a homokosok, a transzneműek, a liberálisok, az ateisták, a szekulárisok vagy a muzulmánok a legyek az egyház levesében. Aki elsősorban ezeken a pontokon akad fent, és itt fedezi fel a problémák igazi forrását, szerintem egyszerűen elmegy a lényeg mellett. A lényeg ugyanis az, hogy a kereszténységnek nincs ereje és hitele az európai ember szemében."

Nagyon rátapintott a lényegre. Egyre inkább érzem azt magamban, hogy azért nem hatok másra, mert nincs mi hasson...egy langyos élet nem fog "megégetni" és változásra ösztönözni senkit sem. Égő. A tipikus porszívóárus esete, aki olyan porszívó akar eladni, amiről nincs 110%-ban meggyőződve, hogy a legjobb. Ez pár embernek megy így is, mert olyan a karaktere, képességei, de az emberek többségének nem.

Tényleg hiszem, amiben hiszek?

keressétek

"Hívjatok engem, jöjjetek és imádkozzatok hozzám, akkor meghallgatlak titeket! Keressetek engem, és megtaláltok, ha teljes szívetekkel fordultok hozzám! Engedem, hogy megtaláljatok – mondja az Úr..."

Jeremiás 29-12-14a

más fordítások szerint:

"Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek és imádtok engem, és meghallgatlak titeket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. És megtaláltok engem, azt mondja az Úr..."

"Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem - így szól az ÚR..."

Többször felmerült bennem a héten, hogy van e értelme az egésznek (ima és böjt). Keresek-keresek, de nem találok...vagy nem azt találom, amit keresek s ezért csalódok?

Van egy igehely, amit nagyon szeretünk (szerintem mindenki):

"Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." Mt 6,33

Hú! Nagyon jól hangzik! Főleg a második fele, hogy minden megadatik...csak az a baj, hogy elmegyünk a főmondat mellett és arra nem fordítunk elég figyelmet. Csak azt szeretném, az érdekel, hogy "minden egyéb megadasson", s én max. "keresgélek".

Az ószövetségben Haggeus ír arról, amikor a nép nem az Úr templomát építette az mivel járt. Leírja, hogy milyen volt az, amikor csak a sajáttal törődtek az emberek. Az újszövetségben Jézus arról beszél, hogy mi vagyunk a Szent Lélek temploma. Építenem kell Isten országát azzal, hogy például törődök magammal: a szellememmel, a lelkemmel, s a testemmel is.

Mit jelent igazán keresni Istent és az ő országát?

Például olvasom a Bibliát rendszeresen (szellemem építése), imádkozok másokkal együtt (szellemem és lelkem építése), s nem hagyom, hogy a testem elpunnyadjon...pl. nekem aki szinte egész nap a számítógép előtt dolgozok ezt azt jelenti, hogy tornázok, mozgok, törődök azzal, hogy ne kapjak szívinfarktust 40 évesen, hogy Isten tudjon minél hosszabb ideig használni, hogy felnevelhessem a gyerekeimet, hogy feleségem ne egyedül élje le az életét és szakadjon a nyakába a család fenntartásának nem csak a rá eső fele...ez is egy szolgálat, hogy ott vagy a másiknak.

Persze olyan vagyok, mint az egyszeri testépítő, aki 2 hét után azt várná, hogy duzzadnak az izmai, mikor tükörbe néz...nem csak a testi, de szellemi izmai is!

Hát nem így működik! Ez nem instant leves, meg instant kávé...ennek le kell főnie, heteken, hónapokon...akár éveken keresztül.

Azt hiszem itt dől el, hogy tényleg keresem e Isten és az ő országát vagy csak keresgélem néha.