Úgyis mondhatnám, hogy Sándor, József, Benedek nem hozta a tavaszt, a meleget, hanem névnapja hajnalán magával vitte kedves barátunkat, ismerősünket. Igaz, évekkel ezelőtt jártam náluk utoljára, de mégis ha úgy emlékszem rá, mint barátra, akkor ő nekem az is. Sajnos beteg volt. Sajnos nem vigyázott magára eléggé, a jótanácsok leperegtek róla. Pedig jó ember volt, jóindulatú, és szeretett élni azt hiszem. A világot a maga realitásában látta, mégis el tudott vonatkoztatni, egy fokig, egy bizonyos szintig. Szülőtárs is volt, és amikor valamelyik lányomat szültem, -talán Rebit- akkor ők vigyáztak Áron fiamra. Sajnálom, hogy nem láthatja, amint révbe érnek majd a gyerekei, nem taníthatja az unokáit versekre, dalokra... Szerette az ilyesmit, sokszor vállalt el Mikulás szerepet rendezvényeken, és erős, mély hangjával igazi élmény volt a kicsiknek. Még a nagyoknak is, azt hiszem. Volt, hogy rendhagyó irodalomórát tartott gitárral a kezében. Könyvelt, építkezéseken dolgozott...
Érdekes, hogy az egyházi szertartásokat nem értette, nagyon radikális , egyedi véleménye volt az efféle dolgokról. Nem is lesz egyházi temetése. A búcsúztatása olyan lesz/lett, mint az élete: házában sűrűn megfordulnak az ismerősök, barátok.
Nyugodjál békében, Józsi!
Ideillő téma egy tegnap kapott e-mail:
Nem tudtam választani, hogy melyik részt hagyjam ki, úgyhogy bemásoltam mindet- ez mind egyformán fontos szerintem.
Gabriel García Márquez (Száz év magány Nobel díjas írója) egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól (nyirokrákja van). Úgy tűnik, egyre súlyosabb. Búcsúlevelet küldött barátainak, ez az Internet segítségével is terjed. Ajánlom, hogy olvassátok el az utóbbi idők legzseniálisabb latin-amerikai elméjének igazán megható írását:
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket.
Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
