Szemüvegtok egy kamaszfiúnak

Sokat gondolkoztam miben is viszi magával a fiam a szemüvegét a nagy utazására , Londonba.
16 éves kamaszfiú a drágám és mostanában néha inkább indiánnévként a Kaktusz nevet viseli. Bár már újra kezdjük látni mostanában az ő igazi, szelidebb arcát is, alakul a gyermek velünk együtt.
Itthon csak az éjjeli szekrényén tartja, csak akkor van rá szüksége amikor a lencsét kiveszi a szeméből. Híú macskafiú mostanában, és amit ajánlottunk kemény tokot azt pl. mamásnak titulálta. Szóval én mondjuk nem értem miért is nem mindegy miben van a szemüveg estig, de most hogy megvarrtam a tokot és tetszik is neki, DEHOGY MINDEGY!
Az anyagot még Fehérváron vettem a LUXUSOS lányoktól. Igaz akkor Júliámra gondoltam, de szerencsére maradt még neki is. Gáborom imádja a narancssárgát , a feketét is így minden adott volt.
Nagy öröm volt az is , hogy nálunk Veszprémben nem igazán lehet kelléket kapni, azonban ehhez még narancssárga tépőzárat is kaptam.
Szóval minden összejött, és hurrá tetszik neki!

Az én városom (Tatabánya tábor 1.)

Készen lettem én is az én városommal.



A táborba amikor készültünk már nagyon vártam ezt a technikát. Karen Eckmeier Happy Villages könyve alapján tanított bennünket Andi. Edit és a csoportjuk munkáit már a közösvarráson a kiállításon is csodálattal néztem. Mindketten mielőtt nekiálltunk volna a képnek sok jó tanáccsal láttak el bennünket,nehogy mi is belecsússzunk ugyanazokba a hibákba.
Előkészületek azért voltak rendesen , mert neki álltam festeni, hiszen sok féle anyag kellett hozzá. Család fejét ingatva járt kelt, hogy már a fürdőben is állandóan én vagyok a rongyaimmal. A végén már hozzá edződve figyelték a folyó vizet a kádban, teregettek és néha össze is szedték a megszáradt molinóimat. Megérte, sok dícséretet zsebeltem be tőlük, imádom őket morognak, de a végén mindig velem örülnek. Hát ezekből az anyagokból és persze mintásakat is vittem kezdtem bele az én városomba.


Bevallom a tatabányai táborban azon a délutánon amikor tanították voltak pillanataim amikor azt gondoltam, na ezt nem nekem találták ki . Évivel ezt mi AV funkciónak hívjuk, azaz éppen alkotói válságban szenvedtem.De ahogy öltöztettük fel a sablon segítségével kivágott házfalakat, egyre élvezetesebb lett. Az izgalom akkor fokozódott amikor a tűzésének áltam neki. Minden a helyén marad, nem mozdul el a tűzéskor?-aggodalmaskodtam , és valóban nem volt probléma.
Az égboltnál monofilszállal tűztem, a házaknál színátmenetes cérnával.
A táborban is nagyon tetszett, hogy mennyire más és más hangulatú lett egy-egy kép csak a színek miatt, vagy a tetőkkel lehetett nagyon jól alakítani a látványt. Ez az a technika aminél még véletlenül sem lehet ugyanazt mégegyszer megcsinálni.
Biztosan készítek még ilyen képet. (folyt.köv.)