Még tart a tél

A Be beanie! című sapkahorgolós füzetkét már régóta a kívánságlistámon tartottam, és most végre megvettem és ki is próbáltam rögtön két mintát.
Az utóbbi időben ritkán jött az indíttatás, hogy újabb sapkát horgoljak az otthon található 30+ darabhoz, viszont a füzetben lévő modellek annyira mások és annyival izgalmasabbak a korábbi sapkáinknál, hogy most megint van kedvem ehhez a műfajhoz is. Nemcsak körben horgolt modellek találhatók benne, hanem olyanok is, amelyeket soronként laposan kell horgolni, s aztán fogyasztásokkal alakítunk és a hátsó középvonalnál varrunk össze. Így olyan csipkemintákat is lehet használni, amelyeket körben sokkal nehezebb vagy lehetetlen lenne. Épp ezek a lukacsos sapkák vonzanak a legjobban - ezeket főleg tavasszal tudnám hordani, amikor a sapka már inkább csak dekoráció.

A képen látható modellhez egy gyapjú-műszál keverék fonalat használtam - a sodrása egyenletlen, néhol bumszli, néhol kifejezetten vékony. Beszerzési helye valamikor 3 évvel ezelőtt a Burda üzlet volt, a nevét sajnos már nem tudom. A gombolyag kívülről fehér-szürkének tűnt, ahogy azonban haladtam a horgolással, úgy lett egyre kékesebb. Centire pontosan elfogyott az 5 deka, így a passzét fekete vastag pamutfonalból készítettem. S mert ajándék lett, varrtam rá Anyahajó-címkét is (egyébként a könyvhöz 3 db be beanie! feliratú felvarrható címkét is csomagoltak).

Csősál horgolásmintával (34.)

Úgy látszik, most van az a korszakom, hogy a régi fonalaim tisztázzák az identitásukat. Ez a narancssárga nemrég még csipkestóla akart lenni, de aztán még félút előtt belátta, hogy nem elég nagy ehhez a feladathoz. Kb. 20 deka hiányzott hozzá és az utolsó, amihez kedvem van, utánpótlást venni. Pedig elvileg lehetséges, a Burda még mindig árulja, láttam a múltkor. Egy szó, mint száz, visszabontottam a csipkestólát.

A minta, amit kitaláltam hozzá, elég egyszerű, mondhatnám játszótér-kompatibilis. Annyi magyarázat hozzá, hogy a harmadik sor azért kezdődik azon az oldalon, ahol a második, mert a második sortól körben haladunk. S hogy ez világosabb legyen, jöjjenek a fázisfotók.

Az első sor 105 darab rövidpálcás kezdőszem. Lehet láncszem is, de akkor utána jön rá egy sor rövidpálca. Ekkor még sorban haladunk, tehát a következő sor - mintán második - előtt megfordítjuk a munkát és szépen lehorgoljuk: 3 lsz, % két szem átugor, harmadikba két erhp-2lsz-2erhp, két szem kihagy, harmadikba 1 erhp és ismétlés a %-tól. A sor végének úgy kell elvileg kijönni, hogy épp a magában álló erhp következik, de ezt nem horgoljuk, hanem most kapcsoljuk össze a sort körré, így a kezdő 3 lsz (megfelel 1 erhp-nak) lesz a záró is. Érthető így?

És akkor a második sor kezdődik: újra 3 lsz magasításnak, és újra egy legyező, egy magányos erhp - minden úgy, ahogy az előző sor adja. A legyezők mindig az előző sor legyezőinek a 2lsz-es közébe készülnek. Minden sor után szépen összekapcsoljuk.

Miért nem az elején kapcsoltam körré? A válasz prózai: mert ha így tettem volna, nagy eséllyel elcsavarodott volna a munka, mert ez az én formám. Egy teljes kész sor után ezt azért már jobban lehet kontrollálni. 

Ezek után már nincs más feladat, mint addig horgolni, amíg el nem érjük a megfelelő méretet vagy amíg el nem fogy a fonal. Az én sálam 12 dekás lett, ez elég nagy ahhoz, hogy akár csak simán belebújva is melegítsen, viszont elég széles ahhoz, hogy még egyszer rá is tudja csavarni az ember a nyakára.

Ja igen, a lezáró művelet természetesen az, hogy az első sort, ami még nem körben készült, az amúgy is ott lévő fonalvéggel feltűnés nélkül összekapcsoljuk és elvarrjuk.

És akkor rávarrtam az új cimkémet, ami annyira cuki és professzionális jelleget kölcsönöz a műnek, pedig az egész csak egy játék. ;)

Mini és maxi

Gondolom, a lányos anyák többsége ismeri az óvoda-effektust. A fiús anyák kedvéért magyarázom: ez az a jelenség, hogy x számú óvodai nap után (x kisebb, mint 10) az ovis lány legszívesebben mínusz 15 fokban is szoknyában menne oviba. De legalábbis benn az oviban szoknyában akar lenni. Hosszúban, ami leér a földig. Nálunk is ez volt a helyzet, és valamikor november végén meg is varrtam egy hajszálpontosan olyan hosszú példányt, mint amilyet a gyermek kért. Nyilván nem kellett volna, az első felvétel után közölte, hogy EBBEN NEM LEHET FELMÁSZNI FOTELRE. Ennyit arról, milyen az, amikor az embernek teljesül régi titkos vágya. A szabásmintát egyébként Kicsoda szóbeli elmondása alapján rajzoltam, és azt gondolom, nagyon csinos lett. Hogy mászni nem lehet benne? Na igen. Azért amikor csinosnak kell lenni családi ünnepeken, az első öt percben elég jól mutat.



A minit egy Burda-modell alapján, azt nem szolgai módon követve pár hete varrtam. Azért nem követtem szolgai módon, mert a Burda-méretezés ezúttal sem stimmelt, csak éppen most az ellenkező irányban: a 104-es méret is szűknek bizonyult. Azért végül mégis sikerült annyira megnövelni, hogy hasonlít az eredetire. Különben a leírás nem hazudott: azt állította, hogy még a szülinapi buli délelőttjén is érdemes nekifogni. Tanúsíthatom, hogy így van, nekem kétszer kellett nekifutni ennek a pofonegyszerű modellnek, és még így is egy fél este alatt kész lettem vele. Mondjuk ez meg a másik véglet szerintem, azaz nekem nagyon kurtának tűnik, de lehet, hogy csak túl konzervatív vagyok.