A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EGYSZERŰ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EGYSZERŰ. Összes bejegyzés megjelenítése

CSOKIS ÉS CITROMOS PÖFETEG - CRINKLES (GLUTÉN-, LISZT-, LAKTÓZ-, FEHÉR CUKORMENTES)

Kívül ropog, belül puha. Mi ez? Hát persze, hogy a crinkles avagy magyar nevén a pöfeteg. Ez a sütemény az abszolút elronthatatlanok közé tartozik, arról nem is beszélve, hogy nem jár sok konyhai pacsmagolással, így villámgyorsan el lehet utána pakolni. Pár perc alatt összerakható, két órára hűtőbe tesszük, majd kb 12 perc alatt készre sütjük.  
Az összeállítása pofonegyszerű: összekeverjük először a száraz hozzávalókat, majd külön a nedveseket, és a végén összegyúrjuk. Egy viszonylag lágyabb masszát kapunk, amit folpackba csomagolva hűtőbe teszünk kb 2 órára. Mire letelik az idő kellőképpen megkeményedik, amit utána lehet majd vágni/formázni. 

Én hosszú rúdként teszem el a hűtőbe folpackba csomagolva, így szerintem könnyebb egyforma szeleteket levágni sütés előtt. Kb ujjnyi vastagságú szeletet levágok, majd két kéz között kis golyót formázok belöle. Meghempergetem porXukorban, és már mehet is a sütőlapra. Ha nem akarjátok rúdba formázni, a kész masszát egy tálba is rakhatjátok folpackkal letakarva, és abból is ugyanúgy formázható.


Csokis pöfeteg – crinkles au chocolat (glutén-, liszt-, laktóz-, fehér cukormentes) 




HOZZÁVALÓK 


120 gramm rizsliszt 
60 gramm kakaó 
60 gramm laktózmentes vaj 
1/2 cs. sütőpor 
2 db közepes tojás
120 gramm porXukor
1/4 tk őrölt gyömbér 
1/4 tk vanília 
porXukor/porcukor a hempergetéshez 


ELKÉSZÍTÉS 


Egy tálban keverjük el a lisztet a kakaóval, a gyömbérporral és a sütőporral. A zsiradékot keverjük el az édesítővel és a tojásokkal. Öntsük össze, majd adjuk hozzá a fűszereket is. Gyúrjuk össze, majd tegyük egy hosszú rúdként egy folpackra, tekerjük rá, és kezünkkel formázzunk belőle egy nagy hengert. Rakjuk hűtőbe kb 2 órára. Ha letelt a két óra, kapcsoljuk be a sütőt 200°C-ra, majd egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A  rúdból vágjunk kb ujjnyi vastag szeletet, két kezünk között formázunk belőle egy golyót, amit forgassunk meg porXukorban, majd tegyük a sütőpapírral bélelt tepsibe egymás mellé őket. (Hagyjunk helyet, mert megnőnek, és lelaposodnak. Én egy normál méretű tepsibe kb 3X4, vagyis 12 golyót teszek.) Előmelegített sütőben kb 12 perc alatt süssük készre.




És persze nemcsak kakaós, hanem citromos változatban is nagyon finom! 

Crinkles au citron – Citromos pöfeteg (glutén-, laktóz-, fehér cukormentes)




HOZZÁVALÓK 


140 gramm rizsliszt 
120 gramm porXukor  
60 gramm kukoricaliszt 
60 gramm laktózmentes vaj 
2 db kis tojás 
csipet só 
1/2 csomag sütőpor (kb 5 gramm) 
1 kezeletlen héjú citrom leve és reszelt héja


ELKÉSZÍTÉS


Egy tálban keverjük el a liszteket a sütőporral. A zsiradékot keverjük el az édesítővel és a tojásokkal. Öntsük össze, majd adjuk hozzá a sót, a citrom lereszelt héját és a kifacsart levét is. Gyúrjuk össze, majd tegyük egy hosszú rúdként egy folpackra, tekerjük rá, és kezünkkel formázzunk belőle egy nagy hengert. Tegyük hűtőbe kb 2 órára. Ha letelt a két óra, kapcsoljuk a sütőt 200°C-ra, majd egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A  rúdból vágjunk kb ujjnyi vastag szeletet, két kezünk között formázunk belőle egy golyót, amit forgassunk meg porXukorban, majd tegyük a sütőpapírral bélelt tepsibe. (Hagyjunk helyet, mert megnőnek, és lelaposodnak. Én egy normál méretű tepsibe kb 3X4, vagyis 12 golyót teszek. Előmelegített sütőben kb 12 perc alatt süssük készre.




HŰSÍTŐ EPERTORTA (GLUTÉN-, LISZT-, TEJ-, LAKTÓZ- FEHÉR CUKORMENTES)

Idén szép, kerek születésnapját ünnepeltük kedves férjemnek.  Mivel hétköznapra esett, így csak és kizárólag ünnepi vacsoráról lehetett szó. Igyekeztem kedvébe járni, így nagy kedvencét készítettem ünnepi menünek: hortobágyi húsos palacsintát. Vacsoráról  lévén szó nem akartam egy nagyon édes, krémes, habos ünnepi tortát. Elég meleg is volt, ráadásul épp eperszezon is van, így egy finom, frissítő epertorta került az ünnepelt elé. 

Pofonegyszerű, és nagyon gyorsan összerakható, csak a hűtésre kell rászánni az időt. Én reggel csináltam, 9 körül került a fagyasztóba, és este 8-ra tökéletes lett! Azt hiszem az idei év nagy slágere lesz nálunk.

A glutén-, liszt-, tej-, laktóz-, fehér cukormentes diétákban fogyasztható!



HOZZÁVALÓK 

A tésztához: 
20 gramm darált mandula 
15 gramm kukoricakeményítő 
45 gramm eritritol 
1 tojás fehérje 
1 csipet só 
1 kk citromlé 

Az epres réteghez: 
500 gramm eper 
80 gramm eritritol
1 marék bazsalikom
1 zacskó zselatin fix 


ELKÉSZÍTÉS 

A sütőt melegítsük elő légkeveréses fokozaton 180°C-ra.
A tojásfehérjét egy csipet sóval és a citromlével verjük fel kemény habbá! Ha már – vághatóan – kemény, óvatos de határozott mozdulatokkal keverjük bele a keményítőt, a darált mandulát és az édesítőt.
Kanalazzuk egy 18 centiméteres szilikon tortaformába a masszát (vagy egy sütőpapírral bélelt fémbe), és az előmelegített sütőben kb 10-12 perc alatt süssük készre!


Hagyjuk rácson teljesen kihűlni, ezalatt készítsük el az epres réteget:
Mossuk meg az epreket, majd egy botmixerrel pürésítsük össze a bazsalikommal együtt. Öntsük a pürét egy szitába, majd egy kanál domború felével passzírozzuk át (ezzel meg tudunk szabadulni a kis magoktól!). Keverjük el – csomómentesre – a zselatin fix-el és az édesítővel. Tegyük egy kapcsos 18 centiméteres tortaformába a megsült piskótalapot, majd öntsük rá az epres pürét. Ütögessük kicsit oda a formát, hogy kijöjjenek belőle a levegőbuborékok, és tegyük a fagyasztóba minimum 5-6 órára.



CSOKOLÁDÉTORTA ALIG FÉL ÓRA ALATT (GLUTÉN-, LISZT-, TEJ-, LAKTÓZ-, FEHÉR CUKORMENTES)

Csokoládés finomság a csokoládé szerelmeseinek. Nagyon egyszerűen, és gyorsan elkészíthető csokoládétorta alig fél óra alatt. 

Glutén-, liszt-, laktóz-, tej-, fehér cukormentes diétákban fogyasztható!



HOZZÁVALÓK 


200 gramm magas kakaótartalmú glutén-, és tejmentes csokoládé 
80 gramm mandulavaj 
80 gramm eritritol 
60 gramm darált mandula 
3 egész tojás 
1/2 kk őrölt fahéj 
1/2 vaníliarúd 


ELKÉSZÍTÉS 


A sütőt melegítsük elő légkeveréses fokozaton 160°C-ra. 
Vízfürdő felett olvasszuk meg egy nagy tálba a csokoládét. Kevergetés közben adagoljuk hozzá az édesítőt és a mandulavajat is. A tojásokat villával verjük fel egy másik tálba, majd adjuk a visszahűtött csokoládés masszához. Keverjük bele a darált mandulát, ízesítsük a fahéjjal, és a fél vaníliarúd kikapargatott magjaival. Alaposan keverjük össze, majd öntsük egy sütőpapírral bélelt 22 cm átmérőjű tortaformába, és kb. 20 perc alatt süssük készre!

Hagyjuk a formában kihűlni, majd mangópürével kínáljuk!





DIY – Készítsd otthon, egyszerűen! – CSIBEFALATOK (MINDENMENTES*)

A hűtőpultokban/fagyasztókban nagy számmal találhatunk előre elkészített csibefalatokat, amelyeket csak bő olajban vagy sütőbe téve kell megsütni. Kis idő ráfordításával azonban ez egyszerűen, könnyen elkészíthető otthon is akár ebédre akár vacsorára kevés munkával!  Érdemes nagyobb mennyiséget készítenünk egyszerre, mert lefagyasztható, így csak kivesszük és már süthetjük is (csakúgy mint a kétes eredetű, zacskós fajtáját.) Nálam most burgonyapehelyben lettek megforgatva, de lecserélhetitek akár gluténmentes darált zabkorpára vagy ledarált zabpehelyre is! 

Mindenmentes*, vagyis a glutén-, liszt-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!



HOZZÁVALÓK 


500 gramm csirkemell 
1 közepes szál póréhagyma 
1+1 ek kókuszzsír 
só 
késhegynyi őrölt szerecsendióval 
1 tk útifűmaghéj 
2 ek burgonyapehely + 3 ek a hempergetéshez


ELKÉSZÍTÉS


Egy evőkanálnyi kókuszzsíron dinszteljük meg a megtisztított és felaprított póréhagymát, majd a lehártyázott, és felkockázott csirkemellel együtt daráljuk le. 
Ízesítsük sóval, késhegynyi őrölt szerecsendióval. Adjuk hozzá a kb 2 evőkanálnyi vízzel zselésre kevert útifűmaghéjat, és kb 2 evőkanálnyi burgonyapelyhet. A húspépből egy evőkanál segítségével szaggassunk ki golyókat, hempergessük meg a maradék burgonyapehelyben, majd tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsibe és kissé lapítsuk le. Spricceljük le egy evőkanálnyi megolvasztott kókuszzsírral, majd a  180°C-ra előmelegített sütőben süssük aranybarnára (35-40 perc)!







VEGÁN VINAIGRETTE - A FRANCIÁK KEDVENC SALÁTAÖNTETE I. (MINDENMENTES*)

A tartalmas, nehéz, esetenként tejszínes/joghurtos salátaöntetek helyett érdemes kipróbálni a franciák körében igen kedvelt öntetet. Akár zöldsalátákra, akár paradicsommal, uborkával, vagy bármilyen más zöldséggel készülő salátához jól illik.  Nagyon egyszerű elkészíteni, a titka a megfelelő arányok betartásán múlik. Nálam most még került bele pici chili is, de ez nem tartozik az alaprecepthez. Viszont ízlés szerint fűszerezhetjük akár tárkonnyal, akár erősebb fűszerekkel is! 

A vegán, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 



HOZZÁVALÓK (az alaprecepthez)


1 ek ecet 
3 ek olívaolaj 
1 kk mustár pici só 
késhegynyi frissen őrölt tarka bors 



ELKÉSZÍTÉS 


Tegyünk egy kisebb tálkába 1 rész ecethez 3 rész olívaolajat, a kávéskanálnyi mustárt, sót, és a borsot. 
Egy villa vagy kiskanál segítségével addig (ke)verjük, míg egy homogén szószt nem kapunk! (Olyan mozdulatokkal, mintha a tojást vernénk fel! ) Ha még jobban le akarjuk egyszerűsíteni a munkát, tegyük egy kisebb befőttes üvegbe a hozzávalókat, csavarjuk rá a tetejét, és rázzuk addig míg össze nem áll a szósz!



QUICHE LORRAINE (GLUTÉN-, LAKTÓZ-, TEJMENTES)

Quiche (ejtsd: kis) a francia konyha, ezen belül is Alsace egyik igen kedvelt étele. Nálunk most egy glutén-, és tejmentes verziója készült, amely alapját egy elő/vakon sütött kosár adja, melybe később egy tojásos- rizstejszínes- szalonnás töltelék került. 

A glutén-, laktóz-, tej-, és fehér cukormentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 




HOZZÁVALÓK 

A tésztához 
150 gramm lenmagliszt 
50 gramm hajdinaliszt 
1 tojás 
2 evőkanál olívaolaj 
½ kávéskanál só 
kb ½ dl víz

A töltelékhez
100 gramm füstölt szalonna 
3 tojás 
½ vékony szál póréhagyma 
20 cl rizstejszín 
só, bors, őrölt szerecsendió 
1 marék apróra vágott petrezselyem 


ELKÉSZÍTÉS 


A sütőt melegítsük elő légkeveréses fokozaton 180°C-ra.
 
Keverjük össze a liszteket a tojást és a sót. Alaposan gyúrjuk össze a víz hozzáadagolásával. Nyújtsuk ki egy lisztezett nyújtólapon, majd nyomkodjuk egy 20 cm átmérőjű pitesütő formába (én szilikont használok, azt nem kell sem lisztezni, sem sütőpapírral kibélelni). 
Fedjük le sütőpapírral, és öntsük rá a sütőgyöngyöt, vagy a sütésre használt babot. Az előmelegített sütőben süssük elő 10 perc alatt. 
Ezalatt készítsük el a tölteléket: 
Aprítsuk fel a póréhagymát, a petrezselymet és a szalonnát. Egy serpenyőben folyamatos kevergetés mellett pároljuk üvegesre a hagymát. Ezalatt egy tálban villával verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a rizstejszínt. Öntsük az üvegesre párolt  póréhagymához, keverjük össze, majd ízesítsük a fűszerekkel. Öntsük a masszát az elősütött tésztára, és a sütőbe visszatolva süssük készre 25 perc alatt.





CSUPA CSOKOLÁDÉS LISZTMENTES CSOKOLÁDÉTORTA FÉL ÓRA ALATT (GLUTÉN-, LISZT-, SZÓJA-, FEHÉR CUKORMENTES)

Ez a torta egy kedves barátunk születésnapjára készült. Az alapja egy nagyon finom liszt-, és tejmentes piskóta, amelyre egy csokoládés tejszínes-mascarponés krém került. Az pedig külön jó benne, hogy fél óra alatt elkészíthető! 

A glutén-, liszt-, szójamentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!





HOZZÁVALÓK 

A tortához
200 gramm gluténmentes csokoládé 
4 egész tojás 
20 gramm gluténmentes kukoricakeményítő (Maizena) 
125 gramm eritritol (v. 100 gramm cukor) 
50 gramm olívaolaj 
1 csipet só 
1 vaníliarúd kikapargatott belseje 

A krémhez
250 gramm mascarpone
100 gramm étcsokoládé 
150 ml tejszín 
2 ek cukrozatlan holland kakaó 
5 ek eritritol v. 3 ek nádcukor 
gyümölcsök a tetejére 


ELKÉSZÍTÉS 


A sütőt melegítsük elő légkeveréses fokozaton 200°C-ra.
A felkockázott  csokoládét és a vajat – egy lefedhető jénai tálban – olvasszuk meg mikróban (v. gőzfürdő felett). Ezalatt az egész tojásokat az eritritollal (cukorral) verjük a robotgép turbó fokozatán 2-3 perc alatt kemény habbá. Csurgassuk hozzá a megolvasztott csokoládét, adjuk hozzá a sót, a vaníliarúd kikapargatott belsejét és a kukoricakeményítőt. 
Keverjük össze, öntsük egy 22 centiméteres kerek szilikon tortaformába, és az előmelegített sütőben süssük készre 20 perc alatt (tűpróba!) 

Mialatt hűl a piskótánk, készítsük el a krémet: 
Gőzfürdő felett olvasszuk meg a csokoládét, majd tegyük félre hogy kihűljön (néhányszor keverjük át)! A tejszínt a cukrot és a mascarponét tegyük egy tálas mixerbe, és verjük fel. Keverjük hozzá a kakaóport is, majd az egészet kenjük a tortánk tetejére. Ízlés szerint gyümölcsökkel tegyük ki a tetejét!



RESZTELT MÁJ ROZMARINGGAL (MINDENMENTES*, LOW CARB)

Mostanában egyre többször kerül asztalra máj ilyen-olyan formában. Az otthon készített májkrém nagyon nagy kedvenc, főleg mióta mandulatejszínnel készítem, így szerencsére mindenki fogyaszthatja már a családban. A mostanság sokat készülő kedvenc a resztelt máj, amibe az utóbbi időben nem csak majoránna, hanem már rozmaring is kerül. Hát mit ne mondjak, annyira finom, hogy nem tudjuk megunni. Azt külön szeretem benne, hogy nagyon gyorsan elkészül. 

A máj sütésének két titka van: az egyik, hogy nem szabad az elején sózni (még a hagymát sem miközben pároljuk!!!), mert akkor megkeményedik, és fullasztó lesz. Érdemes csak a végén sózni, épp tálalás előtt. A második titok, hogy nem szabad túlsütni a májat! Akkor jó, ha kettévágva a közepe már épp csak halvány rózsaszín. Ilyenkor ha lezárjuk, és fedő alatt hagyjuk még 5-10 percet pihenni, biztos, hogy nagyon omlós májsültet kapunk!  

A low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 



HOZZÁVALÓK 


300 gramm csirkemáj 
150 gramm mirelit zöldborsó 
1 közepes szál póréhagyma 
1 tk majoránna 
2 tk pirospaprika 
só, frissen őrölt tarka bors 
késhegynyi őrölt szerecsendió 
2-3 ek kókuszzsír 
2 db 5-8 centiméteres rozmaringág
2 gerezd fokhagyma 


ELKÉSZÍTÉS 


Tisztítsuk meg, majd aprítsuk fel a póréhagymát. Egy serpenyőben olvasszuk meg a kókuszzsírt, majd pároljuk üvegesre rajta a póréhagymát. Adjuk hozzá a megtisztított májat, és szórjuk meg a pirospaprikával. Forgassuk össze, – hagyjuk, hogy kiadja a színét a paprika de ügyeljünk, hogy ne égjen meg!!! – majd öntsük fel 2-2,5 deciliter vízzel. Adjuk hozzá a megtisztított és négybe vágott fokhagymagerezdeket, és a rozmaringágakat. 
Ízesítsük a frissen őrölt tarka borssal, majoránnával és az őrölt szerecsendióval. Főzzük így kb 10 percig, majd adjuk hozzá a mirelit zöldborsót, és lefedve főzzük tovább 8-10 percig. (Ha szükséges pótoljuk az elfőtt levet vízzel!) Zárjuk le, és ízlés szerint sózzuk meg!



REMEK KÖRET: VEGÁN SÜLT CÉKLA (MINDENMENTES*, LOW CARB)

Nagy céklaimádóként már többféle formában felkerült a blogba céklás fogás. Most egy finom vacsoraként akár magában, akár sültek mellé köretnek is kitűnő fűszeres sült céklaként hoztam. 

A low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 



HOZZÁVALÓK


4 db kisebb cékla
kakukkfű
frissen őrölt tarka bors
1/2 kk citromfű (elhagyható!)
nagyszemű só
1 kisebb lime leve v. fél citrom leve
3 evőkanál olívaolaj
1 tk méz (vegán)


ELKÉSZÍTÉS 


A lime levét keverjük el a mézzel és az olívaolajjal. A céklákat alaposan mossuk meg, majd vágjuk félbe. Tegyük egy kisebb tepsibe, majd locsoljuk meg a lime-méz-olivaolaj keverékével. Ízesítsük a többi fűszerrel, majd fedjük le alufóliával, és 200°C-os sütőben kb egy óra alatt süssük készre!



MOGYORÓS-MANDULÁS HARANGOK FÉL ÓRA ALATT (GLUTÉN-, LISZT-, LAKTÓZ-, TEJ-, FEHÉR CUKORMENTES, LOW CARB)

Alig fél óra kell ezeknek a mogyorós-mandulás kis harangoknak az elkészítéséhez. Összegyúrjuk, és már süthető is! 

A glutén-, liszt-, laktóz-, tej-, fehér cukormentes, low carb diétákban fogyasztható!



HOZZÁVALÓK


175 gramm darált mogyoró
100 gramm eritritol
25 gramm darált mandula
1 tojásfehérje
1 tk útifűmaghéj
1 kk fahéj
1 ek citromlé
1 csipet só


ELKÉSZÍTÉS 


A sütőt melegítsük elő 180°C-ra. 
A tojásfehérjét verjük fel keményre egy csipet sóval és a citromlével. (Vegyünk ki 2 evőkanálnyit belőle, hogy a tetejét díszíthessük vele) Az útifűmaghéjat keverjük el 3 evőkanálnyi vízben (zselésre), majd ezt is keverjük bele a fehérjehabhoz. A darált mandulát és diót keverjük el az eritritollal és a fahéjjal, végül kanalanként adjuk a fehérjehabhoz. 
Darált mandulával megszórt deszkán nyújtsuk ki kb 5 mm vastagra. Szaggassunk ki belőle harangokat, majd tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Tetejét díszítsük a kihagyott fehérjével, majd az előmelegített sütőben kb 10-12 perc alatt süssük készre! 
Rácson hagyjuk kihűlni!



LOW CARB PALACSINTA (GLUTÉN-, TEJ-, FEHÉR CUKORMENTES)

Nagy kókuszimádóként ezt a receptet különösen szeretjük. Tökéletes választás reggelire, uzsonnára vagy csak úgy!  

Könnyű, glutén- és tejmentes low carb palacsinta!



HOZZÁVALÓK 


4 ek kókuszliszt
4 ek kókuszolaj
4 egész tojás
1/4 tk só
2 tk eritritol
100 ml kókusztej
100 ml víz 


ELKÉSZÍTÉS 


A tojásokat keverjük habosra az eritritollal és a sóval. Öntsük hozzá a vizet és a kókusztejet és a kókuszolajat, majd kanalanként keverjük hozzá a kókuszlisztet. Forró palacsintasütőben süssük ki!

ÉDESBURGONYÁS PITE (GLUTÉN-, LISZT-, LAKTÓZ-, TEJ-, FEHÉR CUKORMENTES)

Akár ebédre, akár vacsorára remek választás lehet ez az egyszerű, “héj” – tészta – nélküli édesburgonyás pite. Kezdők is nyugodtan kezdjenek neki, mert pofonegyszerű az elkészítése! 

A glutén-, liszt-, laktóz-, tejmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!




HOZZÁVALÓK 


500 gramm édesburgonya
150 gramm sárgarépa
1 avokádó
2 gerezd fokhagyma
1 nagy csipet só
1 lime kezeletlen héjú lime leve és lereszelt héja
1/2 kk őrölt szerecsendió
frissen őrölt tarka bors
2 tojás sárgája
3 ek gluténmentes kukoricakeményítő
2 ek kaporlevél
2-3 gomba + a tetejére  


ELKÉSZÍTÉS


A sütőt melegítsük elő 200°C-ra, majd az édesburgonyát (héjában) süssük puhára. 
 
Ha már puha pucoljuk meg, tegyük egy tálba és villával nyomkodjuk össze az avokádóval együtt. Daraboljuk fel a megtisztított gombákat, és a lereszelt sárgarépákkal együtt keverjük az édesburgonyás püréhez. Dolgozzuk össze a kukoricakeményítővel és a tojások sárgájával, reszeljük bele a fokhagymagerezdeket, majd ízesítsük a lime levével, a lereszelt héjával és a fűszerekkel. 

Nyomkodjuk egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformába, tegyük ki a tetejét a gombaszeletekkel, és a 200°C-os sütőben süssük kb 25 perc alatt készre!

REMEK KÖRET: VEGÁN QUINOA-BULGUR SALÁTA (TEJ-, TOJÁS-, HOZZÁADOTT CUKORMENTES)

Ez nem egy hagyományos értelemben vett saláta, mert gabonákból és zöldségekből áll. Nagyon egyszerű elkészíteni, de érdemes tálalás előtt pár órát pihentetni, hogy összeérhessenek az ízek.

De nézzük csak, mi is ez a gabonakeverék?

A bulgur maga a tört búza, amit „török rizsnek” is hívnak magában is kedvelt köret a közel-keleti és a török konyhában. A búzaszemeket először megpárolják, majd kiszárítják, és durvára törik . 
Mivel a búzaszemeket először megpárolják, így ezért a további felhasználása során nagyon rövid idő alatt elkészíthető - elég csak forró vízzel leönteni és lefedni -.
Érdemes a bulgurt beiktatni a táplálkozásunkba, mert rostban gazdag, és nagy mennyiségben tartalmaz vasat, foszfort és magnéziumot.

Többfajta bulgur található meg a boltok polcain:  
  • nagyobb fél-egész szemekből álló bulgur - ezt általában magában, köretként használjuk 
  • egészen apróra tört bulgur (a magyar búzadarához leginkább hasonlító) - ezt salátáknak, főtt ételek alapanyagának használjuk.
A quinoa gabona magja kicsi, magas magnézium, foszfor, kalcium, kálium, vas, és cink forrás. A-, B1-, B2-, B3-, B6-, C-vitamin található meg benne. Komoly fehérjeforrásnak számít - kb. 14 %-a fehérje. A quinoa nem tartalmaz glutént , így könnyebb a megemésztése, és a gluténmentes diétába könnyen használható. 
Érdemes a quinoát is rendszeresen fogyasztani, mivel így teljes értékű fehérjéhez juthatunk - minden szükséges aminosavat tartalmaz. A vegetáriánusok is fogyasztják, mivel fehérjéje teljes értékű - vagyis  fehérje remek helyettesítője a húsnak.


Bár a quinoa gluténmentes, de a bulgur búzából készült, ezért ne felejtsük el, hogy ezt a gabonasalátát a gluténérzékenyek nem fogyaszthatják!

Mindkét gabona kitűnő körete a sült húsoknak, grillezett zöldségeknek, de akár magában is fogyaszthatók. A salátát érdemes jól lehűtve, (az ízek össze érése miatt pedig) előre elkészítve tálalni.



HOZZÁVALÓK


2 csésze bulgur-quinoa keverék
2 csésze forró víz
1 csésze kockázott paradicsom
1 csésze kockázott cukkini
1/2 csésze kockázott piros kaliforniai paprika
1/4 apróra vágott póréhagyma
fél csésze menta
1 kezeletlen lime héja és leve 
3 evőkanál szőlőmagolaj
1 teáskanálnyi őrölt kömény

bors


ELKÉSZÍTÉS


A bulgur-quinoa keveréket öntsük fel két csésze vízzel, sózzuk meg, majd fedjük le. Rakjuk félre és hagyjuk állni. 
Ha már szépen megszívta magát, adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, az apróra vágott cukkinit, a felaprított póréhagymát, a felaprított kaliforniai paprikát és a mentát. 
Tegyük egy shakerbe (vagy ha nincs, akkor egy befőttesüvegbe) a finomra reszelt lime héjat és a kifacsart levét, a szőlőmagolajat, és az őrölt köményt, a szárított mentát, csipet sót és borsot. 
Alaposan rázzuk össze, majd a szósszal öntsük nyakon a zöldséges bulgur-quinoa keveréket. Forgassuk össze, szórjuk meg mentával, és tegyük hűtőbe egy-két órára (lehetőleg). 


VEGÁN ZABPEHELYLISZTES GOFRI (TEJ-, TOJÁS-, FEHÉR CUKORMENTES)

Gofri már többször került fel a blogra, sőt, itt egy összefoglalót, és egykis gofri-történelmet is találhattok. Most egy fehér liszt és zabpehelyliszt keverékéből készült verzió készült sütőporral pár perc alatt. 

A tej-, és tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!




HOZZÁVALÓK 

250 gramm zabpehelyliszt 
250 gramm fehér liszt 
75 cl növényi tej 
2 ek kókuszolaj
1 zacskó sütőpor 
1 csipet só 


ELKÉSZÍTÉS 

A kétféle lisztet öntsük egy tálba, majd keverjük el benne a sütőport, és a csipet sót. Öntsük hozzá a növényi tejet, és a kókuszolajat. Alaposan keverjük össze, majd forró gofrisütőben süssük meg.

VEGÁN 10 PERCES KÓKUSZGOLYÓ II (MINDENMENTES*, LOW CARB)

Ismét (előzőt ide kattintva találjátok meg!) a nagy klasszikus, és gyerek kedvencet készítettünk el a gyerekekkel pár perc alatt (10 perc). Most azonban nem darált mandulából, hanem kókuszlisztből és kókuszreszelékből, és a nyáron eltett fehér cukormentes meggybefőttből is került bele. Nagyon finom, és gyors édesség!

A low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 




HOZZÁVALÓK 


100 gramm kókuszliszt 
150 gramm kókuszreszelék 
50 gramm kókuszzsír 
2,5 ek cukrozatlan magas kakaótartalmú holland kakaópor 
2 dl kókusztej 
4 ek eritritol 
2 ek koffeinmentes kv 
3 ek meggybefőtt leve 
1 kk vaniliaaroma 
kb 25 meggyszem + kókusz a forgatáshoz 


ELKÉSZÍTÉS 


A kókuszzsírt olvasszuk meg, adjuk hozzá a kávét és a nedves hozzávalókat. Keverjük hozzá az eritritolt, majd a többi száraz hozzávalót is. 
Nedves kézzel formázzunk belőle golyókat, majd – ha szeretnénk – nyomkodjunk a közepébe egy-egy meggyszemet -, végezetül forgassuk meg kókuszreszelékbe. Akár azonnal fogyasztható, bár érdemes legalább egy órára hűtőszekrénybe tenni, így van ideje visszakeményedni a kókuszzsírnak. 

kb 25 db golyó lesz belőle




VEGÁN ZÖLDBORSÓS GOMBAPÖRKÖLT (LOW CARB, MINDENMENTES*)

Pörkölt többször, többféleképpen szerepelt már a blogon, legyen szó hagyományosabb pörköltről, vagy gyors, egyszerű csirkepörköltről. Egy másfajta verziót itt is találtok. 

Most egy húsmentes, vegán verzió készült csiperkegombával és zöldborsóval kevesebb mint fél óra alatt! 

Érdemes arra figyelni, hogy a kókuszzsír szagtalan és íztelen legyen, nehogy egy kis kókuszos íz is hozzáadódjon akaratunk kívül! 

A köretet nem tekintve a pörkölt a vegán, a low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 




HOZZÁVALÓK 


500 gramm csiperkegomba 
200 gramm zöldborsó 
1 vékony szál póréhagyma 
2 ek kókuszzsír 
1 csipet só 
2 ek pirospaprika 
késhegynyi frissen őrölt szerecsendió 
pár csavarásnyi tarka bors 
1 vékony gerezd fokhagyma 
1 babérlevél 
1 evőkanál majoránna 


ELKÉSZÍTÉS


A kókuszzsíron pároljuk üvegesre az apróra vágott póréhagymát és a megtisztított és apróra darabolt (vagy fokhagymaprésen átnyomott) fokhagymát. Húzzuk félre, majd hintsük meg a pirospaprikával. Alaposan keverjük el, tegyük vissza a lángra, majd – figyelve, hogy oda ne égjen a paprika! – öntsük fel egy kevés vízzel. Adjuk hozzá a megtisztított, feldarabolt és (többször átmosott) gombákat. 
Ízesítsük sóval, frissen őrölt szerecsendióval, pár csavarásnyi tarka borssal és a babérlevéllel. Fedő alatt pároljuk kb 15 percet, majd adjuk hozzá a mirelit zöldborsót, és a majoránnát. Pótoljuk az elfőtt folyadékot, majd ismét lefedve kb 5-8 perc alatt főzzük puhára (zöldborsótól függő ideig). 

Rizzsel/tésztával/nokedlivel/főtt krumplival tálaljuk!




REMEK KÖRET: DIY – VEGÁN BOLTI ZELLER-CSICSÓKAPÜRÉ OTTHON (LOW CARB, MINDENMENTES*)

Folytatván a sárgarépapürénél megkezdett készítsük otthon aboltokban kapható zöldségpüréket sorozatot, most a zeller-csicsóka pürén volt a sor. Tökéletes helyettesítője lehet a burgonyapürének, HA (és csupa nagy betűs HA!!!) bírjuk a csicsókát. 
Sajnos egy nagyon megosztó zöldség, valaki szereti és bírja is, valaki sajnos iszonyat görcsöket, kínokat él át a fogyasztása után. Úgyhogy ha még nem próbálta valaki érdemes először csak egy kicsit kóstolni belőle! 

A vegán, a low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 





HOZZÁVALÓK 


negyed zellerfej (kb 150 gramm)
300 gramm csicsóka 
2 ek só 
1 tk kukoricakeményítő
1 kk bors 
friss snidling a tetejére 


ELKÉSZÍTÉS


A zellert és a csicsókát tisztítsuk meg, majd daraboljuk fel apróra, és sós, borsos vízben főzzük puhára. Szűrjük le, és hagyjuk lecsepegni. Botmixerrel pürésítsük, majd keverjük hozzá a kukoricakeményítőt, és tűzre visszatéve sűrítsük be (püré sűrűségűre). Snidlinggel megszórva kínáljuk!



VEGÁN 10 PERCES KÓKUSZGOLYÓ I (MINDENMENTES)

Könnyű, finom, egyszerűen elkészíthető sütés nélküli mindenmentes kókuszgolyók 10 perc alatt. 

Ezek a pofonegyszerű golyók átmenetet képeznek a hagyományos kókuszgolyó és a kókuszkocka között.  Kínálás előtt érdemes hűtőbe tenni, hogy keményebbek legyenek de akár azonnal is fogyaszthatóak.

A mindenmentes, vagyis a glutén-, laktóz-, liszt-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz.



HOZZÁVALÓK

100 gramm darált mandula
100 gramm kókuszreszelék (+ a hempergetéshez)
2 deci kókusztejszín
4 ek eritritol
3 ek cukormentes lekvár
2 ek cukrozatlan hollandi kakaó


ELKÉSZÍTÉS


A száraz hozzávalókat egy tálban keverjük össze, majd  adjuk hozzá a lekvárt és a kókusztejszínt, majd alaposan gyúrjuk össze.
Evőkanálnyi adagokból gömbölyítsünk belőle golyókat, és hempergessük meg a kókuszreszelékben.

(kb 20 darab golyó lesz belőle)




REMEK KÖRET: VEGÁN HAMIS RIZS, AVAGY KARFIOLTÖRET (MINDENMENTES*, LOW CARB)

Ismerős szituáció, amikor a vasárnapi ebédnél jár a burgonyás és a rizses tál egyik kézből a másikba, mindenki szed belőle, a fogyókúra/életmód viszont mindkettőt tiltja? Vagy csak egyszerűen a megszokott rizs és burgonya köreten kívül valami újdonság kellene? 
A burgonyapüré  helyett  például kipróbálhatjátok ezt a fűszeres  sárgaborsópürét, vagy ezt a  sárgarépapürét. De ezt a zeller-csicsókapürét is érdemes megkóstolni. A rizs helyett pedig tökéletes választás lehet ez a hamis “rizs” vagyis karfiolból készült töret. 

A low carb, és a *mindenmentes, vagyis a glutén-, liszt-, laktóz-, szója-, tej-, tojásmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz! 




HOZZÁVALÓK 


kb 100 gramm karfiol (2-3 karfiolrózsa) 
1 ek kókuszzsír 
frissen őrölt tarka bors 
egy késhegynyi őrölt szerecsendió   


ELKÉSZÍTÉS 


A karfiolrózsákat mossuk le, majd itassuk le róla a nedvességet. Vágjuk négybe a rózsákat, és tegyük egy késes mixerbe. Többször rövid ideig aprítsuk össze. Hevítsük fel serpenyőben a kókuszzsírt, és süssük meg rajta a karfioltöretet. Ízesítsük sóval, borssal, és egy kevés őrölt szerecsendióval.




ÁFONYÁS MOUSSE TORTA (GLUTÉNMENTES)

Egyszerű, finom, gyorsan elkészíthető gluténmentes mousse torta áfonyaszemekkel… Nem csak jól hangzik, mennyei is! Bár az elkészítése nem igazán időigényes, mégis érdemes a felvágás előtti napon elkészíteni, mert a tetején lévő mousse rétegnek kell idő a megszilárduláshoz. Míg a piskóta megsül a krém is elkészíthető! 

A glutén-, lisztmentes diétákban fogyasztható, fehér cukrot nem tartalmaz!



HOZZÁVALÓK


A PISKÓTÁHOZ 
80 gramm rizsdara 
60 gramm eritritol 
20 gramm vaj 
4 db tojás 

A GYÜMÖLCSÖS KRÉMHEZ 
250 gramm mascarpone 
2 deci kókusztej
1 deci tejszín 
50 gramm áfonya (plusz pár szem a tetejére) 
1 evőkanál frissen csavart citromlé 
1 zacskó zselatin fix 


ELKÉSZÍTÉS 


A sütőt melegítsük elő 175 °C-ra. 

A tojásokat és az eritritolt öntsük egy tálas mixerbe, és addig verjük, míg egy keményebb habot nem kapunk. (4-5 perc a legmagasabb fokozaton!) Óvatosan keverjük hozzá a rizsdarát, végezetül keverjük hozzá a felolvasztott (majd visszahűtött) vajat. 
A masszát öntsük egy 24 cm átmérőjű szilikon tortaformába, majd az előmelegített sütőben süssük 10-12 percig. 

Ezalatt készítsük el a krémet: 
Tegyük egy tálas mixerbe a mascarponét és a tejszínt majd verjük fel habbá! Az áfonyát botmixer segítségével pürésítsük össze, és egy szűrőn passzírozzuk át egy kanál segítségével (ezzel kiválasztjuk  a magokat) a mascarponés masszához. Végezetül öntsük bele a kókusztejet és a citromlét is. 
Adjuk hozzá a zselatin fixet is, és verjük tovább még 4-5 percig. 

Az időközben megsült – és kihűlt – piskótát helyezzük egy tortatálra, vagy egy nagyobb lapostányérra. Tegyünk rá egy 24 cm-re állított tortakarikát, és öntsük rá a gyümölcsös masszát. Kissé ütögessük le a tányérra szorított tortakarikával együtt, hogy az esetleges buborékok is kijöjjenek belőle, és tegyük hűtőbe minimum 3-4 órára, de a legjobb ha egy egész éjszakát állni hagyjuk. 

Tálalás előtt vágjuk végig belül a tortakarikát, majd a tetejét tegyük ki áfonyaszemekkel!




Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!