(kulisszatitok) KÖLTÖZÉS ( egy másik országba)

Szóval a blog marad, itt a helyén, innen kirobbantani már nem lehet. 2010 januárjával vágtam bele, előtte is volt vagy két évig egy blogom, de az már a feledésbe és az internet kukájába került.Bár visszagondolva egy gyöngyszem lehetne (ha még lenne), mert már csak egy oltár hiányzott Jamie Oliver imádatomhoz. 16 voltam, megbocsátható, de még most is szeretem, ez pedig érthető:)

2010 volt az-az év, (és előtte pár hónap apró lépésekkel) mikor megfordult körülöttem a világ és konyhán találtam magam.És azóta sem bánom. Jó döntés volt. Kiismertem amennyire lehet ez idő alatt. Természetesen van benne szép és van benne rossz is, de egymás nélkül nem is tudna létezni a kettő. És ez így jó, most már tudom. Most pedig új élethelyzet állt elő ismét. A legnagyobb falat.

Amikor munkát váltottam, sokkal egyszerűbbnek tűnt, ha új blogot indítanék, mert új fejezetek  nyíltak új lehetőségekkel. És úgy éreztem úti az egyik a másikat.Pedig ez az én történetem. Hogy kerültem az iskola padból, és projektek végrehajtása helyett a csicsóka pucolás kispadjára, mikor Viktor mellett tanultam. Aztán hogy éltem meg életem első "éles helyzetű" vendéglátó munkahelyét a Kistücsökben, mikor rátaláltam a szakmán belül a cukrászatra. Abban az időben az élmények mellett az  itthoni főzésekről  is szólt a blog. Visszatekintve mosolygok, hogy milyen katarzisként éltem meg anno például a kínai ötfűszeres tüdő pörköltemet. Vagy épp egy desszertnél visszaolvasva fogom a fejem....nagyon fogom.:).

Aztán hallgatás jött, ritka bejelentkezésekkel. Megint egy új kapu nyílt meg előttem mikor a Pataki cukrászdába kerültem, annyi mindennek meg kellett felelnem (és leginkább ezt én állítottam fel magamnak), hogy örvénybe kerültem és megállás nélkül ez töltötte ki az életemet, másra már alig jutott idő. Rendezvények (nespresso, sziget, budai gourmet, dining guide stb.), ahol mindig megpróbáltam megugrani a határaimat, mert a legjobbat akartam, és annál is jobbat. Ha visszapörgethetném az időt, akkor nyújtottam volna az itt maradást. (és ez igaz a Tücsökre is, csak a vidéki élet mindenkitől elszakított, ott a szerelem és a barátok győztek:) de imádtam minden egyes percét és Balázs támogatását napról napra). De új lehetőség jött megint, hogy bekerülhetek a budapesti forgásba. Nem tudtam olyan indokot kitalálni, hogy miért ne próbáljam meg. Meg kellett próbálnom, fel akartam mérni hogy állok, és hány embert érdekel az amit csinálok. Ezt a részét sosem bántam meg, de azt igen, hogy miután odakerültem, pár hétre rá megtudtam a hely eladó, és ezt nem mondták előtte. Pánikba estem, hogy vajon mindig minden lehetőséget el kell e fogadni amit az élet hoz, és rájöttem igenis meg kell tanulni nemet mondani. De, tapasztalni is kell, és ez volt az én tapasztalati utam. Közben jött a tv felkérés. Ahol megpróbáltam megmutatni, hogy lehet otthon sütni másképp is, és nem arról szól egy recept, hogy "végy egy kész tortaalapot". Rengeteg technikai fortélyt tanultam könyvekből, és mindig azon járt az agyam, hogy ezt nem csak profik tudnák, hanem azok is akik lelkesednek és amatőr szinten is kivitelezhetőek. Megugrottuk, Lázár pedig ott állt mellettem, hiszen azt hiszik a tv szereplés könnyű dolog. Még szerencse, hogy van nekem két baki sorozatom is a gépemen, ami biztosít afelől, hogy ez bizony nincs így:) Szuper egy lehetőség volt mindenesetre, ahogy az elmúlt három év is a tapasztalatok mappába került. (Jó értelemben).

Ha belegondolok, és most már tudom a szerencsések közé tartozom. Ahogy belevágtam a lehetőséget jöttek, és mindig támogattak. És amit kitaláltam arra megkaptam az esélyt, hogy a vendég elé kerüljön. A Tücsökben mindig Balázs ellenőrizte, hogy kell e finomítani e az általam kitalált tányérokon. A Patakiban már saját "kollekcióim" voltak a kezdetektől, és vittem be az irodába a prototípusokat. És volt mikor saját korlátom miatt nem sikerül valamit összehoznom és olyankor persze összedőlt bennem egy fél világ. A rendezvényeknél is mindig az szabad kezet kaptam...és ezért mindig hálás leszek. Viszont a Lila Körtében éreztem először azt, hogy biztos lábakon állok végre. Ott már nem volt "támogatás", ott már behívtam a számomra fontos embereket, hogy teszteljék le, és szó szerint osztályozzák le a végeredményt. Ott éreztem először igazán a mély vízben vagyok, bizonyítanom kellett, mert vendég nélkül nincs üzlet. Mikor odakerültem napi 20-30 desszert ment el egy nap, és én elkezdtem írni pontosan mennyi megy, miből naponta. Már a második héten 300 körül jártam csak a francia desszertekből, és a végén volt, hogy megugrottam az 500-at. Bár csak három hónapot töltöttem ott, de jó emlék marad. A forgatások is befejeződtek októberre, és kérdezték a hozzám közel állók, miért nem megyek vissza dolgozni. És lassan szivárogtatni kellett a még bizonytalant: költözünk.

Úgy már nem lett volna korrekt, ha úgy vállalok be munkát aminél tudom, hogy max. fél évre szólhat. Annak nem lett volna értelme, épp, hogy belekezdek valamibe és félbe marad, ezt a Körte után tudtam, így nem fog menni. Így az egyetemi tanulmányaim mellett (abszolváltam, ezt is megértük) ismét lett idő a blogomra. Lassan körvonalazódik remélem Nektek is milyenné szeretne válni, és köszönöm, hogy olvassátok, véleményezitek, mert ez már tényleg Nektek szól. Miután a Csillagánizs Főzősuliban volt egy francia desszert tanfolyamon az ősz alatt, és a tvs forgatások, arra tereltek, hogy a blognak is ilyen irányba kell "fejlődnie". Mert leírni a receptet könnyű, fotózni már kevésbé (nekem:)), de, hogy miért, és hogyan? Ebben próbálok segíteni, és ezután is fogok, ahogy tudok.

A költözés több,mint egy éve érlelődött. És december óta körvonalazódott, hogy mikor indulunk Izraelbe.
És most már azt is tudjuk, hogy jövő hét szerdán. Az elmúlt hetek, ügyintézéssel, pakolással, és feszültségemben rengeteg sütéssel teltek. Tegnap voltam barátnőimnél és ott egy hét után (nem bírtam ki) készítettem egy csokoládékrémet (készítettek nekem tortát, és hoztak a kedvenc Ikeás tortámból is, teljes érzelmi összeomlás, ami egyenlőre belül zajlik, de nem szeretném ha utat törne magának). Elvonási tüneteket tapasztalok, és az is biztos, hogy egy pár hétig még nem fogok tudni sütni. Viszont annyira kisütöttem magam, hogy receptben nem lesz hiány, már csak gyorsan kell intéznünk az internetet hozzá. Grafikus uramnak köszönhetően, egyikünk nagyobb függő, mint a másik. Így biztos, hogy előbb lesz internetünk, mint matracunk:) Renit is megkértem, hogy anno mikor lefotózta a desszert kollekciómat, küldje el újra, hogy azokat is megosszam és leírjam a recepteket.
És hogy miért pont Izrael? Legyen ez egy következő bejegyzés szerdáig. Ennyi elsőre bőven sok belőlem. A lényegre törő megfogalmazás sosem volt az erősségem, de igyekszem:)

Ráérős vasárnap: shakshuka

Elszállt ez az október vele együtt az izraeli nyaralás is. Annyi élményt zsebeltünk be, mintha egy hónapot töltöttünk volna ott. Láttunk sokat, ettünk sokat, volt sivatagi túra, holt tengeri pakolás (egyértelmű volt az a turista aki tetőtől talpig bekeni magát), kedvencem lett a knafeh (arab édesség, sajttal töltött), imádtam a bolhapiacot Old Jaffoban, ami ott kacat az nekünk mind kincs volt. Az emberek kedvesek, a tenger csodaszép, hiányzik az az életérzés, de nagyon. Itt ebben a taknyos időben kimoccanni sincs kedv.

Volt egy kis "munka" is. Miki Shemo volt nálunk még tavasszal a cukrászdában, nem tudtam kicsoda, de hamar egymásra találtunk, azóta is tart a kapcsolat, pár nap nyaralás után, pedig pont jól jött, hogy kicsit dolgozhatok is. Láttam olyat amiről álmodni sem mertem, külön műhelyek minden részlegnek, betartott műhelyhőmésrsékletek, olyan eszközök, olyan temperálók, és olyan alapanyagok, mert se margarin, se aromák, csak az igazi, a kóser:) Miután kint minden a kóser szabályoknak megfelelő, rossz alapanyagnak (margarin pl. ami nem kóser) helye nincs. Kérem szépen én aznap a paradicsomba voltam! Se konzerves gyümölcsök, csak házi lekvárok, legjobb lisztek (nem csak a 45 és 55), legjobb magvak...végeláthatatlan az a csodálat amit én ott tapasztaltam. Miki, mint kiderült az ottani Brad Pitt, azt nem tudom, hogy sármosnak tartják e, de a családok barátjaként az biztos. Csak ide jár mindenki, konkurencia nincs, van helyette legalább 60fél apró teasüti, ugyanennyi sós, legalább 40 féle kalács, egy kis francia cukrászat, egy kis magyar, egy kis arab, egy kis zsidó konyha házi süteményei, és a reggelihez elengedhetetlen sós és édes péksütemények. Ha pedig az asztalra kerül a sütemény, és véletlenül a tévé is be van kapcsolva, nem meglepő, hogy ő köszön vissza és éppen gasztroműsort vezet.

Az egyik kedvenc ételünk egyértelműen az "izraeli lecsó" lett. Voltunk Old Jaffoban, Dr. Shakshukánál is (a Magyar Konyha újságban megjelent róla cikk is), és igaz ebédre váró adag várt minket, de mi már fél11kor kénytelenek voltunk kolbászos és gombás verziót reggelizni. Nem elég, hogy 3 tojásos volt a kezdő fogás, jöttek az ajándék jutalom falatok, a házi kenyér, a sok saláta, a házi limonádé, és ezek után ugorj neki Tel Avivnak....képtelenség, de megtettük.

De nem ez volt az egyedüli alkalom, hogy ilyet ettünk, egyik este ezt kértük uram unokatestvérétől is vacsorára, akkor és ott eltanultam, a rém egyszerű, de igen hatásos bármikor fogyasztható "lecsót".

Alapvetően ott kezdődik a különbség, hogy nem levesesre hanem nagyon sűrű állagú zöldség alapot kell készíteni hozzá. És akkor a recept:

2 vöröshagyma

2g fokhagyma

2 kalifornia paprika

200g gomba

1 paradicsom konzerv

1 sűrített paradicsom

fűszerkeverék:zahtar vagy oregano/bazsalikom/ zsálya/ pirított szezám stb.

őrölt chili

só, bors

tojás

Olívaolajat felhevítek egy nagy magasfalú serpenyőben. A vöröshagymát és a fokhagymát üvegesre párolom, hozzáadom a felszeletelt gombát és kaliforniai paprikát, majd magasabb lángon kicsit megpirítom. Hozzáadom a sűrített paradicsomot, a fűszereket, és kicsit ezt is lepirítom. Felöntöm paradicsommal (darabos), hagyom, hogy felforrjon, majd kis krátereket készítek egy fakanál segítségével és beleteszem a tojásokat. Lassú lángon addig főzöm, még a sárgája még folyós marad. A tetejét még egy kis zahtarral megszórom.